Leicester tér

          Azt hiszem a mosolygással és a dicséretekkel nem lesz probléma. Igazából nem is tudnék rosszat mondani a fiúkról, és ha őket ugyanúgy nem zavarja, hogy Griffendéles vagyok, mint Caelt és Clarice-t, akkor nem lesz itt semmi probléma. Elvégre, ha csak önmagam adom, akkor nem ronthatom el nagyon.
          - Akármilyen furcsán is hangzik, de megértem. Tudod, engem sem lengett körbe mindig a rózsaszín köd. Azt már említettem, hogy Cael előtt nem volt senkim, és ennek egy oka volt. Nem akartam, hogy legyen valakim. Részben, mert az iskolára akartam koncentrálni, részben a körülmények miatt, és részben saját magam miatt. Egyébként is úgy gondoltam, hogy fiatal vagyok én még ehhez, és majd eljön az ideje, amikor el kell jönnie. Nem támasztottam nagy elvárásokat senki felé, csak annyit, hogy bízhassak az illetőben. Ezt lényegében megkaptam Caeltől már az első pillanattól kezdve, a többi kedvesség és figyelmesség, amit tőle kapok mind ajándék. Azt hiszem, tényleg megértem, hogy mire gondolsz.
          Mégis úgy gondolom, hogy jót tenne neki, ha rátalálna az igaz szerelemre. Ki tudja, talán a szomszéd utcasarkon ott vár rá az a férfi, akivel ugyanúgy el tudná képzelni az életét, mint ahogy én Caellel. Aztán a magyarázata nyomán végül sikerül megértenem mire gondol. Én nem is sejtettem, hogy van szerelem és szerelem között is különbség, de nyilván ez abból adódik, hogy mindenki mást keres a párjában.
          - Megértem, persze. Akkor az lesz a legjobb, ha nem zargatlak majd. Egyébként se tudom, hogyan bizonyítottam volna be neked. Ezúttal előbb járt a szám, mint ahogy kigondoltam volna a lehetőségeket. De tudod, azt azért még megtehetem, hogy szurkolok neked.
          Leginkább csak távolról. Legalább akkora szerencsénknek kell lennie, hogy összefussunk majd a Roxfortban, mint most. Bár, ha egyszer már összejött, akkor másodszor miért ne történhetne meg?
          Kezd nagyon melegem lenni, ami nem is meglepő, lassan elérkezik a déli hőség ideje, és habár árnyékos, fás részen van a pad, magát a hőmérsékletet nem lehet befolyásolni az árnyékkal olyan nagyon. Szemezek kicsit a szökőkúttal, majd megfogom Louise kezét, és odaviszem, míg a holminkat a padon hagyjuk. Matthew-nak persze nem tetszik, hogy hirtelen elvettem tőle a játszópajtását, de hamar megbékél. Kibújok a szandálomból, leülök a szökőkút szélére, és beleteszem a lábam. Azt hallottam máshol fürdeni szoktak ilyenekben. Ja, nem is hallottam, hanem én meséltem Caelnek.
          - Jót fog tenni.
          Tényleg jólesik a hűvös víz, és a rövid szoknyámnak köszönhetően nem is kell attól félnem, hogy vizes leszek. Persze vannak olyanok, akik megnéznek maguknak, de nem igazán foglalkozok velük. A többség egyébként is csak átsiet a téren. Végül felállok, és sétálni kezdek. A vízpárában és a fák koronáján átsütő napfényben látszik egy kisebb szivárvány. Megpróbálom megmutatni neki, de szerintem onnan pont nem látszik, ahol áll.
          - Ugyan, gyere már be egy kicsit. Mitől félsz?
          Nem is értem, miért kell noszogatni. Elismerem, hogy nem vagyunk már kisgyerekek, akik önfeledten szoktak pancsolni a szökőkutakban, de azért láttam én már felnőttet is időnként így hűsölni. És ezekben a meleg időkben nem is lehetne másként. A fagyi hamar felolvad, míg az üdítő gyorsan megmelegszik. Egy szökőkút viszont mindenképpen megfelelő egy kis hűsölésre.