Abszol út

Big Brother 

Csak egy pillanat, még egy pillanat! Kérlek, kérlek, ne most fogd meg a kezem! Persze tudta ő is, nem kéne ezt csinálnia. Olyan kis ostoba, tétlen bogárka így. Aki egyre csak keresi azt, aki megvédené ő az óriás vízcseppektől, mi mások számára csak nyári zápor. Nem, ő félt ezekben a nagy záporokban. A lelke megremegett a hirtelen változásoktól, s kereste a kiutat, azt a kapaszkodót, a biztos támaszt mi majd megmenti a magánytól. Mert ettől félt leginkább. Egyedül a sötétben, lehagyatva állni, s várni a biztos… A biztos mit?! Ordítani lett volna kedve, leginkább az anyjával, s az apjával, mégis miért engedték el! Kilökte volna a kisbabát az ablakon, mert úgy gyűlölte már a sírását, s utálta önmagát mindezért, mert nagyon rossz testvérnek érezte magát. Persze mindezt kinek mondhatta volna el? Ki hallgatta volna meg mindenféle ítélet nélkül? Egyáltalán… A csacsogására ki volt kíváncsi?
Nehezen eresztette a durva anyagot. Mégis engednie kellett az óvatos, dédelgető erőnek, mely akkor áthatotta a kis vállakat. Apró kacsói a nagy kezekre simultak, még mielőtt felsegíthette volna őt a földről, s úgy pislogott a másikra. Most kéne előadnia a tökéletes, érintetlen lélek meséjét, hol a gonosz boszorkáknak helye sincs. Nyíltak az ajkak szólásra, még mosoly is ferdült volna az édes kis arcon, de egyelőre nem igazán tudta ezt előadni. Mintha leleplezték volna. Lehajtotta a fejét, kezeit leejtve, hisz ez illetlenség, igazgatta meg a ruha szélét, mely meggyűrődött a nagy „dulakodásban”.

- Semmi baj. Csak elfáradtam. – mondta maga elé, mely nem is volt oly értelmetlen, bár korának nem épp megfelelő passzus. De mi mást adhatott volna elő? Már így is túl sokat beszélt, s mesélt. Egy-egy elejtett mondat, félig elsuttogott bánat, már… Olyan volt mint egy őszinte vallomás. Titkolt, t tiltott. Főleg tiltott. Bűnös vágy, mely csak rosszból fakadhatott.

- Fáradt vagyok csak. A sok tanulás. – ökölbe szorított kezével viccesen koppantva a buksin, ezzel is jelezve, hogy nehezen mennek bele az előadott dolgok, mosolyodott el. Nem. Erős volt. Nem a legerősebb, legbátrabb, merész kalandozó, ki egy igazi griffendéles vakmerőségével hódítja meg a világot, de… Igen, ő is vörös volt. Egyfajta belső erő, egy tűz ott lobogott a kis mellkas mögött. Csak még nem igazán tudta felfedezni ezt magában. Hisz oly nehéz megismerni önmagunkat. Belesimulva az erős kézbe, zavartságát leküzdve támaszkodott rá, s emelkedett fel a földről. Megsérült, hát igen. Ha nem lettek volna a varázslatok, melyekkel hetente találkozott a gyengélkedőn, tán az is látszott volna, hogy hányszor, de hányszor történt már meg vele kábé ugyanez. Csak akkor nem lökdösődik hanem pusztán önnön ügyetlensége botladozik egyik lépcsőről a másikra. Persze, nem engedve el a másik kezét, közelebb húzódva az erős karhoz, mely biztonságérzettel töltötte el, vigyorgott a nagyvilágba. Nem volt az az igazi, szívből jövő valami, de legalább nem pityergett. Ez is jobb volt a semminél. S inkább csacsogott ostobaságokról, mintsem megnyissa a szívét, s kiadja önmagát. Az túl rossz.

- Nem is vagyok éhes. Vagyis nem annyira. Ráadásul azt mondta McGalagony professzor is, hogy írunk valamit holnap. Hmh… Vagy nekem kéne az órára készíteni valamit? Valahogy etzek a dolgok mindig összekavarodnak a fejemben. De biztos vagyok benne, hogy valami írni kell. Bárcsak emlékeznék, hogy mit is mondott… - igen, egy beadandó dolgozat. Hogy legalább felküzdje magát az elfogadható szintre az évvégére. Persze így már nem sok lesz belőle. Mint ahogy eszébe sem jutna esetleg, hogy a piszkot varázslattal eltüntesse a ruháról. Sőt mi több, nagy szemekkel csodálkozik amikor valaki csak úgy előbukkan. Még mindig. Pedig megszokhatta volna már. Ajvé…

- Ahha! Szóval így tűnnek elő a hoppizék. Dejó! Aa is tud ilyet. Csak ritkán használja. Mert valahol elhagyta a kislábujját, s nem vette észre… Azóta nem kedveli. Szerintem én meg sem fogom tanulni. Túl félelmetes. Inkább akkor sétálok. Igen! Séta meg vonatozás. Ezért jó év elején a vonatozás. Meg visszafele is. Te is szereted a vonatozást? Biztos mindig hátul szoktál ülni azért nem láttalak. Pedig sokkal jobb elöl leülni. Én legalábbis jobban szeretek. S valamiért a prefik is szeretik ha szem előtt vagyok. Nem értem, hogy miért… - miközben épp ezt fejtette ki, két dologra döbbenhettél rá. Először is, nem csak akkor beszél ha zavarban van, vagy épp unatkozik, hanem akkor is amikor épp szeretne valamit sürgősen elfelejteni. Tehát non-stop dumagép. A második, a prefektusok állandó félelme NEM alaptalan. Ugyanis alig tettetek meg három lépést már majdnem felbukott egy kiálló macskakőben. Amiben csak egy jó reflex, ki tudja honnan jött, meg a kezed akadályozta meg igazán.

- Hupsz! Ez közel volt. Milyen rosszak ezek az utcák… - pillantott le a földre, majd fel rád, teljes ártatlansággal. Ami… tényleg az volt. Mihez kezdene ő a halálfalók között?! Még elfutni sem tudna...

Figyelte a lánykát, majd felsegítette őt a földről. Valamiért megesett rajta a szíve, s bár ez viccesen hangzik, hisz mégis csak Clyde Irwineról van szó, arról a bunkó srácról , aki mindenki fejére csak bajt hoz, ráadásul veszélyes is és talán több ellenséggel rendelkezik, mint bárki más a földkerekségen. Bár, erről csak ő tehet és az ostobasága, mely szerint nem bízhat meg senkiben, s minden barát se...fej, s minden lány kx....va.
Talán, ha történne valami pozitív az életében, s nem csak a napi iskolai dolgok, meg a már szokásává vált esti portyák, mikor szemtelenül ellopja társai vagyonát, akkor talán ő is normális lehetne, mint mondjuk ez a lányka. Bár, ha jobban belegondolunk, ezzel a lánnyal sem stimmel valami, egész biztosan hangya mászott az agytekervényei közé. A srác felhúzott szemöldökkel hallgatja a lány továbbra is tagadó válaszát, de eldöntötte, nem fog vele leállni vitázni. Ha azt mondja, hogy nincs baja, akkor valószínűleg ez az igazság, vagy csak nem akar erről beszélni.
- Ha te mondod...na menjünk..- mondta a lánynak, s végre elindultak. Clyde talán még nem is tudja, mibe keveredett. Ez a lány egész biztosan ki fogja készíteni az idegeit. A kis griffendéles egész út alatt csak fecsegett, minden marhaságról , be nem állt a szája, s igen csak fárasztotta a fiút, kinek arcán néha már a düh és a "menten megfojtlak" gondolat jelei cikáztak.
- Állj már le! - Morran rá, s ekkor a lány majdnem orra bukik az egyik macskakőben.
- Nem az utcákkal van baj, csak túl sokat fecsegsz. Ha néha az orrod elé is néznél, akkor nem lenne gond. Most pedig hoppanáljunk, mert kxrvára éhes vagyok és esküszöm, hogy itt hagylak, aztán majd beszélhetsz a falhoz, vagy tudom is én, hogy mihez..- mondta bosszankodva, miközben elővette a pálcáját, hoppanálásra felkészülve...

Bárkinek az éterben Vigyorog

A lenyugvó nap utolsó sugarai betöltik a keskeny utcát, búcsút intve a ma szörnyűségeinek.  Egy vékony, magas, bíborra színezett alak azonban elállja a fényt a sokat megélt kockakövek elől. Serpenrosa kissé megremeg és összébb vonja sötétlila köpenyét magán. Smaragdzöld szemei töprengőn tekintenek fel az egyre szürkülő égboltra, amiken lassan felcsillannak a csillagok.
-Pedig milyen szép lenne, ez a mai este!
Szakad ki belőle hirtelen a mondat, egy halk sóhaj kíséretében. Megrázza a fejét és lépésre erőlteti fáradt lábait. Közben az aznapi események emlékképei villannak fel, mint valami rossz, szűnni nem akaró rémálom.
*Az éles sípolás sérti a fülét, megpróbál átfordulni az ágyában, nem akar még felkelni, nem akar bemenni újra és látni a szomorú, reményvesztett arcokat. A ?véletlen? baleseteket szenvedett áldozatok sérülései, amikre nem mindig tudnak enyhülést adni. Ám mégis ráveszi magát, hiszen ez a dolga, hogy gyógyítson mindentől függetlenül, jót és gonoszat; gyilkost és az áldozatát. Értelmetlen erőszak az egész. Így gondolta még fiatalkorában, mikor csendesen olvasott a Mardekár klubhelységében derengő, kísértetiesen zöld fénynél. Gyorsan elmúltak azok az évek.
A tükörhöz vánszorog, azonban amikor belenéz csupán egy fáradt, sápadt arcot lát, élénk zöld szemekkel amikben aranysárgán csillogó vékony erek kúsznak végig, s mind ezalatt sötét árok. Aminek a két hete tartó hosszú munkanapok az okai. Majd továbbvonul a fürdőszoba felé.
Következő emlékképe egy szigorú arcú, idősebb boszorkány, aki épp pergő nyelvvel osztogatja a gyógyítókat.
-Hellsing, maga a negyedikre megy ma.
Serpenrosa először összerezzen, majd bólint.- Igen asszonyom. - Megfordul és elindul a lépcsők felé.
A nap nem hozott semmi jót: egy súlyosabb kartörés, könnyű beteg, kezdésnek nem rossz. Az utána érkezők azonban egyre szörnyűbb képet festenek. Ismeretlen eredetű sérüléseket elszenvedett betegek sora. Serpenrosának feláll a hátán a szőr, ha meghallja, hogy ismeretlen eredetű sérülés, általában ez halálfalók okozta sérülések. Egyre több az ilyen páciens, van akit rögtön az elmeosztályra kell küldeni. Egy férfit is behoztak, a sérülései súlyosak és mélyek, félrebeszél; öt gyógyító küzdött az életéért, sajnos azonban nem sikerült megmenteni. A családot és a papírmunkát Serpenrosára bízták, mivel ő vette fel. Ahogy kilépett a folyosóra meglátta a családot. Nem érdekelte a férfi neve, hogy ki volt és miért halt meg. Ezen már túl volt, az első évben még minden alkalommal foglalkozott ezekkel, megismerni a pácienseket, az életüket. Mostanában már nem, csak bemegy, ellátja, ha nagyon muszáj vált velük néhány szót, aztán továbbhalad a következő beteghez. Így kevésbé viselik meg a soha fel nem épülő betegek és családjaik. Egy kislány szalad elé és ránéz kék szemeivel, talán öt éves lehet.
Szereti a gyerekeket és mindig elszorul a szíve, ha közölnie kell, hogy a szülő vagy szülők többé nem térnek vissza.
Hirtelen felocsúdik gondolataiból, csörömpölést riasztja meg, azonban csupán egy aranyos, barna cica ugrott rá egy szemeteskukára.  Jobb kezével hátralöki csuklyáját, sötétbarna haja vállára omlik, másik kezével ösztönösen pálcájához ér, kicsit habozik, de végül előhúzza.
*Késő van már te lány, nem biztonságos ilyenkor felelőtlenül mászkálnod!*
Suhan át agyán ám, talán hogy kissé megnyugodjon megfordul és elkezdi nézegetni a könyvesbolt kirakatában lévő könyveket.

Valahol nem messze az Abszol úttra nyíló szakaszától  Egy a járkálástól enervált, és fáradt vándor ténfereg. Bejárta London teljes belvárosát. Rengeteg zegzugos helyet látott. Úgy vélte, mintha egy helyen hoppanálás zaját is hallotta volna, de aztán nem látott semmit. Micsoda hatalmas város.. valójában valahol így estefelé kezdett rádöbbenni milyen hatalmas dologba fogott is bele egy ilyen barátságtalan környéken. Kissé sokat járkált már, és most egy olyan helyre tévedt amit nemigen tudott hova tenni. Úgy emlékezett már járt erre, de most mégis elvesztette a fonalat. A sötét utcasor végén falat látott.
- Remek zsákutca..Zsörtölődött félhangosan, majd sóhajtás közepette letette egy pillanatra a gitártokját, és a táskáját is, mely csendben landolt a nedves aszfalton. Körbenézett, de csupán egyetlen fényforrást látott az egész környéken. Valami cégtábla szerűségnek tűnt, egy eldugott lebujféleség lehetett. Maga mögött hagyva a holmijait elindult a fény irányába, és végül kiolvasva a cégtáblát végzetes gyanúja támadt. "A Foltozott Üst" volt olvasható.
- Hm.. Mindössze ennyire tellett most a fiútól. Lassan beletúrt a hajába, és megdörzsölte a szemét. Szinte már sötét volt. A nap utolsó sugarai alig érték el a mellékutcát. A következő percben azonban egy meglehetősen szakadtnak látszó taláros fickó vetődött ki a lebujnak látszó hely ajtaján.
- Meg ne lássunk itt még egyszer! Visszhangzott odabentről, és furcsa szagok terjengtek, míg a hely ajtaja be nem csukódott. Olyan szagok, melyeket Craig utoljára gyerekkorában érzett. Érezte, hogy jó helyen van. Pár percig el is mélázott rajta mennyivel szeparáltabb itt a rendszer, mint Ausztráliában. Nyilván ez az eldugott rész lehet a varázslónegyed kezdete. Fejtegette magában a dolgokat. Ez a pár percnyi mélázás éppen elegendő volt ahhoz, hogy az üzletből kivetőfő fickó elsuhanjon mellette. Craig kis késéssel észbe kapott, és a maga mögött hagyott holmija felé tekintett, tartott tőle, hogy a rossz külsejű alak eltűnt velük. Mikor visszafordult azonban azt tapasztalta, hogy a cuccok megvannak. A fickó azonban eltűnt a zsákutcában. Mostmár egyre világosabb volt számára a dolog. A holmiját felkapva most már nyugodtan vette elő aránytalanul hosszú pálcáját, és megindult a zsákutca fala felé. Közben újabb alakok jöttek ki a foltozott üstből, és nyomtalanul hoppanáltak mögötte így nem maradt ideje kérdezősködni. Az első gondolata az volt, hogy a fal egyfajta kiábrándító illúzió könnyedén áthaladhat rajta. Azonban az első koppanás erre rácáfolt. Megvakarta a fejét, és az ütés helyén keletkezett apró púpot. Ismét sóhajtott, majd a pálcájával körkörös mozdulatot tett, minek végén megérintette a kőfalat.
- Mutasd magad! Mondta határozottan, mire a fal néhány tégláján sejtelmes fény csillant. Már minden világos volt az ifjú vándor számára. Szépen sorban érintette a téglákat, és a következő percben feltárult előtte az itteniek által Abszol Útnak nevezett hely. Magabiztosan haladt előre, és kezdett körbenézni. Az imént erre távozott fickót nem látta. Tulajdonképpen kihalt volt a hely. Az egyetlen látható, és mozgó alak egy sötétlila köpenyt viselő árny volt. Craig kezdetben nemigen törődött vele azonban tanácstalan, és kíváncsi lépései talán magára vonhatták a figyelmet. Lassan bámulta a kirakatokat. Óvatosan lépkedett előre, egy pillanatra egy macska által keltett neszre figyelt fel. Nemsokára elhaladt a kirakatot bámuló másik mellett tekintetében tanácstalansággal. Rendkívül elszokott a varázsvilágtól erre most kezdett egyre jobban rádöbbenni. Mi lesz ezután?

Az egyre tompuló fényben egyre kevésbé tudja elolvasni a könyv borítóin lévő szövegeket, de hát így jár, aki ilyenkor sétál erre. Hirtelen léptek neszére lesz figyelmes, szeme sarkából pillant csak a hangforrás felé, itt nem ajánlatos megbámulni az embereket. Egy nagydarab, rosszarcú férfi jelenik meg az Abszol út kapujában, Serpenrosa izmai megfeszülnek, szemei sárgára váltanak. Azonban az úriember inkább elcsörtet mellette és eltűnik a Zsebpiszok köz irányába. Serpi ezt egy sóhajjal affektálja, persze ez nem jelent biztonságot.
*Ideje hazamenned kislány! Áhh, de jól esne egy cigi most! Meg egy tea. Ó, ennyire nem lehetek fáradt! Bemegyek apához, bár úgysincs már nyitva, de végülis kulcsom van.*
Az ötlettől megkönnyebbül, azonban öröme nem tart sokáig. Egy újabb idegen léptei törik meg az út csöndjét. Ismét csak fél szemmel nézne oda, azonban…*Mi a fene? Egy mugliii itt?* Odafordítja fejét teljesen és álmélkodva néz, majd ajkai mosolyra húzódnak.
*Jesszus, ezt a csávót meg honnan szalasztották?! Úgy néz ki, mint valami mugli utcai zenész. De ezzel nem lesz probléma, tuti nem halálfaló.*
A srác lassan mellé ér, elég elveszettnek tűnik, pedig amennyire a lilaruhás lány meg tudja állapítani kb. egykorúak. Szenvtelenül szemügyre veszi a fiatalembert, barna haj és amennyire látszik kékes szempár.
*Elmegy. Hm, lehet, hogy van cigije? Egy próbát mindenesetre megér.*
-Helló, figyelj nincs véletlenül egy cigid?- Szól utána abban a reményben, hogy az elhaladó meghalja és rendelkezik a fent nevezett tárggyal, akkor legalább nem kell feltúrnia a fél teaházat. Hogy biztosan észrevegyék tesz egy lépést a barnahajú emberke felé.
-Nem akarok beleszólni, de tudod nem szerencsés ilyen szerkóban ilyenkor, itt flangálni.
Szeme színe kissé visszavált smaragdba, de az arany érek még mindig erősen látszanak benne, azonban ha a másik figyel, akkor észreveheti, hogy tekintete töprengőbbre vált.
*Lehet, hogy nem véletlenül mászkál itt. Végülis lehet százfűléfőzetet nyelt auror is, aki épp csalit játszik, ami nekem nem túl szerencsés. De max. gyors hopponálás, ha ég a talpam alatt a talaj.*

Ahogy a tanácstalan vándor lassan elsétálna a jelenleg egyetlen a közelben lévő mellet. Feltöltve régi emlékeit új élményeivel hirtelen megszólítják. Csupán a hang üti meg a fülét a tudatáig el sem jutnak a részletek. Sem hogy nő e vagy férfi az illető, vagy egyáltalán kiféle miféle a hangnem. Abban a percben az ösztöneire hallgat. Talán hibásan, de kénytelen ezt tenni az ösztönösség viselkedése sajátja. Hirtelen perdül meg a tengelye körül, és a régen tanultakat figyelembe véve reflexszerűen húzza elő a pálcáját a ruhája ujjából. Az eddig mögötte álló, de így vele szembekerülőre szegezve azt. Nem szól csupán meredten bámul előre kék lélektükrein át. A fordulattól a kócos barna tincsek a szemébe csúsznak. Lassan derengeni kezd neki a néhány másodperccel ezelőtti megszólítás magvas tartalma. Hosszú percekig bámul ennek ellenére ugyan, de ha nincs ellenreakció leereszti a pálcát, mely csakolyan meglepően hosszú, mint a megjelenése. Lassan mérlegeli a dolgokat, és össze áll a kép. M3egvakarja a fejét, majd lassan szólal meg kissé vontatottan, miközben elteszi a pálcáját.
- Van persze..
- Talán kérsz is? Kérdez vissza kihívóan, aztán a választ meg sem várva beletúr a zsebébe és egy doboz Camel-t húz elő. Lepattintja a doboz tetejét, meg a tenyeréhez csapja, így egyetlen szál kandikál csak ki. lassan a másik felé nyújtja, a holmijai a földön hevernek. Ha a másik a szálért nyúl ő közben alaposan belefúrja tekintetét. Kénytelen megállapítani, hogy első körben kissé udvariatlanul, és gyanakvóan reagált a lány megnyilvánulására. leszegett fejjel feszül az újabb megjegyzésnek, aztán előrebillentve fejét haját ezzel az arcába lódítva méri végig saját magát.
- Ezt hogy érted pontosan? Kérdez vissza.
- Mármint, pontosan hol? És pontosan milyen "szerkóban" Stilizál idéző jelet a kezeivel. Miközben kérdez.
- Ami azt illeti fogalmam sincs hol vagyok.. és bevallom azt sem értem mi bajod a cuccaimmal ez a Jackie Aboriginal.. bár bevallom látom itt elég régimódi a szokás.. vet utaló tekintetet a lány kissé régimódi köpenyére.. hiába ezek a kultúrális különbségek.. a varázslóvilágban is jelen vannak..

Az ifjú, valószínűleg elbambulhatott, mert elég hevesen reagált a lány megszólítására. Serpenrosa reflexei jók, meg is rezzent a keze, mikor a fiú megpördült, de végül csak egy csengő nevetés tudta elhagyni ajkaik. A srác viselkedése elég fura, lehet nem érti jól a nyelvet?
*Atyám, ez egy holdkóros, nem hallott még arról, hogy nem illik bámulni másokat? Bár lehet az értelmi képességeivel akad probléma, a reflexei gyorsak, de... a szelleme lassab...jóóóóval lassabb. De legalább van cigije.*
-Köszi, ez igazán kedves tőled.
Serpi kissé türelmetlen tekintettel néz rá, azonban túlsiklik ezeken az apróságokon. Majd elveszi a felé kínált szálat, és pálcájval meggyújtja azt, a srác megpróblja belefúrni tekintetét a lány lélektükrébe, ami a pálca fényénél gyilkosan megvillan egy pillanatra.
-Ezek szerint nem vagy idevalósi, vagy valami eldugott faluból jössz. -Mondja mármár gúnyos-nevető hangon.-Nos úgy értem, hogy tökéletes prédajelölt vagy a halálfalóknak, akik gonosz varázslók, muglikínzási fétissel. Anglia meglehetősen veszélyes hely lett és ez egyre rosszabb lesz. Nekem nincs  bajom a mugli cuccokkal, de ha túlélésre játszol, itt jobb, ha kicsit konzervatívabban öltözöl, főleg este.
Felvonja a szemöldőkét, majd megállapítja, hogy a fiatalember vagy most szabadult a Mungóból, vagy külföldi...
*Elég régimódi a szokás. Anglia mindig is tradicionális elveket vallott. Persze nem mindig pozitív értelemben. Ha csak az aranyvér beltenyészetre gondolok. *
-Ez itt az Abszol út, London és talán Anglia egyik legrégebbi varázsló vásárnegyede, többek közt. Más kultúrális szokások? Miért honnan jössz?
Immáron nyugodt zöld szemeiben kiváncsiság fénye csillan. Mélyet szív a dohányáruból, majd fejét kissé felfelé-félre tartva kifújja a füstöt.

Míg hallgatja a másik magyarázatait körbenéz maga körül, hogy rendben vannak e a cuccai. Minden körülötte hever a földön. De szerencsére látszólag épségben vannak. Míg hallgatja a másik felet maga is rágyújt egy szálra, ám kevésbé színpadias módon egy öngyújtó segítségével. Nos igen nyilvánvalóak a különbségek. Időközben a máik a mondandója végére ér. Ekkor ismét Craig szólal meg. Most már, hogy valamivel többet hallani a hangját jól kivehető az akcentusa, és bár nem tudni a másik halott e már ilyet egyértelműen Angol, már túlzottan is .. egyszerűen Ausztrál. Csak úgy tördeli a szavakat. Közben pedig elharapja a végüket. A lány nevetésére a fiú lesüti a szemeit őszinte szégyen ül ki az arcára. Nem erre számított, nem tudta hogy a tájékozatlanság ilyen szörnyű bűn erre felé.
- Halálfalók mi.. replikázik unott hangon, még mindig kicsit szégyellve magát a kinevetése kapcsán.
- Tehát igaz, hogy ti erre felé háborúsdit játszotok.. nem hittem, hogy ez ennyire komoly..
- Egyébként köszönöm kérdésed.. Craig vagyok, és igen nemigazán ismerem a járást Sydney-ből jövök.. Ausztráliából..
- Talán már halottal róla. Tördeli kissé idegesen a kezei, és szívogatja a cigarettát. Szabad pillanatiban az öngyújtóját pörgeti az ujjai között. A haja minduntalan már már ütemesen a szeme elé vándorol, végül inkább hagyja az egészet. nem húzogatja semerre. Magabiztosnak látszik mégis elveszettnek, ez egyfajta furcsa bájt kölcsönöz a karcsú idegennek.
- Szóval ez itt a híres Abszol Út.. Forgatja körbe a tekintetét, miközben csak eregeti a füstöt.
- Tényleg lenyűgöző.
- Szóval akkor azt is mondod, hogy bármikor itt teremhet valaki aki el akar kapni..? Teszi fel csalafinta tekintettel a kérdést. Ha ez így van ez két dolgot jelenthet.. neked vagy nincs félnivalód, vagy nagyon bátor vagy..Nyugtázza magában a gondolatait, melyeket persze ki is mondd. Pár perc csend következik, majd ha nem kell a másikat félbe szakítani, így szól.
- Ha már ilyen kedves voltam, és megkínáltalak stilizál idézőjelet ismét.
- Kérhetnék egy szívességet én is?

Úgy tűnik az úriembert nem igazán figyel a szavaira, ez kissé irritálja a fiatal hölgyet, de természetesen nem teszi szóvá, elvégre is nem az ő bőre bánja. Tekintetével követi a fiú pillantását, láthatóan hozzá tartoznak a földön heverő holmik. Ő is rágyújt, de egy öngyújtó segítségével, ami errefelé szokatlan holmi, legalábbis nem gyújtóforrásnak szokták használni. Az ausztrál szemmel láthatóan zavarba jön, amikor Serpi nevet rajta.
*Ez de kis cuki, de az akcentusa nem szörnyű, bár lehet csak azért, mert Walesben nőttem fel, majd idővel kissé átszokik.*
Mivel a gyógyítóhölgyemény elég jó emberismerő és megfigyelő, hamar ráeszmél, hogy a barnahajú fiatalember kissé zokon vette a nevetését. Sóhajtva hátrább simítja rakoncátlan fürtjeit pálcás kezével, majd egy lépést tesz a másik felé a szemébe nézve.
-Bocs, nem akartalak megbántani, csak tudod egy kicsit-keresi a megfelelő szót- szokatlan vagy nekem.
Megvárja amíg a szemben álló elmondja a mondókáját, addig türelmesen, élvezettel beleszív néha cigijébe.
-Nem játszunk, bárcsak játék lenne, de ez élet-halál harc. Sok ember meghalt vagy eltűnt és egyre többel fog ilyesmi történni. Jobb résen lenni, csak óvatosan. -Nekidől a kirakat falának, közben átpörgeti az agyában az információkat, amiket agyában tárol.*Kenguru, emu, sziget, körötte van egy két kisebb sziget, ott lesz a nyári olimpia, tasmán farkas és ördög, koala maci, eukaliptusz, a Nagy-korallzátony, meg az a nagy vörös hegy.*
-Én pedig Serpenrosa vagyok- Átveszi a cigit tartó kezébe a pálcáját és kezet nyújt, amit lehet, hogy a másik fél nem fogad, de az illem megkívánja, meg már a megszokás.-Craig érdekes név. Igen, tudom hol van. Elég messze jöttél akkor.
*Jesszus rosszabb, mint egy túlpörgött tündemanó.* Gondolja mikor a srác elkezd játszani az öngyújtójával.
Komolyan bólint, de aztán cseresznyeszín ajkai mosolyra húzódnak ismét.
-Nos igen, bár talán még kicsit kora van még a gyilkoláshoz, de bármi megeshet. Ami azt illeti nekem kevés félnivalóm van, illetve kevesebb, mint a többségnek. A bátorság itt nem sokat ér. Meg erre tudok rövidíteni.
Vállat von, azonban ami ez után elhangzik kissé kiéleződik benne a gyanakvás. Pár percig nem is válaszol, a mardekáros fele, lazán elintézné a dolgot; de hát végülis...nem tűnik túl ártalmasnak. Végigméri az idegent, tekintete fürkésző, de szemei nem árulnak el túl sokat, közelebbről: semmit. Szokás szerint a távlságtartóbb énje győz.
-Persze, kérni bármit lehet.*Csak nem biztos, hogy teljesül is*
A fiatal gyógyító figyelmét kissé megosztja a sötét, illetve a sötétben megrezzenő árnyék, pálcáját visszavéve jobb kezébe, immáron ismét borostyánszín szemmel fürkészi az Abszol út egyik távoli szegletét. Persze azért a kis kenguruföldire is figyel fél szemmel.

Újdonsült éjjeli beszélgetőpartnere láthatóan olvas a sorok között. Könnyedén kiveszi, hogy a fiúnak nemigen volt ínyére a kacaj. Nyomban igyekszik korrigálni. Ám a fiú sem volt tétlen, lassan kezdi körbe bástyázni magát az információkkal. Koránt sincs hazai pályán. itt kissé mások a viszonyok. A lány közelebb lépésére feltekint, de nem mozdul semerre. Kissé bágyatag pillantásra méltatja a bocsánatot kérni igyekvőt. "Szokatlan vagy nekem.." hangzik, miközben Craig búján dörzsöli táskás nedves szemeit. Erre a fiú azonnal félbeszakítja a rituálé szerű dörzsölgetést, és nyomban kifakad belőle valami rendkívül őszinte, amolyan ausztrál.. gondolat.
- Hm érdekes, ezek szerint nem túl gyakran van dolgod az ellenkező nemmel.. Állapítja meg Craig rendkívül őszintén, bár igazából fogalma sincs róla. Rendkívül bántó maga a gondolat, és modortalan maga a feltevés is, de a hangnem rácáfol mindenre olyan természetes vad őszinteség sugárzik a kérdésszerű megállapításból, hogy lehetetlen volna akárcsak a vizet is felkapni miatta.. Legalább is eléggé valószínű, hiszen a bántás látszatát sem próbálta kelteni.. Eztán pedig újabb újabb őszinte reakció következi. Természetesen Craig elfogadja a kezet azonban mulatságos, de helyesnek vélt mozdulatra ragadtatja magát. Rezzenéstelen arccal kezet csókol a lánynak, miközben esetlenül hajol meg, s végig felfelé tekint figyelve a másik szeme járását, valami ehhez hasonlóval a tekintetében. Nos itt valahogy így szokás nemde.. A másik könnyedén ismét kacajra fakadhat az őszinte de esetlen gesztuson, melyet Craig helyesnek vél.. mintha egy antik szakadék tátongna kettejük között, melyet a fiú most a múltba révedve próbálna áthidalni egy általa nem túl gyakran gyakorolt gesztussal. Megint csak idevegyül a szemtelen, de bájos érzés, mintha kicsit a középkorból érkezettnek érezné a lányt a kócos ausztrál rockzenész..

- Érdekes?? Kérdez vissza a nevét ért jelzőre, miközben felegyenesedik a kissé hosszúra nyúlt esetlen kézcsókból. Lassan a szájába teszi a cigarettát egy utolsó mélyet szív, majd eldobja és eltapossa a csikket.
- Serpenrosa! A te neved viszont kifejezetten tettszik.. valami kígyós dolog igaz.?
- Serpenros.. Serpenrosa.. Ízlelgeti a nevet. Azt hiszem tettszik! jelenti ki végül, miközben kissé felakadnak a szemei a gondolkodás közben. Rendkívül mulatságos, de valahol mégis bizalmat sugárzó jelenség Craig.. az már egyszer elég valószínű.. persze ki tudja..
- Hát jah messziről mondhatni.. Nyugtázza ennyivel a felvetést.
- Amúgy pontosan hogy érted ezt a dolgot, mármint ha tényleg.. ilyen Spooky itt a helyzet.. Huhog, és imitál szellemet közben a kezeivel.
- Akkor neked tudnod kell valami eléggé komolyat, hogy ennyire nem félj semmitől.. vagy valaki nem mond igazat.. Töpreng el megint, miközben az égre tekint.
- Ami pedig a kérést illeti.. csak arra gondoltam, ha már így leszólítottál talán kicsit körbevezethetnél, meg mutathatnál valami helyet ahol elalhatok.. ha már amúgy is az itteni varázsvilág miatt jöttem.. jó volna ebben a közegben elszállásolni magam..
- Szóval valami fogadófélre hotelra gondoltam.. ha tudsz valamit.. meg lenne még pár kérdésem eléggé nehezen ismerem itt ki magam.. Szóval kalauzolhatnál.. vagy hogy is mondják erre.. Köszörüli meg kissé a torkát.
- Szóval ha nem sietsz. De egy szállást ha mást nem tényleg mutathatnál.. Miközben kifejti kívánságát nem kerüli ela figyelmét, hogy a lány fürkészni kezdi a "távolt". Ujjai a lelógó kabátujj alatt ösztönösen a pálcára tekerdenek, de ő maga nem lát semmi, még mielőtt az iménti felvetésre replikázhatna a másik kíváncsian, mint egy turista kérdezi.
- Láttál valamit?

Serpenrosa ledöbbenve mered a fiúra, aztán idegesen elhajítja a cigaretta maradék részét. *Hogy MIT mondott, téééényleg kimondta, amit mondott???!! Ez nem komplett, na mindegy ezzel nem rontom el az estémet.*
Legszivesebben sikítana, annyira abszurd az egész helyzet, mint valami groteszk színdarab, amiben ő az egyik szereplő. *Kézcsók, hát; vagy ezer éve csókoltak neki kezet, lehet ők csak annyit mondanak csá...El kéne húzni a kezem.*
S a gondolat megszólalása tettre sarkallja a testet is, könnyedén húzza vissza a kezét, láthatóan semmi más reakciót nem mutat arca és szeme is hüvösen fürkészi a másikat. Kicsit oldalra dönti a fejét amikor a srác ismét beszélni kezd.
-Nem azt mondtam, hogy nem tetszik a neved, csak annyit, hogy érdekes, de amúgy erős név és fura, nem véletlenül mondják, Nomen et omen. De mit jelent a neved?
Amennyiben válaszol a beszélgetőpartnere meghallagatja, ha nem hát nem. De mivel kissé már kezd fájni a lába, hol az egyikre, hol a másikra helyezi testsúlyát, persze nem túl feltűnően.
-Kígyó rózsa, vagy rózsa kígyó, én is szeretem. De te tényleg olyan vagy, mint aki beszívott...
Mosolyog, nehéz napja volt, és mégis, ez a fiú megmosolyogtatja, a lilaköpenyes hölgyemény nem is érti hogyan. Elmehetett volna már régen és mégis beszélget, lehet ezt nevezik karizmának. Vagy csak azért maradt, mert...miért is? Általában nem szereti az idegeneket, és soha nem állna le ilyen dilis szerzetekkel, főleg nem azokkal, akik mugliruhába flangálnak. Miközben ezen agyal a srác ismét átmegy "bolondba" .
-Spooky- Kicsit összevonja szemöldökét. Ám végül nem bírja és elneveti magát megint.-Igen, jó okom van rá, hogy miért nem félek, illetve miért nem kell attól félnem, mint a többieknek. De ezt nem kötöm az orrodra.
*Nah te jó ég, én, mint idegenvezető, hát végülis...holnap szabadnapom lesz. Viszont ilyen cuccban kizárt, hogy velem koslasson, nem akarok feltűnést kelteni, pláne nem itt. *
Serpi kicsit idegesen játszik a pálcájával. Azonban éberen figyel, hiába lát jól így szemével, aki álcázni akarja magát az tudja is, nem támad, ez azt jelenti, hogy nem ők a célpont, de szerencsés lenne most elmenni innen.
-Nem vagyok benne biztos, tudod van egy kis paranoiám, de még megvagyunk, úgyhogy ez bíztató jel.
A barnahajú fiatalra pillant, majd válaszol is a kérésre.
-Nos rendben, de nem maradhatsz ebben a szerkóban, ki-zárt. Jobb kerülni a kiváncsi szemeket,  elvileg a Foltozott Üstben kell lennie helynek, ott elalhatsz és addig a többi holmid is lepakolhatod. Aztán kalauzollak, amerre akarod. A melómnak mára vége. Az itteni varázsvilág miatt jöttél? Ahogy gondolod.
Ha a srác elfogadja a feltételt, akkor elindul az Abszol út bejárata felé, ha nem akkor várakozik tovább.

Megkönnyebbülés ül ki Craig arcára, mikor a lány diszkréten ugyan de határozottan adja tudtára, hogy nincs ínyére ez a fajta üdvözlés.
- Huhh.. Fújtat egyet, és ismét a gépies mozdulat a kusza hajtincsek végett.
- Már azt hittem itt tényleg így mennek a dolgok.. Szóval a bemutatkozást is letudtuk.. nyugtázza magában a fiú. Aztán a láthatóan kissé zavarba ejtett lányra tekint.
- igazából, én se gondoltam komolyan! Kacsint fél szemével, majd megvakarja a fejét.
- Örülök, hogy azért nem haladtam vissza ennyit az időben! Szabadkozni próbál, de az őszinteség nem maradhat el. Látja, érzékeli, hogy a lány kissé furcsán tekint rá. Az ilyesmi azonban őt sosem zavarta különösebben. Lassan a zsebébe mélyeszti az ezidáig ujjai között pörgetett öngyújtót, de időközben a pálcáját, még mindig startra készen fogja.
- Erős.. Horgasztja le fejét amolyan helyeslően a srác, majd közelebb lépve ismét felemeli. Nedves kékes szemein megcsillan a kirakatüvegen átsejlő világosság.
- Hát valahogy úgy.. Sziklát, követ jelent..  Úgy tudom Skót eredetű vagyis inkább Gael.. igazából.. Nicholls vagyok..
- Craig Robert Nicholls.. Robert az apám után.. Ecseteli a családi dolgokat enyhe sötét tónussal a hangjában. Valamint jól láthatóan némi kétség, és harag a szemében az apját illető pár szó magasságában. Nem tudni mondd e valamit a Nicholls név a másiknak, hiszen bár hiába Ausztrália egyik legrégebbi, és legismertebb aranyvértű famíliája ez itt Anglia.. bár kétségtelenül rendelkezik Skót, és Ír gyökerekkel, velük maga a család sem tartott kapcsolatot sosem. Az azonban biztos, hogy a testvérei jelenleg is itt tanulnak, dolgoznak. A bátyja, és a nővérei róluk talán már hallhatott, és ezért csenghet ismerősen a név. Persze valójában az a helyzet, hogy ez a vonatkozás a legkevésbé sem érdekli a fiút. Maga is elég kimerült az egész napi járkálástól a csomagjaival, nem beszélve az akklimatizálódásról.
- Nahh tudtam én hogy kígyó! Csillan fel a srác szeme meglepően valami gyermeki játékos vadságot csillantva meg ausztrál temperamentumából, kissé talán ijesztő, de mégis törekvően vonzó módon. Tetézve ezzel a reakcióval is a róla kialakult képet.
- Beszívott? őőő.. Forgatja a tekintetét.
- Pontosan mire gondolsz? Nem mondod komolyan, hogy képben vagy ezzel kapcsolatban? Kérdez vissza, persze lehet nem egyre gondolnak.
- Szóval az itteni boszorkányok is cuccoknak? Kérdezi kitágult pupillával? Esetleg ha gondolod van nálam némi.. szóval.. De itt inkább félbe is hagyja a mondandóját, hiszen rájön, hogy lehet a lány valami egész más dologra célzott..
- Mindegy .. Közben a lány is a végére ér a titka magában tartásának. - Háát jó ahogy gondolod, biztosan nagyon nagy titok lehet.. de úgy látom annyira mégsem nagy, hogy magabiztosságot adjon. Céloz ezzel a lány folyamatos gyanakvó pillantásaira a távolba, és az ideges mozdulatokra. Végül úgy érzi a kezébe kell vennie a dolgokat. Látványosan abba az irányba fordul amerre a lány eddig figyelt. Eztán határozottan kijelenti.
- Szerintem megnézem.. azt hiszem én is éreztem valamit.. lassan előkerül a jobban, és közelebbről szemügyre véve rendkívül furcsa hosszú pálca. A fiú előre szegezi, és lassan elindul a megfelelő irányba, ha csak valami más megállásra nem kényszeríti. Néhány lépés után megtorpan, és egyértelműen egy irányba szegezi a pálcáját. Óvatos körkörös mozdulatot tesz vele a levegőben majd szabd kezét ököl beszorítja. És halkan kimondja
- Mutasd magad! A pálcája végén aranysárga izzás jelenik meg, majd kialszik. De remélhetőleg nem fog történni semmi. Ha esetleg mégis aki a közelben álcázza magát, ha nem is fogja felfedni kilétét a helyzetét már egyértelműen meg lehet határozni. Ha nem történik semmi lassan visszasétál a másikhoz, ha mégis valami kibontakoznak //annak leírását rábíznám engedelmeddel//. Visszaérve nyomban így folytatja.
- Le lehet akadnia ruhámról.. csak ilyen cuccaim vannak.. talárt pedig nem fogok venni.. arról nem is álmodj! Reagál durcásan, mint egy kisgyerek. - A foltozott üst? Nem tűnt egy barátságos helynek.. gondolja magában, de nemigen van mit tenni ha eljutnak idáig elindul a másik után, és közben válaszol.
- Igen amiatt.. de amit eddig láttam belőle azt hiszem akadnak majd vele problémáim.. elég sok itt az antik hagyomány.. otthon nem egészen úgy mentek a dolgok.. ha érted mire gondolok.. úgyhogy eljöttem. Itt talán majd más lesz.. még mielőtt példálóznál a háborúval.. azt hiszem nem fog ártani az izgalom
- na de nem untatlak tovább.. ha a részletekre vagy kíváncsi azt hiszem meg fogod kérdezni..

//Ha esetleg közbejön a korábbi résznél valami akkor ezt az utóbbi pár sort semmisnek lehet tekinteni, de reméljük eljutunk az üstig.//

- Elég középkori a legtöbb szokás és dolog, de ez a fajta üdvözlés, csak az idősebb, aranyvérű korosztály köreiben szokás.
Mondja Serpi egyhangúan. Félrepillant majd rendezi vonásait, valóban meglepte kicsit, ez a fajta köszönési forma, hiszen eddig, csak néhány bálon volt ez a szokás. A srác elmondja a neve jelentését és teljes nevét.
* Nicholls, valahol már hallotta ezt a nevet, de nem emlékszem hol, nem is érdekes annyira.*
A fiú közelebb lépett hozzá, ami azt illeti kissé zavarja a dolog, mert ezzel elvesztette az eddigi irányítást. Persze nem mutatja ki ezt sem. A beszívott szóra úgy reagált, ahogy a lány gondolta.
*Nah szép, bár érthető, ha valaki rám néz és közben ismeri kicsit Angliát eléggé meglepődhet, hogy a mugli drogokról tud egy s mást az ember.*
-A reakciódból úgy vélem tudod mire gondolok. Nagyon is jól.
Kissé elfintorodik, majd láthatóan megvetően és haragvóan néz, a válasza pedig kissé undokra sikerül.
-Tudod gyógyító vagyok, találkoztam sok mindennel, meg ismerem a muglikat szó mi szó. Szoktam látni őket a parkban, belőve vagy beszívva. Nem túl szép látvány. Inkább szánalmas és szomorú. Valahogy sejtettem, hogy van nálad.
*Miért is vagyok még itt, ez a srác nem komplett és füvet vagy még rossszabbat hord magánál, azt hiszem, ebből csak Üstig kalauzolás lesz. Miért kell ilyesmivel élni, az más, ha gyógyszernek vagy fájdalomcsillapítónak szedik, de csak úgy kedvtelésből tönkretenni magad. Bár az ő döntése, valószínűleg nem találkozunk többet, az ő élete az ő dolga.*
Nem kommentálja a fiatal férfi megjegyzését a magabiztosságáról. Ő tudja mit miért tesz és ennyi elég. Gondolatából a barnahajú varázsló hirtelen kijelentése zökkenti ki. A fiatal lány bal kezével utánanyúl és megfogja és megszorítja Craig karját, remélve, hogy a másik megáll vagy valami.
-Ne hülyéskedj már. Ne csináld.
De már késő,  a varázslat elröppen. Serpi egy kicsit megremeg, majd gyorsan visszahúzza a kezét, Mardekáros volt, nem erőssége a bátorság, a kitágult pupillából látni lehet, illetve csak lehetne. Szíve hevesen ver, légzése mélyül.
 *Nem szabad, nem történt semmi, nem is fog semmi történni, irány az Üst, semmi kedvem most ehhez. Csak nyugi, átkozott suhanc.*
Megkönnyebülten nevet fel a durcás kijelentésre, aztán megcsóválja a fejét.
-A te dolgod, nincs talár nincs kalauzolás. Ha a mugli Londonban lennénk, okés lenne, itt is szoszó.-Kezét vizszintesen tartja és kézfejét kissé megbillegteti- Még talán nappal is, ezen a környéken. Igazán vakmerő vagy és ostoba.
Könnyed mozdulattal hátradobja a vállához hullott tincseit. Majd jobb karjával megfogja bal felkarját, majd félrenéz.
-Azért nem antik! Max. középkor, elég sok problémád lesz vele,én is azt hiszem. Főleg, ha ennyire makacs vagy. –Kiölti egy pillanatra a nyelvét, visszakomolyodik.- Nos egy kicsit kell alkalmazkodni mindenhez. Megérten, néha nem éppen a legkönnyebb a szülőkkel, de őket nem lehet megválogatni. Amúgy meg nem untatsz, hallgatni mindig jól tudtam.
Könnyeid lépteit szinte nem is lehet hallani a kockakövön. Lassan, de magabiztosan megy a jól ismert fogadóba.

Látható, hogy az újabb téma kibontakozásával a srác egyre kevésbé van ínyére a lánynak, de azt kell hogy mondjuk emiatt Craig különösebben nem zavartatja magát. Csendesen tűri a lesajnáló pillantásokat, és a megvető gúnyos reakciót. Nincs egy véleményen a másikkal, mi az hogy, de megszokta már az efféle helyzeteket akár a családján akár bizonyos kapcsolatain keresztül. Tisztában van vele, hogy ez a muglik világában is igen komoly vitaforrást képez. Mindössze ennyit reagál az undok kijelentésekre.
- Azért ne ítélj elsőre.. Majd mély levegőt vesz és furcsán megnyomja a mondandója végét.
- Gyógyító.! Ekkor kezdett bele a kis akciójába, mellyel szintén nem aratott osztatlan sikert. A másik megragadja a karját, mire Craig hirtelen hátra tekintve néz végig a lányon, miközben az a kezét szorítja ő mélyen belefúrja a tekintetét a másikéba, és megmagyarázhatatlan arckifejezéssel kissé értetlenül, de mégis bájosan méregeti a másikat. A varázslat elillan és a feltáró bűbáj hatására kivilágosodik minden. Látszólag csak a képzeletük játszott mindkettőjükkel, vagy valaki/valami jóval képzettebbel állnak szemben. A hatás végeztével megvárja míg a lány lassan elengedi, aztán színpadiasan széttárja a karját, és így szól.
- Jólvanmár.. ennyi volt.. befejeztem.. Csak gondoltam leépítem kissé a gyanakvásod.. magyaráz a srác miközben most a változatosság kedvéért a pálcáját pörgeti az ujjai között nemigen törődve azzal idegesíti e ez a másikat. Azonban a lány csak köti az ebet a karóhoz. Craig pedig beadja a derekát szüksége van idegenvezetésre így hát nemigen van más választása.
- Jó legyen ahogy akarod.. Mondja, majd felhagyva a pörgetéssel éles mozdulatot tesz a pálcájával maga előtt, és a bőrdzsekijére mutat. A következő pillanatokban a ruhadarab megelevenedik, és leomolva sötét fekete talárrá hosszabbodik "kapucnival" együtt. Craig ismét széttárja a karját, és gyermekded hangnemben ellenállhatatlan kölykös daccal kérdezi.
- Remélem boldog vagy, mos úgy nézek ki mint egy beteg mexikói kalóz.. Majd idegesen igazgatni kezdi a talárt magán. Valóban furán áll rajta de illik hozzá. Most már tényleg megindulnak a fogadó felé. A különc turista ismét átadja az irányítást a lánynak, és hangtalanul követi őt a célfogadó felé. Rendkívül kíváncsi rá mit tartogat még számára, vagy számukra ez az este. Már ha a másik vállalja a további kísérgetést. Egyelőre azonban a fiút jobban izgatja, hogy hogyan cincálja át az utcán a cuccait ebben a számára lehetetlen viseletben. Rendkívül mókás látványt nyújt ahogy küszködik a lelógó köpenyszerű ruhadarabbal.

Mosolyog a fiúra, mikor az megjegyzi, hogy ne legyenek előítéletei. Egyhangúan jegyzi meg.
-Tudod, ezzel a mondattal elkéstél, de legalább tudom mire vélni a fura ketyóidat.
Nem bírja tartani a pillantást, félrenéz. Most nem tud nyíltan nézni, pedig ez nem jellemző rá.
*olyan sok dolog történt, történik.Vajon meddig játszhatom még a szerepem? Vajon meddig rejthetem el az életem? Meddig lehetek gyógyító? Ennyi amit örökül kaptam, egy billog, ami örökre szól és amihez hű a családom. És mire mentek vele? Én nem akarom ezt. Gyűlölök félni minden lépésemnél.*
-A gyanakvásom?! -Felvonja szemöldökét.- Én nem gyanakodom. Csak hát; csak hát, mindegy.
*Helyes, helyes tanulékony. Hm...pedig egész cuki talárban. Jobban áll neki, mint a mugli cucc. Bár tény, hogy a farmer kényelmesebb. És abban látszódik, minden lényeges. Elkanyarodtam a témától asszem.*
-Abszolútte boldog vagyok kedves Craig.  Nem hiszem, hogy Mexikóba lennének kalózok.-Elmélázva néz. Majd visszazökken és látványosan végigméri az ausztrál fiatalembert.- Szerintem jól áll. Idősebbnek tűnsz benne és komolyabbnak. Így már túrázhatunk, csak majd mondd, hogy mi érdekelne. Köszönöm, hogy bevállaltad a dolgot.
Mosolyog miközben a fiú előtt lépdel, aki viszont eléggé ügyetlen a talárban, de bájos is, ahogy rángatja a cuccait és próbál közlekedni. Szerencsére nincs olyan messze az Üst, így hamarosan ki is érnek a fogadóba.
/holnap,legkésőbb holnapután írok oda is Craigie, ha van kedved ide írsz még, ha nincs akkor oda/