Édes mérgek kocsma

A Zsebpiszok-köz közkedvelt helye, ahová általában Halálfalók ülnek be cseverészni egy-két ital mellett.
A kocsmának két emelete van, a földszinten van a bárpult, fönt pedig asztalok vannak.

A hideg ellenére sem haladok gyorsabban. Nem, nem, jó az a nem komótos de a futás sem megközelítő átlagos tempó. Nem is lenne rá okom, hiszen már célegyenesbe vagyok. A Zsebpiszok köz pedig az a hely, amely sokszor szerepelt a meglátogatandó listámon. A kétes ügyletek, árucserék, ritka fekete mágiával kapcsolatos tárgyak mind itt találhatóak meg, s nekem többé-kevésbé volt részem bennük. Mert bizony, valamiből meg kell élni.
De volt, hogy a feladat és a kötelesség húzott ide. Az, amit rám róttak, ha nem is a Sötét Nagyúr személyesen. De volt, hogy Yaxley-nek segítettem, és olykor maga Rockwood bízott rám apróbb ügyeket. Olyanokat, amelyek ő nem ért rá elvégezni vagy épp túl alantasnak tartott. De valakinek akkor is meg kellett csinálnia. Engem pedig? sosem a piszkos része érdekelt a dolgoknak, hanem maga az a tudat, hogy ezzel az én ügyem is előrébb mozdult. A bosszúm? az édes bosszúm?
Fiatalabb koromban bezzeg nagy ívben elkerültem ezt az utcát. Rubyval hányszor jártunk el a szűk utcatorkolat előtt? és hányszor szaladunk el a könyvesboltba, remélve, nem látott meg egy gonosz halálfaló. Féltünk, hogy elkap minket, és hogy addigi nyugodt életünk félbeszakad? Akkor bizony még a félelem vezérelt. Mára én lettem az, ki félelmet kelt.

A cégér hangos nyikorgása már előre elhallatszik, pedig az épület belevész a félhomályba és a többi szomszédos sorházak árnyékába. De tudtam, úticélom már nincs messze. Ezért nem is siettem. Így is elkéstem, akkor meg nem mindegy már? Másokat talán épp ez hajtana, de engem? engem ugyan nem.
Az utcán lézengő emberek közül többen is benyitottak az Édes Mérgek kocsma ajtaján, ahonnan a fény így fel felpislákolt az éjszakai homályban, hogy aztán megint elvesszen. Én is pont oda tartottam, onnan jött a hangos nyikorgás, ugyanis a kis tábla régebbi volt, mint mi valamennyien itt összesen. Fájú hangja elriasztotta volna a többséget, ha a rendesebb népség járt volna erre. De egy Halálfalót ez abszolúte nem izgatott, viszont annál inkább a vajsör, a Lángnyelv whisky na meg a rengeteg információ, amely legalább annyit ért, mint a legdrágább, legértékesebb és legritkább műkincs.

Erős kézzel löktem be az ajtót. A súlyos bejárati alkalmasság bizony az én személyemnek kész kihívást jelentett. Igaz, ilyen dolgokon sosem akadtam fent, mert ha kell ?mint most is- a vállamat is bevetve, de sikerült elérnem a célomat.
S nem is maradt más, csak az öltözködés. Bent ugyanis fülledt meleg volt, a sok embertől, és a zárt ablakoktól. A cigaretta és a dohány erős szaga mindent átjárt, akárcsak engem a bent ülő vendégek tekintete, amely, csöppet sem zavart.
Én egy dologra koncentráltam. Arra, amiért itt vagyok. Így nem néztem meg mindenkit magamnak, csak azt, aki rám várt.
?Hátsó sorok egyike, a sarok? megtalálod?
Megtaláltam. Szivarral és piával ült az illető, és csak engem nézett. Hát, akkor nincs is értelme halogatni a dolgot. Kecses léptekkel indultam hát el, oda felé, csak őt nézve. Lófarokba fogott hajam pedig hol egyik hol másik vállamat verdeste. A többiek tekintetét a hátamon éreztem, de ez? semmitmondó volt.
Csak az asztalhoz léptem. Csak a szemébe néztem. És mindössze haloványan elmosolyodtam.
- Már várt rám? -
Ez nem kérdés volt. Ez kijelentés.

Talán kicsivel hamarabb érkezett, mint a megbeszélt esti időpont, ám ez nem is meglepő. Hiszen a munkáival nagyrészt már kész volt erre a napra. Sosem halasztott el semmit, s mindent megpróbált a legnagyobb precizitással véghezvinni. Mindehhez hozzátartozott az, hogy pontosan jelenjen meg a találkák alkalmával. A Nagyúrnak nem volt arra ideje, hogy holmi újoncokkal foglalkozzon, s azok munkáját ellenőrizze, ám Rodolphus sem vetette meg ezt a munkát. Nem tartozott az alantas feladatok körébe, hiszen úgy ugráltak körülötte, ahogy ő csettintet. A sok fiatal, s bohó természet, kik még teljes hévvel végezték a munkájukat, s a belefásulás folyamata nem kezdődött meg bennük. Nekik még kihívást, sőt minden esetben külön élvezetet jelentett az, ha másokkal végezhettek. Lehetett az varázsló, vagy épp egy mocskos mugli. Vajon pont az az érzet hajtja őket, mint a férfit hajtotta egykor? Milyen rég is volt az már?  Ezek az esetek most már a legkevésbé sem tudják megmozgatni a fantáziáját, sokkal inkább a fiatal nők, melyek oly ártatlanok vagy épp a szenvedély fekete, megperszelő lángja ég bennük. Vajon akit vár, milyen lesz? Olyan mint a felesége, egy megszállott gyilkos, kiben már minden érzelem s érzék kihalt? Akinek a szíve már csak megszokásból dobog, hogy pumpálja a vért az agyába?

Mintha csak a gondolatai elevenedtek meg volna a szemei előtt. Belép egy női alak az ajtón, ő pedig leteszi a whiskyt tartó kezét, s ejti le a poharat hanyag mozdulattal az asztalra, a jégkockák összekoccanása következtében születő jól ismer dallammal kisérve. Másik kezében a szivar füstölgött lassú ütemmel szállva egyre feljebb, s a sötét sarokban talán az egyik legkivehetőbb fénypont a szivar parázsló vége volt, ahogy egyet szippantott belőle. Szemeit a nőre függesztette, s úgy követte figyelemmel minden egyes lépést. Ahogyan beleivódott ebbe a mocskos környezetbe, s vette felé kisidő múlva az irányt. Arca vonásain semmi sem látszódott. Az üresen csillogó lélektükrökben sem fedezhetett fel semmit, hiszen hogyan is tehette volna? Majd pont egy ilyen újonc előtt ne rejtené el a gondolatait, s az érzéseit? Természetesen a válasz, már hogy a fenébe ne!

Kétségtelen, ahogy a ringó csípőre tévedt a tekintete, szinte azonnal beindult az ősi gépezet valahol ott lent, hol máshol? Nem is a lelkére hatottak az édes mozdulatok. Halvány mosoly, melyre nem volt semmi reakció. A kijelentésre, mert igen, ez minden kétségkívül az volt, egy zsebórát halászott elő talárja zsebből, s pattintotta föl aranyozott fedőlapját. Valami hihetetlen régi és értékes darab lehetett az, de nem is csoda, elvégre a Lestrange család pont az évtizedekre visszamenő aranyvérű s nemes családok közé tartozásáról volt híres.
- Késett. ? Felelte szenvtelen hangot, majd pattintotta vissza a fedelet, s mélyesztette a zsebébe, s pillantott újra a másikra. ? A Nagyúr pedig nem szívleli a pontatlanságot. -
Hiába szabadkoznál neki, hogy az csak 2 perc, sőt még lehet annyi sem, a legkevésbé sem érdekelné, vagy hatná meg, s ezt azonnal leszűrheted. Hogy eszedbe jutna feleselni? Voldemort egyik számon tartott, régi, hűséges szolgálójának, akinek egy szavába kerülne, hogy tönkre tegye a pályafutásod? Ideje megtanulni az alázatot kedvesem?

- Foglaljon helyet Miss Leroy. Kér valamit inni? ? Formalitás, ahogy az egyik székre mutat, s az, hogy megkérdezi, fogyasztani akarsz e valamit, ne ringasson tévhitbe. Egyszerűen csak emberként bánik veled, míg talán más befolyásosabb Halálfalók lehet nem tennék. Ez még nem jelenti azt, hogy egyenrangú társaként is kezel téged, sőt. ? Nos? van valami mondanivalója a számomra? -

Bizony a szavaim célt érnek. De eleinte semmilyen hatással nincsenek. Kár. Igazán kár.
És aztán mégis. Mert a férfi előveszi a díszes kis arany zsebórácskáját, amely messziről kiszúrja az ember szemét és látszik rajta, nem tömegcucc. Na igen, egy aranyvérű család értékei nem egy semmitmondó értéktelen kacat. Sokaknak eredeti koboldkészítésű holmijai vannak. Rita kincsek egyike. Mint ez is valószínűleg. De meg kell hagyni, csinos darab? és a gazdája sem az utolsó?
Az óra megszemlélése után persze rögtön jön a puszta ténymegállapítás.
Késett
Köszönöm szépen, tudom én azt jól. Mondhatni majdnemhogy direkt késtem. De ez egy nőnél természetes. Hiába munkáról van szó, akkor is? van, ami az ember vérében van és a rossz szokása. Pedig alapvetően ez korábban mindig lelkiismeret furdalást okozott, mára kinőttem belőle. Ó, micsoda probléma?

- Nem  mondja? -
Közlöm meglepetten, egy színésznőt meghazudtoló teljesítménnyel, majd rögvest kihúzom a széket és leülök rá. Az asztal lapján összekulcsódnak az ujjaim, mint egy jó kislánynak, aki épp a vacsorához akar hozzálátni. De persze ez is csak a látszat. Mint oly sokminden.
- A Nagyúr nincs itt? de valakinek majd meg kell nevelnie ilyen téren? tudja, nem erősségem a pontosság? -
Egyszerűen csak vállat vonok. Ez teljesen emberi reflexként tör fel belőlem. Tisztában vagyok a tudásommal és a szokásaimmal, és minek hazudjak? Én elfogadtam önmagam, ha a másik nem tud, na az az ő baja. Például Ruby esetében is? de az megint más lapra tartozik.
S mire még ettől is jobban elkalandozna a képzeletem, a hang visszarángat a valóságba.
Kér valamit inni?
Hát adnak, fogadd el, ahogyan a nevelőanyám mondta? és ezért talán még verés sem jár. A szemeim pedig összeszűkülnek, miközben jobban megnézem magamnak a férfit.
- Persze, azt amit maga? -
S ezzel le is van tudva az italrendelés a részemről.

Szépen elképeltem, hogyan is térek a tárgyra. De most valahogy nem úgy jönnek a szavak. Pontosabban, sehogysem. Ennek ellenére, a másik információéhes tekintete szinte majd? felfal. Na igen, igen, de?
Nincs de. Mondani kell, minden kertelés nélkül. Azért kíváncsi vagyok, lesz e az ügynek további folytatása. És ha igen, akkor pontosan mi is? Na meg hogy én benne leszek-e?
Nem szeretem az életem mások kezébe tenni, de ezt akkor megtettem mikor a Sötét Jegy a bal karomra került. S mindez talán zavarna is, de tudom ez apám miatt van és ennyivel tartozom neki. Hát kibírom az árnyoldalát is az életnek.
- Mondanivaló lenne? Mr. ? -
Elakadok mert most jövök csak rá, hogy nem is tudom a társam nevét. Kínos, kínos, de ilyen az ha egy ostoba összeköttetőn vagy levélen kapod meg az utasításokat, amelyre erőszeretetten nem vésik fel a valódi nevet a biztonság kedvéért. Az összeköttető ember meg általában annyira közlékeny, mint egy darab fa. Neki a lényeg az üzenet átadása, a fogadónak meg a munka elvégzése. És pont. Azért remélem, ez nem okoz fennakadást a továbbiakban. Sőt, még el is pirulok kissé, amely ezer éve nem fordult elő velem? Haj, mit ki nem hoz belőlem egy férfi? mit nem?

Ami Rodolphust illeti, a legkevésbé sem érdekli az előtte álló nőcske színjátszása, sőt.. Bátran nevezhetné lánynak is, hiszen ha nem téved, éppen csak, hogy a 20at érte el a leányzó. Ha nem is látszódik a férfin, neki igen is jó kedve van, csak ő ezt nem idétlen vigyorgás formájában mutatja ki, szimplán nem vágja szájon a nőt a megjegyzésekért. Tény, nem súlyosak azok a meglepettnek látszó szavak, de ha nem lenne jó passzban, ennyi is képes lenne könnyedén feldühíteni. Türelmesen megvárja, amíg a hölgyemény helyet foglal.
- Majd teszünk róla, hogy az legyen. ? Dörren a hangja, s a gyönyörű óra már is a zsebek valamelyikébe került. Bőrkesztyűs kezével ismét megfogja a poharat, s ajkához emeli, majd kortyol belőle párat, miközben a perem fölött áttekintve a lányt figyeli. Végigmarja a torkát, s mintha mindenhol sebek hadát akarná hagyni jelzésként.. Talán ez a kis vadmacska is karmolna az ágyban? Férfiból van, ezért ne tessék megvetni, amiért ilyen gondolatok villannak be a kemény koponya mögött.

Csak biccent, nem kérdez vissza, hogy biztos whiskyre szomjazik? Egy nő? Az Ő döntése, neki pedig se joga ? najó az még csak lenne ? se kedve felülbírálni. A pálca előkerül, az, hogy honnan és még is hogyan, ráadásul ilyen gyorsasággal.. újabb titok, mindenesetre pár kacskaringós intés, és az ital máris a hölgyemény előtt trónol az asztalon, a jégkockák pedig jellegzetes zörrenéssel koppannak neki a kristálypohár oldalának.

Nem tudja a nevét.. Ez bosszantó lehet, de lássa csak mindenki, hogy Mr. Lestrange nagyon is tud kedves is lenni, nem támadja le a nő, s nem szegez pálcát a torkának, mi több, még olyan átokkal sem sújtja, ami kijáró lenne ebben az esetben. Csak arra tud gondolni, hogy az információ egyszerűen nem jutott el a másik fülébe, de majd az összeköttető ezért keservesen megfog fizetni. Ráadásul, ha a feleségére gondol.. Őt valamiért mindenki felismeri, s ha nem feltételezik azt róla, hogy bármi köze van Bellához, az csak azt jelenheti, hogy nem olyan lerobbant emberi roncs, mint a neje. Ez a korántsem kedves gondolat mosolyt csal az arcára.
- Rodolphus Lestrange, örvendek. ? Mutatkozik be, bár az egyéb főhajtás s a kézcsók elmarad. Nem fog hajbókolni egy ilyen kis suhanc bakfisnak, aki nem sokkal idősebb az idősebbik befogadott lányánál..

- Nos, Miss Leroy, ha már túl vagyunk a megismerkedés formalitásán, a tárgyra térhetnénk. Az időm igen csak véges.. ? Szólitja fel a másikat újra, hogy jobb lenne, ha végre beszélne.
Gyerünk, te aprócska kis madárka. Dalolj nekem, hallasd csilingelő hangod. ? Sikerült a kiszemelt minisztériumi dolgozót lekapcsolni? ?

Lestrange. Gondolhattam volna. Esküszöm megfojtom azt az idiótát, aki ezt az ?apróságot? elfelejtette közölni. A vadbarma? tudtam mindig is, hogy nagy az isten állatkertje? de hogy ekkora legyen? ahhh!
A név hallatán azonban csak egy elismerő bólintás, mely jelzi a tiszteletet, meg minden egyebet, amit a másik bele akar érteni a mozdulatba. Leginkább azt, hogy tudomásul vettem, főleg, hogy kivel is van dolgom. Már annyira nem is volt rossz ez a munka, főleg nem akkor, ha ilyen különleges személyek mellé rendel a sors? még ha csak? pár ?talán kissé elnyújtott- órácskára is.
S a következő mondat már rögvest a követelőző hangnemé, és a vágyé. A tudás persze sokat ér. Így halovány mosolyom kicsit megerősödik, s nyugodt színtelen hangon kezdek bele, miközben a kezembe veszem az elővarázsolt poharat, benne az itallal na meg az össze-összekoccanó jégkockákkal, melyek olyanok, mint a tengeren a jéghegyek.

- Természetesen sikerült. Mi több jó hírrel szolgálhatok? -
Közelebb hajolok egy kicsit a másikhoz. Épp csak annyira, hogy a többiek ne halljanak meg, mert persze az senkinek sem lenne kellemes. Igaz, így ez a mozdulat kissé félreérthető, na de kit zavar ez?
- Újabb ember van kilátásban, aki megintcsak értékes információt hordoz. ? veszek halkan levegőt s így akarva-akaratlan növelem a feszültséget, hogy a végén a másik már a haját tépje. Na de persze egy ilyen neves halálfaló dühével megismerkedni nem túl célszerű. Így inkább folytatom, amit elkezdtem.
- Szóval megvan, amit keresett? -
A kezem már a táskámban van, s egy pillanat töredékére rá elő is kerül az aprócska fiola, benne a se folyékony se szilárdan hömpölygő anyaggal, melyet a kezem takar, hogy más ne lássa, leginkább az illetéktelen szemek ne.
Óvatosan csúsztatom hát át a férfi felé az asztalon, s nem húzom el rögvest a kezem, ami olyannak hat, mintha nem akarnám elengedni az értékes emléket, holott? meg sem néztem. Mindössze tudom, ez az egész döntő a sorsom felől és? fogjuk az izgalomra.

Végül hátradőlök és csak Mr. Lestrange-t figyelem. Minden rezdülésére kíváncsi vagyok, még arra is, amit nem mutat, mert a sok éves rutinja és tapasztalata megakadályozza, hogy nyilvánosságra hozza. Most ismét megpróbálok a felderítő szemével ügyködni, hátha sikerül valami, de hát nem kérdés, nagy fába vágtam most a fejszémet.
S miután egy korty whiskyvel toldom meg az előbbi cselekedetem elégedetten nyugtázom magamnak, lehet ez az egész nem lesz annyira rossz, mint gondoltam. Apám büszke lenne rám?
- És még van egy különlegességem az Ön számára? -
Talán az ital vagy a hirtelen merített bátorság, de a lábamat keresztbe vetve újra a táskámba nyúlok, hogy egy borítékot húzzak elő.
- Azt hiszem ez is értékes lehet önnek. ?
Egy kacér kacsintás, s a fiola mellet pihen a kis csomag is, amely nem nehéz, hisz csak irat van benne. Többek közt végrendelet, levelek, minden olyan, amelyet értékesnek véltem a drága megboldogult áldozatomtól. Mert bizony volt szerencsém közelebbről megszemlélni a lakásbelsőt, s kellőképp felderíteni a terepet? na meg annak a szerencsétlennek az ágyát is? 

Tetszik, nagyon is tetszik és kedvére való ez a.. no nem, nem a nőcske, hanem az, ahogy az egészet elővezeti. Nem szeret csalódni, bár sokszor kénytelen, főleg az újoncokban, akiknek nem egy tagja hirtelen felindulásból áll be a Halálfalók közé, s szolgálják a Nagyurat. Legtöbbjük még nem is találkozhat azzal, akit úgy bálványoznak, s talán emiatt is történhet, hogy az elkötelezettség, amit csak hitték hogy van, igazából nem több, mint holmi fellángolás. Azt hiszik, ez az egész egy jó móka, s nem áll többől, mint hogy azt a taknyos Pottert üldözzék, s muglikat kínozzanak meg úton útfélen, pedig nem. Milyen unalmas, és egyoldalú lenne az egész, ha még is így volna.. Ami pedig az előtte ülő leányzót illeti, nos, Rodolphus férfiból van, s bár különösen ügyel rá, hogy túlzottan ne kapjon szárnyra a hír, miszerint a felesége mellett milyen mohón falja a nőket, főleg, hogy ez már csak azért sem teljesen igaz, mert igen csak sok idejét lefoglalja a munka. Az pedig, hogy nem veti meg a szépet, még sem vethető a szemére, nem igaz?

Közelebb hajolnak, ezzel átlépve a hivatalos közeget, még pedig igen csak durván, de a férfit nem zavarja a legkevésbé sem. Még hogy zavarba jönne egy ilyen kis csekély mozdulattól, ami esetleg nevezhető félreérthetőnek? Nevetséges. Az arcizma sem rezzen, csak várakozóan vonja fel az egyik szemöldökét. Több, több még több információt akar, azonnal! Megmozdul, mintha fészkelődne a széken, ahogyan kissé kiegyenesedik, s az asztalra könyököl. Lustán szippant egyet a szivarból, de világos metsző tekintetét a másik szemein pihenteti. Halk levegővétel a lány részéről, s bár másnak idegtépő lehet ez a várakozás, ennyire azért még sem mohó a mi emberünk. Szinte már a türelem megtestesítője, holott egyszerűen csak féken tartja magát, hogy ne ragadja torkon az éneklő madárkát, s szorongassa meg egy kicsit azt a csinos nyakat. Na de hogy a haját tépje, vagy hogy a másikra borítsa az asztalt.. attól azért még igazán távol van. Mérföldekre.

- Ezt igazán örömmel hallom. ? Szólal meg a mély, rekedt bariton, miközben tovareppen a tekintete a most felé csúsztatott emlékre. Érdeklődve billenti kissé félre a fejét, ahogy elengedi a whiskys poharat, s nyúl előre, mit sem törődve az ott hagyott kézzel. Hiszen feltételezi, sőt tudja, hogy Miss Leroynak nem lenne mersze arcátlannak lenni, miszerint nem adja oda az emléket, hiszen.. pont ez volt a feladata, ami úgy tűnik, bevégeztetett. Két ujja közé csippentve a fiolát, szűkülnek össze a szemei, ahogy vizsgálgatja, majd bólint. Tetszik neki, még ha nem is üvölt ez az arcáról, de az elégedettség némi jele tükröződik, főleg, hogy a következő pillanatban ismét a fiatal nőre emeli a tekintetét, s a szigorú arcon lassan megjelenik egy halovány mosoly, az ajkak szegletében, mely a füstfüggönyön át is észlelhető.

Tagadhatatlan, hogy igen csak nagy érdeklődéssel, s egy kevés meglepettséggel néz szembe a következő percekkel, ahogy Miss Leroy a táskájába nyúlva vesz elő egy borítékot. A kacér kacsintást esze ágában sincs bármiféle reakcióra méltatni, talán azért, mert teljeséggel elkerülte a figyelmét, hiszen lassan visszahelyezi a fiolát az asztalra, majd a borítékért nyúl. Ráharapva a szivar végére dől hátra, s szabaddá vált kezével együtt bontja azt ki, hogy pillant bele, pár lapot kissé kijjebb húzva, s átfutva a sorokat. Visszacsúsztatva, s lezárva ahogy azt illik, hajtja ki kissé a talárt a bal kezével, ami alatt a fekete, öltönyhöz hasonlatos ruha simult, s a fiolával együtt tűntette el a titkos zsebeinek valamelyikébe.
- Azt hiszem, kellemesen csalódtam Önben, Miss Leroy. ? Szólal meg, miután újabb füstfelhőt fúj ki, s ismét csak a másik lélektükreibe vájkál menthetetlen módon. Ez bizony egy bók volt, egy apró biztatás, mert úgy gondolta, kijár ennyi fáradozás után, nem beszélve a kiváló eredményekről. ? Azt hiszem, lehet arról szó, hogy a továbbiakban akár komolyabb feladatokban is részt vegyen, természetesen valaki társaként. -
Óh igen, már is kombinál ott, a fejében a kemény koponya alatt, vajon ki lenne alkalmas arra, hogy a szárnyai alá vegyen egy ilyen tehetséget? Hm.

El kell ismernem, jó érzés hallani a dicséretet. Jó? Felemelő inkább. Olyan? tökéletes. Most minden olyan tökéletes. S hogy miért? Mert ez a dicséret felér mindennel. Minden eddigi szenvedéssel, minden paranccsal, amit szó nélkül kellett teljesíteni, minden kimondott halálos átokkal, egyszerűen? mindennel.
Az érdem az enyém. Csak az enyém. S ez? szinte hihetetlen. Megdolgoztam érte, még szép, egyértelmű hát hogy megkapom a másik elismerését, mindenki elismerését, de akkor is, mellbe vág ez a hirtelen jött, annyira nem is várt öröm. S egy két percig csak pislogni van erőm, miközben az agyam feldolgozza a hallottakat. Azt, amelyet az imént Lestrange ejtett ki a száján miután elvette, amit oly hőn kívánt, s amely eddig az én terhem volt, de miután megtettem a kötelességem, többé semmi köze hozzám. És ez épp elég. Épp elég.

A mosoly széles lesz arcomon, őszinte, már-már gyermeteg valamilyen szinten, de ugyanakkor van benne valami? más is. Némi ravaszság, mert ki tudja, ezek a szavak mit hordoznak magukban? Ki tudja mi lesz ezután. Ez a feladat sikeresen bevégeztetett, na de a következő? Az hogy fog menni? Mikor kerül rá sor? És leginkább mi is lesz az?
Tekintetem a másikra szegezem, s a másik elégedettségét tükrözve válaszolok magabiztosan.
- Ennek csak örülök, Mr. Lestrange. - aprócska fejbólintással adok nyomatékot a szavaimnak, miközben ujjaim ismét a pohár szépén játszadoznak, fel és le siklanak rajta, de mindez csak úgy unalom űzéseképp, mondhatni berögzötten már, hisz a tekintetem csakis a velem szemben ülő arcát fürkészi, a mozdulatait, rezdüléseit, s gondolatait, ha tudnám, de persze azt már nem tudom. Marad hát az ami ?látszik?, mindenkinek mindenhol. A maszk, ami őt is körülöleli, ahogyan engem is a sajátom. ? Remélem, mindig ezt mondja majd? -

Halkan kuncogok fel, miközben összeszűkült szemekkel gondolkodom el rajta, mi lehet az a mással együtt elvégezendő feladat. És hogy ki is lesz az egyáltalán? Nagyon érdekel a dolog, jobban, mint azt el lehetne képzelni, de nem tudom, hogyan is tegyem fel a furdaló kérdést, úgy hogy ne áruljam el totálisan saját magamat. Tanakszom, figyelem a másik halálfalót, aztán pedig lepillantok a kezemre, a pohárra, az olvadozó jégkockákra.
Óvatosan, lassan emelem fel a poharat mindössze egy fél centire az asztal lapjától, de ez épp elég, hogy összeütődjenek a jégdarabkák. Aztán pedig egy újabb korty kíséretében csökken az ital szintje a pohárban. Melegség járja át a testem, s mit nem tesz a jó kis whisky, még több magabiztosságot ad.
Határozottan, már-már túlságosan is dacos s elszánt pillantással nézek fel, egyenesen a férfi szemébe, hogy lássa, most bizony én akarok kérdezni.

- További feladatok? Valaki társaként? Mégis kire gondol? -
Méltatlankodok magamban, s talán némi jele meglátszik az arcomon, a pillantásomon ennek ugyanakkor a leplezetlen kíváncsiságnak is. Dühít a dolog hisz most tettem le elé, amit akart. Megszereztem neki, amit kért, azt az emléket, öltem érte, s a Sötét Nagyúrért. Mi lehetne ennél nagyobb áldozat? Mégis micsoda? Nincs már se régi élet, se barátok se semmit, csak ők vannak, s a vér? mert az mindig megmarad.
Leküzdöm a sértettségem, s a szörnyű tudatot, még ennyi se elég a ?bizonyításhoz? egyenlőre. Egyenlőre, mert nem fogom annyiban hagyni. Ezt tudhatja Lestrange is, láthatja rajtam. Sokak szerint mindig is ez volt a vesztem. A makacsság, ami a rossz útra terelt. De? számomra nincs olyan, hogy ?rossz? út. Mert ez ? az én utam?

Az exzenész ausztrálnak

Sikeresen kijutottak a klubból. Amikor Craig megérdeklődi hová viszi őket útjuk, Serpenrosa ránéz, kicsit furcsálva, bár kezd rájönni, hogy a fiú sokszor gondolataiba van mélyedve és ilyenkor csak késve érik el az információk, meg aztán még az Üstben mondta el, úgyhogy elnézhető a dolog .
-Édes Mérgek kocsma. Elég sötét alakok járnak oda, de nem hiszem, hogy ez minket zavarna. A talár talán, bár. mehetünk így is, nem nagyon fognak kérdezősködni. Nos, remélhetőleg ma este utolsó hopponálása, vissza az Abszol útra. -Sóhajt, kicsit megcsóválja a fejét, majd megadó hangon mondja.- Rendben, nem szeretném, ha rosszul lennél.
Mondjuk, most talán hopponálhatnánk együtt, mert az a környék nem egy életbiztosítás, szóval nem kéne a szemétbe landolnod.
Mondja kicsit csipkelődve, de nem komolynak szánja a dolgot. Serpi megfogja a srác karját és amikor a másik láthatóan felkészült, legalábbis amennyire lehet. Már érezheti is a gyomránál és hogy a világ vad táncba kezd, mindez csupán pár pillanat. Szerencsére a hely közel van. Szűk, barátságtalan, sötét sikátorba érkeznek. Néhány árny lopakodik csak a közelben, némelyik motyog magában, némelyik rájuk szegezi vad tekintetét. A lány is émelyeg most kicsit, de hamar összekapja magát, időközben a pálcája is a kezébe kerül. Kicsit aggódva néz Craigre, reméli, hogy most sem dobja ki a rókát. Amennyiben Craig rendben van, vagy összeszedte magát már húzza is befelé a vendéglátóipari egységbe. Közben a táskájába csúsztatja a pálcáját, reflexből odanyúl és ha kell egy kígyót meghazudtoló gyorsasággal.
-Tudod kicsit biztosabb bent, azért, tartsd kézközelben a pálcád, de ne túl elől.
A nehéz tölgyfaajtón belépve, igazi angol klub, a bárpulthoz sétál, majd hátranéz, hogy a srác is csatlakozik e hozzá.
-Akkor kezdheted is az okítást!
Érdeklődve néz, immáron boszorkányos ruhájában.A pultosnő igazán csinos. Vérbeli kocsmárosnő. Serpenrosa lazán rátámaszkodik a pultra, a helységben csak pár ember mozog. Néhány szempár ismételten őket bámulja, szó szerint. Dehát továbbra is furcsa párost alkotnak. Közben a hölgy felnéz az asztalok felé, hátha lesz szabad hely, ha nincs akkor a bárpultnál kell maradniuk.
-Itt van ital is, meg hát "kedvcsináló" is, ha gondolod, engem nem zavar.  

A következő néhány percben igencsak felgyorsulnak az események. Craig legalább is nagyon így érzi. Persze lehet, hogy csupán a friss levegő hatására kezd egyre jobban érvényesülni a "töménytelen" alkohol jótékony hatása. Mert az igazság az, hogy van már Craig-ben bőven. Szinte csoda, hogy nem esik össze. Kissé szédelegni látszik most, bár ez betudható a hoppanálás gondolatának is. Minden esetre csak úgy pörögnek a másodpercek. Szinte alig van ideje magában kimondani a hely nevét, melyet értetlenül, de kétségtelenül készségesen ismétel a lány. Tehát édes.. De mint említettem nincs ideje végigmondani. Csupán arra, hogy magára kapja átváltoztatott bőrkabátját, mely jelenleg talárként funkcionál. Nem áll szándékában kilógni, vagy bajt keresni bármennyire is olyannak tűnik. Meg már úgy is hozzászokott a ruhadarabhoz. Na persze azért ez jó kis túlzás. Na meg abból sincs kevés a pakliban, hogy valamilyen formában szeretne a lánynak is elégedett perceket szerezni. Nem nem mosolyra vágyik.. vagy ilyesmire inkább csak a tudatra, hogy elégedettek lehetnek vele. Olyan gyermeki csökevény gesztusféleség ez, melyet talán az alkohol hoz elő talán nem. Összességében beletörődöm módon ölti magára a talárt, és máris készen áll. Mint mondtam reagálni már nincs ideje sem a gondolatora, sem a csipkelődésre pedig ő a maga részéről most meg van győződve róla, hogy pontos lenne a hoppanálása. Elvégre az előző előtt utoljára évekkel próbálta az ausztrál hoppnálási vizsgán.
- Ugyan már most biztosa.. (..Nem lennék rosszul) Fejeződne be a mondat de már forog is velük a világ, és a lány precíz landolásának köszönhetően ismét egy tipikusnak mondható közegben érnek földet. A gyanakvó arra járok szétrebbenek, vagy csak odakapják ármánykodó tekintetüket ezen a kései órán. Craig az érkezést követeően ránéz a lányra, és a képe láthatóan elzöldül. Serpenrosa már talán aggódhatna is, hogy sugárban valami nem túlzottan kívánatos kerül az arcára perceken belül. Craig arckifejezése nincs jobb szó fájdalmas. Lassan legörnyed a lány mellé tenyereivel a térdére támaszkodik aztán öklendezni kezd, és köhögni. Viszont pár perc vészjósló hörgés, és figyelemfelkeltés után csodák csodája semmi sem jön ki a srácból. Ez a gyomor nem egyszerű gyomor.. jó néhány turnébuszt megjárt már ez kétségtelen.. Ismét jól sikerült a belépő a környék összes rossz arcú alakja hullarablója felfigyelt rájuk. Ezzel az aggasztó helyzettel szöges kontrasztban szólal meg Craig felegyenesedvén félve nézve a másikra. Kisfiús arckifejezése rosszaság utáni bűntudatot tükröz.
- Úgy látszik tévedtem.. nehezebb erre visszaszokni.. mint gondoltam. Sajnálkozik, és közben megmerevedik mintha semmitől sem tartana jobban, mint hogy a másik kikarol belőle. Holott borzalmasan émelygett. Az apró közjáték után nem ok nélkül sebesen betérnek a helyre. Szerencsére Craig egyre jobban van az arca lassan újra visszanyeri természetes sápadt színét. Fura mikor valakibe így tér vissza az élet. Craig őszintén legkevésbé sem a pálcájára gondol, de mikor bent már egyre jobban kitisztul minden azért megtapogatja a zsebében. Mire a pulthoz érnek már újra teljesen jól van, és sápadt pompájában tündököl. Még szinte a szemei is felcsillannak. Láthatóan tettszik neki a hely.
- Huhh.. Egyszerűen ennyit tud mondani az "Akkor kezdheted is az okítást!" ugyan eljut hozzá, de még nem reagál rá. Félszegen a másikra pillant mikor már teljesen bevették magukat a pulthoz, ő pedig mint a planetáriumban végigbámult mindent.
- Mindig is szerettem volna eljönni egy ilyen helyre.. A nagy bámészkodásban ügyet sem vet rá hogy a bentiek figyelik őket. Sajnos látszólag nincs szabad hely bár Craig maga nem keresi el van foglalva a berendezés vizslatásával. Mintha búcsúban volna. Időközben a felettébb dekoratív pultos is megérkezik. Rögtön kiszúrja a kócos Ausztrált, és partnerét. Tekintetével perceken belül szinte vetkőzteti a bámészkodó srácot Serpenrosa látványára pedig elhúzza a száját. Végül hasonló pillantásokat kezd eregetni a róla tudomást sem vevő Craig felé mint a szőke korábban a másik helyen azonban ebben sokkal több tudatosság, és tapasztalat kevereg. "Majd én elnyallak, majd én megmutatom." Kiábrándító, de Craig a bámészkodó Serpenrosa-n és a benti csillárokon kívül semmire sem figyel. Végül a pultos határoz. Gátlástalanul indul meg az új vendégek felé. Eközben a lány szavaira a srác felfigyel végre.
- Jahhigen ital..! Na akkor ezzel bele is kezdhetünk. Vet kihívó pillantást a lányra. Eztán a másikat kis melegség töltheti el, hiába bámészkodott az imént azért mégiscsak meghallotta az "Akkor kezdheted is az okítást!-t"
- Szóval van fogalmad róla, hogy mitől lesz valaki Ausztrál? Vagyis sejted?
- Szerinted mi az első szabály egy ehhez hasonló helyen? Időközben a közelgő pultos meghallva Craig megtévesztően határozott szavait szinte elolvad. Eszi issza azokat.
- Kedvcsináló? Zökken közbe ki Craig a saját mondanivalójából, és nem is hagyja a másikat válaszolni az imént feltett kérdésre. Helyette még ő kérdez egyet.
- Tényleg nem zavarna.? Furcsa lelkesedés van a hangjában. Aztán mikor a lány végre válaszolhatna minden feltett kérdésre dühítő módon újra félbeszakítják. A pultos nem bírja tovább, és udvariatlanul berobban a beszélgetők közé. Bekönyököl Craig, és Serpenrosa közé elválasztva őket egymástól. Egészen behajol a srác elé dekoltázsát szinte az orra alá dugva a lánynak pedig a hátát mutatva.
- Mit hozhatok neked kedves? Teszi fel a kérdést Craig-nek, mely sokkal inkább úgy hangzik. "két óra múlva végzek"..

Látja hogy Craig nincs a legjobb bőrben, így mikor  la térdéra támaszkodik, együtt érzően simogatja a srác hátát.
-Hát egy biztos ha gyorsan ki akarsz józanodni, hopponálj kettőt-hármat és minden kijön, ami benn van. Jobb, mint egy gyomormosás. Ne aggódj ez volt a mai utolsó, remélhetőleg. Ám így még mindig rövidebb volt, mint a Kóbor Grimbusszal, de ha elszoktál tőle, akkor lehet inkább az lenne a jobb megoldás, csak pálcás kéz föl és már jön is a busz, bár eléggé horrorjárat. Ernie elég veszélyesen vezet járműveket. Főleg Londonban.
Igazából azért csacsog, hogy Craig figyelme elterelődjön kicsit a rosszulléttől. Szerencsére egy kis idő múltán jobb színe lesz. Serpenrosa élénken figyeli társa reakcióit, a hely tetszik neki, hát igen, ha valaki az igazi, sötét Londont akarja látni, az ide jön.
-Örülök, hogy elnyeri a tetszésed, ez egy tipikus angol kocsma. Ahogy a nagykönyvben meg van írva.
A pultosnő közeledésére Craig, akit lenyűgözött a kis kocsma, eszébe jut az italrendelés. A gyógyítóhölgy rendkívül kiváncsi, mit fog vajon kérni neki. A kihívó pillantásra csak egy mosoly és egy kacsintás a válasz.
-Nos, nem igazán tudom. Hogy pontosan mit is jelent, sejteni sem sejtem, de azt hiszem te nem vagy tipikus fajta.
Serpi láthatóan tanácstalannak tűnik és abszolút ártatlansággal nézi Craiget.
-Nem tudom, de te majd megmondod. Szerintem ott azt is alig értenék, amit beszélek. Először bemelegítő kört inni? Nos tényleg nem zavarna.
Őszintén beszélt, látja a srácon, hogy valami nagyon nyomasztja, amit még az utal sem tud elfeledtetni vagy oldani.  *Hát ha szüksége van rá, akkor legyen. Ha kell el tudom cipelni az Üstig, legrosszabb esetben.*
Gondolatmenetéből egy hát látványa zökkenti ki. Pár pillanatig csak döbbenten néz, aztán kissé ideges lesz, vadul megsárguló szeme erről árulkodik, ahogy fenyegető aurája is. Első gondolata az, hogy leátkozza a nőt, úgy hogy egy cafat, annyi se maradjon belőle. Azonban ez veszélyes dolog lenne, főleg, mivel nem igen kéne pálcával hadonásznia, nem ilyen közegben. Így hát úgy dönt úgy reagál, ahogy a legkevésbbé sem elvárható egy úrinőtől.
Így hát rácsap a kocsmárosnő tomporára, majd csábos mosollyal az ajkain megszólal:
-Hát, nem tudom a barátomnak bejön a e dekoltázsa, mindenesetre szép fara van, sportol valamit?

Craig épp csak választ kapna korábbi kérdéseire, mikor egy pár meglehetősen kívánatos kerekded "alkalmatosság" kerül az orra alá. Tulajdonképpen már látott ilyet inkább csak a hirtelenség lehet a meglepő számára. Azonban egy átlag nemtársával ellentétben Craig nem az a fajta akit az ilyesmi bármire is sarkall. Vagyis nagyon is olyan, és nagyon is vállalható dolgokra sarkallja, csak nem egy ilyen környezetben, és nem egy ilyen másik fél társaságában. Persze, hogy milyen valójában azt majd leginkább az idő válaszolja meg. Minden esetre Craig nem jön túlzottan lázba. Az első gondolata az, hogy vajon mit érezhet most a másik. Pontosabban sejti miről lehet szó ezért annyira nem is tart semmitől. Eléggé kikövetkeztethető a korábbi gesztusváltásokból, hogy Craig most sem tesz olyasmit, mint amit esetleg valamely más hozzá hasonló korú varázsló tenne. Legalább is az Ausztrál erősen bízik benne, hogy a lány efféleképp elmélkedik. Kissé zavartan bámul a srác maga elé a keblek méretes volta nem igen tsz lehetővé más célpontra fókuszálást. Szerencsére Serpenrosa hamar megugrasztja a másik felet, így Craig könnyebb helyzetbe kerül. A "seggre pacsit" követően a pultos azonnal megfordul, és hiúz tekintetét veti a másikra.
- Bajt akarsz kislány? Veti oda a másikéhoz hasonló izzó tekintettel a vele közel egykorú boszorkánynak. Férfiszem számára perceken belül rendkívül kívánatos jelenet bontakozhatna ki, ezt igazolják is a helyen tartózkodók, hisz a legtöbb szempár az incidens irányába szegeződik. Forr a levegő a két ifjú boszorkány között. Craig pedig a lehető legdiplomatikusabb hangnemben szól közbe próbálván enyhíteni a feszültséget. Teljesen új oldaláról mutatkozva így.
- Két korsó sört kérek, és egy cigipapírt. Erre ha minden rendben megy meg is szakad a szemkontaktus, a két lány között, és hamarosan megérkezik a két korsó sör, és a cigipapír. Mielőtt kihozná azonban mindet a pultos ügyködik keveset a cigipapíron. Fekete tintával jól olvashatóan egy címet biggyeszt csupán oda, majd miután kiadja a rendelést ízlésesen a srác elé tolja a sajátját a másik korsót pedig a lány elé csapja, úgy hogy a habból némi ki is löttyen a pultra. Craig nemes egyszerűséggel igyekszik tudomást sem venni az egészről, még csak a pultos pillantását sem viszonozza, mely felé hívogató Serpenrosa felé pedig dühödt, és indulatos. Ha a lánynak esetleg eszébe jutna bármivel is viszonozni akár a korábbi szavakat, akár a kilöttyentést,. akár ezt a pillantást.. azt Craig igyekszik megakadályozni a következőkkel. Azonnal maga elé húzza a sörét, és miközben a zsebéből előtűr egy apró ezüstpapír gombolyagot, melyet meg is kezd így szó.
- Nos Közben megköszörüli a torkát.
- Nem is jársz messze a valóságtól, csak épp nem így hívják. Nálunk ezt úgy mondják csináld ausztrál módra!
- Ha beülsz egy helyre csináld ausztrál módra. Ez annyit tesz, hogy veszel egy sört és elvegyülsz! Miután elmagyarázza a dolgot kedvesen teszi fel a kérdést a másiknak belelkesülve az egész helyzettől.
- Szóval bemész egy bárba valahol mit fogsz csinálni? (A válasz természetesen: Veszek egy sört, és elvegyülök.) De, hogy a lány ki kapiskálja e vagy sem az már rajta múlik. Craig minden esetre lelkesen várja a választ, és közben e lány felé emeli a poharát.
- Cheerio!! Mondja közben eltéveszthetetlen akcentusával. Aztán ha a másik válaszolt ő próbál újra kérdezni.
- Pontosan hogy érted azt, hogy én nem vagyok tipikus? Közben a beszélgetések, és a válaszolgatás során Craig, ha a lány jól válaszol az iménti kérdésre így szól.
- Nos ha most már tudod mit kell tenni ausztrálként egy pubban átléphetünk a következő lépcsőfokra.
- Hogy viselkedik egy ausztrál.. egy ausztrál mindig azt teszi, mindig azt mondja ami a szívén van.. hogy is mondjátok ti angolok.. Gondolkodik el kissé.
- Ami a szívén az a ..? Néz segélykérően a lányra.
- Nahh szóval a következő dolog ez lenne.. Egy ausztrál mindig azt teszi amire a legjobban vágyik. Erről csak akkor bizonyosodunk meg, ha most megteszed, ami a fejedben, és a szívedben van.. Magyarázza Craig.
- Szóval, ha van kedved az ausztrálosdit folytatni, tedd most azt amire a legjobban vágysz.. gondolsz.. ami jól esne.. Majd a mondandója végén belekortyol a sörébe. Csak ha erre is választ kap valamilyen formában folytatja a bíbelődést az ezüstpapír gombolyaggal. Időközben a pultos már messze egy másik társaság előtt illeg billeg távol a párostól.

Cöh- Felszegi büszkén fejét  és hasonlóan  párductekintettel  néz a vele szembenálló nőre. Nem Craig volt a kiváltó ok, illetőleg csak kis szerepet játszott az eseményekben.  Sokkal inkább az a tény,  hogy egy közönséges pór  hátat fordít  neki . Ez tűrhetetlen. – Ahelyett, hogy örülne neki hölgyem, hogy bókot kapott, maga csak tyúkoskodni akar. Ám tőlem megkaphatja.
A további összetűzéstől  Craig menti meg a kocsmárost, egy biztos, ha a másik nő megtámadja cafatokban végzi majd. Serpinek nem esik nehezére megtépázni  ezt a perszónát, izmai feszültek, ugrásra kész ha kell, a fiatalember  is láthatja rajta mindezt. Azonban ha további provokáció nem érkezik a fiatal nő átlép hímnemű társához, kecsesen kihúzza magát, majd  megsimítja a srác haját, nem érdekli már a kocsmárosnő, sem a további reakciói.  Hátrafordul és  még hozzáteszi a következőt a fiú felé intve a fejével.
-Meg egy szendvicset is kérnénk, neki. Legyen kedves.
Nem sokkal később megkapják az iménti rendelést, kiloccsanó sörhab, a fiatal  nő orrcimpái megremeg, szemei is megvillannak, azonban  csupán elfordul a pulttól, Craigre néz és a kis ezüstgolyóra. Közben hallgatja a másikat.
 -Amit az előbb mondtál. –Megforgatja a szemeit, jelevén nem  kisgyerek és nem is troll. Aztán rámosolyog, hátradobja a pipiskedéskor előrelibbent fürtjeit.  Ő is felemeli a korsót és összekoccintva a másik korsóval így szól. 
–Salute!-Nagyot kortyol az italból, majd fintorog egy sort. Aztán kicsit zavartan nézve válaszol. –Mármint nem tudom milyenek az ausztrálok, csak nem is tudom. Valahogy úgy érzem nem vagy szokványos, az a benyomásom.  Nem tudom megmagyarázni.
Zárja le a kissé csapongó választ. Újabb magyarázat hangzik el a viselkedésről. Elpirul kissé, majd  szomorúan néz maga elé, ismét nagyokat kortyol a söréből, bár alapvetően útálja eme nedűt, most szinte nem is érzékeli, hogy mi folyik le torkán. *Azt tenni, amit gondolsz, ha azt tenném, ebből a bögyös macából már nem lenne más csak cafatok. * -Ami a szívén az a száján.  Nos, ha én azt tenném, amire a legjobban vágyom, akkor nem sokáig élvezhetnéd a társaságom tovább, mert a szívem szerint szétkapnám a csajt. A másodikat sem tenném, mert azt mondtad nem szeretnél zenés helyre menni.
Keresztberakja a lábait és mosolyogva néz tanítójára.  Ő is beleiszik az italba, lassan teljesen kiürítve tartalmát.
-A harmadik dolgot meg már egy ideje teszem.- Kacsint rá a srácra, figyelme a pultosnő akciójára terelődik, aki egy másik társaság előtt illegeti magát, rosszallóan néz utána. Majd érdeklődése a kis ezüstpapír gombolyagra terelődik.
-Egészen pontosan mit is fogsz beszedni, vagyis elszívni?

A körbejáró tekintet különösen elnyeri a srác tetszését, ennek az eddigieknél egy valamivel gátlástalanabb, és nyitottabb mosollyal ad "hangot". Egyszerűen megfogta a lány pillantása, ráadásul nagyon kedvére való volt, ahogy érzékeltette a kérdésével kapcsolatos gondolatait, csak így szavak nélkül.
- Tökéletes válasz! Kacsint Craig, s koccint. A szendvics is lehuppan az asztalra időnként, de a fiú egyelőre nem lát hozzá. De egy hasonlóan az előzőhöz a korábbiaknál őszintébb pillantással nyugtázza, és köszöni az ételt, még ha nem is fog azonnal hozzá. Szóval nem szokványos.. ízlelgeti a lány szavait magában, de erre nem mondd semmit. Az arcára se ül semmi. Figyelmesen hallgatja a másik válaszát, és jóízűen kortyolgatja a sört. Nem is érti egészen minek vergődött korábban a sok szívószállal, hiszen ez a kedvenc itala. A másik már nem ilyen lelkes, de Craig-et lenyűgözi a másik ismét. Úgy nyeli a sárga nedűt, mintha misem volna. Pedig látható az arcán, hogy ez nem a legkedvérevalóbb ital. Tényleg érdekli a dolog.. gondolja magában, így már várja, hogy az a szavai végére érjen. Talány tényleg érdekli az ausztrálosdi. Ez a gondolat melegséggel tölti el a fiút, ez talán az arcán is látható. Egyszer csak tényleg befejezi a lány a mondandóját.
- Nos.. azt kell mondjam.. Köszörüli meg a torkát aztán a szokott módon a tincsek odébb rakása következik. A szavak közben egyre közelebb hajol a másikhoz minden egyes szóval, aztán a mondatok végén hirtelen hátra húzódik, és a pultra könyököl várva a reakciót, mintha így akarna a szavainak nyomatékot adni. A szavaka következők:
- Ez nem jó válasz.. itt a jó válasz a tett lett volna.. ez hibapont eddig..!
- De mivel még kezdő vagy elnézem!. Kacsint.
- Tehát Egy: Ha valóban arra vágysz.. hát rajta.. Buzdítja a másikat.
- Emlékezz csak vissza az előző helyre, és a lányra akit egy kicsit megtréfáltam. Persze távol álljon tőle hogy erőszakra buzdítsa a lányt, de ami igaz az igaz. Egy ausztrál nem habozna. Gondolja ezeket csak magáéban aztán folytatja közelebb, és közelebb hajolva.
- Attól meg ne tarts, hogy nem élvezhetném a társaságod.. ilyen helyzetekben elég lekaparhatatlan vagyok.. utal ezzel valamilyen szinten az Animágus alakjára, melyről persze a másik mit sem tud "még".
- Kettő: Egy ausztrál, ha tudja is, hogy a másik nem szertene valamit megpróbálja elérni a célját, úgy hogy végül mindketten élvezzék, de a lényeg a cél elérése.
- én Csak annyit mondtam, hogy semmi kedvem zenés helyre menni.. Látszik az arcán, hogy valóban így van.
- De azt nem, hogy semmi esetre sem tudnál rávenni, főleg ha te szeretnél menni.. Csupán egy levegővételnyi szünetet tart, de közeledik.
- Három: nem mondasz igazat, mert nem szereted a sört, és mégis iszod! Nem tudsz félrevezetni, persze lehet nem is akarsz az arcodon látom, hogy nem szereted.
- Ilyenkor egy ausztrál azt mondja nem nem szeretem a sört.
- persze az más kérdés, hogy ez egy ellentmondás is hiszen olyan ausztrál aki nem szereti a sör NINCS! mosolyog a másikra.
- Szóval valaki nem mond igazat, vagy csak én nem tudom pontosan mi is az amit teszel. Ez utána mondta után távolodik el, és támaszkodik a pultra, aztán így szó. kérdő tekintettel.
- Nos.? Szeretnéd, még folytatni az órát?

Craig nem lát hozzá a szendvicshez, de Serpi nem is várja el tőle, hogy megtegye, hiszen éppen nemsokkal előbb mondta, hogy nem nagyon fog tudni enni.  Hajcsavargatás a reakció a kacsintásra és egy cinkos mosoly.
Majd a dorgálásnál lesüti a szemét, mint egy kisgyerek aki rossz fát tett a tűzre akarata ellenére, aztán nagy szomorú szemekkel néz fel a srácra. Lelkesen bólogat, hiszen most ő az akit okítanak és hallgatnia kell a tantóra.
-Értem. Sajnálom. Ám ebből kiderül, hogy Angliát nem nagyon fogod szeretni, itt senki nem az akinek mondja magát, senki nem mond igazat. Soha nem tudhatod kivel is állsz szemben.
Az utolsó korty sárga, habzó ital kortya is legördül torkán, majd vehemensen leteszi a korsót.
-Nem úgy értettem, a Zsebpiszok közben nem okos ötlet tépázni a másikat, főleg nem egy ilyen helyen. Vagyis nem ezen a helyen.
Elfordítja a fejét, így az ausztrál vendég, profilból láthatja, lehunyja egy szemeit, szája szélei felfelé görbülnek.
-Akkor mégiscsak tipikus ausztrál vagy, én meg azt hiszem tipikus angol. Talán. Egyben közös a két nép: akaratosak, nem feltétlenül negatív értelembe, csak az ausztrálok egyenesen mennek, míg az angolok surdán teszik. Ami pedig a zenét és a sört illeti. Ezt udvariasságnak mondják nálunk, de mivel most kenguruföldeset játszunk. Nos igazad van. Tényleg nem szeretem a sört.  Ám nem kell félteni, ha az akaratról van szó. Hm, akkor a sör ilyen ausztrál népital?
Ismét rávillantja lélektükreit társára. Ráharap finoman alsó ajkára és kérdően néz, hogy vajon helyes e ez a megállapítás.
-Persze, hogy szeretném. Ez mókás.  Úgy értem érdekes dolog megtudni ilyesmiket.
Nyújtózik egy nagyot, kiroppantgatva izületeit, kicsit megingatja a csípőjét, hogy kimozduljon az is.
-Azért különös, hogy ennyien vannak ilyenkor itt. Bár végülis nem, mert ilyenkor jönnek elő, mint a rágcsálók.
Megborzong a rágcsáló szóra, rámosolyog az italozó társára.
-Szóval ami a szívemen az a számon. Amit gondolok, azt tegyem. Igyak sört. Érjem el a célom, mindenképp, de azért figyeljek a másikra is. Öhm azt hiszem eddig ennyi. Oh igen és vegyüljek el.
Ha a másik hagyja, illetve engedi, akkor a hószín ujjak ismét borzoló szándékkal a másik barna tincsei felé vándorolnak. Ha nem akadályozza semmi, akkor célt is érnek.
-Még nem válaszoltál az utolsó kérdésre. Különben. Eléggé kíváncsi vagyok ám.