Különóra

A tanév hivatalos elkezdése után a játék át lesz mozgatva a neki való topicba.

Még csupán az első hetemet töltöttem a Roxfortba, de egy végzős diák máris felkeresett, hogy különórát szeretne tőlem. A heti rutinomat ugyan kezdem megszokni végre, de vannak dolgok, amiket nehezebb, mint azt, hogy mikor melyik csoportnak miről is kell tanítanom. Például azt, hogy sok diák alig néhány évvel fiatalabb nálam. Mindeddig sosem gondoltam bele, hogy mennyire szokatlan az, ahogyan én végeztem el a tanulmányaimat, nekem mindig is ez volt a normális. De ez alatt az egy hét alatt ha valamit, akkor azt sikerült felismernem, hogy mennyire más is az a világ, amiben éltem. Nem, ez így nem a helyes megfogalmazás. Talán másik világa az, ami annyira különbözik az enyémtől.
A tanév második hétfőjén, késő délutánra kértem meg Mr Hale-t, hogy keressen fel a tanteremben. Csupán felszínes ismereteim vannak arról, hogy előző tanáraik mit kértek számon tőlük. Mr Morgen munkájáról például semmit sem tudok, a csata alatt ugyanis, amiben többek között a kastély ezen része is tönkrement, az anyagai mind elvesztek. Azonban találtam néhány jegyzetet az ő elődjétől, egy bizonyos de Crassotól, amik viszont még az én elismerésemet is kivívják. Sokan csupán a rúnák jelentésével foglalkoznak, de a gyakorlati hasznukkal sohasem, és nem foglalkoznak azzal a tulajdonságukkal, hogy tulajdonképpen az összes mágiatudományt ötvözi egyben a rúnamágia.
Délután negyed ötre érkezem meg a toronyba, néhány könyvvel a kezemben. Némelyik itt talált rúnaszótár már elavultnak számít, annyira régi kiadások, így időnként elviszek belőlük néhány példányt, hogy kijavítsam őket. A félrefordítások ugyan apróságoknak tűnnek a laikus szem számára, de valójában egy vonal is végzetes különbséget jelenthet. Mr Hale akkortájt érkezhet meg, amikor az utolsó eddig kijavított kötetet lebegtetem fel az egyik felső polcra. Ez annyira nem egyszerű, hiszen a megviselt könyvben javítás közben is voltak lapok, amik ki akartak esni belőle.
- Jöjjön csak be, Mr Hale. – tessékelem beljebb a griffendéles diákot. Ha rajtam nem az egyik rúnaszegélyes köpenyem lenne, hanem iskolai uniformis, szerintem simán hihető lenne, hogy évfolyamtársak vagyunk. De azt hiszem, túl kellene tennem magam ezen a dilemmán, ha be akarom teljesíteni azt, amire az igazgatónő megkért.
Visszalebegtetem a szétesős könyvet a helyére, majd a tanári asztalhoz megyek, de nem ülök le a székre, hanem csak nekidőlök az asztalnak, ezáltal eltakarva egy sávot abból a rúnaszövegből, amit egyszer valaki felírt ide. Tehetséges volt az illető, de ami a jelentését illeti... de ezért ugye házpont jár, ha valaki megfejti.
- Elég szépen restaurálták a tornyot, nem igaz? Láttam egy fényképet a Prófétában, hogy milyen volt a csata után. – az a kép még mindig megvan, bár nincs is igazán különösebb célom azzal, hogy megtartsam. Talán kirakom majd a falra. Engem kifejezetten frusztrál, hogy tényleg olyan, mintha mi sem történt volna. Pedig ennek a helynek több történelme van, mint amennyit láttatni enged.

Fura érzés ismét a kastély falai között sétálni. Azt hinné az ember, hogy lépten-nyomon belefut majd olyan jelekbe, melyek hirdetik, hogy itt alig néhány hónapja embertelen dolgok történtek. Ahol diákok harcoltak felnőttekkel egy jobb világért. De olyan mintha semmi sem történt volna, legalábbis a kastély megpróbálja veled elhitetni. Okos trükk és talán ez volt a legjobb megoldás, amit az újjáépítő varázslók és boszorkányok tehettek. Így legalább egy halvány esély van a felejtésre.
Apropó felejtés! Azt hiszem, ebben a tanévben igencsak össze kell kapnom magam, ha nem szeretném, hogy rondábbnál-rondább jegyekkel végezzek. Egyáltalán nem célom a színötös titulus kiharcolása, csupán a tisztes helytállás, hogy esetleg maradjon egy halvány esély a továbbtanulásra. Nincsenek nagy céljaim, vágyaim, igazából azt se nagyon tudom még, hogy mihez is akarok majd magammal kezdeni, ha befejeztem a sulit. De van még egy évem kitalálni, évvégére talán megszületik az elképzelés, elvégre jobb későn, mint soha.
Magam is megleptem egy kicsit, mikor rászántam magam a múlt hét folyamán, hogy felkeressem az új rúnaismeret tanárt. Nem vagyok annyira pocsék belőle, legalábbis reményeim szerint, de az átlagosnál nem ártana többet kihozni magamból, jó lenne a RAVASZ-on egy elfogadhatónál jobb jegyet szerezni. Ehhez viszont segítségre lesz szükségem, ülhetek én egymagam órákat a könyvek és a szótárak felett, nem biztos, hogy sokat segítene. Meglepően fiatal az új tanár, hagyományos talárban tökéletesen el tudna vegyülni közöttünk. Kíváncsi vagyok vajon visszaél-e ezzel a lehetőséggel? Bár kétlem, hogy szüksége lenne arra, hogy diáknak álcázza magát. Nem sok haszna lenne belőle.
Az órámra nézek, hogy lássam, mennyire kell kapkodnom magam, nem igazán szeretnék elkésni már az első alkalommal. Hátizsákomban az elmúlt évek jegyzetei, illetve az a néhány könyv, amiket korábban is használtunk. Fogalmam sincs, hogy kellenek-e, de biztos, ami biztos inkább elhoztam magammal. Megérkezve határozottan kopogok az ajtón, és ha engedélyt kapok, belépek a terembe. – Üdvözlöm, Mr. Quinton! – Belépve körbenézek a teremben, és tekintetemmel végigkövetem, ahogy a tanár a helyére varázsolja a könyvet. Közelebb sétálok a tanári asztalhoz, nagyjából két-három méter távolságra Mr. Quintontól állok meg. – Igen. El kell ismerni zseniális munkát végeztek, mintha mi sem történt volna. - Ha egy vadidegen, akinek fogalma sincs az elmúlt év történéseiről betévedne ide, utolsó utáni gondolata lenne az, hogy itt néhány hónapja füstölgő romhalmaz volt csupán. – Talán túlságosan is jól sikerült a helyreállítás. – Nem azt mondom, hogy mindenhol omladozó falakat akartam látni, de egy-két helyen hagyhattak volna valamit, ami emlékeztetőül szolgálhat az utókor számára. – Magammal hoztam az elmúlt évek jegyzeteit, ha esetleg bele szeretne nézni abba, hogy mivel foglalkoztunk az elmúlt években. – Valószínűleg teljes mértékben tisztában van azzal, hogy miket próbáltak meg megtanítani nekünk az évek folyamán. Ha úgy dönt, hogy szeretné látni őket, előhalászom őket a táskámból és felé nyújtom…

Nem csak az a hihetetlen, hogy milyen szépen restaurálták az egész kastélyt annak ellenére, hogy szinte csak romok maradtak belőle, a Prófétában közölt fénykép alapján, hanem az is, hogy mindezt ilyen gyorsan. A régi Quinton birtok helyén még mindig csak törmelékek vannak, igaz, a többit hellyel-közzel, de már sikerült rendbetennünk. Atyám viszont mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy ne nyúljunk a birtokhoz, nekem pedig nem szokásom ellent mondani szavának.
Mr Hale-ről éppen annyit tudok, mint az összes többi diákról. Gyakorlatilag a nevén kívül semmit. Egyedül a hugrabugos Merelről tudok egy keveset, s egy-két aranyvérű család neve mond valamit, de különben ennyi. Egy hét alatt természetesen esélyem sem volt mindenki nevét megtanulni, így az órákon azzal szórakoztattam el magamat, hogy oghammal jegyeztem le egy pergamenre az ülésrend alapján a neveket. A szokatlan vonalkákat nem hiszem, hogy van, aki megérti, legfeljebb a felsőbb évesek közül, amikor már több írást is tudni kell.
- Igen, túlzottan is. Nem mindig jó ám, ha a történelem minden nyomát elfedik. – az ehhez hasonló mentalitás az oka annak, hogy annyi mindent nem tudunk a múltról. Még mindig komoly megértésre szorul a régi idők hagyománya és varázshasználata. Többek között ezért is fontos a rúnákról tanulni, hiszen betekintést nyújt abba a világba, amiben őseink éltek.
- Jegyzetek? Nagyon jó! Morgen professzortól semmit sem találtam, néhány fordítást kivéve. – komolyan nagy segítség, ha tudom, mit tanultak tavaly a hetedévesek. Valószínű, nekik sem segít a tanulásban a gyakori tanár váltogatás, amit én el sem tudnék képzelni. Megszoktam már, hogy mindig ugyanaz a két ember készített fel minden vizsgára, akikkel aztán együtt ültem le vacsorázni is.
Megkerülöm az asztalom, és leülök mellé, valamint intek Mr. Hale-nek, hogy nyugodtan toljon ide egy széket. Miután elkérem tőle a jegyzeteket, éppen csak átfutom az első oldalakat. Nagyrészt fordítások, s szerencsére más rúna abc-ket is vettek. Az RBF vizsgákon csak az idősebb futharkot kérik, és csak említés szintjén veszik a többit, de a RAVASZ-ra ez már kevés.
- Hatodévtől a fő anyagrész idén az átoktörés lesz. De nem látom, hogy foglalkoztatok volna vele. – ettől tartottam a leginkább. Ez egy igen nehéz tananyag, de a jegyzetek alapján, hacsak nem valamelyik elrejtett lapon van minden, csak futólag említették azt.
- A különórán tehát ezt fogjuk hatástalanítani. Néhány napja vettem, és a hatodéveseknek szeretném megmutatni, de még nem törtem meg rajta az átkot. Van elképzelésed arról, hogy mi lehet ez? – kihúzom az asztalom alsó fiókját, és kiveszek onnan egy kicsi, lezárt, bár lakattalan dobozt. A dobozt lerakom az asztalra úgy, hogy Mr. Hale-lel szemben legyen, amikor kinyitom. Egy nyaklánc van benne, amit persze nyugodtan meg is foghat, nem lesz tőle semmi baja. Ha megvizsgálja, bárhogyan is nézi, nem lát rajta semmit, ami arra enged következtetni, hogy köze lenne a tantárgyhoz. Egy teljesen közönséges nyakék, rúnák és rejtett jelek nélkül. Legalábbis, ezt engedi láttatni.

A folyamatosan csak a könyveiket búvó diákokon kívül kétlem, hogy bárki más elkezdett volna már azzal foglalkozni, hogy hogyan is pótolja az elmúlt évben elmaradt dolgokat, vagy azon agyalna, hogy pontosan milyen tárgyakból is lenne szüksége egy kis plusztanulásra. Egyelőre nekem is fura, de muszáj volt még most rászánnom magam. A vizsgák előtt egy-két héttel már nem igazán lehet csodát művelni, bármennyire is töri magát az ember, magamat ismerve pedig tuti elhúztam volna addig a dilemmázást, hogy akkor most kell-e a korrep avagy sem.
A kastély helyreállításáról kezdünk el beszélni. Úgy tűnik ez elég népszerű téma a suli falai közt, mondjuk meg is értem. Inkább beszél mindenki erről, a megújulásról, mint arról, hogy mit is élt át az ostrom idején vagy közvetlenül utána. – Ebben azt hiszem, egyetértek önnel. Bár biztos vannak sokan, akik inkább örülnek annak, hogy semmi sem emlékezteti őket a háborúra. -
Közben felé nyújtom az időközben elővett jegyzeteket. Reményeim szerint sikerült előtúrni az összest, annak pedig csak most örülök igazán, hogy ezeken az órákon kivételesen nem azzal szórakoztattam magam, hogy mindenfélével telefirkáljam a pergamenlapokat. Bár ki tudja, lehet némelyik jobban sikerültet még Mr. Quinton is díjazott volna.
Helyet foglalok és figyelem ahogyan átfutja a jegyzeteim. Nem fordít rá sok időt, gyanítom neki ennyi is bőven elég, hogy nagyjából képbe legyen az elmúlt évek anyagával. Én meg némelyik felett negyedórát is eltöltöttem, mire rájöttem, hogy mit is írtam le. Igaz, ha fordított eset lenne, akkor feltehetőleg ő ülne most az én helyemen. Na de most pont azért vagyok itt, hogy azt a negyedórát mondjuk, sikerüljön lecsökkenteni két percre. Már ezzel is elégedett lennék.
- Volt róla szó, de nem igazán mentünk bele mélyebben. – Erősítem meg a meglátását. Egy nyakláncot mutat, amit a hatodéveseknek szánt elsősorban. Leteszi elém az asztalra, első ránézésre semmi különleges nincs benne vagy épp rajta, ami miatt felkelthetné az ember érdeklődését. Bár kétségtelenül szép darab, azt el kell ismerni. – Szabad? – Kérdezem tőle, és ha engedi, akkor kiveszem a dobozából, hogy közelebbről is szemügyre tudjam venni. Lassan forgatom, hátha lesz rajta valami kis apróság, ami szemet szúr, vagy amiből el lehetne indulni valamerre. De nem fedezek fel rajta semmi ilyesmit. Kétlem, hogy azzal szórakozna, hogy egy valóban rúnáktól mentes nyakláncot adott volna oda. – Bevallom őszintén, nincs. Vagy nagyon ügyesen elrejti a nyomait az avatatlan szem elől vagy tényleg egy egyszerű ékszer. Bár az utóbbi lehetőséget most bátorkodom kizárni. – Válaszolom a kérdésére. Nem tudom, hogy a feleltem mennyire biztató, vagy hogy milyen választ várt el tőlem. Az mondjuk biztosan leesett neki, hogy nem a rúnákkal keltem és feküdtem. Bár abban azért reménykedem, hogy nem vagyok menthetetlen eset.

/és bocsi, hogy ennyit kellett rá várni/

[- Helyes észrevétel, az írást, ami egyben az átkot jelzi, elrejtették, hogy az áldozat gyanútlan maradjon. Ha egy rúnát elrejtenek a szemek elől, annak általában két oka van. Vagy elátkoztak valamit, vagy egy titkot akarnak megtartani. Néha a csempészek még ma is így kommunikálnak egymással.]

Az ékszer szép darab, és többek között ezért is érte el a célját. Néha egészen elképesztő a gondolat, hogy egy ekkorka kis darab borostyánkő mennyi zavart okozott valójában.
Biccentek egyet, miszerint a rovásokat valóban elrejtették, majd talárom zsebébe nyúlok, hogy elővegyem pálcámat. A leggyorsabb, legegyszerűbb módja, hogy a rúnákat olvashatóvá tegyük, ha a megfelelő bűbájt használjuk. Őszintén szólva a rúnavarázslatokat mindig is jobban szerettem hatékonyságuk és szabad formálhatóságuk miatt, azonban a pálca gyorsabb, és sok esetben ez az, ami praktikusabb.
- Helyes észrevétel, az írást, ami egyben az átkot jelzi, elrejtették, hogy az áldozat gyanútlan maradjon. Ha egy rúnát elrejtenek a szemek elől, annak általában két oka van. Vagy elátkoztak valamit, vagy egy titkot akarnak megtartani. Néha a csempészek még ma is így kommunikálnak egymással. – ha el akarnak fedni valamit a szemek elől, akkor ahhoz mindent be kell vetni, amivel a felirat eltüntethető legyen. Ezen a nyakláncon is szép munkát végeznek, hiszen arra is odafigyeltek, hogy a borostyánkő ne karcolódjon a rovások felvitele közben. Éppen csak annyira, amennyire szükséges.
Pálcámmal hozzáérek a nyaklánchoz, és elmormolok egy “aparecium”-ot. Ennek hatására valami megcsillan az ékkövön, s ha az ember közel hajol hozzá, akkor láthatja az apró, okkersárga írást rajta. Elég kicsi viszont, így kihúzom az asztal legfelső fiókját, hogy kivehessek belőle egy nagyítót. Apró betűkkel pedig fel is fedi magát a szöveg.

Meg sem fordul a fejemben, hogy Mr. Hale nem ismeri a Futhark rúnákat – a trükk csupán annyi, hogy fordítva vésték fel őket. Ez egy könnyű darab, csupán három sor a szövege, és mindegyiket ugyanazzal az írással írták rá. Azonban nem áll szándékomban a teljes szöveget lefordítani Levertonnal. Az átoktörés szépsége, hogy enélkül is meg lehet oldani a felmerülő problémát. Mindeközben odaadom neki a nagyítót, majd miután elrakom a pálcámat, egy pergamen darabra lemásolom azt, amit a nyakéken is látni.
- Meg tudja mondani, milyen rúnákat használtak így, és miért? – a miértje a lényeges igazán. Általában csak átkoknál használják így az egyes rúnákat.
- Mint azt láthatja, az átok három sorból áll. Ha az egészet lefordítanánk, az átok mibenlétét ismernénk meg. Nekünk azonban nincs szükségünk erre ahhoz, hogy megtörhessük azt. – aki először lát ilyet, annak talán bonyolult lehet, a tapasztalt átoktörőknek viszont ez már nem jelent semmi kihívást. Igyekszem úgy magyarázni, hogy minden teljesen érthető legyen.
- Ahelyett tehát, hogy lefordítanánk a jelentését, a sorokat először elválasztjuk egymástól, majd a gyenge pontjaikra használunk ellenmágiát – az adott rúna jelentésével ellentétes mágiát. Az efféle rúnasorok erőssége az összetettség. Minél több sorból áll, annál erősebb az átok, annál könnyebb elvéteni egy-egy pontot. Kezdjük tehát az elején. Szerinted mely jeleket kell először hatástalanítani, hogy megkezdhessük az átoktörést? – ez igazán akkor nehéz, ha már nem csak egy sík felületen, hanem térben is gondolkozni kell. A kedvencem az egyik fiókomban van, ahol már magas szintű logikai készségekre is szükség van, nem csupán a rúnák, s néhány pálcás varázslat ismeretére.

//nem para, most én sem tudtam írni egy darabig és remélem, érthető a postom is >.< az én fejemben pofonegyszerű, de félek, hogy nem jön át, amit ki akarok fejezni @_@ //

Nézegetem a kezemben tartott nyakéket, hátha észreveszek rajta valamit, de semmi sem szúrja ki a szemem. Vagy annyira nyilvánvaló, hogy fel sem tűnik, hogy pont azt keresem. Válaszomat igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy semmi olyat ne mondjak, ami hatalmas nagy hülyeség lenne. Nem kellene már az elején beégetni magam.
Bólogatok, miközben elmagyarázza, hogy valóban elrejtették a rúnákat a vizsgált tárgyon. Nem igazán tudok mit hozzáfűzni ahhoz, ami elhangzott, csak egyetérteni tudok vele. Az alkalmazási móddal pedig mondhatni tisztában voltam és logikus is volt, bár sosem árt, ha többször hallja az ember az ilyen lényeges infókat. Egyrészt jobban megmarad bennem, másrészt pedig bármikor elhangozhat olyan aprónak és lényegtelennek tűnő információmorzsa, aminek a későbbiekben hasznát lehet venni.
A varázslat hatására megjelenik valami a nyakéken, igaz szabad szemmel csak annyit lehet kiszúrni, hogy van valami oda nem illő rajta, elolvasni szinte esélytelen, annyira nem jó a látásom, hogy az apró jeleket tökéletesen el tudjam olvasni. Elfogadom tőle a nagyítót, így végre előttem is felfedi magát a szöveg. Az gyorsan leesik, hogy valami nem stimmel vele, de beletelik néhány másodpercbe, mire rájövök, hogy fordítva vésték fel a jeleket. A felismerés pillanata fáj egy kicsit, erre hamarabb is rájöhettem volna, eléggé egyértelmű volt, ráadásul ezt az írást ismerem is, ezért nem kellett volna ilyen sokáig tartania a felismerésnek. Na de majd később foglalkozok ezzel a dologgal, ha addigra egyáltalán még érdekelni fog ez a kis apróság.
- Futhark rúnák, ebben biztos vagyok. – Felelem a kérdésére. A miérten egy kicsit el kell, hogy gondolkozzak. Próbálom pörgetni a fejemben az eddig tanultakat, de csak egyszerű, józan paraszti eszes válaszok jutnak az eszembe. De ki tudja, lehet, hogy pont azok közül jön be valamelyik? – Gondolom, hogy megnehezítse az átoktörő dolgát. De biztosan kell lennie valami jobb magyarázatnak is rá. – Ennél biztosan jobb és tartalmasabb válaszra számított, de hirtelen nem jut jobb az eszembe és most nincsenek óráim arra, hogy rájöjjek a helyes válaszra. 
Nézem a jeleket és közben figyelmesen hallgatom Mr. Quintont. Próbálok koncentrálni a sorokra, keresni benne a gyenge elemeket, amiket kért tőlem. Elméletben gondolom nem lehet olyan nehéz a válasz rá, valószínűleg pofonegyszerű a megoldása is. Semmi használható nem jut az eszembe, úgy tűnik a nyár, az elmúlt tanév a kelleténél jobban feledtette velem az eddig megtanult dolgokat. Ami most elég ciki, mert nem az elején akarok beégni. Tudom, hogy ez egy korrepetálás, aminek pont az a lényege, hogy segítsen megérteni a tanultakat, pótolni a hiányosságokat, de mégis kellemetlenül érzem magam, hogy nem nagyon tudok mit válaszolni hirtelen. Bár lehet, hogy csak a kezdő löket hiányzik. A franc se tudja. Kicsit random alapon rábökök az egyik jelre, amelyik a legtöbbször előfordul. Maximum nem jön be a választásom. Túl fogom élni azt is valahogy. Egyelőre nem kommentálom a választásomat, csak figyelem a tanár reakcióit.

/ha esetleg nem lenne egyértelmű, akkor a (l) laguz elnevezéssel illetet rúna lett a kiválasztott/

[- Részben a megtévesztés, valóban. Ám erre az igazán tapasztalt rúnamágusok inkább a különböző írásokat keverik. Az átoktörő nem feltétlenül ismeri az összes írást.]

A feladat, amit kiosztottam, egyáltalán nem egyszerű, ha valaki először lát ilyet, azonban elvileg legalább olvasniuk kellett az átoktörés módjáról. Mindenesetre a hatodéveseknek nem szeretnék a kezükbe adni a nyakéket anélkül, hogy ne hatástalanítanánk előtte. Abban pedig őszintén bízom, hogy Mr. Hale nem fogja kérdés nélkül felvenni a nyakláncot. Az érintéstől még semmi baj nem történhet, ha viszont valaki felveszi, arra azonnal hat az átok. A feketemágia eme ősi formáját ma már kevesen használják, és éppen ezért olyan könnyű megtéveszteni a többséget.
Biccentek egyet, amikor meghatározza a rúnák típusát. Egészen pontosan az Ősi Futhark rovásait lehet felfedezni a nyakláncon. A trükk viszont ezután kezdődik – a rúnák ugyanis meg vannak fordítva.
- Részben a megtévesztés, valóban. Ám erre az igazán tapasztalt rúnamágusok inkább a különböző írásokat keverik. Az átoktörő nem feltétlenül ismeri az összes írást. – mivel úgy látom, hogy befejezte a találgatást, segítek neki a válasszal. Az átoktörés leglényegesebb pontja az indokok megtalálása. Aki az ékszerbe véste a jeleket, annak volt egy szándéka, amiért éppen ezt az elrendezést használta, és amiért a rúnákat is fordítva használta. Már amelyiknél ez lehetséges. Rengeteg olyan szimbólumot ismerünk, amik teljesen szimmetrikusak, így megfordítva is ugyanazt jelentik.
- Vegyük például az ansuzt. – mutatok rá az adott jelre. Az egyik fontos pontja az átoknak, és a semlegesítése is könnyű lesz, azért választottam elsőként ezt.
- Az ansuz alapjába véve a bölcsesség szimbóluma. Azáltal viszont, hogy fordítva vésték fel, a rúna a negatív oldalát testesíti meg, a bölcsességből pedig könnyen válik hazugság és megtévesztés. – pálcámmal rámutatok az adott jelre, hogy nyomatékosítsam szavaim.
Mr. Hale ezután mintha találgatna, amikor a laguz szimbólumára mutat. Ha tippelnem kéne, akkor azért választotta, mert ez fordul elő a legtöbbször. Azonban a feltételezés téves. Megcsóválom a fejem, elrakom a pálcámat, és előveszek helyette egy pennát és egy pergament. Megpróbálom gyorsan és egyszerűen szemléltetni, mi a cél. Először tehát leírom azt, amit a medálon látunk. Piros színnel viszont kiemelem azokat a pontokat, amikre nekünk jelenleg fókuszálnunk kell.

- A nyilak azt jelölik... – behúzom a nyilakat közben. - ...hogy milyen irányban kell olvasni a szöveget. Azonban ha a pirossal jelölt rúnákat hatástalanítjuk, akkor három, egymástól független, különálló sort kapunk. Tehát ezeket. – azzal a három sort a nyilak mentén írom le, kékkel bejelölve a középső betűket.
- A kékekkel egyelőre ne foglalkozz. Most a legfontosabb, hogy a pirossal bejelölt rúnákat hatástalanítsuk. A hangsúly azon van, hogy fordítva vésték fel, tehát az adott szimbólumok saját maguk negatívjait jelentik. – újra előveszem a pálcámat. Ideje gyakorlatba ültetni az eddig átvetteket.
- Két -féle módon törhetjük meg a rúnák hatását. Az egyik, ha mi magunk írunk hozzá ellenátkot. Ez elég időigényes, de biztos a hatás, ha nem ismerünk megfelelő ellenvarázslatot. A másik pedig, ha a pálcánkat használjuk, és a rúna szándékával ellentétes varázslatot használunk. Ez gyors, de nem mindenki rendelkezik a megfelelő tudással hozzá. – hogy szemléltessem, ezért a Sowilora illesztem pálcám hegyét, majd egy gyors és határozott paranccsal semmisítem meg az átok ezen részét.
- Calligo. – látni, ahogyan a jellegzetes, fekete füstgolyó kitörik a pálcámból, ám ahelyett, hogy fekete ködbe árasztaná a szobát, a nyakék teljesen elnyeli azt. A Sowilo jele, mint egy gyengén pislákoló, szunnyadni készülő gyertya, villan egy rövid ideig, aztán pedig teljesen feketévé válik jelezvén, hogy elvesztette hatását.
- A fordított ansuz a megtévesztésért felel. Olyan bűbájjal tudod hatástalanítani, amivel az összezavarást tudod megszüntetni. Bármi lehet az. – jelzek neki, hogy most övé a terep. Alapjába véve nem olyan bonyolult az átoktörés elmélete, de csak a felsőbbévesek rendelkeznek annyi varázslattal, hogy ne kelljen mindenre saját rúnasorokat írni. Elvileg tehát Mr. Hale-nek rendelkeznie kell a megfelelő varázslat ismeretével, persze az is igaz, hogy nem ismerem az iskolai eredményeit. A külön sorokra szedett részekkel pedig egyelőre nem akarok foglalkozni. Inkább reakcióra várok tőle, hogy értette-e, amit eddig elmagyaráztam.

Részben sikerült beletrafálnom a megoldásba, ami valamelyest megnyugtató érzés, hiszen mégsem tűnt el minden tudásom a feledés homályában. Bár nem azért jöttem, hogy végigtalálgassam a mai találkozót, annak nem sok értelme lenne. A találgatás művészetét az órákon is folytathatnám, akkor felesleges lenne egymás idejét húzni. Azt hiszem itt az ideje annak, hogy jobban összekapjam magam és valami értékelhetőt is produkáljak. A magyarázatát figyelmesen hallgatom, néha bólogatok is hozzá, nyomatékosítva, hogy figyelek ám és értem is, amit mond. Még ha az ábrázatom néha nem is ezt tükrözi.
A laguzra esett a választásom. S bár az előbb megfogadtam, hogy nem tippelgetek, végső kétségbeesésemben inkább rábökök egyre a szimpatikus rúnák közül. Amennyiben megkérdezné, hogy miért ő lett a kiválasztott, akkor számomra értelmes érvvel alá is tudnám támasztani, hiszen ez fordul elő a leggyakrabban. Egyszerűnek tűnik azzal kezdeni a hatástalanítást, mint valami olyannal, ami ritkábban fordul elő. Pedig tisztában vagyok azzal is, hogy a feltűnően elhelyezett vagy bonyolultnak tűnő írásjelek hatástalanítása lehet, hogy célravezetőbb lenne. Nem lepődöm meg azon, mikor közli, hogy nem az általam választott ábra lett a befutó. Elővesz egy pergament és felrajzolja a nyakéken található átkot, amit aztán kiegészít nyilakkal. Kezd derengeni valami, valamint most már értelmet nyer, hogy miért emelte ki például az ansuzt.
Figyelmesen hallgatom a további magyarázatát, néha bólogatok, hogy jelezzem felé, értem, amit mond. Bár ez még kevés lesz ide, jó lenne nem csak érteni, hanem értelmesen és magabiztosan válaszolni a feltett kérdéseire, esetleg megjegyezni vagy rákérdezni bármire is. De még nagyon idény eleji formát produkál az agyam, az elmúlt év hatása is meg-meglátszik néhol foltos tudásomon. Mindenesetre igyekszem majd kihozni a lehető legtöbbet a szituból, elvégre ezért vagyok itt.
Szemléltetésképp az egyik rúnán mutatja be, hogy mi történik, ha a jó ellenvarázslatot alkalmazzuk. Valahol örülök neki, hogy nem a másik megoldást kezdte el bemutatni, mert ott jóval nagyobb gondban lennék, amennyiben rám kerülne a sor. Legalábbis nem vagyok túl optimista ezügyben.
Fordul a kocka, most rajtam a sor, hogy produkáljak valami elfogadhatót. Csak magabiztosan, nem kell parázni, menni fog ez, nem fogok semmit sem elcseszni, vagy valami irtózatosan nagy baromságot csinálni. – Ahogy az előbb is említette, az ansuz a bölcsesség szimbóluma, a rúna jelentése pedig a száj, tehát feltételezem, kapcsolódik néhány olyan fogalomhoz, ami a jelentéshez köthető. – Kezdek bele, és bár volt, amit alig néhány perce mondott el és tulajdonképpen csak visszaismétlem, de ahhoz, hogy, világos legyen számomra a gondolatmenet és ne akadjak el sehol, elmondom én is. – Például a beszéd. De most ezeknek az ellentétére van szükségünk, hogy sikeresen kivitelezhető legyen az átoktörés. – Folytatom, amennyiben nem szakít félbe vagy javít ki. – Ha a beszédből indulok ki és annak a negatív tartalmát veszem alapul, legyen szó hazugságról, ártalmas pletykákról vagy bármi hasonlóról, akkor kell egy varázslat, ami megszünteti ezeket, ugye? – Kérdezek vissza, hogy jól értelmeztem-e az eddig elhangzottakat. – És bármi jó… - bár ez inkább csak hangosan kimondott mellékgondolat. Pörgetem magamban a varázsigéket, hogy mi az ami megfelelő lehet és amivel nem lövök mellé. Beugrik egy, ami talán jó lehet, bár agyalok egy-két másodpercet, hogy biztosan azt választom-e. – Tehát a Polix mondjuk egy megfelelő varázslat lenne? – Biztos, ami biztos, inkább rákérdezek még mielőtt bármit is tennék. Amennyiben rábólint, elvégzem a varázslatot és kíváncsian várom a végeredményt. Ha nem ez lenne a megfelelő, akkor pedig agyalok tovább a jó megoldáson…