Nathaniel Forest

◆ ◆ ◆
S lennék valakié,
Lennék valakié.
◆

Alapok
jelszó ◆ "Jelszó."
így ejtsd a nevemet ◆ nátániel foreszt, nat
nem ◆ férfi
születési hely ◆ ismeretlen
lakhely ◆ Polperro
születési idő ◆ 1969, szeptember 6-át jelölte ki születésnapjául
kor ◆ 29 év
vér ◆ valószínűleg félvér
munkahely ◆ Kalamáris Kiadó, regényíró

A múlt
Csengettek.
A hang fájdalmasan döfi tőrét a csend neszeibe.
Ismét csengettek.
A kilences szoba apró lakói azonnal tudják, ez mit jelent. Gyorsan elrejtik kincseiket, ki-ki, amit gyűjtött az udvaron vagy az utcán, és már pattannak is le ágyaikról a sorakozóhoz.
A kilences szoba hatos ágyán, a felső szinten alvó vörös kisfiúnak mindez kissé lassabban megy. Az ő kincse nem apró kövekből, papírokból, vagy gallyakból áll… A mindenki által csodált ódon könyv lapjai gyűröttek, borítója mállik, mégis értékesebb bárminél, mert az egyetlen kalandregény, ami fellelhető a kőfalak között, az egyetlen, amit csakis ez a fiú érinthet és, amit a legeslegnagyobb titokban kell megőrizni. Mert éjszaka, ha a kisebbek félnek, nem a biblia ódon tanításaira kíváncsiak… ahogy a kilences szoba lakóit is inkább a fantasztikus tengeralattjáró érdekli, mintsem Mária élete. Ők ettől még nem bűnösök vagy rosszak… csupán gyermekek. De ezt, mintha a főnökasszony sosem vette volna tudomásul, pedig oly régóta vezeti már az árvaházat, hogy a gyermekek között pletyka terjeng a vén Ethel halhatatlanságáról, melyet a gyermekektől ellopott fiatalságával tart fenn. Igen, Ethel főnővér nem tartozik a gyermekek kedvencei közé az intézményben…
- Nat! Igyekezz már! – szól a hatos ágy alsó szintjén élő fiú a létrán leigyekvőnek. Mikor megérkezik, a könyvet védők szövetségének tagjaiból, ismét kisfiúvá válnak, akik az ajtó előtt vigyázban és tökéletes sorba rendeződve várják a nővér utasításait, aki néhány pillanat elteltével a földszinti ebédlőbe vezeti a fiúhálók lakóit.
Nincs még ebédidő. Ethel főnökasszony mégis rettentő magabiztossággal áll a nevelőknek fenntartott pódiumon, akár ünnepnapokon vagy a támogatóknak szervezett vacsoráknál. Mellette most is ismeretlen férfi áll, bajsza alatt halovány mosollyal, amit igyekszik gondosan elrejteni mindenki elől. De a kilences szoba, hatos ágyának felső részén élő Nat, mégiscsak észrevesz. Mert, mintha csakis ő neki szólna.
Sorba állítják őket, éppen ugyanúgy, mint minden szemlén, de most nem holmi miniszterek sétálnak el előttük. Csupán ez az egyetlen férfi, lassú megfontolt, de határozott lépésekkel. Valamit, vagy valakit keres. Bizonyára a szokásosat, mint minden más örökbefogadó. Jó kiállást, tökéletes modort és magaviseletet, sportok iránti fogékonyságot. Ezek a fő jellemvonások, melyek egy fiúnak esélyt adnak rá, hogy egyáltalán bárki is örök befogadja.
Nat, a legtöbb dolognak híján volt. Bár magasságban kitűnik korcsoportjának tagjai közül, de jóval vékonyabb is volt bármelyiküknél. Még a néhány évvel kisebbek is simán meg tudták volna verni, ha akarták volna… Arca sovány, beesett, szemei fakók, haja a gondos fésülések ellenére is kócos. Tehát, Nat volt minden, ami az egészségtelenséget jelentette. Főként a nevelők szemében, akik egyetlen nővér kivételével, mind sorban a tudtára is adták elméletüket életképtelenségéről. Pedig Natnek egyáltalán nem volt olyan rossz sora, mint azt maguk a nővérek és mindenki más gondolta volna…
A fizikai fájdalomra egyszerűen mintha immunissá vált volna, az árvaházban eltöltött bő egy év alatt, annyiszor megverték. Igen, kezdetben nem csak a nagyfiúknak, de mindenki másnak is ő volt a céltáblája. Újként ki kellett érdemelnie egy helyet a csoportban. Ezt, fantasztikus képzeletével és meséivel különös világokról, hamar kiérdemelte. És bár a nagyok még mindig megverik olykor-olykor, tehát majdnem minden nap, de a kortársai és a kicsik közt valamiféle tiszteletet harcolt ki, furcsa tiszteletet, amire ő maga sem számított e farkastörvényeken alapuló rendszerben. Ettől persze még nem volt több egy véknya kisfiúnál, és lélekben már fölkészítette magát, hogy ő bizony erről a helyről lép ki a nagybetűs életbe.
De a lépések hangja egyszer csak abbamaradt, és Natnek bizony tudomásul kellett vennie, hogy a férfi vele szemben áll.
- Hogy hívnak, fiam?
A fiú előre lépett egy aprót, éppen, ahogy tanították.
- Nat vagyok, uram!
- Mr. Ballard bizonyára a teljes nevedre kíváncsi, Forest! – sietett a férfi mellé Ethel főnökasszony, minden bizonnyal, hogy kijavítsa az apró udvariatlanságot, és, hogy hatással legyen a tőle óvakodó árvára. De Nat, nem fia senkinek, vagyis nem tudja kinek a fia. De az már csak testi adottságokból is leszűrhető, hogy ennek a férfinak biztosan nem.
- A nevem. Nat. – Jelentette ki makacsul. És valóban, csak ennyire emlékezett a saját nevéből. A múltjából. Semmi többre.
- Mr. Ballard. A fiút egy erdő szélén találta egy házaspár, akik túrázni indultak. Semmit sem tudott önmagáról vagy a családjáról, ahogy arról sem, honnan jött és mit keresett Londontól olyan távol, egyedül. Egy ideig kerestük a családját vagy a hozzátartozóit, de végül feladtuk. A Nat, nyilvánvalóan egy rövidítés, ami valamiért az emlékezetében maradt, tőlünk a Nathaniel keresztnevet kapta. És érthető okokból a Forest vezetéknevet.
- Beszélni szeretnék vele, négyszemközt. Megtehetem?
- Természetesen. Odavezetem. – Nyájas és segítőkész hang. Minden örökbefogadó féllel ugyanígy bánnak. Az intézmény hírnevének tesz jót, ha innen visznek el gyermeket. Támogatást kapnak mindegyikük után, ami nagy szükség. Mert egy elmegy, de jön egy másik… - Forest! Az irodámba! – Adja ki a parancsot. Nos igen. Natnek életében először igazán jól kell viselkednie, mert ez az egyetlen esély, hogy örökbe fogadják. Több nem lesz.

Az irodában Ethel főnökasszony valóban kettesben hagyta őket. És a férfi arcára ismét kiült az a pajkos mosoly, amit ha csak egy pillanatra is, de az ebédlőben már láthatott. A férfi arca, mintegy tíz évet fiatalodott, csupán egyetlen mosolytól, és olyanná tette az arcát, mintha valamiféle gyermeki csínyre készülne.
- A nevem Anthony Ballard. Üdvözöllek Nat. – nyújtotta kezét a fiú felé, majd villámgyorsan elhúzva azt, mintha meggondolta volna magát a zsebébe nyúlt. És előhúzott egy csokoládét. Egyenes út, egy gyermek szíve felé. És ez igazán kellett is, mert Mr. Ballard egyenes ember volt. Sosem kertelt és ezt most sem tervezte… - Úgy hallottam történnek veled furcsa dolgok. Felrobbanó ételek, megcsúszó nővérek, leeső, de töretlen tányérok.
- Nem én voltam. – Igyekezett védekezni, de ő is tudta, hogy hiába való volna… Igen, érdekes módon, ha valami történik, ő tuti a közelében van. Ahogyan az is furcsa, hogy az ebédre felszolgált spenótja az utóbbi hónapokban minduntalan felrobban. És csakis az övé…
- Nos, ezek azért történnek, mert nem mindennapi fiú vagy. Te ezekkel a gyerekekkel ellentétben varázsolni fogsz tudni. Vagyis már most tudsz, csak még esetlenül. De ha majd elmész iskolába, ott megtanítanak mindenre.
- Már játok iskolába.
- Igen. Tudom. De egy varázslónak, varázslóiskolába kell járnia. Ahova most jársz, az nem az, de ha velem jössz, haza az én családomhoz, akkor megmutatok neked mindent, amit tudnod kell és megtanítok mindent, amire szükséged lehet, hogy varázsló légy. Akarod?

Pont Nat, ne akarta volna? Aki semmi másra sem vágyott jobban, mint Nemo Kapitány hajóján a Nautilus-on elhajózni az ismeretlen csodák földjére?

Az addig a kilences szoba hatos ágyának felső részén lakó kisfiúnak, innentől kezdve külön szobája, és olyan élete lett, amiről addig azt hitte, hogy valóban csakis egy kalandregényben történhet meg. De a Ballard család különleges volt… még, akkor is, ha nehézkesen nevezhetők egy darab családnak. A Nattel együtt nyolc gyereket nevelő szülők igazi csodabogaraknak tűntek kezdetben. Ahogy minden egyes gyerek, de még a ház is. Mindent átjárt a mágia. Mindenki boszorkány, vagy varázsló volt, mégis mind éppen olyan árvák, mint ő maga… Most mégis boldogan és biztonságban élhették az életüket, év közben a mágusiskolában, nyáron pedig a Ballard család lassan szűkössé váló, mégis lakájos és barátságos házában. Ők sem, ahogy Nat sem, vágyhattak és nem is akartak többre vágyni…
Mr. Ballardnak és feleségének, Tamarának nem születhetett gyermeke. Ezt az elmúlt években lezajló háború miatt, tulajdonképpen még szerencsének is tartották. De tudták, ahogy sok barátjukat elvesztették, úgy másoknak családtagjaikat kellett gyászolniuk. És sajnos sok szülő halt meg azért, hogy védje a gyermekét… Mikor legjobb barátjuk gyászolta meg feleségét, majd követte a halálba, látniuk kellett, ahogy egy szem lányunk, mindenét elveszítve marad egyedül. Akkor döntötték el, hogy tesznek valami igazán jót a világért és a házukba fogadnak annyi árva máguscsemetét, amennyit csak bírnak. Mivel pedig Mr. Ballard, lévén Ballard Professzor a Roxfort Rúnaismeret tanára, hamar megtanult felismerni egy varázslót a muglik között. Így tervük nem is léphetett volna könnyebben a megvalósítás útjára. Több évnyi és többször tíz árvaház után Nat volt az utolsó, akit magukhoz vettek.
És hálásabb gyermekkel, nem is tehették volna meg, ezt a jót.

Ebben a családban ismerkedett meg Mariellel… Ő volt a legkedvesebb számára, szinte első pillanattól kezdve. Együtt töltötték el gyermekéveiket a Roxfortban. Egymás kezét fogva csináltak végig mindent, amihez kellett némi bátorítás.
És bizony mindkettőjüknek kellett… Bár utólag visszagondolva, Nat erős sóhajjal nyugtázza, hogy neki mégis bizonyára jobban, mint Marielnek. Mert húga, aranyos volt, kedves, okos és szép. Nat pedig az a srác, akit valamiért kigúnyol a társaság. Az árvaházban szerették, a befogadó családja szerette, de a Roxfort nagybecsű diákserege szánalmasnak tartotta. Mert érdekes mód, itt éppen ugyanolyan különcnek számított, mint mindenhol máshol a nagyvilágban. Pedig először azt hitte a varázslók között végre otthonra lelhet, hiszen ugyanolyan volt, mint ők. De nem, neki az otthona, egyedül Mariel volt.
Az ő unszolására küldte el írásait kiadóknak már a sulis éveik alatt. És a Kalamáris Kiadó létrehozása is nagyobb részben az ő érdeme volt. Jól menő vállalkozás lett. Ők sem számítottak rá, de a népszerűségi listák tetején szerepelnek az általuk forgalmazott művek.
Végre meghálálhattak mindent Ballardéknak, kicsit feljavíttatták a házukat, elküldhették őket hosszúpihenésre az újabb háború idejére. És persze a menekülőket is ezen keresztül tudták titokban támogatni…

- Furcsa is az élet… Mikor új fordulatot véve, felülír mindent, amiért addig küzdöttünk vagy dolgoztunk. Mikor történetünk máshogyan alakul, mint mi magunk terveztük, érdemes-e ellenszegülni neki, vagy kénytelenek vagyunk behódolni? Illetve behódolásnak számít-e az, ha elfogadjuk, mindazt, mit cserébe kapunk a múltunk háttérbe szorításáért?

Hirtelen álltak meg ujjai az írógép gombjain.
Csend van. Túl nagy csend. Gyanús csend…
Hozzászokott már Ada végtelen csacsogásához. És ahhoz, ahogy folyton mindenhová követi az embert. De érdekes mód, már több mint negyed órája a dolgozószobában van. Egyedül. És a kis csivitelőnek még csak a hangját se lehet hallani…
Egy darabig fülel. Halljam ahogy ajtó csukódik, majd valami csörren. Rendben még megvan a kislány… Gondolja magában, majd ismét papírjára néz, hogy folytathassa az írást. De végül csak sóhajt egyet…

Nem volt otthon a gyereknevelésben. Azt gondolta erre majd ráér felkészülni akkor, amikor nősülésre és vagy gyermekvállalásra tér a napirendben. Véleménye szerint legalábbis úgy lett volna fair az élettől, ha ad némi felkészülési időt. Illetve mondjuk választási lehetőséget. Persze két háború és megannyi veszteség után az ember ne is álmodozzon igazságos életről és világról…
Az első háború során, számtalan gyermek elvesztette a szüleit. Mégis mikor vége lett a harcoknak, ezek a gyermekek is ugyanazt a reményt dédelgették legbelül, mint a legtöbb ember; hogy innentől kezdve békés élet vár majd rájuk. Mégsem így lett. S mivel az új háborúban nekik kellett elfoglalniuk a legfőbb helyeket… ők is árvákat, s özvegyeket hagytak maguk után…

Mégsem gondolta, hogy legkedvesebb Merieljét és annak férjét is temetnie kell majd. És végül nevelnie egy árvát, a legszentebb dolgot, mit maguk után hagytak.
Nathaniel igazán, nagyon-nagyon szerette fogadott húgát.
Az elvesztése fájdalmasabb volt, mint egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedni a múltja helyén tátongó kráterben. Mondhatni maga volt az aljára lévő lehuppanás. Életében először tapasztalta meg milyen az, mikor elszakad két élet szalagja. És a gyász, valamint a hirtelen jött felelősség rádöbbentette mennyivel fontosabb is a jelen, mint a múlt. Talán jobban, talán másként is szeretni tudta volna azt a lányt, ha néha-néha felnéz az életéből.
Így most azonban nem maradt más, mint leróni évek kedvességének, szeretetének és hűségének tartozását. És mindezt visszaadni olyasvalakinek, aki többet ért Marielnek, mint saját élete.

Bár az író pillanatnyi gondolkozás vagy habozás nélkül vette magához Adát. Jól tudta, teljes mértékig át kell rendeznie eddigi életét. Igaz, hogy valamikor sok gyermek között élt, és nevelőszüleinél is hét testvérrel osztozott mindenen… de immáron majdnem tíz éve mégis teljesen egyedül volt…
Kezdetben megszokni az olyan apróságokat, minthogy gondoskodni kell egy másik emberi lény élelmezéséről, illetve egyéb létfenntartó igényeiről… Vagy elfogadni, hogy szinte sosem lehet egyedül… a csukott dolgozószoba persze régmúlt álom…
És nyilván nem ez volt a legnehezebb. Hanem újra megnevettetni egy olyan gyermeket, aki elvesztette mindkét szülőjét egy azon napon. Pedig egyikőjük sem kereste a harcot. Csak rosszkor voltak, rossz helyen… Épp ő hozzá igyekeztek, épp csak néhány órára hagyták nála kislányukat… S neki egy életre felelősséget kell vállalnia érte…

Nathaniel nem harcolt a háborúban és nem is menekült. Viszont kitalálta, kapcsolatai révén hogyan támogathatja hasznos holmikkal a menekülőket. Úgyhogy olykor sátrakat és pokrócokat hagyott el az erdőben, vagy más tárgyakat… Szerencséjére túl ismert, de túl jelentéktelennek tűnő volt ahhoz, hogy érdemben bántsák. Ő csak úgy elvolt a halálfalók szemében. Néha írnia kellett egy-egy cikket a minisztériumnak, máskor Adára vigyázott, aztán megint írt valamit magának, majd Marielékkel töltött némi időt… Mert persze a kiadót ténylegesen be kellett zárniuk, csak valamiféle álcának tartották fent. Úgy tenni, mintha minden rendben volna… Pedig a háború jöttével együtt eltűnt minden, a sok-sok érdekes ember és történet, mind szétszéledtek a nagyvilágban. A rendkívül színes társaság tagjai, akik azelőtt a társadalmi elit tetejét képezték, vagy halálra ítéltettek, vagy szürkeségre, hogy életben maradhassanak… Szóval Nathaniel szemében a szürke napok csak úgy teltek, valahogy…

Mikor Mariel meghalt, ismét a nyakába szakadt az élet. Csak egészen máshogy. A gyásszal együtt látta végre tisztán és igazában azt a kegyetlenséget, amelynek addig a közepében élt. Megrökönyödött. És ez valószínűleg el is emésztette volna. De akkor már, Adával a felügyelete alatt, valahogy gyorsabban elteltek a hetek.
Míg végül egyszer csak a nap ismét rá nem köszönt az otromba angol tájra.

- Nat bácsi! - A férfi lassan felpillant a papírból, amit percek óta csak bámult, hogy a félszegen az ajtóban álló kislányra nézhessen. – Csináltam neked teát. – Mondja az szégyenlősen. Bár a jelek egyértelműek. Szoknyájának nagy része vizes, vagy tejes? Itt-ott némi cukorfolttal és keksz morzsával díszítve. – Gyere! – Sürgeti meg kissé a férfit és már szökdécsel is boldogan a konyha irányába.
A béke hivatalos kijelentésének első napján benyújtotta kérvényét Ada törvényes örökbefogadására. Úgyhogy immáron hatodik hete nevezheti ténylegesen lányának.
És minden pillanatban Marielre emlékezteti őt. Ahogy ránéz, annak a lánynak a szemei és mosolya köszön vissza rá, akit a világon a legjobban szeretett. És megfogadta, hogy ezt most nem rontja el. Adának továbbadja mindazt a boldogságot, amit ő kapott Marieltől. És olyan apa lesz, amilyen jó férfi sosem volt.
Leül hát az egyik konyhaszékre. Kikerülve néhány absztrakt festményre emlékeztető tea illetve tejfoltot. És az elé helyezett, valaha látott legrózsaszínűbb rózsaszínű bögrét felemelve beleszürcsölt a délutáni italba.
- Nagyon finom.

Jellem
Rendkívül élénk a képzelőereje, úgyhogy már gyermekként is általa kitalált történetekkel szórakoztatta társait. Kissé talán művészlélek, elég furcsa, különc. De odaadó barát tud lenni. Nagyon együtt érző, igyekszik védeni a körülötte élőket, a gyengébbeket, még, ha testi adottságaiból kifolyólag a végén elérve védelmi szándékait, ő lesz az, akit megvernek.
Kissé érzékeny, a fizikai fájdalmat már mintha megszokta volna, de, ha valaki a lelkébe tapos, azt sosem felejti el. Nála igazán érvényes, hogy az ember legnagyobb fegyvere; a szó.
Lelki biztonságérzetre és védettségre vágyik, talán ebből adódik, hogy olykor gyerekes megnyilvánulásai vannak és, hogy múltjának taglalása csakis az őt felnevelő család és a legközelebbi barátai számára nem tiltott téma. Mindig úgy érezte, hogy nincs gyökere, amibe kapaszkodhatna, hogy a múltjának ismerete nélkül, jövője sem lehet. Mikor Mariel meghalt, rá kellett döbbennie, mennyire fontos is a jelen. Ada érkezése, nagyon sok mindent fog még tanítani az eddig önmagát magányra ítélő férfi.

Ösztönös reakciói és döntései általában megbízhatóak. Személyiségében van azonban egy bizonyos változékonyság, amely többféleképpen is megnyilvánulhat, például igen gyorsan alkalmazkodik mások szokásaihoz vagy véleményéhez.
Mindig kész a külvilágból származó élmények befogadására, imádja az érdekes karaktereket a fura figurákat. Lételemévé vált a megfigyelés. Mégis csak látszólag képes teljes mértékig ráhangolódni az új hatásokra, alkalmazkodni az új körülményekhez, beilleszkedni az új helyzetekbe. Ez kényelemszeretetéből, tudatos konfliktuskerüléséből, tehát tulajdonképpen védekezésből fakad. Aki közelebbről ismeri, sosem tartotta őt nagy alkalmazkodónak. És érdekes most látni, ahogy egy kislány mindent felülír egy olyan ember életében, akiről azt gondoltuk jelleme kőbe van vésve…
Erősség ◆ segítőkész, érzékeny, gondoskodó, alkalmazkodó, tartózkodó
Gyengeség ◆ megbántódó, elzárkózó, féltékeny, hisztérikus, bűntudatot keltő

Apróságok
mindig ◆ írógép gombjainak kattanása, nyüzsgő tömeg figyelése, karakteres arcok, belemarkolni egy tál nyers babba, Ada fecsegése, modern dolgok; mindig mindenben
soha ◆ kizárólag zöld színű zöldségek, felejtés, undorítóan romantikus történetek, tintapacás fotel, naivitás-hiszékenység, belebetegedni a lelki fájdalomba, monotonitás
hobbik ◆ Kutatja a múltat, minden és mindenki érdekli. Ezekből ihletet merítve tökéletes környezetet teremt regényhősei számára. Szeret Ázsiába utazni, mert véleménye szerint ott élnek a legkülönlegesebb emberek. Órákig képes tollal és pergamennel a kezében csak üldögélni egy téren, és lejegyezni a látottakat, alakokat, mozdulatokat, hangokat és viseleteket jellemezve. Csak a japán nyelvet beszéli az ázsiai nyelvek közül, szerinte úgy, hogy nem érti, sokkal érdekesebb és egzotikusabb minden, ami körülötte történik.
merengő ◆ Teadélutánok Mary-vel. Bárhol és bármikor. Mindig a lány társaságát és véleményét tartotta a legtöbbre, ezért a vele töltött percekre mindig örömmel emlékezik vissza. Rossz emléke a magány. Az a pillanat, amikor szembesült Mariel halálával.
mumus ◆ A fenyegető tábla a N.A.T = Nemkívánatos Alakok Távozzanak! felirattal. Arra emlékezteti, hogy örökké ismeretlen személy marad.
Edevis tükre ◆ Meg tudni kik is voltak a szülei.
százfűlé-főzet ◆ Kásás állag, furcsa karamellabarna színnel és meghatározhatatlan íz világgal.
Amortentia ◆ pergamen és tintaillat, valamint imádja a citromfüvet
titkok ◆ A szekrényébe épített rejtekhelyre tesz minden olyan dolgot, amit a gyermekkorából megőrzött, vagy, amit a múltjáról kiderített.
azt beszélik, hogy... ◆ …furcsa degeneráltságból fakadóan élvezi, ha megverik. Iskolás évei alatt mindig célpontja volt a bántalmazásnak, és már akkor is szerettek ehhez hasonló pletykákat terjeszteni róla.

A család
apa ◆ ismeretlen nevelőapa ◆ Antony Ballard (72) jó a viszonyuk, szeretnek beszélgetni, megvitatni a mindennapok eseményeit, az új felfedezéseket vagy az új rejtélyeket
anya ◆ ismeretlen nevelőanya ◆ Tamara Parker Ballard (69) egészen jó a viszonyuk, bár Nat sosem engedte, hogy a szükségesnél nagyobb legyen a kötődésük, mindig úgy vélte, anyaként szeretni, csak az egyetlen és igazi anyát helyes. Ettől természetesen még igazán tiszteli.
testvérek ◆ ismeretlen nevelt testvérek ◆ Poppy Patris (32), Alexander & Alexandra Gummer (30), Aiden Halding (29), Mariel Wood-Nakae(28), Maya Milborrow (26), Grayson Stannar (24), mindegyik nevelt testvérével jó viszonyt ápol.
unokahúga/nevelt lánya ◆ Adelaide /Ada/ Nakae (6)
állatok ◆ Nautilus, egy ír terrier
Családtörténet
Saját családjának történetéről semmit sem tudni. Néhány napnyi bolyongás után találtak rá az erdő szélén. Nem emlékezett semmire sem a múltjából, sem családjából, sem a vele történtekből. A Szent Vince Gyermekotthonban helyezték el.
Ahol az adatfelvételkor Ethel főnökasszony a Natet rövidítésként értelmezve a Nathaniel keresztnevet és a megtalálásának helyszínére utalva a Forest vezetéknevet választotta számára. Korát 7 és 9 közé tippelték be. És jól. Amikor megjött számára Roxfortból a levél, megbizonyosodhatott felőle, hogy tizenegy éves. Ekkor már valóban két éve élt a Ballard családnál, akik kilenc éves korában hozták el az árvaházból.
Ballardéknál jó élete volt. Megtartotta vezeték és keresztnevét, melyet az árvaházban kapott és bár nehéz év állt mögötte, mégis kellemes érzésekkel gondolt vissza rá. Ebben a családban szerencsére azonban megkapott minden szeretetet, odafigyelést és törődést, amit egy ember megérdemel. És ezért, igazán hálás. Mert egy álmodozó kisfiúnak, álomszerű élete lehetett.

Külsőségek
magasság ◆ 196 cm
testalkat ◆ átlagos
szemszín ◆ kék
hajszín ◆ barna
kinézet ◆ Nem ő az első ember, akit kiszúrsz a tömegben. Vagyis nem ő lenne, ha nem lenne ilyen magas, illetve, ha néha napján nem vinné túlzásba a színes öltözködést . De már csak így van ez, ha kiüt a mágusvér…
És, ha végre kiszúrtad, hát nem ő, az, akibe elsőre beleszeretsz, vagy, akibe sokadszorra…
Pedig ha mosolyog vagy elneveti magát, az mindennél huncutabb. És, ha lány vagy, hirtelenjében azt veszed észre, hogy visszamosolyogva rá, egyszerűen nem tudod levenni róla a szemed. Sosem lesz tökéletesen felülmúlhatatlanul férfias, de pontosan ez teszi őt vonzóvá…

Öltözködésében egyaránt szereti az eleganciát és az egyszerűséget, praktikumot. Otthonában vagy a legegyszerűbb, eseménytelen hétköznapokon, tökéletesen el van egy szép póló egy jó nadrág összeállításban. Különleges alkalmakkor, összejövetelekkor viszont előnyben részesíti a zakókat, ingeket, szép cipőket. Mindezt ízléses színösszeállításokban tálalva, mégis úgy, hogy, ha férfias szépségére nem is figyel fel az ember, de a sötétciklámen nadrágja mellett azért senki se tudjon úgy elmenni, hogy ne nézze meg az alakot, aki viseli…

Tudás és karrier
pálca típusa ◆ 10 és fél hüvelyk, somfa, egyszarvúszőr maggal

RBF ◆
Átváltoztatástan: V
Bűbájtan : K
Bájitaltan: E
Gyógynövénytan: V
Asztronómia: K
Mágiatörténet: E
Rúnaismeret: E
Jóslástan: V
Sötét Varázslatok Kivédése: E

RAVASZ ◆
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: V
Mágiatörténet: E
Jóslástan: V
Sötét Varázslatok Kivédése: E

Griffendél Godrik Akadémia Nyelvi szak: sellő

Griffendél Godrik Akadémia Általános diplomáciai szak

foglalkozás ◆ A Kalamáris Kiadó egyik alapítója és tulajdonosa, író
varázslói ismeretek ◆ A Roxfort boszorkány- és varázslóképzőben nem volt egy él tanuló. Mindig is jobban foglalkoztatták saját ötletei, történetei. De azért sosem tudta figyelmen kívül hagyni a jövőt, amit eltervezett önmagának; minél többet megtudni a múltról, a világról. Ezért, persze Mary pedáns gondoskodásának köszönhetően, kénytelen-kelletlen, de neki kellett állnia a tanulásnak, hogy megfelelő RBF-eket, majd RAVASZ-okat gyűjthessen be a továbbiakhoz.

Egyéb
avialany ◆ Lee Pace