The dust of everyday life

[- Persze. De a tudomány nem vélemények csatája. Aztán passz, állítólag elég nagy valaki az a Quinton, meglátjuk, mit tud mutatni.]

Nem ez az első, amikor egy tanár a saját könyvéből tanít, meséltek a felsőbbévesek például Lockhartról is, aki engem valami baleset miatt már nem tanított. Persze, első évesen mindenkit be kellett avatni a suli szabályaiba, legalábbis minket, Mardekárosokat, például arra az átokra, ami az SVK tanári pozíción ül. Kivi vagyok, az a Fawcett meddig bírja, remélem, nem esik komoly baja. Persze az nem kizárt, hogy az első héten megteszi mindenki a maga tétjét, miszerint meddig bírják majd, és milyen ok miatt fogja ott hagyni az állását...
- Persze. De a tudomány nem vélemények csatája. Aztán passz, állítólag elég nagy valaki az a Quinton, meglátjuk, mit tud mutatni. - vonogatom a vállaim. Szeretem a rúnaismeretet, a számmisztika mellett a kedvencem, na meg persze a repüléstan. Nem lenne jó, ha valami inkompetens idiótát kapnánk. Az előző tanár például tök uncsi volt, pedig még különórát is kértem tőle, de szerintem azt se tudta, mit csinált.
- Aha, a Mungóban van. Még láttam is, amikor arra jártam. Teljesen megbuggyant, hallottam a medimágusokat beszélni róla. - mesélek róla lelkesen. Nem hazudok, tényleg láttam. Igaz, nem volt egyedül, hanem az egyik ápoló kísérte az egyik emeletről a másikra. Szerintem azt se tudta, hol van.
- Hű, várjál, nem tudom. Valami fura szimbólumot, nem láttam még. A próféta mutatta is pedig, de nem.igazán értettem a cikk többi részét... - mivel nem.hordok magammal újságot, meg amúgy s friss a példány, így sajnos nem tudom megmutatni neki. Valami karika biztosan volt benne. Meg egy csillag?  Nem, nem lehetett csillag, biztosan valami más volt.

[- Biztos nem tudod körülírni?]

Próbálom leplezni idegességemet, s nem letámadni a lányt és kérdésekkel bombázni. De muszáj tudnom! A csata óta jeleket látok álmomban. Eleinte nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de az ötödik, tizedik alkalommal már nem foghattam rá, hogy a véletlen műve. Azóta próbálok rájönni, hogy mi okozza.

- Biztos nem tudod körülírni? - próbálkozok, de sikertelenül, mert a fejét rázza. Már majdnem feladom a helyzetet, mikor eszembe jut valami. Talán ha lerajzolom neki, akkor felismeri, bár ez kockázattal járhat, mert még kiderül, hogy nem vagyok teljesen épp, s roxforti tanulmányaimat kénytelen leszek a Szent Mungó egyik kórtermében befejezni.

Úgy döntök, abból nem lehet semmi, ha megmutatom a mintát. Elvégre ettől nem leszek őrült.

- Várj, mindjárt mutatom... - előhúzok a táskámból egy darab pergament és egy pennát, majd felvázolom az általam már jól ismert alakzatot.
Miközben a lány rápillant, én majd kibújok a bőrömből miközben a reakcióját várom.

[- Passz.]

A kérdésre megcsóválom a fejem. Nem hiszem, hogy annyira fontosnak lenne ez a dolog, hogy olyan nagy jelentőséget tulajdonítsak neki, így aztán éppen csak elolvastam a cikket,  aztán lapoztam tovább a kviddics hírekhez. Azok valamiért jobban izgatnak. Trelawney professzor pedig már akkor bolondos volt, amikor én az iskolába kerültem. Sokkal jobb volt McCoy óráira járni, és a teája is finomabb volt. Mondjuk a sokadik csésze után szívesen lecseréltem volna mondjuk egy bögre hideg kakaóra, az mindig finomabb, mint bármilyen tea. Nem véletlen iszom a teám is tejjel.
- Passz. - vonom meg a vállamat, majd az egyik könyvespolc felé fordulok, hogy leszedjem a Bájitaltan Mesterfokon egyik példányát. Annak ellenére, hogy sok órára már be se kell járnom kötelező jelleggel, a könyvek idén is egy vagyonba fognak kerülni. Pedig szerettem volna egy seprűpolírozót, meg még sütit is akartam venni, de kétlem, hogy mindkettő kiférne a keretből.
- Aha, asszem, ilyesmi. - biccentek, amikor Emmeline az orrom alá tol egy rajzot.
- De miért olyan fontos ez? - kérdezem, mialatt a kosaramba csúsztatom a tankönyvet anélkül, hogy belelesnék. Fogom eleget bámulni a könyvet az órákon. Nem tartom magam butának, az órák többségére is mindig készülök, de azért nem vagyok stréber. Nem véletlenül nem kerültem a Hollóhátba. Azért a.többi könyvet is el.kéne pakolnom már. Arra az új rúnaszótárra kívancsi vagyok azért, ha már a tanár a saját könyvét is feliratta a listára. Szimbólumok a rúnatanban?  Még az is.lehet, hogy valami érdekeset is tanulunk végre.

[- Semmi, csak.... érdekel.]

Próbálok uralkodni magamon, de nem egészen sikerül, főleg amikor Clar biccentéssel jelzi, hogy ilyesféle jel volt a Prófétában is. Egyre szaporábban veszem a levegőt, s már a szemem előtt pereg a jelenet, amint otthon a kukából próbálom előkotorni az újság említett számát. El kell olvasnom azt a cikket, biztos írnak valamit hasznosat is ezekről a látomásokról, illetve, hogy mit kell velük tenni. Persze a Mungóba nem fogok menni. Megtalálom egyedül is a megoldást!

Amikor a lány megkérdezi, mire ez a nagy felhajtás, a szívem kihagy egy ütemet. Nem mondhatom meg az igazat, még hülyének nézne, bár, ahogyan elnézem, ez lenne a legkisebb problémám. A lehető leghalkabban veszek egy mély levegőt, majd mosolyogva, nagyon halkan megszólalok.

- Semmi, csak.... érdekel. - ránézek, de csalódottan állapítom meg, hogy gyanúsnak véli hirtelen hangulatváltásomat. Egy másodpercig csendben meredünk egymásra, az agyam azon pörög, hogy vajon mikor kezd el faggatózni, de ahelyett, hogy egy szót is szólna megrántja a vállát, és visszafordul a könyvespolchoz. Megpróbálom a lehető legjobban leplezni megkönnyebbülésemet. Viszont szükségem van még egy információra, ami inkább csak segíti majd munkám. Egy lépést közelebb lépek hozzá, majd halkan megkérdezem:

- Még csak annyit szeretnék kérdezni, hogy pontosan melyik számban volt ez a cikk?

Elég kockázatos lépés a részemről, hisz megint felhozom a témát, de ha megkapom a szükséges választ, gyorsan összeszedem ami még kell, és már itt sem vagyok.

[- Én meg szeretném tudni, melyik a legnagyobb prím szám.]

Fura kérdéseit még furábbak követik. Különösen az, amiben a Próféta példányszámát kérdezi...  honnan tudjam? Valamikor olvastam, az elmúlt hetekben, de hogy a múlt héten, vagy egy hónapja is már...  na, hát arról meg már fogalmam sincs.
- Én meg szeretném tudni, melyik a legnagyobb prím szám. - válaszolom, erősen skót akcentussal, mialatt az egyik új SVK könyvet rakom a kosaramba. Valami testbeszédes kötet...  remek. Ezek szerint idén is tök fölösleges bemennem erre az órára. Pedig RAVASZ-t sem akarok tenni belőle, meg igazolásom is van, de úgy tűnik, idén sem úszom meg.
- De komolyan, fogalmam sincs. - bele se lapozok a könyvbe, csak berakom a többi közé, hogy aztán a többivel tudjak foglalkozni. Megint rengeteg felesleges könyvet kell vennem olyan órákra, amik még csak nem is érdekelnek.
- Nem olyan régen volt. De passz amúgy. - vállvonogatás, szokás szerint. A vásárlás végére érek lassan, aminek azért örülök, mert van ám súlya ennek a sok könyvnek.
- Na de figyelj csak. Nekem mennem kell. Majd még ütközünk. - rákacsintok a hollós lányra búcsúzásképpen. Sok mardekárossal ellentétben nekem sosem volt igazán bajom más házak tanulóival, csak a tanárok igazságtalanságát nem szeretem, amikor pontokkal büntetnek. De ez is csak azóta van így, amióta Potti a Roxfortba jár. Kosaramat ezután a pulthoz teszem, hogy kifizethessem a könyveket. Csak tudnám, mi kerül rajtuk ennyibe...   

Bocsi a.reaghosszért >< és köszi a játékot, companion társ