+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Clarice Edevane (Moderátor: Clarice Edevane)
| | | | |-+  Kisiskolások, meg Tom, a vérszomjas vonat kalandjai
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kisiskolások, meg Tom, a vérszomjas vonat kalandjai  (Megtekintve 3487 alkalommal)

Clarice Edevane
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 05. 08. - 18:15:38 »
+2

Ez életem legjobb napja! Négy teljes hónap az idegesítő öcsém, meg a házisárkány anyám nélkül. Na jó, azért azt utálom bevallani magamnak, hogy egy picit, egy nagyon picit azért hiányozni fognak. Viszont már nagy vagyok, és a Mungóban is azt mondták, hogy simán mehetek a Roxfortba, szóval biztosan nem lesz gond.
Találkoztam már más varázslókkal meg boszorkányokkal, korombeliekkel is, igaz, a környékünkön, Aberdeenben nincsenek sokan. Viszont egyáltalán nem számítottam olyan tömegre, ami itt fogadott minket. Pedig még anya és apa javaslatára jó korán indultunk, mert mondták, hogy sokan lesznek. De ez bőven túlszárnyalta az elképzeléseimet.
Szóval, ami ilyenkor lenni szokott... táskák, csomagok feltuszkolása a vonatra, és még a macskám is hozhatom. Elég nehezen találok kabint, hiszen a legjobb helyeket már most befoglalta néhány felsőbb éves.
A vonat másik végéből egy másik lány szintén üres kabint keres, s talán ő is ugyanabban a cipőben van, mint én. Nem akarnék beülni az idősebbek közé, csak ha nagyon nincs más választásom. Ráadásul láttam, hogy az egyik kabinban mindenkinek békái voltak, azokat meg úgy sem szeretem, és a macskám is ideges lesz tőlük.
Mit veszíthetek? A bőröndömet magam után húzva vonulok előre, hogy megszólítsam a lányt. Akad egy-két hely ugyan, ahol kevesen vannak, de én már elhatároztam magam. Morgica cica már amúgy is nagyon ideges, amiért kosárba van zárva, és folyamatosan a falát kaparássza, hátha akkor majd kiengedem.
- Szi-szia! Mondd, hogy te is elsős vagy, légyszi! – szeplős arcú, egyenes, vörös hajú, kicsit pufi arcú lány. Vagyis, most még ez vagyok. A szeplőimet különben is utálom, de anya nem engedi, hogy a kencéit csináljam, pedig biztosan kotyvasztott valamit ellenük.
- Van kedved velem utazni? Szívesen osztozom a helyen... meg a csokin is. Mindenhol máshol csak felsőbb éveseket láttam. – bökök fejemmel a szomszédos, egyelőre még teljesen üres kabin felé. Ideje lenne mozdulni, ha még le akarunk ülni, hiszen újabb és újabb emberek szállnak fel a vágányra.
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 05. 08. - 19:05:02 »
+1

Olyan izgatott vagyok, hogy megenném a kalapom, ha lenne. Egész nap járt a lábam, amilyen izgága vagyok, mert ha egy helyben ültem, akkor is csak arra tudtam gondolni, hogy menni, menni, menni. Nénikém már nem tudott hova tenni, a bátyáim pedig tülkön ültek - ugyanis ők is a Roxfort diákjai -, így nekem is könnyebb volt velük menni, elvégre már tudták a járást, én meg csak egy pici kis pattogó bolha vagyok egy nagy elefánt hátán. A vonathoz való elindulást úgy kell elképzelni, hogy minden cuccunkat O-nagynéni hozza egy nagyobb négykerekű gördülős micsodán, nem tudom a nevét, hogy ez mi, mert kis tudatlan vagyok... (még nagynénjét kiskorában O-nak hívta), amíg a bátyáim elhelyezkedtek a két oldalamon, fogtam a kezüket, hogy a levegőbe rántva vigyenek. Gyakorlatilag nevezhetném ezt repülésnek is, ők meg elég erősek ketten, hogy elbírjanak.
Nagyon zsúfolt minden, úgyhogy vigyáznom kell a bátyáimra, ha nem akarom őket elveszíteni. A vonat előtt átveszem a poggyászaimat, és a macskámat is sikerül úgy a kezembe vennem a kosárkájában, hogy nem hányja el magát a rázkódásban, ugyanis tudom, hogy milyen kényes. Felszállok a vonatra és megindulok előre vigyorogva. Egyébként a hajam a vállamig érhet most, de ez is egy nagy csurkában fel van fogva a fejem tetején... Palmer pálma.
Annyira megindulok, hogy azt persze nem veszem észre, hogy a bátyáimat ténylegesen sikerült elhagynom valahol, vagy csak ők voltak olyan galádok, hogy leráztak magukról. De ez van, ha látak valami csinos lányt, inkább beülnek, a kishúgukkal meg nem foglalkoznak. Szomorú vagyok... szomorú arccal állok meg a vonat közepén, miközben azt sem tudom, merre menjek, hova üljek, de ez aligha tart tíz másodpercig, mert azonnal újra a hatalmas vigyor ül ki az arcomra. Nem találok egy üres helyet sem, de amikor velem szemben megáll egy lány és megszólít, kezdek látni egy kis reményt.

- Sziaaaa! Igen, elsős vagyok! - annyira megörülök, hogy hála az égnek nem csak én vagyok egyedül ebben a világban, hogy... csoki? Elkerekedik a szemem.
- Megyek! - nem kell kétszer mondania, még alig hagytam, hogy befejezze a felsőbbévesekről szóló mondatát. - Nekem meg szivárványos nyalókám! Ha sokáig nézed, garantáltan haluzni kezdesz - vigyorgok, aztán be is tuszakolom magam abba az üres kabinba. A bátyáim majd megtalálnak, biztosan jobb társaságot találtam az övéknél.
Naplózva


Clarice Edevane
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 05. 08. - 20:28:37 »
+1

De jó, hogy nem vagyok egyedül elsős! Ráadásul a családban most én vagyok az egyetlen, aki a Roxfortba megy, szóval senkitől sem tudok segítséget kérni. Persze, nem mintha szükségem lenne rá. Már a bájitalt is magamnak adagolom, mert nem vagyok már kislány.
Szóval, szorgosan be is tuszkolom magam, tologatós bőröndöstül meg macskástul meg Palmerestül az egyetlen teljesen üres kabinba. Még mindig jobb, mint a felsőbb évesek mellé beülni, mert az olyan ciki lenne. Már biztosan egy csomót tudnak, amit én nem, az pedig nekem kellemetlen lenne. Így is alig hittem el, hogy végül mégis felvettek a Roxfortba.
- Szivárvány nyalóka! A kedvencem! Az egyik. Nálunk van egy édességbolt, ami tele van ilyenekkel. Persze, mugli édességek, de akkor is finom. – mifelénk nem sok a boszorkány meg a varázsló. Csak nagyon kevés másik családról tudunk a városban, és ők is inkább a külvárosban élnek. Ellenben mi a belváros közepén, és így azért ez mégis más. Egy csomó muglis dolgot kellett megtanulnom emiatt, például hogyan kell közlekedni náluk. Nagyon bonyolult, ráadásul még lassú is. Nem értem, hogy miért nem repülnek inkább mindenhova. Pedig úgy tudom, már tudnak repülni is.
- És ettől tényleg halluzni fogsz, vagy ez is olyan, amilyen a mugliknak van? – lepakolom a cuccaimat az ülésre, aztán pedig mélyet sóhajtok. Nagyon sok poggyászunk van, főleg kettőnknek, és ez így nem lesz jó. Mindenképpen fel kéne rakni a csomagtartóra, de az meg azért egy picit magasan van. Leveszem közben a kabátomat, hogy kitaláljam, hogy legyen.
- Látom, neked is macskád van. Az egyik kabinban egy csomó embert láttam, és mindenkinek békája volt. Ráadásul úgy hallottam, hogy szinkronban brekegnek. – ekkor ezt még nem tudtam, de a Roxfortban tulajdonképpen brekegő békás énekkar van. Sosem láttam, vagy hallottam még ilyet ekkor, pedig hozzám sokkal közelebb állt mindig is a varázslóvilág, mint az öcsémhez. Talán azért, mert rengeteg időt töltöttem a Szent Mungóban. Ha pedig nem voltam otthon, az öcsémnek máshogy kellett elfoglalnia magát. Persze mondtam neki, hogy nem lesz jó vége, és el kéne kezdenie fontosabb dolgokkal foglalkozni, ha azt szeretné, felvegyék a Roxfortba, mert néha már túl mugli-szerűen viselkedik. Aztán közben meg mindig is tudtam nagyon jól, hogy sokkal ügyesebb a varázslásban, mint én, mert nekem ezek nagyon ritkán mennek.
- Egyébként Clarice vagyok. Clarice Edevane. – nyújtok neki kezet. Talán feltűnhet neki, hogy kicsit furcsa a kézfejem, még most is. A csuklóm mintha ki lenne ugorva a helyéről, kicsit úgy van eltekerve, ami amúgy nem lenne természetes. De nekem ez tök normális, és így még kényelmes is. Anya nem szereti, ha szórakozok az ujjaimmal, ezért néha büntiből bekötözi őket, hogy ne tudjam. De most majd igyekszem jobban odafigyelni rá, hogy maximum véletlenül történjen ilyen. Az meg ugye elkerülhetetlen.
- Segítesz feltenni a cuccaimat? Van egy ötletem. – a bemutatkozásom után leveszem a cipőmet, majd felállok az ülésre. Éppen csak egy picit vagyunk kisebbek annál, hogy elérhessük, mágiával meg ugye nem tudom, hogy kell, mert olyat csak anyutól meg aputól láttam. De nem fogok ettől még megijedni. Aztán az egyik táska fülét megfogom, amit az ülésre raktam, és felemelem azt. Így ugyan picit egyensúlyozva, de sikerül tartanom magamat. Majd megkérem Raquelt, hogy adja oda azokat, amiket én nem érek el állva. Segíthetek az övéit is felrakni persze.
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 05. 09. - 15:46:06 »
+2

Sűrűn pislogok, amikor azt mondja, hogy arra van egy édességbolt, bár mugliké, de finomak. Szerintem engem tökre nem érdekel, hogy kik üzemeltetik azt a boltot, mert kienném a vagyonukból.
- Neeee, el kell oda mennem! - lelkesedek, az már csak plusz barátság-bónuszpont, hogy még a szivárványnyalókát is szereti. Ki lenne az az elmebeteg, aki ne szeretné a szivárványnyalókát? Bár még sosem jártam mugli édességboltban, biztos finomakat csinálhatnak. Valamikor hallottam még apámtól, hogy hogy készítik az ilyeneket, és Belgiumban sokat járnak O-néniék, onnan hoznak mindig csokit... nem tudom, hogy sikerül kézzel olyan finomra elkészíteni ezeket az édességeket, de biztos, hogy nagyon tudnak. Sokszor megfordult a fejemben, hogy nincs e a csokikészítők között egy varázsló, aki besegít, de sajnos erre még ők se tudták a választ.
- Mert a mugliknak milyen van? - érdeklődöm és ennek jeléül kopasztom is magam... vagyis megvakarom a tarkóm, közben leülök egyenes háttal az ülésben. Valamiért megszoktam, hogy egyenes tartással ülök, bár már nem egy mugli nevetett ki érte, ők meg úgy néznek ki, mint akik világ életükben mázsás zsákokat cipeltek a hátukon, úgyhogy nem tudom, miért furcsa ez nekik. Én csak jól nevelt vagyok. - Neeem, tudod ez itt forog, és ha sokáig nézed, akkor elszédülsz, vagy olyat látsz, ami valójában nincs előtted - és mellesleg finom, az a legjobb benne.
- Igen, Machalon - ki is nyitom a ketrecét, hogy kimásszon belőle, mert nem szeret sokáig a ketrecben nyomorogni. Szerencsére szépen megneveltem - mondhatom, hogy el is kényeztettem. Eleinte félt tőlem, de miután rájött, hogy semmi oka nincs rá, már olyan lett, mint a kezesbárány, és szereti, ha közel lehet hozzám. Leült mellém és a mancsát kezdte el tisztogatni, miközben vékony hangjával nyávogott. Még elég fiatal.
- A békákat nem szeretem... csúnyák. Igazából minden ilyen nyálkás dolgot elkerülök, meg aminek négytől több lába van - nem tudom, hogy meddig lesz nálam ez állapot, mondjuk a kígyókat még egész aranyosnak vélem, de a csótányoktól, meg a békáktól, pókoktól és egyéb ilyen lényektől kiráz a hideg.
- Raquel Palmer - nyújtom én is a kezem, hogy megfogjam az övét, csak feltűnik, hogy olyan rendellenesen állnak az ujjai. Ez nem ijeszt meg jobban, mint egy szőrös, hatalmas pók látványa, egy óriási vigyorral az arcomon rázom meg a kezét. Azt figyelem, hogy egyáltalán miért áll fel és pakolja fel a cuccait, holott varázslattal egyszerűbben megoldhatná. Csak nyögök válaszképp, hümmögök, és "ööö"-zök.
- Miért nem használsz varázslatot? - különös. Én persze felállok, hogy segítsek, de nem a hagyományos módszerrel, mert varázslattal manapság már mindent könnyebb megoldani. Egy egyszerű lebegtető bűbájjal igyekszem felpakolni először Clar holmijait ügyelve arra, hogy nehogy véletlenül a fejére ejtsem, szóval igyekszem nem kizökkenni. Majd az enyémeket is rendre helyrerakom.
- Tessék! O-néni jól megtanított ezekre a varázslatokra - vigyorgok, mert büszkeséggel tölt el, hogy valamihez értek. A bátyáim is segítenek ezekben, nem csak a vicceket tanulom el tőlük.
Naplózva


Clarice Edevane
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 05. 09. - 21:26:50 »
+1

Mint a Sims nevű játékban, kattognak a picike, zöld kis pluszocskák a búrálmányaink felett, igaz, csak képzeletben, de azért megtörténik. Nem mintha fogalmam lenne róla, hogy mi is az a Sims, mert én az ilyen mugli dolgokat nem értem, hiába van körülöttem egy csomó közülük odahaza, Aberdeenben. Mert egy dolog, hogy eltalálok a közeli édességboltba, hoztam is egy csomó dolgot, és egy másik, hogy a videjó játékaikat ismerjem. Mert azokról lövésem sincs, tényleg nincs, hogy mi a jó bennük. Láttam a mozgó fényképeiket is, de dögunalmasak, néha ugyanazt csinálják újra és újra. Mi ennek az értelme?
- Tényleg forog? De tényleg? Tutira tényleg? *.* Nálunk sajna nincsenek varázsló boltok, anyáét kivéve, úgyhogy sose kapunk ilyeneket. – vagy ha mégis, az pillanatok alatt elfogy. Ez mondjuk elég fura, mert Skócia legnépesebb városában élünk, annak is a közepén, de hát nincs is ott valami nagyon sok varázslócsalád. Már aközben válaszolok, mialatt a bőröndömmel civakodok, hogy felférjen a csomagtartóra, ami annyira még sem olyan egyszerű. Egyszerűen nehéz a sok holmim, pedig még így is otthon hagytam egy rakat cuccot, ami nem annyira fontos. Még a képregényeimből is csak azokat hoztam, amik friss számok, direkt az útra, ha nagyon unatkoznék. Mert azt anya is mondta, hogy nagyon hosszú lesz odáig az út.
- Hát azért, mert... – itt megakad a szavam. Egy kicsit meg is kapaszkodok a csomagtartóban, hiszen eléggé váratlanul ért a kérdés. A medimágusok mindent elmondtak nekem a betegségemről, és nagyon alaposan felkészítettek a Roxfortra. Például van nálam készen is a bájitalból, és megtanultam, hogyan kell adagolni. Egy valamire azonban akkor sem készítettek fel. Mi lesz akkor, ha valaki rájön arra, hogy beteg vagyok? Hogyan mondjam el, hogy félek pálcás varázslatokat használni?
Raquel már elő is húzza a pálcáját, és ügyesen fellebegteti a cuccainkat a csomagtartóra. Így már elengedhetem azt, és egy picit megkönnyebbülten térek vissza a földre. Visszaveszem a cipőt a lábamra, s egy picit lesütöm a szemeimet. Azonban éppen csak egy pillanatra. Örülök annak, hogy nem kell elmagyaráznom neki. Akkor biztosan nem akarna egy kabinban utazni velem.
- Anya nagyon szigorú volt, és nem engedte, hogy gyakoroljak, miután megvettük a pálcát. Helyette csak a könyveket olvashattam. – ez volt az igazság. Vagyis, ez is egy igazság. Anya is, meg apa is teljesen bepánikoltak, amikor Olivandernél voltunk, és hamar a Mungóban kötöttem ki, mert már a második pálcával sikerült az eredeti sokszorosára dagasztani a kezemet. Aztán két nap múlva visszamentünk, de akkor már valamiért tudta, hogy melyik lesz jó nekem. Ennek ellenére nem nagyon hadonászhattam vele. Sőt, még a csomagolásából sem bonthattam ki. Most is ott van, a dobozban. De megígértem, hogy addig nem veszem ki, amíg a Roxfortba nem érek.
- Pedig a békák tudnak aranyosak is lenni. Főleg, ha gumicukorból vannak. – a kis válltáskámban tartom az összes olyan holmimat, amik éppen akkor kellhetnek. Például az erszényemet, amiben van muglipénz, meg varázsló valuta vegyesen, a képregényeim, két szendvics, innivaló, a bájital, meg egy halom édesség. Szóval csak, ami nagyon fontos. Előveszek egy kicsi zacskót, ami dugig van tömve zöld színű, fehér hasú gumicukor békákkal. Mugli édesség, de nagyon finom. Lerakom a vonatos asztalkára, ami az ablak mellett van, meg elkezdem kipakolni a többit is. A szendvicseket majd csak akkorra tartogatom, ha már fáj a hasam a sok cukortól. De az messze van még. Aztán ha ez megvolt, én is kiengedem a macskámat. Még ő is nagyon fiatal, egy egyszerű, cirmos mintás házi macska, s különleges ismertetőjele, hogy a szemeinél van egy-egy sötétebb csík, mintha ki lenne festve, vagy valami.
- Sok mindent tanultál ettől az O-nénitől? De jó neked! *.* Én félek, hogy nem fog menni... meg nem akarok a Hugrabugba kerülni. Azt mondják, oda a bénák mennek. Persze nem tudom, mi igaz belőle. Tényleg! Azt tudod, hogyan osztanak be a házadba? Apuék nagyon viccesek akartak lenni, és nem mondtak semmit. Hogy legyen meglepetés. De én akkor is tudni szeretném. – közben még kirakom a képregényeimet is a mellettem lévő ülésre (ezek már varázslóképregények, rendszeresen hozza nekem a bagoly), és levetem magam. A vonat nemsokára elindul, amit mi sem jelez jobban, mint hogy egyre nagyobb és nagyobb a zsivaly a vágányon.
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 05. 15. - 20:19:34 »
+1

- Miért hazudnék? Tökre forog! - s hogy bizonyítsam neki, mennyire igazam van, már nyúlok is a cókmókomhoz, hogy előássak belőle a nyalókákból. Igen, O-néni nagyon felpakolt, de csakmert megkértem rá, hogyha a bátyjáimmal kell utaznom, akkor legalább cukrot hadd kapjak, hogy el tudjam őket viselni. Hála az égnek imáim meghallgatásra találtak, és nem kell az ő sületlenségeiket hallgatnom. Végül kipakolom az asztalra minden édességem, úgy tűnik, én csoki híján vagyok, ő meg cukor... legalább kiegészítjük egymást. Csak pislogok, amikor elmeséli, hogy az anyukája szigorú volt vele, mert nem engedte varázslatot használni.
- Bizonyos okokból érthető. De akkor is szuper a varázslás! A könyvek is jó mulatság, de mindenképp varázsolnod kell! - én, meg a lelkesedés, biztos az szült. Annyiban persze veszélyes, hogy nem mindegy, ki kezébe kerül egy ilyen tudás... példának okáért vegyük a bátyáimat. Már akkor pimaszok voltak, mikor bekerültek a Roxfortba, de minél többet varázsoltak, annál inkább beütött nekik az egész, és mindent képesek kikísérletezni, még ha a találgatásaik kudarcba is fulladnak. Csoda, hogy még a tető nem robbant le a fejünk fölött. Na, persze a szülők tudnak elég szigorúak lenni és inkább távol tartják a gyerekeiket a varázslástól, mintsem bevezetnék őket ebbe az életbe. Nem baj, a Roxfortban úgyis meg kell tanulnunk bánni mind a varázslatokkal, mind a szavakkal.
- Áááá, ne is mondd! A gumicukor az egyik kedvenc cukrom! Töménytelen mennyiségben jöhet! - már most úgy érzem magam, mintha egy másik felemmel beszélgetnék. Hosszabb percek is lepereghettek már, amíg mi az édességekről beszélgettünk, szóval kezdek feloldódni, és nem gondolni arra, hogy mi jöhet ezután... már ha egyáltalán nehéz lesz.
- De cuki macskád van! Mi a neve? - nyúlok is, hogy megsimogassam a füle tövét, amennyiben nem harap, mert a macskáktól már nem tudok mire számítani. Az enyém szelíd, meg persze játékos is, mert kölyök, mindezek mellett megmarad nyugton, ha látja, hogy tömegben van.
- Igen, O-néni nagyon okos. Bár van két bátyám, ez lesz a negyedik évük, úgyhogy tőlük is sok mindent tanulok. Ők mondták, hogy valami... sapkát? Nem, süveget! Süveget raknak a fejedre, ami elemez téged... valami olyasmi, és az alapján oszt be a házadba. Hugrabugba én se szeretnék kerülni... de ha itt tartunk, Hollóhátba se - ezentúl akkor már csak két választásom marad, de azt tudom magamról, hogy nem vagyok egy mardekár-típus.
Naplózva


Clarice Edevane
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 06. 03. - 17:43:34 »
0

Varázsolni kell? Hát, így ezt még nem hallottam, apa meg azt mondta, hogy ne aggódjak, mert biztos lesz egy csomó dolog, amiben én is jó leszek. De anyának ez már annál kevésbé tetszett. Amikor a pálcát vettük, akkor is egészen türelmetlen volt, de lehet, csak most tűnik nekem úgy, mintha ideges lett volna, utólag. Aznap nem is sikerült megvenni végül, másnap viszont, amikor visszamentünk, Olivander úr azonnal a kezembe nyomta a megfelelő pálcát. Valamit biztosan tud az öreg, csak még azt nem tudom, hogy mit.
Az édességek tökéletesen kiváló téma mindkettőnknek. Ami nekem hiányzik, az neki meg van. Szóval elég hamar elárasztja a fülkét a rengeteg csoki meg cukor, meg a sós ropogtatni való, s csupán egy bocsánatkérő pillantást vetek a kósza, szalvétába csomagolt szendvicsekre, amiket anya bepakolt. Egyébként nem szokták engedni, hogy túl sok édességet egyek, de az út miatt most megengedték. Meg azt mondták, a Roxfortban úgyis elszokok majd tőle, mert minden nap lesz bőven belőle, és így már nem lesz olyan nagy cucc. Haha! Csak hiszik azt! A sütikről meg csokikról nem lehet csak úgy leszokni.
- Morgana. Tudom, nem túl egyedi... Csak néha kicsit hisztis, főleg, ha ennivalóról van szó. Hű, ugye nem lesz baj, hogy mindkettőt kiengedtük? gülü Az öcsém macskájával nem jönnek ki túl jól. – igaz, ez azért van, mert az öcsi dögje az első pillanattól kezdve morog meg fúj rá. Utálom nagyon. >.> Pedig ez fura, mert ugyanabból az állatkereskedésből vettük őket. Talán most, hogy a Roxfortban nem lesz ott a másik, talán megkönnyebbül majd. Én biztosan, hogy végre letehetem a lábamat a földre ülés közben, anélkül, hogy attól félnék, hogy valami megkarmol majd.
- A Hollóhát nekem tetszik. Öcsi szerint mondjuk keményebben kell tanulniuk, de szerintem ez nem igaz. De a Mardekár is tetszik, mert Merlin is Mardekáros volt. Szóval nem tudom... csak a hugrába nem akarok, mert azt állítólag mindenki cikizi. A Griffendél pedig tuti nem nekem való. – fogalmam nincs, mi igaz ebből, és mi nem, de az a tuti, hogy Merlin tényleg mardekáros volt. Olvastam az egyik csokibékában. Valahol itt van nálam is, valamelyik táskában, de azt most nehéz lenne előkutatni. Majd ha a Roxfortba érünk, és végre kipakoltam, akkor viszont bizti-biztos, hogy megkeresem. :3
- Azt tudtad, hogy Harry Potter Griffendéles? Most is biztos itt van a vonaton... Képzeld, tavaly egy repülő autóval ment a Roxfortba, megírta az újság. Azzal utaznak a muglik. Meg apa is mesélte, tudod, ő a muglikkal foglalkozik. Ő mondta, hogy csomó munkájuk volt miatta, mert a mugli autók igazából nem is repülnek. – nagy ámulattal mesélem, amire emlékszem, hiszen apa tényleg rengeteget panaszkodott emiatt, meg benne volt az újságban is. Legalább akkora ámulattal, mint amilyennel azt az infót vettem, hogy igazából csak egy süveget kell rárakni a fejünkre, és az majd megmondja, hova tartozunk.
- Szerinted van olyan, hogy valakit hazaküld a süveg? Például ha tévedés volt... – veszek egyet a forgós színes nyalókából, s azzal se foglalkozom, hogy egészen kiszáradt a szám a sok édességtől, meg a beszédtől. Kezd megeredni a nyelvem, ami azért elég ritka tőlem.
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 06. 16. - 21:06:54 »
+1

Én már hozzá is láttam az édesség színes kavalkádjához, mert nem igazán tudtam ellenálni a kis drazséknak, a gumicukornak meg pláne nem tudnék. Lehetetlen eleget enni belőlük ahhoz, hogy úgy érezzem, végleg beteltem velük, főleg azokkal, amelyek még meg is vannak töltve. Machalon csúnyán nézett rám, ahogy begyűrtem az édességet, de be kell látnia, hogy ő nem kaphat ebből, ki tudja, mit ártana a hasikájának. Van neki külön kajája, éljen azon a kis drágaságom. Mindig, amikor ránézek, olyan kis zabálnivaló, hogy muszáj megsimogatnom. Eleinte eléggé félénk volt, amikor hozzánk került, de igazán huncut cica lett belőle - talán annak köszönhetően, hogy túlságosan elkényeztetem, és hozzászokott ahhoz, hogy mindent megkap. Megvakarom a füle tövét, amikor halkan dorombolni kezd, s a kezemnek nyomja jobban a fejét.
- Az öcséd macskája akkor nem lehet valami engedelmes. Machalon alapvetően nyugodt, legalábbis nem láttam más macskák közelében idegesnek, nem bántaná... ha erre érted - persze a párzásos időszakban lehet, hogy ezt ő is másképp gondolná, de ahhoz még elég kicsi, hogy mindezt igazán fel tudja fogni. Biztosan úgy van vele, hogyha megkedvel egy másik állatot, nem ugrana a nyakának. O-néni kuzinjának van egy kölyök kutyája, aludtak már együtt és akkor sem tépték szét egymást, viszont láttam már olyan esetet Machalonnal, amikor meg akarta védeni magát, hogy odapörkölt egy kutya orrának. Ha veszélyben érzi magát, nyilván ezt teszi. Még nem ismerem annyira a szokásait, nincs velem hosszú ideje.
- Szerintem sok különbség nincs a házak tanulási szokásai között. Miért kellene többet tudnia egy Hollóhátasnak, mint mondjuk egy Hugrásnak? - kicsit nekem furán jön le, végülis csak jellemben vagyunk másak, meg visszamenőleg a családjaink, talán az alapján is választhat a süveg, no meg mennyire lát bennünk potenciált... szóval kétlem, hogy többet kellene felmutatniuk tudás terén.
- Talán kicsit okoskodóbbak. Ezzel szöges ellentétek vagyunk, nekem a Mardekár nem való - belegondolva legalábbis abba, amiről meséltek a bátyáim, hogy kik vannak a Mardekárba, hogyan viselkednek, hogy képesek kitúrni a másikat az önös érdekeik miatt. Na, én azt nem tudnám megtenni, hogy bárkinek is ártsak, hacsak azt nem azért teszem, hogy megvédjem azt, aki nekem fontos. De eléggé nagy löket kellene hozzá.
- Igen, láttam azt a cikket! A muglik nem repülnek... nem tudnak. Apukádnak akkor elég sokat kellett eltusálnia. Érdekes munka ez? - nem tudom, pontosan mit csinál az, aki a muglikkal foglalkozik, mert még nem volt közünk muglikhoz... legalábbis nekem volt szerencsém egyhez, de ez másik történet. Annyira nem tűnnek érdekesnek, a varázsvilág sokkal inkább az!
- Nem tudom, nem volt még példa rá. Legalábbis nem tudok róla, vagy szimplán nem említették. Mert ugye mindenkinek név szerint kiküldik a levelet, akiről tudják, hogy különleges - azért eléggé nagy galiba lenne a rendszerrel akkor, ha mégiscsak valakit hazaküldenének egy ilyen eset után. Megtörtént a levélkiküldés, a süveg a fejére került, aztán menj haza, mert nem vagy idevaló. Nagyokat pislogok ebbe belegondolva.
- Most már tényleg kezdek izgulni - pedig eddig még a közelében sem voltam.
Naplózva


Clarice Edevane
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 06. 22. - 10:10:36 »
+1

Nem, valóban nem túl engedelmes. Csóválom meg a fejem válaszként, az öcsi buta macskájára gondolva. Mindent megtámad, ami mozog, még akkor is, ha sokkal nagyobb nála. A szobámba én már be sem engedem, mert nem szeretem, ha ott van. Ha épp nem a lábamat akarja levadászni, akkor szegény Morganát, és ez kezd egy kicsit nagyon unalmas lenni. Az én macskám viszont hiába bújt ki a kosarából, talán az utazás okozta stressz, talán az idegen macska, talán az ismeretlen hely okozza, de egyáltalán nem akar velünk közösködni. Az ülés egyik sarkában bújik meg, hatalmas, sárga gülüit kimeresztve a többiekre, idegességében pedig farkát mozgatja. Láthatóan nehezen barátkozik meg a változásokkal. Megsimogatom kicsit a buksiját, hogy ezzel megnyugtassam, Malachon ugyanis tényleg egy nyugis cicának tűnik, úgyhogy nem hiszem, hogy gond lesz. Csak időt kell hagyni neki.
- Hát nem tudom... most, hogy mondod, tényleg butaság. – ezt mondtam én is az öcsinek, de nem hitt nekem. Cael buta, hogy ezt mondta, hiába mondtam, hogy ez nem is igaz, hiszen még Raquel szerint is mindenkinek ugyanannyit kell tanulnia,  Végtére is, mindenkinek ugyanazt a könyvet kellett megvennie, és a tanárok is ugyanazok lesznek. Ha megérkezünk, tutira megírom neki levélben.
- Szerintem rémunalmas, de apa imádja. Meg az öcsém is. Szerintem muglibolond egy kissé, még teledoboza is van a szobájában. Én inkább seprűt kértem, egy rendeset, de anya szerint még túl fiatal vagyok hozzá, és túl veszélyes, ráadásul a Roxfortba sem vihetem magammal. Ezt pedig nem értem... mert azt hittem, lesz repülés óránk. – talán az egyike azon óráknak, amiket a legizgatottabban várok. Azonban nem tudom, hogy min fogunk mi repülni, ha nem vihetünk seprűket sem... hacsak nem gyakorló seprűket kapunk, de az meg dedósoknak való, és már különben is, nagyon unom. Azzal nem tudsz két méternél magasabbra sem menni. Nekem is olyanom van, de elég ritkán tudunk olyan helyre menni, ahol gyakorolhatunk.
- Te is? Legalább nem vagyok egyedül... Reggel enni sem bírtam. – ennek örömére kibontok egy nagy darab kókuszos rudat, amit félbetörök, és a másik felét odaadom Raquelnek. Pótolni kell a reggelit. Az elcsomagolt szendvicsek miatt mondjuk még mindig bűntudatom van, de miért enném meg azt, ha van helyette kókuszos rúd? Jó, azért már egy picit lehet, hogy sok a gyomromnak, de majd leöblítem egy kis sütőtöklével, hogy jobb belátásra bírjam.
Egy darabig hallgatom a vonat zakatolását. Mintha Skócia felé indulnánk, szóval az is lehet, hogy nincs is messze Aberdeentől a suli. Morgana kezd kissé megnyugodni, és az ölembe mászik, de még mindig barátságtalanul és megszeppenve nézegeti Malachont. Aztán egyszer csak úgy döntök, hogy ideje kicsit megviccelni Raquelt.
- Figyelj csak... szeretnél látni valami nagyon gusztustalant? – kérdezem meg tőle, és ha a válasz helyeselő, akkor kinyújtom felé a kezemet – s egyenként visszahajlítom az ujjaimat. Percről percre, teljesen természetellenesen, így a végeredmény olyan, mintha minimum kitörtem volna a csontjaimat. Még az a jellegzetes csontropogtatás is hallatszik. Ennek ellenére nem látszik rajtam, hogy fájna, sőt, különösen jól szórakozom. Főleg azon a fejen, amit Raquel vághat erre.
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2015. 06. 25. - 14:09:10 »
+1

Clar macskája úgy tűnik, hogy nem akar megbarátkozni velünk, Machalon ezt tudomásul véve megnyalja a mancsát, amit aztán a pofijába dörzsöl. Nyávog egyet - szerinte is teljes butaság az egész, amiről az előbb szó esett. Nem mintha értené, hogy miről is hadoválunk itt össze-vissza, de abban biztos vagyok, hogy legalább azt felfogja, mi az, hogy hülyeség.
- Teledoboz?- lehet, hogy ezzel oktondinak tűnök, de kövezzen meg az, aki tudja, Clar mire gondol. Fogalmam sincs róla, hogy mit takar az a teledoboz, vagy lehet, hogy mégis, csak én éppen más szóhasználattal élek. Ahány nép, annyi szokás, nem csoda, ha nem értjük meg egymás nyelvét. Idővel biztosan belejövünk majd, elvégre még csak most ismertük meg egymást. Van egy érzésem, hogy jól megleszünk mi ketten, már most kezdünk egy ösvényen sétálni.
- Ezt nem értem. Mert tényleg lesz repülés óránk, akkor nem tudom, hogy miért nem lehet sajátod. Én nagyon szeretnék repülni. Nem tudom, hogy csak én vagyok úgy vele, hogy seprű nélkül is kipróbálnám, de akkor valószínűleg csak zuhannék. Hmm, jó, ha van seprű, akkor legalább magadhoz hívod, ha mégse úgy lenne, ahogy tervezted - a két bátyám most lesz negyedéves, mesélték már, hogy előfordult, amikor rosszkor voltak rossz helyen és a seprű nem volt náluk, de szerencséjükre eléggé közel volt ahhoz, hogy még idő előtt meg tudjanak benne kapaszkodni. Fogalmam sincs, hogy mi a fenét csinálhatnak, amitől egyszer csak elkezdenek zuhanni a magasból. Bár Matthew-ról el tudom képzelni, hogy a Roxfort legmagasabb pontján ácsorog és egy szabadugrást akar végrehajtani.
Megcsillan a szemem, annyira imádom a kókuszrudat, hogy odahaza egymás után kettőt is megeszek, de O-néni nem engedi a rumosat, mert... hát még nem szabad, ki tudja, milyen hatással lenne rám. Machalon felnéz rám, kunyerál, így letörök egy kis darabot, amit megszagol, de egyáltalán nem kóstol bele. Ráhagyom, ilyenkor csak kíváncsi, mert még sose látott olyat, de valószínűleg nem tetszik neki, úgyhogy nem kap belőle.

- Azért mégiscsak jó lenne, ha ennél valamit. Nem tudjuk, hogy milyen napunk lesz - érdekes módon a bátyáim nem mesélték, hogy milyen lesz az első napom, utamra engedtek azzal, hogy "majd meglátod". Remek.
Amint magamba tömöm a kókuszos rúdat, Clar meglep egy kérdéssel, de teliszájjal bólogatok, miért is ne? Persze a tettek meglepnek, eléggé ahhoz, hogy csak szépen lassan tudjam lenyelni a számban lévő falatot. Arckifejezéseim a különbözőbb állatfajtákon át megtekinthetőek, mondjuk a mókusról indulva az éjjeli makin át a lajhármakiig. Igen, ezek a nagy szeműek. Persze végül eljutok oda is, hogy meglepettségem kíváncsiságba csapjon át.

- Ezt milyen varázslattal csinálod? - ha engedi, hogy megfogjam a kezét, akkor közelebbről is tanulmányozom azt, mellesleg megmozgatom az ujjait egyesével.
- Fáj? Hogyhogy nem fáj? - kérdések kavarognak bennem, de leginkább az, hogy ez hogy lehetséges.
Naplózva


Clarice Edevane
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2015. 07. 27. - 14:59:07 »
0

Nem ismerem nagyon a muglik dolgait, pedig apa muglik között nőtt fel, és ebben dolgozik, az öcsi meg imádja a cuccaikat. Mivel a házunk – vagyis tulajdonképpen egy rejtett emelet az egyik aberdeeni házban – pedig amúgy is a muglik közelében van, így az az ötletük támadt, hogy felszerelik néhány haszontalan dologgal, amire szerintem semmi szükségünk. Például teledobozzal, ami már csak azért is buta dolog, mert csak még több mugli vackot akarnak eladni nekünk. Ráadásul mindig ugyanaz történik benne. Ebben így mi a jó, ha mindent ismételnek?
- Az egy doboz, ami tele van a muglik képeivel, de ugyanúgy mozognak, mint a mieink. Dilisek... – magyarázom meg neki, hogy mi is az a teledoboz, mielőtt előszedném a kókuszos rudat. A többivel ellentétben ez házi készítésű, és egy kicsit még én is segítettem. Igaz, mi rum nélkül csináljuk, szerintem csak fura szaga lesz tőle, és teljesen felesleges, helyette meggylevet raktunk bele.
A kókuszrúd gyors véget ért, még így is, hogy már előtte is telepakoltuk a gyomrunkat mindenféle édessel. Jó, azért bevallom, a tömény cukorból már kezd egy kicsit elég lenni, hiszen azért mindig van egy határ. Már csak a szemem kívánja a következő darab tejkaramellát. Hogy figyelmem elvonjam a nassolásról, vagy talán csak azért, hogy a reakciót lássam, de bemutatom a különleges szupererőmet, amit senki más nem tud: kifordítom visszafelé az ujjaimat. Arcomon hatalmas vigyor, látszik, hogy egyáltalán nem fáj, sőt, még élvezem is. Anya utálja, ha ezt csinálom, ilyenkor mumifikus kötszerrel köti be a kezeimet, és azzal fenyeget, hogy így maradok, de ezt mondta a grimaszolásra is, és az is jó nagy hülyeség volt. Különben is, ha így is van, sok ember tulajdonképpen egészen jól megél belőle. Mármint abból, hogy fura grimaszokat vág. Láttam Cael teledobozában egy fura hajú, gumiarcú muglit például, aki mindenféle állatot tartott, és a fenekével beszélt. Tutira egy zsák mugli galleont kapott érte.
- Nem varázsolok. Ilyen a kezem. De főleg a balon, a másikon annyira nem. – mivel a bal a pálcás kezem, így azon sokkal könnyebb ezeket végrehajtani, egy nagyon picit a csuklóm is lazább. A jobb kezemen annyira nem drasztikus még, de többé-kevésbé ott is tudok trükközni. Engedem, hogy hajtogassa az ujjaimat, nem fáj egyáltalán, sőt, tulajdonképpen csak a mozgást magát érzem, fájdalmat nem. Na persze, most jönne az a rész, amikor elmesélem neki, hogy tulajdonképpen én kísértetes vagyok. De annyira még nem ismerem Raquelt, hogy elmondjam neki. Kedves lány, és barátkozni akar velem, nem akarom emiatt elrontani.
Az út része tehát így folytatódik tovább. Elhagyjuk Londont, majd a mugli területeket is. Az édességek mellett a szendvicsek is fogynak lassan, hiszen néha más is kell az embernek. A kinti tájból néhány óra múlva már semmit nem látni az erős ködfellegek miatt, a csikorgó hang és a fékezés viszont egyet jelent: megérkeztünk. Felállok, hogy a macskám a kosarába rakjam. Hiszen ideje leszállnunk. Vagy talán mégsem.
- Azt hittem, később érkezünk. Segítsek lepakolni? – Morganát felemelem az ülésről, és két kézzel szorongatom. Mintha kicsit ideges lenne. De az a baj, hogy nem csak ő.
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2015. 12. 30. - 10:30:11 »
+1

A választ megkapva elgondolkodok. Teledoboz, muglik képeivel, ugyanúgy mozognak, mint a mieink. Ááá, tudom már! Csak hirtelen nem tudtam mire gondolni a teledoboz szó hallatán. O néninek is van odahaza, de neki már csak porfogó, nagyon ritkán láttam nézni, de fura, amikor teljesen magába beszél egy ilyen dobozhoz, és észrevettem rajta, hogy ideges is lesz tőle, gondolom ezért mondja Clar azt, hogy dilisek. O néni nem mugli, de megvannak a fura szokásai, például foglalkozik muglikkal, érdekesnek tartja őket, mert úgy véli, mind egytől egyig egy színes egyéniség, és a jég hátán is megélnek, történjen akármilyen szerencsétlenség.
Már nem fér belém több édesség, úgy érzem, kidurranok, így a szendvicset is olyan lassúsággal eszem, hogy a lajhár is megirigyelné, egyébként is bőven lesz még idő lakmározni a Roxfortban. Valószínű, hogy ezek után alig fogok tudni ránézni bármilyen ételre is, de abban reménykedem, hogy nem fog majd el a hányinger.
Clar keze érdekes. Főleg, mikor megtudom, hogy nem is varázslattal csinálja. Ez nem ijeszt meg persze, sokkal inkább ledöbbent, megpróbálom én is ugyanazt csinálni a kezemmel, de ha ennél hátrébb húznám az ujjam, nem csak fájdalmas lenne, még el is törne.

- Majd egyszer megértem - jelentem ki, az biztos nem most van, még nem tudnám felfogni, hogy mitől ilyen a keze és hogy csinálja.
A vonat pedig hirtelen megáll, amitől azt hisszük, már meg is érkeztünk. De túl korán van még ehhez.

- Nem, valami baj van - felállok, hogy megnézzem, de Machalon is eléggé nyűgös, így inkább visszadugom a "ketrecébe", ahonnan tovább fújtat. Az ablakon kinézve semmit sem látok, talán az is közrejátszhat, hogy jég vonja be az üveget. Lehetetlen, hiszen odakint meleg van! Vagy csak képzelem? Bent is mintha fagyosabb lenne az idő, a leheletem látszik. Túlságosan nagy a csend, s megtanultam már, ha nagy csend van, ott baj van. Odahaza se tudok úgy elaludni egyedül, hogy ne hallanék valami megnyugtató hangot.
Félelemben átülök Clar mellé és megragadom a kezét, most nem számít, mennyire állnak szerteszét az ujjai, de megnyugtat, hogy nem egyedül ülök vele szembe, hanem mellette. Remélem, nem csak valami alak szórakozik, s aztán kinevet majd, hogy mi ennyire besz*rik vagyunk.
Naplózva


Clarice Edevane
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2016. 01. 17. - 14:12:41 »
0

Csak kis ideig merek a kezemmel szórakozni. Cael előtt nem ciki, szerintem neki még tetszik is, és én is elvagyok vele, igaz, anya már nem örül neki. Csak mert párszor már sikerült eltörnöm. Bár inkább az a baj benne, hogy egyáltalán nem szoktam észrevenni, ha ilyen történik, mert ennyire nem érzek már ilyen jellegű fájdalmat a csuklómon és az ujjaimon... Az más, ha mondjuk megszúrom vagy megégetem magam, de nem egyszer mentem haza felduzzadt ujjakkal, és csak másnap vagy harmadnap derült ki, hogy eltört. Egy ízben anya még kötszerrel is bekötözött, hogy ne tudjam szétbarmolni a kezem. Azt nagyon utáltam, mert semmit se tudtam csinálni miatta. De hát nem volt mit tenni.
- Igen, majd egyszer. - mosolygok félszegen. Raquel kedves lány, nagyon is, jó lennék, ha a barátom maradna, de nem szeretném elijeszteni amiatt, hogy beteg vagyok. Félek, nagyon félek attól, hogy az órákon is rosszul teljesítek emiatt. Még az is kész csoda, hogy pálcát adtak a kezembe. Nem tudom, mikor lenne itt az ideje annak, hogy beszéljek erről. Úgy értem, a tanárok mind tudnak majd róla, de az mégis csak más.
Felállok a helyemről, hogy a bőröndömért nyújtózkodjak, miután az idegesnek tűnő kismacskát az ülésre rakom. Még a talárom sem vettem át, pedig direkt kiemelték, hogy a vonaton öltözzünk át. De talán nem lesz hosszú idő, mire átvedlek az egyelőre dísztelen talárba. Nagyon, nagyon jó lenne, ha tudnám végre, melyik házba fogok kerülni...
- Mégis mi baj lenne az iskolai vonaton? - forgatom a szemeim. Anya is mindig idegeskedik, mindenféle butaságon, tök paranoiás. Azzal a lendülettel azonban vissza is zuttyanok az ülésre, miután valami csontig hatoló hideg csáklyát hajít a gerincembe, és visszahúz.
- Mi... Mi az ott? - húzódok közelebb önkéntelenül új barátnőmhöz, mintha tőle várnám a segítséget. Éppen csak megpillantok a kupé ablakából valami sötétet elsiklani. Nem foglalkozik velünk. Mégis, látom benne a megtestesült rosszat, és mindent, amit el akarok kerülni. A puszta jelenléte is folytogat.
Óráknak tűnnek a percek... De tényleg csak néhány percről van szó, mire újra fénybe borul a kabin, a vonat pedig tova indul. Amikor a Roxfort Expressz újra a maga tempójában zakatol alattunk, csak akkor sikerül kicsit rendesebben megnyugodnom. Hirtelen ismét olyan gusztusosnak tűnik az a kibontott tábla pattogós csokoládé.
- Fuhh... Remélem, a Roxfortban már nem lesznek ilyen meglepetések. - török a csokiból egy-egy szeletet. Egyet magamnak, egyet pedig Raquelnek. De legalább már tudjuk, hogy ideje átöltözni.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 23. - 17:31:10
Az oldal 9.569 másodperc alatt készült el 51 lekéréssel.