A Szükség Szobája

         
          Azt hiszem, ez a ma este mindenkinek tanulsággal fog szolgálni. Legfőképp nekünk, hiszen ilyen bulin nem voltam még, és az ősszel szervezett szellemszállásosról is lemaradtam. Nem mintha olyan nagy baj lenne, hiszen így most meg tudom nyugodt szívvel ezt szervezni. Annak akkor túl nagy volt a visszhangja, amit most, ha lehet szeretnék elkerülni.
          - Nem számít csalásnak, amennyiben a többi ház házvezetője nem tartja annak. Felőlem akár szó szerint ki is írhattad volna. Csak nem a válaszokat.
          Nevezhetsz nyugodtan gonosznak ezért a döntésért, de tény, hogy egy sima beszélgetős buli nem biztos, hogy olyan sikeres lenne. Aztán majd kiderül, hogy ki bírja a legtovább és ki lesz az, aki először bemondja az unalmast. Ms. Stane már jó úton jár annak érdekében, hogy ő legyen az első, de valaki vagy valami mindig visszatartja. Örülök neki, hogy ez egyszer a saját érdemem a lufi eldobásával, másodszor viszont Ms. Selwyn vagy Ms. Everfen, nem tudom.
          Bánom, hogy belekezdtem ebbe a dologba, még úgy is, hogy nem mondok nevet. Persze, ki lehet találni, hogy kiről is van szó, de akkor sem kellett volna. Ezúttal elismerem, hogy felelőtlenül tettem kijelentést, de az igaz, hogy kollégámban megbízom, nem véletlenül választottam őt társamnak ebben az ügyben.
          - Mondtam már, hogy tökre bírlak? – veregetem hátba Reedet, majd belekortyolok a kezemben tartott italba. – Sajnos ez az ügy sokkal bonyolultabb, egy alkalommal összejöhetnénk, hogy átbeszéljük. Egy olyan alkalommal, mikor nyugalom van körülöttünk. Mondjuk nyáron.
          Javaslatodra leteszem a poharam és odatartok egy másikat, amibe puncs is kerül. Először csak beleszagolok, és már a kavargó illatok megmutatják, hogy mennyire finom is ez az ital. Aztán be is igazolódik, hogy a sok összeöntött alkohol kivételesen nem egy borzalmas egyveleget ad, hanem valami különlegeset.
          - Ezt sikerült jól eltalálnod, majd megadhatnád a receptjét. Egy másik partin is kipróbálnám, ha lehetséges.
          Tekinteted követve én is kiszúrom a Ms. Montrego vagy Ms. Stane vagy valaki más által dobott bombát. Az egyik ugyan megközelít, de csak centikre. Még jó, hogy én nem félek attól, ha vizes leszek, szemben kollégámmal. Ezt viszont úgy veszem, hogy inkább partnernek tekintenek ezen az estén azon túl, hogy tisztelettel fordulnak felénk.
          Egy hirtelen ötlettől vezérelve lerakom a poharat az asztalra, és előveszem a pálcám, majd a lufis vödör felé fordítom. Kicsit kezd a társaság leülni a babzsák fotelekben, ami önmagában nem lenne gond, de miért ne lehetnék kicsit gonosz? A fotelekből majd kiszárad a víz, a többiek is meg tudják oldani, hiszen létezik erre varázslat is.
          - Nos, mondd meg te, mikor engedjem el azokat a lufikat – nézek kollégámra.
          Amúgy nem értem miért fél tőle, hisz varázslók vagyunk, könnyen kiszedünk bármilyen foltot a ruhákból. Főleg a vizet. Újra felveszem a poharat az asztalról, miután akár akartad, akár nem, elengedtem a lufikat és szépen loccsant a diákokon. Erre most mit léptek? Igen, ez egy felhívás a keringőre, majd meglátjuk, kinek lesz elég mersze, hogy beszálljon.
          - Szerintem jobb lenne, ha most egy kicsit távolabb állnál.
          Abban biztos vagyok, hogy Ms. Montrego és Ms. Everfen elég merész hozzá és talán Ms. Stane-nek is meg vannak a képességei hozzá, de az már más kérdés, hogy valóban be is következik-e.
          - Most jut eszembe. Mit szólnál hozzá, ha jövő héten eljönnél hozzám? Nem az irodámba, hanem hozzám. Van valami, amit szeretnék kérdezni egy gyógynövénnyel kapcsolatban. Nem igazán ismerem fel, csak véletlenül hozzám került, de nem akarom mozgatni.
          Belekortyolok a puncsomba, aztán kicsit figyelem a diákokat, akik szép lassan érkeznek. Bár úgy érzem, még alig telt el egy kevés idő, aki a nyitás után maximum egy órával nem érkezik meg, az valószínűleg nem is jön már.

Örülök, hogy végül nem haraggal fordult velem szembe a lány. De valahogy nem akartam, hogy ilyen hamar elmenjen. Az olyan gáz lenne. Bár be kell valljam, én sem vagyok valami bulizós típus, de úgy érzem, ezt nem kellene kihagyni. Egyrészt, mert pontszerzési lehetőség, másrészt pedig, mert itt lenne az ideje kikapcsolódni.
-Mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra. Biztosan neked is. Nehogy már elmenj!
Mondom Oliviának, hisz én is azért vagyok itt. Ha a hálóban vagy a klubhelyiségben volnék, biztosan csak azt mondogatnám magamnak, hogy tanulni kellene, egészen addig, hogy hozzá is fogok. Így viszont sikerülhet elfelejtenem az egészet, és nem pánikolni azon, hogy esetleg dolgozatot írunk.
-Én sem vagyok az a fajta, aki szívesen jár bulikba. De úgy voltam vele, hogy eljövök. Hátha jól sikerül majd. - mondom el végül én is a véleményem. – A rózsaszínért én sem. – mosolyodom el. – Nem ábrándítasz ki. Én sem vagyok oda a Valentin napért.
Szerencsére ez az ötletem, hogy marasztaljam Oliviát nem fulladt kudarcba, sőt egész jól elkezdtük a beszélgetést. Remélem ez így megy ezután is, ki tudja, lehet, jóban leszünk. Úgysem ismerem a suli zömét, legalább majd most megismerek néhány embert.
-Nem tudom, de lehet jobb is így. De jól látod, szerintem is külön van nekik ital készítve. – nézek feléjük, majd ismét beszélgetőpartneremhez fordulok. – Köszönjük… - mondom bizonytalanul, és kissé talán megilletődve. Sok közöm nincs ahhoz a magas pontszámhoz, és meg is lep, hogy ilyenért gratulálnak. – De ti is fel fogjátok hozni biztosan. – mosolygok rá. – Még rengeteg lehetőség lesz év végéig.
Most komolyan a fránya pontokról beszélgetünk? – gondoltam, miközben válaszoltam. Nem vagyok az a típus, aki minden áron győzni akar mindenben, így az sem tör le túlzottan, ha nem az első helyen végzünk év végén. Persze örülök a győzelemnek, de bennem versenyszellem végképp nincs. Sokszor csak azért próbálok pontot szerezni, mert a közösség részeként, részt kell venni az ilyenekben is. Másrészt én is kellemetlenül érezném magam, ha pont miattam csúsznánk lentebb, csak mert nem csináltam semmit. Bár ez a tesztlap, vagy minek is nevezzem, jó ötlet volt, szívesen kitöltöttem.
-Hát… Ebben rossz emberhez fordultál. – mondom neki, miután meghallgattam a mondandóját. – Én sem tartozok azok közé az emberek közé, akik az iskola nagy részével tartják a kapcsolatot. De teljesen jó ez az alkalom arra, hogy ezen változtassunk. Másfelől a leckében szívesen segítenék, de te felsőbb évfolyamba jársz nem? Én még csak ötödéves vagyok. De amiben tudok, szívesen segítek.
Olivia még két másik lányt is odahív közénk. Ebből az egyiküket egyáltalán nem ismerem, a másikat is csak láttam valahol, de nem tudok róla semmit különösebben.
-Mit szeretsz csinálni szabadidődben? Olvasni, rajzolni, esetleg sportolni? – kérdezem, hogy fenntartsam a beszélgetést.
Talán ezt a hobbi témát ki is tudjuk tárgyalni, ha van benne közös pont. Ha nincs, akkor pedig keresünk egy másikat. Így talán kicsit jobban megismerjük egymást is.

zene: KP-This Is How We Do

- dress -


Sipping on rosé, sipping on sun, coming up all lazy
It's no big deal, This is no big deal
This is how we do, yeah, chilling, laid back
Straight stuntin’ ya we do it like that'



~~ ❈ ~~

Rápislogok Stane-re, remélve, csak nem vette zokon a közbeavatkozásomat a lufidobálásra. Végtére is ketten csak hasznosabb célt érünk. Igaz a bénázásom mértéke már nem érdekel. Mikor pedig felém kiált egy kaján mosollyal ajkaimon lépek oda hozzájuk. Furcsállom hogy ennyire kevesen vagyunk. Nem mintha nem szeretném a hugrabugosokat, de tény hogy nem sokat érintkezem velük. Merel kifejezetten unszimpatikus a kis pattogó nagyszájú stílusával. Lehet azért mert részben azt az énemet vélem felfedezi benne, aki belőlem sosem törhetett ki. Mély sóhajt hallatva ülök le és mosolyogva köszönök míg ők dumálni kezdenek. Csak ekkor esik le hogy feladat is akad mert hát persze a pont az jól jön még ilyenkor is. Elkapok egy papírt a megválaszolatlan kérdésekkel és beledugva az orrom olvasom. Nem is figyelek a többiekre. Néha felhorkantok a kérdések milyenségén. Merlin hajhagymáira, hát ki állította ezt össze? Bah...!
Pennát ragadok, talán pont azt, amit Everfen ejtett ki kicsiny kacsói közül és rájuk se hederítve kezdem el a karikázgatást. Amint megvagyok a d, a, c, a-kal, összehajtom a lapot egy kecses mozdulattal és színpadiasan lököm be a többi közé. A pennát megpörgetem az ujjaim között elégedetten majd Merelre sandítok, Aztán róla tovább Selwyn-re. Érdekes kis társaság ez. Talán a kissé elázott Oliviát bírom a legjobban. Igaz, Mereltől még Selwyn mindig vigyorgós feje is egy fokkal jobb.
- Cöh...! -
Horkanok fel zsigerből Hannah kérdésén. Mi már? Olvasni? Jó a tankönyvet mindenkinek kell. Én evidensen szeretem is nem véletlen vagyok hollóhátas. Na de könyörgöm ez egy buli! Csak nem könyvekről akarnak ezek beszélgetni...! Ugye???
- Sportolni? Ugyan kérlek, dehogy! Inkább pasizni mi? - bököm szelíden oldalba Stane-t aki mellettem ül.
- Na valld be, nem szégyen. -
Vigyorgok nagyban. Aztán persze Everfenre siklik a szemem. Ó róla megfeledkeztem. Vajon tizenhárom vagy négy évesen tudja már hogy nem a gólya hozza? Mindegy... nem én akarok lenni, aki felvilágosítja. Majd megteszi Lancaster... habár amilyen karót nyelt... pff... Fawcett legalább érdekes. Előröl is meg hátulról is.
- Inkább meséljetek valami szaftos pletykát amit Belby még nem kürtölt szerteszéjjel! És... ami kivételesen nem a bátyámról szól! -
Nevetek fel szemforgatva. Kedvem lenne inni valamit de sejtésem szerint ez a puncs olyan szűz mint Bathilda Bircsók maga... úgyhogy a lányok humorával kell beérni az este hacsak le nem lejmoljuk a tanári kancsó tartalmát. És már azon tűnődöm hogyan is ejtsük ezt meg, mikor megjön a kérdésemre az első válasz.

A puncsba kortyolva egy pillanatra végig néztem a diákokon. Még mindig kicsit keveseltem az összegyűltek számát, de reménykedtem, hogy csatlakoznak többen is. Nem csak a hugrabugos tanulókra gondoltam, hanem például a mardekárosokra is, akik közül még senki sem mutatkozott meg. Azt hiszem, minden házra ráfér a pont gyűjtés és nem csak azért, mert kevés volna nekik, de ennek pont az volna a lényeg – legalábbis az én felfogásom szerint –, hogy motiválja a diákokat az iskola életében való részvételre.
– Mondtam már, hogy tökre bírlak? – kérdezte Willow.
Arra nem számítottam, hogy vállba vereget, ezért még egy kortyot ittam. Kis híján fulladás lett a vége a dolognak. Véletlenül az orromba is sikerült felszippantanom, amitől köhögni és prüszkölni kezdtem, mint egy allergiás hippogriff. Ennek köszönhetően a mondat folytatását csak félig-meddig hallottam, de örültem, hogy a kollégám meg akar velem osztani valami fontosat. Azt hiszem, ő az első a tanári karból ilyesmit mond nekem. Rendszeresen beszélgetek persze a többiekkel is, de koránt sem barátian.
– Bármelyik hétvégén szívesen beülök veled valahová… ha még sem akarnál nyárig várni… – mondtam kissé fulladozva.
Az ital alaposan végig marta a torkomat. Az érzés csiklandozta a torkomat, mintha újabb köhögés szeretne előtörni, de nem jött. A szemeim is kissé könnyesek lettek a furcsa fájdalomérzettől. Remélem, ezt a diákok nem látták – néztem körbe hirtelen a helyiségben.
Ezután pillantottam csak vissza a kollégámra, aki időközben megszagolta a puncsot. Biztosan megpróbálta kitalálni, milyen italokat öntöttem össze – de igazság szerint magam sem tudtam – és csak ezután kortyolt bele.
– Ezt sikerült jól eltalálnod, majd megadhatnád a receptjét. Egy másik partin is kipróbálnám, ha lehetséges.
Elmosolyodtam azon, hogy sikerem volt a punccsal. Csupán a korábbi fuldoklás roham kísértett még mindig annyira, hogy nem tudtam koncentrálni az eseményekre és talán pont ezért nem is vettem észre, ki dobta felénk azt az átkozott lufit. Jó pár vízcsepp eltalált, az ingem tele volt pöttyökkel és ez őszintén bosszantott. Nem tudom, ki tehette. Könnyen elképzeltem volna a saját házam diákjairól is, de Miss Selwynből nem néztem volna ki, Miss Montregoból sem… de ki tudja? Ennyire utálnának?
Nem hiszem el! – hüledeztem magamban és közben a pálcámat kerestem, amit a zsebembe csúsztattam még indulás előtt. Csak akkor vettem észre, hogy mire is készül Willow azokkal a lufikkal, mikor ismét felnéztem és a kezemben volt már a pálcám.
–  Nos, mondd meg te, mikor engedjem el azokat a lufikat.
Annyira megrettentem, hogy elsőre csak tátogni tudtam. A vállára tettem a kezemet, hogy inkább ne csinálja ezt. Az rendben van, hogy nagyon leült a társaság és kicsit fel kéne rázni… de miért nem lehet azt valami csapatépítő játékkal tenni, semmint egy ilyen orvtámadással. Ráadásul inkább díjaznunk kéne, hogy a korábban menekülni vágyó Miss Stane köré gyűltek a többiek is.
– Szerintem jobb lenne, ha most egy kicsit távolabb állnál – mondta.
– Willow, ez biztosan jó ötlet? – kérdeztem némi ijedtséggel a hangomban, de azért tettem hátra egy lépést.
Vártam, hogy tényleg elengedi-e a lufikat. Az sem biztos, hogy reagálnak rá. Lehet, hogy csak felpattannak és elrohannak, végül is lányok mind. Én mindenesetre nem szerettem volna egy hirtelen jött csatába keveredni, amit egyértelműen a diákok nyernének meg azzal, hogy megfürdtenek egy adag jeges vízben. Az én szememben ez nem játék volt, hanem maga a káosz és máris rettegtem a következményektől.
– Most jut eszembe. Mit szólnál hozzá, ha jövő héten eljönnél hozzám? Nem az irodámba, hanem hozzám. Van valami, amit szeretnék kérdezni egy gyógynövénnyel kapcsolatban. Nem igazán ismerem fel, csak véletlenül hozzám került, de nem akarom mozgatni.
Mi van? Pont most? PONT MOST JUT ESZEDBE? – akadtam ki. Én rettegve bámultam a diákokat és vártam a következő lufit a képembe. Biztos vagyok, hogy az előbb is szánt szándékkal akartak eltalálni.
– Hát… megpróbálhatok segíteni – bólintottam és felé fordultam.
Éppen a puncsot kortyolta, ahogyan én is tettem. Ez volt a legjobb megoldás, hogy átvészeljem ezt az estét… hiszen én nem vagyok olyan laza, mint Willow. Képtelen lennék csak így lufikat dobálni a diákokra és közben élvezni, ha esetleg képen találnak.
– Kellett volna még egy adag puncsot csinálnom… – sóhajtoztam.

         
          Azt hiszem, jobb lesz kollégámat óvatosan kezelni. Mintha még annyira se bírná az italt, mint amenyire én. Mondjuk nem mondanám, hogy olyan rosszul bírom, de Minerva mellett még én is amatőrnek tűnök. Vajon Leon mit szólna hozzá, ha mindazt tudná, amit én is? Valószínűleg nem örülne neki, és tudom, hogy ezúttal igaza is lenne. Nem örülök neki, hogy ezt be kell vallanom, de van olyan, amikor igaza van.
          - Rendben, akkor mondjuk két hét múlva ihatnánk egyet. Akkor aztán addig mesélnék, amíg ki nem rúgnak a kocsmából.
          Nem fenyegetésnek szánom, de akár az is lehetne. Aztán kacagok egy jót, mikor meglátok felénk közeledni néhány lufit. Szándékosan nem kerülöm ki, úgyis ez a lényege az egész játéknak. Valaki ad, valaki kap. Én már adtam. Meg aztán mi a szórakoztató olyankor, ha csak beszélgetünk, és nem használjuk ki a lehetőségeket?
          Végül persze kollégámra tekintettel igyekszem nem túlzásba esni a lufival kapcsolatos dolgokban. Pontosabban legközelebb már megvédem, ha ő nem akarja saját magát.  De ez persze nem jelenti azt, hogy megakadályozhat a tettem elkövetésében. A lufik szépen lebegnek a diákok feje fölé.
          - Persze, hogy jó. Nem a szabadban vagyunk, ahol ordít a hideg, és kaparássza a fagy az ablakok üvegét.
          Látom, ahogy kollégám elsápad. Nem mondhatja azt, hogy ez nem jó ötlet. De ahogy elnézem, ő pont azt mondja. Főleg a kérdésével egyetértésben is. De hogy kicsit eltereljem a figyelmét, közbevetem ezt a kis látogatást nálam. Ott aztán tényleg nem lesz semmi olyan, ami lefröcskölhetne. Például.
          - Köszönöm. Megpróbálom majd leírni a növényt neked, vagy elmegyek körbenézni az üvegházakba, hogy lássam, nincs-e ott véletlenül.
          Nem vagyok biztos benne, mert külföldről kaptam, és máshol vannak más növények is, logikusan. De talán a tapasztalatával látott már olyat. Remélem nem mérgező, mert akkor nem élnék sokáig már.
          - Az már szent – mosolyodom el. – Tényleg nagyon jól sikerült ez a puncs.
          Nem sokszor szoktam megdicsérni a saját készítésű italokat, volt már néhány pancsolmányhoz szerencsém, de ez most tényleg jól sikerült. Úgy tűnik, valaki, aki ért a növényekhez, az meg tudja mondani, hogy melyik hogyan alkot majd jó párost.
          Végül nem engedem le a lufikat, hanem visszahelyezem őket a helyükre. Látom, hogy Reedet ez különösképpen megkönnyebbüléssel tölti el. és szerintem nem ő az egyetlen ilyen ember.

          Lassan változik a diákok összetétele, ahogy haladunk előre az időben. Bár még így se lehet mondani, hogy olyan nagy sikert aratott volna ez a buli. Talán nem mindenki olyan bevállalós, hogy megkockáztasson iskolán belül egy ilyen bulin részvételt. Talán az eljötteket duplán kéne pontoznom ennek fényében. De nem, mert az meg nem lenne fair a többiekkel szemben.
          - Akkor ideje lesz bezárni a kapukat. Holnap korán kezdődik a tanítás. Mindenkinek – fordulok kollégám felé.
          Megemelem a hangot, hogy az enyhe duruzsolást sikerüljön átkiabálni. Így meg is kapom a figyelmet, majd mindenkit megkérek, hogy fejezze be az italát. A dülöngélő egyéneket kísérje vissza valaki a saját házának klubhelyiségébe. Természetesen, ez az este és az itt történtek nem is kerül majd ki az ajtón túlra tőlünk. Nem ez volt a célunk ezzel a partival.
          Mikor kilép az utolsó diák is a helyiségből, akkor kollégám felé fordulok.
          - Köszönöm a segítséged és a közreműködésed. Menj lefeküdni nyugodtan, én majd elrendezem ezt itt – mutatok a kupira, ami a szobában maradt, és el is kezdem ezt a folyamatot.

Köszönöm minden kedves résztvevőnek a jelenlétet.
Az eddig jelenlévőknek lehetőségük van egy záró reag írására.