Könyvszerződés

KALAMÁRIS KIADÓ

London mugli része

Koppant néhányat tollával, majd leteszi. Aztán ismét felveszi és megint csak koppant néhányat, hogy aztán újra letehesse. Feláll inkább és körbesétál a tárgyalóteremben.
Miért is engedélyezte a modern átlátszó falakat? Néz ki alkalmazottaira egy fura mosolyt és némi integetést eresztve feléjük, amit ők zavartan, de lelkesen viszonoznak, hogy aztán megint munkájukba temetkezhessenek.
Azt hiszik, izgul. Állapítja meg gesztusaikon végignézve. Hát… végül is jobb, mint ha tudnák az abszolút, de egyszerű igazságot, miszerint: u-nat-ko-zik.
Persze ez nála gyakran előfordul és egyáltalán nem a leendő megérkező hibája. Aki még csak nem is késik. Ő érkezett túl korán.

A saját tárgyalótermébe. Egy bizonyos újonnan megválasztott igazgató fokozottan kiemelt javaslatára. Mi értelme annak, ha az embernek saját vállalkozása van, ha igaziból azon belül sem tehet meg akármit? Igazgatógyűlések, alkalmazottak, tulajdonosi konferenciák… bla… bla… bla… Persze, amíg Mariel élt mindez igazán könnyű volt. A dolgok csak úgy siklottak a nekik szánt mederben és Nathanielnek fel sem tűnt, hogy létezik a munka, mint kifejezés. Persze, hiszen Mariel mindig csak annyit mondott: „Írj, jó sokat. Én intézem a többit.” És intézte is. Problémák és kérdések nélkül.

Most meg: Kérlek dönts a fal színéről! Nem kéne neked egy személyi asszisztens? Az a könyv jó lesz? És a mugli kapcsolattartó most akkor reklámozza vagy ne reklámozza? Azt a szövegrészt az elejére vagy a végére tegyük? Az ajánlót ki mondja el: X jó lesz, vagy esetleg Y tetszene jobban?
BLAH… mintha őt érdekelné! Döntsön, aki akar!

Persze a mai találka tényleg fontos. Ezzel tisztában volt ő is. És ott állva az üvegfal mögött vagy között vagy hol… szóval ott, beismerte magának, hogy ezt még valójában élvezi is.
De hát ki ne élvezné… Fontosnak tűnni az alkalmazottak szemében. Erősnek és gazdagnak mutatkozni. Várni egy olyan elismert szaktekintélyt, mint a fiatal Jimmy K. Quinton, a rúnamágia géniusza…
Valahol igazán megtisztelő volt, még a nagy, önmaga fontosságát és zsenialitását soha meg nem kérdőjelező Nathaniel Forest számára is. Elvégre ez az ő előrehaladását is jelenti majd. És a Kalamáris Kiadó felfejlesztését. Végre valahára megnyitva a tudományos könyvekkel foglalkozó részleget is éppen úgy, ahogy azt Mariel az elejétől kezdve akarta.

Persze, ha ma sikerül megegyezniük a részletekben.
Persze, ha Nathaniel nem hal bele az unalomba a várakozás alatt…

Muglik.
Sosem voltam híve a vérelméletnek, a történelmükön és a társadalmukon túl viszont nem sokat tudok róluk és világukról. Az én világom a dohos könyvtárak, a szűk, varázslattal átszőtt utcák, és a kaotikusabbnál kaotikusabb tömegek, őrültebbnél őrültebb megjelenésű emberek, és egyéb lények között van. S habár a mugli tömegközlekedés alatt is láttam pár extrém kinézetû fiatalt - egyiküknek furcsa, tüskeszerűen meredező, zöld haja volt, másikuk pedig a leginkább egy kakasra emlékeztetett, de legalább mindketten megdicsérték az öltözékem, és megkérdezték, milyen bandában játszok - , ez cseppet sem olyan, mint az, amit én megszoktam.
Azért a mugli tömegközlekedést választottam, mert muglik lakta helyen nem akartam közvetlenül a megadott címre hoppanálni. Csodával határos módon legfeljebb három percet kések, köszönhetően a két furcsa hajú fiatalnak, akik merész, ijesztő külsejük, s kissé már átható szaguk ellenére egész kedvesek voltak. Igazán rendes volt tőlük, hogy nem csak megmutatták, hol kell leszállni a villanyoson (azt hiszem, így nevezik), hanem még azt is megmutatták, melyik épület is az, ahova a cím alapján mennem kell. Cserébe néhány tömegközlekedési jegyet kértek csak, amiből úgy tűnik, amúgy is többet vettem, mint amennyit kellett volna. Tulajdonképpen hálás is vagyok nekik - a sok egyforma épület között biztosan nem tudnék eligazodni, nem beszélve arról, hogy a villanyos az út másik oldalára tett ki. Először jártam utána mugli aluljáróban is, hiszen azt mondták, az úton nincs "zebra", így alulról kell kerülnünk. Bár ezt biztosan félreértettem, a zebrák nem honosak Angliában, és különben sem tudom, miért segítene egy hátas átkelni azon a forgatagon.

Így tehát alig három percet kések - ez az eddigi rekordom! Megérte egy órával korábban a városba érkeznem, bár segítség nélkül biztosan több lett volna a késés.
Sohasem jártam ilyen épületben. Aki kitalálta ezeket a mugli üvegépületeket, azoknak minden bizonnyal nem volt sok eszük. Ezeket még mágiával is nehéz fűteni, a melegben viszont az egész átforrósodik.
A modern, mugli épületben még ebben a visszafogott öltözékben is kitűnök kissé. Egyszerűen ide nem illő vagyok egész megjelenésemmel, még úgy is, hogy talárom elegánsabb, ám rúnákkal átszőtt mellényemre cseréltem. A két fiatal valami steampunkot emlegetett, amikor megszólítottak, de nem ismerem a szó jelentését sajnos. Biztosan valami mugli gőzgép.
A pulthoz lépve - mert ami a bejárattal szemben fogad, az bizony, épp olyan, mint egy pult bármelyik fogadóban, csak sokkal letisztultabb. A hölgy, aki itt dolgozik, két mondattal lerendezi, hogy merre kell mennem. Azt hiszem, talán ránézésre tudta, ki lehetek, mert kérdeznem se kellett.

Alig néhány perc késéssel ugyan, de sikeresen megérkezek Mr. Forest irodájába. Nekem nem tetszik, a sok üvegfal, a kínos letisztultság, és az állandó pedánsság hamar kikészítene egy olyasvalakit, akinek az asztalán olyan rendetlenség van, mint egy elkényeztetett nemes házában, aki elküldte az egyetlen házimanóját. Viszont értem, miért van rá szükség. Mugliknak is adnak el könyveket, sőt, talán mugli írók könyveit is kiadják, ez pedig szerintem egy brilliáns kezdeményezés. Szükség van arra, hogy új módszerekkel ápoljuk a mugli kapcsolatokat.
- Elnézést a késésért, Mr. Forest. - térek be az irodába. A sok szín, meg az egyszerű, geometrikus formák között nem igazán érzem otthon magam.
- Meggyűlt a bajom a mugli tömegközlekedéssel. Nem akartam muglik közé hoppanálni. - táskám, amiben harminc oldalnyi jegyzet van készülő könyvemmel kapcsopatban, az egyik székre teszem le. Fontos lesz ez a könyv, hiszen olyan kutatáson dolgozok, amiről még soha senki nem írt könyvet. Mindenki csak a régi idők rúnamágiájával foglalkozik, a modernnel nem.

- Semmi gond. – Mondja szenvtelenül, amit úgy kell magára erőltetnie, hiszen a komolyság nem eredendő tartozéka, viszont most tényleg felnőttnek akar látszani. Legalább erre az egy megbeszélésre. Közben az órájára pillant és tudatosul benne, hogy az érkező alig késett pár percet… Legalábbis nem többet, mint amennyit az udvariasságnak nevezett emberi viselkedésforma engedélyez. Csak ő unja magát halálra rögtön, ha egy-néhány percig nem csinálhatja azt, amit aktuálisan épp szeretne. Nathaniel Forest ugyanis rémesen utál semmit tenni és ebből kifolyólag unatkozni. Szóval soha nem is engedi meg önmagának, hogy ne csináljon semmit. Vagy ír, vagy Adával játszik, vagy csak úgy játszik, vagy van valahol… valakikkel…

- De hát van hoppanáló helyiségünk… - Csodálkozik el a történteken - És a hopp-hálózatnak is a részei vagyunk. Bár dolgoznak muglik az épületen belül, külön szárny van az ő munkavégzésükre fenntartva és így nagyon ritka, hogy olyat látnak, amit esetleg nem kéne… De erre vannak speciális csapatunk, vagy mink… Az előző igazgató mindent ügyesen kézben tartott és elrendezett. – Felsóhajt az emlékeken, mint mindig. Mariel… Az a nő tökéletes volt minden téren… Legalábbis azt hiszi, hogy minden téren… És csak most jut eszébe, hogy sem hellyel, sem itallal nem kínálta még meg vendégét. És fel sem mérte az úgymond viszonyokat… Mármint minden normális ember megnézi magának tárgyalópartnerét, szóval Nat is így tesz. Talár… tipikus… állapítja meg, mikor végigméri öltözetét. Bezzeg rajta mugli ruha van, szinte mindig. Hozzászokott, hiszen a legtöbbet a varázstalan emberek között mozog. Izgalmasnak és inspirálónak találja az esetlenségüket. Pici egy alak. Úgy alapjaiban. Fűz ismét egy gondolatot hozzá, miközben rádöbben, hogy haloványan még ismerő is neki. Valahol tuti találkoztak már. Vagy ki tudja… Natnál minden előfordulhat…

Hirtelen az üveghez lép, hogy átkopogjon a szomszéd szobába. Onnan egy Mr. Quintonnal körülbelül egykorú és egy magas fiú jön át a tárgyalóterembe.
- Szólj az igazgatónak, hogy Mr. Quinton nem kapott tájékoztatást az érkezési lehetőségekről… Ezt. Is. Felírtam a listájára. – Igen ez halaszthatatlan probléma… Aztán a rúnazsenire néz. – Kér valamit inni, enni?
Miután mindketten leadták rendeléseiket az asszisztens végre elmegy. És Natnak is végre eszébe jut, hogy van valami vendégféléje, és, hogy annak tartozik némi udvariassággal…

- Ó. Na. Szóval. Üljön le Mr. Quinton. – Mutat az egyik szék felé. – Tegeződhetünk? Rém utálok magázódni, annyira bonyolult és felesleges… - közben ő is lehuppan az egyikre közvetlen Jimmy mellett. – Amint tudod – Kezdi ismét csak roppantmód komolyan, hogy azon röhögni volna kedve – egy tudományos részleg létrehozásán dolgozom, aminek igaziból a te könyved lenne az úgymond reklámarca. Már van mágus és mugli részlegünk, adunk ki gyerekkönyveket. Ez egy egészen új, de izgalmas terület… Egyelőre csak mágus viszonylatban foglalkoznánk ilyen jellegű könyvekkel. És eddig rajtad kívül csak két íróval, kutatóval szerződtünk. Ők messze nem olyan híresek, mint te, de alapnak megfelelnek. Viszont, ha te minket választasz, az egy nagyon is jó ugródeszka a mi számunkra. És persze neked nem kell ugródeszka… de azért azt elmondhatjuk, hogy a mi olvasórétegünk eddig egészen más volt. De nem kizárt hát, hogy is esetleg a mi reklámozásunkkal ők is kedvet kapnak Jimmy K. Quintont olvasni. Amivel új körökben terjeszthetjük a kutatásaid. – Már ha megértik… Mondjuk a megvételhez még nem kell érteni… Az ajánlást meg majd úgy fogalmazzuk meg… Eme gondolatmenetből Jimmy csak annyit érzékel, hogy Nat ezerrel vigyorog rá. Igen. Ő se értette a kéziratokat… - És persze most ezeket jöttünk el megbeszélni. És várom is az esetleges kérdéseket. De… nekem is lennének. Átolvastam a kézirataid. – És Leont megkérte, hogy magyarázza el, mégis miről van bennük szó – Szeretném, ha néhány mondatban összefoglalnád a kutatásod lényegét.

Jellemző rám, hogy folyton elkések, néha még a saját óráimról is. A zsebemből előtúrt óra azonban arról tanúskodik, hogy csak néhány percet késtem - fontos, üzleti megbeszélés, amiről nem szívesen maradok le. Bizonyos mértékig az én hírnevem is aláássa, ha épp ezekről kések.
A hoppanálási szoba említésére füleim elvörösödnek - igaz, hajam takarása miatt ebből nem látszik semmi. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha hoppanálok! Különben is gondolhattam volna rá, hogy itt varázslók dolgoznak, gondoskodtak ezekről a dolgokról... Csak egyetlen perccel ezelőtt érkeztem, én mégis kínosan érzem magam már most.
- Nekem nem szólt senki, hogy lenne ilyen... - zavartan szabadkozok, tényleg kínosan érzem magam emiatt. Pedig biztos, hogy minden sorát elolvastam a levélnek. Még magammal is hoztam, hogy az azon szereplő cím alapján tájékozódjak. Kitúrom zsebemből az összehajtott levelet, hogy Mr. Forest asztalára rakjam - a kézírás nem tudom, kihez tartozhat, de a címen kívül más információ tényleg nincs rajta.

Azt azért meg kell hagyjam, hogy Mr. Forest nagyon profin végzi a munkáját. Még én is biztosan összekeverném bármelyik muglival, ha ránézek, hiszen semmi sem utal varázsló mivoltára. A levélben történt hiányosságot is azonnal, egy profi módjára intézi el, amikor az asszisztensét hivatja be. Bevallom, eleinte tartottam tőle, hogy ez a kiadó nem lesz elég komoly nekem, Mr. Forest viszont érti a dolgát, és konkrét elképzelései vannak a céget illetően. Nekem pedig kell a változás - a régi kiadóimmal nem szívesen szerződök újra, különböző okok végett.
- Egy kávét elfogadok. - az asszisztens felé fordulok, majd leülök az egyik székre, és az ölembe veszem a táskám. Furcsa ugyan, hogy Mr. Forest nem velem szemben, hanem mellettem foglal helyet, általában nem ez a jellemző, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget.
- Persze, tegeződhetünk. - válaszolom, mialatt kioldom táskámon a kulcsot. Mindkét csatját lezártam, elég paranoiás vagyok ilyen téren. Túl értékes az, ami a fejemben van... Nem sokan mondhatják el magukról, hogy veszélyesebbek egy darab krétával, mint a pálcájukkal. A tegeződés persze nem feltétlenül kényelmes nekem, viszont rövidebb. Az aranyvérű neveltetés pedig nem jelenti feltétlenül azt, hogy hasznosnak, de legfeljebb csak szükségesnek érzem ezeket az egyébként felesleges udvariassági formákat.
- Én nem értek az eladáshoz, se a reklámokhoz... - vallom be őszintén, amikor engem kérdez. Megtehetném, hogy kiadótól függetlenül magam adjam ki a könyveim, de azzal nem lenne elég nagy az olvasó közösségem.
- A magyarázáshoz és a tanításhoz viszont annál inkább. Egyszerűen csak szeretném, ha bárki által elérhető lenne az a tudás, amit meg akarok osztani. - éppen emiatt vállaltam el a tanári állást is. A Gringotts koboldjai is tettek egy felajánlást, azzal kecsegtetve, hogy cserébe a jó pénz mellett valamikor újratárgyalják egyiptomi expedícióm témáját. De a piramisok megvárnak.
- Könyvem témája a modern európai rúnamágia. - eltekergetem a táska csatjait, amiken pici, furcsa szimbólumok láthatóak. Csak a megfelelő párba kell rakni őket. Miután pedig kinyitom a táskám, hogy kiszedhessek belőle néhány pergament. Ezek - az elküldött jegyzetekhez hasonlóan - alapos, összeszedett írások, különböző rúnaalakzatok szemléltetésével. A modern kori rúnamágusok alapjaiba véve változtatták meg a gyakorlati használatot, és olyan dolgokat fedeztek fel, amivel kár lenne nem foglalkozni. Tisztában vagyok vele, hogy a pálcák szinte teljesen kiszorították ezt az ősi módszert, de be akarom bizonyítani, hogy így is helye van a mai, modern világban.
- Mint azt levelemben is kiemeltem, ezzel még soha senki sem foglalkozott, senki nem írt belőle könyvet. Ha valakinek megmutatom például ezt... - mutatom meg az egyik ábrát, rajta egy spirál alakban elrendezett szövegsorral. Öt fajta írást használtak rajta, ami nehezíti az érthetőségét az eredetinél.
- Akkor nem tudják, ez mire jó, mit jelent, és mit kezdjenek vele. Pedig a huszadik századnak is megvoltak a maguk nagymesterei. - nem akarom túlmagyarázni az egészet. Azért küldtem a leveleket végtére, hogy ne helyszínen kelljen elmagyaráznom. Az hosszú időt vesz igénybe.
- Kikkel tervezel még leszerződni? - mondandóm végére érek, így végre én is kérdezhetek.  

Az asszisztens éppen a Jimmy kérdését követő fél pillanatnyi szünetet választotta, hogy hátával betolva az ajtót megérkezzen. A széles tálca tartalma ijesztően imbolygott ide-oda, de látszólag ez sem a fiút, sem Nathanielt nem hatotta meg. Csak egyszerűen a vendég elé helyezte kávéját, Nat elé pedig a nagy pohár kólát, mellé sok-sok gyümölccsel, éppen ahogy kérte és ahogy szereti. Nem volt baja se a kávéval, se a teával, de ha már választania lehet, márpedig elég gazdag ahhoz, hogy lehessen, akkor inkább a forró csoki. De az meg, hogy néz ki, hogy egy töményédes és cseppet sem felnőttes italt szolgálnak elé, amiből esetlegesen még egy nagy cukorpálca is kilóg csak úgy a teljesség kedvéért. Hát igencsak rontaná az esélyeit a tárgyalásokon… ez még Mariel szerint… És így rászokott valami mágusoktól meglepően idegenre: A mugli Coca-Colára.  De ez legalább érdekes és izgalmas feléjük…
- Továbbítottam az üzenetét Mr. Forest. Kell még valami? – Kérdezi röviden és tömören, s Nat láthatja arckifejezésén, hogy azért ennél bőven több lenne a mondanivalója, nyilvánvalóan az igazgatóval kapcsolatban, mint amit most megemlíthet. Úgyhogy főnöke csak bólint, ő pedig távozik. S az írónak, vagy jelenleg minek is? Komoly üzletembernek esetleg… Végre ideje van megint tárgyalópartnerével foglalkoznia.

- Olivia Oliver nevét bizonyára ismered. Elég híres nyelvészboszorkány. Volt. Néhány évvel ezelőtt visszavonult magánéleti problémák miatt. Most mégis új munkával állt elő és engem kért meg, hogy adjam ki. A tudományos részleghez éppen kapóra jön és a szöveganyag is jó. De mivel régen sem volt annyira ismert, mint mondjuk te most, őt nem használhatom húzónévnek. A másik, akivel eddig tárgyaltunk Wulfric Tobin. Témája jelenlega  görög filozófia. Nagyon olvasmányosan és élvezhetően ír. Szinte mint egy kalandregény, úgy tudja előadni magát, ezért a fiatalok szeretik az írásait. Érdekes egy figura is amúgy… - Igen ezt épp Nat mondja… a mellette ülő Jimmynek… Egyikük sem egy átlagos alak. Ezt Nathaniel nagyon is jól tudja önmagáról és nagyon is látja a mellette ülőn. Hát már eleve… Hány éves? És ez hányadik könyve is? Más ilyenkor még az anyja szoknyája mögül se tud kikukucskálni, ők meg már itt ülnek és tárgyalnak és sokadik könyvükről… Jó. Persze nem ettől lesznek felnőttek, de valami hasonló…

- Amit még fontos megemlítenünk az igen, maga a reklám. Nem most kell vele igaziból foglalkoznunk. Elég akkor, ha leadtad a kéziratokat formázásra és rendezésre. Akkor fogjuk látni, hogy milyen rétegnek tudjuk eladni a könyveidet és kiválasztani, hogy ahhoz mérten milyen reklámozási módszereket kell választanunk. De fontos előre tudnom, vállalsz-e nyilvános szerepléseket? Interjúk, dedikálások, olvasói találkozók… Az ilyeneket nagyon szeretik az emberek. Közelebb hozza az olvasót magához az íróhoz és így a könyvhöz is. Amennyiben nem csináltál még ilyet. – Ami végignézve Jimmyn roppant valószínűnek tűnik – Akkor érdemes elgondolkoznod rajta mit és mennyit vállalsz. De most szólok, nagyon feltornázhatjuk az eladásokat, ha minél több ilyenen részt veszel.

Mondandója után felvesz egy mappát az asztalról, ami előre oda volt készítve, és ami a Jimmytől kapott jegyzeteket tartalmazza.
- Persze ez mind szép és jó. De azért a tartalomnak is olyannak kell lennie, amit eladhatok. – Mosolyodik el, mert igaziból ez túl komolyan hangzott az ő szájából. – Tetszik, hogy olyasmivel foglalkozol, amivel előtted még senki más. – Igen Nat, ő egy kutató, miért foglalkozna olyannal, amivel előtte millióan? – Mármint a modern dolgokkal. Ezzel szerintem közelebb hozhatnád a fiatalokat a témához. Meg tudod úgy írni, hogy széles réteg számára érdekes és élvezhető legyen? Hogy meg akarják ismerni a modern rúnamágiát?

A kávé hamarosan megérkezik, amit egy biccentéssel köszönök meg az asszisztensnek. A gyümölcsök mellett azonban egy fura italt is látok, amit az asztalra rak. Még sosem láttam ilyet. Talán ha palackban lenne, mint a többi mugli üdítő, akkor felismerném, de így csak valami buborékos, szurokszínű valamit látok benne, ami egészen biztosan nem lehet valami finom.
- Ez miféle bájital? Nem találkoztam még ilyennel. - kérdezek rá. Hiszen más magyarázat nem lehet rá. A bájitaltan kiváló vizsgaeredményeim ellenére sosem volt igazán a szívem csücske, rengeteg időt és energiát emészt fel, amit más dolgokra is használhatnék. Az alkímiának is inkább a filozófiai részét kedvelem igazán, mint a kotyvasztást. Mindenesetre a fekete bájitalt egyáltalán nem ismerem fel, a szaga sem emlékeztet semmire.
Olivia Oliver. Igen, ismerem a nevet és a munkásságát, segített nekem néhány halott nyelv értelmezésében, amikor elakadam. Ironikus, hogy a profi rúnaértésem ellenére milyen pocsék a nyelvérzékem - már amikor a beszélt nyelvekről van szó. Olvasni, és így fordítani és értelmezni viszont a legtöbb ősi nyelvet tudom, például a hébert és az asszírt is. De szóban még a svédet sem ismerem fel, amivel talán a leggyakrabban foglalkozom. A görög filozófiával foglalkozó egyén viszont már ismeretlen számomra, de a témaválasztás izgalmasnak tűnik. Biztosan olvasni fogom, ha majd végre megjelenik.
- Ms. Olivert ismerem, szép munkái vannak. - jegyzem meg, mintegy mellékesen. Persze nem valószínű, hogy nagyon dolgunk lesz egymással, közös kiadó ide vagy oda, de jobb tudni, kik azok, akik mellé adom a nevem.

Reklámok. Ezeken a dolgokon még egyáltalán nem gondolkoztam, mert nem értek hozzá. A Sötét Korszakban ugyan propaganda felelős voltam, de az más volt. Nem volt szükség senki népszerűsítésére, egyszerűen csak megjelentettük az anyagokat mindenütt, ahol lehetett. Cukrozatlan kávémba belekortyolok  mialatt magamban már a kellően diplomatikus választ fogalmazom.
- Nem, nem vettem részt ilyeneken. - válaszolom, mialatt a kávés csészét az ölembe rakom.
- Igazából nem értem az ilyen dedikálások lényegét. Tudós vagyok, nem bohóc, mint Mr Lockhart. - emlékszem még alaposan rá, és kifejezetten irritált, hogy egy-egy könyve megjelenése után folyton, mindenhol az ő arcképét láttam viszont. Pedig csak egy könnyű olvasmányt kerestem a bansheekről, ami hiteles képet ad ezekről a lényekről, de ehelyett a könyvesboltban ezt adták... Hát beleolvastam, és szánalmasan gyenge volt. Nem, nem szeretem, ha az író nagyobb jelentőséget kap a tartalomnál.
- Azt hiszem, válaszomat még meg kell fontolnom, mielőtt elhamarkodottan döntenék. Nem szeretem a feltűnősködést, de szeretném, ha minél több emberhez eljutna a tudás. - újra beleiszok a kávéba, az üres poharat pedig visszarakom az asztalra.
- Miből állnak ezek az olvasói találkozók? Hogyan kell elképzelni őket? - bár nem mondom, nem vagyok valami lelkes a gondolattól. Nem, igazából nem látok nagy esélyt rá, hogy elvállalom ezeket. Majd pár nap múlva úgyis megírom bagollyal...

A tartalom az, ami a személyemnél fontosabb. Már régóta észrevettem, hogy megvan az a képességem, hogy a legbonyolultabb dolgokat is képes lehessek egyszerű nyelvre letolmácsolni, éppen azért, hogy minél többen tanulhassanak belőle. Nagyon szokatlan nekem, hogy még a Roxfortban is voltak olyan diákok, akik kifejezték, mennyire tetszett nekik a munkám, ez pedig egyben jól eső érzés is. A kutatás már rég nem rólam szól, illetve nem csak rólam. A múlt mágiájával dolgozom, hogy a jövőt építsem, és valami maradandót alkossak. Persze, ezt kevesen képesek megérteni.
- Tudod, az én szakterületemen ez igazából nagy dolognak számít. - nem vagyok benne biztos, hogy teljesen értette, miért fontos, hogy a modern rúnamágiával foglalkozom.
- Ez a mágiaforma kihalóban van, mert csak a régi korokra gondolnak belőle. Nem látják azokat a lehetőségeket, amiket én. - egészítem ki korábban mondott szavaimat. Az emberek mindig csak a régire, az ősire gondolnak, ha a rúnákat emlegetik. De azt nem tudják, a mai időkben mi mindenre lehet megoldás, ha újra komolyan veszik őket.
- Ha legalább olyan olvasmányosan írok, mint ahogyan az óráimon előadok, akkor azt hiszem, boldogulni fogok vele. Na persze, erről célszerűbb a diákokat megkérdezni. - faarcom a mondat végén kicsit fellazul, és egy mosoly bújik meg ajkaim szegletében. Úgy hiszem, az eddigi tanóráim jól sikerültek, és olyanok is vannak, akik különórát kértek tőlem, vagy éppen a privát kutatásukat osztották meg velem, tanácsra várva. Ezek azt hiszem, elég pozitív visszacsatolások. És igen, élvezem a tanítást, talán még jobban is, mint bármi mást.

Laza mozdulattal hajint szájába egy áfonya szemet, majd jóízűen kortyol bele kólájába. Mintha a torkán lezúduló tökéletességtől azonnal érezné, hogy éberebb és frissebb lesz. Így már a világot is rögtön szebbnek látja… Vagy nem. Hiszen ez majd a későbbiekhez is erőt ad. Például lesz ereje összeveszni az igazgatóval. Mondjuk arra mindig van ereje… az ő szerencséjére és az igazgató szerencsétlenségére. Nat nagyon-nagyon kétli, hogy ez a kapcsolat hosszú távon működhet. De a különválás nem lesz könnyes, ha csak nem a másik részéről, de ott sem a szomorúság miatt…

- Ez? – mutat italára, mikor eljut tudatáig a másik kérdése – Ez nem bájital. Csak Coca Cola. Egy mugli ital. Bár most, hogy mondod… lehet túl finom ahhoz, hogy mugli alkotása legyen… Utána is nézek a napokban. – Felnevet. Majd ismét komolyságot erőltet magára és az olyan kérdésekkel foglalkozik, amik itt és most tárgyaló partnerét érdeklik.
- Hát Mr Lockhart tényleg egy bohóc volt… De nem a dedikálások tették nevetségessé. És nem kell attól félned, hogy hiteledet veszted, csak mert ilyesmikhez adod a neved. Sőt… - Most nagyon komolyra vált, mert tudja ez olyasmi, ami tényleg nagyon fontos. – Nem elég jó könyvet írnod. El kell tudnod adni is azt. Ehhez pedig ismernie kell téged a közönségednek. Úgy értem látniuk élőben. Hogy ha csak egy-egy szót is, de válthassanak veled. És, hogy a könyveik aláírásával megkaphassák tőled azt a pillanatnyi illúziót, hogy ezt csak értük, csak nekik írtad. Mindenki tudja, hogy milliókhoz szólsz természetesen. És azt is akarjuk, hogy milliók is olvassanak. Ehhez pedig néhány órára meg kell tennünk, amit megkövetel a világ… 

- Amúgy kérsz kólát? – Vált hirtelen témát, csak, mert leesett neki, hogy ezt udvariatlanul elfelejtette megkérdezni. Pedig általában szeret lenyűgözni másokat furcsaságaival… - Én rengeteg olvasó találkozón jártam már. Persze minden a szervezésen múlik. Nekem volt részem a pocséktól a kiválóig mindenfélében. De mi tökéletest szervezünk. Ez nem kérdés. A Kalamáris-félék mindig jók… - Mosolyodik el büszkén, hiszen a Kalamáris Kiadó tényleg élvonalbeli volt és remélhetőleg lesz is a szervezések terén. – A te első olvasói találkozódat tudományos jellegűvé tennénk. Ahol az előző könyveid témáiról tarthatnánk előadásokat, interjúkat. Megszólalhatnának más tudósok is. Az olvasók pedig kérdezhetnének egyenesen tőled. Ez igaziból még jóval a könyved megjelenése előtt lehetne esedékes. Amikor a kiadó hivatalosan már bejelenti a kiadás dátumát, de addig még esetleg hónapok vannak hátra. Ez hosszú kihagyás után indokolt lehet. A háború alatt kevesen foglalkoztak ilyesmivel. Ez úgymond segítene feleleveníteni a lényed és a tudományágad létezését. Majdnem egész délutános programként képzelem el, mert én is ilyeneken voltam. Interjúk, dedikálások, tudományos beszélgetések. Tarthatnál előadást is. Imádnák az emberek. Én már csak tudom. – Mosolyodik megint el, mert egyszerűen beindult a fantáziája. Ezért is beszél ennyit. Tucatnyi terve lenne. Nagyon-nagyon igényes találkozót lehetne szervezni, szóval reménykedik benne, hogy a mellette ülő tudós belemegy az ötletbe. Sokat segítene a népszerűsítésnek is. Egy ilyen az emberek figyelmét teljesen a könyv irányába terelhetné, onnan pedig már könnyeden terjeszthetnék külföldre is a hírét.

Aztán figyelmesen meghallgatja Jimmyt. Jól beszél, ügyesen, ezzel lehet valamit kezdeni, lebeg ismét szeme elé a reklámozás. Persze, hiszen immáron egyáltalán nem kételkedik benne, hogy amit a fura figura írni fog az tökéletes lesz. Szóval nagyobb részt a meggyőzési képességén és a tálaláson fog múlni minden.
- Ó. Tényleg! Tanítasz is! – Nevet fel ismét lelkesen. – Ez zseniális. A világ imádni fogja a könyved. Amennyiben az előbb emlegetett reklámlehetőségeket kihasználod. Az sem utolsó, ha a diákjaid kedvelik az óráid. Ezt is belevennénk. El is képzelem, ahogy az anyukák szívecskéje megdobban, hogy olyasvalaki könyvét vehetik a kezükbe, aki tanítja a gyerekecskéjük… Na, de komolyra fordítva a szót. – Erőltet magára magabiztos, erős ábrázatot ismét – Tudom, hogy sokat beszélek, és sok az információ. De mindezekre gondolnunk kell már jó előre, ha sikeresek akarunk lenni. Márpedig azok akarunk. De immáron az utolsó és legfontosabb téma jön. A határidő. Csak úgy tervezhetünk, ha tudjuk mikorra vagy képes elkészülni az egésszel. Ezért határozzunk meg időpontokat, amikor bizonyos, elkészült részleteket eljuttatsz hozzám személyesen vagy bagollyal. Bár mindenképp kellenek majd személyes találkozások is, ahol jobban átbeszélhetjük az esetleges változtatásokat. Szóval mit gondolsz? Mennyivel tudnál elkészülni például szeptember végéig? Ez egy közeli időpont, de ahogy látom már elég jól összegyűjtötted a részeket. Ez egy kezdő löket. A többit és a véglegeset együtt határozzuk meg, természetesen.

Coca Cola. Mindent értek. Vagyis nem, mert elképzelésem sincs, mi lehet benne, pedig K szintű a RAVASZ-om bájitaltanból. A muglik mindenhol ezt isszák, szinte már víz helyett. Azon kevés alkalmakkor, amikor a mugli világban járok, mindig szembetalálkozom a logojával, vagy olyan autócsatával, amiben üveglapok mögött vannak a palackozott vagy dobozos üdítők. Amit valahogyan kivarázsolnak belőle, mágia nélkül... szóval ezt nem nagyon értem. A mai napon is legalább tucatszor futottam bele a reklámjukba, mindenhonnan ők köszöntöttek rám. De igazából elképzelésem nincs róla, mi lehet ez. Innen, közelről viszont nem tűnik túl biztatónak, talán még romlott is.*
- Áh. Így még nem láttam. - felelem, próbálva az ital felé a legkevesebb ellenszenvet mutatni. Nem tetszik, ahogy kinéz. Igen, biztosan romlott. Innen látni.
Majd végighallgatom a szöveget a dedikálás hasznáról, és... ennél nagyobb hülyeséget még nem hallottam. Kivéve, amikor meghallottam az egyik mardekáros diákot nullával osztani. De ez már majdnem az a szint, főleg, hogy valószínűleg minden emberre vonatkozik. Milyen pillanatnyi illúzió? És mi ez a hülyeség, hogy csak értük, és csak nekik írtam ezt? Ez most komoly, hogy az emberek tényleg ezt akarják? Ez volt Lockhart sikerének a titka? Igen, még mindig zavar az, hogy az ő egyik könyve, amiben néhány oldalt egy ősi rúnacsapdának szentelt, nagyobb sikereket ért el, mint az enyém. Csak mellékesen szenteltek egy ajánlót az én akkor megjelent könyvemhez...

- Nem kérek, köszönöm. - válaszolom a kérdésre. Még mindig nem tetszik az az ital. Ami ezeket az olvasói találkozókat illeti, így már annyira nem tűnik rossz ötletnek. De nem szeretnék impulzus alapján dönteni. Nem akarok elkapkodni semmit, mert ismerem a képességeimet, és elég szűk a komfort zónám is hozzá.
- Ami azt illeti, az utóbbi évek alatt is voltak munkáim... aktív maradtam. - közlöm vele, a mellettem ülő tekintetét keresve. Nincs értelme titkolózni, köztudott tény. A vérelmélet propagandafelelőse voltam. A túlélésért cserébe. Szóval jöttek ki könyveim az idő alatt is, mégpedig nem is kevés.
- Mennyire lehet gond? Nem éppen egy szép folt karrieremen. - kérdezem. Nem magyarázom el az egészet, hacsak nem kérdez rá külön.

A kávém maradékát elfogyasztom, miközben tovább hallgatom Mr. Forestet. Sokat beszél, rengeteg az infó... Hogy a diákok élvezik-e az óráimat? Fura módon valamiért fontos nekem, hogy így legyen. Jól tudom, hogy könnyebb elsajátítani a tudnivalókat, ha azt szívesen teszed. Nem véletlen az sem, hogy elődeimtől eltérően én rengeteg gyakorlatot is adok a kemény elméletek mellett. De igazán nem tudom, tényleg működik-e. Eddig a visszajelzések nagyrészt pozitívak voltak, tehát biztosan. Bár őszintén szólva nagyon nem érdekli, az anyukák kicsi szíve miért is dobban meg.
- Szeptember végéig? Az első fejezet nagyját biztos befejezem. De... - leteszem a csészét az asztalra.
...Találkozni szeretnék egy történésszel. Illetve ő ajánlkozott, még hetekkel ezelőtt. Van valamije számomra, amire szükségem lehet a könyvhöz. Kézzel fogható bizonyítékot ígért egy legendás bérgyilkos létezéséről. Mr. Green azonban csak a hónap utolsó napjaiban ér rá. - magyarázom. Fontos lesz az a találkozó, de még én sem tudom, mire számítsak. Könnyen hoppon maradhatok, ha megint csak valami ostobaság jutott az eszébe. Tudniillik, Mr. Green tíz éve hagyta ott a tudományos szférát, mert agyára mentek az összeesküvés elméletek.

Ismét belekortyol italába. Szomjas lehetett a sok beszédtől, mert tárgyalópartnere úgy láthatja, mintha az a korty elfelejtene befejeződni. Majdnem a fél pohár üdítő eltűnik, de még így is minta fél liter maradna az üvegben. Nagy ember nagy pohár, nagy korty és nagy minden más értse ezt mindenki úgy, ahogyan szeretné. De, hát csak nem gondoljuk, hogy apró irodája van, apró íróasztallal, amikor majd tíz centit ráver magasságban az összes alattvalójára?
- Jól van, na, azért nem kell fintorogni! – Nevet fel Jimmy arcára, majd az italára nézve. – Nagyon édes és finom. Csomagoltatok el neked. Ha, van kedved kóstold meg. Ha nincs add oda egy koldusnak és imába foglalja a neved…

Miután lerakja az üveget, elkezdi összerendezgetni a papírokat, amiket szétpakolt a nagy asztalon. Kezével int egyet az üvegfalon túlra. Gesztusaiból egyértelmű, hogy igaziból mindent, amit fontosnak tartott elmondott. Persze Nat nem az a fajta ember, aki ezek után némaságba burkolózva, téma nélkül hagyja a tisztes nagyérdeműt, jelen pillanatban csak azt az egyet, aki mellette ül. – Az, hogy mi volt a háború alatt, már lényegtelen. Szerencsére vagy szerencsétlenül a mi kedves Vitrolunk tett róla, hogy inkább hős legyél, mint gonosz vagy áldozat. Ez nem rossz a reklám szempontjából. De nem terveztük, hogy kihasználjuk. A kiadóm tagjai és általában véve a rajongóim sem nagyon bírják a Vitrol írásokat… De, ha már őt emlegetjük. Csak egy gyors kérdés. Van plusz egy főd? – Oldalra néz, végigméri a férfit újra és igaziból megválaszolja magának a kérdést. Ha nő öltöztetné, vélhetőleg nem így festene. Már nem azért, mert különösebb baj lenne a stílusával. De Nat számos férfival létesített már kapcsolatot… nagyon is jól meg tudta különböztetni azokat, akiket anyuci, akiket barátnő vagy feleség öltöztet. Illetve akik önmagukat próbálják ráncba szedni több, kevesebb sikerrel. – Értem ez alatt az esetleges barátnőt, akivel számolnunk kell a megjelenések és a reklám kapcsán.

Aztán benyit az előbbiekben már többször is látott asszisztens. Elveszi a lapokat, elviszi a poharat, csészét. Átteszi egy másik asztalra, valami tálalóféle lehet. Nyilvánvalóan látszik rajta, hogy a mindennapi rutinjának a része. Közben persze Nat is feláll. Ezek már tényleg csak az utolsó simítások, aztán mehet haza Adához. Vagy Leonnál hagyta? És nem is haza kell érte mennie? Ú, ajjaj… Na, ezen a ponton kezdett el reménykedni benne, hogy Anson, igen az asszisztens, megjegyezte ezt az információt. Vagy sem. De akkor meg hoppanálgathat egyik helyről a másikra, míg előkeríti unokahúgát. Igen. Lesznek bajok azzal a gyerektartásra való átszokással.

- Határozzuk meg akkor az első rész átküldését október tizenötödikében. Addigra rendezni tudod már azokat az adatokat vagy bizonyítékokat is, amiket a tudós ismerősödtől szereztél. Ha mégis csúsznál, csak küldj egy baglyot. Itt általában elérhető vagyok. Vagy én vagy Anson kéznél leszünk, ha bármi kérdésed volna. És persze a szervezések zajlanak. Szóval biztosan lesz olyan, hogy a mi baglyunk talál meg téged egy esős alkonyon. – Nem nyújt kezet Kipp felé. Utál kezet rázni, mert rém ostoba dolognak tartja, hogy más emberek fekáliás kezét fogdossa. Csak széles vigyorral az arcán int egyet. – Viszlát Jimmy! Hamarosan baglyozunk meg beszélünk úgy is! – Mondja, majd Anson felé int. – Megmutatja a hoppanáló szobát. Rém izgi helyiség. Van benne… hát egy nagy semmi. – Azzal jót derülve az önmaga viccén hátat fordít eddigi vendégének és újra átnézi a papírokat, amiket eddig céltalanul jobbra-balra pakolászott.