Madison Clark

 Madison Clark 

“They're butterflies because...well, she thought it was cool.
They eat humans.”

Katsura Hoshino



Alapok

JELSZÓ  "Van abban bátorság, ha nem álcázzuk az állatot, akik történetesen vagyunk."
ÍGY EJTSD A NEVEM  Medizon Klárk
BECENÉV  Madi, Mad, Dummy
NEM  nő
SZÜLETÉSIHELY, IDŐ  Tronbridge, UK; 1985. május 21.
HOROSZKÓP  ikrek
KOR  13
VÉR  félvér
ÉVFOLYAM  harmadik

A múlt

Madison Clark Londonban született, John és Gracie Clark első közös gyermekeként. Mindössze egy bátyja van, apja előző házasságából, Dennis. Thornebridge muglik lakta részén áll a család otthonos háza, mindössze néhány utcányira Madison nagyszüleiétől, akik így gyakran vigyáznak az unokákra. Madison volt a legkisebb, Dennis pedig a legidősebb. A korkülönbség az ő esetükben mégis az előnyükre vált.
A kisgyerekektől megszokott ártatlanságon kívül, Madisonról már elég kicsi korában kiderült, hogy ártalmatlan teremtés. Szeretett sokat játszani az udvaron, és állatokat nézni, mint sok más kisgyerek is. Nem sokszor került bajba, és ha mégis az leginkább kíváncsisága számlájára volt írható. Igazságérzete és kedvessége pedig már akkor megfigyelhető volt, amikor még beszélni is alig tudott.

Meleg nyári délelőtt volt. Dennis és John pedig kicsit kimelegedve, de lelkesen dobálgattak egy kvaffot a hátsókertben. Seprűre a mugli szomszédok miatt nem ülhettek, de a ház takarásában, azért hódolhattak közös szenvedélyüknek, a kviddicsnek.
- Den, ezt nem elkapni! – nevette mély hangján John, majd Madi felé fordult, aki a sziklakert mellett guggolt, és akitől mindössze fél méterre állt meg a kvaff. - Mad, visszagurítod a kvaffot? – szólt oda kedvesen a lányának, viszont az még csak fel sem nézett. A kezében egy kaviccsal és egy filctollal dúdolt valamit, ami helyenként emlékeztette Johnt Madi kedvenc meséjének a betétdalára. Helyenként. – Madi!
Mikor Madi még ezek után sem reagált, John és Den egymásra vigyorogva indultak el a labdáért. Nem volt ritka jelenség, hogy a hároméves Madison így elkalandozzon.
- Olyan dumbnak néz ki, apa – vigyorogta Dennis, mire John elkapta a fejét, és összekócolta a kicsit izzadt haját.
- Ne hívd így a húgod – mondta, miután elengedte Dent, majd lehajolt a kvaffért.
- Akkor, dummy – vont vállat egy terpeszkedő vigyorral a képén az akkor tizenöt éves Dennis. John csak megcsóválta a fejét.
- Menj inkább és hozz valamit inni, mielőtt kitikkadok és a lelkeden szárad apád halála, pimasz kölyök! – mondta neki, majd nyomatékként rácsapott Den térdére, aki az előző vigyora kiteljesedésével kezdett el a ház felé sétálni. A futással már legalább fél órája leálltak. Nem angol embernek való idő volt ez már. – Madi, mit csinálsz? – araszolt közelebb guggoló helyzetben John, majd végleg leült a fenekére Madison mellett.
- Rajzolok – nézett fel Madi, és felmutatta a kavicsot, amin éppen dolgozott. A szürke kődarab kék szemekkel és zöld szájjal nézett vissza Johnra, meg még nyuszi fogai is voltak. – Ő itt, Bertie.
- Hello, Bertie – nevette John. – De miért kavicsokra rajzolsz? – kérdezte és felemelt egy másik, már befejezett darabot, ami mustársárgára volt színezve, a filctoll megfogta a tenyerét. – Miért nem a babáiddal játszol?
- Otthagytam őket a nagyinál – vonta meg a vállát egy hároméves színpadiasságával Madi.
Gracie és John mostanában vette észre, hogy Madi elkezdte utánozni Dennist, és a vállrándítás ezen dramatikus formája, amit a kislány most is bemutatott megint mosolygásra késztette Johnt.
- Átmehetünk értük, ha szeretnél – mondta kedvesen, miközben visszarakta a fűbe a kavicsot, majd beletörölte a tenyerét a tréning nadrágjába.
Madi csak megrázta a fejét.
- Már nem szeretsz babázni? – kérdezte az apja összezavarodva. Tegnap Madi még oda-meg vissza volt a nemrég kapott új rózsaszín hajú babájáért.
- A nagyi azt ígérte játszik velük – nézett fel az apukájára, majd kinyújtotta a nyúlfogú kavicsot felé. – Neked adom Bertie-t.
- Köszönöm – fogta meg óvatosan John, tanulva az előző esetből. – Te már nem szeretsz velük játszani?
- De igen, de babázni mindenki szeret – sóhajtotta Madison. – Viszont a kavicsokat nem szereti senki – grimaszolt Mad, mire John megsimogatta a fejét. Néha komolyan lenyűgözte, hogy Madi mennyire jó volt. Egyszerűen csak jó, talán túl jó is. Ahogy egyre idősödött, úgy aggódott érte John egyre többet. Egyre inkább úgy gondolta, hogy Madi túl jó ebbe a világba.
- Megígérem, hogy sokat játszom, majd Bertie-vel – azzal elővette a pálcáját és a maszatolás megelőzésére megbűvölte a követ.

Sokáig, ha nyáron Madison nem otthon volt, akkor a nagyszüleinél. Egy nyár alatt gyakran többször is előfordult, hogy több hetet töltöttek a nagyszülőknél az unokatestvéreivel. Olyan volt, mint egy tábor. Egy szobában aludtak, matracokon, meg kinyithatós ágyakon, és reggelente felkeltették egymást, hogy a nagyapjuk kicsi televízióján meséket nézhessenek. Napközben a kertben játszottak, bunkereket építettek, vagy labdáztak. Néha a nagyanyjuk kedvenc macskáját, Danalát próbálták idomítani a kamrából elcsent olajos halkonzervekkel. Inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Legtöbbször az lett a vége, hogy elfogyott a türelmük, és inkább csak eldobálták a halakat és nézték, ahogy Danala megpróbál futni értük. Vicces volt, mert a macska már öreg volt, és meglehetősen kövér.
Madi a legkisebbként mindig kicsit jobban el volt halmozva a nagyszülők figyelmével, mint mondjuk az ikrek, Hailey és Lora, vagy Dennis, de még Jesse-nél is. Sokszor kapta ő a legtöbb simogatást, ha a délutáni társasozások alkalmával a nagyanyja térde elé ült le. Valamint a nagyapjával mindketten imádták a karamellát, így amikor a többiek elfoglalták magukat, vagy Madi nagyanyja az ebédet készítette, Karl nagypapával gyakran elbújtak a belső szobában, hogy megegyenek egy-egy darabot. Vagy kettőt. Vagy amennyi csak belefér Madi nagyapjának a zsebébe.

- Miért kell mindig ezt csinálnunk? – dobott bele egy újabb almát a kosárba Jesse, majd keresztbe fonta a karjait. Ő volt a legidősebb a maga tizenegy évével.
- Én meguntam! – ült le az almafa tövébe Lory. – Nem is esik le ennyi alma a fáról egy nap alatt!
Madi felegyenesedve a vödör mellé sétált, majd beleejtette a félig megrohadt almát. Külön a rosszak, külön a jók. Bár ő is utált gyümölcsöt szedni. Az egyetlen dolog, amit sosem szeretett a nagyszüleinél való nyaralások alkalmával. Ha csak délutánonként jött át, akkor sosem kellett szednie.
- Hát, én meg nem csinálom többet – hajította át a szomszédba a kezében lévő almát Hailey. Egy fél percig erre néma csönd támadt. Mindannyian feszülten hallgatóztak, de nem történt semmi. Lora is felállt a földről, majd megragadott egy almát, és átdobta a szomszédba, egyenesen bele a medencébe. Madi nevetett azon, ahogy placcsant a víz. Felbátorodva az előző két lány sikerén, odaaraszolt a kerítéshez és miután körülnézett megcélozta a gumikacsát, ami a medence tetején lebegett az előző dobás hullámain. Szinte alig tévesztette el, és mindannyian nevettek azon, ahogy a kacsa a hullámoktól mégis a víz alá bukott. A tilosban járás adta adrenalin löket mindnyájukat felpörgette. Madi furán bátornak érezte magát, bár kicsit bűntudata is volt, amiért átdobálták a rohadt almákat a szomszéd néni kertjébe. Még úgy is, hogy a múltkor a néni kiabált velük, mert hangosan játszottak.

Madi ha tehette mindig is elkerülte a bajt, sokkal több örömet okozott neki, ha elégedetté tehette a körülötte lévő embereket, mintha bosszússá. Amikor bekerült a mugli általános iskolába, szorgalmasan kezdett tanulni. Szerette, ha jó jegyei voltak, mert azzal boldoggá tette a szüleit, és a tanárok is kedvelték. Viszonylag jó képességű kisgyerek volt. Igyekvő legalábbis mindenképpen. Mindig készen volt a leckéje, vagy ha elfelejtette, azt becsületesen bevallotta. Már csak azért is, mert így néha nem kapta meg érte a büntetést. Kedves természete miatt népszerű volt a gyerekek körében is. Ha valaki mégsem kedvelte, azt nem akarta meggyőzni, csak ráhagyta, ha pedig ő nem kedvelt valakit, azt igyekezett elkerülni. Szerette az iskolát, és szerette, hogy minden nap történt vele valami izgalmas odabent. Madi kedvességét talán csak a naivsága és a kíváncsisága szárnyalja túl.

- Hé, Madi! – szaladt oda Jackson Dawis, a furán szőke hajú kisfiú, akivel Madi kifejezetten jóban volt. Jack nagyon vörös volt, és elég izgatottnak is nézett ki, ahogy egyik lábáról a másikra állt és a kezei is hadonásztak az oldalánál. Madison rögtön félretolta a könyvét, amit az udvaron olvasott a szünetben. – Találtunk egy döglött cickányt! Akarod látni? – kérdezte Jack és közben az iskola mögé mutatott, ahová nem lett volna szabad menniük. Madi a felügyelő tanárra pillantott, aki éppen az egyik gyerek haját fonta, majd tétovázva felállt. Nem nagyon akart bajba kerülni, de hát azért nem minden nap lát cickányt az ember, döglöttet meg aztán pláne nem. Végül bólintott és mikor Jack hátat fordítva szaladni kezdett, ő is követte.
Az iskola és a kerítés között nagyjából két méter távolság lehetett, és az épületnek ezen az oldalán nem voltak ablakok. Ezért nem jöhettek ide hátra, mert itt nem tarthatta őket szemmel senki. Mégis jó pár gyerek állta körben a feltételezett cickány tetemet.
- Hűű, nézzétek! – kiáltotta valaki, mire több „Fúj!”, vagy „Jűű!” is elhangzott. Madi szorosan követte Jacksont, aki egészen átvágott a tömegen, majd leguggolt a halott állatka mellé. Madison is lejjebb hajolt, hogy jobban meg tudja nézni. Semmi külső sérülés nem volt a kisállaton, aminek Madison kifejezetten örült, mert nem nagyon bírta elviselni a vér látványát, de ez sem tompította el azt, hogy szinte rögtön elszomorodott. Mindig is nagyon szerette az állatokat, és egy halott kisállatot sem látott még.
- Biztos, hogy meghalt? – kérdezte halkan, mire az előbb felkiáltó fekete hajú fiú felnézett rá.
- Aha, tuti – mondta. – Nézd! – Azzal kinyúlt a kezében tartott bottal és megpiszkálta a cickányt. Tényleg nem mozdult.

Nem sokkal ezután a felügyelő tanár hátrajött a sok elszállingózó gyereket keresve, és előreparancsolta őket. Madi nem szívesen hagyta ott a kis cickányt. Szíve szerint eltemette volna. Mint Jesse lótetvét a nyáron, amit véletlenül kint hagytak a napon az üvegben, amiben Jesse tartotta. Ameddig a délután büntetését töltötte végig azt tervezgette, hogy visszamegy és eltemeti, de végül a bűntudata a tilosban járás miatt felülkerekedett. Nem akarta, hogy a szülei mérgesek legyenek rá.
Madisonról a szülei kiskorától kezdve sejtették, hogy boszorkány, de nem voltak benne biztosak, egészen addig, amíg Madi hét éves nem lett.

Valamelyik délután, az iskolából hazajövet, Madi köszönés nélkül szaladt fel a szobájába, meglepve ezzel Gracie-t. Sosem fordult még elő, hogy Madison így viselkedett volna, ezért félretéve a zöldségpucolót és a répát, Gracie lassan elindult felfelé a lépcsőn. Madison szobája balra az első ajtó volt a folyosón. Gracie megállt az ajtó előtt, és beletörölte a kezeit a nadrágjába, mielőtt kopogott volna az ajtón.
- Madi? Kicsim – kezdte, és lenyomta a kilincset. Nem ütközött semmilyen akadályba, ezért bedugta a fejét az ajtón. Madison az ágyon feküdt, és nagyon úgy hangzott, mintha éppen sírt volna. – Madi? – sétált be a szobába Grace, majd leült az ágy szélére. – Mi az kicsim?
- Jackson levágta a hajam – sírta Madi, és felnézett az anyjára, aki akkor már a hátát simogatta. – Először még én is akartam, de aztán, nem tetszett – mondta, és közben még néhány pici könnycsepp lefolyt az arcán.
- Honnan vágtatok le a hajadból? – kérdezte az anyja, miközben közelebb csúszva elkezdte emelgetni Madi tincseit.
- Innen – mutatott a homlokára Madison, mire Gracei elmosolyodott.
- Nagyon nem tetszett az új frizurád? – kérdezte, és elkezdte előrehúzni Madi haját, hogy megmutassa, az pontosan ugyan olyan hosszú, mint reggel volt, amikor utoljára látta. Madi arca először meglepetést tükrözött, majd zavart, aztán végül úgy tűnt eljutott a helyes következtetés levonásáig. – Úgy örülök neked, drágám! – simogatta meg Madison arcát az anyja.
- Akkor mehetek majd a Roxfortba én is? – kérdezte Madi újkeletű izgalommal. A rosszkedvét egy pillanat alatt elfelejtette.
- Hát, persze! – biztosította az anyja, majd felállt az ágyról. – Van kedved lejönni és segíteni a vacsorában?
- Mesélsz a Roxfortról? – kérdezte Madi, de már mászott is le az ágyról, hogy felvegyen egy játszós pólót, az iskolai ingje helyett.
- Azt hittem, Dennis már mindent elmesélt, amit lehetett – válaszolta Grace, de aztán bólintott is.
- De Dennis a Mardekárban volt, mint apa – mondta Madi, miközben a szoknyáját is rövidnadrágra cserélte. – Milyen volt a Hugrabug? Azt hiszem, én is oda szeretnék kerülni, ott nem kell bátornak lenni, igaz? – kérdezte Madi, megállva az öltözködés közepén. Grace csak mosolyogva megrázta a fejét.
Johnnal akartak kötni fogadást arról, hogy Madi melyik házba kerül majd, mint ahogy Dennis-szel is tették, de mivel mindketten a Hugrabugra tippeltek ezért nem lett volna értelme.

Madison a tizenegyedik születésnapja előestéjén már olyan izgatott volt, hogy alig bírt elaludni, pedig másnap még iskolába is kellett mennie. Tudta, hogy nem fog rögtön megérkezni a Roxforti levele, amint betölti a tizenegyet, mégsem bírt magával. Ráadásul Dennis is az ígérte, hogy holnap meglátogatja. Dennis miután befejezte a Roxfortot a Minisztériumban kapott állást a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán. Hat évvel később a Francia-Angol Máguskapcsolatok Követségén dolgozott, és Franciaországban élt.

- Hé, Dummy! Merre vagy? – jött a kiabálás a földszintről, mire Madison lecsapta a ceruzáját, és a félkész matekháziját is egy szempillantás alatt hagyta ott.
- Dennis – nevette izgatottan, amikor meglátta a lépcső aljában várakozó bátyját. Den könnyűszerrel kapta fel Madisont, majd elindult vele vissza a konyhába. – Mit hoztál nekem? – kérdezte Madi, mire a bátyja csak felnevetett majd lerakta a konyha küszöbénél.
- Valami egészen különlegeset – válaszolta, és kilépett a helyiségből az előszoba felé. – Csukd be a szemed.
- Vigyáznod kell ám majd rá, Dummy – jött egyre közelebbről megint Dennis hangja, majd végül a lépések elhaltak Madi előtt. Már alig bírta összeszorítani a szemeit úgy izgult. – Kinyithatod – utasította Den. Madisonnak pedig nem kellett kétszer mondani. Den kezében egy egészen pici, fehérszőrű cica ült.
- Kapok egy cicát? – kérdezte izgatottan Madison, és már nyújtotta is ki a kezét, hogy elvehesse az állatot a bátyjától.
- Ühüm – mosolygott John, aki akkor lépett be az konyhába. – Magaddal viheted majd a Roxfortba is.
- Köszönöm! – mosolyogta Madison és az izgalomtól remegett a keze, ahogy Dennis belerakta a kiscicát. – Elnevezhetem?
- Naná! – vágta rá Den, majd megkerülve Madit leült az étkezőasztalhoz.
Madi kitartotta maga elé a cicát, és összehúzott szemöldökkel tanulmányozni kezdte. Szinte meg is feledkezve minden másról.
- Azt hiszem, Arthurnak fogom hívni, mint azt a királyt, akinek Merlin segített – jelentette be Madi, mire Dennis nevetni kezdett. Madison mostanában teljesen be volt zsongva. A nagyapja hozott neki nemrég egy jó adag édességet, és az egyik csokibékában megtalálta Merlin képét, aztán pedig úgy megtetszett neki a legenda, és főleg Arthur, az igazságos király, hogy az iskolában még egy kiselőadást is csinált róla történelem órára. Ha Grace—nek tippelnie kellett volna, azt mondta volna Madinek kifejezetten tetszett a sok szép szőke férfiról készült illusztráció, amit a könyveiben Arthurról látott.
- Dummy, Arthur igazából lány – mondta még mindig vigyorogva Den, mire John is nevetni kezdett.
- Lehetne inkább Morgana – javasolta végül az apjuk, mire Madinek csak felgyűrődött az orra. Nem kedvelte Morganát.
- Biztos nem lehet Arthur? – kérdezte elkámpicsorodott arccal.
- Úgy nevezed el, ahogy csak akarod – biztosította Dennis.

Miután Madison megkapta nyáron a roxforti levelét, már alig várta, hogy elkezdődjön a tanév. Szeretett a mugli iskolájába járni, de a Roxfortról az más volt. Hiszen a mugli iskoláról mindig is tudta, hogy véget fog érni, hogy aztán elkezdődjön a Roxfort. Egészen eddig erre várt. A sok kalandra, meg varázslatra, mindenre, amiről csak Dennis vagy a szülei meséltek. Néha még a nagyszüleit is faggatta róla, hogy ők mit csináltak a Roxfortban. Az Abszol úton történő vásárlás úgy hatott Madire, mintha még sosem járt volna ott, pedig ezerszer evett már fagylaltot a fagylalt szalonban, vagy választott könyvet a Czikornyai és Patzában. Most az egészet feldobta a vásárlás indoka, na meg, hogy végre ő is rendelkezik majd egy varázspálcával.

A Roxfortba való érkezés kettős érzelmeket hagyott Madiben. Egyfelől alig bírt megülni a fenekén az egész vonatút alatt - a szó szoros értelmében pedig nem is sikerült. Végig járta az összes vagont, és jól megnézett magának mindenkit. Kíváncsi volt. Másfelől viszont rögtön hiányozni kezdtek neki a szülei és Arthurt ki sem engedte a kezei közül. Nem mintha a cica menni akart volna. Meglehetősen ragaszkodó volt, ahogy Madi fogalmazott, az apja szerint viszont csak lusta. Ami meg is látszott rajta, mert bár alig volt néhány hónapos, már most elég nagy hasa volt.

Madison a Roxfortban is könnyen beilleszkedett, itt is egyszerűen fogadták be az emberek a könnyű, vidám természete miatt. A tanulmányit továbbra is igyekezett odafigyelni, bár hamar kiderült, hogy a bájitaltanhoz apjával, és bátyjával ellentétben semmi tehetsége nincs. Képességei inkább anyjáéra hasonlítottak. A Bűbájtan és az Átváltoztatástan nem okozott neki problémát, és sokszor néhány próbálkozás után sikerült is végrehajtania a kiadott feladatokat. A harmadik kedvenc órája apja és bátyja nagy örömére a Repüléstan volt.
Ha ne az órákra való tanulás, akkor a céltalan császkálás kötötte le Madisont. Hiszen a Roxfortban mindig volt valami érdekes, valami új, valami, amit fel kellett fedezni. Noha saját magától soha nem ment volna bele a rizikósabb felfedező akciókba, társainak mindig sikerült meggyőzniük.

- Jaj, gyere már Madi! Senkinek fog feltűnni! – buzdította egyik társa, aki köztudottan sokszor került bajba. Madison tétovázva állt a klubhelyiség bejáratánál, és hol a hálókörleteket bámulta, hol pedig azt a kisebb tömeget, ami összegyűlt a kandalló előtt. Néhány másik elsős fiú kiderítette hogyan lehet bejutni a konyhába, és most expedíciót szerveztek. – Amúgy sincs messze, tökre itt van a következő folyosónál.
- Ja, Mad, ne legyél már kibaba – imitált sírást egy lány, mire Madison megmakacsolta magát, és felállt a helyéről.
- Nem vagyok kisbaba – mondta a lánynak, majd a fiúk felé fordult. – Benne vagyok!
Még megvártak egy másik fiút is, aztán kettesével kimentek a klubhelyiségből. Nem mintha ez bárkit is érdekelt volna. Elől az a három fiú ment, akik elméletileg tudták hová tartanak, őket pedig Madin kívül még két lány és egy harmadik fiú követte. Majdnem az egész első évfolyam a Hugrabugból.
- Azt hallottam, meg kell pöckölni a képet és akkor kijön a kilincs – súgta oda Madinek az egyik lány, mire ő csak megvonta a vállát. Kíváncsi volt a konyhára, meg állítólag sok házimanó is volt ott, de bűntudata volt, amiért tilosban jár.
- Nem is, te lökött! Simogatni kell!- szólt hátra az egyik fiú, majd megtorpantak egy képkeret előtt, amin gyümölcsök voltak. – Így! – mutatta be, ahogy megsimogatta a körtét. Onnan ahol Madi állt, inkább úgy nézett ki a dolog, mintha belekent volna a tenyeréről valamit. Minden esetre semmi nem történt.
- Engedj oda! Nem simogatni kell, hanem csikizni – tartotta fel a pennája tollát a másik fiú, aki elől ment, majd megcsiklandozta a körtét. Madi kuncogott, mert elég vicces látvány volt, egy körte, amit csiklandoznak.

Madison első Roxfortos évét követő nyár addig nem látott feszültséggel töltötte fel a másikor nyugodt, barátságos családi házat. Madison szülei komoly dilemma előtt álltak. Nyilvánvaló volt már a háború kezdete, és Tudjukki visszatérése. Dumbledore meggyilkolásával pedig súlyos veszteséget szenvedett a jó oldal. El kellett dönteniük, hogy maradnak, vagy inkább megpróbálnak kijutni az országból. Nem volt sok választási lehetőségük, hiszen Madison apja és bátyja is a Minisztériumnak dolgozott, így ha a szökést választják nem lett volna miből megélniük, még akkor sem, ha Dennishez költöznek Franciaországba. Hiszen az lenne az első, ahol esetleg keresnék őket. Viszont Gracei származásai miatt kockázatos lett volna maradniuk.
Végül mégis a maradás és a kivárás mellett döntöttek. Madison mind ebből nem érzékelt szinte semmit. Számára az egész háború egy gonosz, de távoli dolog volt. Valami, amiről lehet olvasni történelemkönyveken, meg Binns professzor óráin, de ami nem történik meg a valóságban.

A Roxfort, habár kitéve a Carrow ikreknek, mégis elszigetelt volt, és valamennyire védett. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy Madison ne féljen folyamatosan. Igyekezett megbújni egész évben a tömegben, és semmiféle kihágást nem elkövetni. Habár nem fogta fel teljesen az események súlyát, az egyértelmű volt, hogy valami nagyon nincs rendben. A csata kezdetekor pedig félve hagyta el a kastélyt a többi menekülővel együtt.

   Jellem

Madison egy mindig vidám, kedves és szeretetre méltó kislány, aki néha túl kíváncsi. Azon kevés emberek közé tartozik, akik minden hátsó szándék nélkül képesek közeledni valaki felé, és szinte mindig őszinték, még sincs egy rossz szavuk sem. Különösen szereti az állatokat és bármikor szívesen segít bárkinek. Madit boldoggá teszi, ha másoknak örömet okozhat, és néha feladja a saját érdekeit, ha azzal másikat előrébb juttathat. Nagyon könnyű összebarátkozni vele, hiszen bárkivel szívesen beszélget, és tényleg mindenkihez van egy jó szava. Könnyen megtalálja a közös hangot még azokkal is, akiket másik problémásnak, vagy gonosznak neveznek, mert ő mindig mindenkinek megadja az esélyt. Rendkívül simulékony személyiség, ezért is könnyű vele jóban lenni. Ha nem is szokatlanul, de eléggé érzékeny, könnyű őt megbántani, akár szavakkal, akár tettekkel, mégsem vág vissza. Egyáltalán nem bosszúálló típus, nincs meg benne az, ami a gonoszkodáshoz kell. Haragot sem tud tartani.

ERŐSSÉG  Kedvesség, vidámság, emberszeretet, igazságosság, empátia.
GYENGESÉG  Naivitás, befolyásolhatóság, átverhetőség.

   Apróságok

MINDIG  Állatok, repülés, kviddics, Arthur, varázslás, nyaralások a nagyszülőknél
SOHA  Gonoszság, hazudozás, almaszedés, halott kisállatok
HOBBIK  Császkálás, felfedezés, Arthur szállítása, repülés
MERENGŐ A legjobb emléke, amikor megkapta Arthurt Dennis-től, a legrosszabb pedig, hogy még látta, ahogy a halálfalók megkezdték a Roxfort ostromát.
MUMUS  Piton professzor
EDEVIS TÜKRE  Magát látja benne, sok állat meg varázslény között, és mindenki boldog.
SZÁZFÜLÉ-FŐZET  Halványrózsaszín, sült pillecukor illata van, és nagyon könnyű keverni.
AMORTENTIA  Tavaszi virágillatot és enyhe, lágy férfi parfüm illatot.
TITKOK  „Nem bírom megállni, hogy ne etessem Arthurt. És amikor nagyon unatkozom, van, hogy szemeket meg szájat rajzolok a kezemre, és beszéltem. Asszem unikornisnak képzelem.”
AZT BESZÉLIK, HOGY...  …nagyon könnyű befolyásolni engem.

   A család

APA  Johnson Clark; 44; félvér; nagyon jó a viszonyuk
ANYA  Gracie Clark; 39; mugli-születésű; nagyon jó
FÉLTESTVÉR  Dennis Clark; 25; félvér; nagyon jóban vannak
ÁLLATOK  Arthur; a dagadt lánymacska

CSALÁDTÖRTÉNET  Madison apai ágról varázsló családba született, azonban az édesanyja mugli származású. John és Gracie a munkájuk kapcsán ismerkedett össze, két évvel John válása után. Gracie a Szent Mungó kórházban dolgozik a beszerzési osztályon, mint titkárnő, míg John bájitalmester a Minisztériumban. Előző kapcsolatából született idősebbig gyermeke, Dennis, akit a szakítás után ő vett magához. Bár Dennis nem hívja Gracei-t anyának, mégis úgy tekint rá, hiszen ő nevelte fel. Dennis és Madison mindig is nagyon jóban voltak, Den egészen kiskorától kezdve mindig gondját viselte a húgának. A szűk családon kívül Madisonnak van három unokatestvére is, akikkel nagyon jóban van, és nyaranta mindig együtt töltenek néhány hetet a nagyszüleiknél. Az egész család nagyon összetartó, és elfogadó. Bár mindenki kicsit már, mindenki része az egésznek.

   Külsöséges

MAGASSÁG  149 cm
TESTALKAT  törékeny, vékony
SZEMSZÍN  barna
HAJSZÍN  szőkésbarna
KINÉZET  Madison első ránézésre egy mosolygós, törékeny kislány, aki bárkivel szívesen szóba áll. Kedveli pasztell színeket és a lányos ruhákat. A korának megfelelően öltözködik. A Roxfortban is gyakran van mugli ruhákban, mert azok sokkal kényelmesebbek. A haját legtöbbször kiengedve hordja, kivéve, ha repül, vagy ha felfedez, mert olyankor sosem tudni mikor lesz útban. Nem sminkeli magát, és nem kedveli a magassarkúkat.

   A tudás

VARÁZSLÓI ISMERETEK  Madison jó tanuló, bár ez csak a szorgalmának köszönhető. Leginkább a Bűbájtant és az Átváltoztatástant kedveli, bár a kedvenc tanára ennek ellenére Bimba professzor. Mindig igyekszik kihozni magából a maximumot, de a hajlamos elkalandozni az órákon, és beadandó írás közben is. A jó tanulók sorait erősíti, kivéve Bájitaltanból, abból éppen, hogy csak átment. Tudása megfelel egy másodikot végzett diák tudásának.
FELVETT TÁRGYAK  Legendás Lények Gondozása, Jóslástan
PÁLCA TÍPUSA  11 hüvelyk, körte, egyszarvúszőr maggal, közepesen rugalmas

   Egyéb

AVIALANY  Genevieve Hannalius

Lehetne esetleg, hogy James úrfi bíráljon el?

