The dust of everyday life

[- Uhm... bocsi, ne haragudj, picit arrébb tudnál ülni? Pont mögötted van a könyvem...]

Az Abszol úti bevásárlókörutam első pontja a Czikornyai és Patza. Picit be vagyok zsongva a bagoly miatt, amit végre megvehetek magamnak, de nem szívesen hurcibálnék végig magammal egy hatalmas ketrecet a bevásárlás közben.
Természetesen hop-porral érkezem. Anya még mindig ragaszkodik hozzá, hogy elkísérjen minket Caellel, pedig szeptemberben töltöm a tizenhetet, és öcsi se kisfiú már. Elvégre, háborús hős, vagy mifene, mert még az ostromban is harcolt. Aztán amióta újra lehet legálisan pánikolni, azóta megy tovább minden a régiben. Újra a csesztetések, hogy miért nem öltözködök nőiesebben, és miért foglalkozok még mindig a buta rajzos újságokkal, amit ő nem képes megérteni, és miért nem a fiúk érdekelnek inkább... Bár már elnézem neki, tudván, hogy akármi történhetett volna vele is, és apának is csak szerencséje volt, hogy csak a pálcáját törték ketté, meg az önbecsülését.
Attól viszont, hogy már nem olyan rossz a viszonyunk, mint régen, nem szeretném, ha mindenhova elkísérne, és a baglyomat is inkább egyedül szeretném kiválasztani. Miután megbeszéljük a dolgokat – anya a bájitaltan hozzávalókért megy el, elvégre ő jobban ért hozzá, és tudja, mi kell nekem a RAVASZ szintű órákra - , kínosan tűröm az ölelését, s a könyvesbolt felé indulok. Legjobb lesz, ha ott kezdem, talán most még nincs ott akkora tömeg, ezekben a reggeli órákban.
Szerencsére úgy is van, ahogyan gondoltam. A könyvektől és polcoktól túlzsúfolt bolt ezekben a korai órákban még nincs tele annyira, amennyire mondjuk néhány óra múlva lesz. Nem szeretem a tömeget, ha lehet, inkább kerülöm. A boltosokon kívül csak egy roxfortos diákot látok, aki azt hiszem, az öcsém évfolyamtársa. Nem ismerem annyira Cael évfolyamtársait. Hirtelen azt se tudnám megmondani, hogy a lány melyik házba is tartozik. Csak abban vagyok biztos, hogy tutira nem mardekáros, akkor biztos tudnám a nevét. Eddig legfeljebb a könyvtárban láttam néha, de az meg nem valami sok, ugye.
Különösebben nem is foglalkoznék vele, hagynám, hadd olvasson. A mágiatöri könyvem viszont épp azon polcon van, amit eltakar, legalábbis valahol ott kéne lennie. Előhalászom a roxfortos levelemet a táskámból, ahol a szükséges könyvek listája található, hogy meggyőződjek róla, mi minden kell nekem, majd odalépek hozzá.
- Uhm... bocsi, ne haragudj, picit arrébb tudnál ülni? Pont mögötted van a könyvem... – csak egy pillantást vetek a könyvre, amit olvas, tekintetem ezután automatikusan a mögötte lévő polcra vetődik. Majd vissza a könyvre, amit a kezében tart. A borítóját mintha láttam volna valahol.
- Mit olvasol? – auotmatikusan csúszik ki számból a kérdés. Szinte észre sem veszem, hogy a mágiatöri helyett az ő könyve érdekel. Különben a mágiatöri is érdekel, csak ne éppen Binns professzor tartaná. Rémesen unalmas, ahogyan magyaráz.

[Ööö... bocsánat.]

Rálépek az Abszol út kopott macskaköveire, és veszek egy mély lélegzetet. Behunyom a szemem, érzem a jellegzetes illatot. Édes, varázslatos, egy kis macskaszőrrel. A macskaszőrről hirtelen eszembe jut Plutó. Szegény jószág, rosszul viseli, ha egyedül hagyják. Majd veszek neki valami játékot. Végre elérkezett a bevásárlás pillanata, ezzel is közelebb jutva a Roxforthoz. Elindulok a Gringots felé, szüleim követnek. Várok míg átváltanak pár fontot galleonra, közben azon filózok, milyen lesz az új év. Következő állomásként, beültetem anyuékat az egyik kis vendéglőbe, majd útnak is indulok. Átfutom a listát. Meglepően veszem észre, egyre több dolog kell minden évben. Első állomásom a Czikornyai & Patza lesz. Mi más? Míg oda igyekszem, elhaladok egy díszes kirakat előtt. Közepében az egyik legújabb seprű. Ha minden jól megy, idén talán hajtó leszek a Hollóhát kviddics csapatában. Észre sem veszem, máris benyitok kedvenc üzletembe. Átfutom a listán a címeket, aztán egyesével leemelem őket a polcról, majd, míg senki sem, látja beléjük lapozok s megszagolom őket. Ezt a mugli szokást megtartottam magamnak. Miközben az utolsó listán szereplő könyv csodálatos illatát élvezem, hirtelen egy másik polcról szemet szúr valami. Szép zöld borító,  középtájt egy aranycikesz. Jól tudom melyik könyv az. A Kviddics évszázadai. Odamegyek, kinyitom. Csak beleolvasok, gondolom, aztán egy pillanat múlva már egy széken ülve találom magam. Kábulatomat egy hang töri meg.
- Uhm... bocsi, ne haragudj, picit arrébb tudnál ülni? Pont mögötted van a könyvem...
Aztán:
- Mit olvasol?
Egy vörös hajú lány áll előttem, úgy hetedéves lehet. Mintha már láttam volna az iskolában.
- Ööö... bocsánat. - Mondom, majd hirtelen felpattanok. - Mi is volt a második kérdés? - Zavarban vagyok, mert még nem nagyon szólított meg senki vásárlás közben.

[- Azt kérdeztem, hogy mit olvasol.]

A borítón ide-oda cikázó cikeszről persze egyből meg kellett volna állapítanom, mit olvas, de abból a szögből, amiből megláttam, ez nem volt teljesen egyértelmű. Ez a könyv természetesen az én polcomon is ott van, mint minden tisztességes kviddics rajongónak. Idén is meg szeretnék próbálkozni a bekerüléssel a Mardekár kviddics csapatába, eddig ugyanis ez még sohasem jött össze. Az adottságaim megvannak hozzá, jól is repülök, meg Vulkanov professzor óráin se vagyok rossz, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy fogó legyek, úgyhogy idén inkább hajtónak jelentkezem. Malfoy ellen persze nem is volt eddig nagyon esélyem, hiszen ő már akkor fogó volt, amikor én elsősként a Roxfortba érkeztem. Kíváncsi vagyok, idén visszajön-e a Roxfortba. Úgy tudom, indítanak egy nyolcadik évfolyamot azoknak, akik idén nem tudták letenni a RAVASZ-t, a zavaros körülmények miatt, úgyhogy nem lepne meg, ha megint megjelenne. Már csak egy a kérdés. Hol fognak aludni? Vagy építettek a nyár alatt új hálótermeket a házakhoz? Nem lenne rossz mondjuk, ha a Mardekár klubhelyiségét is megcsinálnák. Még tavaly tört be valamikor a Tótartó, és azóta nincs egy chilles zug a klubhelyiségben.
- Azt kérdeztem, hogy mit olvasol. – nagyon belemerülhetett, ha ezt a rövid kérdést nem tudta kiérteni. Elég izgi az a könyv, én is háromszor elolvastam, úgyhogy ezt talán nem is érdemes csodálni. Kevés olyan diákot ismerek, akit nem érdekel a kviddics. Olyan, mint a fehér holló. Meg igazából ki is nézik az ilyeneket. Ez a legjobb dolog a világon, mit nem lehet a repülésben szeretni?
- De már látom. Hol tartasz benne? Én a történelmi részét szerettem nagyon. – megteszek egy lépést felé, és belelesek a nyitott könyvbe, hogy megnézzem, hol tart. Kezemben továbbra is a táskám, másikban pedig a roxforti levelem, rajta a beszerzendő dolgok listája. Fura, hogy ennyire kevés könyvet kell megvenni, pedig nagyrészt csak elméleti tárgyakat vettem fel. Minél kevesebbszer kell használni a pálcámat, annál jobb.

[Azt a részt én is nagyon szeretem.]

Zavartan pislogok egyet. Aztán jön válasz.
- Azt kérdeztem, hogy mit olvasol.
Huh mit is? Nagy zavaromban elfelejtem a címét hirtelen. Holott még mindig a könyv mondatai járnak a fejemben, akár kis seprűk a szemem előtt. Végre összeszedem magam, készen a válaszra amikor megszólal újra:
-De már látom. Hol tartasz benne? Én a történelmi részét szerettem nagyon. Egy lépést tesz felém, s belesandít a könyvben.
- Azt a részt én is nagyon szeretem. - bólintok. Meglepődök, hogy sikerült kinyögnöm egy értelmes választ. - Bár most csak belekukkantottam. A Torony Könyvtárban olvasgattam már. Sajnos nekem még nincs meg. - Lepillantok a táskámra, bele az erszényembe. Ha jól számoltam, kell lennie még elég Galleonnak, a kötelezők mellett plusz dolgokra is. Egy plusz könyvre mindig van elég pénz.
- De ha jól sejtem, ez az állapot nem sokáig marad még így. - jegyezem meg mosolyogva.
Mindig is szerettem a repülést, és a repüléstan órákat, habár volt pár eset, amikor lepottyantam a seprűről. A Kviddicst is nagyon imádom. Ha idén bekerülnék a csapatba, egy álmom válna valóra.
- Te is szereted a Kviddicst? - kérdezem a gondolattól felbuzdulva.
Csillogó mogyoróbarna szemével rám néz, majd kihúzza magát.

[- Először én is ott lapoztam bele.]

A kviddics történeti részét tartottam mindig is a legérdekesebbnek. A legtöbben azt sem tudják, hogy a cikesz valójában egy valódi madár volt nagyon sokáig, és sport vadászatból kapták el őket a meccseken. Innen ered a labda madárszerű külseje. Pici, fürge kolibri szárnyak, és gömbölyű, aranysárga test. Meg az is nagyon izgi, hogy eredetileg megbűvölt kövek voltak a gurkók. A mostaniak is elég csúnyán kiütnek, ha nem vigyázol, de pár száz éve ez még a mainál is sokkal veszélyesebb és véresebb sport volt. @_@ A dementoros eset óta nem is tudok komolyabb sérülésről, de akkor is csak Potty esett le a seprűről. Elég szégyen lehetett pont a hugrások ellen veszíteni.
- Először én is ott lapoztam bele. – ó, igen, az iskolai példány. A könyvtár egyetlen igazán keresett könyve, amit már az állapota is elárul. Ellentétben a bonyolult rúnaszótárakkal, és számmisztika segédletekkel, amiknek csak megsárgult lapjai árulkodnak a korukról, A Kviddics Évszázadai roxforti példánya borzalmas állapotban van, egyetlen rossz mozdulat, és az összes lapja kiesik a gerincéből. Ennek ellenére gyakorlatilag szinte lehetetlen hozzájutni, mert mindig van valaki, aki lefoglalja magának jó előre, és kiveszi.
- Én nem sokáig bírtam olvasni belőle. Folyton szét akart esni, ráadásul tel volt firkálva jegyzetekkel. – a másik kifejezetten idegesítő dolog ez volt benne. Az egyik oldalt konkrétan aláírták azok, akik eddig kivették, mintha valami hagyomány lenne. De engem ez inkáb frusztrált, úgyhogy nem is adtam a kézjegyem egy ilyen rongáláshoz.
- Persze. Ki nem szereti? Idén hajtónak jelentkezem a házam csapatába. Te az öcsém évfolyamtársa vagy, nem? – látni láttam már, és körülbelül fel tudom idézni Cael évfolyamtársainak az arcát, de nem ismerem mindannyiukat. Hajh, remélem, tőle nem tudok meg valami piszkos kis titkot a saját öcsémről.

[Milyen fura. Én is hajtónak jelentkeztem.]

Megbabráom a táskám gombját, közben eltűnődve nézem a borítót. Gondolkozom, megvegyem -e vagy nem. Elvégre a Roxfortban is olvasgathatom. De az még több hét, s én fel szeretnék készülni, hogy mindent tudjak, ha bevesznek a csapatba. Ha egyáltalán bevesznek. A lánynak igaza volt. Az iskolai példányok, tényleg romos állapotban voltak, még Hollóháti Hedvig példánya is, a Torony Könyvtárban. Ó a Torony Könyvtár. Hálát adtam az égnek, amikor a Hollóhátba osztott be a Süveg. Tudtam, hogy a címmel belépést nyerek, Hollóháti Hedvig magángyűjteményéből összeállított könyvtárba. Mivel ezt csak hollóhátasok használhatják, ezért igazi megtiszteltetésnek számított szememben. Sóhajtottam, majd elmosolyodva bele helyeztem a kosárba, a többi könyvem mellé.
- Milyen fura. Én is hajtónak jelentkeztem. - nézek rá, majd odanyújtom neki a kezem. - Emmeline Smethwyck a nevem. Hollóhát.
Furcsa. A lányt már láttam. Ugyanakkor nem tudom beazonosítani, hogy melyik házba jár, vagy ki az öccse, s ő melyik házba jár. Talán ha a nevét ismerném beugrana.
- Hogy hívják az öcsédet? - kérdezem, miközben lefuttatom az agyamban, az általam ismert, velem egyidős fiúk névsorát. Semmi. Egyik sem hasonlít, úgy igazán a lányra. Talán túl, feltűnően gondolkodtam, mert, mintha a gondolataimban olvasna, megszólal.

[- Nahát, hajtónak? Milyen seprűd van?]

Amit talán észrevehet, hogy a csuklóm tartása egészen szokatlan, a legtöbb emberéhez képest. Kéznyújtását elfogadván rázom azt meg, arra különösen ügyelve, hogy ne higyje, hogy véletlenül eltörtem az ujjaimat. Amikor a legutóbb fogtam kezet valakivel, azt hitte, túl erősen szorította meg, és már egyből a pálcájával hadonászott volna, mert hogy ő ért a csontokhoz, és talán kiugrottak a helyükről. Szóval, azért a kézfogásban látható, hogy valami nem teljesen stimmel, még a csuklóm tartása is olyan természetellenes.
- Nahát, hajtónak? Milyen seprűd van? – ha már kviddics, akkor csináljuk rendesen. Kevés dolog van, amiről sokat tudok beszélni, a kedvenc sportom viszont egyike ezeknek. Most pedig, hogy már biztossá vált, hogy nem kerülhetek be ilyen bűbájtan eredménnyel a Godrikra a kiszemelt szakomra, mindenképpen vésztervekre van szükségem. Ahova felvennének, én azt nem akarom csinálni, de a nyelvész szakokra meg valamiért előírás a sikeres bűbájtan RAVASZ, meg minden máshoz is, ami csak egy kicsit is érdekel. De ha végre felvesznek a házam csapatába, akkor még mindig lesz esélyem arra, hogy sportoló karrierem legyen. Ez majdnem olyan jó, mint a sellőkkel beszélgetni. Kár, hogy ezért le kellett mondanom a fogói státuszról.
- Clarice Edevane vagyok. – a bemutatkozás részemről sem marad el. Az öcsi mondjuk nem bírja nagyon a hollósokat, legalábbis, régen azt hitte, hogy nekik mindenképpen többet kell tanulniuk, hiába mondtam, hogy ez nem így működik. Igaz, azt is mondtam neki, ha tetkója lesz, akkor drogos lesz, meg hajléktalan, de szerintem ezt sem hitte el nekem. Jellemző. Nem tudom persze, hogy milyen a viszonyuk, ha egyáltalán van nekik olyan, mert igazából a két haverjáról se tudok sokat, akikkel folyamatosan együtt lóg.
- Az öcsém pedig Caelius. Nem mindig tudják, hogy rokonok vagyunk, de csak a hajszínünk miatt. – segítek neki kicsit. Nem ez az első alkalom, hogy valaki nem ismeri fel a rokonságunkat, és szerintem nem is az utolsó. Csak kicsinek voltunk nagyon hasonlóak, a babakori képeinken, mielőtt bevörösödött volna a hajam.

[- Örvendek Clarice!]

- Örvendek Clarice! - rázok vele kezet. Van valami furcsa a kéztartásában. Talán gyerekkori sérülés? Ki tudja. Nincs bátorságom megkérdezni. Úgyis kevés barátom van, s nem akarom elüldözni. Mert én elüldözöm a barátaimat. Ez harsogják a pletykák. Ez is olyan dolog, hogy van aki elhiszi, és van aki nem. Ha van benne igazság, ha nincs egy porszemnyi sem. Mindenkiről vannak rossz híresztelések, de a sajátom eléggé szíven ütött, ugyanis kiskoromban nem tudtam sehova beilleszkedni. Így hát teszek róla, hogy az emberek ne terjesszék rólam tovább ezt az álhírt.
- Caelius? Úgyérted Caelius Edevane? Csak látásból ismerem. Általában egy csapat mardekáros fiúval szoktam látni. - töprengek hangosan. Caelius-nak asszem szőke haja van. Ez furcsa. Külsőleg egyáltalán nem hasonlít nővérére. Persze nem minden testvérpár néz ki hasonlóan. Húgom és én részben nézünk ki ugyanúgy. Mindkettőnknek barna haja, és barna szeme van. Mi belsőleg különbözünk nagyon. Meg abban, hogy Sarah nem boszorkány.
- Ami meg a seprűt illeti... nekem nincs sajátom. A Roxforti példányokat használom. - jegyzem meg elpirulva. Mindig elkalandoztak a gondolataim, ha a seprűkről beszéltem valakivel. Elképzeltem milyen jó lehet, egy Tűzvillámon repülni, amit szinte alig lehet irányítani, annyira gyors. A való életben azonban nem foglalkoztam vele nagyon. Teljesen meg vagyok elégedve az iskolai példányokkal is. Lehet, hogy ebből a szempontból igénytelen vagyok. Persze mindig sóvárogva néztem a kirakatban kiállított csodajárgányokat, s már gondolkoztam azon, hogy tényleg veszek egyet, a végén a pénzt mindig könyvekre költöttem. Lehet, hogy mostantól elkezdek gyűjteni egyre. Ránézek a kosárban pihenő zöld kötetre. Nem, A kviddics évszázadait biztos megveszem. Majd talán év közben félreteszek majd pár galleont.

[- Igen, ő. Mondjuk nem rajong a hollósokért, úgyhogy nem csoda, ha nem nagyon ismered.]

Öcsém évfolyamtársai közül inkább csak a mardekárosokat ismerem, de ez is inkább azért van, mert egy házhoz tartozunk. Általában a két szintén mardis spanjával lóg, azzal a fapofájú Tillel, meg a nagypofájú Fawleyval. Mondhatnánk úgy is akár, hogy haláli pofák ők hárman. Hiszen nincs kétség, hogy Cael a cukipofa.
Szóval, azt hiszem, nem róható fel bűnömnek, hogy nem ismerem Cael összes évfolyamtársát névre pontosan. Emmeline-ről tehát csak annyit tudtam, hogy sokat látni a könyvtárban. Kár, pedig elsőre egészen szimpi, máris van két dolog, amiben hasonlítunk. Olvasni én is szeretek, valamint rajongok a kviddicsért. Ha RAVASZ-ra semmiképpen sem vehetem fel a bűbájtant, ami kellene nekem a Godrikra, akkor a profi sportolók között fogok megpróbálkozni. De azt elég nehéz úgy, ha közben egészen nem biztos, hogy bekerülök a csapatba.
- Igen, ő. Mondjuk nem rajong a hollósokért, úgyhogy nem csoda, ha nem nagyon ismered. – hiába az évfolyamtársa. Cinkosul elmosolyodok, és picit közelebb hajolok hozzá, hogy kicsit halkabban osszam meg vele a bizalmas infót. Olyan dolgokat persze sohasem mondok az öcsémről, ami már tényleg rosszindulatú, hiszen nekem ő az egyetlen testvérem, és különösebben sohasem volt rossz a viszonyunk. Még akkor sem, ha tulajdonképpen eléggé mások vagyunk. De ugyanúgy megvan bennünk a hasonlóság is, s abban pedig nem különbözünk egyáltalán, hogy mindketten a jót szeretnénk a másiknak. Csupán más az ezirányú kinyilatkoztatásunk, de ez már más téma.
- Régen, amikor kicsik voltunk, Cael azt hitte, hogy aki a Hollóhátba kerül, annak többet kell tanulnia. – kiül egy vigyor az arcomra, miután ha nem is suttogva, de halkan elmondom neki ezt a dolgot, majd visszaegyenesedem eredeti tartásomba.
- De persze ez butaság. – válogatni kezdek a hátsó könyvek közül, hiszen biztos lehet itt még valami, ami kell nekem. Idén sokkal kevesebb könyvre van szükségem, mint eddig, mert pár tantárgyból már nem megyek RAVASZ-ra, de azért így is lesz bőven tanulnivaló.
- Ú, azokat nem értem, miért nem cserélik végre le. Régen én is azokkal gyakoroltam, mert nem hozhattam a sajátomat. Igaz, akkor még nem volt meg a Nimbuszom sem. De a sulis seprűk már nagyon régiek... – a régi seprűk pedig köztudottan balesetveszélyesek. A kviddics kemény sport, de azokkal még egy ártalmatlan passzolgatás is a csontjaidba kerülhet.

[- Ha jól tudom most hetedikes leszel, ugye? Egyébként te is mardekáros vagy?]

Clarice elkezdi a hátsó könyveket válogatni. Én mosolygok. Már hallottam már ezeket az elméleteket. Szinte mindenki úgy gondolja, hogy aki hollóhátas, annak fikarcnyi szabad ideje sem marad a tanulás mellett. Holott nekünk csak a hozzáállásunk más, nem a tananyagunk. Persze minden házról keringenek pletykák. Pl. a mardekárosok gonoszak, a hugrabrugosok nem értenek semmihez, a griffendélesek pedig a tanárok kedvencei. Természetesen én nem vagyok híve az efféle sztereotípiáknak, én valakit mindig a belső értéke, és az érdeklődése alapján ítélek meg, nem a házáról. Odakukkantok, milyen könyveket keres, de nem tudom eldönteni. Gondolom a vizsgák miatt elég sok tanulmányi olvasmányban lesz része a következő időszak során. Elgondolkodok, én vajon hogyan fogok készülni az RBF-re és a RAVASZ-ra. Lehet, hogy pár év múlva én fogok itt állni, és válogatni a  sok könyv közül.
- Ú, azokat nem értem, miért nem cserélik végre le. Régen én is azokkal gyakoroltam, mert nem hozhattam a sajátomat. Igaz, akkor még nem volt meg a Nimbuszom sem. De a sulis seprűk már nagyon régiek... - szólal meg hirtelen. Egy kis időbe eltelik, mire leesik, hogy a seprűkre céloz. Eltöprengek. Tényleg elég régiek. Még nem is gondoltam arra, hogy talán nem a saját bénaságom miatt esek le néha repüléstanon. Azok a seprűk tényleg balesetveszélyesek. Még jobban elszégyenlem magam. Mától tényleg elkezdek gyűjteni egy seprűre, és ezt anyáéknak is megmondom. Kevesebb édesség, és talán már novemberre meg lesz az ára. Próbálom más irányba terelni a szót, remélve, hogy nem vette észre a zavaromat.
- Ha jól tudom most hetedikes leszel, ugye? Egyébként te is mardekáros vagy? - kérdezem óvatosan. Remélem nem sértem meg ezzel. Nem kell még egy potenciális ellenség, abból úgyis egyre több van. De mit lehet tenni? Ha valaki annyira különc, mint én, hogy folyton a könyvtárban van, az nem kerülheti el, hogy a csúfolódók céltáblájává váljon. Néha úgy érzem, még a varázslóvilágban sincs meg a helyem.

[- Nem, nem...]

Nem vagyok oda az iskolai seprűkért, pedig régen én is csak azokkal tudtam gyakorolni, amíg fel nem hozhattam a régi Kométámat. Aztán azt lecserélhettem egy Nimbuszra, mert amíg Cael olyan mugli szerkentyűt kért, amire apáéknak az előfizetés miatt ráadásul minden egyes hónapban fizetni kell (nem értem, minek, mert mindig ugyanaz megy benne), addig én inkább egy új seprűt kértem, szóval öcsi most főhet a levében. Nem értem, miért nem ez volt a legelső dolog, ami az eszébe jutott, hiszen ő azért legalább annyira rajong a kviddicsért, mint én. Mindketten nagyon szeretnénk bekerülni a házunk csapatába, de ez nem olyan egyszerű, ha a legjobb ház tagja vagy, és tele van a házunk tehetséges kviddicsezőkkel.
- Nem, nem... - rázom meg a fejem. Ugyan most leszek nagykorú, éppen emiatt évvesztes vagyok, mert szeptemberben születtem. Ha néhány nappal megelőzöm a születésnapomat, most valóban hetedéves lehetnék. Másrészt viszont, az évfolyamomból elsőként én leszek nagykorú, ami azért valahol elég menő. Mondjuk az esetemben annyira nem nagy cucc, mert nem vagyok rászorulva arra, hogy minden apró-cseprő kis ügyet mágiával intézzek el. Az se derogál, ha mugli módon kell például otthon elmosogatnom, pedig mindkét szülőm tud varázsolni. Jó, apa mondjuk mugli születésű, az apai nagyiék pedig muglik, de az mindegy. Amúgy is ritkán látjuk őket. Különben meg az ő hibájuk, hogy Cael ráfüggött a televízióra.
- Hatodéves leszek. Idén RBF-eztem. - és nem ment minden úgy, ahogyan szerettem volna. Az elmélet nagyon pacek, de a többivel nem vagyok teljesen elégedett. Persze fel is vettem RAVASZ-ra mindent, amihez nem kellenek pálcás vizsgák, ha esetleg a vésztervem nem jönne össze. Úgy olvastam, a jogi karokra nem nagyon kérnek ilyeneket, hogy bűbájtan, ellenben töriből jó vagyok... Csak az meg uncsi, még nekem is.
- Viszont mardekáros vagyok, ez igaz. - belelesek a könyvbe, amit levettem, hogy megállapíthassam: egyáltalán nem lesz egyszerű évünk annak ellenére sem, hogy jóval kevesebb a tantárgyunk.
- Hallottad, hogy idén kik lesznek az új tanáraink? A Próféta már leközölte őket. - váltok témát. Pont mostanában olvastam, mert kíváncsi voltam rá.

[- Nem, kik?]

A hirtelen témaváltástól elkezdek töprengeni. Hisz én még nem is tudom, hogy kik fognak tanítani! Van otthon reggeli prófétánk, de nem nagyon volt ma időm bele nézni, annyira lekötött a vásárolandó termékekről készített listám. Tavaly halálfalók tanítottak, ami nem volt valami kellemes, s szinte már el is felejtettem, milyen egy rendes órára bemenni. Pedig régen mennyire szerettem! Mindig érdekeltek az új dolgok, ráadásul, könnyebben is tanultam bizonyos dolgokat, mint a többi diák. Mugliismeretet nem is vettem fel, mert minek? Egész eddigi éltetemet muglik közt töltöttem, elég csak a szüleimre gondolni. Miért tanulnám meg amit már úgy is tudok.
A tanárok viszont felkeltették az érdeklődésemet. Igazán kíváncsi vagyok, ki fogja idén a SVK-t tanítani. A bájitaltan tanárra is érdekel, ugyanis ez a tantárgy megy nekem legkevésbé. Az pedig, hogy ki lesz a repüléstan oktatóm, igazi meglepetés. Ha új a tanár, talán lesz esélyem nála bekerülni a kviddics csapatunkba.

- Nem, kik? - hajolok kissé közelebb, mintha egy titkot súgna nekem. Habozik egy kicsit, majd válaszra nyitja a száját. Koncentrálok, hogy minden szót jól halljak. Mostanában képes voltam elkalandozni. Ha valaki egy kicsivel is unalmasabb témát hozott fel, én már el is merültem gondolataim világában. Nem tehetek róla. Mintha az agyam túlműködne, mintha akaratom ellenére cselekedne. Képes vagyok elkalandozni egy társalgás kellős közepén, ha néha napján adatik olyan, és nem néznek át rajtam annyian. Hogy ilyenkor mire gondolok, azt nem hiszem, hogy szívesen hallanák az emberek. Fogalmazzunk úgy, hogy a világ még nem készült fel az elmémre.

Clarice már épp kiejti mondandójának első szótagját, mikor nagy csörgéssel kinyílik a bolt ajtaja, és egy nagy széllöket söpör végig a könyvekkel telepakolt helységen.

[- Hát képzeld, a Próféta szerint Night professzor is felmondott.]

Hogy kik lesznek az új tanárok? A Prófétában leközölt nevek többsége nem sokat mond, a legtöbb tényleg totál ismeretlen. Viszont azok alapján nagyon nagy lesz a váltás. A házvezetőnk szerencsére marad, Vulkanov professzort még jó ideig nem váltja le senki szerencsére. De úgy olvastam, még a Griffendél is új házvezetőt kap. Mondjuk logikus, mert McGalagony meg igazgató lett. Az igazgatók pedig nem szoktak még ezzel is foglalkozni.
- Hát képzeld, a Próféta szerint Night professzor is felmondott. – kezdek bele a csacsogásba. Ilyen izgatott a tanévet illetően elsős korom óta nem voltam. Jó lesz újra úgy elmenni a kastélyba, hogy nem kell attól félnem, hogy mikor ölnek le mindenkit a környezetemben. Mindemellett mégis ott van az a nyomasztó érzés, hogy az utóbbi évek történései miatt semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Rengetegen haltak meg a kastély falai között. Az a gondolat pedig, hogy ilyen helyre megyek vissza, valahol még mindig borzasztó. Furcsa ez a kettősség. Talán még az a szerencsém, hogy az elsők között menekültem el onnan, így nekem kimaradt az egész év végi balhé.
- Trelawney pedig a Próféta szerint a Mungóba került. Állítólag megbolondult az összes látó, és mindenki hülye jeleket lát álmában, ez pedig az agyára ment. – utalok vissza arra a cikkre, ami nem is olyan régen látott napvilágot. Csak mostanság volt ez a dolog, de persze ez nem jelenti, hogy amit írtak, az igaz is. Nagyon kevesen hisznek már az újságnak, és szerintem most ezekkel a hírverésekkel akarják elérni a régi státuszukat.
- Ha ez igaz, akkor legalább tudom, hogy a jóslástant ne vegyem fel RAVASZ-ra. – nevetek fel, majd újra a könyveim listájára tekintek. Még mindig elég sokat kell megvennem, pedig jóval kevesebb a tárgyam, mint tavaly. Illetve… tulajdonképpen úgy tervezem, hogy azokra az órákra is bejárok, amikre nekem már nem kötelező, mint például az SVK. Csak mert hátha tanulok valami érdekeset így is. A gyatra gyakorlati teljesítményem miatt szerintem senki sem követeli meg tőlem, hogy mindenféle magas szintű védekezéseket toljak le a pálcámmal.
- Az egyik új könyvet rúnaismeretre pedig az új tanár írta. Mekkora suttyó! – biztosan csak a pénz kell neki. Nem egyedi eset, ha egy tanár maga írja valamelyik tankönyvét, de ez mindig olyan fura. Az Emmeline mögül pár perce előhalászott könyvvel a hónom alatt ácsorogva keresem meg a következő polcsort, ahol új tankönyvre lelhetek, ami a listámon van. Még elég sok szerepel rajta. Majd egyszer csak hirtelenjében kirepül a lista a kezemből, köszönhetően annak, hogy valaki valamilyen megfontolásból tárva hagyta az ajtót. Nagyon szép. Remélem, nem repült messzire. >.>

[- Nem hiszem, hogy suttyó lenne.]

Mire feleszmélek, Clarice listája repül el e fejem felett nagy sebességgel. Követem a tekintetemmel, majd egy hirtelen mozdulattal hátraugrom, és elkapom a szökevény papírdarabot. Az ajtó felé nézek, ahol egy jövendőbeli első éves csukja be maga után az ajtót, majd sajnálkozó pillantást vet a bolt többi vendégére. Válaszul bosszús arcokat kap, ezért sietve bevonul a bolt hátuljába lehajtott fejjel.

Visszafordulok Clarice-hoz, és a kezébe nyomom a listát.
- Nem hiszem, hogy suttyó lenne. - szólok vállat vonva, mikor megköszöni mentőakcióm. - Lehet, hogy csak jobb szeret a saját véleménye alapján tanítani. A saját tapasztalatait. Volt már rá példa, hogy a könyv egy kissé eltért a tanítottaktól.
Konkrét példával azonban nem tudok szolgálni, ugyanis jelenleg nem jut eszembe semmi. Clarice szemforgatása, arról árulkodik, hogy nem nagyon hisz nekem, ezért megpróbálom más irányba terelni a beszélgetésünket.

- Szóval Trelawney a Mungóba került? - vonom fel a szemöldökömet. Sajnálom szegényt. Sosem volt a legkedvesebb tanárom, de nem volt különösebb bajom sem vele. Az órái mindig nyugalommal teltek, afféle pihenéssel értek fel számomra. Kíváncsi vagyok, vajon ki lesz az új jóslástan tanárom, s, hogy vajon ő is olyan csetlő botló órákat fog-e tartani, de félek, hogy idén nem így lesz.

A mondat másik fele, csak most tudatosul bennem, s amint értelmet nyer, izgatott leszek.
- Mit is mondtál? Jeleket látnak? Miféle jeleket? Mit jelentenek?
Miért nem olvasom végig soha a prófétát?! Túl buzgónak tűnhetek, mert a lány hátrahőköl, s védekezőn feltartja a kezét. Tudnom kell! Tudnom kell, hogy nem csak én hülyültem meg az egész Roxforti csatától! Tudnom kell, hogy épeszű vagyok! Ki kell derítenem, hogy mi ez az egész!