Cyrus Corvinus Halstead

Cyrus Halstead

   alapok

teljes név || Cyrus Corvinus Halstead
becenév || -
nem || Férfi
születési hely, idő || Skócia - Chamberpot, 1959. június 19.
kor || 37 éves
faj || Ember
vér || Arany

   a múlt

   Senki nem tudja, valójában mi is történt Chamberpot-tal, miért vált olyanná, mint amilyen jelenleg. Szellemszállássá, amelynek közelségét a legvakmerőbbek is távol szeretnék tudni maguktól. Olyan messze elkerülni, amennyire emberileg csak lehetséges. Én tudom, miért lett a sötétség földje, tudom, hogyan vált az árnyak és a szenvedés helyévé, amelyről legendák keringenek. Honnan? Ott születtem, ott éltem a gyermekkorom? és ott élem a napjaim jelenleg is. Árny lettem.

   Annyira vártam már a pillanatot, hogy újra láthassam az édesanyámat, ellenben sokakkal, nekem nem állt szándékomban megölelni Őt. Nem szeretetből akartam megtalálni, hanem azért, hogy elégtételt vegyek a tönkretett életem miatt. Elárult, akkor, amikor a Nagyúr eltűnt, édesapámat és engem is feladott. Megpecsételte az életünket, és kitaszítottakká tett minket. Minden egyes nap úgy keltem fel azon az átokverte helyen, az Azkabanban, hogy amint kiszabadulok, megkeresem. Ezt csak tetézte az, hogy odabent az édesapám életét vesztette, azért, hogy én kiszabadulhassak? értem halt meg. Ez az összetartás, nem az, amit az a cafka tett velünk. A vére vagyok, és szégyellem magam emiatt! Nap, mint nap, amikor belegondolok, az émelygés és a hányinger kerülget. Szégyen, amely a legnagyobb, és amelyet talán soha nem fogok tudni lemosni magamról. A halálával sem, bennem marad egy apró része, mert belőle lettem.
   Lassú léptekkel közelítettem meg a helyet, ahová az aurorok rejtették. Amint megtudták, hogy kiszabadultam, olyan mélyen eltemették, amennyire csak telt tőlük. De mindez kevés volt, mert előlem elbújni lehetetlen próbálkozás. Megvan a befolyásom bizonyos körökben, mindenről tudok, amiről tudni akarok. Az ajtóhoz érve választottam el sétabotomtól a pálcámat, majd léptem be a helységbe. Nem volt mágikusan védve, még csapdát sem állítottak. Annyira biztosak magukban, ez fogja a végzetüket okozni? azt hitték, soha nem fogok rátalálni. Tévedtek. Amint beléptem, azonnal megpillantottam, éppen mosogatott.
- Crucio!
Összenyaklott, a tányér pedig kiesett a kezéből. Nem tartott sokáig, csak ízelítőt adtam. Ezt követően a pálcát az ajtóra szegeztem.
- Disaudio!
Csend lett odabent, remegő szemekkel méregetett, mert tudta, vagy legalábbis érezte, hogy mi fog következni. Félreismert, nem akartam azonnal a végzetét, ki akartam élvezni a helyzetet, ahogyan ő élvezte a gondtalan éveit édesapám és nélkülem.
- Imperio!
Hangzott az újabb ige, melyet követően a sétapálcám, valamint éjfekete táskám a földre helyezve fél térdre ereszkedve adtam a kezébe egy varázstárgyat. Az, akiben évekkel ezelőtt bíztam, most meggyötört szolgaként tette azt, amit én akartam. A fejéhez érintette a pálcát, majd lassan elemelte onnan? egy szürkés szál követte azt. Eközben egy non-verbális ige segítségével magam mellé hívtam a merengőt, majd az eredeti méretére növeltem.

   Halk neszezés, ahogyan a régen elfeledett és eltemetett gondolat a merengőben lévő tükörszín folyadékkal érintkezett. Elmerültünk benne mindketten.

?A füstszín világ olyan ismerős volt, olyan élő. Egy pillanatra elkaptak a nosztalgikus érzések, de nem engedhettem azoknak, nem? már nem éltek bennem efféle emberi nyavalyák. A születésem pillanata, az édesapám ott állt végig mellette, a bába és a segédek pedig ott sürögtek, hogy életre segíthessenek. Ahogyan előbújtam, láttam apám szemében a büszkeséget, azt, amit akkor ott az Azkabanban is, mielőtt meghalt volna. Az édesanyám, akkor még ő is boldog volt, legalábbis úgy festett. Annyira soha nem volt jó színész, hogy ennyire hihetően színleljen.?

   Egy villanás, aztán pillanatnyi sötétség. Újra a konyhában voltunk, abban a koszos manchester-i lyukban, ahová dugták. Egyszerűen gondolni kellett, és már érkezett is a következő emlék, amellyel eggyé válhattunk.

?A tizedik emeleti hatalmas étkező?már emlékszem, vacsorára készülődtünk, ráadásul ünnepire. Ez volt az esztendő, amikor elértem a tizenegy éves kort, azt a bizonyost, amikor a Roxfort levele érkezik. Ahogyan kellett, menetrendszerűen jött a délutáni bagollyal. Addig azonban nem lehetett kibontani, amíg édesapám nem érkezett meg. Elvégre, ha soha nem is vallotta volna be, biztos vagyok benne, hogy nagyon várta már a pillanatot. Ragaszkodtam hozzá, hogy Ő legyen az, aki feltépi a pecsétet. Kemény nevelésben részesített, nem egyszer kaptam verést, átkot? volt, hogy csak úgy, kedvteljéből. Féltem tőle, és hagytam, legyen úgy, ahogyan szeretné. Ez persze rám is kivetült, agresszívebb gyermek voltam a többieknél, amit a magántanárok nem egyszer meg is jegyeztek.

Ezekben az években az édesapámnak egyre többször kellett távol maradnia, egyre többször szólította el a kötelesség. Ennek ellenére nevelt, mindig és mindenhol, ahol tehette. Azt szerette volna, olyan legyek, mint Ő? egyszerre gyűlöltem és tiszteltem. Az édesanyám az évek során lassan megváltozott, egyre zaklatottabb lett, és haragosabb. Mindent kritizált, főleg az édesapám munkáját, és kenyéradóját.

Este mégis idillikus volt minden, együtt ültünk le a hatalmas asztalhoz, együtt bontottuk fel a levelet, és együtt örültünk annak, ami evidens volt, felvételt nyertem a Roxfortba.?

   Újra sötétség, aztán a félhomállyal itatott apró konyha sziluettje. Előre dőlve kicsit kihúztam a meggyötört, és ráncos ujjak közül a pálcát, aztán eleresztettem. Abban a pillanatban gördült ki egy könnycsepp, majd futott végig az arca oldalán. Nem, nem a fájdalom itatta végig, hanem a belső kín, mert kezdett ráébredni arra, mit is tett. Elkésett vele, mert pokollá lett miatta az életem, és megölte azt, aki talán a legfontosabb volt a számomra. Nem Ő közvetetten, de rá volt visszavezethető minden? minden!
- Kisfi?
Nem hagytam, hogy befejezze, a mutatóujjam a szájára helyeztem, és elcsitítottam. Újra egy ige, melyet követően kivette a pálcát a kezemből, majd ismét egy emléket dobott a merengőbe.

?Egy igen magas aula kellős közepén álldogáltam, az akkori énem, egyedül. Anyámmal az oldalamon sétáltam oda, majd álltam meg magam mellett. Igen, 1975, az RBF éve volt, ám a vizsgák előtt igen érdekes dolgok álltak még előttem. A kíváncsiskodó tekintet egyszeriben elkomorodott, amikor a terem falán lévő fáklyák nagy része elaludt. Természetesen az első reakcióm a pálca volt, elvégre fiatalon, tüzesen gondolkodtam még.

Azt kell mondanom, akkor és ott szerencsémre. A félhomályba egy gomolygó füstcsík szaladt be, hogy aztán alakot öltve küldhessen felém átkot. Egy Halálfaló. Minthogy édesanyám a Misztériumügyi hivatal jogi osztályán dolgozott, ragadt rám egy, s más. Önvédelemből használhatom a pálcám az iskolán kívül. Nem voltam rest, az átok elől való elugrást követően a mennyezetre mutattam a pálcával, majd hangos ?Bombarda? kiáltással omlasztottam be azt. Az árny ismét köddé változott, és kireppenve a halálos sziklák elől öltött ismét formát. Megálljt parancsolt, nem értettem. Az álarc levételét követően ért a meglepetés? édesapám.

Ott és akkor értettem meg, miért a nevelés, mi az, amire felkészít. Minden világos lett? megértettem, miért volt büszke, hogy Mardekár Malazár házának színeiben pompáztam.?

Visszatértünk a valóságba? újfent engedtem az Imperio hatását múlni, hogy anyám beszélhessen. Ez az emlék? nem lett volna szabad, hogy tudjon róla. Leskelődött, már akkor elkezdte a kémkedést? Nem tudom, és nem is érdekel.
- Ejnye! Nem szép dolog mások után kémkedni. Bíznod kellett volna az édesapámban, és bennem is. Nagyon rosszul tetted, amit tettél.
Egy üveges tekintet bambult vissza rám a földről, készen arra, hogy újfent egy emléket oszthasson meg velem.

?1981, azonnal tudtam az évszámot, a hónap és nap is a fejemben volt, elvégre ezen a napon történt meg a vérárulás. A legszentségtelenebb dolog, amit egy édesanya, amit egy aranyvérű tehet. Ott álltam a pódiumon, megannyi emberrel az oldalamon, várva a bíró ítéletét, és hallgatva a tanúk beszédeit.

Lassú léptekkel indultam meg a szürke árnyakban leledző önmagam felé, karonfogva édesanyám, és húzva őt a hibája felé. Nem akart jönni, de nem érdekelt különösebben. Azt akartam, hogy közvetlen közelről élje át újra. Négy éve végeztem a Roxfortban, és azt követően édesapám mellé szegődve a Nagyúr szolgálatába álltam. Olyan varázslatokat tanultam meg, amelyeket csak kevesen tudhatnak, és ismerhetnek. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg, akik a hasznomra váltak, vagy én az övékre. Használtuk egymást, ebből pedig kamatoztattam a tudásom. Rengeteg áldozatot gyűjtöttem be? soha nem kérdeztem a miértet, mert nem érdekelt. Olyan munkának tekintettem, mint más a sajátját. A különbség az volt, hogy én élveztem, amit teszek. Mindig azt mondják, az első nehéz, a többi pedig megszokás?nekem nem volt nehéz, úgy vittem véghez, mintha már évek óta csináltam volna. Édesapám elismeréssel tekintett rám.

Hirtelen egy mély hang harsant, kötelezve a vádlottakat, hogy álljanak fel. A bírónak egyetlen kérdése volt mindenkihez, mielőtt végleg visszavonult volna az esküdtszékkel.
- Ön az úgynevezett Imperio ige hatása alatt állt tettei elkövetése alatt, vagy tisztában volt azzal mit, és miért tesz?
Sokan, nagyon sokan váltak árulóvá, hazudva azt, hogy nem tudták mit tesznek, és szörnyen érintette őket ez a megpróbáltatás. Amikor a soron következő az édesapám volt, felvállalta, hogy a Nagyúr szolgálatában tette, amit tennie kellett. Én következtem?elhangzott a kérdés. Halovány, ám vészjósló mosollyal az ajkaimon szólaltam meg.
- Épp oly tisztában voltam a tetteimmel, mint ahogyan tisztában vagyok vele, maga lesz a következő!
Természetesen a terem felbolydult a szavak hallatán, egyes aurorok ott egyhelyben megöltek volna. Nem jobbak nálunk, semmivel sem jobbak.?

Ez volt az utolsó közös emlékünk, azután már csak a börtön falait láttam hosszas éveken keresztül. Tíz esztendő kereken, se több, se kevesebb. Elengedtem, a zsákmányolt pálcát pedig visszasüllyesztettem a kabát belső zsebébe. Azonnal bőgni kezdett, sírt és folytak a könnyei. Utólag nagyon könnyű már gondolkodni, időben a legnehezebb. Neki nem ment, és ezzel megpecsételte a saját sorsát, de?azt akartam, tudja, mi történt velem, még akkor is, ha halála előtt el fogja veszíteni minden emlékét. Felemelkedtem, majd az asztal mellett álló egyik székhez ballagva kényelmesen elhelyezkedtem rajta.
- Az Azkabanban, minden nap kínok kínját kellett átélnünk, mindnyájunknak. Mindenki azt hiszi, a rabok bezárva élik az életüket. El sem tudod képzelni, mi folyik odabent, amiről a külvilág nem tud semmit. Milyen az, amikor hagyják, hogy egy Dementor megkóstoljon. Az a fagyos légkör, az érzések. Nem tudod elképzelni, mit tettél a férjeddel, és mit tettél az egyetlen fiaddal.
Hátradőltem, majd megráztam a fejem. Hagytam elég időt, hogy feldolgozza azt, amit hallott. Rápillantva folytattam a történetet.
- Nem volt egyszerű ?kikeveredni? onnan, de lehetetlenek nem léteznek. Még akkor sem, ha mindenki azt állítja, onnan soha senki sem szökött meg. Nem lenne kifizetődő, ha tudná a világ, hányunknak is sikerült. De ez nem is olyan érdekes. Hat nehéz év következett, újra fel kellett építeni a régi kapcsolatokat, és újra fel kellett építeni a régi családi fészket. Apám kedvéért. Így visszatértem Chamberpot-ba, és befogva az ottani falusiakat megkezdtem újra felépíteni a birtokot. Természetesen ellenkezni senki sem tudott, mindenki az Imperio alatt tette a dolgát. Voltak akik ellenálltak, de azokat megátkoztam, ha szökni próbálnak, a birtok határai előtt életüket vesztik. Sokakat ért halál, de ők is eggyé váltak a munkájukkal. Az alagsorban láthatóak is, megannyi kéz, fej, vagy láb, amely kilógva a falból hirdeti a munkás végső nyughelyét. Mások eggyé váltak azzal, amit kétkezi munkájukkal hoztak létre?haláluk után is a kastély részei, mert igen, az elkészülte után a munkásokat megöltem. Nem hagyhattam, hogy megtudja a világ, hol tartózkodom. Most sem fogom!
Mély sóhaj, nem azért, mert sajnáltam, és nem akarom megtenni, amire készülők, óh, dehogy. Felkeltem, majd minden kelléket a táskámba süllyesztettem.
- Vingardium leviosa!
Négy kés emelkedett a levegőbe, majd lebegett Abigail teste fölé. Az egyik a nyaka felett állapodott meg, kettő a tenyerek felett, míg egy pontosan a hasánál. Újfent letérdeltem mellé, majd halovány mosollyal szólaltam meg.
- Ma kegyes leszek, megbocsátok mindenért!
Gyengéden végigsimítottam a homlokán, majd felkelve az ajtóhoz sétáltam.
- Exmemorian!
Biztos ami biztos, halála után se tudjanak meg tőle semmit ezen a Merlinverte világon. Kiléptem az ajtón, majd becsuktam azt magam mögött?négy tompa koppanás?emelkedett a kezem.
- Taxii!

   jellem

Minthogy aranyvérű családban nevelkedtem, természetesen nem áll tőlem távol az úri stílus. Mindazonáltal az Azkabanban töltött évek alatt meg kellett tanulnom egy kegyetlenebb, erőteljesebb mentalitást képviselni. A kettő ötvözetéből adódik a jellemem változása, sokak szerint torzulása.

Összetett személyiségnek mondanak, akit szinte lehetetlen kiismerni éppen az előbb említett tételek miatt. Az édesapám elvesztését követően soha senkit nem engedtem és nem engedek magamhoz közel. Azzal sebezhetővé válnék, az pedig egyenlő a halállal. Profiként kell viselkednem, ha egyszer a valaha élt talán legjobbtól tanulhattam a fortékákat.

   apróságok

mindig ||
-   Nagyúr
-   Elegancia
-   Pénz
-   Tekintély
-   Teák
soha ||
-   Muglik
-   Sárvérűek
-   Félelem
-   Seggnyalók
-   Kegyelem
dementorok || Általános komor kedv
mumus || Azkaban, bezártság
titkok ||
-   Megbocsátottam édesanyámnak a halála előtt
-   A bíró, aki az ítéletet hozta, most a Champerpot-i kastély alagsorában mosolyog a vendégekre. Halott.
rossz szokás ||
-   Túlzott odafigyelés az öltözködésére
-   Mindenkit melegnek néz

   a család

apa || Corvinus Halstead, halott, aranyvérű
anya || Abigail Heatley, halott, aranyvérű
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || -

   külsőségek

magasság || 179 cm
tömeg || 82 kg
rassz || európai
szemszín || szürke
hajszín || fekete
különleges ismertetőjel || éjfekete sétapálca, éjfekete ruházat
kinézet || Mint minden egyes úri neveltetésű ember, én sem vetem meg a divatos holmikat, persze csak módjával, elvégre nem női modellnek teremtett meg Merlin. Az éjfekete, és annak enyhébb árnyalatai, szürkék a kedvencek.

Általánosságban fekete szövetnadrág, fekete inggel, mellénnyel és kabáttal. Egyéb alkalmakra az illő öltözék.

egészségi állapot || egészséges

   a tudás

varázslói ismeretek || A Roxfort hét évének tananyaga, amelyből kiemelendőek a Sötét Varázslatok kivédése, Átváltoztatástan, Mágiatörténet, Legendás Lények Gondozása. Az iskolai tudásom természetesen hatalmas repertoárral bővült, tekintve, az ítélet előtt közel négy éven át a Nagyúr szolgálatában álltam, mint végrehajtó. Ebből kifolyólag ismerem a főbenjáró átkokat, valamint további sötét varázslatokat.

Igen előrehaladott tanulmányokat folytatok a felejtés átkok terén is, tekintve, minden egyes áldozatom elveszíti az emlékeit halála előtt. Kivételek természetesen vannak...

patrónus || bagoly
animágus alak || -
pálca típusa || 13 hüvelyk, repkény, sárkányszívizomhúr

   karrier

foglalkozás || Halálfaló
státusz || Körözött bűnöző, eltűntnek nyilvánítva
szolgálati idő || 1977. decemberétől
Hogyan lenne a karaktered a Nagyúr hasznára? || Végrehajtó

   egy darabka belőled

Sötét éjszaka van, te gyanútlanul sétálgatsz a kihalt utcán és egyszer csak az egyik mellékutcából felbukkan egy auror, aki a nyakadnak szegezi a pálcáját.

   Sötét éjszaka volt már, de egy árny mikor mozogjon az utcákon, ha nem ilyenkor? Sokkal egyszerűbb és praktikusabb a kései órákban intézni az ügyes-bajos dolgokat, még akkor is, ha megvan a kockázat. Ez az a tényező, amelyet soha nem lehet szem elől téveszteni, egy Halálfalóra, egy körözött bűnözőre mindig leselkedik veszély. Az ostoba aurorok, vagy a túlbuzgó, önkéntes igazságtevők?mindig van valami. Természetesen az este nem is alakulhatott volna másképpen. Alig hagytam el az üzlet helyszínét, egy keskeny sikátorból egy ismeretlen alak ugrott elő. Balga módon azonnal pálcát szegett a nyakamnak, mintha azzal minden rendben lenne.

Megtorpantam, majd mindkét kezemmel a lábam elé szúrt sétapálcámra nehezedve méregettem a macskaköveket. Nem akartam ránézni, mert nem érdekelt ki is áll mellettem, azzal, hogy pálcát fogott rám, aláírta a saját végrendeletét. A jól megszokott hűvös és jellemtelen hanggal szólaltam meg.
- Elnézést fiatalember, nőpárti vagyok, ha meg nem sértem?noha?
Pillanatnyi hatásszünet, hogy felfoghassa, mit is mondtam neki. Szegény pára, remélem szorult annyi értelem belé, hogy megértse.
- ?amennyiben megsértődik, úgy is az maradok.
Volt egy sanda gyanúm, hogy értetlenkedni fog, elvégre nem egy megszokott üdvözletet volt alkalma elcsípni.
- Mi van?
Hangzott a furcsálló kérdés, mire elmosolyodva megráztam a fejem.
- Sötét éjszaka?pálcát szegez rám?nincs errefelé senki. Mostanában rengeteg magafajta suhanc próbál örömet szerezni magának az éjszakában.
Ez volt a pillanat, amikor oldalra pillantottam, mélyen a szemébe nézve.
- Maga megőrült, én le akarom tartóztatni!
A hangjából ítélve meglehetősen zaklatott volt, talán nem gondolt arra, hogy az, akit el akar kapni, majd másnak tekinti. Tévedett.
- Ohh, pardon, kérem!
Mintha sajnálnám, pedig erről szó sem volt, sőt.
- Dobja el a botját!
Azzal a pálcájával az éjfekete sétabotomra bökött?hiba, a leghatalmasabb, amit elkövethetett. Elengedtem a botot, aztán lendült a könyök, és mielőtt bármit tehetett volna, már megkapta az állára az áldást. Megtántorodott, nem voltam rest megfogni a pálcát tartó kezét, majd átbújva alatta kicsavarni azt. Elvéve tőle a varázstárgyat a másik kezemmel magamhoz hívtam a sétapálcát. Itt volt az ideje, hogy megfizessen az arcátlanságáért.
- Crucio!
Tűrte, ha már aurorként volt számon tartva?de nem érdekelt. Túl sokat sajnos nem játszadozhattam vele, elvégre nyílt utcán voltunk. Dolgom végeztével letérdeltem mellé, majd a saját pálcáját egy hirtelen mozdulattal az ádámcsutka, valamint áll közötti részbe fúrtam, és még utoljára azzal a pálcával eldörmögtem egy Sectumsemprát, afféle biztos, ami biztos alapon.
- Megbocsátom, hogy megzavartad az estémet! További kellemes pihenést.
Kidülledt szemekkel meredt a sötét, csillagokkal borított ég felé?valóban szép ilyenkor, de mégsem így kellene vizslatnia. Ejnye. Felegyenesedve folytattam utam a szálloda irányába.

   egyéb

-