Kőkör

Az első találkozás
Apa

Alig vártam, hogy bemutassam a nővérnek, és úgy láttam, hogy apu is örült, s valóban hálával tartozik neki. A nővér mindig ott volt mellettem, s mindig pártfogóm volt. Ő adott nekem otthont, és ő jelentette számomra a családot. A beiskolázást teljesen a saját pénzéből fizette nekem, tehát ha megpróbálnánk felsorolni, hogy mennyi mindent tett értem, akkor órákig beszélhetnénk róla.
Pár kérdés ekkorra megfogalmazódott bennem, ám ezeket nem illett feltennem. Azért nem volt illendő, mert kérdések nagy részével majdnem ugyan oda lyukadtam ki: „Nem leszek a terhére?” Ez foglalkoztatott a leginkább, mialatt a múltját hallgattam.
Egy pálcakészítő műhelyben dolgozik. Tisztában voltam vele, hogy a pálcakészítők mellett való inaskodás becsületes, derék munka, ám nem fizet a legjobban. Gyerek vagyok, nem hülye. Senki nem tudná megmagyarázni nekem, hogy nem esne nehezére magán kívül még engem is eltartani. Az iskoláztatás, a tankönyvek, már egy kisebb vagyon, s egyéb szükségletekről nem is beszélve. Kicsit aggódtam, hiszen nem akartam a kolonc lenni, mely a nyakában lóg. Nem szeretem, ha nyűg vagyok.
Hamarosan láttam a szemein, hogy valami nagy dolgot akar mondani. Ahogy azzal a hatalmas komolysággal a szemeimbe nézett
Ahogy láttam rajta, hogy zavarban van, és elkezd magyarázkodni, csak halványan elmosolyodtam.
– El sem tudom mondani, hogy ennek mennyire örülnék örülnék – válaszolom meghatott hangon és rámosolygok. Ez alatt a pár mondata alatt biztos lettem benne, hogy ő akar lenni az apám, nem csak vér szerint. Ez boldogsággal töltötte el a szívem. Annyi idő után végre család leszünk.
Mindig is azt vártam, hogy jöjjön valaki, aki akar engem. Valaki, akihez tartozok. És ez a valaki most itt állt előttem, hála Elliot O'Marának. Ha még egyszer találkozok vele meg kell neki köszönnöm. Nélküle talán sose találjuk meg egymást apuval.
Bután állok vele szemben, és nem mondok semmit, csak hallgatok. Úgy érzem, hogy nem szükséges bármit is mondanom, pedig eleve mindig tudok mondani valamit, de mégse tudtam. Az arcomon boldogság és aggodalom vegyült, amit próbáltam leplezni, de félek, hogy nem vagyok a legjobb színész.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

Nem akartam Jimmyre erőltetni magam. Próbáltam kifürkészni a tekintetét és megérteni, mire is gondol, ugyanis a válaszából nehéz lett volna eldönteni, mennyire fogja fel az ajánlatom. Nem csak azért akartam magamhoz venni, mert az szülői kötelességem lett volna… sokkal inkább azért, mert magam láttam benne. Minden mozdulatát szerettem, attól a perctől kezdve, ahogy megláttam a Kőkör felé tartani. Többé nem volt kérdés, hogy valóban a fiam-e. Egyértelmű volt, nyilvánvaló és megkérdőjelezhetetlen.
Már nem csak leveleket akartam vele váltani, hanem nevelni és megadni neki mindent, amire szüksége van. Talán ez egy újabb lökés lehetett ahhoz, hogy komolyabban kutassam a múltamat s ezzel együtt az övét is. Meg akartam találni az anyját. Tudnom kellett vele mi történt és most, hogy megvan a fiam, az ő adatai alapján még akár rá is bukkanhatunk… legalábbis nagyon reméltem. Jimmy kék szemeinek csillogása annyi reményt adott. Egyelőre érthetetlen válaszok voltak a rengeteg kérdésre, ami bennem kavargott, de talán megfejthetők. Ez pedig olyan sokat jelentett az elmúlt évek bizonytalansága után.
Mr. O’Mara is hálát érdemel. Még egyszer fel akartam keresni abban a füstös kis kocsmába, hogy újabb fizetséget nyomjak a kezét… és aztán újabb szívességet kérjek tőle. Szükségem volt rá… mert ahogy Jimmyt megtalálta, úgy talán az édesanyját is megfogja. Nem tudtam, hogy képes lennék újra ugyanúgy szeretni azt a nőt, mint talán valamikor… de szükségem volt rá, minta puzzle utolsó darabjára. Ő lehetett volna az, aki újabb válaszokot ad és talán tudhatta, hogy ki vette el az emlékeinket. Ez szándékos dolog lehetett, nem pedig egy baleset. Hiszen egy családot érint, nem csak egy embert.
– Komolyan gondolom. – Jelentettem ki.
Ezúttal nem remegett a hangom a zavartól. Azt akartam érzékeltetni Jimmyvel, hogy nem csak a helyzet kedvéért mondtam azokat a szavakat. Ez a kötelességem… ugyanakkor egyetlen pillanat alatt ragaszkodni kezdtem hozzá. Tudtam, hogyha ezt nem lépem meg, talán újra elveszítem.
– Nincs sok pénzem, de van egy kis lakásom… és jó helyed lenne. Ha pedig szükséges, majd még többet dolgozom. – Folytattam, mintha fel kéne sorolnom az érdemeimet és lehetőségeimet.
Valójában kicsit olyan volt ez az egész, mintha el akarnám adni magamat… és részben igaz is volt. Nem akartam, hogy Jimmy az árvaházat válassza. Most már biztosan tudja, hogy van egy apja, így nem ott van a helye. Heves ritmusra kapcsolt a szívem, remélve, hogy tudja: tényleg komolyan beszélek és nem csak úgy mondom ezeket.
– Tudom, hogy nem túl jó ajánlat, elvégre nem vagyok gazdag. Sőt, talán nem is a legjobb körülményeket kínálom, de azért mégsem olyan vacak a helyzet. Hiszen, amit én adhatok neked az a család. Az iskolában mindened meglesz, enni is kapsz és tető lesz a fejed felett.
Ennyi már csak elég – sóhajtottam. Reméltem, hogy a kék szemekben azt látom csillogni: ő is ezt akarja. Nekem ugyanis a terhemre biztosan nem lenne. Szívesen dolgoznék a családomért, a múltunk megismeréséért… egy sokkal jobb életért. Viszont nem akartam folytatni a lehetőségeink feszegetését, ugyanis sokkal fontosabb téma volt a következő lépés, ami most már Jimmyt is annyira érintette, mint engem.
– Az édesanyádat kellene még megkeresnünk. – Magyaráztam és vissza is tért a zavartság. Remegő kezeimet zsebre dugtam és megpróbáltam nem arra gondolni, hogy azzal a színésznőpalántával randevúztam. Nem az én ötletem volt, lényegében Thomas rángatott bele… de azért erről még így is kellemetlen lett volna Jimmyvel beszélni.
– Arra gondoltam, hogy Mr. O’Marát keresném meg ez ügyben ismét. Nincsen róla sem emléked, igaz? – kérdeztem és próbáltam elnyomni a hangom bizonytalanságát.

Az első találkozás
Apa

Oldalra billentettem a fejem. Nem értettem, talán apu azt hitte, hogy nem veszem komolyan? Meglehet, hogy a hirtelen történő dolgok sokkoltak kicsit, hogy nem igazán tudtam lereagálni a helyzetet. Gondoljunk csak bele, évekig árva vagy, majd egyszer csak megjelenik az apád és közli, hogy magához akar venni.
Nem reagáltam, csendben hallgattam azt amit beszélt. A magamban feltett kérdésre meg is kaptam a választ. Sóhajtottam és apámra emeltem a tekintetem.
– Szívesen lakok nálad, csak… – nagyot nyeltem – úgy hangzik, hogy a terhedre leszek. Nem akarom a dolgodat nehezíteni.
Kimondtam hát. Valóban tudom, hogy mekkora teher lehetek a számára, főleg így, hogy - ahogyan ő fogalmazott – nincs sok pénze. Legszivesebben vissza utasítottam volna az ajánlatott, de ezt válaszoltam.
– De nem szeretnék az árvaházba se visszamenni, tehát ne haragudj, hogy esetleg többet kell dolgoznod, de próbálok majd segíteni. Nyáron biztosan találok valamit, amivel kereshetek pár galleont…
Zavartan lesütöttem a szemem, és zsebre vágtam a kezem. Bizonyára marhaságot beszélek, hiszen mivel kereshetnék én annyi pénzt, amivel jelentősen segíthetek? Újságkihordás, cipőpucolás esetleg egy boltban segíthetnék? Egyáltalán legálisan tudnék valamit dolgozni, mint kisdiák? A mugli világban rettentő korlátozottak a lehetőségeim, de a varázsvilági szabályok mások, talán tudnék. Ha nem is sokat, akkor csak annyit, amiből megveszem pár cuccomat a sulihoz.
Akartam, hogy egy család legyünk és ezért bármit megtettem volna. Ezért meg is fogok tenni mindent, hogy könnyítsek apu dolgán.
– És ne mondd, hogy nem a legjobb ajánlat! Már rég óta vártam arra, hogy megkapjam ezt az ajánlatot. Ennél nincs jobb.
Ennél valóban nincs. Otthon, család, talán ezek a legértékesebb dolgok. Ha nehezen is fog majd menni a sorom, akkor is boldogságban fog.
Apu következő megjegyzésére bólintottam.
– Ahogy mondod, nincs róla se emlékem. De így, hogy te is megvagy, utána nézhetünk. Biztosan van valami dokumentum, amiből kiindulhatunk. Vagyis, miből Mr. O’Mara kiindulhat.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

Nem értettem magam, meg azt a furcsa érzést sem… végül is nem volt miért aggódni. Jimmy még nem is biztos, hogy készen állt arra, amit én annyira szerettem volna. Elvégre hosszú éveket tölthetett abban az árvaházban, nehezére eshetett mindezt a háta mögött hagyni és belevágni az ismeretlenbe. Valamikor egy család voltunk, most azonban nem voltunk több két idegennél, akiknek muszáj lesz valamilyen úton-módon összecsiszolódni, ha újra azok akarunk lenni. Vágytam rá, mert attól a perctől, hogy megláttam, tudtam: ő az én fiam. Nem volt kérdéses és erről nem csak a kéken csillogó szemek vagy a barna haj árulkodott. Az egész testéből ez az érzés áradt.
– De nem szeretnék az árvaházba se visszamenni, tehát ne haragudj, hogy esetleg többet kell dolgoznod, de próbálok majd segíteni. Nyáron biztosan találok valamit, amivel kereshetek pár galleont…
Lesütött a szemét, mintha zavarban lenne. Vajon tényleg ennyire szegénynek látszottam ott a Kőkörnél ácsorogva? Mármint igyekeztem a lehető legjobb külsőmet mutatni és nem azt a néha izzadt, koszos műhelyi inast, aki hétköznaponként voltam. Tény, hogy közöltem, nincs túl sok pénzem… vélhetőleg felelősségteljes apaként nem ezzel kellett volna nyitnom. Nem akartam, hogy úgy érezze neki bármit is tenni kéne a kettőnk megélhetéséért. Ezért egy kicsit elbizonytalanodtam. Tudtam, hogy jobban meg kéne válogatni a szavaimat, de az elmúlt éveimet úgy éltem le, hogy nem voltam apja senkinek – legalábbis tudatosan.
– És ne mondd, hogy nem a legjobb ajánlat! Már rég óta vártam arra, hogy megkapjam ezt az ajánlatot. Ennél nincs jobb.
Talán tényleg örült, nem tudtam megállapítani. Az is lehet, hogy csak engem akart nyugtatni… és azért viselkedett így. Nem tudom, de máris úgy vert a szívem, hogy ki akart szakadni a mellkasomból. Mérges voltam magamra, amiért ráijesztettem azzal, hogy nincs pénzem. Nyilvánvalóan az anyagi helyzetem közel sem tökéletes és nem valószínű, hogy hibátlan életet tudok neki biztosítani.
–Jimmy, hé! – Emeltem fel a kezemet mosolyogva, hogy jelezzem: ez nem így megy. –Minden a legnagyobb rendben lesz, anélkül is, hogy dolgoznál. Megoldom, ezért én vagyok az apa.
Nem tudom honnan jött az a hirtelen magabiztosság, amivel a tudtára adtam ezeket a gondolatokat. Meglepett, de tetszett. Talán ez az alak bujkál bennem már régóta… talán ez az alak az, aki igazából Ewan Slinkhard volt valamikor. Szerettem volna megismerni, ő lenni, kideríteni ki voltam. Egyszerűen Jimmy léte mérhetetlen vágyat váltott ki belőlem a múltammal kapcsolatban. Eddig is gyötört a kényszer, hogy tudjam meg ki voltam, mit tettem, miért vették el az emlékeimet. Ezúttal azonban, mintha még egy kis rúgást is kaptam volna hátulról, hogy meglegyen a következő löket a kutakodásra. Ezért is tértem át az édesanya-feleség témára.
–Igen. – Bólintottam. –Mr. O’Mara megbízható… ő tudni fogja, mit kell tenni egy ilyen kényes helyzetben. Csakhogy őt kifizetni sem egyszerű, előbb erre kell megoldást talánom.
Kicsit megborzoltam Jimmy haját.
– Persze nem azért, mert sokba kerülne. Csak nem fogadja el a galleonokat… neki valami különleges tárgy kell cserébe. Bárcsak lenne valamim, ami lenyűgözné… – Sóhajtottam. 

Az első találkozás
Apa

Apu csak a kezét emelte fel, miután belekezdtem a monológomba. Igen ez valóban nem így működik. Nem dolgozhat egy tizenkét éves fiú. Egyszerűen törvénytelen is, vagyis a mugliknál az. Igaza van apámnak, azért ő a családfő, mert neki ez a feladata. Helga nővér mesélte, hogy őt kiskorában odaadták szolgálónak, és ezzel kereste a pénzt. Szerette a cselédkedést, és én is valami hasonlóra gondoltam, hiszen hátha.
Apám magabiztossága meg is lepett, tehát szépen elhallgattam, és halványan mosolyogtam. Úgy hallgattam, mit nemzőm mondott.  Csak egyetértőn bólogattam, és fejeztem ki, hogy figyelek. Nem szerettem volna, hogy azt higgye, hogy nem ő áll figyelmem központjába, csak egyszerűen nem tudtam mit hozzáfűzni.
Hamarosan a beszélgetés elterelődött az édesanya téma irányába. Nos igen, remek kérdés. Ki az anyám és hol van? Ez a legnagyobb kérdés. Ha ő is arra a sorsra jutott, mint mi, akkor valahol ő is kikötött és keres minket. Apu megint jó ötlettel állt elő. Igen, az a fura figura, akit felbérelt apu, valóban megtalálhatja édesanyám.
Mikor a fizetség tárgyára ért, a számat húztam, és végre felvetettem a kérdésem, ami megfogalmazódott bennem.
- És mi lenne olyan, amit elfogadhat fizetésképp?
Aggasztott ez a kérdés, de hát mit tudok én tenni? Milyen olyan érdekes tárgyunk lehet, ami a férfi elfogadna? Elég érdekes volt, a legutóbbi találkozásunkkor bemutatkozott rendesen. nem mindennapi jelenség. Egy ilyen embernek mi számíthat valóban értékesnek?

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

Nem engedhettem, hogy a gyerekem dolgozzon, csak azért, mert velem akar élni. Nem engedhettem, hogy neki is annyit kelljen szenvednie, mint nekem a lakhatásért. Inkább készítettem volna elő kétszer annyi alapanyagot, políroztam volna meg kétszer annyi pálcát, minthogy neki kelljen bármiben is részt vállalnia. Jimmynek gyereknek kellett lennie, gyereknek, aki a barátaival van és ismerkedik a világgal. Eleget szenvedhetett már az elmúlt években család nélkül. Azt akartam, hogy minden boldogság az övé legyen, amit csak meg tudok neki adni.
Bárcsak meg lenne az anyja is. Tudnom kellett honnan indultunk ki, habár nem ígérhettem annak az asszonynak újra szerelmet, de Jimmynek talán adhattam volna egy anyukát. Ez volt az a gondolat, ami foglalkoztatott, nem a pénz. Talán annál többet ér a szeretet, a család, aki körbe veszi az embert. A többi pedig megoldjuk abból, amim van és amim még lesz, ha keményen dolgozom. Hiszen az első nehézségeken máris túl jutottunk. Jimmy meglett, kapott egy apát, én egy fiút. Van fizetésem, van hol laknom és van hova vinnem őt is. Egy kis csinosítgatás és még kényelmesen le is fogunk férni. Könnyen megoldom kétkezi munkával, ha szükséges.
– És mi lenne olyan, amit elfogadhat fizetésképp?
A kérdésre kicsit visszazökkentem a jelenbe. Nem az forgott már csak a fejemben, mit kellene megtennem nyárig. Nem is csak az, hogy milyen asszony lehetett a feleségem – ha egyáltalán az volt a nő, aki Jimmyt a világra hozta. Túl sok kérdés tolongott a fejemben, annyira, hogy szinte belefájdult. Minden izmommal megfeszülve koncentráltam. De igen, talán O’Mara segíthetett volna. Talán ő lenne az egyetlen, aki ezt az ügyet is képes lenne megoldani. Hiszen én éveket kutattam, faggattam a Minisztériumot, a Mungót, de nem volt semmim lényegében. Nem tudtam semmit a kezem közé fogni, amibe kapaszkodhatok. Az a fickó pedig alig pár hét alatt bukkant a gyerekemre. Megért volna egy próbát.
– Nem tudom, Jimmy. – Válaszoltam őszintén. Ujjaim végig simítottak a haján. –Nem tudom, de majd kerítek valamit. Te ne foglalkozz ezzel.
Legyintettem egyet, mintha nem lenne fontos. Még a végén képes lett volna ennek is neki esni, hogy aztán bajba sodorja magát. Nem szerettem volna belekeverni a felnőttek dolgába. Itt van a Roxfort, azt élvezze, ne pedig azon görcsöljön, mivel fizetünk egy tolvajt, aki történetesen kiváló nyomozó is. Az majd az én feladatom lesz. Talán ellopok neki valamit, talán feltúrom mindenemet.
– Most menj vissza a kastélyba. Letelt az óránk. – Pillantottam a karórámra. – Hamarosan megint felkereslek. – Megpaskoltam a vállát, végig simítottam a haját és az arcán. – Vigyázz magadra és legyél jó… amennyire lehet. – Nevettem rá.
Aztán, elhúzódva tőle, tettem hátra egy lépést. Készen álltam, hogy egy időre magára hagyjam. Hiszen a miénk lesz az egész nyár, hogy megismerjük egymást, hogy a múltunk után kutassunk. Addigra talán lesz is egy otthonnak nevezhető valamink.
Még egy utolsó mosollyal ajándékoztam meg és hozzá tettem: – Majd küldök egy baglyot.
Hátat fordítottam, majd intettem egyet neki. Rossz érzés volt otthagyni. Rossz érzés volt csak így tovább állni, miközben éppen csak megtaláltam. De az igazgatónő egyetlen órát adott, hogy ne zaklassam fel a gyereket. Én pedig tartottam magam a szabályokhoz, hiszen ha minden jól megy, egy élet áll még előttünk.

Köszönöm a játékot!