The French House

A többszintes épületben étterem és pub üzemel. Az éttermi részben ingatag asztalok állnak foltozott székekkel, a pubban poros üvegek sorakoznak a polcokon, a lyukas fotelokon kétes alakok üldögélnek esténként, nem árt vigyázni velük. Az ételek hasonlóak, mint a Foltozott Üstben - előbb esznek meg téged, mint te őket, de ez ne rettentsen el. Az italaik attól még jók. Állítólag.

*
zene:GoT– 22 The Children

outfit


'Like the other day
I thought you won't be coming back
I came to realize my lackluster dreams'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Nem igazán miért épp a French House-t nézte ki Eric, de nem is igazán érdekel. Annyi biztos hogy ez az egyetlen, ami a környéken fellelhető. Igaz meghagyta, hogy közel sem biztos hogy ideér, de innen azért nem lakunk messze, és amúgy is. Legalább kikapcsolódom. És alaposan leiszom magam a sárga földig. Az utóbbi pár napjaim mozgalmasan teltek. Végtére is csak majdnem ott hagytam a fogam egy dementor-támadásban, és tegnap volt szerencsém még La Clair-el is összefutni.
Nem vagyok egy gyenge jellem, de... azért ez nekem is sok már. Szóval nem kérdés, hogy még ha Lestrange tiszteletét sem teszi, mert csípné meg a durrfarkú szurcsók a nagy valagát ha jobb elfoglaltsága támad, én akkor is márpedig leiszom ma magam. Legalábbis ez a terv. Már hogy az elsődleges része. És az oka naná hogy főleg a nők. Végtére is mi más is lehetne? Közel sem érdekel annyira az iskola vagy a koszos vizsgák. Még Salamander órái sem, pedig azért azok kifejezetten szórakoztatóak. Már az óra keretein belül persze nem pedig akkor mikor éjszaka kiengedi a kis állatkertjét. Elvigyorodom az emlék hatására, főleg a mitugrász hugrás kislányon. Akivel volt szerencsém a keményvonalas másnaposságomnál is összeakadnom. És akinek nem tetszett a szertárosdi. Jó így utólag azért valószínűnek tartom hogy lehet csak Oakley-t imádja, és mintatanuló lévén nem komálja ha megdézsmálom a kedvence tulajdonát... habár... nem, ő aztán tutira nem mintadiák.
Ahogy benyitok a pub-ba megcsap a jól ismert kissé áporodott benti levegő. Erről még inkább az előbb emlegetett kis malőröm jut eszembe, meg a vérborz arca, ahogy az ujjamra harapott rá. Elhúzom a szám az emlék hatására és egyenesen a pult felé indulok. Nem nézek se jobbra se balra, mert tudom, korán érkeztem. Eric ha jön is még legalább fél óra, habár... ismerve őt meg a mentalitását lesz az több is. Örülhetek, ha este tizenegyre befut. Mondván a bokros teendői... Amik nők... természetesen.
Megnyalom a szám szélét miközben végigmérem az italkészletet. Eléggé szegényesnek hat így elsőre, és kellően porosak az üvegek ahhoz hogy egyáltalán ne legyen bizalomgerjesztő a dolog, ám a csinos pultoslány mindent kárpótol. A látvány ugyanis első osztályú és a széles mosoly a vörösrúzsos ajkain is egy kiválóra felelnek meg. A szempillarebegtetése talán már kissé túl sok. Mindegy, belefér az is. Egy mosolyt eresztek meg, miközben hanyagul a pultra támaszkodom. A fekete bőrzsekim széle épp nem ér bele a távolabb kiöntött italba, ami idáig elfojt.
- Szevusz aranyom! Egy mézsört kérek! -
Biccentek, miközben szemforgatva pillantok körbe. Kissé unottan és szórakozottan. Nem várok senki ismerőst felfedezni, mindössze csak a megszokás teszi. Na meg mert azért szeretem felmérni a terepet. Van ugyanis mindig egy vagy legalább két fura alak, akiktől jobb tisztes távolságot tartani. És rögvest ki is szúrom őket, az egyik hátsó félhomályos sarokban. Mikor halkan koppan mellettem az ital egy köszt nyögök ki, és oda sem pillantva nyúlok a korsóért. Szemem ugyanis egy szőke szénakazalra emlékeztető fizimiskára tapad, ami épp háttal díszeleg nekem. Erősen emlékeztet a... nem. Az nem lehet!
De a kíváncsiság nem hagy nyugodni. Hajt az érdeklődés. És miután jobb dolgom úgy sincs, elindulok a pulttól egyenesen az asztalok felé. Lépteim lassúak de határozottak. Mindössze akkor torpanok meg, mikor közvetlen közelről immár profilból szemlélhetem az ücsörgőt.
- Tanárnő? -
Kérdezem hitetlenkedve. A szemöldököm felszalad a homlokom közepe tájára, a ráncok pedig megjelennek vele egyidejűleg. Hirtelen hinni sem akarok a szememnek. Mégis magyarázza már el nekem valaki, mi a frászkarikát keres itt az átváltoztatástan professzorom?

Ailish Everdean professzor, egy estére szabadságot kért a nagyvilágtól, s a saját agya hátuljába húzódott vissza, hogy helyet biztosítson a nőnek, aki a tanári szerepben dolgozott. Nem a hajdanvolt punknak, de a felnőttnek, aki bár szórakozni indul, most a csendesebb lehetőségek közül szemezget. Kocsma helyett pub, a koncert felvételről szóló zenére lesz cserélve, míg a bőrszerelést pántos ruha váltja. A belül buzgó vérről semmi, a munkájáról annál kevesebb árulkodhatott. Így kifestve, kezében könyvvel, az asztalon pihenő mézsörrel inkább emlékeztette saját maga egyetemista változatára, mint átváltoztatástan tanárnőre. Szakavatott keze még a sminkjét is arra használta, hogy jó öt évet lehazudhasson a korából.
Így csendesen elfoglalt állapotában kevesen léptek oda hozzá, főként az amúgy sem komoly köztiszteletnek örvendő French House-ban. Az egész helyen a pultoslányka volt az egyetlen valóban dekoratív látvány, viszont az is menten tette-vette magát ha jobbképű férfiú lépett be. Értette ő ezt, de fogalma sem volt, hogy alacsonyodhat le egy nő ennyire. Főként olyan, – s ezt fájó volt bevallania magának, – aki jobban nézett ki, mint ő valaha. Elfintorodott, amint ezt végiggondolta. Az adta a hely sajátos bukéját, hogy nem volt tökéletes, és nem is akart annak látszani. Ez a szint viszont már benne sem keltett kellemes érzéseket. Talán ezért merült jobban a könyvébe, percről percre. Csendesebb szórakozásai egyike volt egy kupa mézsör, vagy minőségi szárazbor társaságában, – utóbbihoz némi mozzarellát is fogyasztott volna, – egy csendesebb ivó zajában olvasni. Valahogy gördülékenyebben falta az oldalakat így, mintha otthon ejtette volna meg. Talán azért, mert Rocky és Bakacsin zavarta, vagy csak az otthoni teendők nyomták ezt el, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy újabban rákapott arra a pár regényre, melynek a predátorok voltak a címszereplői. Az előző olvasmányai a varázslóvilágban készültek, és nekik íródtak, így időről-időre beiktatott pár sci-fi-t is, hogy megmaradhasson két világ polgárának.
Akár ki is táblázhatta volna, hogy itt tekinthető meg a mugli születésű boszorkány, aki egy varázsló kocsmában Predator könyvet forgat. Igazi kuriózum, s a keményvonalas varázstársadalom számára csodabogár volt, amit minden alkalommal egyre jobban szeretett. Ez a tudat pedig mélységes megnyugvással töltötte el, még akkor is, ha egyébként szétvethette volna az ideg, miután Arabella „kis” állatkertjével megvívta csatáját. Ezt azonban már csak azért sem engedhette meg magának, mert megfogadta, hogy nem viszi ki az iskola falai közül a munkahelyi problémáit. Nem volt maradéktalan a végrehajtás, mégis sikeresnek könyvelte el. Ezért is ült a French House asztalánál, ahelyett, hogy otthon veregette volna saját vállát.
Két mondat közül rántotta újra a valóságba az ismerős hang, meg a lassan köröző léptek az asztala mellett. Lassan fordította oda a tekintetét, mintha csak azt nézné, őt keresik-e, s már épp elkönyvelte volna, hogy valaki más is tanárnő lehet, mikor belecsap a felismerés. Hirtelen kapja vissza a fejét Montrego felé.
 -  Monty? – Miközben ugyan örült a fiúnak, egy kérdés motoszkált a fejében, mely egészen szó szerint a következőképp szólt: „Édes. Istenem. Miért?” – Hát te jómadár? – Kortyolt a mézsöréből, becsukta a könyvét, és abban reménykedve, hogy nem kell munkába állítania magát, közelebb lépett, üdvözlés gyanánt. Szíve szerint, hogy igazán informális lehessen puszival köszöntötte volna a fiút, de inkább átadta a kezdeményezést. 

*
zene:GoT– 22 The Children

outfit


'Like the other day
I thought you won't be coming back
I came to realize my lackluster dreams'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Hát látni jól látok. Nem ittam még semennyit sem ahhoz hogy ebben kételkedjek. Ugyanis teljes valójában az átváltoztatástan tanárnőm ücsörög az asztalnál. Tekintetem eleinte meglepett és akkor még meglepettebb mikor a pillantásom a kezében lévő könyvre siklik. Első látásra nem a megszokott vaskos órai tankönyvünk. Jó, evidensen a tanár nem is azt fogja olvasgatni amit nekem kellene, pláne nem unalmas félóráiban. Pláne nem egy bár kellős közepén. Ám a kis alakú puhafedelű könyvecske abszolúte nem a megszokott. Vagyis így önmagában a leírása nem s fura, na de azok a valamik a borítón... Hát... érdekes.
Sosem voltam oda a mugli dolgokért, de ennek fő oka többek között az lehet hogy nem is ismerem. És az abszolúte letaglóz hogy Everdean úgy látszik teljesen hétköznapian mozog a dologban. Igen, tudom hogy sárvérű, vagyis hallottam hogy ezt repesgették. Malfoy kifejezetten rühelli is a szalmakazal fejét, mert szerinte alantas hogy ilyen boszorkány oktasson minket. Vagyis főleg őt persze. Igazából nekem doszt egyre megy. Főleg ha nem tudok róla. Mert amiről nem tud az ember, az nem is érdekli. Viszont a bökkenő ott akad, hogy Alilish ez teljesen normálisan egy kocsmában ejti meg. És már maga a cselekvés is abszurd. Ide azét jön az ember hogy igyon és mulasson. Beszélgessen. Nem tudom melyik a rosszabb, hogy Everdean-nek nincs kivel beszélgetnie vagy hogy még egy mugli könyvvel együtt járatja le magát? Az az opció hogy esetleg vár, meg sem fordul a fejemben.
Mikor feláll és felém lép meglepetten a nevemet szokványosan sem a megszokott módon mondva már csak pislogni tudok és nagy szemeket meregetni, mint a háromhetes bűzös  osztriga szemek Oakley bájitaltanszertárjában.
Monty? Monty? Oké, egyszer még ez elment azon a fura vadállatelszabadulós és befogós estén. De akkor betudtam a fáradtságnak. Órán persze már más volt a hangszín mind nála mind nálam. És amúgy meg ezeken az alkalmakon kívül nem érintkezem a professzorokkal, na nem muszáj. Meg hát el voltam foglalva a Belby elől való magánkommandózásommal. Végtére is nem akartam több pletykaalapot biztosítani, mint ami éppen van.
- Hát én... várok valakit. Csak még nem jött meg. -
Pillantok rá, miközben ő megáll előttem. Kissé fura, hisz hirtelen azt sem tudom mit kellene tennem. Ez a Monty-zás kissé barátira sikerült a részéről. Eddig ezt csak Eric használta a legtöbbet. Így hát zavartan a hajamba túrok, mert evidensen kezet csak nem nyújtok neki. És vállon sem veregetem.
- No de maga? Egyedül? Ilyenkor? És itt? - pillantok színpadiasan körbe. Elnézve az embereket egyik sem Ailish súlycsoportja. Habár bevallom azért kíváncsi lennék ki az ő szintje.
- Ráadásul ezzel? -
Elképedve meredek a könyvre és felé is bökök. Szívem szerint megkérdezném, hogy ez most egy merlinadta rossz vicc vagy komoly-e? Ám nem akarom megsérteni őt, még akkor sem ha itt nincs tanári pozícióban (ugye nincs?). Nem örülnék neki ha egy ilyesfajta megnyilvánulás miatt vonna le tőlem házpontot, na nem mintha itt megtehetné (akarom mondani, ugye nem teheti meg?).
Elképedésemen viszont inkább gyorsan túllépek és legyintek egyet.
- Hagyjuk! Lényegtelen. Csatlakozhatom? -
A vigyor kiül a képemre. Kissé talán gonoszkás is. Mert ez magas kvafflabda, ami közelít a karikához. Vajon bevállalja-e hogy egy diákjával sörözzön tanári valója ellenében? Avagy elküld melegebb éghajlatra és ez esetben a bárpultnál küldöm le az első kupa mézsörömet? Végül is mindegy, így vagy úgy ma is be fogok rúgni, pláne ha megjön Lestrange,

Everdeanék lánya sosem volt híres az egyszerűen behatárolhatóságáról. A skatulyázást mind űzni, mind elszenvedni gyűlölte, így ügyelt rá, hogy minél kevésbé lehessen róla vázlatosan, egyszerűen beszélgetni. Ez hasznos volt számára, mert így kevesen vállalkoztak a kibeszélésére, mely nem titkolt célja volt. Másrészt kellemes, mert kifejezetten egyedinek érezhette magát, miközben megmaradhatott annak, aki. Hogy szerepet játszott, nem is volt kérdés, de legalább az az egy szerep önazonos volt. Ezért is mosolyogja meg az üdvözlés kikerülését, és valahol pontosan emiatt esett neki rosszul, hogy a fiú nem képes elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ő tanár. Olybá tűnt, van még hova fejlődnie ezen a téren, mert a gyerekek nem tudják elválasztani a szakmájától a személyét. Talán időt kéne szánnia arra, hogy meghallgassa több diákja gondolatát is, vagy netán beszélhetne a sajátjairól. No persze szigorúan az óra keretein kívül, és csak az arra éretteknek.
A kérdések záporában nem is bajlódik a válaszadással, míg el nem érkezik a döntő pont.
- Hogyne csatlakozhatnál? Hát ki vagyok én itt, hogy megtiltsam? – Nagyon ügyelve arra, hogy a hangsúly az „itt”-re kerüljön adja elő magát. Mosolyra húzódik a szája, és hellyel kínálja Montrego-t, mielőtt maga is visszahelyezkedik a székébe, melybe természetesen képtelenség úgy leülnie, hogy kényelmes legyen. – Amúgy igen, én itt, egyedül, ilyenkor. Kedvenc hobbijaim egyike az ilyen helyeken való olvasás. – Az őszintét vallja meg, méghozzá tudatos elhatározásból. – És igen ezzel. – Emeli fel a könyvet. – Ápolom a kapcsolatot a gyökereimmel. – Ezzel mindjárt rengeteg lehetőséget dobhatott fel, már persze, ha a másik hajlandó lesz felvenni a fonalat, ám rásegítésképp, hozzátesz még valamit. - Kivételesen csendesen szórakozok. – Hirtelen eszébe ötlik, hogy talán egyszerre túl sok is lesz az a mennyiségű megkezdett téma, melyet most a fiú elé szórt, de egyfelől bízik benne, hogy a sok közül Mathias legalább egyre ráharap, s ezzel máris van ürügye beszélgetni emberként az egyik diákjával. A másik, hogy civilben úgyis tud olyan lenni, mint a szellemi golyószóró a Schwarzenegger kezében, minek tettesse, hogy másképp festene a valóság? Ha a varázslótársadalom előtt nem csinál ügyet abból, hogy mugli könyveket olvasgat, akkor egy kamasz előtt miért kéne megjátszania magát?

*
zene:GoT– 22 The Children

outfit


'Like the other day
I thought you won't be coming back
I came to realize my lackluster dreams'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Az átváltoztatástan professzorom mosolyára egy kínos kissé feszengő tükörreakciót ejtek meg. Azaz hasonlóképpen elvigyorodom, mint ő ami fura. Nem szoktam hozzá hogy csak úgy egymásra nézzünk. Igaz az iskolában is megesik de ott más a környezet és mások a gyakorlati dolgok. Ott diák vagyok ő meg tanár. Itt hirtelen nem tudom melyikünk milyen minősítésben tetszeleg és ez zavar. Igaz, sosem voltam a különösebben skatulyázós fajta (kivéve egyes eseteket na de az más sárkányfialás), most viszont erőteljesen hiányolom. Enyhe mankót adhatna, de hát ha nincs nincs. Mit tehet Merlin gyermeke?
Ráadásul Ailish válasza is olyan, amivel nem tudok mit kezdeni. Megtiltani ő bármit megtilthat bármikor, nem? Hisz a tanárom. Még akkor is ha nem épp tanári minősítésében ücsörög itt. Sőt, kifejezetten nem, mert mikor a gyökereket emlegeti elképedek. Jó-jó tudom, nem kellene. Nem illendő, de... dehát...
- Öhm... de... na de Tanci az olvasás az még oké is... - nyúlok a könyv felé és amennyiben engedi a kezembe veszem. Alaposan szemügyre veszem a szépnek kifejezetten nem nevezhető borítót. Esküszöm úgy fest mint valami elsős firkálmánya Salamander valami ocsmány teremtményéről, akivel még nem volt szerencsém közelebbi kapcsolatot ápolni.
- Most komolyan.... ilyet? Nem hiszem el hogy a muglik ezt olvassák?! -
Hűlök el és kissé talán hangosabban kiáltom el magam mint illene. t Közben persze lezuttyanok az asztalhoz, igazán angolosan nem foglalkozva semmivel sem. A mézsörből meg jó hogy már leittam különben biztosan kilöttyenne. Így épp hogy csak megúszta.
Eltűnődve szemlélem a kötetet. Annyira nem... annyira nem illik Everdean-hez. Jó gondolom érdekes lehet ha ennyire falja és elnézve a gerincét, már vagy kétszer sikerült is átrágnia rajta magát, meglehet még többször is.
Na hát ő tudja. Sosem vonzott a mugli irodalom. Annak ellenére hogy szeretem a kviddicset még az kviddics évszázadain is kínkeservvel rágtam át magam többnyire a húgom, unszolására, hozzá kell tenni. A könyvek az iskolába valók meg a tanórákra. De ezt a professzor pontosan tudja. Én meg aztán felettébb betartom ezt a szabályt. Így hát unottan teszem le a könyvet és még mindig hitetlenkedő pillantást vetek a velem szemben ülőre. Végül egy fanyar de meleg mosoly kíséretében tolom vissza felé a könyvét, és koccintásra emelem a kupámat.
- Hát te tudod végül is. De ha ennyire jó... még az is megeshet hogy egyszer kölcsön kérem! -
A ravaszkás mosoly ott csücsül kihívóan ajkaim szegletében és csak arra vár hogy kiszélesedjen ha a tanerő hajlandó belemenni a játszmába. Mondjuk sejtéseim szerint simán. Elég lazának tűnt már a büntetőmunkám idején is. Igaz azért két fülest sem akarok begyűjteni tőle itt és most sem pláne a suliban, a pofátlanságomért.

Montrego reakciójától a professzornő arcára széles mosoly húzódott, és már csak a móka kedvéért is hagyta, hogy a fiú kivegye a kezéből a könyvet. Pici gesztusokkal próbálta illusztrálni a tényt, mely szerint ő valahol az ódon kastély falai közt levette a tanári szerepet, így itt csak két majdnem felnőtt beszélget. Úgy tűnt, ha nem is abból az irányból, ahonnan szerette volna ezt a témakört megközelíteni, de valamire ráharapott a fiú, ami azért jól esett neki, ahogy a borítót nézegette.
– Márpedig a muglik most ezt olvassák, sőt, ebből a szériából már film is készült. Tudod, olyan mozgókép dolog, ennyire nem vagy aranyvérű, remélem. Bűn kihagyni a mugli filmek egy szép részét. – Nagyon erősen akarta, hogy a fiú erre nemmel válaszoljon, ugyanis a varázsvilág egyik legfurcsább tulajdonsága volt a tudatlansága a varázstalanok felé. Értette Ailish, hogy a titoktartás miatt, meg a különbözőségeik miatt csak nagyon kevesen érintkeznek a muglikkal egyáltalán, de az, hogy sokan a gumikacsáról sem tudták, mi fán terem, az számára érthetetlen volt. Elvégre vannak kviblik, élnek közöttük sárvérűek, – mint ő, – mégsem volt köztük egy sem, aki meg tudta volna magyarázni ezeket a tárgyakat? Furcsa.
– Azt akkor oda is adom. Nézz bele bátran, aztán majd egyik óra előtt, vagy után visszaadod. – Tolta vissza az olvasmányt, elvégre ezt a kötetet legalább háromszor átfuttatta a szemei előtt, így ráért az újraolvasás. – Az pont a kezdő kötet amúgy is, szóval legalább nem a közepébe csöppensz. – Ezzel kortyolt a mézsöréből, hagyva, hogy az utóíz átjárja a száját. – Van ami változik, de a mézsör örök. – Közölte, igazából a nagyvilággal, mert ez még csak nem is Montynak címződött. Örült viszont a szíve, hogy a fiú legalább az olvasmány témára rázendített, mert érdeklődött, még ha a hüledezés felől is. Azt pedig kifejezetten hagyta elúszni a nagyvilágban, hogy letegezték. A professzor most szünetet tartott, Everdeanék lányát pedig szinte kötelező tegezni, így ez csak egy kis örömet hozott a szívébe.

*
zene:GoT– 22 The Children

outfit


'Like the other day
I thought you won't be coming back
I came to realize my lackluster dreams'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Eltelik két pillanat mikor a tanárnő arcáról semmi nem olvasható le. Tudom jól ez az a két perc, mikor számottevően eldől merre is billen a mérleg nyelve. Igaz, csak képzeletbeli és az is igaz hogy végtére is ha a reakciója nem épp olyan, amilyenre számítok elég csak leszurkolnom a pénzt az italomért és távoznom. Ennyire egyszerű, s mégis... idegőrlő az a két tizedmásodperc miközben Ailish arcvonásai rendeződnek hogy egy mosolyt viszonozzak irányomban. Ennyi pedig elég. Megnyertem egy vitathatatlanul talán csak az én fejemben lévő csatát és máris örömmel tölt ez el. Végtére is minden új számomra, mint egy kisgyermeknek az ablakon túli világ.
– Márpedig a muglik most ezt olvassák, sőt, ebből a szériából már film is készült. Tudod, olyan mozgókép dolog, ennyire nem vagy aranyvérű, remélem. Bűn kihagyni a mugli filmek egy szép részét.
 Mikor Everdean részletesen kitér a 'film' magyarázatára csak a szemem forgatom jó látványosan. Oké, hogy aranyvérű vagyok, de könyörgöm azért tisztában vagyok a muglik szokásaival. Nem, nem azért mert rajongójuk vagyok és még azért sem mert valaha megfordult bennem hogy mágia nélkül éljek... az ok egyszerűen a munka, ami eddig ugye apámra maradt de miután ő eltávozott az élők sorából (legnagyobb örömünkre teszem hozzá) addig most már ránk maradt minden dolog. És itt nem csak a birtok rendezése a problémás, de a lovak a derbik és minden, ami ezzel jár.
Szóval tudom nagyjából milyenek a muglik és kellően taszítónak tartom némely (sok) szokásukat de tény ami tény, elég leleményes népség.
- Azért szép hogy ennyit nézel ki belőlem.
Fintorgok egyet, mert megtehetem. Itt és most biztosan megtehetem. Maximum kupán csap a vaskos kötetével, na és? Kibírtam többet és nagyobbat is. Nem mellesleg azért lássuk be, ha a tanciüzemmód beindul még mindig elmenekülhetek. Az ajtóval szemezni ugyan nem túl nagy élmény, szóval pillantásom a poharam szélére fordítom s csak onnan sandítok fel újra a nőre.
– Azt akkor oda is adom. Nézz bele bátran, aztán majd egyik óra előtt, vagy után visszaadod. Az pont a kezdő kötet amúgy is, szóval legalább nem a közepébe csöppensz.
A szavak hatására újra megmozduló könyv, mely visszacsusszan irányomban egy széles szemtelen vigyort csal ki belőlem.
- Ó csakugyan? Nem lesz szükséged rá? Nem akarok tippeket adni, de mondjuk... hogy fegyelmezz?
Nem akarom én kritikával illetni a tanítási módszereit, ó dehogy. Szimplán csak érdekel hogy erre a célra nem fogja-e hiányolni a kötetet mert ha igen, akkor nem venném a szívemre hogy épp én nyúltam le (teszem hozzá legálisan!) a fegyverarzenáljának jó kis darabját.
- Majd igyekszem valamelyik óra előtt visszaadni...
Biccentek miközben ujjaim rásiklanak a könyv borítójára és még közelebb húzom magamhoz. Pillantásom elidőzik a feliraton majd ujjammal kicsit megemelem középtájon annyira hogy a lapok surranva hulljanak alá. Szeretem ezt a hangot, hiába nem vagyok egy hollóhátas okostojás. Megértem Blaire-t hogy sokszor ezekben a fantáziavilágokban talált nyugalomra. Alkalomadtán jó is kiszakadni abból a gyötrő rémálomszerű képből, amit valóságnak vagyunk kénytelenek nevezni.
– Van ami változik, de a mézsör örök.
- Hmmm - bólintok elgondolkodva miközben követem a velem szemben ülő példáját. - Igaz, valóban igaz. Bár a lángnyelvet jobban kedvelem.
Vállat vonok, olyan lazán, nem gondolva hogy ez megrökönyödést generálhat. S mégis azért érzem hogy magyarázatra szorul a dolog. - Sajnálom, tényleg de Eric rászoktatott.
Már inkább nem folytatom azzal hogy erre is. Mert lássuk be, Lestrange, mint hű legjobb barát, teljesen véresen komolyan vette és veszi a feladatát... minden földi jóba belevisz gondolkodás nélkül. No de erről jobb ha nem tud az Atváltoztatástan tanárnőm, meg úgy senki más se.

Ailish a maga részéről kezdett megfeledkezni arról, hogy egy diákjával diskuráltak épp egy ivó kellős közepén, mézsörrel a kezükben, ám Monty folyamatosan emlékeztette. Az első letegezés ugyan nem úgy hatott, s széles vigyorral csapott vissza, mintha ostort forgatna a nyelve.
– Belőled ennél sokkal többet nézek ki. – Ebben hazugság nem rejlett, ellenben bújtatott utalás afelé, hogy hol is vannak most, bőségesen. Valóban többet gondolt a fiúról ennél, habár ő maga is itt fogyasztott, neki ez egzotikumnak minősült, olyasminek, amihez egy komolyabb magyarázat tartozott, mint az „Itt fogunk a haverral inni.” mondat. Azonban folytatta, hogy még egy szép egyenest bevigyen a beszélgetésbe. – A véredből viszont ennél még kevesebbet is. Az aranyvérű szülők lehetetlen alakok tudnak lenni, nem tudom téged mennyire engedtek szabadon. De örülök neki, hogy nem vagy műveletlen aranyrögöcske. – Egy kacsintást is megejtett a végére, mielőtt tovább gördült a beszélgetés, s Montrego első ízben emlékeztette arra, hogy a diákja. Ciccegéssel jutalmazta a mentális tapadós cetlit, aztán újra bevetette magát. – Hát úgy ismersz, mint aki ezzel fegyelmez? – Direkt vetett be olyan hangsúlyt, ami meglepődésre vallott, és nem igazán lehetett eldönteni belőle, hogy Disneyland vagy Taigetosz a következő sora. – Tudhatnád, hogy ennél jóval vaskosabb köteteket használok ilyesmire. Főleg tankönyvet, hátha egyszer valaki fejébe verhetek úgy valamit. Szó szerint. – Kacagásban tört ki az előadás végére, aztán bólintott csupán amikor a fiú végre átvette a könyvet. Azon gondolkodott, hogy ha a szülei, vagy más elhivatott/megveszekedett egyenesen gyémántvérűek megtudják, mit is tett most, vajon ő lesz-e a gonosz mugliivadék, aki megrontja az „igaz” varázsló gyerekeket? Lenne pár keresetlen szava azokhoz a hülyékhez, akik ezt elterjesztik, mindazonáltal remélte, hogy ezen már túllépett a társadalom.
Végül aztán elhangzik a szájából a mondat, mely indukálja a második emlékeztetőt. Amikor a fiú mentegetőzni kezd, egy sóhaj hagyja el a torkát, aztán újabbat kortyol, mialatt az elméje hátuljából előássa az italszakértőségét.
– Lángnyelv. Egy órát tudok szórakozni egy pohárnyival. Csak komótosan, nagymamisan, mint az urak. Úgy kell fogyasztani a whiskey-t. – Kezdi a magyarázatot, de itt el is rekeszti, mert fontosabb tényt kell tudatnia a fiúval. – Monty, nekem meg kell ismerkednem Ericcel. Gratulálnom kell annak az embernek, aki belevisz ilyen jó dolgokba, mint a lángnyelv. Az, hogy ne a májad vigyen el, úgysem rajta múlik.

*
zene:GoT– 22 The Children

outfit


'Like the other day
I thought you won't be coming back
I came to realize my lackluster dreams'



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A tanárnő bókja meglep. Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudok. Hogy ő, pont ő belőlem, pont belőlem többet nézzen ki? Sosem gondoltam volna hogy ilyet megélek, ráadásul ennyire nyíltan itt, London szívének kellős közepében. De sose voltam az a típus aki túlzottan lelkizzen vagy ha mégis, némán magamba tettem. Ailish szavai egyszerre bátorítóak és mégis elrettentőek. Akaratlanul is az jár a fejemben vajon mennyi mindent vár még el tőlem. Milyen magaslatokba kellene szárnyalnom hogy megfeleljek? Mondjuk neki? Vagy a húgomnak? Esetleg a világnak magának? A társadalmi elvárásokról meg már nem is beszélve...
– A véredből viszont ennél még kevesebbet is. Az aranyvérű szülők lehetetlen alakok tudnak lenni, nem tudom téged mennyire engedtek szabadon. De örülök neki, hogy nem vagy műveletlen aranyrögöcske.
- Semennyire... - eszközlök az őszinte válasz mellé egy mély sóhajt miközben kissé hátrébb dőlök és fészkelődöm egy sort a széken csak azért hogy aztán előrébb dőlve megtámasszam magam az asztalon könyökkel. Maga a mozdulat igazán semmilyen de talán arra készteti a másikat hogy közelebb hajoljon mert hát mégis csak bizalmasabb témák felé eveztünk.  - Az aranyvérű szülők lehetetlen alakok. Az enyémek sem voltak különbek, egész pontosan az apám. Anyám kiskorunkban meghalt. Az elvárások magasak voltak de lázadó típus vagyok én is és Blaire is.
Most komolyan be kellene mutatni a húgomat? Az a szende kis cuki, aki amúgy tüzet képes okádani magából na! Mi itt a kérdés?
- De ezt persze csak elmesélésből tudom, tekintve hogy...
Kezemmel a fejem felé intek. Na igen, amnézia. Emlékszünk?
És azt hiszem itt jobb is ejteni a témát. Érdekesebbnek ígérkezik a könyv és Everdean reakciója, amin jót röhögök félhangosan.
– Hát úgy ismersz, mint aki ezzel fegyelmez? Tudhatnád, hogy ennél jóval vaskosabb köteteket használok ilyesmire. Főleg tankönyvet, hátha egyszer valaki fejébe verhetek úgy valamit. Szó szerint.
- Ki is nézem belőled! Azok után ahogy Jonathannal farkasszemet néztél, pláne! Remélem nem az én kissé sötét agyamba akarsz a tankönyvekkel rendet rakni... Parkinson már próbálta, több kevesebb sikerrel...
Na igen, Pansy és a Blaire könyörgésére létrejött korrepetáció az külön műsor lehetne. És mire felocsúdok már rég Lestrange-é a főszerep.
– Monty, nekem meg kell ismerkednem Ericcel. Gratulálnom kell annak az embernek, aki belevisz ilyen jó dolgokba, mint a lángnyelv. Az, hogy ne a májad vigyen el, úgysem rajta múlik.
- Hát Eric Lestrange elég feltűnő jelenség szó se róla. Voltaképp nem is tudom mennyire jó ötlet megismerned... Rend szerint kortól függetlenül leimádkozza a nőkről a bugyit. Ez alól csak a saját húga meg az én húgom a kivétel. De ha te így is akarod... - emelem meg a kezem megadóan. - Szóval ne mondd hogy én nem szóltam!
Totális fapofát vágok egy percig majd elröhögöm magam. Ugyan poén de valóban Eric nagy nőfaló hírében áll. És ugyanennyire szereti fogyasztani az alkoholt meg a dohányt és a kétes kilétű drogokat sem veti meg. Szóval összességében minden hibája ellenére is, igazi jó barát. Nekem pedig nem kell ettől több.