Aberdeen, 1998. május 4.

.

[- Öcsi...]

Mindegyik közül talán ez volt a legnehezebb év, amit átvészeltünk. Az egész háborús helyzet teljesen rányomta a bélyeget nem csak a tanulmányaimra, de a betegségem állapotára is. Így aztán, még örültem is annak, amikor kijelentették, hogy a Mardekárosak menjenek haza, mert semmi keresnivalójuk ott. Boldogan csomagoltam össze a holmijaimat, még akkor is, ha csak a legfontosabbakat vittem magammal. A ruháim, a képregényeim, meg a legfontosabb könyvek.
Akkor már tudtuk, hogy apával baj van, ugyanis ő mugli származású. Így odahaza csak anyánk üdvözölt minket. Mintha legalább tíz évet öregedett volna azóta, hogy utoljára láttuk, pedig nem volt olyan sok idő az a néhány hónap. Ez nagyon nagy teljesítmény egy olyan boszorkánytól, aki azzal él, hogy mindenféle ránctalanító, meg bőrápoló kencét kotyvaszt. Szóval, eléggé ki volt bukva. Aztán pedig én is, amikor Cael egyszer csak úgy döntött, hogy visszamegy. Még azt a pofont is hallottam, az ajtómból kikukucskálva, amit lekevert neki ezért, és igazából meg is érdemelte. Halálra aggódtuk magunkat miatta! De tényleg!
Azon az éjjelen ismét nem aludtam. Nem voltam rá képes. Mármint szó szerint, mivel eléggé sikerült kifogynom az Édes Álom Esszenciából, ami az egyetlen dolog lett volna, ami valamelyest segítene. Legszívesebben átkullogtam volna Caelius szobájába, de tudtam, hogy mi mindent élhetett át. A sérüléseit ugyan szépen felgyógyították, de még így is össze voltak kötözve a sebei, amikor hazaérkezett. Így aztán kivártam a hajnalt, szépen, csendben, unottan lapozgatva a képregényeimet, s amikor már hallani véltem, hogy ébredezik a szomszédos szobában, egyszerűen berontottam hozzá. Tudom, hogy nagyon korán van még, és hogy nehéz napjai vannak, de nekem beszélnem kell vele. Tudnom kell, hogy jól van, hogy nem történt semmi gáz... és hogy tulajdonképpen akkor most mi is a helyzet. Úgy mindennel.
- Öcsi... - éppenséggel nagyon nem érdekel, ha még pizsamában feszít. Én is.
- Halálra rémítettél... Ráadásul még apa sem ért vissza. Mit csinálunk anyával, ha ott hagyod a fogadat? - nem tudom, mi van apával, de anya azt mondta, hogy eltörték a pálcáját. Ráförmedek Caeliusra, kidörzsölt szemeim alatt vastag, sötét karikák feküdnek. Nem fogok sírni. Megígértem, hogy ma már nem fogok sírni. A csuklóba szorított kezeim még mindig remegnek. De örülök annak, hogy életben látom a testvéremet.

[- Au...]

 

- Au...- egy kicsit dühösen lefordulok a hátamra a törött, begipszelt jobb kezemről, ami felébresztett, amikor úgy fordultam. Nem tudom, már hányadszor kelek fel arra, hogy fáj valamim, ami persze nem feltétlenül rossz, mert nincsenek ma éjjel túl szép álmaim. Talán majd nappal, amikor tudom, hogy anya és Clarice ébren van, jobban fogok tudni aludni a fotelben, miközben tévézést imitálok. Főleg, hogy már kezd hajnalodni.
 Ahogy a hátamra fekszem, hirtelen elkezd fájni a bal vállam, amit felhasított valami törmelék még a kastélyban, úgyhogy inkább felülök. Talán nem is a rossz emlékek zavarnak igazán, hanem hogy szinte lehetetlen úgy feküdni, hogy ne fájjon valamelyik sebem. A vállam kizárja a bal oldalam és a hátam, a jobb kezem meg a jobb oldalam, úgyhogy marad az, hogy hasra fordulok. Azt viszont sikerül úgy kivitelezni, hogy egészen a derekamig lecsúszik a paplan, és amikor hátranyúlok érte a bal kezemmel, rögtön rájövök, hogy nem volt jó ötlet. Úgy érzem, mintha felrepedt volna valami, persze, tudom hogy akkor jobban fájna, de azért az érzés elég kellemetlen, hogy ne próbálkozzak. Ez a seb legalább begyógyul egy-két nap alatt, de a vastagon begipszelt, viszkető jobb kezemmel meg sem próbálom magamra rángatni a takarót. Nem is nagyon tudom mozgatni az ujjaimat anélkül, hogy úgy érezzem, egy rinocéroszcsorda szteppel a kezemen.
 Valahogy megfordulok, és felülök, hogy további öt-tíz perc kísérletezés után úgy felpofozzam és pozicionáljam a párnámat, hogy csak a nyakam és a jobb vállam legyen rajta, a sérült bal vállamon így nincs súly, és csak a nagyon puha részhez ér. Jó is lenne, ha nem karatéznék álmomban képzeletbeli halálfalókkal és óriásokkal, és nem kelnék fel arra, hogy átgurultam valamelyik fájó testrészemen.
 Ahogy beszűrődik a napfény, lassan elkezdem lehunyni a szemem, és kicsit lejjebb rúgom a takarót. Talán hajnalban meg reggel jobban fogok aludni, különösen kellemes, ahogy a fény rásüt a bőrömre. A suli körül rég nem volt rendes napfény a dementorok miatt, szóval ez kicsit olyan, mintha csak most kezdene tavaszodni. Nem értem, miért kellett ott tartani a dementorokat az iskola körül, ha egyszer tele volt Roxmorts halálfalóval.
 Ahogy valaki berobban a szobába, reflexszerűen a takaró után kapok, amit rögtön felhúzok a nyakamig, és miközben felülök, így teszek a térdemmel is, a gipszet meg a kötést kivéve nincs rajtam semmi. Már valamikor januárban úgy döntöttem, hogy pizsiben a gyerekek alszanak, ráadásul rohadt kényelmetlen, amikor reggel arra kelek fel, hogy beleizzadtam, de már mennem kell reggelizni meg órára, úgyhogy nincs időm lezuhanyozni, meg kinőni is elkezdtem, úgyhogy szűk is volt. Csak hát a suliban nem nagyon törik rád az ajtót, főleg nem lányok. Egy kicsit el is vörösödök, ahogy Claricere nézek.
 Néhány másodpercig csak ülök, miközben megemésztem a hallottakat. Kicsit olyan volt ez a csata, mint egy fogorvos, előtte meg közben nagyon rossz, utána meg örülsz, hogy megszabadultál a fájó fogtól, és bátor voltál. Csak hát, én tudom, hogy nem voltam annyira bátor, a macskámért mentem vissza, ami inkább hülyeség, még akkor is, ha az egy órás fegyverszünet után önként maradtam, mert akkor már úgy éreztem, tartozok ennyivel. A macskás dolgot viszont senkinek nem akartam elmondani- viszont úgy érzem, hogy jobb, ha a családomnak az igazat mondom. Inkább akarok hülyének tűnni, mint önzőnek.
 - Eszembe jutott, hogy Zordon ott maradt.- a név említésére a hozzá tartozó fekete kandúr rögtön mély, morgásszerű hangot ad ki az ágy alól, mintha zavarná, hogy zavarjuk a megérdemelt alvásában. Nem tudom, hogy tényleg miért mentem vissza érte, soha nem mutatta, hogy többet jelentek neki egy rabszolgánál, aki kaját ad neki és takarít utána. Talán tényleg hülye vagyok. - Azt hittem, hogy még van időm visszamenni érte. De ezt ne mondd el senkinek a suliban, jó?
 Miközben megigazgatom magamon a takarót, arrébb húzom a lábam, hogy szabaddá tegyem az ágy végét. Remélem, Clarice tudja, hogy úgy kell leülnie, hogy gyorsan felhúzza a lábát, és törökülésbe ül, nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet sokáig bármilyen végtagot lelógatni oda, ahonnan a macska eléri az ágy alól. Nagyon régen beszéltem a nővéremmel, a leveleinket megfigyelték a suliban, év közben meg nem igazán találkoztunk. Talán ő többet tud nálam.
 - Te tudod, hogy apa mikor jön haza? Ugye jól van?- beszéltem egy hollóhátas lánnyal, aki sárvérű, és szörnyű dolgokat hallottam róla, mit csináltak velük. És ők kiskorúak voltak, tehát talán kevésbé voltak durvák velük. Remélem, hogy apa jól van. Nem mertem megkérdezni anyát azután, hogy hazaértem, miután nem volt már dühös, nem akartam, hogy megint elromoljon a hangulat. Azt akartam, hogy megmaradjon az a hazug atmoszféra, mintha minden rendben lenne, mert hazajöttünk a suliból, és végre év vége van, megint itthon lehetünk.

[- Te, és az a dilis macskád...]

Még mindig remegnek a kezeim. Remegnek mindattól, ami az utóbbi évben, sőt, inkább években felgyülemlett. A sok feszültségtől... amit az utóbbi napok aggodalma csak még tovább tetőzött. Azt hittem, hogy soha többé nem láthatom újra. Egy egész éven át alig tudtunk beszélni, és nem azért, mert egyébként éppen haragban lettünk volna. Viszont apa sárvérű, és még ha mind a ketten mardekárosak is vagyunk, akkor se nézték jó szemmel, hogy vagyunk. Mi mindig is picit kilógtunk a többiek közül.
Aztán hallgatom, amit mesél. Szemeim hatalmasra kerekednek a rövid történet hallattán, majd pedig le is pillantok az ágy alatt bújkáló Zordonra. Nem tudom, mit eszik Cael ezen a macskán. Az enyémet folyamatosan csak bántja. Szegényke már konkrétan fél tőle, és emiatt idén már a suliba se vittem magammal, nehogy Zordon terrorizálja.
- Te, és az a dilis macskád... – most még inkább megszorítom a levegőt, hogy ne kezdjek el pityeregni. Nem szeretem... az kislányoknak való. Még akkor is, ha én sosem leszek képes a Roxfortért harcolni, mert sosem lesz olyan a pálcás kezem, mint másoknak, én akkor sem leszek gyenge.
- Jó nagy hülye vagy, tudod-e? – jó, azért ez elég vicces. Szomorú, de vicces. Odasétálok Cael ágyához, az pedig cseppet sem tűnik fel, hogy a kötéseket kivéve nincs rajta semmi. Na jó, az fura, hogy nem vett fel pizsama felsőt, de ezt betudom annak, hogy azokkal a kötésekkel ez nem egy olyan egyszerű mutatvány.
Már jól ismerem Zordont, és sosem voltunk jó barátok. Vicces pedig, mert amikor én megkaptam Morganát, amikor felvettek a Roxfortba (igazából ez még anyámat is meglepte, mert hát ugye van ez a dolog a betegségemmel, és ezzel azért necces), ő is nagyon hasonlóan vad volt és zabolátlan. De aztán egy-két hét, és teljesen megváltozott. Most már mindenkihez odabújik. Ha ismeri, azért. Ha nem, akkor azért. Szóval talán egy kicsit túl barátságos is. Zordon viszont, ha nem adna neki Cael enni, akkor már biztosan megölte volna álmában. Ezt rendszeresen a képéhez is vágom, amikor megint az én macskámat bántja, és különös módon nem is tiltakozik. De mégis foglalkozik azzal a dagadt döggel.
- Nem tudjuk. – már automatikusan felhúzom a lábaimat. Nem akarok csemegévé válni.
- Állítólag elég rossz bőrben van. Eltörték a pálcáját is, a sok dementor pedig, hát tudod, milyenek. – egész évben a dementorokat kellett elviselni. A gondolatukra kiráz a hideg, mindig nagyon depressziós vagyok a közelükben. És ez még csak a kezdet.
- Anya azt mondta, hogy a Mungóban ápolják, a többi mugli születésűvel, akikkel ezt csinálták. Még anya sem tudja, mi lesz. Nagyon ki van borulva. – meg igazából a pénzzel is elég rosszul állunk. Pálcából is újat kell venni, mert anyának az évben nem ment jól az üzlet, így, hogy apát nem engedték dolgozni.
- Mi történt pontosan? Én ugye hazajöttem, egy csomó holmim is ott maradt. Nem tudom, hogy fogok átmenni az RBF vizsgákon így. – na igen, a legtöbb tanár nem volt túl jó. Meg a tantervek is totál mások voltak. Aztán meg ez... és így már azt sem tudom, mikor lesz. Bár őszintén szólva, ez jelenleg nem is érdekel. Tudni szeretném, mi volt a Roxfortban pontosan. Mert az öcsi ott volt és látta, szóval biztosan pontosabban tudja a dolgokat, mint ahogyan nekünk az újságba leírták. Amúgy is túl fáradt vagyok ahhoz, hogy olvassak.

[- Tudom.]

 

- Tudom.- lesütöm a szemem a teljesen jogos szidásra, mert én is tudom, milyen hülye vagyok. Eszembe sem jutott, amíg anya fel nem pofozott, hogy mit tettem kockára, és hogy mennyire összetört volna a családom, ha meghalok. Különösen Clarice, nem tudom, mit csinálna nélkülem. Azt pedig főleg nem, hogy én mit csinálnék nélküle, még ha keveset beszélünk is sokszor, talán még mindig ő az, akihez a legközelebb állok. Bizonyos dolgokban egészen biztos közelebb, mint akár a legjobb barátaimhoz.
 Ahogy Clarice leül, még összébb húzom magamon a takarót. Kicsit furcsának találom, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy nincs rajtam semmi, nem mondta, hogy visszajön egy perc múlva, vagy ilyesmi. Persze, látom rajta, hogy az ilyen kényelmi meg udvariassági dolgoknál ezerszer nagyobb problémái vannak. Nagyon nehéz lehet neki, azt hiszem, otthon ülni és várni rosszabb. A betegsége miatt akkor sem tudott volna harcolni, ha akart volna- nem mintha én olyan rengeteg dologra tudnám használni a pálcámat. Gyenge varázslataim vannak, nem túl pontosak a pálcamozdulataim, és nem is ismerek túl sokat. Különösen, ha nincs időm gondolkozni. Akkor nagyjából a sóbálványátok, a lefegyverzőbűbáj és a kábítóátok a teljes fegyvertáram.
 - Mikor jöhet haza?- annak ellenére, hogy ellenállok neki, érzem azt a szorító érzést, ami a sírást előzte meg, amíg nem tanultam meg legyőzni, még valamikor másodikban. Ez a fajta sokkal rosszabb annál, mint amit a fizikai fájdalom okoz, ez az a fajta, ami azt akarja tudatni, hogy az életem felborult, a szeretteim már soha nem lesznek teljesen ugyanolyanok. Ha apa kap is új pálcát, ha meg is gyógyul, talán már akkor sem lesz ugyanaz az ember. Talán már én sem. Szerettem mindig hazajönni, az első napokat itthon, amikor az egész éves munka után pár napig semmit nem vártak el, de ez most valahogy keserű lett. És hiába szeretném látni apát, megijeszt a gondolat, hogy megint a kórházba kell mennünk, ahol ki tudja, milyen állapotban találjuk őt. Szívesen szakadok el ezektől a gondolatoktól, még úgy is, hogy vissza kell térnem a kastélyba.
 - Tudjukki megjelent egy nagy rakás halálfalóval, dementorokkal, óriáspókokkal, meg óriásokkal a sulinál, az iskolába meg megérkeztek azok a körözött emberek, meg egy csomó diák meg tanár is ott maradt harcolni. Teljesen szétvertek mindent, meg egy csomóan meghaltak. Piton professzort állítólag maga Tudjukki ölte meg, mert elárulta őt, meg az az SVK tanár is meghalt, aki téged tanított elsőben. Azután adtak egy óra fegyverszünetet, hogy azután bevonuljanak, magukkal hozták Harry Potter testét is.- nagyon hátul álltam, de még emlékszem, ahogy Tudjukki beszélt, és közölte, hogy vége van. Akkor féltem talán a legjobban egész idő alatt, akkor szívesen elfutottam volna, de nem tehettem mást, csak elbújtam hátul.
 - Azután Harry Potterről kiderült, hogy nem halt meg, meg jött erősítés, akiket a kimenekültek gyűjtöttek, és szépen lassan legyűrtük a halálfalókat. A végén Tudjukki maradt egyedül, nem láttam, hogy pontosan mi történt, de a lényeg, hogy Harry Potterrel harcolt, és meghalt. Azután bejelentették, hogy visszaállítják a régi törvényeket, egy volt auror lett a Mágiaügyi Miniszter, aki a kastély védelmét szervezte.- szinte észre sem veszem, hogy végig a begipszelt kezemet bámulom, ami a térdemen pihen. Nem tudom, hogy tényleg rendbe jöhet-e minden. Ott úgy éreztem, hogy minden rendbe fog jönni, de itthon még sincs minden rendben. Azt hittem, hogy mindenki boldog lesz, úgy fogok találni mindent, ahogy itt hagytam.
 Ahogy meghallom a kaparászást, azonnal oldalra hajolok, hogy a bal kezem a kimászó macska hasa alá dugjam. Zordon csak egy hosszú, fenyegető nyávogást hallat, de tudom, hogy ez nála valamiféle beleegyezés, mert megharapott vagy megkarmolt volna, ha nem akarná, hogy felvegyem. Felemelni azért már nem olyan egyszerű fél kézzel az öt kilós macskát, különösen, hogy a töröttel közben magamon kell tartanom a takarót, de végül sikerül felemelnem magam mellé az ágyra, és a takaró is csak a felsőtestemről csúszik le. Nem tudom, miért akarom most megsimogatni ezt a macskát- talán szeretném úgy érezni, hogy megérte visszamenni érte. Talán Zordon is érzi, hogy hálásnak kell lennie nekem, mert összegömbölyödik, és ahogy megvakarom a fejét, még dorombolni is elkezd. Ezt mostanában kizárólag a tonhal után szokta tenni.
 - Ha küldesz egy baglyot, biztos elküldik a könyveidet. Bocsi, gondoltam, hogy elhozom a cuccaid, de én ugye nem tudok felmenni hozzátok.- nagyjából fél perc után a fekete macska úgy gondolja, hogy eleget kaptam, mert leugrik, hogy kisurranjon a félig nyitott ajtón. Vicces belegondolni, hogy ott ült az ágyam alatt, amikor az ostrom után lementem a szobámba összepakolni. Fogalmam sincs, hogy jutott vissza. Kicsit kinyújtózok, figyelve a takaróra, és különösen a még mindig átkötözött vállamra, hogy azután ásítsak egyet, a gipszes kezemmel takarva a számat. Jó, ha két órát aludtam. - Amúgy hogyhogy már ébren vagy? Hány óra van?

[- Nem tudom... Attól félek, hogy engedték a dementoroknak, hogy... szóval azt mondják, amúgy is azért csatlakoztak Tudjukkihez, mert az Azkabanban nem volt túl nagy szabadságuk.]

Fogalmunk nincs, apa mikor jöhet haza. Meg hogy hazajöhet-e egyáltalán. Még a legrosszabbtól is félek igazából, ami rosszabb, mint a halál. A dementorokra gondolva még jobban elsápad egyébként  is fakó bőröm. Remélem, az új Minisztérium kezd majd velük valamit.
- Nem tudom... Attól félek, hogy engedték a dementoroknak, hogy... szóval azt mondják, amúgy is azért csatlakoztak Tudjukkihez, mert az Azkabanban nem volt túl nagy szabadságuk. – nem tudom még, hogy mikor lehet elmenni meglátogatni a Mungóba, de igazából még félek kitenni a lábamat otthonról. Egy csomó halálfaló szökevény lehet ott kint, meg dementor, meg még ki tudja, mik. Anya azt mondta, hogy amikor először győzték le Tudjukkit, akkor elég hangos volt az ünneplés, de ez most részükről, részünkről elmaradt. Talán azért, mert apa bajban van. Vagy azért, mert Cael sérülten jött haza. Még szerencsésen megúszta... Ezeket anya seperc alatt rendbe teszi egy-két bűbájjal. A Mungóban szerintem minden problémájuk nagyobb ennél.
A beszámolót a történtekről csendben hallgatom. Szemeim néha egészen nagyra kerekednek, főleg az óriások, és hasonló borzalmak említésére. Ugyan az állatgondozás tanárunk állítólag fél-óriás, ő még egészen apró ahhoz képest, hogy milyenek lehetnek az igaziak. Akár több méter magasak is. Elég csak ráülniük a kastélyra, hogy tönkretegyék.
Azt pedig már tudtam, hogy Potter is ott volt, meg a kompániája. Az újságban megírtak egy-két dolgot, meg ugye közzétették az áldozatok és a körözöttek listáját, de őszintén szólva nem volt hozzá gyomrom, hogy el is olvassam. Meg alig egy órája érkezett vele a bagoly, meg a minisztériui közlemény is. A hírre pedig, hogy a kedvenc tanárom, az egyetlen példaképem is meghalt, belemarkolok a karomba. Nagyon szerettem Lupin professzort, mert olyan volt kicsit, mint én. Rengeteget tanultam tőle, és miatta még néhány pálcás varázslat is ment. Pedig azokban nem vagyok jó.
- Meghalt? És... biztosan meghalt? Meg láttad, hogy meghalt? – itt már a Tudjukkis végjátékot meséli. Egyedül maradt, és meghalt. Ilyen egyszerű lenne? Potter csak úgy legyőzte? De mégis hogyan? Miért? Nem, még mindig zavaros. De azt hiszem, Cael sem tud többet erről, mint amit az újság írt. Hiába volt ott.
A macskája felkönyörgi magát az ölébe, mintha csak azt akarná, hogy simogassák meg. Biztosan tervez valamit az a nyomorult dög. Pedig tudnia kéne, mennyivel tartozik az öcsémnek. Nem szeretem azt a macskát, na. Ennek örömére felállok a helyemről is. Hátha nekem akar támadni Zordon.
- Remélem, az új Miniszter tudja, mit csinál. – nyújtózom egyet. Fáradt vagyok, de nem vagyok képes aludni. Most, hogy már a nap is süt, mintha most éppen mi sem történt volna, pláne nem fogok tudni lefeküdni.
- Hát, az úgy volt, hogy eléggé kapkodva kellett elindulni, és nem csak a könyveim maradtak ott. Épp fogyóban voltam a bájitalból is, mert már csak pár csepp maradt, és mára kaptam volna új adagot Piton professzortól. Úgyhogy megint nem aludtam. De tegnap még tudtam, úgyhogy nincs gáz. Egyébként mit kérsz reggelire? Nincs sok minden itthon, de összedobok neked valamit. – baglyot sem ártana küldenem, de az még ráér. A hülye vizsgákkal most egyáltalán nem akarok foglalkozni. Ma úgy sem tudnék tanulni.

[- De... azt mondták volna, nem?]

 

- De... azt mondták volna, nem?- egy pillanatra megfagy körülöttem a világ, és nem igazán van ereje annak a logikusnak tűnő érvnek, amit felhozok. A dementorcsók olyasmi, mintha meghalt volna, akkor biztos mondták volna, nem csak annyit, hogy nincs jól. Anya biztos nem titkolná el. Megfogom a nővérem kezét, ő úgy tűnik, még nálam is jobban aggódik. Muszáj vigyázni rá, amíg apa nincs itthon, én vagyok a férfi a háznál. - Ne félj, haza fog jönni.
 Annak ellenére, hogy nem volt túl boldog az a nap, ahogy mindenki lőtt mindenkire a kastélyban, valahogy mégis jó érzés, hogy ilyen figyelmet kapok. Egy kicsit talán bánom is, hogy nem meséltem részletesebben, hogy tovább tartson, de pár dolgot egyszerűen nem akarok elmondani. Elég rossz volt annak, aki ott volt.
 - Piton? Nem láttam a testét, azt mondják, a szellemszálláson halt meg, és nem vártam meg, hogy elmenjenek érte, de meghalt. Tudjukki is mondta, mielőtt Potter elintézte.- nem is az a kígyószerű fehér fej volt a legijesztőbb T.K.-ban, hanem a hangja. Főleg, amikor elkezdett nevetni, akkor konkrétan nem tudtam megmozdulni, annyira beparáztam. Nem gondoltam, hogy csak úgy meg lehet ölni, de amikor láttam a holttestét, már valahogy kevésbé volt ijesztő- amíg el nem képzeltem, hogy csak alszik.
 Egy kicsit engem is rosszul érintett, hogy meghalt a házvezetőnk, még ha nem is volt már az az utolsó évben, de azzal, hogy igazgatóként milyen tanárokat hozott be, meg milyen rendszert, nem lopta magát a szívembe. Bár, ha jól értettem, akkor nem volt gonosz, csak úgy csinált, mintha Tudjukki mellett állna, de közben nem, de közben mégis... mindegy, a lényeg, hogy nem volt gonosz. Ettől függetlenül kétlem, hogy a Mardekár túl népszerű lesz ősszel, bár szerintem azért nekem sikerült egy kicsit javítanom azzal, hogy ott maradtam.
 - Nem tudom, nekem szimpatikus volt. Biztos helyredobnak mindent pár hét alatt.- például remélem, hogy adnak nekünk valami kárpótlást, meg ilyesmit, meg gondolom alap, hogy apa majd visszakapja a munkáját. Lenne is miből, a hülye aranyvérűek közül egy csomónak elkoboznám a vagyonát. Biztos lesz is ilyen.
 - Most én sem nagyon tudok aludni, ezektől a kötésektől nem lehet egyszerűen kényelmesen feküdni. Szóval, ha nem tudsz aludni, nyugodtan gyere át éjjel is, fel is kelthetsz.- egy kicsit meg is rángatom a vállamat átfedő kötéseket, mielőtt eldöntöm, hogy ma mindenképp megírjuk a levelet a Roxfortba. Ami engem illet, én leginkább csak mondogatni fogom, hogy tessék írni, mert nem tudok a törött kezemmel. Nem szeretném, hogy Clarice napokig ne aludjon, főleg, hogy én pár nap múlva már képes leszek. Remélem.
 - Nem t'om. Szerintem jó lesz nekem is, ami neked. Te mit eszel?- félig-meddig el is kezdek felállni az ágyról, hogy elinduljak a konyhába, de azért szerencsére még nagyjából időben észbe kapok hozzá, hogy visszaüljek, és megigazítsam a takarót. - Izé... menj előre, oké? Egy fél perc, és jövök... kinyitnál egy konzervet addig Zordonnak? Nekem lehet nem menne.

[- A szellemszálláson? Brrr...]

Talán van benne valami. Akkor biztosan közölték volna a hírt. Akkor nem azt mondják, hogy csak kezelik, hanem azt is, hogy mi történt. Legalábbis, bízok benne, hogy így van. De ez nem változtat a tényen: nagy a baj. Talán még így is olcsón megúsztuk. Hiszen, még ha velünk nem is kivételeztek úgy, mint a többi mardissal, igazából minket nem piszkáltak, én pedig inkább arra koncentráltam, hogy a vizsgáimra tudjak készülni. A házamon belül amúgy sem szoktak kviblinek gúnyolni, mert házon belül ilyet nem szokás. Képmutató népség ez az aranyvérű család izé. Mert ha ritkán is, de akkor is vannak mugli származásúak a mardiban. Sosem értettem ezt az eszmét, és nem tudtam vele azonosulni. Talán azért, mert apa is mugli születésű.
- A szellemszálláson? Brrr... – már a gondolatától is kiráz a hideg. Nem igazán értem, miért, hiszen nem ez volt a legszörnyűbb dolog, amit Cael az utóbbi percekben elmesélt. Dementorok, meg óriások, meg úgy tudom, még vérfarkasok is voltak ott. Bár mindannyian mintha csak díszes horrorcukorkák lennének azon a pokolian borzalmas muffinon, amit maga Tudjukki képvisel. Hát egy dolog, hogy valaki leharapta az orrát, de én azért nem kóstolnék meg vele egy találkozót. Idén már csak emiatt is minden éjszaka szigorúan bevettem a gyógyitalt, mert amióta hivatalosan is „visszatért”, rendszeresen voltak rémálmaim, ha esszencia nélkül aludtam el.
- Nagyon remélem... – nem értek a politikához. Sohasem értettem. Abban viszont biztos vagyok, hogy most egy erős kezű valakire van szükségünk, aki egyben tudja tartani a varázslótársadalmat. Még mindig félek tőle, hogy ez még nem a vég, hogy valamilyen formában még visszatér. Hiszen annyira hihetetlenül hangzik, hogy túléltünk egy háborút. Pedig igazából semmit sem értettem belőle.
Felállok az ágyról, hogy reggelit készíthessek. Anya jól megtanított főzni, még úgy is, hogy nem használhattam hozzá semmilyen varázslatot. Házimanónk meg ugye sohasem volt. Olyan hirtelen pattanok fel az ágyról, hogy lehet, a macska is kicsit erősebben kapaszkodik bele Caelbe. Talán minden nap gipszben kéne macskáznia. Tökéletes páncél Zordon ellen.
- Szavadon foglak. De akkor... reggeli. – hosszú idő után először mosolyodom el. Az öcsém egy hős, akárki akármit mond. Mintha mindeddig a mellkasomba hoppanált volna egy hatalmas ólomgolyó, amit eddig sohasem vettem észre, de most hirtelen eltűnt volna. Talán mégis csak valóság. Talán mégis visszakaphatjuk a régi életünket.
Leszaladok a lépcsőn a konyhába, és pillanatnyilag az sem érdekel, hogy hideg a csempe, rajtam meg még papucs sincs. Felszeletelek egy hagymát, néhány kisebb gombát, petrezselymet, és egy kevés bacont, aztán pedig tojás rántottát csinálok velük. Mire Cael lekászálódik az emeletről, már éppen egy nagyobb tányérba csúsztatom az ételt, hogy ezután osszam kétfelé, két külön tányérba.
- Naaaa.... de tényleg fent maradsz éjszaka velem? *-* Eddig mindig megígérted, de már hajnali egykor kidőltél. A barna kenyér remélem, jó lesz, csak az van itthon. – lerakom az asztalra a tányérját, majd felszeletelem a kenyeret is. Az ablakpárkányon ülő bagoly felé tartok egy kisebb szeletet, nehogy reggeli közben kezdjen el kuncsorogni. Nálunk egy állat sem teljesen normális...
- Zordon meg ráér még enni. Nézz rá, milyen dagadt! Ráadásul folyton a kisebbeket bántja. – egyelőre Morganának nem esett baja, de aztán meg ki tudja, mi lesz. Szegény már ki se mer lépni a szobámból nyaranta, mert tudja, hogy ilyenkor itt van az a macska is.
- Aztán... jött egy próféta. Meg egy ilyen is. – felmutatom a minisztériumi közleményt, amit miután átfutok, lerakok az asztalra, a prófétával együtt.

[- Aham. Azt mondják, ott volt Tudjukki főhadiszállása.]

 

- Aham. Azt mondják, ott volt Tudjukki főhadiszállása.- bár örülök neki, még mindig nem értem, hogy miért a távolból irányította az ostromot, amikor valószínű simán áttört volna mindenen, ha ő is harcol. Talán tudta, hogy Potter meg fogja ölni, és félt? Bár, ami engem illet, nem érdekel, hogy mit miért csinált, nem tudom, hogy mivel tudott rávenni annyi embert, hogy kövessék őt.
 A politika dologhoz nem tudok hozzászólni, a mágiatöri órákat többnyire átrajzolgattam, úgyhogy fogalmam sincs, mitől működik az ország. Csak annyit tudok, hogy az az auror szimpatikusnak tűnt, az előző három pedig nem, úgyhogy ő az én szememben oké. Az viszont biztos, hogy valamit csinálniuk kell, mert most mindenki elvesztett dolgokat, otthont, vagyont, munkát, valaki családtagokat is, és ha nem akarnak össznépi lázadást, kezdeniük kell vele valamit.
 - Oké.- megkönnyebbülten sóhajtok egyet, ahogy egyedül maradok a szobában, és miután meghallom, hogy Clarice elindult lefelé a lépcsőn, gyorsan a fiókhoz ugrok, hogy előhalásszak belőle egy alsónadrágot és egy pólót. Fogalmam sincs, mit gondolt volna, ha rájön, hogy nincs rajtam semmi, de azt hiszem, semmi jót. És sokat nem is tudok változtatni rajta, fél perc szenvedés után feladom a pólófelerőltetés nevű hadműveletet, úgyhogy az alsónadrágomon kívül csak a farmerdzekim terítem a hátamra. Fogalmam sincs, hogy vettem vissza az inget még a Roxfortban- talán mások előtt nem akartam hisztizni a sérüléseimmel, és kibírtam. Itthon már nem vagyok ennyire nagyfiú.
 Miután lemászok a lépcsőn, és bemegyek a konyhába, rögtön rájövök, hogy kellett volna papucsot hozni, de csak egy pillantást vetek a lépcsőre, hogy tudjam: nem vagyok hajlandó vállalni az utat emiatt. Gyorsan leülök, hogy egy kicsit felemeljem a lábam, hogy rátegyem azt az asztal alá beújított, bolyhos szőnyegre- ami egy hosszú vannyogás után továbbáll, miután belekap az egyik lábujjamba. Tényleg nem tudom, mit szeretek ezen a macskán, amikor egy kis szeretet szeretnék, általában egy vérző sebet kapok helyette. Itthon azért van kit megölelni helyette is, de a suliba pont ezért visznek az emberek háziállatot. Domot mégsem ölelgethetem, ha éppen rám jön a szeretethiány.
 - Köszi! Persze, ha meg elalszom, nyugodtan kelts fel! Tényleg nem gáz.- legalább hetente-kéthetente egyszer biztos felébredek amúgy is éjszaka arra, hogy valakinek valami kínja van a szobában. Most, a háború alatt volt egy rakat rémálmom, úgyhogy amúgy sem aludtam jól, most meg még a testem is eléggé le van amortizálva hozzá, hogy semmi ne legyen kényelmes. Talán tényleg ülve kéne aludnom. A kaja viszont jól esik, valahogy jobb, mint a roxfortos kaja, pedig ott nyilván bővebb a választék.
 - Nehmh báhntja, ehz tehrmészetsh, csakh jelehni akarja, hogyh őh a főnökh.- gyorsan megrágom az ételt, és lenyelem, miután válaszoltam a macskát ért kérdéseket. Annak ellenére, hogy néha elegem van belőle, soha nem mondom senkinek, hogy ez így van, nem akarom, hogy akár anya, akár Clarice felbátorítva érezze magát arra, hogy megbeszéljük a kidobását. Akármilyen, azért mégis ez az otthona szegénynek. - Amúgy szerintem nem is kövér, csak dús a bundája. Matt varázsolt rá varázsolt rá valamit áprilisban.
 Miközben az utolsó falatokat eszem, a törött kezemmel gyorsan belelapozgatok a Prófétába, miután Clarice letette. Nagyon ritkán teszem, nem is járatom az újságot, Dom úgyis mondja, ha valami fontos történt, az én életem meg úgy érzem, hogy kevésbé befolyásolják a Roxforton kívül történő dolgok. Kivéve sajnos azt, ami apával történt. Most szinte minden a háborúról szól, meg a szökött halálfalókról, meg ilyesmiről, eltakarítják a maradékot. Egyedül a Carrowék elleni per és a dementorok elzavarása az Azkabanból az, ami érdekesebb, de nem szeretném most felhozni egyik témát sem. Jó lenne egy kicsit elterelni Clarice figyelmét ezekről a dolgokról. Csak hát nehéz olyan dolgot kitalálni, ami nem kanyarodik valahogy vissza, most minden visszafordulhat. Leteszem az újságot.
 - Nem szeretnéd majd aláírni a gipszemet? Még senki nem írta alá, és így tisztán nem jó.- kicsit magányos volt a vonaton, főleg, hogy alig volt ott mardekáros, olyan meg pláne nem volt, akinek a nevét hetekig a kezemen szeretném nézni. Hirtelen nem is nagyon jut más eszembe, mint olyan beszédtéma, amit felhozhatnék, de azután azért beugrik valami, amit titokban terveztem tartani. Egy hete még ez volt az egyik legfontosabb dolgom, de most már úgy döntök, hogy a nővéremmel megoszthatom. - Van egy titkom, amit szeretnék elmondani. Megígéred, hogy nem adod tovább?

[- Sosem kelsz fel, ha elalszol.]

A Szellemszálláson? Tudjukki? Hát, nem lehettek annyira parák a szellemek, ha simán megtűrték maguk mellett Tudjukkit. Vagy egyszerűen Tudjukki űzte ki őket. Nem ám mindenféle sámánkodásos módszerrel, hanem a puszta jelenlétével. Jó, talán nem is csoda, ha eltakarodtak. Jövőre már tutira újfajta turista látványosság lesz belőle tuti. Brrrr... :S Hát kíváncsi leszek, mi lesz. Mágiával persze biztosan rendbe szedik a kastélyt, de valahol hátborzongató lesz olyan helyeken járni, ahol diákok haltak meg. Még mindig nem mertem átfutni azt a listát. Anya néhány rokonának is annyi, meg tutira egy csomó ismerős nevet látunk majd. Ez pedig nagyon ijesztő.
A reggelit kikészítem a tányérokra, s Cael elé rakom, az evőeszközzel együtt. Miután szelek neki kenyeret, öntök egy-egy pohár hideg teával is. Ezt igazából még tegnap főztük, és hagytuk, hogy kihűljön, mert reggelire tökéletes így.
- Sosem kelsz fel, ha elalszol. – vagy ha mégis, tíz perc múlva úgyis visszaalszik. Igaz, ezt már egy éve nem teszteltük. Szóval lehet, hogy itt az ideje.
- De most megnézzük, a tűrőképességed is annyit nőtt-e, mint a magasságod. – tényleg sokat nőtt, ahogyan én is. Ez igazán csak akkor tűnt fel, amikor megláttam egy két éves képet, az akkori nyaralásunkról. Pedig mintha tegnap lett volna. Mivel muglik lakta városban élünk, nagyon ritkán van lehetőségünk kviddicsezni, és még ha nem is repülhettünk magasra a mugli repülők miatt (a nevüket megint elfelejtettem, de biztos az is ilyen elektromos), akkor is nagyon jó volt vidéken. Szóval, véletlenül megláttam ezt a képet, és azta. Az én arcom is sokkal pufibb volt, mint most, Cael pedig egy kis törpicsek volt akkor még. Pedig igazából fel sem tűnt, hogy ennyire megnőttünk. Hogy ennyire megváltoztunk. Azt hiszem, itt már nem csak arról van szó, hogy már nem vagyunk gyerekek, hanem azokról a dolgokról is, amik mostanában történtek. Szerintem idén senki sem volt gyerek a Roxfortban.
- A főnök, mi? – húzom fel az egyik szemöldököm, miközben lepakolok egy pohár hideg teát az asztalra. Ezúttal a saját adatomat. Majd leülök Cael mellé, és én is reggelizni kezdek. Nem szeretek vele szemben ülni, a Roxfortban is idegesít, ha mást kell néznem, ahogyan eszik. Nagyon sokszor inkább felcsempészünk valamit a házimanóktól a konyhából, mert amúgy is szívesen adnak. Szóval mindig van mit nassolni. Ráadásul nincs is messze a klubhelyiségtől a konyha.
- Hát ha olyan nagy főnök, akkor biztosan segít nekem felkészülni az RBF vizsgákon. Anya megengedte, hogy otthon gyakoroljak, csak cserébe felügyeli. Tényleg kéne a macskád átváltoztatás tanra. – jelentem be a létező legnagyobb komolysággal, mielőtt én is befalnék egy falatot. Miután lenyeltem azt, folytatom egy hozzátűzött megjegyzéssel.
- Legalább valami haszna is lenne. – na igen, ez a minimum. Enni adunk neki, de közben meg mindenkit csak harap meg karmol. Ráadásul a porcelán ékszertartómat is leverte egyszer. Akkor is nagyon védte őt Cael, pedig én biztos vagyok benne, hogy szándékosan tette. Érzem a gyűlöletet a tekintetében. Talán ezzel akart bosszút állni azért, mert nem hagytam, hogy a macskámat megfojtsa.
- De azon gondolkozom, hogy veszek egy új háziállatot... valami olyat, amit a Roxfortba is vihetek. Akit biztosan nem akar megmurdáltatni a macskád. Például egy tarantulát. – nincs bajom a pókokkal, de azért ez igazából elég extrém. Végtére is, ha a saját ujjaimat képes vagyok visszafele kicsavarni úgy, mintha tényleg igazi pók lenne, akkor miért is ne tanulhatnék a legjobbakról? Kétlem, hogy Zordon a közelébe merne menni. A kis pókokat simán felfalja, de egy tarantulától biztosan hülyét kapna.
- De, alá is rajzolom. Na és, milyen titokról van szó? – biztosan van még valami, amit nem mondott el a roxforti csatáról. Ez pedig kíváncsivá tesz. Bármennyire is borzalmasak a történtek, egyszerűen nem lehet eleget tudni arról, hogy mi is volt pontosan. Legalábbis így, hogy ott se tudtál lenni tulajdonképpen.

[- Meg kicsit izmosabb is lettem. Mire visszamegyünk a Roxfortba, hajtóstul felküldöm majd a gurkót az űrbe.]

 

Elmosolyodok, ahogy szóba kerül, hogy nehezen kelek fel. Abban hasonlítok a macskámra, hogy nem szeretem, ha megpróbálnak felébreszteni, de azt hiszem, hogy az a szint, amit még félig gyerekként megütöttem, már elmúlt. Most már biztos könnyebben felkelek, már majdnem felnőtt vagyok. Ezt Clarice is megemlíti, magasabb lettem, meg alkatilag is változtam kicsit.
 - Meg kicsit izmosabb is lettem. Mire visszamegyünk a Roxfortba, hajtóstul felküldöm majd a gurkót az űrbe.- egy kicsit megfeszítem a jobb bicepszem, ami még mindig komikus hatású lehet, de tavaly ilyenkorhoz képest határozottan fejlődés. Kicsit hiányzik is a fekvőzés, de sajnos muszáj lesz megvárni, amíg rendbe jönnek a sebeim. Futni talán elmegyek így is, ha a vállamról lekerült a kötés.
 Amikor Clarice felvonja a szemöldökét, én csak megvonom a vállam- gyorsan rájövök, hogy nem volt jó ötlet, de az összerándulást azért tudom úgy álcázni, mintha a lecsúszó farmerdzsekit próbálnám elkapni. Nem értem, miért olyan meglepő, hogy Zordon a főnök itthon, hiszen a másik macska nőstény, sokkal kisebb, és olyan kis félénk is. Szerintem mindig magától értetődő volt, legfeljebb abban tért el a véleményem a macskáéval, hogy a macskák között főnök, vagy úgy abszolút főnök inkább.
 - Öhm... oké... de ugye nem lesz semmi baja?- már előre látom, mit fog hozzá szegény kiscicám szólni, hogy össze-vissza lesz bájolva. Akármennyire hülye lett, még mindig emlékszem rá, hogy milyen volt, amikor elfért a két tenyeremben, és csak vannyogni tudott, és tényleg nem szeretném, hogy baja legyen szegénynek. Talán kicsit látszik is ez az arcomon, ami olyan, mintha éppen abba egyeztem volna bele, hogy Clarice megkaphatja valamelyik testrészemet. A törött kezem talán most szívesen oda is adnám, nagyon durván viszket.
 - Hát, nem tudom, Clar. Szerintem kinyír ő bármit, ami kisebb egy dobbermannál.- miközben felállok, és berakom a tányéromat a mosogatóba, hogy azután keressek két bögrét, és a hűtőből előszedett tejből öntsek két bögrébe, eszembe jut, mennyi mindent hozott már Zordon zsákmányként, amikor kijárása volt. Mindent levadászott, amíg össze nem karmolt egy kisebb bulldogot, és száz százalékig szobacica lett belőle. Vagy inkább szobasárkány, emlékszem, amikor valamelyik elsős lány két éve még elhitte, hogy sárkány van az ágyam alatt. Szegény nem mert feljönni meglátogatni a bátyját három hónapig, miután benézett az ágy alá.
 - De ugye tényleg nem mondod el senkinek? Anyunak sem?- nem akartam hozzátenni, hogy főleg neki ne, azt hiszem, már elég érthető volt így is, hogy titokról van szó. A túlzott megerősítés már inkább visszafele sül el, minél jobban tiltanak valamit, annál jobban meg akarod tenni. Illetve, én annál inkább meg akarom tenni. De azt hiszem, Clariceben bízhatok, úgyhogy miután iszok egy korty tejet, és letörlöm a fehér bajuszt, kibököm. - Lesz tetkóm.

[- Csak azt, amit a suliban is vettünk. Muszáj megszereznem legalább egy E-t belőle, nem nézne ki jól a bizonyítványomban, ha akár csak egy sikertelen vizsga szerepelne köztük.]

Ami azt illeti, tényleg kell az a macska. Végre, most először igazi haszna lesz, és nem csak arra lesz jó, hogy az én cicámat terrorizálja. Egyszer még egy baglyot is meg akart enni, mert nem tetszett neki, hogy minden nap hozza a levelet, és felkelti vele. Még akkor sem, ha történetesen az a bagoly akkora volt, mint ő maga. Aztán majdnem kikapta a szemét a csőrével, igaz, sajnos elvétette. Azóta maximum a kisebb termetűekkel próbálkozik. Hmmm... bagoly. Saját baglyom még sosem volt. Lehet, hogy itt az ideje?
- Csak azt, amit a suliban is vettünk. Muszáj megszereznem legalább egy E-t belőle, nem nézne ki jól a bizonyítványomban, ha akár csak egy sikertelen vizsga szerepelne köztük. -  igaz, egyáltalán nem akarom folytatni ezt a tantárgyat a következő évben, a RAVASZ-t meg sem próbálom vele, de legalább RBF vizsgán nem akarok megbukni. Még SVK-ból is jobbak az esélyeim, igaz, az is tele van pálcás varázslatokkal, de ott legalább az elméleti tudást is kérik.
- Meg akkor már kipróbáltatnám vele a bájitalokat is. Abból úgyis a K-ra hajtok. És SVK-hoz se jönne rosszul. Meg bűbájtanhoz. Naaaa... jó móka lesz! Nagyon jól fogunk szórakozni! – csillogó szemekkel pillantok a már könyhában köröző macskára. Mint aki érezné, hogy rosszat akarok neki, tüntetőleg elfordul, meg nyalizni kezd Caelnek, de én nem bízok benne.
- Ha pedig jól teljesít, még a konzervet is kinyitom neki. – csak hogy lássa, nem vagyok olyan szőrös szívű. Addig viszont felőlem éhen is halhat. Tenne vele egy szívességet.
- Hát akkor nem pók lesz... a mérgeseket meg nem engedik a kastélyba. A denevérre meg nehéz vigyázni. Csak úúúúúgy szeretnék valamit. Eljöhetnél velem az Abszol Útra, hátha találunk valamit! És hozd a macskádat is, tesztelünk. Amelyik állattól megrémül, és beengedik a kastélyba, az lesz az enyém. – tényleg nem lenne hülyeség, ha így mennék vásárolni.
Aztán Cael felvezeti azt a nagy titkot. Nem csinálok belőle nagy ügyet, biztosan, valami apróság az egész. Tudom jól, hogy idehaza meg egyáltalán nem olyan nagy legény, mint bent a kastélyban. A mardin belül is hagyom inkább érvényesülni, meg ugye megvan a maga társasága. Mindig azzal a két sráccal látom lógni, szóval nyilván nem fogok rácsüngeni, amikor éppen velük van el. Otthon azonban más a helyzet. Itt más a rend, mások a megszokások, és Cael is teljesen másképpen viselkedik. Talán még én is, de nálam ez inkább azért van, mert nem szeretem a nagy társaságokat. Néha komolyan rosszul leszek, ha túl sok ember van körülöttem. Ellenben a kisebb csoportokban sokkal jobban érzem magam. Talán ez a másik oka annak, hogy nem szeretem az átváltoztatástant. Az mindenkinek kötelező, és sokkal többen vagyunk rajta, mint mondjuk rúnaismereten vagy számmisztikán.
Aztán pedig meghallom, hogy mit is szeretne, én pedig kapásból félrenyelem a teát. Hosszú másodpercekig prüszkölök és köhécselek, meg levegőért kapkodok, miután megtudom, mi is ez a hatalmas titok, és mit szeretne. Neeee... ezt te most komolyan gondolod?
- Hogy mit szeretnél? O_O – na, körülbelül ilyen fejet vágok. Aztán mosolyra görbül a szám. De ez nem az a jóleső, kedves fajta, hanem a cinikus mardis. Mert egyszerűen képtelen vagyok az öcsit ezzel a babaarcával valamilyen ultrakemény tetoválással elképzelni. A Szent Mungótól is fél, nem hogy a tűtől!
- Mégis minek neked tetkó? Várjál csak. Leszaladok abba a mugli édességboltba. Biztos van olyan rágójuk, amiben van tetoválás. És lemoshatod, ha már unod. A pónis jó lesz? Majd csillámlik meg mozog gyúrás közben. Nagyon menő leszel vele a csajoknál. – nem, nem, nem és nem. Nem szoktam elmesélni a titkait, meg ő sem az enyémeket, de ez viszont túl nevetséges, hogy magamban tartsam. Biztosan az első dolgom lesz elmondani anyunak, ha felébred.
- Na, de komolyan. Minek az neked? Hogy azt higgyék, a hátadra kaptad a Sötét Jegyet? – sosem láttam élőben, hogy hogyan is néz ki, viszont láttam róla ábrázolásokat. De ami azt illeti, tényleg nem lenne jó ötlet egy tetoválás most, amikor egy ilyen éknek ekkora szimbolikája volt.

[- Hát, lehet nem mutat szépen, Clar, de más jelentősége nincsen, nem? Teszem azt, ha egy munkához csak legigondozás kell, akkor elég abból a RAVASZ meg az RBF, nem?]

Vetek egy pillantást arra, amerre a macskát utoljára láttam. Kicsit kezd lelkiismeret furdalásom lenni, hogy szegényt felajánlottam kísérleti nyúlnak, ahogy hallgatom, mi mindent kell szegénynek elszenvednie. Különösen, hogy nem leszek itt, valószínű jövő héten már utazok is Domékhoz vendégségbe. Nem lennék meglepve, ha szegény Zordont most látnám utoljára.
 - Hát, lehet nem mutat szépen, Clar, de más jelentősége nincsen, nem? Teszem azt, ha egy munkához csak legigondozás kell, akkor elég abból a RAVASZ meg az RBF, nem?- én a magam részéről biztos, hogy nem fogok három-négy RBF-nél többet csinálni. Szépen kinézem, mi az, ami kell, és kész. Néha gondoltam rá, hogy szeretnék auror lenni, de tavaly megkérdeztem róla Domot, és mesélt nekem arról, hogy valami hat RBF kell, és nem elég az E sem mindegyikből. Bájitaltanból biztos nem lesz meg, Piton professzornál és Lumpsluck professzornál sem remekeltem soha belőle, ott sajnos nem elég az, hogy „nagyjából annyit” öntök bele. - Amúgy tényleg ne izgulj az RBF miatt. Ami meglesz, meglesz, ami nem, az nem. Nem kell azzal törődni, mit szólnak mások a jegyek miatt. Én már elástam volna magam, ha érdekelne.
 Egy pillanatra elvonja a figyelmem az állatproblémáról, hogy észreveszem, megint olyan hülyén birizgálom az államat, miközben gondolkozok. Mintha kecskeszakállam lenne, amit végig simítgatnék- igaz, Mardekárnak is az volt, de ő a Középkorban élt. Nekem garantáltan nem lesz. Erősen megragadom a bögre fülét, hogy ne tudjam mivel piszkálni az arcomat. Le kéne szokni erről.
 - Denevérből van az a nagy, a repülőróka, vagy mi, azt állítólag még muglik is idomítják. És etetni sem annyira gusztustalan, gyümölcsevő, meg nem is repked olyan sokat, mint a picik. Mattnek papagája van, az meg azért vicces, mert utánozza, amit mondasz. Csak hát azt szerintem lazán megkajálná, Matt valami védőbűbájjal védi a papagáját, mert már rég halott lenne különben. Amúgy szívesen elmegyek veled az Abszol útra választani, gondolom az állatkereskedők tudnak ajánlani távoltartó varázslatot vagy ilyesmit másik állat ellen.- annak ellenére, hogy örülök neki, hogy ilyen felszabadult témát hoztunk elő, belül érzek egy gombócot. Mindig anyával és apával mentünk, ha Clarrel közösen mentünk. Elképzelni sem tudom, milyen lenne minden apa nélkül. Az Abszol út, a születésnapom, a Roxfort Expressz, a Karácsony...
 - Jól vagy?- egy kicsit meglep a nővérem reakciója tetkóügyben. Azt hittem, ő támogatni fog, de mielőtt odaérnék mögé, hogy hátba veregessem, előadja a véleményét, ami nem túl pozitív. Persze, én az ő kisöccse vagyok, aki most egy végleges változtatást akar a testén, ami ráadásul még fájna is neki, úgyhogy talán érthető, hogy nem örül annyira, de azt hittem mégis, hogy megérti. - Nem lemosható kell, hanem olyan, ami megmarad. Pont az a lényege, hogy örökre szól, meg hogy jelképez valamit. Meg kicsit közelebb vinne a felnőtt korhoz. Én a szabadságot akarom, szóval valami szárnyas dolog kellene. Reméltem, hogy segítesz ötletelni.
 Visszaülök a helyemre, és egy kicsit lelombozódva nézek Clarisre. Amellett, hogy félti a kisöccsét, már kezdem érteni a másik motivációját is: sokan félünk a Mardekárban. Most, hogy vége a háborúnak, felhőtlen örömöt kéne éreznünk, de most jön az a rész, hogy sokan összemosnak majd minket a halálfalókkal, mert sokan közülünk kerültek ki. A griffendélesek egy részének, főleg Potter fanjainak, nagyjából eddig is úgy volt, hogy mi vagyunk a gonosz. Ráadásul most az ő házvezetőjük az igazgató. Dumbledorenál is érezni lehetett, hogy ők a kedvencei, és őket akarja mindig mindenhol támogatni, de lehet, hogy most még rosszabb lesz. Ezért az egy dologért örülök, hogy visszamentem. Meg tudom védeni legalább a hozzám legközelebb állókat.
 - Sokan láttak engem a Roxfortban két napja, tudják, hogy én velük voltam, nem a halálfalókkal. És nem fogom hagyni, hogy téged, vagy bármelyik barátomat összemossák velük.- utálok árulkodni, a legundorítóbb fajtának tartom a spicliket, de az biztos, hogy ha engem, Domot, Mattet, de főleg Claricet halálfalónak meri nevezni, akkor nem fogom megátkozni, nem fogok vele semmit csinálni, hanem kipróbálom, mennyire korrekt az új igazgatónő. Ő és Piton professzor tehetnek róla, hogy ennyire elmérgesedett a viszonyunk, pedig nem kéne így lennie.
 - Amúgy miért ellenzed ennyire? Csak egy féltenyérnyi kis figura lenne a hátamra, és nem is nagyon látná más, csak akinek megmutatom.- a szobatársaimon, a nővéremen meg talán néhány félközeli barátomon kívül nem is hiszem, hogy bárki látott félmeztelenül, leszámítva persze a gyengélkedőn a nővéreket. Azt hiszem, hogy ha lenne, akkor sem mutogatnám mindenkinek.

[- Mert a tetkó atomgáz, Cael. Anya is szokta mondani, hogy akinek tetkója van, az iszik, aztán cigizik, aztán drogozik, aztán pedig az utcára kerül. Ugye nem akarsz te is az utcára kerülni? Így is sokan cikiznek, mert apa a muglikkal dolgozik.]

Még hogy nincs más jelentősége??! Lerí az arcomról, hogy egészen más a véleményem erről. Nekem igenis, fontos, hogy mindenből legyen meg az elfogadható. Még átváltoztatástanból is, ami a legkevésbé megy, s amitől talán még jobban is félek, mint az SVK-tól. Igaz, idén fennállt a parája annak, hogy RBF-en a Cruciatus átkot gyakoroltatják majd velünk, de azt hiszem, ettől most már nem kell félnem, igaz?
Na de, ha csak egy olyan tantárgyam lenne, amiből nem teljesítek, az azt jelentené, hogy megbuktam boszorkányságból. Keresztbe fonom a karjaimat, s elhúzom a számat. Tudom, hogy Cael nem szeret tanulni, meg hogy neki mindegy, de jövőre tuti nem adom oda neki az idei jegyzeteimet, az fix. Bár a macskán legalább gyakorolhatok, szóval lehet, majd kivételt teszek.
- Mert a tetkó atomgáz, Cael. Anya is szokta mondani, hogy akinek tetkója van, az iszik, aztán cigizik, aztán drogozik, aztán pedig az utcára kerül. Ugye nem akarsz te is az utcára kerülni? Így is sokan cikiznek, mert apa a muglikkal dolgozik. – azt már meg sem említem, hogy szerintem Cael is túl sokat foglalkozik a muglik dolgaival. Teledoboza van. Tédéje! A szobájában! Amiben ráadásul mindig ugyanaz megy. Néztem már néhányszor, amikor öcsi is azt nézte, és amikor kezdett izgi lenni a mese, mindig megszakította valami pelenkareklám, és ez már kezdett kicsit idegesíteni. A varázsképregényekben legalább tényleg azt nézed, amit megvettél. Aztán az a doboz annyiba kerül, mint a seprűm, és öcsi meg csodálkozik, hogy gáz seprűje van.
Fantasztikus logikám végeztével elégedetten húzom ki magam, hogy most jól megmondtam. Tehát ha tetkója lesz, akkor az utcára kerül. Kész, ilyen egyszerű. Meg anya amúgy is ki fogja szedni belőle, ismer erre jó sok varázslatot. Ha csak nem varázstetkó, ami örökre megmarad, vagy csak bizonyos helyzetekben látszik, akkor úgyis le kell mondania róla.
- Ha meg senki nem látja, akkor meg mi értelme, különben is? A felnőtt korról pedig lekéstél... túléltél egy háborút, meg még harcoltál is. Ennél nagyobb jelképre szerintem nincs szükséged. – mutatok rá a bekötött végtagjára. Vannak olyan hegek, amik ráadásul még varázslattal sem tüntethetőek el. Még emlékszem elsős koromból Mordon professzorra, akinek szét volt szabdalva az arca. Mondjuk az már elég csúnya volt, de biztosan öcsi is kapott pár maradandó heget. Szerintem az sokkal menőbb, mint a buta tetkók.
- Nem akarok denevért... azt sokat kell takarítani. Ráadásul egész nap alszik, a baglyok meg nem tűrik meg maguk között. Csak depis lenne a Roxfortban. A papagájok meg csak felvágósak, meg buták is. Igazából baglyot szeretnék, egy nagyot, de az meg nagyon drága. – baglyom igazából még sohasem volt, pedig mindig szerettem őket, ráadásul hasznosak is.

[- Ez nem így működik, akkor fogok inni, ha sokat iszok, meg akkor kerülök utcára, ha nem kapok munkát. A cigi meg nem érdekel, egyszerűen szörnyű, hogy utána nem kapsz levegőt...]

Felsóhajtok, ahogy előkerül a cigi-pia-cső dolog, amivel anya mindig dobálózik, nem csak a tetkó kapcsán, hanem az éjjeli kimaradással, a rossz társasággal. Komolyan mondom, már várom, hogy mikor kerül elő, hogy csöves leszek, ha nem iszom meg a töklevet ebédhez. Nem tudom, hogy függ össze a keresetemmel az, hogy van egy kis rajzocska a bőrömbe karcolva.
 - Ez nem így működik, akkor fogok inni, ha sokat iszok, meg akkor kerülök utcára, ha nem kapok munkát. A cigi meg nem érdekel, egyszerűen szörnyű, hogy utána nem kapsz levegőt...- lehunyom a szemem, ahogy elharapom a mondatot, és hátradobom a fejem. Persze, az kevésbé gáz, hogy egyszer kipróbáltam a cigit, főleg, hogy rögtön el is döntöttem, hogy nem kell, de Clar tuti kiakad ezen is. Komolyan, lassan olyan lesz, mint anya.
 Ahogy nézem, milyen elégedett most magával, elgondolkozom rajta, hogy talán nem is kellene nagyon túlzásba vinnem az érvelést. Lehet, hogy már úgysem tudom meggyőzni, sőt, még az is lehet, hogy ő is elhiszi ezt a dolgot a csőlakókról. Basszus, keresek majd egy csövest, megkérdem, hogy van-e tetkója, és ha nincs, fizetek neki, hogy beszélgessen el Clarrel.
 Most rajtam van annak a sora, hogy kicsit kihúzzam magam, ahogy előkerül a felnőttkor, csak akkor veszem észre, hogy önkéntelenül is egyenesen ülök, amikor kicsit megsajdul a vállam a kötés alatt. Persze, ettől még lehet nem lettem felnőtt, mert akkor a fele iskola az, de tényleg nagyon nagy dolog, az tény. Ebből a szempontból lehet, hogy tényleg nincs rá szükség.
 - Jó, ez a háborús dolog végül is igaz.- úgy döntök, egy kicsit elnapolom a tetkó kérdést. Tényleg ráér még, hosszú a nyár, meg nem is akarom az egész délelőttöt veszekedéssel tölteni. Amikor felébred anya, akkor úgyis elkezdjük valószínű, legalább Clarrel kettesben nyugiban kéne tölteni az időt. Legalább egy kicsit elfelejtkezem apáról.
 Egy kicsit gondolkozok, ahogy előkerül a drága dolog a bagollyal kapcsolatban. Nagyon úgy tűnik, hogy a májusra kapott, Roxmortsra félretett zsebpénzem nem igazán fog kelleni, a galleonnak sok haszna nincs itthon. Igaz, augusztusban rengeteg dologra lenne pénzem belőle, egy csomó mindent szeretnék, például egy normálisabb seprűt minimum. Tök jó lenne az a pénz. De végül győz a jobbik oldalam.
 - Van tizenöt galleonom, azt oda tudom adni a bagolyra.- hirtelen, gyorsan váltakoznak bennem az érzések, az egyik másodpercben őszintén mosolygok, a másikban pedig visszaszívnám, félretenném azt a pénzt. Szerencsére nem tudom visszaszívni, úgyhogy már eldőlt, hogy felajánlom Clarnek a pénzt. Jó lenne, ha megint annyira közel állnánk egymáshoz, mint azelőtt, hogy elkezdte a Roxfortot. - És, milyen baglyot szeretnél?