Édes mérgek kocsma

Kissé elmélázva, de figyelmében egy percre sem lankadva hallgatja a lányt. Lassan fogy a söre. Kicsit sokat beszél. Lassan kezd is kimenni belőle az ital hatása. Ez nincs ínyére, de azt nem bánja, hogy teljességgel élesek előtte partnere körvonalai, nem úgy mint korábban, hisz a beérkezéskor bár ennek jelét nem adta kissé homályos volt előtte a kép. Mintha maga a sör lenne rá józanító hatással. Visszatérve határozottan nem bánja, hogy tiszta tekintettel merülhet bele a leomló sötét fürtjeit játszva tekergető halovány ujjak játékába. Nem beszélve a mosoly látványáról. Kissé talán túlságosan is belemerül a látványba. Végül aztán saját magát kizökkentve az egészből megszólal.
- Talán attól tartasz, hogy nem védenélek meg holmi helyiektől..? Kérdezi Craig szórakozottan, de tekintetében határozottsággal. Aztán mintha saját magát nyomatékosítani egy húzásra megszabadul a maradék italától, és vet egy kósza pillantást a szendvicsre is. Egy pillanatra halvány mosoly fut át az arcán viszonozva ezzel a lány gyermekien bűnbánó pillantását.
- Amúgy meg.. igazából, még mielőtt idejöttem tudtam, hogy erre számíthatok..
- Nagy híretek van ám nálunk.. Mondja Craig kicsit kétértelműen. Utalva ezzel arra, hogy az ausztrálok nagy része eléggé lenézően kezeli az egykori gyarmattartó gőgös angolokat. Ez a varázslók között sincs másképp. persze nyilvánvaló, hogy ez is egy olyan kategória amelyben Craig nemigazán érintett..
- Persze remélem, te valójában nem vagy Succubus.. vagy ilyesmi.. nem mintha volna rajtam túl sok megrontani való. Ecseteli a dolgot, és közben az ezüstpapírgombóchoz nyúl. Aztán míg végighallgatja a két nép közötti hasonlóságokról szóló eszmefuttatást nekilát előkészíteni a "cigarettát". Egy szálat vesz elő a zsebében lévő dobozból, majd miután elrakta a dobozt a szálat kettétöri, és a dohánytartalmát az időközben előkészített szűz cigaretta papírra teríti. Az ezüstpapír halványzöld matt, és lime illatú tartalma is előkerül, majd gondos mozdulatokkal elkeveredik a dohánnyal. Körülbelül 1grammnyiról lehet szó. Majd az illat ellenőrzése következik, végül a farzsebéből előtúrt apró újságcafatból filter készül. Egy NME-ból tépte ki még a repülőn, mikor a bandából való kilépéséről szóló cikket semmisítette meg. Percenként pillant fel a lányra jelezvén, hogy végig figyel. Időközben pedig elkészül a cigaretta, mely egyelőre a pulton marad.
- Surdán.? Kérdez vissza a kócos Ausztrál. Nyilvánvalóan ismeretlen a kifejezés számára. A kenguruföldes jelző hallatán kissé összeráncolja a homlokát, látható hogy nincs ínyére ez a közhelyes jelző, de nem ad hangot nemtetszésének a tekintete mindent elárul.
- Valami olyasmi.. Replikázik a sört illetően, közben pedig megvakarja a fülét, mint valami kócos kiskutya. Hajkoronája rejtekéből figyeli a lányt kivédve ezzel minden esetleges arcizomrándulást. Pontosabban annak leolvasását. Az ajakharapás igencsak érdekfeszítő, de Craig mozdulatai rendkívül rutinosak, és diszkrétek. Már már kívántatóan palástolóak. Aztán minden visszatér a régibe, és újabb kérdés következik.
- Mókás? Szerinted ez mókás..? Én tökre komolyan veszem te meg.. Zsörtölődik, de érezhetően nem komolyan, inkább kihívóan táncra kérően.
- Valami ilyesmiről van szó.. igen, helyesel időközben a srác a felsorolásra.
- De így kimondva határozottan nem hangzik olyan jól, mint úgy magában ha az ember csak természetesen csinálja.. És láthatólag ezen a különbségen a szokott méla módon most is elgondolkodik. A lány pedig valóban megragadhatja az alkalmat kócolásra. Craig pedig már reflexszerűen teszi azt amit eddig mindig. Csak csak belesimul a mozdulatba. Mintha önkéntelenül váltaná ki a borzolás ezt belőle. A lány vajon elgondolkodik ezen..? Ha gondolkodik, ha nem Craig időközben felemeli a cigarettát az asztalról, és az iménti parázslóujjas trükkel begyújtja azt. Aprót szív belőle, aztán hosszan lent tartja. Felnéz, és a magasba fújja a füstöt. Aztán kissé elmélyült hangon válaszol.
- Csak egyszerű fű.. nem is túl drága.. Lassan kiveszi a szálat a szájából, és kínáló mozdulattal a másik felé nyújtja. Ha igénybe veszi a lány a dolgot, ha nem ő lassan fészkelődni kezd a székén, aztán lassan helyezkedve pár centivel közelebb húzódik a másikhoz. Felnéz a mennyezetre, és hátát a pultnak veti. Egyre erősebben szemez a szendvicsével. De valami eltereli a figyelmét. A másik csuklóját kezdi bámulni percekig kissé talán szemérmetlenül is, különösen ha az beleszív a cigarettába. Mintha, csak így akarná rávenni az amúgy makacs, és törékeny végtagokat újabb érintésre. Az arcán, a nyakán, a tarkóján.. Percek kérdése az egész, és ha visszaér hozzá a cigaretta gyorsan, és kissé szégyenlősen tekint másfelé.

Kissé döbbenten pislog, aztán kezeit maga elé kapva lendületesn integet, jelezvén nem így értette.
-Igen, vagyis nem. Szóval; öhm; az a szitu, hogy itt nem okos dolog kardoskodni. Mármint erre a helyre főleg feketemágusok járnak. Gondolom megvédenél.
Lesüti ismét tekintetét, ismét arcára piros pír ül ki. Jobb kezével megfogja bal felkarját. Felpillant a következő mondatra.
-Szóval már külföldre is kijutott egy s más hír. Pedig a Minisztériumunk kínosan ügyelt erre, persze más idők járnak már ott is. Gondolom, azért a történelem sem hagyott kellemes emlékeket az ausztrálokban.
Hangos, jóízű nevetés hagyja el Serpenrosa ajkait, hamiskásan mosolyogva kacsint.
-Ki tudja...ki tudja... Fura, hogy egy fiatal nő kalauzol egy vadidegen férfit nem? Lehet csak az energiáid akarom.
Hm, azért lehetne rajtad bőven rontani.
Közben érdeklődve figyeli a másik munkálkodását, láthatóan gyakorlott mozdulatok, ám nem zavarja a dolog.  Igazából a cuccnak elég jó illata van, de persze ez nem jelent semmit.
-Surdán?  Hát ferdítve. Szóval általában hazugok. Öhm, nem úgy értettem bocsánat. Nem sértésnek szántam.
Valóban, látván Craig nem tetszését, most ráeszmélt, hogy valószínűleg elég sértőnek találhatta.
-Óh, nos felőlem abba is hagyhatod az okítást. Nekem ez mókás, más bőrébe bújni. Nem hiszem, hogy neked ez véresen komoly.-Kiölti a nyelvét a srácra.- De lehet tévedek.
Pár percre rákönyököl a pultra, míg Craig rágyújt. Hátranézve egy pár figyelő varázslón akad meg a tekintete, aztán elmosolyodva elrántja a tekintetét és a fejét.
-Nem kérek köszönöm. -Pillant a felé kínált cigire.- Milyen érzés? Mármint a fűves cigi?
A sötétszínű hajfürtök oldalra libbennek. Mikor Serpi elfordítja a fejét, kissé értetlen szemekkel nézve, a kezét bámuló ausztrálra. Elvigyorodik, az alkohol is eléggé befolyásolja a dolgot, de anélkül is megtenné. A kéz emelkedik is, kissé közelebb húzódik ő is, lekönyököl a pultra, először végigsimít csak a bozontos hajszálakon, majd könnyedén bele is túr a srác hajába. Márha az nem ad elutasító jelet. Aztán játékosan cirógatja, miközben nézelődik tovább. Elsősorban az őket nézőket bámulja. Kérdően
-Szóval akkor ausztrálosítasz tovább?  

Craig nagyot nyel, és mélyet szippant. A lány láthatóan nem kér a kínálásból. Ahogy gondolod, ül ki a mondat az arcára, aztán lassan beszédbe kezd. Gondterheltség nemigen látszik az arcán.
- Komálom a sötét varázslókat... Tudod miért.? Kérdezi picit közelebb hajolva a másikhoz, majd ha az nem adja jelét esetleg annak, hogy nem kíváncsi a válaszra a fülébe súgja.
- Mert ők is komálnak engem. Pontosan talán nem értette a lány, hogy Craig mit akar mondani, de a következő sanda kacsintás nyomban választ is adott rá, hogy erre a kérdésre nem is igazán van válasz. Valami ausztrál lehet megint a dologban. halvány foszlány Craig előéletéből, melyre talán saját maga sem emlékszik pontosan. Sőt lehet a személyének semmi köze az egészhez. Valójában az Ausztrál Auror képző jelmondatát idézte a srác stílszerűen.
- Egyébként nem tudom. Folytatja e-képp. Legszívesebben rendelne egy újabb sört, de esze ágában sincs idecsődíteni a korábbi pultost, akinek természetesen a címét tekerte fel a cigarettapapírral. Talán ez a másiknak, csak most esik le így hogy szemmagasságban látja a másik szájában a cigarettát. Ahogy komótosan szívogatja a srác a szálat az apró zsarátnokok ellentmondást nem tűrően emésztik fel a dús keblű boszorkány címét centiről centire. Kissé megdöbbentő lehetne a dolog egy külső szemlélő számára, hisz a pultosért sokan rajonganak a környéken errefelé. Ráadásul jó pár ifjú a fél karját adná egy ilyen körért. Craig-et azonban szinte bámulatosan hidegen hagyja a dolog. Pontosabban forrón, már-már parázslón számol le az ügy maradványaival.
- Szerintem semmi extra nincs ebben. Te ismerős vagy erre, én meg nem.. szerintem nincs ebben semmi..
- Ha nem tetszem nyugodtan elmehetnél.. Ha megunsz akkor is.. Nyomja meg Craig az unsz-t egy kicsit ráerősítve magát is, hogy mennyire unalmasnak érzi magát. Aztán rátér az energiáira.
- pff.. Kissé gúnyosan, de játékosan reagál elsőre.
- Hát az én energiáimmal nem sokra mennél.. már azzal ami megmaradt.. túl sokáig nem húznád belőle. Magyarázza, és közben újra szív. Lent tart, és kifúj. Az arca egyre komorabbá válik. A "lehetne rajtad bőven rontani".. megjegyzésre egy percre néz csak fel, aztán maga elé emeli szabad tenyerét, mintha saját magának akarná kiolvasni. Percekig bámulja, aztán mintha szörnyű csalódás érte volna megrázza a fejét lemondóan. Mintha csak ezt mondaná.. ez már menthetetlen amputáljuk doktorúr.. A lány a tévedését illető megjegyzésére nem mond semmit inkább belemerül saját elkomoruló ábrázatába. Az érzést illetően azonban megnyilatkozik.
- Hát tudod most azt kéne mondanom.. Ki kell próbálni.. és igazából talán így is van.. Megköszörüli a torkát, és megvakarja az orrát.
- De én nem hiszek ebben. Amúgy meg mindegyik más.. ez például eléggé erős. De rám már tulajdonképp nincs olyan hatással.. elég edzett vagyok.. egy idő után túlságosan sztenderdé válik az érzés..
- De az első pár alkalom tényleg vicces.. Viszi le a hangsúlyt, és úgy magyaráz, mintha csak valami száraz, és unalmas filmről mesélne.
- Hiába ilyen a popszakma.. Utal vissza az edzettségére, és kicsit lesüti a szemét. Nem lehetne mondani, hogy büszkeséget sugároz, inkább kissé félszeg most, de csak a következő slukkig. Aztán a füst lassan elhagyja a száját a cigaretta a címmel a papírján lassan el is fogy. Craig pedig nemes egyszerűséggel a nyelvével a szájába fordítja a cigarettát, és lenyeli. A mozdulata szürreális, és kissé megfoghatatlan. Ócska westernhősre emlékeztet, de ez a tetves ausztrál kölyök, most mégis eredetinek látszik. Igaz mindene igazi.. Serpenrosa, pedig mintha olvasna a tekintetében, a gondolataiban. Talán tényleg olvas, azt viszont nem lehet tudni ugyanígy, hogy Craig direkt hagyja, vagy csak tudomást sem vesz az egészről. Így vagy úgy hideg érzés fut át a fiún amint elmerültségéből felriasztja lány mozdulata. Először azt hiszi a cigaretta hatás, de aztán gyorsan ráeszmél, hogy ez a valóság. Megint az ismerős cirógatás, mely már vagy párszor olyan jólesett volt "ma". Persze, még mindig lehet álomszerű kép, de a lány mozdulatai igaziak. Valójában talán már mindketten eljutottak oda, hogy nemigen próbálnak rájönni a másik gondolatára. A korábbi számító gesztusok talán véget értek. Craig nagyon reméli, hogy nem téved, és jól érzi hogy nincs mit számítania. A szokásos reflexszerű belesimulás most elmarad. Craig még egyszer átfut az iménti számító, nem számító dolgon. Majd meghallja a lány kérdését, miközben az egyre csak cirógatja. Egyszerűen a másik szemébe aztán vállat von a kérdésre. Nem kacsint semmi ilyesmi. Az őszinteség egy újabb szintjére emelkedik. Egyszerűen, mivel már közelebb ült a lány is óvatosan oldalra dönti a fejét, úgy hogy az arca 50%-át teljesen betakarják a hajszálak. Egyetlen szem kandikál ki. Ha a másik nem húzódik el, vagy riad meg Craig feje a következő percben a lány vállára simul. Kissé megmozgatja a fejét helyezkedvén, azt a hatást keltvén mintha még jobban bújni fészkelődni próbálna. Ez a hatás már csak a véletlen fokozása. Könnyen lehet, bár Craig reméli, hogy nem, hogy a lány meglepettségében felhagy a cirógatással. Persze ha a fiú korábbi elmélete helyes minden ellenreakció nélkül a lány mozdulatsora szakadatlan marad, de ha nem hát nem. Ha így történik ha nem. Craig egy utolsó határozott mozdulattal a lány csuklója felé nyúl, és az ha cirógatja még ha nem az arcához húzza. Jelezvén ott szeretné tudni érezni az ujjakat a kezet. Ennyi. semmi több. Craig mozdulatainak ezzel vége. A fiú feje könnyű.. és hűvös. A válasz pedig ennyi.
- Ausztrálosítalak.
- Úgy gondoltam, a korábbiakat most átültetem a gyakorlatba. Kis szünet következik.
-  Tudod a tedd amit gondolsz részt.. Majd megvárja az esetleges reakciót, ellenreakciót. És a témától elkanyarodva lesújtott, de kedves hangnemben szólal meg, ismét bújva fészkelődve, közben a szemét lehunyva.
- Fáradt vagyok.. Azonban egyértelmű, hogy nem a fizikai fáradtságra gondol, bár bizonyosan úgy is rendkívül fáradt.

Ismét kicsit meglepődve néz a srácra, mikor kimondja a mondatot. Aztán elneveti magát. Hiszen valóban kissé irónikus, hogy egy volt aurortanonc mond ilyesmit. Pláne, ha ismerné Serpenrosa családfáját, ez különösen szórakoztató lenne. A közvetlenség kissé meglepi a levegőáram pedig ismét megborzongatja.
-Ha tudnád, hogy ez mennyire igaz. Mondjuk nem tűnsz olyan embernek, aki közéjük illő lenne. Ám lehet, hogy tévedek. Jó tudni, hogy vonzod őket.
Kicsit arrébb dől, mintha csak a rossz társaságba keveredne és el akarna határolódni. Ekkor feltűnik neki valami egészen érdekfeszítő, közelebb is hajol, hogy megtekintse. S valóban a srác a bögyös maca címét szívja el épp. Különös, de ez megelégedéssel tölti el a lányt. Nem csalódott az eddig felállítottakban. Sajnos Serpi rossz szokása, hogy analizál másokat, illetve következtet. Megforgatja szemeit, aztán mosolyogva megrázza a fejét.
-Ha bármelyik fennállna nem ülnék itt. Akadna más dolgom elég.
Közben előkotorja ő is a cigarettáját, és meggyújtja, közben természetesen figyel, majd elnézően mosolyog. Mélyet szív a kellemes aromájú dohányáruból.
-Meglehet, bár a Succubus sem véletlenül úgy szívja el az energiát ahogy. 
Vigyorog, egy pillanatra különös fény tükröződik a szemébe, ám el is surran gyorsan.  Aztán különös reakciót figyeli, ahogy Craig nézi saját tenyerét. Kissé elbizonytalanodik, hogy ez vicc, önirónia, elterelés vagy mi a szösz. Azonban kénytelen megállapítani, hogy ez csak egy reakció.
-Értem. Örülök, hogy ezt mondtad és nem akarod rámtukmálni. Hát úgy látszik ilyen.
Bólint csak, most valahogy érzi, hogy a srácon kezd úrrá lenni a mélabú.  Függetlenül az alkoholtól és a füves cigitől. Kicsit meghökken és bizony el is kerekedik a szeme és leesik az álla a mutatványra, nagyokat pislog.
-Te - azt - most - komolyan  - lenyelteed?!?!?!!?
A sokktól csak tagolva bírja kimondani a szavakat. Gondolataiban gyorsan végigcikáznak a lehetséges belső sérülések, amelyeket a csikk okozhat. Még jobban elborzadt arcot vág, nagyot slukkol a cigiből kissé idegesnek tűnik. Nemsokkal később azonban a simogatásra új reakciót kap, amely kissé meglepi, de valahol számított is rá, a vállára kerül Craig feje, enyhe súlyt érez. A keze csak egy pillanatra áll meg, bal kezével eloltja a cigaretta maradványt. A bőr még mindig természetellenesen hűvös, legalábbis a meleg ujjak számára. Puhán, lágyan. Igazából ösztönös dolog, ahogy az is, hogy még közelebb húzódik, hogy biztosan kényelmes legyen. A következő dologra nem tud mit reagálni elvégre is ha gyakorlat, akkor gyakorlat. Most nem is érdekli már annyira. Serpenrosa ajkaira szelid mosoly kerül a srác szavaira. Szemeiben pedig gyengéd szeretet és empátia. *Nem csodálom, hogy fáradt. Ha jól értettem, beúszott az árba, úszott egy darabig, aztán elkapták, megrágták, kiköpték, most pedig csak sodródik. Mindezt ilyen fiatalon nehéz lehet kiheverni. Amit pedig eddig megtudtam, nem áll mögötte senki. Ami még szörnyűbb. Mondjuk Mattet ismerve, kicsit csodálkozom. Soha nem említette, hogy van egy öccse. Azt mondta hárman tesók. Pedig nagyon úgy tűnik négyen azok. Szóval valószínű, hogy a családja is megtagadja, lehet épp a zenélés miatt. Úgy meg aztán még nehezebb.*
-Akkor pihenj szépen. Akár mehetünk is, ha gondolod.
Az este folyamán most először olyan a hangja, mint most. Selymes, kedves, szinte simogatja a fület. Puha csókot lehel a srác fejére, és tovább simogatja a másikat, azonban nem lehet érezni rajta, hogy menne ténylegesen.
-Azt hiszem, megérdemled, hogy kipihend magad. Főleg a nagy kalandok előtt.

- Hát.. Sóhajtja szinte unottan.
- Véletlennek biztosan nem véletlenül, de ha jól érzem te ehhez nálam sokkal jobba értesz. Reagálja egy sóhajtás közeledte még a Succubus-t illetően, aztán még ennyit tesz hozzá a korábbiakhoz. Látja, hogy jócskán sikerült meglepnie a másikat a csikk elfogyasztásával. Rossz szokás.. egy fogadás után ragadt rá, még Adelaide-ben. Koncert után voltak.. a hangulat satöbbi hosszú történet gondolja át mégis gyorsan a srác a jelen pillanatban igencsak keserűnek számító emlékeket. Azon túl, hogy bizonyos szintű védettséget élvez a tűzzel szemben a tanulmányai kapcsán, most valóban elgondolkodik, hogy mire gondolhat a másik. Viszont az igazság az, hogy halálosan komoly gondot a csikk lenyelése igazából egy muglinak se okozna. Csak a trükkjét kell megoldani.. gyakorlás kérdése. Efféle gondolatok cikáznak a fejében, majd lassan kinyögi igazából nem is tudja miért.
- Izé.. Dörzsöli meg a szemét.
- Hát nagyon úgy tűnik.. Köhécsel kettőt.
- Azt hiszem már lent is van.. Azonban valójában a hirtelen megszólalástól nyelt félre. A csikk lassan tényleg leért, de kit érdekel ez már. 
- Valamivel jó volna leöblíteni.. Mondja halkan, szinte céltalanul. Természetesen esze ágában sincs a pultost idecsődíteni. Varázslattal nemigen akar próbálkozni, mivel ha jól sejti itt is mint Ausztráliában az efféle varázslatok ellen a bárpult tartalma védve van, és csak körülményesen lenne hozzáférhető a pultos kikerülésével. Ehhez pedig ezen a késői órán igazából kedve, és érkezése sincs. Patthelyzetbe került tulajdonképpen saját magával. Ahogy minden hatása távozik egyre komorabb benyomást kelt. Igazából a szerencsére sikeres vállra dőlést követően is csak jobban elmerül a saját kilátástalanságában. Pedig sokkal szívesebben tenné ugyanezt a semmiben. Na jó ez így nem igaz. Egy olyasfajta semmiben ahol ugyanez a kellemes illat tölti be a levegőt, mint ami most. A tömény füsttel vegyül enyhe, és egyre gyengülő parfüméria. Magában már oly sokadjára emlegeti fel ezt az érzést. Veszi elő ezt az élményt, hogy kezdi odabent egyre közhelyesebbnek érezni magát. Hiába ez a nyomottság belülről kifelé hatalmasodik. De határozottan jó hatást gyakorol rá, hogy a másik nem hogy nem ellenkezik, még közelebb is húzódik. Ráadásul a mozdulatok is a kedve szerint alakulnak. A lány válláról hajtincsei közül szürreális takarásból figyeli a lassan kialvó csikket, melyet a lány von ki a forgalomból. Aztán újra átadja magát saját szemgödrei sötétségének. Helyezkedik. Mozgatja a fejét. A haja talán kissé csiklandozza is a másikat. Azonban ez nem az a kényelmetlen helyezkedés. Tulajdonképpen nem is Craig irányítja. Ezt már belső ellazultabb, és komorabb erők irányítják. Olyan diszkréten próbál közelebb bújni a másikhoz, miközben mégis kissé nemtörődöm, és felelőtlen, mintha akaratlanul sejtelmesen azt kiáltaná figyelj rám.. Csendes a fiú csendes, és hűvös. Rendkívül kellemes a lány érintése. Az arc bár érzékeny egyszer sem feszül meg a simításra. A bőre mintha átszakításárt kiáltana. Hogy a lány csak nyúzza le a bőrt. Ijesztően nyugodtan fekszik, és teljesen kiszívottan. Az apró helyezkedések is csak azt jelzik, hogy a tudatalattija biztonságot, és egy másik megértő, és elfogadó közelségét keresi. Ha átfutna a fiún egy a mostaniaktól eltérő ösztöntelen gondolat, mely nem oly belülről érkező mint a mostaniak bizonyára arra jutna, hogy ilyen kényelmesen, és megértésben utoljára kisgyerekkorában pihent. Bár rendkívül fáradt főleg szellemileg semmiért sem szeretné megszakítani ezeket a perceket. Nem tart tőle, hogy a lány esetleg megunja, de nem lenne jó az biztos.. Az érzés betetőzése a csók, és a szavak. Erős nyugtatóként hat az egész helyzet a srácra, de aztán önnön maga vet véget neki. Hirtelen kipattannak a szemi, és így szól.
- Talán mehetnénk tényleg.. De egyszerűen csak kimondja ezt mozdulni nem akar. Jólesne még egy csók, de ezt egyszerűen utópisztikusnak értékeli. Már magát az elvárást, magát a jólesőt. Csak nyugtatja mozdulatlanul a fejét, már nincs a fészkelődés. Ezzel is utalva arra, hogy rettegni kezd kiszakadni a korábbi mámorító nyugalomból. De tudja, hogy megfog történni.
- Dehogy érdemlem.. Jelenti ki még a másik vállán halkan. Aztán csak vár vár. Mikor lesz vége az egésznek, és indulnak el. Az biztos hogy szórakozóhelyre már nem vágyik ma este.. a lány társaságára csak annál inkább..pedig egyre józanabb, és ettől egyre ijedtebb, és elveszettebb is.. legalább is úgy érzi magát..

-Jesszus!!!- Affektálja elképedt tekintettel a lány. Majd végül egy rosszaló fejcsóválással lezárja a dolgot.-Hát egy biztos, nem tesz jót neked ez. Ha gondolod rendelhetünk még egy sört.
Persze, ha akarná Craig már kért volna, ebben biztos a lány. Nem tehet róla, egyszerűen nem tudja, nem akarja elszakítani magát egy érzéstől: aggodalom. Eddig is érezte, főleg, mikor az Alicui Dentesben voltak és a fiú zenei pályafutása volt a téma. Ez az az érzés, ami miatt gyógyító lett. Elszorult a szíve akkor, ahogyan most is. Az apró helyezkedések és bújás egyértelműen ösztöntelen mozdulatok. Igazából Serpenrosán is elhatalmasodik az a gondoskodó én, amit csak nagyon kevesen tudnak előcsalogatni. Valamiért azonban úgy érzi, hogy talpra fog állni. Ám lehet, hogy ez csak szíve kivánsága, majd később eldől. Most viszont most van. Szinte fojtogató, ahogy a negatív energia áramlik a fiúból. Mint ha sötét felleg borult volna fölé, igazán szomorú érzés és látvány. Azonban, mint a jin-jang szimbólum, a gyógyító hölgy pozitív hozzáállást és szeretetet áraszt, teljes a kör, de hogy melyikből van a több  rész, melyikükben csupán pillanatnyi, nehéz lenne eldönteni. Ám így teljes a kör. A lány gondolatai másfelé suhannak el, méghozzá nem is olyan távolra. *Mi lenne ha?* Lassan ismét elmosolyodik. Megvárja előbb Craig válaszát. Így lesz a legjobb, közben már el is döntötte magában a dolgot. Aztán bólint, de még nem kel fel. Ajkait ismét a srác fejéhez érinti és kis puszit nyom rá, ám most nem távolodik el, csak pár pillanatra lehunyja szemét ő is. Kicsit összerezzen a "dehogy érdemlem" kijelentésre. Elhúzza a fejét, megborzolja a másik kócos loboncát.
-Akkor menjünk. Szerintem meg meg. Ám én kevéssé ismerlek, mint te önmagadat.
Óvatosan húzódik hátra, jelezvén ideje az indulásnak valóban.
-Ha jól sejtem, ma már csak ágyba kívánkozol. Egyéb szórakozóhelyre már nem.
Megvárja a választ, közben nyújtózik egyet. Ha az iménti válasz a igen, illetve nem. Akkor a következő kérdést teszi fel.
-Öhm, nos nem tudom, hogy vagy vele. De ha van kedved, akár nálam is töltheted az éjszakát, mégis csak barátságosabb, mint az Üst.

- Nem azt hiszem mára ennyi.. Reagál a józanodóban lévő ausztrál egyelőre még a lány vállának biztonságosnak érzett fedezékéből. Azonban lassan közeleg az indulás perce. Egyértelmű, hogy nem nagyon lehetséges tovább húzni ezt a dolgot. Lassan valamelyiküknek mozdulnia kell. Azonban mintha a másik is habozna. Ez kissé gondolkodóba ejti Craiget. Minden esetre nem engedi egy percre sem elkalandozni a gondolatait annál is inkább, mert ezt egyre könnyebben teszi mivel rohamosan csökken az alkohol hatása a fű pedig inkább higgadtságot erőltet rá. Úgy dönt csak megvárja, hogy a másik mozduljon. Viszont ekkor újabb "puszit" kap amire nem igazán számított. Ez azonban lezárásként talán segíti az elválást. Igen így is van lassan mozdul mindkét test, de mégis szinte egy időben. A menjünk-re Craig félszegen bólint a hajával már abszolút nem törődik a sokadik borzolás után ő már úgy van vele áll ahogy áll. Ehhez csapódva a kisfiúsan csillogó tekintet mint aki egészen nagy fiúnak érzi magát, hogy ilyen sokáig fent tudott maradni ébren. Ez a párosítás mondhatni kellően ártatlanul megnyerő is lehet. De Craig ezzel igazából nem is nagyon van tisztában. Kifelé menet a srác elteszi a szendvics. Végül is ki tudja mikor kap hasonlót egy hasonlóan kedves lánytól. Nem nem magáról a gesztusról van szó. Valószínűleg nem kevés idő alatt bármely lányt rávenné ennél sokkal "impozánsabb" ajándékra is azonban ez más. isten ment nem akarja ő fetisizálni ezt a szendvics dolgot. Egyszerűen nagyon jóleső gesztusnak érzi. Ezért esze ágában sincs még csak a viszonzatlanság látszatát sem kelteni.
- Azt hiszem igen.. Fele az újabb felmerülő momentumra. Mármint a további szórakozóhelyeket illetően. Valóban pihenni vágyik a szemei csillognak de ez inkább a holtponton való átesést tükrözi fűszerezve némi gyermeki büszkeséggel. Kellemesen érezte magát a lánnyal, de aminek vég annak vég. Nem fog ártani neki az alvás. Még valami olyan is megfordul gyorsan a fejében, hogy találkoznak e még. Azonban ezt gyorsan kiveri belőle. Nem akar tolakodónak, vagy törtetőnek tűnni. Végül is a lány sem viselkedett efféleképp, meg igazából ez az egész dolog idegen Craig-től. Egy szép búcsúzásra azért vevő lenne persze. Némi lebegtetésre, azonban ennél sokkal többet kap. pontosabban a lány tesz gesztus értékű lépéseket. Az ausztrálba azonnal éles felismerés hasít, de ez nyomban dilemmává fajul. Esetleg elképzelhető volna, hogy szimpatikus vagyok egy ilyen lánynak. A Serpenrosa-hoz hasonló művet, és intelligens lányok nők. Maximum a dacos meglepődöttségig jutottak mindig is Craig-el hiszen a fiú nemvárt tulajdonképpen intellektusa csalódást keltett bennük. Nem az a műveletlen suhanc, mint akinek mutatja magát szándékoltan. Azonban most úgy fest máshogy alakul a dolog. Nahh és persze akár téved Craig akár oktalan a dilemmája egy dolgot nem szabad elfelejteni. A tucatnyi mugli kaland fiatal érett stb.. mind eltörpül a tény mellett, hogy Craignek boszorkánnyal még sosem volt dolga. Legalább is a korábbiaknál komolyabb semmiféleképpen. Mugli kedvelő viselkedése még Ausztráliában is kirívónak számított ami rendkívül nagy szó. Igazából saját maga tehetett róla, hogy sosem kezdett boszorkányokkal csak varázstalan lányokkal, de egy idő után ez átfordult egyfajta megszokásba gyakorlatba. Ez a felismerés a lány kérdése kapcsán kezdett elhatalmasodni rajta. Ennek az eredménye volt a következő határozott de tulajdonképpen vicces válasz. pontosabban mozdulat nem is válasz ugyanis Craig mintha megnémult volna. Nem tudott szólni. Craig egyszerűen egyértelműen bólogatott. Sem igen sem nemet mondott, de egyértelmű volt hogy ez a bólogatás ha nemet jelent igent ha igent akkor is igent jelent. Határozott volt a mozdulat de ott volt benne a korábbi felismerés a srác e tekintetbeli szüzességét illetően. Ebből pedig Serpenrosa megérezhetett valamit. Talán a tényekről nem tudott semmit bár ez sem kizárt, mivel talán kicsit mégiscsak többet tud a lány a fiúról mint amennyit a fiús sejt. A testvérével való ismertsége lévén mindenféleképp. Az ausztrál srác ott állt a lánnyal szemben indulásra készen egy egyértelműen igenlő bólogatás közepedet. Elbizonytalanodott? Nem abszolút.. sőt ki izgalom is vegyült az érzései közé. Csupán furcsa sújt érzett magára nehezedni lehet teljesen ok nélkül.. és hiába a nagy félszegségnek látszó tanácstalanság.

Apró kuncogás tör ki Serpenrosából, amikor Craig felnéz rá kisfiúsan büszke tekintettel. Valóban bájos jelenség. Azonban ez a lányt nem igazán zavarja meg, a válaszok igazán örömteliek voltak, neki mindenképpen. A srác elhallgatása különös vonulatnak tűnik. Az ajánlat, mintha elbizonytalanítaná kicsit. Ezt nem tudja mire vélni a hölgyeményt. Semmi hátsó gondolata nem volt a dologgal, bár ha jobban belegondol, ez a gesztus általában jelzőértékű. Nos, ami megtörtént ami megtörtént, nem fog visszakozni. Azonban van egy fontos dolog, ami nem kerülheti el a figyelmét. Mosolyog a határozott bólogatást látva.
-Nagyszerű. Öhm, mond csak szereted a macskákat? Vagyis nem vagy szőrre allergiás vagy valami, mert tudod van egy nagy cicám.
Csak remélhető, hogy ha nem is szereti, legalább elviseli. Elvégre is ki tudja, milyen háziállatot tartanak az ausztrál iskolában. Közben elindul kifelé a kocsmából, figyelve a másik válaszára is. Ha nem különösebben van oda, vagy allergiás, akkor lőttek a dolognak. Bár ki tudja. Ha elfogadható választ kap. Akkor gondolkodik azon is, hogy hopponáljanak e, vagy sétáljanak, de inkább a séta mellett dönt, megkérdezi Craiget is a dologról, habár ő nincs itthon a távolságokban.
-Mehetünk akkor. Hopponálhatunk is, de úgy 15-20 percre lakom, szóval sétálhatunk is vagy akár metró is, ha fáradt vagy.
Kilépve a helységből még komorabb képtárul a szemük elé. Sötét mellékutca húzódik előttük. Majd kissé elkanyarodik. Szerencsére közel vannak az Abszol úthoz, így gyorsan kijutnak bárhová. Akár az Üsthöz, akár London
mugli részére.  A választól függően indulnak, (előzetes megbeszélés alapján),az Abszol útra érnek, kényelmesen sétálva. Serpi egy ideig gondolkozik, hogy feltegye e a kérdést, ám végül megteszi, elég biztos, hogy mi lesz a válasz. Belekarol Craigbe, ha  annak nincs ellenére.
-Vannak testvéreid? Mer tudod, hát én a Roxiban ismertem pár Nicholls vezetéknevű illetőt. Esetleg a rokonaid?

A kuncogásra arcára kissé tanácstalan kifejezés ül ki. Valóban nem tudja mire vélni a dolgokat. De igyekszik megőrizni az ártatlannak látszó légkört. Inkább lesüti a szemét. A felmerülő kérdésre azonban másodpercekig értetlenül néz. Nem ige érti a jelentőségét. Természetesen hamar tisztába jön vele, és huncut fény csillan a tekintetében.
- Nincs gondom a macskákkal. Jelenti ki időközben zsebre dugott kézzel. Majd szipog egyet, és a talárja ujjával megtörli az orrát.
- Tulajdonképpen kicsit én is az vagyok. teszi hozzá túlzottan nagy jelentőséget nem tulajdonítva a saját mondandójának. Utalva ezzel az Animágusságára. A lányra bízza a dolgot, hogy ért e valamit a célzásból. ha kíváncsi ismeri már annyira úgy is kérdezni fog. Ha nem nem.
- Nahh szóval nincs gondom velük. Foglalja össze gyorsan. Igazából nem tudja miért így látja jónak. Talán csak nyomatékosítani akarja, hogy tényleg így van.  A hoppanálás gondolatára kissé megpezsdül a gyomra. A tekintete pedig árulkodó. Reflexszerűen egy percre a szája elé is kapja a kezét, aztán gyorsan el, és válaszol.
- Hát.. Tart kis szünetet.
- Bár az előbb már egész jól bírtam.. jelenti ki ironikusan a cipője orrára nézve.
- Ha az lehetséges opció a sétát választanám. A metrót már láttam a reptérről jövet. Ecseteli korábbi élményét. Azt végig sem gondolja, hogy eddig arról nem is esett szó, hogy ez az első napja Londonban. Bár ha az órára pillantunk már a más feledik. Persze az is könnyen lehet, hogy a lány már erre rájött a korábbi beszédfoszlányokból. De ha nem reméli nem shockolja a dolog. Bár igazából nem tudja miért lenne ez olyan meglepő. Ez az első napja az országban, és tulajdonképen egészen jól alakul. Nahh erről ennyit. Lassan távoznak a helyről, és mindketten végigtekintenek a kietlen sikátoron. Árgus szemek követik odabent minden lépésüket, de szerencsére senki sem követi őket az utcára. Bár nem tudja merre lakik pontosan a lány talán egy kisebb hoppanálás célszerű lehetne, ha még sétálni is akarnának azért legalább innen el lehetne hoppanálni. Ki tudja mibe futhatnak a sikátorok közt. Bár az igazság az, hogy Craig vár némi meglepetésre még így fáradtan is. A varázsvilágtól oly sokáig önnön elszigeteltségében lévő srác most egyre kezd újra rákapni a dolog izére. Furcsa, és mégis kívánatos neki ez az egész. Szeretne egyre csak kipróbálni magát. Újra belejönni a hoppanálásba stb. Még így fáradtan is képes ezért lelkesedni Olyasvalami ez számára melyet most kezdi érezni sokáig talán túlságosan is hanyagolt. Talán bánja is. Persze a zenekar okozta hiány, és fájdalom még jóval erősebb benne. Ezen gondolkodik a srác, míg végül látva a másik türelmetlenkedését elindulnak. Craig mélázva pillant hol jobbra hol balra. A kihívást keresi szinte. Csak ugorjon eléjük valaki széttépi.. gondolja magában bágyatag álmos, ám csalóka szemi mögött. Így haladnak előre, már meg sem lepődik a karoláson csak közelebb húzódik a másikhoz a válluk is össze össze ér talán. Azonban ekkor olyan kérdés töri meg a csendet, melyre a fiú azon nyomban megtorpan. Meredten kezd mag elé bámulni. Az érzés mely hatalmába keríti vakumként szippant ki belőle minden varázslás iránti lelkesedést. Egy gondolat erejéig az is megfordul a fejében, hogy hoppanál, és szó nélkül otthagyj a lányt. Aztán végül erőtlenül megszólal. Hangjában fájdalmas lemondás, egyfajta lesajnálás, és kisebbrendűség cikázik.
- Elvileg vannak... Gyakorlatilag nem tudom. Azt hiszem nincsenek.. Próbálja rövidre zárni a témát. Azonban szemei előtt céltábla módjára sejlik fel a bátyja Matthew arca. A kezei ökölbe szorulnak, és az egész teste megfeszül. A lány pedig mindet érezhet. Mintha csak egyszerűen meggondolta volna magát, és már nem is volna kedve a lánnyal lenni.

-Bocsi, olyan arin néztél az előbb.- Mondja a lány még mindig bújkáló mosollyal az arcán. Még szélesebb mosoly ül ki az arcára, mikor a srác közli, hogy nincs gondja a cicákkal. Bár meg kell hagyni, hogy az ő macskája nem egyszerű cica. Sokkal inkább egy hiúzszerű vadmacskaóriás, aki jámbor és félénk is egyben. A "tulajdonképpen, kicsit én is az vagyok." válaszra Serpi oldalrabiccenti a fejét, hátrasodor a nyakából jó néhány tincset, majd lassan végigsimítva a fehér bőrt lecsúsztatja kezét egészen a háta mögé húzódó másik karja mellé, hogy ott összefonódjon vele.
-Ez alatt mit kell érteni, ha szabad megtudnom? Örülök neki, hogy nem vagy anticicapárti.
Felvonja a szemöldökét, megcsóválja a fejét, jelezve, hogy a hopponálás valószínűleg harmadik próbára, már mókás kisrókát eredményezne a srácnál.
-Természetesen, szerintem is sétáljuk, inkább nem bizti, hogy még egyszer jól bírnád. Amúgy egy 15-20 percre lakom,
szóval gyorsan ott vagyunk.
Kilépve figyeli Craig különös, talán izgatott viselkedése felkelti a hölgyemény figyelmét, egészen pontosan, a jobbra-balra nézegetés. Mosolyog csak ezen, azonban egy pillanat alatt lefagy az arcáról. A srác megáll, Serpenrosa lehunyja a szemét, lehajtja a fejét és megremeg, nem is kicsit. Őszintén szólva nem is csodálná, hogy ha otthagyná, ettől tart most. Közel vannak a Foltozott Üsthöz, megértené, ha a srác inkább odamenne most.
Igazából nem is érti miért reszketett meg, mikor Craig megállt, hiszen egy idegen csupán, akit nemrég ismert meg. Mégis ez a szorító érzés a mellkasában nem hagyja nyugodni. Érzi, ahogy a másik teste megfeszül, elhúzza a karját majd arrébblép, most az ő arcát takarja el a haja, kissé meggörnyed, mintha el akarna tűnni a föld színéről is.
-Craig; én...én...sajnálom. Gondolom, akkor az Üstnél  elválnak útjaink.
Hebegi halkan, bizonytalan hangon.* "Sajnálom", ennyi csak amit ki tudok nyökögni? Hogy lehetek ennyire ostoba?!?! Hogyan?! Szép munka volt te hülye liba. Ezt nem hiszem el. Mit gondolsz Matt vajon miért nem beszélt soha az öccséről? Nem lehetnek jó viszonyban.*  Majd megsemmisülve önmaga butaságán lassan indul tovább, bár szive szerint a sráchoz menne oda, de képtelen lenne mit mondani, vagy egyáltalán bármit is. Jól érzi magát, vagyis csak érezte magát. Sóhajt, nem akarja egyszerűen, de muszáj, elszúrta, hát talán így járt.

A lány megjegyzésére csupán egy kissé fancsalinak tetsző mosoly a reakció az újabb kérdést pedig szinte elengedi a füle mellett. Nem tudja igazából miért. Ekkor még nem tudja, hogy talán milyen jól is tette. A séta ha bár idillinek indul ezen a kellemes őszi estén hamar minden komorabbra fordul. A lánynak sikerül érzékeny, és dacos területre tévedni. Craig reakciója ösztönös, és akaratlan. A lány reakciója pedig teljesen egyértelmű, és várható. Craig még tisztán érzi szavai előtt a megremegő lányt de ez abban a percben semmin nem változtat. Az érzései teljese elöntik, és átveszik az uralmat a gondolatai felett. Ausztrál.. még mindig ausztrál.. de hisz beszéltek erről a lánnyal.. Magában fújtatni kezd, mintha csak ezzel a speciális légzéstechnikával akarná levezetni a hirtelen felgyülemlett feszültséget. Végül ez abbamarad a lány arrébb lép. Craig nem tesz semmit. lanyha fuvallat suhan át kettejük között. Craig nem tesz semmit. A lány haját kissé meglibbent. Ezzel az ismerős illatot sodorva asrác felé. Craig rezzenéstelen. Végül a lány sajnálkozik. Craig nem szól semmit. Csak egy perc.. csak még egy rövid perc. Mondja magában a fiú, de azelőtt képtelen megszólalni. A lány nem vár. Elindul hátat fordít. Ez is miattad van.. kiáltja magában a fiú. Nehogy már az első kiba***t estém úgy sikerüljön.. hogy normálisan. Dühöng magában a keze egyre jobban ökölbe szorul. A körmei a tenyerébe hasítanak pár csepp vér csöpög a földre. Szinte felrobban de kifelé csak feszült mozdulatlanság látszik. látja ahogy a lány távolodik. Szóra nyitná a száját, de néma marad. Csak visszhangzik a fülében ahogy a lány kimondta a nevét. "Craig" ez volt a legszebb dolog amit az utóbbi hónapban hallott. Hallott bárkitől.. de most elsétál. A düh szétárad a fiúban haragszik az időre Angliára a bátyjára, magára, és végül ahogy gyerekkora óta mindig az adottsága most is felszínre kerül. A düh felfokozza a varázserejét bár ennek semmilyen jele nem mutatkozik. Legalább is tapasztalatlan szem számára nem. Craig hirtelen mozdulatot tesz a pálcájával, de varázsige nem hagyja el a száját a varázslatot egyértelműen magára irányítja a pálca is saját magára szegeződik. Kisebb pukkanás hallatszik, melynek hallatán a lány könnyedén visszahőkölhet. Azonban ha megfordulna és a srácot keresné nem találna ott már senkit. Legalább is a korábbi szemmagasságban nem. Ha Serpenrosa elsétál akkor ennyi volt.. ha azonban lefelé tekint a helyen ahol a fiú állt korábban, most a földön a kövön egy kopottas barna házi macska gubbaszt. Craig gondolatai ide oda kavarognak ahogy a hideg kockakövön üldögél, és zöld szemeit a keresgélő lányra veti, már ha az visszafordul a hangra. Egyszerre akaratlanul ennyi hagyja el a száját..
- Elmész...? De ez a kívülállók számára mindössze egy félszeg, és hitehagyott "miaú"-nak hangzik. Ha a lány nem veszi észre, és elsétál akkor talán a nyomába szegődik egy időre, és később veszik bele az éjszakába ezt még ő se tudja..

Nem vár, nem vár. Miért is tenné, hiszen sikerült két lábbal beletaposnia a fiúba, legalábbis az érzése ez. Még mindig lehajtott fejjel szomorúan sétál, miközben gondolatok és érzések kavarognak benne. Nem igazán érti, miért teszi és gondolja amit. Bár már megszokta magától, hogy abszolút szeszélyes a jelleme, csapongó és két pólusú. Más helyzetben talán meg sem állt volna egy hasonló srácért, nemhogy szóba elegyedjen vele. Azonban nem érdekli már ez, csak haza kellene jutnia, bár lehet inkább a lézengést választja. Szereti az estét, ez volt mindig is a kedvenc napszaka. Feltekint most ösztönösen, a csillagok álmosan hunyorognak, a Holdhajó pedig épp felfelé sodródik az égbolton. *Pedig milyen szép este van.* Különös a nagy csend, csak az ő lépéseinek zaja kopog a köveken, nem akar megfordulni és visszanézni. Illetve nagyon is szeretne, de egyszerűen nem megy. Mégis megtorpan a pukkanás hallatára, mélyet sóhajt. Hiszen mire is gondolhatna másra, mint, hogy Craig elhopponált, búcsú nélkül, talán dühösen is. Nem néz hátra, csak áll, végül felemeli a fejét és rendezni kezdi érzéseit. *Mardekáros vagyok és angol, ráadásul aranyvérű. Nem engedhetem meg, hogy holmi jöttment idegenek kibillentsenek ebből. Mókás este volt, de ennyi. Maxika vár otthon,  nos igen, ez az, amit az állatok képesek megadni, feltétlen szeretet, bármilyen ramaty is az ember kedve.* Megnyugtató érzés, a puha szőr és a hangos dorombolás. Miközben ezen morfondírozik egy halk nyávogást hall. Ösztönösen kapja hátra a fejét, tekintete a barna macskára esik. Furcsa véletlen, hogy ahol az előbb még a fiú állt, most egy cica ül. Talán nem véletlen? –„Nincs gondom a macskákkal. Tulajdonképpen kicsit én is az vagyok.”- Összeállt benne a kép, bár elképzelhető, hogy tévesen. Egy fél percig csak bámulja az állatot. Tekintete szelíd lesz, lassan visszasomfordál hozzá. Letérdel, majd megsimogatja macska Craig-et.
-Tényleg nem akartalak felkavarni. Még áll a meghívásom, ha gondolod.
Elereszt egy bátortalan mosolyt is, hiába, ha valamire nem képes az az, hogy megállja egy cica simogatását. Igazából, most felkapná, megölgetné és úgy cipelné  hazáig, de most mégiscsak egy animágusról beszélünk, úgyhogy marad csak a simogatás.

Craig csak ott ül a hideg kövön saját választott börtönében. Levezetvén ugyan a felgyülemlett "mágikus" feszültséget, de a lány csak távolodik. Végül a szavai törik meg a csendet. Miket is gondol.. ezek nem szavak. Legfeljebb neki legbelül kifelé nyávogásnak hallatszik. Ráadásul ha asejtése nem csal a maga szintű konverziós bűbájok nem tartoznak a lány erősségei közé. Természetesen ezzel ő sincs másképp. A fordító varázslatok mindig is lenyűgözték, de sosem volt képes rájuk ahhoz nem adódott tehetsége. Csak távolodik távolodik. A puha tappancsok azonban nem mozdulnak. Mint egy börtönbe zár vágyakozó lélek tekint felfelé zöld íriszeivel a magát cicatestbe kárhoztató srác. A puha mancsokat csípi a nedves utcakő, hiszen a korábban felsértett tenyér most mancsként létezik tovább. Még egy jó darabig biztos. Régen használta ezt az alakját is, de némi elégedettséggel tölti el, hogy elsőre sikerült. Ráadásul szinte majdnem tökéletesen.. persze ez a tudat nem nagyon enyhíti komorságát. De várjunk csak.. megtorpant.. megfordult.. és hamarosan közeledik. Félénken pillant a lányra, amint az közeledik. Kezdetben nincs meggyőződve róla, hogy össze tudja kapcsolni az eseményeket, de a szavak igazolják ezt végül. Valóban átlát a dolgokon. Craig azonban most először az eset folyamán kihasználja  a helyzetét. Eredeti testében erre aligha lenne képes ilyen gátlástalanul.. Most azonban féktelen pajkos, és vágyakozó. Mindent kiad.. hisz úgy érzi lehet.. Ez a következőképp zajlik így macskaképében.
- Köszönöm.. Mindössze ennyi hagyja el a torkát.
- Köszönöm az egész estét neked.. Csodálatos vagy.. A lány ebből körülbelül ennyit hallhat. "Miau.. Mia.. Miau..úú" Macska Craig állja a simogatást, és ismerős mozdulattal le sem tagadhatná, hogy ő mint korábban kócolásoknál belesimul a lány tenyerébe bolyhos fejtetőjével. Egyre csak dörgöli magát. Bújik a tenyerekhez. Esze ágában sincs visszaváltozni. Apró mancsait a lány tenyerébe helyezi, és mindkét szemével felnéz rá.
- "Hazaviszel.. ?" Ez van a tekintetében, de ezt most nem mondja ki, így nyávogás sincsen. De marad a bújás dörgölőzés. Vajon felveszi a lány..? Vagy megvárja míg visszaváltozik.  Nem tud dönteni. Épp, hogy csak nem ugrik fel a lányra, és viteti magát. Önfeledten örül, és látszik rajta, hogy nagyon kellemesen érzi magát.. Persze, ha lány megkéri rá visszaváltozik, de legszívesebben összegömbölyödne most a karjaiban, és egy meleg kandalló előtt átadná magát az álomnak.. Persze az is lehet, hogy eleve elhessegeti magától a lány, de erre nagyon nem vágyik.. reméli hogy megússza. Furcsa gondolatok kavarognak a fejében.. sosem érzett ehhez hasonlót.. olyasmit tesz most amit egy varázstalan lánnyal sosem tehetne meg.. teljesen elkábítja ez a gondolat. Visszaül a földre, és a holdat kezdi bámulni. Szemében pont az az belemélyedtség, mint ember alakjában. Le sem tagadhatná, hogy ő az.. időközben az is megfordul a fejében, hogy a lány is bármikor visszaváltoztatja, persze nem tudja, hogy ismer e efféle varázsigéket, de lehetséges.. ha kap még igyekszik a simogatások minden egyes ízét a magáévá tenni..

Kicsit összehúzza a szemét, úgy koncentrál arra, hogy megértse, mit takarhat a lelkesnek tűnő nyávogás. A saját cicájánál ért mindent, féldorombot, félkerregést, elejtett nyivákot. Széles mosoly húzódik ajkaira, amikor egy gondolat suhan át az agyán. *Hát igen az ausztrál akkcentus.* Azonban meghazudtolhatatlanul Craig az, macska bőrbe bújva. Serpenrosát meglepi kicsit a srác oldottsága és lazasága. Ám végülis csak örül neki. Hiszen álruhában mindig könnyebb, olyannak lenni, amilyennek nem szabadna. Félelemből, gyávaságból, nevelés hatására. Olyannak lenni, amilyen igazán vagy nagyon nehéz. Ám végre a sokat ivó, drogozó exzenész is felfedi igazi valójának részét, azt amire igazán vágyik és szüksége van. Egy szerető kéz érintésére, egy helyre ahol békében meghúzhatja magát. Most mindkettőt megkaphatja, legalábbis ma este. Persze semmi sem örök. Bár Serpenrosa fejében megfordult már az is, hogy befogadja a srácot, vagy ha nagyon ágáll ellene, akkor legalább felajánlja, hogy bármikor meghúzhatja magát nála. Elvégre is a lakása nagy, őt meg nem zavarja. Egy rendkívül jelentőségteljes nézés zökkenti ki, amit a szőrös kis lényforma produkál. Bújás és dörgölőzés, a lány megállapítja, hogy már nincs harag. Végül úgy dönt, hogy ölben sétáltatás lesz. Hiszen az alakváltáshoz sok energia kell, mivel a másik eddig is fáradt volt, ez eléggé kimeríthette, a látszat ellenére is.
-Hát akkor haza leszel szállítva, de csak küszöbig. A macskám kicsinálna, ha egy másik kandúrral állítanék be.
Mondja szinte nevetve, aztán gyakorlott mozdulattal kapja fel a házimacskát. Orrát a cica nedves orrához nyomja, nyom egy puszit a fejére. Ekkor nedves érzetet érez a karján, fel is emeli a két elülső mancsot, végül megtalálja a vér forrását, egy sebet a puha tappancson. Egy pillanat alatt be is gyógyítja a sebet. Lassan megfordul, ahogy visszaengedi a kis páciens a karjára, majd simogatja.
-Nah akkor lehet mégiscsak a metró a gyorsabb megoldás. Gondolom igazán fáradt lehetsz.
Kényelmes sétatempót vesz fel, közben halkan dúdolgat, majd halkan énekelget egy altatót, amit édesanyja szokott neki énekelni kiskorában.

Abszol út:

*Van egy olyan másik mondás, miszerint nem a fiatal eb tanítja farokcsóválásra az idős kopót, hanem éppen fordítva írta ezt a képletet a természet rendje, nem mintha a francia a korával óhajtana villogni az ifjabb nemzedék előtt, amikor van annyi más, amit megvillanthat, mint ahogy szóba is kerül, s bár ő nem kereste a feltűnést, legalábbis szinte ártatlan a személyét övező felhajtásban, azért vitathatatlanul imponál neki a figyelem, de ahogy ismerik őt a kövezet réseiben bujkáló árnyak, nem is fogja sokáig tartogatni a véleményét.
Mert véleménye az van bőven. És még több lesz, miközben a fiú tovább fűzi a szavait, neki pedig édes borzongás jár a gerince mellett, ahogy a fiatal test megfeszül és moccan, oldalra és menekülőn, ha mégoly esélytelenül is, hiszen esze ágában sincs engedni, sőt, szinte játékosan engedi egy kicsit, hogy aztán visszahúzhassa és még inkább a falnak nyomja. Annak az érdemtelen falnak. Sötét mosolya már nem is bujkál a szája sarkában, rosszindulatú mosollyá erősödik.*
-Milyen megható ez a kitüntetett figyelem… csak annak lehet a közszemléletére alapozni, aki odafigyel az ilyen részletekre-*halkan reszeli szinte az ellenkező fülekbe, amik így kénytelenek meghallani, amit mond, sőt mi több, a meleg, alig italszagú leheletet is kénytelen érezni, ami nem kevéssé túlzott közelséget jelez.*
-Hát… ha riadozol és nem kívánt udvarlót látsz bennem, akkor valóban igen-igen szomorú napod van-*tárgyilagos derűvel mondja, miközben végigsimít a fiú deréktájékán, kiemelten a zsebeken, ha esetleg tokot tart, akkor pedig abból húzza ki a fiú pálcáját, gátlástalanul megérintve, aztán zsebre vágva, mindenféle különösebb érdeklődés nélkül rápillantva. Védtelenítette a gyereket, nem mintha amúgy bármiféle esélye lett volna.*
-Rosszul közelíted meg a helyzetet-*olyan lágyan ejti a szavakat, amennyire csak tőle telik, mielőtt lendítene egyet a saját pálcáján és a fiút szorosan magához fogva hopponálna.

Édes mérgek kocsma

A söntés szabálytalan formájú termében… mit termében! düledező helyiségében hála a sötétségnek, ami óv és eltakar, az asztalok-boxok málladozó válaszfalainak, meg úgy általában az iszogató közönség nem különösebben kíváncsi természetének senki nem reagál felháborodottan a sarokban megjelenő két alakra, a magasabb Alecre, akit jól ismernek, és az alacsonyabb kölyökre, akire nem is kíváncsiak, hiszen az itteniek jól tudják: minél kevesebbet látsz, annál kevesebben akarnak megátkozni. Persze, a falaknak itt is fel van, és szája is, ami továbbsuttogja az információt, de ezekre a szájakra és fülekre Alec éppen annyira ügyet sem vet, mint a fiú tiltakozására a rossz szagú homályba, ahol a légytetemes ablakon túlról sem fény, csupán a rossz hírű köz mételye törekszik befelé, hogy aztán kéjesen megüljön a romlás virágainak gyökerétől felszakadozott padlón, vérfoltos tapétán.*
-Nah. Most sikíts.