Williamson "Rezidencia"

> You make the water warm,you taste foreign, and I know you can see the cord brake away.

11:40.
Kikászálódom anya sokat megélt Saabjából egy két órás út után és kissé kinyújtóztatom zsibbadt tagjaimat, mielőtt nekifognék kirángatni a bőröndöm a csomagtartóból. Mialatt én a tájat és a kissé borús eget szemrevételeztem édesanyám legalább háromszor járta körbe a kocsit, amit még apától kapott. Valósággal szerelmes volt abba az ütött-kopott kis járműbe, amit időnként, ha jobb napja volt csak Pollynak hívott. Polly igencsak sok problémát tudott okozni, így ma nagyon örültem már annak is, hogy beindult és nem robbant le félúton, így a megbeszélt déli tizenkét óra előtt kereken húszperccel néhány méterre a takaros külsejű és szép előkerttel rendelkező Williamson laktól.
Miközben megállapítom, hogy az eső már lógatja a lábát, anya segít kiemelni a nem éppen apró csomagomat és felállítani azt az út mellett. Pár perccel később Sparkseeker is kikerül a hátsó ülésről, amit izgatott szaglászással díjaz.
-Érezd jól magad ennél a fiúnál és azért néha küldj haza egy baglyot, hogy megvagytok-e még.-köti a lelkemre, miközben  megigazítja a szabadon garázdálkodó vörös loboncom.
-Megleszek, tényleg.
Jannike meglepően könnyen  belement abba, hogy az iskola kezdetéig Morgannél húzzam meg magam, nem furcsállta és nem zavarta az a tény sem, hogy még sosem látta egyik barátomat sem, így kedves házigazdámról vajmi kevés fogalma lehetett. Csak arra tudtam gondolni, hogy titkon ő is őszintén örül kettőnk szeparációjának és megkönnyebbüléssel fogadja majd az egyedül töltött időt. Anyának is vannak furcsa szükségletei, például háromnaponta lemossa a kocsit, ha koszos, ha nem, néha puszta szeretetből túlöntözi a virágokat (igen, még szegény kaktuszokat is) vagy, hogy minden nyílászáróra pasztellszínű függönyöket varr, amiket aztán sosem tesz fel, ellenben, ha mégis pár nap múlva leszedi, mondván ocsmányra sikeredett a dolog. Ezekre az apróságokra mindenkinek szüksége van és örülök, hogy anya eltölthet úgy pár hetet, hogy nem kell mindeközben a fancsali képemet tanulmányoznia.
11:50.
Anya búcsút int, miközben bekászálódik a Saab-ba és lassan elindul, én pedig integetek neki. Tíz percem maradt a találkozóig, nyugtalanul toporogtam pár percig, majd szemrevételeztem magam. A hajam nem volt kócos, hiszen az út folyamán többször is megfésülködtem, hajtott a tettvágy és ez volt az egyetlen dolog, amivel csillapítani tudtam ott és akkor. A ruháim gyűrődés és foltmentesek voltak, a szokásosnál mélyebben kivágott mentazöld tunikát viseltem, ami kiemelte a szemem világoskékjét, egyszerű fekete rövidnadrágot vettem fel hozzá, a lábamon pedig az elengedhetetlen fekete, lapos sarkú balerina cipő díszelgett. Hibátlan, nem igaz? Őszintén remélem, hogy Morgan is így gondolja majd.
11:55
Egyik kezemben a bőrönddel, másikban a nyulam szállítókosarával megindulok a kertkapu felé, mikor megérkezem letámasztom a bőröndöm, ráülök és az ölembe veszem a kisállatot hordozóstul.
-Na mit mondasz, Spark, hova hoztalak? – érdeklődtem, mire a nyúl rám meresztette piros szemeit és az egyik lyukon keresztül a kezemhez nyomta az orrát.
-Tudom-tudom, nem otthon vagyunk, nekem is furcsa.-mosolyogtam rá izgatottan.
11:58 perc van, most már csak annyi a dolgom, hogy várjak.

"From what I knew before, some things are worth fighting for"

Három nap telt el, mióta Ailával összefutottunk a teázóban s meglehetősen gyorsan pörögtek, ami azt illeti. Először is szüleimmel okéztattam le véglegesre az ötletet s nem is volt kifogásuk ellene, mert volt már rá példa, hogy iskolai barátom töltött nálunk huzamosabb időt, na meg már jó ideje az önállóság hosszabb pórázára is fogtak, mert belátták, hogy a legutóbbi iskolai év önálló túlélési mechanizmusai olyan irányba vitték a jellemem, hogy nagyobb önálló teret kívánjak s korom megcáfolva tudjak viselkedni vagy épp önállósulni. Remek szüleim vannak, így ezt vita és probléma nélkül elfogadták, sőt segítenek is és még büszkék is rám az átéltek pozitív hangsúlya miatt. Épp ezért nem tartott sokáig az ötletem elfogadtatása s még egy furcsa összekacsintást is láttam köztük, amikor előadtam, hogy kiféle és miféle lesz a vendégem, azaz egy leányzó. Nem tudom, vagy nem is akartam igazán hova tenni ezt a dolgot akkor és nem is nagyon szeretem a fejemben forgatni, hogy mit feltételeznek ezzel az egésszel kapcsolatban. Ők nem tudnak bizonyos dolgokat, amiket csak én Aila bizalma folytán s azt se igazán, hogy ez a vörös lánynak inkább regeneráló levegő változás lesz. A lényeg, hogy elfogadták ötletem. Azonban ha csak ennyi történt volna, akkor nem mentek volna ilyen gyorsan a percek, hiszen, be kell vallanom, hogy nagyon is vártam Aila érkezésének pillanatát. A munka szerencsére kimentett, hiszen még volt két munkanapom Czikornyainál, amit becsülettel ledolgoztam, hogy a második végén, bérem kézhez kapva végre megvehessem új seprűmet. Ez már kitartott így a mai napig, amikor is Aila érkezése volt esedékes. Volt bennem némi izgalom, így elég korán keltem. Az izgalom egyik oka az volt, hogy nem voltam benne biztos Aila nem e gondolta meg magát, hiszen láttam, hogy elég labilis állapotban van mostanság, nem lehetetlen, hogy eluralkodjék rajta valami magányossági hajlam és ne jöjjön el. A gondolatot azonban minduntalan sikerült félresöpörni, először a reggeli zuhany és tisztálkodás cselekvéssorával, majd a reggeli elkészítése és elfogyasztása alatt is. Utána viszont nem maradt más, mint valami pótcselekvés keresése, ami nem lehet más, mint az olvasás esetemben. Ez az univerzális megoldás, mindig van a közelemben könyv és praktikus is, hiszen ismeretet szerezhetek, kikapcsolódhatok, de a figyelmem is kellőképpen leköti. Szüleim hamarabb indultak útnak, még tegnap este, tán azért, mert tudták, hogy vendégem lesz? Kinézem belőlük... Akárhogy is, velük beszélgetni most biztos nem tudtam így, tehát maradt Spengler könyve, azaz az olvasás, egészen a megbeszélt időpont  közelségéig, amikor is félreteszem a könyvet, felállok a kanapéról, megigazítom a fekete ujjatlan felsőt, amit a nyári időre való tekintettel vettem fel egy farmer térdnadrággal egyetemben s elhagyom a házat, hogy hamarosan kellemes látványban, majdhogynem meglepetésben legyen részem. - Szép napot miss! - köszönök oda vidáman Ailának s hozzá sietek, hogy egyrészt segítsek csomagjaival, másrészt ne maradjon ki az üdvözlő kézcsók se. - Mertem remélni, hogy eljössz és ezek szerint jól is számítottam. - jegyzem meg, míg megtesszük a pár métert az ajtóig. - Bár ami igazán meglepetés volt, az az, hogy a szüleim úgy döntöttek hamarabb indulnak s tegnap estétől enyém a ház. - adom tudtára, hogy kettesben leszünk s közben be is érünk a házba, ami azzal jár, hogy leteszem holmijait, majd becsukom a bejárati ajtót. - A vendégszoba ugye megfelel?

> Because maybe,You're gonna be the one that saves me

Az elmúlt három napomat általános izgalomban töltöttem el. Bepakoltam a bőröndöm, majd kipakoltam és újra átnéztem az elvinni kívánt dolgokat, göncöket, ha ezt ezerszer nem tettem meg, akkor egyszer sem. Anya is észrevette, hogy milyen ingerlékeny, sőt egyenesen robbanékony lettem a várakozás miatt, de nem kérdezett rá az okára, csak sejtelmesen mosolygott. Ezután komolyan el kellett azon gondolkodnom vajon sejti-e a valódi érzéseimet, és ha ő látja rajtam… mindenki látja-e. Ezt az ötletet elvetettem, hiszen még a szívemhez legközelebb álló barátnőm, Minnie sem vette észre a jeleket.
Ehhez hasonló dolgok foglalkoztattak egészen az indulás pillanatáig, de korántsem állítanám, hogy ez a néhány perc várakozás csillapította aggályaimat, sőt épp ellenkezőleg. Ott üldögéltem a bőröndöm tetején és csak az járt a fejemben, hogy miért hoztam ilyen ostoba helyzetbe magam.
Nem is tudom miért fogadtam el ezt az ajánlatot, hiszen láttam előre, hogy ez az összeköltözés milyen problémákat tartogat nekem, mégsem voltam képes nemet mondani. Ez a legnagyobb probléma Morgannel, teljesen lehetetlen, vagy legalábbis nagyon nehéz elutasítani. Tudom, szánalmas, hogy én is képes lennék belesétálni ugyanabba, amibe annyi másik lány előtte, de tudomásul vettem, hogy ebbe a medvecsapdában a nyulat nem látják szívesen. Ez az én mázlim, vagy épp ellenkezőleg?
A gondolatmenetet nem folytatom, mert, amint nyílik a kertkapu rugóként pattanok fel, ezzel felborítva a csomagomat. Zavartan Morganra mosolygok, aki úgy tűnik őszintén örül nekem.
-Szia!-köszönök zavartan, miközben próbálom felállítani jókora bőröndöm, pár másodperc elteltével azonban már ő húzza maga után úton a bejárati ajtó felé. A gyomrom összeszorul.
-Azt hitted képes lennék kitenni anyát egy lányrablásnak?-kérdezem rosszallóan.
-Ennél sokkal felelősségteljesebb vagyok.
Az lennék? Már lassan nem tudom, az utóbbi időben annyiszor sikerült meglepnem magam, hogy már én is összezavarodtam. Soha életemben nem voltam még ilyen spontán, pláne egy ilyen dologgal szemben.
Mikor Morgan elhinti, hogy a szülei már tegnap útnak indultak a gyomrom még kisebbé válik, így már lassan kavics méretűvé lényegül. Nem egészséges, pláne ezzel a heves szívdobogással kombinálva, amihez valamiféle furcsa bizsergés is társult. Tényleg kettesben maradtunk. Csak én és ő.
Tulajdonképpen annyira lefoglalnak a saját gondolataim, hogy észre sem veszem, hogy Morgan szavait éppen hozzám intézi, az utolsó szóra válaszolok, amit elkaptam, ez pedig a „vendégszoba” volt.
-Persze, amíg nem a galambdúcban kell aludnom, addig minden más lehetőséggel boldogan élek.-mosolygok rá szétszórtan, utalva a galamboktól való megmagyarázhatatlan viszolygásomra.
Szemrevételezem a házat. A miénkhez képest nagy, de határozottan tiszta és otthonos érzést kelt bennem, amire eddig igazán kevés új hely volt képes. Időközben eszembe jut, hogy elfelejtettem szólni arról az apróságról, hogy a nyulam is magammal hozom.
-Remélem nem baj, hogy elhoztam Sparkseekert, nem igazán merem otthon hagyni, míg a végén anyám a kertészkedési mániája tetőpontján őt is meglocsolja.

"I've got to be strong
oh, I'm falling off the edge of the world
think you're safe, but you're wrong!
We are falling off the edge of the world!"

Eljött hát ez a nap is, amikor vendégül látom Ailát. Sőt, nem csak vendégül látom, hanem jó pár napig lakótársammá is avanzsál, hogy legyen számára lehetőség légkör változásra. Reményeim szerint az én társaságom majd segít neki, hogy napirendre térjen kicsit önmagán és elindulhasson a reménybeli javulás útján. Én segíteni akarok neki, majd elválik, hogy mi lesz. Igaz, nem csak önzetlenség ez az egész, mert, be kell vallanom, én is vágytam már az ő társaságára. Persze barátságból, hiszen ami az elmúlt évet illeti, csak értékes lopott perceink lehettek és mitagadás, nekem sem ártana rendes, bizalmas korombéli társaság az elmúlt dolgok után... Őszinte (és önelégült) örömmel tölt el Aila reakciója, és zavara, melyet szeretek előcsalni. Így minden további nélkül sietek is elé, illetve hozzá, hogy segítsek csomagjaival. - Fájdalom, de be kell valljam, hogy szívesebben raboltalak volna el. Szinte látom a lelki szemeim előtt, hogy hálóköntösben, kócos vörös tincsekkel kapálózol, ahogy seprűre pakollak keresztbe magam elé, majd megpaskolom a feneked és indulunk. Mint az asszonyrabló fosztogató walesiek a középkorban! - kacsintok rá, hiszen tényleg elég vizuális tudok lenni és ahogy elmondtam s elképzeltem a jelenetsort, tényleg mosolyognom kell, na meg belül olybá tűnik, mintha némi extra izgalmat is találnék az egészben... Közben persze megindulunk befelé, de mintha Aila nem lenne hirtelen a legjobb színben, kicsit fura az arca... legalábbis az lett, miután közöltem, hogy már jelenleg kettesben vagyunk. - Jól vagy? - engedek meg egy aggódó oldalpillantást, majd ha nyugtázza, haladunk tovább. - Remek! - bólintok arra, hogy megfelel neki a vendégszoba. - Erre tessék! - intek fejemmel a lépcső irányába, ahol elindulunk felfelé, majd jobbra fordulunk. - Nem gond, igazán nem venném a lelkemre, ha szegényt növénynek néznék... - valamiért a nyúl ketrece felé is küldök egy mosolyt. - Na, itt is vagyunk! - lábbal kitolom a félig nyitott ajtót, mely a vendégszobába nyílik s bent lerakom a csomagokat. - Remélem otthonosan fogod magad itt érezni szeptemberig. Ha bármi kell, az én szobám a szomszédban van, sőt, van egy ajtó is a kettő között. - intek az ajtó irányába. - Most kicsit magadra hagylak, ha berendezkedtél, megtalálsz a szomszédban, madárkám! - kifelé tartok, majd az ajtóból még visszafordulok. - Egyébként egész jól áll neked ez a szerelés... - küldök még felé egy mosolyt, majd tényleg távozok, hogy a szobámban gitározgassak még kicsit, amíg Aila elrendezkedik.

> Hogyha három lábam volna valószínű tudnék róla...

A Morgan lelki szemei által lepergetett jelenet még a szokásosnál is jobban zavarba ejt, csak minimális lélekjelenlét választ attól, hogy ostoba tinilányként szégyenlősen röhécselni kezdjek, de hálisten ez nem történik meg. A méltóságom nehezen tűrné, ha még háromszor földbetipornám mielőtt belépek a házba.
-A középkorban még lehet, hogy hálóköntöst is viseltem volna, de manapság meg kellett volna elégedned egy valóban  kócos hajú, de kinyúlt pólót és rövidnadrágot viselő , szúrós szemű és morcos Ailával.
Tulajdonképpen nem kinyúlt pólóban alszom, hanem falatnyi fekete hálóingben,de ezt még véletlenül sem kívántam kifejteni Morgan jelenlétében, nem is tudom miért gondolok egyáltalán ilyen dolgokra. Kezdem úgy érezni, hogy egyedül is sikerül folyamatosan idiótának mutatkoznom, drága barátom segítő szándéka így teljesen szükségtelen.
Persze elzöldülő, elkékülő, majd elfehéredő arcomat gond nélkül kiszúrja, majd érdeklődik a hogylétem felől. Válasz nélkül hagyom a dolgot, talán azért, mert nehezen önteném szavakba a fejemben pajkosan kergetőző gondolatokat, másrészt pedig nem igazán tudok megszólalni, így csak leintem a kérdést. Lelkemet megmelengeti a mosoly, amit kis kedvencem felé küld, bár ez a kis jelző nem megfelelő egy enyhén túletetett 4 kilós nyúl esetében, aki ha rátappancsol a lábujjadra komoly fájdalmat tud okoz.
Miután egyedül maradok a szobában, elsőként az ajtóra siklik a tekintetem. Elviselhetetlen közelség. Bármikor átmehetnék, bármikor láthatnám, bármikor beszélhetnék vele. Természetesen mindennap ellenére eszemben sincs zaklatni, inkább körbenézek.  Tipikus vendégszobában vagyok, pasztellszínek, egyszerű személytelen dísztárgyak, bútorok és egy nagy gardrób, ahová el is kezdem bepakolni a ruháimat. Még a harmadik átválogatáson túl is úgy éreztem túlontúl sok ruhát hoztam magammal, de ebben a gyönyörű tölgyfa darabban mindössze három polcot foglalok el a hatból, ami megelégedéssel tölt el. A szomszéd szobából lágy, kellemes és kissé ismerős dallam üti meg a fülem, Morgan gitározni kezdett én pedig mosolyogva hallgattam, miközben hevenyészett lófarokba kötöttem rakoncátlan tincseimet.
Lakótársam a következő percekben először dobogást, puffanást majd csörömpölést hallhatott megspékelve némi fojtott finn káromkodással. Hamarosan bűnbánó arccal és nyulammal a kezemben feltűnik Morgan ajtajában és a következők hagyják el a számít, szinte önkívületben a zavartól.
-Én rettenetesen sajnálom, de ez a szerencsétlen – jelentőségteljesen Sparkra pillantok, akit a grabancánál fogva  tartok-zavarában felugrott az éjjeliszekrényre, ahonnan sikeresen leverte azt a gyönyörű porcelánvázát. Most…most mégis mit  csináljak?--kérdezem valórettegve, hiszen könnyen lehet, hogy a nyúl kínjában valami fontosat vagy értékeset semmisített meg.

//Fáradtan reag közben L'art pour l'art hallgatni? Kész a hülyeség. //

- És a kedvemért se váltottál volna hálóingre? Na szép! Így várnád te az elrablót... - heccelem kicsit tovább, mert érzem rajta, hogy a kis nyilak célba találnak, valamilyen módon sikerül őt bosszantani s egyszersmind zavarba hozni, ami, be kell valljam, hogy tetszik. Mondjuk az már kevésbé, amikor olybá tűnik, hogy nem igazán érzi jól magát. Megijeszt kicsit, hiszen ha rosszul van és elájulna, bajosan kapnám el csomagjaival a kezeimben... az csak tovább ront a helyzeten és vált ki belőlem szemöldök ráncolást, hogy semmit sem mond. Igaz, a legyintését úgy értelmezem, hogy annyira nem fontos, legalább ebben találok valami megnyugvást. És úgy látszik, hogy nem is hamis ez az ábránd, mert végül nem lesz semmi probléma, aminek őszintén örülök. Mit kezdenék én egy ájult Ailával? Jó, felönteném, magához téríteném, de ha esés közben megütné magát, az már gond lenne. Szerencsére ilyen nem történik, hanem szépen nyugodtan érkezünk meg a vendégszobába, ahol némi eligazítás után magára is hagyom Ailát, hogy be tudjon rendezkedni, megszokhassa a helyet valamennyire, elvégre jó pár napig ez lesz az otthona. Örülnék neki, ha így is gondolna rá valahol, ha megnyugvást találna, mert amit a teázóban láttam, nos... elkeserített és arra ösztönzött, hogy valahogy segíteni próbáljak. Mondjuk amit ma eddig láttam belőle az már pár fokkal jobb, mintha nem vibrálna a nyugalom mögött annyi feszültség. Ezen gondolkozom amíg a gitáromon ügyködök csak úgy találomra, játszogatva ami eszembe jut s bizonnyal mennék tovább is gondolataimban és a zenében, ha nem ütné meg a fülem némi furcsa zaj s utána rövid időn belül nem jelenne meg Aila is az ajtómban. Felnézek hát a hangszer fogólapjáról egyenesen a lányra, majd a nyúlra miközben beszél s ismét rá, most a szemeibe. - Semmi gond. - félreteszem a hangszert, majd egy sóhaj keretében felegyenesedem a székemről. - Ha nem tudod, hogy mit csinálj, akkor megmondom: először is, Sparkot be kéne zárni amíg hozok seprűt, lapátot és összetakarítjuk, hogy ne másszon bele a törmelékbe. - elindulok kifelé, hogy előkerítsem az emeleti lomosból a seprűt és a lapátot, s addig Aila biztonságba helyezze a nyulat. Így pedig hamarosan megjelenek a vendégszoba ajtajában. - Én tartom a lapátot, te sepregetsz. Sajna még nem tartunk ott, hogy nagykorúként szabadon varázsolhassak... - lehajolok a törmeléknél, hogy nekikezdhessünk a műveletnek s amíg tart, addig folytatom a beszédet. - Úgyhogy majd a szüleim rendbe hozzák. De nem kell aggódnod, nem történt semmi komoly gond, ez csak egy váza... - láttam az arcán, hogy szorong mi is tört össze, épp ezért igyekszem megnyugtatni, hogy semmi fontos. Ha kész a rögtönzött takarítás, akkor felemelem a lapátot a maradékokkal. - Amíg elhelyezem valahova, addig szerintem nézz körbe a szobában és ami esetlegesen törhet még így, azt inkább szedd össze és elhelyezzük máshol. - végiggondoltam a lehetőségeket, a legjobb megoldás ez lesz, kizárjuk a balesetek lehetőségét. Közben a váza darabjait a lomosba viszem egy vödörbe, ahonnan majd elő lehet keríteni és egyik szülőm egy reparo-val majd pontot tesz a dolog végére. Ezzel persze egy úttal a seprűt és a lapátot is elteszem.

> I tease you in the dirt
Your smell is so incredible

Amint egyedül maradtam hatalmas sóhaj hagyta el az ajkamat. Egyszerűen utáltam ezt a szerencsétlen, suta kis valakit, aki Morgan közelében voltam. Aila Clarce soha az életben nem viselkedne így, mármint normális közegében. Kibontottam a hajam és szétszedtem az összekócolódott szálakat az ujjammal. Szörnyen dühös voltam, nem Sparkra sokkal inkább magamra, hiszen nyúlnak nyúlfarknyi az esze, de azért önmagamtól talán egy kicsivel többet vártam. Az utóbbi időben figyelmetlenné kezdtem válni, a koncentrációs képességem is sokat romlott a bennem lezajló lelki folyamatok miatt és ezt semmiképp sem tűrhettem. Kifújtam magam és beparancsoltam a bocsánatkérő tekintetével ostromló nyulat a ketrecébe, hogy ne okozhasson több bajt, ám nem úgy tűnt, mintha teljesíteni akarná a kérdésem. Épp ellenkezőleg, pánikszerűen befutott az ágy alá, ahol lekushadva várta a további fejleményeket.
-Ekele gị nke ukwuu -suttogtam bosszúsan, majd elkezdtem felfedezni az ágy alatti részt és a háziállatom másik, engedetlen oldalát. Szerencsére a terület, amit a kezem ért tiszta volt, ez mosolyt csalt az arcomra, hiszen betegesen undorodtam mindenféle kosztól, porcicától, apró piszoktól is. Hamar elkaptam Spark grabancát, aki erős dobogással tiltakozott az elkerülhetetlen ellen, de ezzel most semmit sem ért el. Kiemeltem az ágy alól és egy csalódott pillantás kíséretében már cipeltem is vissza a ketrece felé. Amint hallotta az ajtó kattanását, hatalmasat harapott az alkaromba,de úgy tűnt nem édes neki bosszú, hiszen még saját helyén fekve is furcsa pillantásokat lövellt felém. Engem ez vajmi keveset foglalkoztatott, hiszen a karomon nem túl nagy, de annál mélyebb seb leledzett, melynek fodros széléből csorgott a vér, én pedig az első sokk hatása alatt azonnal a hasamhoz szorítottam fájó karomat. Mentaszínű tunikámon csinos vérfolt díszelgett. Felmordultam. Egyre frusztráltabb és dühösebb lettem, minél több ehhez hasonló ostobaság történt velem. Mint korábban már említettem, még véletlenül sem voltam hozzászokva az efféle közjátékokhoz és titkon szerettem azt hinni, hogy magas fájdalomküszöböm megvég az efféle mozdulatoktól is.
Lendületes mozdulattal lekaptam a tunikát , a fotel karfájára hajítottam a ruhadarabot és a bőröndömhez léptem, hogy ragtapaszt keressek vagy valamiféle kötözőanyagot, amivel elállíthatom a vérzést és elfedhetem a területet.
Épp ez az a pillanat, melyben Morgan visszaérkezik, én pedig ott állok rövidnadrágban és fekete csipkamelltartóban, ám én ezt még legalább 10 percig nem veszem észre, annyira lefoglal a lelkes kajtatás és közben való indulatos suttogás. Természetesen önmagamat szidom finnül és a leghalványabb fogalmam sincs, hogy már nem vagyok egyedül.

Sajátos kis közjáték szakítja meg a gyakorlásom, de annyi baj legyen! Nem tudok haragudni sem Ailára, sem a kis kedvencre, mert baleset volt, megesik az ilyen. Hiába vagyok jó a levegőben, bizony én is elég sokat tudok bénázni, megbotlani, elborulni a székkel... szóval felém is így megy s épp ezért nincs a szívemben neheztelés, csak megértés. Na meg segítőkészség. Mert ugye tenni kell valamit, így nem maradhat a rumli, az kétségtelen. Épp ezért mondom meg Ailánaka  teendőket és lépünk hamarost akcióba. Sikerül megoldani a törmelék és a váza kérdését, így már csak az a feladat vár Ailára, hogy a nyulat befogja, én pedig addig rendezem az anyagok helyzetét, mert mágiával még rendbe lehet majd hozni. Na nem Magifix ragasztószalaggal, az nevetségesen is festene, de majd a szüleim megoldják. Ezen morfondírozva térek vissza az emeletre, amikor idegen nyelvű morgolódás üti meg a fülem. Joggal teszem fel magamban a kérdést, hogy most ugyan mi lehet a probléma oka... legjobb, ha utána járok, így meghozván döntésem betérek a szobába, ahol kedves vendégem épp magában szidja a... nos nem tudom mit és hogy, merthogy én finnül nem tudok ugyebár... az viszont a napnál világosabb, hogy alul öltözött állapotban teszi ezt. Mi a fene? Ailát még nem láttam így, ami azt illeti s meg is lepődöm és én nem is szólalok meg, csak figyelem világos bőrét, rajt a a vörös tincseket, a fehérneműt... gondolatok keringenek a fejemben, amik még pár perce sehol sem voltak... - Ömmm bocsi... - szakítom meg végül hallgatag révületem, mert feltűnik az is, hogy Aila karján seb van, ami kizökkent a magam kis világából. - De úgy látom kéne némi segítség a karoddal. Gyere, megoldjuk! - mosoly villan a lány felé ismét, tán szélesebb és komiszabb a helyzet miatt s én ellentmondást nem tűrően ragadom meg a karját és húzom a fürdő felé, ahol előkerítem a kötszert. - Lehet ki kéne mosni. - mondom neki, majd ha a sebet megtisztította, bekötözzük szépen neki. Azt viszont már igazán nem tudom megállni, hogy meg ne nyissam a csapot és hirtelen le ne pocsoljam Ailát, amolyan játékosan, miközben kissé gonoszkásan nevetek fel. Az egész helyzet miatt viszont közben lehet kicsit nyíltabban és pofátlanabbul nézem meg magamnak... szörnyű.

> I watched you change, Its like you never had wings.

Ha másfél órával ezelőtt valaki megkérdezte volna tőlem mi az, amire abszolút nem számítok a Williamson-házban, akoor készségesen feleltem volna, hogy nem fogok melltartóra vetkőzni és kedves barátom, kinek vendégszeretetét élvezem, még véletlenül sem fog arcon és mellkason locsolni némi hideg vízzel. Igazán örülök, hogy a fent említett kérdést senki sem tette fel, mert nagyot tévedtem volna.
Ott álltam Morgan-nel szembe és elnéztem azt a kaján vigyort, ami kiült az arcára. Tulajdonképpen ebben a pillanatban tértem magamhoz, ugyanis az elmúlt néhány percben a meglepetés következtében elfelejtettem érzékelni a világot és annak történéseit. Már a ténytől is rosszul lettem, hogy Morgan meglátott melltartóban, az pláne nem segített a helyzetemen, hogy csekély ellenállást mutattam, miközben kivonszolt a fürdőszobába. Ostobán éreztem magam.
Sosem voltam az a lány, aki képes használni a testét. Nem viselkedtem úgy, mint más korombeli lányok, holott néha szerettem volna szebbnek és kívánatosabbnak tűnni bizonyos emberek szemében. Egyszerűen képtelen voltam direkt módon riszálni a fenekem, vagy kecsesebben, látványosabban végiglejteni a folyosón. Most pedig itt álltam irtó kevés ruhában és éreztem, ahogy a mellbimbóim reagálnak a hideg vízre. Csak arra tudtam gondolni, hogy a leglogikusabb az volna, ha gyorsan eltakarnám a fedetlen részeimet, majd szűkölve visszarohannék a vendégszobába magamban könyörögve mindenféle hatalmaknak, hogy Morgan veszítse el az emlékezetét tüstént, vagy egyszerűen csak ne beszéljen erről a kellemetlen eseményről soha többé. Amint ez végig gondoltam eszembe jutott valami más is. Miért kéne a logikus és kínos utat választanom? Valahogy úgy szólt a mondás, hogy bátraké a szerencse, igaz? Hirtelen úgy gondoltam le kell gyűrnöm a bennem vergődő szégyenlős kislányt és kipróbálni valami újat.
Ennek következtében történhetett az, hogy kihúztam magam és egy grimasz-szerű félmosoly kíséretében a lehető legnagyobb adag vizet loccsantottam Morgan arcába, sőt...nem átallottam még csúfondárosan felnevetni sem.
-Jó viccnek tűnt, nem?-kérdeztem még mindig kacagva.
-Igazad volt valóban az.-kacsintottam az alaposan meglepődött fiúra. Mélyen legbelül pedig átjárt a büszkeség mámora.

Félelmetes, hogy néha milyen fordulatokat tudnak venni a dolgok. Ailát eddig most úgy kezeltem, mint egy szűlő, mert olyan volt, mint akinek irányításra van szüksége, most meg, hogy itt állunk a fürdőben az alulöltözött lánnyal... nos, komisz gyerekes irányra váltunk, ahogy lepocsolom kaján arccal. A gond az, hogy ez nem kifejezetten olyan kisfiús megoldás, sokkal inkább kamasz csibészség, nem mentes "mellékes" tartalmaktól, ami kissé összezavar, azaz zavarna, ha gondolkodnék, csakhogy nem teszem. Itt áll előttem a vöröske egy szál vizes melltartóban, hogyan is gondolkodnék rendesen? Ne legyen a nevem Morgan Williamson, ha képes lennék rá! - Egész jól festesz így. - jegyzem meg hasonló hangnemben, amilyen arcot vágok. Ugyanakkor az igazság is ez... nem láttam még a leányzót ilyen módon és kissé meglepő, de azonnal átkapcsolta az agyam más irányú gondolkodásra s az már meg se fordul benne, hogy Aila bizony nem szokott ilyen lenni és egy ilyen helyzetben menekülne, ahogy csak bírna. - Hé! - meglep a víz érkezése, de felháborodásomat nevetés fűszerezi és ez egyben arra is ráébreszt, hogy most bizony a másik jelentősen más viselkedési formát vett fel, mint szokott. Úgy reagál most fizikai téren, mint verbális csipkelődésemre szokott. Azt is szeretem, ez meg... egyenesen felébreszti bennem a kisördögöt, ami azt illeti. Meglepődtem, nem is vitás, de amolyan Morganes vigyorral igyekszem ezt leplezni. - Teljesen jó móka. - felelem nagy komolyan, serényen bólogatva és a következő pillanatban a vizes felsőt lekapom magamról, aztán mehet a sarokba. - És most egálban vagyunk. - kacsintok rá, jelezve, hogy bizony nem lehet ez így sokáig. Annál is inkább, mert a kissé gyerekes versenyszellem, amit felébresztett bennem, azt követeli, hogy ne csak egynelítsek, de újabb pontot is szerezzek... ilyen, ha sportoló az ember fia. Na meg olyan, hogy elég jó és gyors reflexei vannak, így mielőtt még Ailának meglepődni is lenne ideje, kap egy adag újabb vizet, majd megérezhet még valami hideget, de a hátán: a csempét. Ugyanis a pocsolás leginkább elterelés volt, a fő cselekvés az volt, hogy a lányt a falnak toltam a saját testemmel, tenyereim feje mellett a csempén. Így nézek közelről komisz csillogással szemeimben az ő lélektükreibe. - Na most légy okos....

> The feeling of your skin locked in my head.

A torkomban dobog a szívem, ami azt illeti kissé hányingerem is van. Nyugtatom magam, ez bizonyára normális, hiszen még sosem voltam ilyen közel Morganhez, meg úgy egyáltalán férfihoz, sőt, azt hiszem még szobanövényhez sem. Mindezek ellenére most itt vagyok, nem rohantam el mégcsak el sem ájultam, pedig minden okom megvan rá. Morgan,fürdőszoba,félmeztelen,kontaktus...és ezek csak címszavak, másokban nem is igazán lennék képes megfogalmazni  azt, ami velem történik.
Morgan csibészesen rám kacsint, az arcom pedig valósággal égni kezd a fedetlen felsőtest látványától. Nem tudom mit kellene tennem, képtelen vagyok a gondolkodásra, így csak állok, mint egy rakás szerencsétlenség, egészen addig míg újabb adag vizet nem kapok az arcomba, mire feleszmélek, hátam mögött a hideg csempe, előttem pedig kedves házigazdám, aki még véletlenül sem fukarkodik a Williamson-féle vendégszeretettel. Riadtan tekintgetek azokba a mélybarna szemekbe, miközben úgy érzem teljesen elveszem. A menekülés minden lehetséges útja elzárva, nincs mit tenni, visszavonulhatok vagy okozhatok meglepetést. Felmérem a helyzetet. Furcsán érzem magam, Morgan csípője szorosan az enyémhez nyomódik, aminek hatására szokatlan meleg bizsergést érzek, ami valahogyan mégis rendkívül kellemes, bár nyugtalanító is. Próbálom nem túlgondolni, a következő lépést, szinte ösztönösen simítok végig, finoman, szinte ujjheggyel a hasán és mosolyodom el. A másik kezemmel a hajamat simítom ki az arcomból, amiből csöpög a víz. A fekete sortom dereka már teljesen átnedvesedett...ekkor jön a fantasztikus ötlet. Mosolyom szemtelen vigyorrá szélesül, ahogy kigombolom a rövidnadrágot, majd hagyom hogy lecsússzon a csípőmről, végül egy elegáns mozdulattal a sarokba rúgom, oda, ahova Morgan pólója is került.
Elégedetten figyelem, ahogy meglepett arccal szemügyre veszi a melltartómhoz tökéletesen illő, aprócska csipkebugyit, és közben áldom saját ostoba szokásaimat, miszerint kizárólag harmonizáló fehérneműben érzem jól magam.
Lábujjhegyre állok, hogy közvetlenül a fülébe súghassam a következő mondatom.
-Ugyanmár, pontosan tudod, hogy én mindig okos vagyok.

"In the dead of night
Love bites"

Miért jöttünk az emeleti fürdőbe? Fogalmam sincs... a kialakult helyzet teljesen elfeledteti velem a dolgokat. Azt, hogy ketten vagyunk egy üres házban, hogy Aila a vendégem és nem is olyan régóta van itt... ez mind lényegtelenné sikkad a látvány és a közelség jelenlétében. Ehhez pedig még a revans vágy is csatlakozik. A játékosságból hamar bontakozik ki az életkorunkra jellemző jelleg, egyfajta fülledtség, ami rácáfol a víz hűs hőmérsékletére. Pedig ott van az már a bőrünkön, mivel a nedves ruhadarabok egy része már nincs rajtunk, helyesebben rajtam már nincs felső, de a hideget kompenzálja, testünk fűtőereje, mely akciómnak hála hamarosan összeadódik. Amit korábban javarészt a látvány táplált, most a közelség és az érintés viszi tovább, agy pajtás már régen kikapcsolt. Ahogy Aila könnyed ujjait megérzem kellemes borzongás fut végig rajtam s szemem már nem is látja annyira riadtnak pillantásait. Bár, ami azt illeti félénk és naiv bája is hat rám, de az ezzel keveredő vakmerőség... érdekes elegy és imponál, kellemes. Látom rajta, hogy készül valamire, de amit tesz, egészen meg is lep és egyben le is dönti az utolsó korlátot. Pofátlanul nézem meg magamnak Ailát, ahogy csak tudom. - Merlin szakálla... - mormolom, szinte hihetetlen is az egész, de nem nagyon gondolkodom rajta, mert ez az egész már átvette felettem a kontrollt. - Jól mutatsz ebben a szerelésben... okos döntés volt. - súgok neki vissza a bennem dúló "vihartól" fátyolosabb hangon, míg kezeim ösztönösen indulnak meg. Birtoklóan ölelem magamhoz és járják be fehér bőrének selmyes felületeit tenyereim, míg ajkaim sem beszédre használom már: csókokkal és apró harapásokkal "marok bele" Aila nyakának puha bőrébe, módszeresen elidőzve ott, bejárva teljes hosszát. Közben egyik kezem hajába túr, a másik fenekébe markol. Ajkaim pedig komisz módon vándorolnak, nyakát és fülét, majd arcát is bejárják. Ez az a pillanat, amikor felül kerekedik ösztönös énem és minden agysejtem, idegszálam csak a helyzet szolgálatába szegődik.

> I must confess, Im addicted to this...

Kettőnk közt a  határ olyan, mint egy vékonyka, vörös selyemszalag. Minden apró lehelletre meglibben, gyönge, talán el is szakad. Én magam a borotvaéles penge vagyok, ami könyörtelenül átvágja ezt a puha, erőtlen anyagot.
-Örülök, hogy tetszik. Bár főként Sparknak köszönheted, ugyanis...-kezdek bele a mondatba, de a meglepetés minden áldott szót belémfojt. Képtelen vagyok tovább beszélni vagy gondolkodni, mindent kitölt a tudat, hogy Morgan kezei lágyan tapintják végig a testem minden egyes pontját.  Ahogyan a nyakamba harap az eddigi gyenge alhasi bizsergés, erős, de még mindig élvezetes sajgássá válik.
Hihetetlen. Az agyam egyszerűen nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy elértem a célt, amiért tudat alatt már legalább fél éve küzdök. Morgan passzív áldozat volt, ugyanis biztos vagyok benne, hogy a szándékos és nagymértékű provokációm nélkül sosem jutottunk volna ide. Ez kissé nyomaszt. Pontosabban ez az egyik dolog a háromtételes listáról, ami még itt és most  is képes aggasztani. Ha ez az első pont, akkor a második mindenképp abbeli riadalmam, hogy ez az első szexuális vággyal kapcsolatos élményem, így tapasztalatlannak érzem magam, még saját spontán reakcióimtól is félek. Ennek ellenére örömmel tölt el a tudat, hogy ez a helyzet annak az egyénnek a fürdőszobájában jön létre, aki iránt egyébként is gyöngéd érzelmeim vannak. A harmadik pont pedig az ezen esemény utáni érzéseimmel kapcsolatos, ugyanis egészen biztos vagyok benne, hogy ez  kis "kaland" ( hozzátehetném, hogy ártatlan, de azt hiszem, hogy azon már túlmutat) nem fogja megváltoztatni a kapcsolatunkat, maximum én érzem magam majd kellemetlenül.
Amikor a fenekembe markol hálisten kezd leállni az agyam,ezt jelezvén, még halkan fel is nyögök, ahogy Morgan hirtelen a szemembe néz, az ajkunk alig néhány miliméterre van egymástól, de borzasztóan félek kihasználni a helyzetet és megcsókolni. Hirtelen rettegni kezdek attól, hogy megtudja milyen rutintalan is vagyok a dologban és ezért jut majd elutasítás osztályrészemül.
-Nem is sejtettem, hogy ekkora sikerem lesz,-mondom az izgalomtól kissé rekedtes hangon- de ha gondolod, majd azzal hálálom meg a vendégszereteted, hogy gyakrabban mászkálok így a házban.
Rákacsintok és közben szörnyen büszke vagyok magamra, hogy bármi értelmes elhagyta a száma egy ilyen helyzetben, hiszen szinte minden porcikám remeg a vágytól Morgan karjai közt.

"Wrapped tight around me
Like a second flesh hot skin
Cling to my body
As the ecstasy begins "

+18

Hogy Aila mondani kezdett valamit? Nos, ez nem az a pillanat, amikor nagyon nagy figyelmet fordítanék neki, még ha máskor rendszerint nagy figyelmet szentelek is szavainak. Nem, ez távolról sem olyan pillanat, amikor a nyuláról kívánok társalogni. Sőt, egyáltalán társalogni sem. Helyette nyakát harapdálom és csókolom, mely úgy vonz, akár vasreszeléket a mágnes. Érzem, hogy Ailára hatással vagyok, hogy apró remegések futnak végig testén, ahogy tudat alatt is jobban törleszkedik s ez végtelenül imponál. Paradox módon viszont az is ilyen hatással van rám, hogy némi félelmet is aggodalmat is látok csodás világos szemeiben, a gondolat, hogy a madárkát én csalom először csapdába... és ehhez társul, hogy egyszerre hűs és forró selymes-porcelán bőrét érzem ujjaim alá simulni engedelmesen és fiatalosan rugalmasan-keményen. Érzem az illatát, a benne vibráló rendetlenséget, amit én szabadítottam fel, és... és még többet akarok. Feszes fenekébe markolok és ajkaimra ragadozó mosolyt varázsol sóhaja, amiből szintén többet akarok hallani innentől kezdve. - Sőt, ez lesz a kötelező egyenruhád. - kuncogok, majd megpaskolom a fenekét, mintegy nyomatékosítandó szavaimat. - De akkor számíts rá, hogy akárhol rád fogok ugrani és ledöntelek csinos lábaidról. - harapok bele finom ívű fülecskéjébe szavaim végeztével, csak, hogy tudja ki az "úr". Persze kacsintását és bátorságát is jutalmazom: ajkaim már-már kiéhezetten csapnak le az övére. Na nem durván, vagy vadul, csupán szenvedélyesen, de ebben épp annyi lágy gyengédség is van. Sajátos elegy, de tökéletesen megy a produkálása s édes ajkai csak tovább bátorítanak és még aprókat harapok is. Hogy tapasztalatlan lenne? Nem érdekel, nem is foglalkozom vele, csak támpontot adok neki és lehetőséget, hogy felvegye a ritmust, esélyt, hogy belejöjjön a dologba. Csak el kellett indítani, a többit majd az ösztön elvégzi... Közben, míg egyik kezem derekát tartja és biztosítja, hogy ne távolodhasson el nagyon, a másik felfedező útra indul. Először arcán siklik végig, majd nyakán, jobb keblén folytatva az utat némi finom markolászással, hogy aztán hasfalán simítson végig, elkerülve picit csípője vonalára, ami külső combja felé vezet, de ez csupán "megtévesztés", mert hamar rátalál a még finomabb belső felületre is meleg tenyerem, hogy útját felfelé folytassa... s a végeredmény az, hogy ölét is elérem ujjaimmal. Érintésem eddig is lágy és gyengéd volt keverve némi birtokló határozottsággal, de most még finomabb és könnyedebb lesz, ahogy ujjaim azon fáradoznak egyelőre a fekete anyagon keresztül, hogy az előbbi édes sóhajból még többet hallhassak... és közben persze ajkaim sem szűnnek meg vagy Ailát csókolni, vagy éppen nyakát, fülét támadni. Gonosz lennék? Kétségtelen, de most már nem gondolkozom, csak cselekszem.