+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  London mugli része
| | | | | |-+  Sötét aluljáró
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Sötét aluljáró  (Megtekintve 2669 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 20:42:46 »
0




Az épülő új metró egyetlen elkészült aluljárója, melyet még nem adtak át ugyan, de máris ellepték azt a bátor kis muglik, akik itt gördeszkáznak, meg a csövesek, meg a galambok.
Naplózva

Winthrop Hardy
Eltávozott karakter
*****


The Crow

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 08. 11. - 18:12:54 »
+1

Ariana Ahler

Csapzott hajával, ápolatlan külsejével, s szinte rongyként lógó, ósdi talárjával cseppet sem kelt feltűnést az aluljáró ezen területén. Hajléktalanok és drogbizniszek menedéke, melyet a híres hírhedt Scotland Yard is messze elkerül. Ellentétben azzal a megannyi, kétes bizniszt kötő, vagy épp kedvenc sportjának teret adó muglival, akik valamiért éppen London eme részében gyülekeznek a korai szürkületkor, mintha csak idehívták volna.
Őt nem hívta senki. Nem hívták belső hangjai, nem követelték kínzó látomásai, s a Varjú se suttogott szavakat fülébe, mely máskor oly könnyedén cselekvésre késztette. Nincs varjú. Talán nem szolgálta őt eléggé? Talán elpusztította? Ijesztő és fájdalmas az a világ, ahol Neki önálló döntéseket kell hoznia.
Most az egyszer mégis hozott egyet, bár ezt leginkább a szükség erőltette rá, mint a mámoros szenvedély. Pénzre van szüksége. Pénzt kell szereznie, mégpedig gyorsan. Néhány hete nagy nehezen sikerült néhány galleonná tennie anyai üknagyanyja értékes brossát. A Balmoral név van, akinek még jelent valamit, bár sokat vesztettek fényükből, amióta az a szuka gyereket szült valami mugli korcsnak.
Muglik. Ismeretlen, zajoktól telített, nyugalomtól mentes világuk teljességgel felzaklatja Winthropot, de a józan ész új törvényeket diktál. Itt ők nem tudják, ki ő, nem ismerik múltját, nem félnek tőle. Csak annyira, amennyire bármelyik idegentől ebben a kaotikus mételyben. Nagyot szippant a dögvészt magában hordozó levegőből, új társával, a kopottas hangszerrel pedig elfoglalja azt a kilátót, ahonnan jól megszemlélheti közönségét. De még inkább, ők is jól láthatják, legfőképpen pedig hallhatják őt. Leül az egyik új építésű padra, azzal pedig nem foglalkozik, hogy mindezzel hány itt hagyott, üres üveget dönt fel. A lepratelepnek beillő környezet a legmegfelelőbb ahhoz  hogy ő muglik közé olvadjon. Dr. Hook különben is azt mondta, gyógyulásának újabb kulcsa, ha elfogadja mindazt, ami ellen egész életében tiltakozott. Valami Fraudra hivatkozott, de a magyarázat további anyaga már rég elfoszlott tudata kacskaringós labirintusában, melyből mintha nem lenne kiút. Mintha egy csapda lenne az egész.
S akkor, amikor úgy hiszi, eljött az idő, kezd bele a lassú balladába. Tokja szélesre tátva lába előtt, a csellóval pedig hangokká festi mindazt, melyről épp úgy gondolja, benne munkálkodik. Abszolút csodálatra méltó alkotás. Az amatőr fül bizonyára így gondolhatja. Mentorai, hisz jobb jelzővel még képtelen volt illetni azt a sokaságot, akik szerint a zenéhez el kell sajátítani a fortissimo, és egy halom másik fogalom jelentését, talán már nem lennének elégedettek vele. De ő mindig is másként élte meg a zenét, mint azok, kik úgy hiszik, hangjegyekké és jelekké konvertálható mindaz, ami lelkéből kiszakad.
Muglik. Ezek miért nem hallják? Szinte ügyet sem vetnek zenéjére, bár talán két fiatal azon gondolkozhat, ér-e valamit az az ósdi hangszer a lábai között. Ahelyett, idevonzaná a közönséget, s vele együtt a csörgő knútokat és sarlókat, szinte alig akadnak, akik megállnak ténylegesen meghallgatni. Néhány arctalan arc egy pillanatra felé fordul, de egy tekintetet sem sikerül elkapnia. Behunyja szemeit, s még tovább játszik, egyszerűen érzésből, a balladát pedig felváltja valami ritmusosabb, ámde erőszakosabb dallam, képzeletének határtalan tekervényei pedig felidéznek olyan sosem megtörtént emlékeket, amik valahogy mégis boldoggá teszik. Nem foglalkozik inkább a külvilággal, a zajokkal, az arcokkal, a jelennel, a kételyekkel, s a belsejében lakmározó démonaival. Jelenleg Winthrop Hardy megszűnt létezni. Kár, a varázslótársadalom nem így gondolkozik róla.
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 08. 14. - 08:15:08 »
+2

Free inside your own hell

Winthrop Hardy
Indokolt/indokolatlan trágárság!
Szédülök.
Idegesítően hangosnak hallom a saját tűsarkú csizmám kopogását az aszfalton, nem érzékelem, ami körülöttem történik. Az emberek itt vannak mellettem, beszélnek, lélegeznek, tüsszögnek, köhögnek,esznek…élnek és én rohadtul nem hallok belőlük semmit, nem is akartam, de sikerült kizárnom mindet. Néznek, bámulnak, szemük elkerekedik, szájuk undorodó, megbotránkozó fintorba torzul.
Én részeg vagyok, ők halálosan unalmasak. Legalább nekem még van esélyem kijózanodni,még ha nem is lesz egy kéjmámor a holnapi napom. Utálom az ilyen rohadt kedd estéket! Ilyenkor sosem dolgozom, így élvezhetem a magányom vagy, ha van fölös energiám elmehetek valahová, hogy szexrabszolgát keressek arra két órára, amíg egyáltalán el tudok viselni egy férfit vagy nőt.
Lehet nő kellene nekem, de az is lehet, hogy egy kurva nagy pofon, hogy magamhoz térjek, nem baj legalább van bennem és az utca emberében valami közös: mindketten kurvára meg vagyunk lepve, hogy bírok még járni. Kicsit forog velem egész London, de ez nem jön be, mert rohadtul nincs kedvem keringőzni, hiába próbál felkérni az egész város. Nem állok meg, megyek tovább a…oda. Igazából fogalmam sincs, hova tartok csak hagyom, hogy vigyenek a lábaim, amíg még képesek rá, aztán majd lesz valami. A legrosszabb, ami törtéhet, hogy összeesek. Hát istenem! Megesik az ilyen is.
Valaki a seggemre csap és olcsó ribancnak nevez, csak egy megvető pillantást kap, nem állok le kiosztani meg elmesélni neki mekkorát téved, lehet hogy tényleg filléres nőnek tűnök,de ha az lennék még a hozzá hasonló senkik is megkaphatnának. Elvigyorodom és magamban nyugtázom, hogy tulajdonképpen tetszik, hogy prostinak néznek, a legközelebbi pancsernek még árat is mondok, ha addigra kicsit kevesebb alkohol lesz a véremben és normálisan tudok majd gondolkodni.
Normális. Egyáltalán mi a faszt jelent az, hogy normális? Nem rela…rea…relatív ez a cucc?
Fejben sem megy a beszéd, szerencse, hogy nem nagyon próbálkozom vele, minden figyelmem az köti le, hogy sikeresen leérjek ezen a rohadt lépcsőn, egyáltalán miért van itt lépcső? Meg hát…hol vagyok?
Zeneszó üti meg a fülem és ezután ki is megy a fejemből az utóbbi kérdés, pedig eddig marha fontosnak tűnt. Most csak követem a hangot lefelé az aluljáróba és hamarosan meg is találom a forrását egy hozzám hasonlóan lerohadt külsővel rendelkező férfi személyében. A lábam ekkor érzi úgy, hogy kurvára nem kér a további ötleteimből és abba akarja hagyni a járkálást. Izmaim megremegnek, nem kapaszkodom, a fal mentén szépen hagyom a testem lecsúszni, míg el nem érem a talajt.
Innen lentről nem olyan szörnyűek a dolgok, legalábbis hánynom nem kell annyira, mint eddig, így cigarettát veszek elő és rágyújtok, miközben az idegent figyelem.
-Jól játszol-jegyzem meg, amúgy mellékesen, miközben kifújom a füstöt.
Naplózva


Winthrop Hardy
Eltávozott karakter
*****


The Crow

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 09. 21. - 18:28:39 »
+1

Ariana Ahler

Tátja szélesre csellójának tokját, azonban nem hallja a knútok és sarlók csilingelését, mint ahogyan arra számított. Egyedül saját zenéjét hallja vissza, ahogyan megpróbálja hangokká formálni mindazt, ami a fejében megszületett. Vonója haragosan szaggatja a húrokat, mint aki haragszik a világra. Talán így is van. Haragszik. Kirakták őt kényelmes otthonából, megfosztották barátaitól, és azt akarják, normális legyen. Éppen olyan, mint az a több milliárd, rém unalmas ember, akik közé asszimilálódnia kéne. Hát nem látják, hogy képtelen rá?
A ballada, amibe belekezdett, hamar átvált valami vadabba, mozdulatai pedig inkább tűnnek úgy, mintha egy eleven testet próbálna feldarabolni egy fűrésszel. A mugli tinédzserek egyszer felé mutatnak ugyan, egy halk megjegyzés után azonban inkább a kerekes deszkájukkal foglalkoznak, amivel bizonyára a hoppanálást helyettesítik, igen szerencsétlen módon. Valami részeg prosti pedig pont megtalálja azt a helyet, ahol ő játszani szeretne. Mélyet sóhajt a patkányszagú levegőből, és megpróbálja kizárni a külvilágot. Szemeit lehunyva nyúzza a húrokat tovább, esélyt adva környezetének arra, hogy valami másba meneküljenek. Valamibe, amit eddig még nem ismertek. De ő megadhatja ezt nekik.
Jól játszik? Hallja a megjegyzést, mialatt a füst egy kicsit megzavarja. Kicsit elcsúszik a keze, így hallat egy fals, hamis hangot, azonban úgy folytatja a játékot, mintha ez a tévedés meg sem történt volna. Ismét kinyitja zölden vibráló, kocsonyás gülüit, hogy megnézze magának azt a kis prostit, aki volt szíves éppen amellé a lépcső mellé telepedni, ahol ő játszik. Teljesen közönséges, nap, mint nap lát efféle mugli fajzatokat ezen a környéken. A tekintetét nem sikerül elkapnia, ellenben azzal a sok füsttel, amit ereget felé. Amióta tudja, hogy a dohányzás tönkreteheti becses hangját, ami legfőbb kifejezőeszköze, nem él ilyen szerekkel. Otthon, a Mungoban el volt zárva ezektől különben is, így nem juthatott hozzá.
- Néhány knútért eszem is. – jegyzi meg, mialatt tekintetével a félig felújított metróállomás egyik csempékből kicicomázott mintájára koncentrál fejét elfordítva a szukáról. Ha nem esik le neki, egy éhező művésszel van dolga, talán ez majd megteszi a hatását. Az már nemigen tűnik fel neki, hogy knútokról beszél fontok és centek helyett, vagy akárhogyan is nevezik a muglik a saját pénzüket. Szégyen lett volna, ha ilyesmit tanul, mint a mugliismeret, bár ha másra nem, egy valamire biztosan jók. Ha el akar menekülni a világból, közöttük sosem keresik őt. Kinek jutna eszébe egy park padjait feldúlni pusztán azért, hogy rátaláljanak? Van egy szeglete a mugli világnak, amit a maga beteges módján vonzónak tart. Az a sok szenny és mocsok, a züllött tinik és drogdílerek perverz világa már-már otthonos érzetet vált ki belőle. Hiszen itt őt ítélik el a legkevésbé. Nem úgy, mint az a sok pedáns, álművészet imádó, imitátor nyomorék abban a felsőiskolában, vagy hogy is hívják magukat!
 
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 28. - 01:57:24
Az oldal 0.083 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.