Meredező Pálcák Klubja

Lilianne I. D'Alambert pennájából



Ez a Klub a Soho egyik eldugott részén van, egy Love Hotel és egy különleges kávézó között. Érdekessége, hogy bár varázslók üzemeltetik, muglik számára is látogatható a hely. Ez érthető, hisz a szórakozóhelyet egy igen szűk réteg számára tartják fenn, mondhatni, elit hely. Egyeseknek vadászterep, míg másoknak a napi betevő forrása.

Hetyegünk, ez nem árt,
Mert a híres ifjú párt,
Megcsodálják mindjárt.

a nagyszerű Lumiére és az elragadó Lutece

   Nem szoktam kiöltözni - ugyan minek, mikor minden éjszaka más jelmez jut, és ha kicsit is kegyetlen a rendező az öltöztetőkkel, ebből jó eséllyel a fele háromszor-átkapkodós estélyi, hogy a beakadó karaktercipőkről, tönkrement frizurákról és cseppet sem könnymentes műszempillákról beszéljünk. Illetve dehogy beszéljünk, utóbbitól a természet megkímél, de hányszor hallottam kollégáimat saját vallásuk istenéhez imádkozni, hátha elkerülhetik.. És el lehet, de akkor majd a mindenki réme mikroport ugrik be a dekoltázsba, indul az orrvérzés, törik a sarok, szakad a kosztüm, egyszóval az elegancia olyan távol táncol tőlünk, hogy távozik is a közönség szépen vasalt szervírozásában. Bizony, nem is sejtik, hogy mi éppúgy rántotthúst csipegetünk farmerben hétköznap, legfeljebb jobb a megvilágítás. Apropó, fények..!
   A rám persze véletlenül sem jellemző túlzások nélkül állíthatom, hogy a mai este férfi főszereplője nagyszerű fiú, és csak azt sajnálom, hogy ilyen ritkán látom (hetente alig hétszer úgy átlagosan), hiszen épp akkora bohém, ahogy szépen mondjuk, mint én is - na őt biztos nem kapnám rajta kedd délelőtt rántotthúst csipegetni farmerben és pólóban, ő ennél jóval műveltebb úriember, és nagyobb huncut is. Rá például biztosan nem vonatkozik, hogy az asszony összetör, és lehet, hogy engem lehet olykor látni pezsgőspohárból elmerengve bort iszogatni délután kettőkor az Opera lépcsőin (ó a fájdalom, mikor az ember megfeledkezik a sokadik balettórájáról, igaz?), ő viszont biztosan olyan eleganciával és sármmal tenné ezt, hogy minden női szívnek azonnal bele kell szakadnia. Hmm, egy cseppet talán elfogult vagyok vele szemben, de hát ki haragudhatna egy ilyen aranyifjúra?
   Tehát ezért feszítek karakteridegenül csinosan, de legfeltűnőbb talán a vigyor, amit már jó előre vágok a találkozás reményére. Olyan szórakozás ígérete lebeg a levegőben, amit még az is ritkán tapasztal, aki egyébként minden nap komédiázik. Szinte furcsa érzés is kap el, ahogy álldogálok az épület mellett, bár nem azért, mert egyelőre kísérő nélkül legeltetem a szemem a közönségen, sokkal inkább az meglepő, hogy most nem egy fellépését jöttem megtekinteni, és a ma estéhez munkának nem sok köze lesz. Mikor volt utoljára ilyen?
   - Á, Ms. Lutece..! Csak így egyedül? Szerencsés férfi vagyok. - emel valaki kalapot mellettem, amiből már most nem nehéz megmondani, hogy nonmagi mosolya tűnik majd elő alóla - Meghívhatom esetleg egy italra, megtisztel a társaságával?
   - Civilben, és rögtön Ms. Lutece a 'Lutece, hol a szövegkönyvem?!' helyett...? - nézek az egyik igen szerencsésen ritkán látott ex-kollégára, aki azért annyira nem udvarias, hogy elhúzza minden kellemetlen emlékeket idéző testrészét a színről, visszajár vendégszerepelni, mint mások kísérteni - Akkor lesz igazán szerencsés, ha nem emlegetem közös barátságunkat.. továbbá társasággal vagyok.
   - Karikagyűrű ragyoghat a kezén, kacaghat ma még gúnyosan felém...! - szemtelen vigyoránál csak a bajusza pofátlanabb. Ez az ember egy valódi fejnélküli lovas ilyen jellemzés mellett - De lesz maga juszt is a..!
   - Fenét. Au revoir, Mr. Bluefort! - biccentek és azzal a lendülettel fordulok is az utca további járókelői felé. Remélem, Pierre hamarosan előugrik, mint a fantom szokott, és ő a jó kijáratot is választja a takarásból.. Abból szoktak problémák lenni, nem is azért, mert nem tudok akkor hirtelen egy másik irányba kétségbeesetten pillarebegtetni, hanem mert járulékos veszteségképp a fejünket veszik érte. Ki gondolná a most a klub meleg fényében fürdő alakról, itt ebben a fekete ruhában és vörös ajkak mögött, hogy áldozatává válhat a dühöngő rendezőjének? A viccben sokan nem ismernek poént, és köztudottan egyikünk sem normális - erre a megállapításra jutottam a minap reggel is, mikor kézhez kaptam a legújabb darabunk szövegkönyvét, és nem úgy reagáltam, ahogy egy józan ember tette volna, és nem omlottam hullafehéren a kanapéra, mindössze töltöttem egy újabb bögre kávét (stílusosan a pezsgőspohárba, az gyakrabban van kéznél), és megértettem, van az ember életében néhány patinás pillanat, melyben birodalmi sasnak vetkőzve (mert az öltözve erős kifejezés lenne erre) fog svéd akcentust produkálni, és néha még ki is kell öltöznie...!