Kean R. Rowle

KEAN RAYLEIGH ROWLE

Mottó

Mindenki megvehető, ha a jó információ van a kezünkben.

   Alapok

jelszó || Csokifiúk és Meggyleányok
Így ejtsd a nevemet || Kín Réjli Rovl
Nem || férfi
Születési hely, idő || Stirling; 1963. március 28.
Horoszkóp || Kos
Kor || 35
Vér || aranyvérű
Munkahely || Mágiaügyi Minisztérium

   A múlt

Gyerekkor
Nehéz megfelelni egy olyan aranyvérű családban, ahol a férfiak generációk óta aurorok. Nem is akármilyenek, ezért már születésem óta, még a gyerekjátékaim is a katonasággal, a harccal kapcsolatos volt. A játszótér a hátsó kertben felért egy kiképző pályával. A magántanáraim között volt olyan, aki hadászati technikákra tanított. Még be se kerültem a Roxfortba, de egy komplett háborút meg tudtam volna nyerni.
Legalábbis, ha minden úgy megy, ahogy apám elsőszülöttként elvárja tőlem. Engem nem érdekeltek a hadászati dolgok, viszont annál jobban, hogy mi az, amire az emberek gondolnak, és miért látom őket. Már nyolc évesen felfedeztem magamban ezt a képességet. Az első alkalom akkor történt meg, amikor anyámat hallottam panaszkodni az apámra, de csak gondolatban. Először meg is ijedtem, és azonnal távoztam az asztaltól. Ettől persze a családom kiakadt, mert ezt nem tehettem volna meg, azt hittem, hogy megőrültem, ezért magamra zártam az ajtót, és senkinek sem mertem róla beszélni két évig. Megváltoztam ez alatt az idő alatt. Nem érdekeltek a kertben a játékok, nem akartam emberek közelébe menni. Egy kutya volt a társam a mindennapokban. Aranyvérűként nem jártam muglik közé, viszont annál többet más családok és a saját családom estélyeire. Ezek voltak az egyetlen kivételek, amikor a szobába zárkózott kisfiút ki lehetett ráncigálni onnan. Hiába vagyunk auror család, az aranyvér is kötelez minket.
Azt hiszem, nem a magántanárok voltak azok, akik a két év lejártával rákényszerítettek arra, hogy a családnak megfelelő nevelésben részesüljek, hanem rajtuk keresztül az apám. Biztos nem bírta már tovább nézni, ahogy a fia senyved a szobájában, ami nem is volt meglepő. Inkább az, hogy hagyott eddig elkanászodni. Engem ez viszont kevésbé érdekelt. Szorgalmasan gyakoroltam az olvasást, hogy minél előbb és minél többet megtudhassak arról, amit időnként tapasztalok más emberek társaságában. Persze ezt a Roxfort előtt állva és behozva a két éves lemaradásomat a kiképzésben nagyon nehéz volt megvalósítanom. Leginkább az életrajzi és orvosi könyveket bújtam, hogy tudjam, mit kell tennem, hogyan tudok fejlődni, de arra jutottam, hogy teljesen egyedül, úgy hogy magamat képzem nem fog menni. Megpróbáltam minden lehetséges dolgot, de egyszerűen néha inkább azt éreztem, hogy visszafelé fejlődtem, és nem előre.
A változás akkor érkezett az életembe, mikor megkaptam a Roxfortba hívó levelemet. Tudtam, hogy kell találnom majd egy tanárt, aki képes tanítani és felkészíteni erre. Addig nem erőltettem tovább, csak hagytam, hogy az addig olvasottak megragadjanak a fejemben.

Roxfortos évek
Sohasem gondoltam, hogy az iskolában töltött éveim furcsaságai már az első napommal elkezdődnek. A családom minden tagja vagy a Mardekár házba került vagy legnagyobb riválisukéba a Griffendélbe. Úgy gondolom, és úgy tudom, hogy első és egyedüliként a Rowle-ok között én kerültem be a Hollóhátba. Sokáig elemeztem magamban, hogy miért. Az ambícióim, a családom, a bátorságom és vakmerőségem, minden adott volt, hogy kövessem elődeim, de végül nem így lett. Csak később jöttem rá, hogy a korábban már mutatkozó tanulás és az ismeretlen felfedezése utáni vágyam sokkal erősebb annál, mint a többi tulajdonságom.
Örömmel vetettem bele magam a könyvtár számtalan könyvespolcába, miközben rendszeresen foglalkozott velem továbbra is néhány magántanár, hogy a katonai kiképzésem folytatódhasson. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy sokkal több időt töltöttem a könyvek bújásával, és ezt még a háztársaim is megirigyelték tőlem.
Amit viszont senki sem tudott rólam, hogy a sok tanulás csupán egy ok miatt van. Lehetne az a családom múltja, de nem. Ezúttal nem erről volt szó. Az iskola tökéletes hely volt arra, hogy gyakoroljam és kamatoztassam a legilimencia tudásomat, már ami az elméletet illeti. Első évem végére még nem sikerült megtalálnom az ideális tanárt, akiben annyira megbíztam volna, hogy meséljek neki erről. A szüleim minden lépésem követték még a távolból is, így nem lett volna meglepő, ha a nyáron ezzel fogadnak. Alig tartottam a harmadik évemnél, de már kiolvastam a könyvtár összes könyvét, így muszáj volt tanár után néznem. Nem mertem saját magam dönteni, így felkerestem egy délután az igazgató urat, aki akkoriban el volt foglalva a háború miatt, és féltem, hogy a családom miatt el is utasít majd, de ajánlott egy nagyszerű tanárt, akivel az utolsó évem végéig és még azon is túl az Akadémián gyakoroltunk.
Az iskola falain kívül dúlt a háború, és a családom egyértelműen kiállt a Nagyúr mellett. Csupán ennek az egy oknak köszönhettem, hogy rám is halálfalóként néztek; nem sajnáltam annyira, de nem is örültem neki, mivel már ekkor nem értettem teljesen egyet azzal, amiért harcoltak.
Véráruló lennék? Mindig ezt kérdeztem magamtól, mikor karácsonyi szünetben vagy a nyáron felvetődött ez a téma saját magamban. Általában ekkor tudtam a legtöbbet gondolkodni azon, hogy milyen nézeteket is vallok, és milyen szemmel akarom szemlélni a körülöttem lévő világot. Aztán mire eldönthettem volna, addigra a Nagyúr elbukott, és a családom a saját hírét féltve feláldozott néhány embert egy oldalágból, hogy a főág megmenekülhessen.
A Roxfortot ebben az évben fejeztem be kitűnő eredménnyel, és mentem tovább az Akadémiára, hogy a családom évszázados hagyományainak megfelelően aurornak tanuljak annak ellenére, hogy más dolgokba is belekóstoltam volna.

Főiskolai évek
Nem volt kérdés, csont nélkül bejutottam a Griffendél Godrik Akadémiára, de nem az általános aurori szakot választottam, ahogy a szüleim akarták volna, hanem az átoktörőit. Élveztem, ahogy az új embereknek köszönhetően, a legilimencia tudásom csak tovább fejlődött, legalábbis én így éreztem. Aztán persze nem is biztos, hogy így volt, csak a más környezet adta lehetőségek miatt éreztem ezt. Itt tettem szert először barátokra, akik miatt kénytelen voltam néha nem a fejekben olvasni. Attól úgy éreztem volna, hogy elárulom őket, és megsértem a magánéletüket. A kérdés, ami most bárkinek eszébe juthat, amikor olvassa a sorokat: De másnál nem éreztem úgy, hogy megsértem a magánéletüket? Nem, nyilván, hiszen, ha így éreztem volna, akkor nem csinálom, de én élveztem. Élveztem, ahogy tudásra tehetek szert ilyen formában.
Ekkorra a könyveimet magam mögött hagytam, és elkezdtem élvezni az életet. Rengeteget róttam Hertfordshire városának utcáit, és még többet jártam a muglik között megismerve a kultúrájukat. Rájöttem, hogy sohasem akarnék a közelükbe kerülni, és ezt egy incidens tovább erősítette bennem. Történt ugyanis, hogy sétálgattam közöttük, mikor egy kislány odalépett hozzám. Azt hittem, hogy lebuktam, mert azzal köszöntött, hogy biztos varázsló vagyok. Egy üzlet kirakata előtt álltam, ezért meg tudtam nézni magam benne. Tökéletesen beleillettem a környezetembe. Keresgéltem a gondolatai között, hogy miért mondhatja ezt, és meg is találtam. Egy apró emlékkép egy varázslóról, akit a tv-ben látott. Fogalmam se volt mi az a tévé, de onnantól követett mindenhova, és bűvész trükköket követelt. Egészen addig, amíg az anyukája ránk nem talált és ki nem hívta a rendőrséget, akik azt hitték, hogy el akartam rabolni a lányt. A börtönből vagy honnan hoppanáltam, és ha nincs a családom hírneve, akkor ezzel tönkre is tettem volna a karrierem, mint auror.
Ettől kezdve kerültem a muglikat, meg se próbáltam elvegyülni közöttük, és sajnos a nézeteim is változtak róluk. Sajnos valamennyire rányomta a bélyegét a véleményemre ez a dolog a félvérekre és a mugli születésűekre is. Mégis a sors fintora az, ahogy az egyik legjobb barátom félvér.
Láttam, ahogy ő szenved végig, nekem viszont a korábbi kiképzéseknek köszönhetően alig volt nehezebb, mint egy átlagos napom otthon. Azt viszont sohasem értettem, hogy miért nem üldözi annyira a lányokat. Én igyekeztem kihasználni minden lehetőséget, de ettől nem mondanám magam könnyűvérűnek. Csak annak adtam oda magam bármilyen téren, akit el tudtam képzelni a páromként, és a képességem miatt sajnos a legtöbben már a gondolatai miatt kiestek. Viszont sikerült még több információra szert tennem.
Az Akadémiát pont úgy sikerült elvégeznem, hogy a szüleim elvárták tőlem. Kitűnő eredménnyel és azonnali elhelyezkedéssel a Minisztériumban. Itt sikerült teljesen elsajátítanom az okklumenciát is, így már nem volt semmi, ami gondolati úton meglephetett.

Iskola utáni évek
Az iskolából kikerülve azonnal megkaptam az első feladatomat, és azóta sincs megállás. A felettesem rájött, hogy legilimentor vagyok, ami nem csoda, volt már ilyennel dolga, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az utolsó. Kellett a Wizengamot tárgyalásokon ellenőriznem a bírókat és a vádlottat, vagy magas rangú politikusokat kísérnem, főleg a muglikhoz. Nem örültem neki annyira, de parancs volt, amit nem tagadhattam meg. Még az Akadémia után közvetlenül elhagytam a szülői házat abban reménykedve, hogy az otthoni nyomás kicsit megszűnik. Már, ami a sárvérűeket illeti. Nem szeretem ezt a kifejezést, azért ennyire nem haragszom rájuk. Ez az egész költözéses dolog főleg azután a beszélgetés után vált igazán sürgetővé, miután kijelentettem, hogy nem értek teljesen egyet a család által vallott nézetekkel, és egy egész estés vita kerekedett belőle. A végén anyám és apám is gondolatban azzal vádoltak, hogy véráruló lett a fiúk, de persze nem mondták ki hangosan, mire közöltem velük, hogy hat éves korom óta legilimentor vagyok, nem tudnak semmit sem eltitkolni előlem. Azt hiszem, ennek így kellett lennie. A család egyik nyári birtokára tettem át a székhelyem, aztán egy évvel később vettem egy saját házat Írországban, a lehető legmesszebb a családomtól.
A saját családalapításon egyáltalán nem gondolkodtam. A küldetések, feladatok és a gondtalan legényévek miatt egyáltalán nem éreztem szükségét annak, hogy valamit is kéne lépnem ez ügyben. Az unokatestvéreim már régen családot alapítottak, de én nem találtam még meg azt a nőt, aki mellett leélhetném az életem. Pontosabban, egyszer azt hittem, de tévedtem. Hamar lezajlott a válás, de maga a házasság nem tartott tovább két évnél. Ezt is a szüleim erőszakolták rám, mondván, őt már gyerekkoromban nekem szánták, és aranyvérűként el kell fogadnom, hogy ő és senki más. Mikor felbontottam a kapcsolatunkat, megint megkaptam, hogy véráruló vagyok, de ezúttal már nem gondolatban.
Érdekes volt azt mondani, hogy nem vagyok véráruló, csak azt teszem, amit akarok. A családom sohasem így működött. Még anyám is belenyugodott abba, hogy nem ahhoz ment hozzá, akit szeretett. Azt hiszem, én voltam a példa neki, mert egy évvel később elköltözött otthonról. Azt azért nem merte megtenni, hogy elválik apámtól, de különköltözött, és csak azokon az estélyeken mutatkoztak együtt, amelyiken muszáj volt. Aztán kitört a második háború.

Háború
Kitört a háború és nem vettem észre. Bíztam a kollégáimban, sohasem kutakodtam feleslegesen, mégis észre kellett volna vennem, és ezét magamat hibáztattam. Nem sokáig, mert hamar rájöttem, hogy nem tudtam volna semmit sem tenni egyedül, az pedig sokáig tartott volna, hogy felkutassak olyan varázslókat, akik nem mugli születésűek, és ki mernek állni mellettem. És persze ez se lett volna könnyű, tekintve hogy a családom minden ága hamar kijelentette, hogy újfent a Nagyúr oldalára áll, és ennek bizonyítékaként többen is csatlakoztak a halálfalókhoz. Alig voltunk családon belül egy maréknyian, akik tiltakoztak ellene. Én igyekeztem a legtöbb embert kimenteni a vérelmélet lehetséges áldozatai közül, elrejtettem őket a saját birtokomon, de fogalmam se volt róla, hogy meddig lehetnek ott biztonságban.
Továbbra is kaptam küldetésre parancsokat, leginkább olyanokat, mint keressek meg valakit és vigyem be őket tárgyalásra. Szerencsére mindegyik általam bevitt ember megmenekült, amiért nem keveset dolgoztam a fejekben. Ők viszont szabadon élhettek a birtokomon, bár nem sokáig. Egy idő után már feltűnt, hogy mindenkit odaviszek, ezért el kellett őket engednem vagy máshova költöztetnem.
Nem tagadom, szenvedtem. Családon belül nyíltan kiálltam a saját nézeteimért, de családon kívül nem tehettem meg ugyanezt. A végső rúgást a Roxfort ostroma jelentette. Akkor jött el az a pont, amikor azt mondtam, hogy nem nézhetem tovább azt csupán a háttérből, amit művelnek, muszáj lesz nyíltan színre lépnem. Mivel tagja voltam a Főnix rendjének, azonnal riadóztattam a tagokat, ahogy meghallottam.
Ekkor már nem érdekelt, hogy megtudják a saját nézeteim a vérelmélettel kapcsolatban. Így visszagondolva, talán ez volt a szerencsém. Hogy tudtam, kinek mondhatom el, és kinek nem. A legilimencia tudásomról nem sokan tudtak így nem kellett különlegesebb feladatokat elvégeznem, de ekkor már azt is az orruk alá dörgöltem. Az ostromra már semmi sem számított. Nyíltan álltam szembe a családtagjaimmal, és nem kíméltem őket. Őket még kevésbé, mint más halálfalókat.
Ha jól tudom, akkor az apám nem hivatalosan kitagadott a családból, mikor meglátott, de nem sajnálom. Egy dologra megtanított az élet, és a küldetéseim során megismert emberek. A vér nem számít, csak az, amit az egyén véghez tud vinni.

Szerepjáték példa
Megj: A szerepjáték példa Elsa szerepjáték példájával teljes.

Még jó, hogy visszaértem a küldetésről. Néha igazán adhatnának egy nap pihenőt. Gyakorlatilag a jelentésem írásának közepéről rángatnak ki azzal az ürüggyel, hogy ellenőriznem kell a Wizengamot tagjainak gondolatait, nehogy legyen köztük valaki, aki valamilyen módon szimpatizál a vádlottal. Remek, ennél jobb dolgot ki se találhattak volna nekem. De legalább holnap lesz egy kis szabadságom, mielőtt útnak indulok már megint. Merthogy már a következő küldetés részleteit is megkaptam, de az szerencsére nem fog olyan sokáig tartani, mint ez a két hetes.
Elindulok az alsóbb szintek felé, és persze megint azt kell végighallgatnom, ahogy a nők ájuldoznak utánam. Eleinte hízelgő volt, de mostanra kicsit már idegesítő. És mindezt fapofával kell végigcsinálnom, mert senki sem tudhatja meg, hogy legilimentor vagyok. Legalábbis azok közül senki sem, akik nem az auror főparancsnoksághoz tartoznak. Alig van már néhány szabad hely, ezért csak kiválasztom az egyik szabadot, ami nagyjából szemben van az ítélkezőkkel. Közülük már mindenki megérkezett. Úgy tűnik, hogy pont időben érkeztem, ahogy kell.
Akkor lássuk sorban az embereket. Óvatosan, semmi feltűnösködés, mert biztos tudnak róla, hogy kapnak majd egy ilyen ellenőrzést, de nem kell tudniuk róla, hogy mikor. Ráadásként azt sem kell tudniuk, hogy én vagyok az. Bár, ahogy elnézem, néhányan már biztos ismernek, nekik nem lesz meglepetés. Na, akkor haladjunk jobbról balra vagy inkább balról jobbra? Mindegy, mindenkin végig kell mennem.
Úgy a tűnik, hogy a szemkontaktus és a tiszta lelkiismeret a legtöbb embernél beválik. Eddig mindenki tiszta. Most jöhet az a szép szőke kislány. Elmosolyodom, mert eddig még nem láttam őt, de úgy gondolom, hogy többször nem is fogunk találkozni. Na, akkor nézzük meg, hogy mit érdemes tudni róla… Gyanús. Nagyon jól ért az okklumenciához. Akkor nézzünk egy kicsit mélyebbre. Egy, két, há’ és már benn is vagyok. Érzem, hogy elmosolyodom. A teremben ő volt az első, aki megizzasztott egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit. Viszont úgy tűnik, hogy minden tiszta. Akkor mehetünk is tovább. Ki legyen a köv… Visszaszólt? Jól hallottam, hogy visszaszólt?
- Nem éppen arra gondoltam, hogy nem fürdik eleget, kisasszony. Maga nem tud a belső ellenőrzésről, amit a tárgyalás alatt kell lefolytatnom?
Azt hiszem, sikerült elszólnom magam. Ha most kerülöm majd a tekintetét, akkor azért bukok le, ha továbbra is a szemébe nézek, akkor azért. Remek Rowle, sikerült mindent elfelejtened, amit eddig csináltál, csak mert láttál egy csinos szempárt, aki kivételesen tehetséges a…
- Maga is legilimentor?
Mással nem tudom magyarázni, hogy miért válaszolt a kérdésemre, amit elvileg fel se tettem. Oké, ha ez így van, akkor hülye kérdést tettem fel. Még egy pont a listámon, amiért ki kellett volna vennem ezt a napot szabadnapnak, és inkább a haverommal tölteni. Rég láttam már, hiányzik az a hülye feje.
Elmosolyodok a feleselős válaszon. Bár eddig meg sem fordult a fejemben, hogy más is kutathat az enyémben, főleg ezen a tárgyaláson, tetszik a kislány, határozottan.
- Szóval, szobanövény? És szeretné, ha én locsolnám meg?
Akkor engedjük el egy kicsit magunkat. Nem őt kéne elengednem kicsit, mert végeznem kell a tárgyalás végéig, és előre láthatólag ez nem tart olyan sokáig.
- És mégis kit tisztelhetek ebben a szobanövényben? Szerény személyemben Kean Rowle-t ismerheti meg. Bár, ahogy láttam, talán a nevemhez volt már szerencséje.
Hátrafordulok a mögöttem ülő lányok felé, és rájuk mosolyogok, de nem engedem el gondolati partnerem. Így is tudom, hogy a lánykák mire gondolnak. Jézusom, az a tökkelütött hogyan bírja ezt? Bár, ha jól emlékszem, akkor sohasem zavarta őt.
- Egyébként, kisasszony. Mi ez a nagy ellenszenv az irányomba? Nem is ismertük egymást eddig. És nem akarom elszomorítani, de nem is valószínű, hogy a továbbiakban tartani fogjuk a kapcsolatot.
Bár, ha tényleg nem rokonszenvezik velem, akkor nem lesz ez neki annyira megrendítő hír, mint gondolom. Viszont tetszik. Nagyon tetszik, hogy nem akar mindjárt a karjaimba omolni.
- És még pimasz is. Már ne haragudjon meg, de a feladatom az, hogy mindent leellenőrizzek, és ha ehhez az kell, hogy magácskáról és Williamről fürdőruhás képeket nézegessek, akkor azt is megteszem.
Mondjuk, Williamről sokkal kevésbé teszem ezt, de ha ez is hozzá tartozik, akkor nincs mit tenni.
- Mégis miből gondolja, hogy egy tengerparton és pont a görögön kérném meg a kezét? Sokkal szívesebben tenném a Karib-tengeren vagy valamelyik Délkelet-Ázsiai szigeten. De magának az már biztos túl messze van, és nem bírná a zsupszkulcsos utazást sem odáig.
Sajnálom, ha a rólam hallott pletykáknak hisz, mert azok néha csalnak. Főleg, amit hallok mostanában a nemi hovatartozásommal kapcsolatban. Lassan ideje lenne cáfolnom vagy igazolnom, bár tartom valószínűnek, hogy az előbbi fog inkább bekövetkezni majd.
- Ellenáll? Rendben, nekem így is megfelel, hiszen igaza van. A pimaszság csak nézőpont kérdése.
Vagy talán túlságosan is erkölcsös, azonban nem árt, ha a tárgyalás után felkeresem majd személyesen is, mert van néhány dolog, amit muszáj lesz megbeszélnem vele, és nem csak gondolati úton. Mindenesetre nagyon érdekes, hogy még mindig tartja magát ahhoz, hogy ellenálljon a bájomnak.
- Csak egy ártatlan kérdés. Mégis mit szólna hozzá, ha elhívnám egy vacsorára ma este?
Nem, ez nem az a beszélgetés lenne, amire egy pillanattal korábban gondoltam, de semmi kétség afelől, hogy szeretném jobban megismerni ezt a nőt. Azt hiszem, abban egyébként is igaza van, hogy mind a kettőnk munkájának, már ami a tárgyalást illeti, véget ért. Csak azt kell majd kitalálnom, hogy mit írok a jelentésemben.
- Csak nem egy másik növény társaságában akarja eltölteni? Kár, pedig már van egy foglalt asztalom ma estére.
Még nincs, de ez legyen a legkevesebb. Nem tart semeddig sem a világ nagy részén egy asztalt foglalnom magamnak, akár egy órával későbbre.
- Ó, de aranyos. Azt hiszi, hogy eddig nem sikerült rájönnöm a nevére Elsa Chelsea Channing kisasszony? Inkább nem akartam nyíltan kimondani, hogy bunkóság nem bemutatkozni, ha más már bemutatkozott.
De ha már így alakult, akkor nem fogom szó nélkül hagyni. Ms. Channing, azt hiszem a hírnevem csak a külsőm miatt jutott el önhöz, de más szempontból nem, és ez most meglepetésként érheti majd.
- Szóval, tényleg egy növény lesz a társa az éjszakában. Kár, az étterem vezetője az Eiffel-torony tetején biztos jobban örülne, ha ezúttal nem egyedül mennék.
Oké, ezúttal tényleg nem hazudok. Oda van foglalásom csak nem ma estére, hanem holnapra.
- Kár, egy olyan szép nő, mint maga és egy olyan bunkó természet, ami szintén magát jellemzi… valahogy eddig fogalmam se volt róla, hogy megférnek egymás mellett. De azt örömmel tapasztalom, hogy nem olyan buta, mint néhány kolléganője.
Hagyom egy kicsit kutakodni, persze a legféltettebb emlékeimet elrejtem előle továbbra is. Elmosolyodom.
- Legyen a vendégem nyugodtan, ha már vacsorázni nem akar eljönni velem.
Lassan kezdem unni a dolgot. Feltart, és még szemtelenkedik is. Van egy pont, amikor az érdekes már nem elég.
- Nem, nem az a romantika netovábbja, de nem fogok mindent elárulni egy olyan valakinek, aki nem is érdemli meg. Maga pedig egyre inkább halad abba az irányba, amikor eljutok egy-egy emberrel ahhoz a ponthoz, amikor már nemhogy nem érdekel, de egyenesen bánom, hogy valaha szerencsém volt hozzá.
Elhagyom a gondolatait és bár hamarosan vége a tárgyalásnak, igyekszem bepótolni a lemaradásomat. Nem lesz nehéz, hacsak nem ebben a percben mondják ki rá az ítéletet. Pedig elvittem volna akárhova a világon, ahova csak akarja. Mindegy, ennek már lőttek, és jobb most, mint egy másik befuccsolt házasság.
Tudom, hogy nem szabad annyiban hagynom, mert azt is tudom, hogy így talán úgy tűnik, mintha feladtam volna. Elmosolyodom, ahogy pont visszanézek rá, csak kíváncsiságból, és pont a nevemen szólít.
- Igen, Ms. Channing?
Csak tudnám, hogy a halálfaló min szórakozik olyan jól, mikor semmi oka sincs rá. Remélem nem a kisasszony zavarán. Megnézném, de az ő fejébe nem kaptam belépési engedélyt és…
- Egy kávéhoz? És mégis mit szeretne? Az eszemre vagy a szívemre hallgassak?
Ha az eszemre hallgatok, akkor nem megyek vele kávézni, de ha a szívemre, akkor igen. És itt kezdődnek a bajok, mikor már nem tudok egy nővel kapcsolatban az eszemre hallgatni.
- Tudja mit? Megválaszolom maga helyett az utolsó kérdésem. A szívemre hallgatok és várom a Starbucks kávézóban a tárgyalás után fél órával. Még meg kell írnom a jelentésem.
Hallgatom a jelentésről szóló nehézségeit, és rájövök, hogy valójában nagyon is egy cipőben járunk. Csak azt nem értem, hogy akkor miért ilyen ellenséges. Nem is tettem ellene semmit.
- Akkor úgy gondolom, ezt megbeszéltük.
És kimondják az ítéletet, és a legnagyobb meglepetés, ami valaha is ért eddig, hogy ennyire nyilvánvalóvá vált, hogy valaki legilimenciát használt. A halálfaló is megért volna egy kirándulást gondolati úton. Még én is zavarba jövök kicsit a vádlott kijelentésétől, és ezért gyorsan fel is állok, majd távozom a helyszínről.
Öt perccel később a pergamen felett ülök, és semmit sem tudok írni onnantól kezdve, hogy megismertem Ms. Channigot. Csupán néhány gondolattal kiegészítem a már korábban is tapasztaltakat. Alig öt perccel a megbeszélt találkozó előtt leteszem a pergament a főnököm asztalára, és elindulok kifelé a Minisztériumból.

   Jellem
   Ahogy a mottója is mutatja, Kean igyekszik kihasználni a képessége adta lehetőségeket. Ezért már gyerekként szinte tökéletesen kialakult jelleme, amit az évek során csak erősített és csiszolt. Ravaszsága viszi előre, hogy minél több embert tudjon a markában tartani, még akkor is, ha az illető nem tud róla. Képességének köszönheti azt is, hogy a családja fejében kutakodva rájött, mik azok a dolgok, amik miatt majdnem véráruló lett. A vérelmélettel sohasem értett teljesen egyet, és ennek bizonyítéka az is, hogy legjobb barátai között vannak félvérek és mugli születésűek, azonban feleséget sohasem választana közülük. A katonai kiképzés nem törte meg, sőt, erősebbé tette, hogy az erejét és tudását azok szolgálatába állítsa, akik rászorulnak. Ez homlok egyenest más, mint a család „hitvallása”.
   Mivel egy aranyvérű család gyermeke és a főág egyetlen örököse, a családfő nem tagadta ki hivatalosan, de érthetően a tudtára adta, hogy nem akarja látni, aminek végül nagyon örült. Aurori küldetéseit nem veszi félvállról, mindent megtesz a sikerért. A tudás megszerzése hajtja előre, akármilyen formában is legyen róla szó. Felettesei pont ezért tartanak tőle, de azok, akik nem tudnak legilimentor létéről, könnyedén belesétálnak a csapdába, amit felállít, ha szükséges.
   A magánéletében barátságos, szeret eljárni a kollégáival, barátaival szórakozni. A szerelmet eddig nem találta meg, még annak ellenére sem, hogy volt már egy csődbe ment házassága, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy az apja kitagadja. Önfejűsége, amivel képes véghezvinni a dolgokat néha veszélyes helyzetbe sodorja, de leleményességének köszönhetően mindig kimászik belőlük. Egy igazi agglegény, aki nem tud megválni a kényelemtől, amiben nevelkedett, ezért a saját házában is tart egy házimanót, akivel azonban nem olyan rideg a kapcsolata, mint a család főbirtokán élőkével volt.

Erősség || ravasz, okos, türelmes, együtt érző, nagy az igazságérzete
Gyengeség || erőszakos, hirtelen haragú, makacs, ravasz

   Apróságok

Mindig || legilimencia, szórakozás a barátokkal, világjárás, olvasás és a tudás megszerzése, kihívások
Soha || munkaidőn kívüli munka, muglik, a saját apja, az életképtelen nők, ha megmondják mit kéne csinálnia (magánélet, nem munka), rabság bármilyen formája
Hobbik || Összejöveteleket szervez a barátainak, olvas és visszalátogat a korábban megismert külföldi helyekre.
Merengő || Legrosszabb: mikor először hallotta mások gondolatait és azt hitte megőrült.
Legjobb: mikor megszabadult a család által ráerőszakolt kötelezettségektől, mint a felesége, és ez által szabadnak érezte magát.
Mumus || A szerettei holtteste.
Edevis tükre || Egy papírhalom közepén látná magát viszont, ami tele van tudással és információkkal.
Százfűlé-főzet || Bíborvörös színű lenne, chili, narancs és csokoládé ízű.
Amortentia || Mandula, alkohol és frissen nyomtatott könyvek illata
Titkok || Nem számít milyen indokból, de a Minisztérium erőforrásait felhasználva szokott kémkedni akár a barátai után is. A legtöbb esetben csupán jó szándék vezérli, hogy barátait biztonságban tudja, akkor is, ha ők nem tudnak róla, de lehet ez teljesen más ok is.
Azt beszélik, hogy... || a család kiszivárogtatta a kitagadás hírét, de sohasem erősítették meg. Továbbá, hogy meleg és ezért hagyta el a felesége, és ezért nem talált magának más nőt még.

   A család

Apa || Janus Rowle; 60 év; aranyvérű; nagyon rossz a viszony, gyakorlatilag már nem is beszélnek egymással, csak akkor ha a társaság így kívánja meg
Anya || Carol Rowle szül: Carol Fawley; 57 év; aranyvérű; normális a kapcsolat, miután elköltözött az édesapjától a viszony javult kettejük között
Testvérek || Nincs
Gyermekek || Nincs
Állatok || Nincs

Családtörténet ||
A Rowle család mindig is katonai család volt. Már a megalapításakor is két harcos család egyesült, a Prescott és az Ashford. Ők egyeztek meg abban, hogy a közös jövőjük és a viták elkerülése miatt felveszik a Rowle nevet, ezzel is jelezve az egyesülésüket. A családegyesítést azzal pecsételték még meg, hogy a két család mind a két lány és fiú gyermekét egymáshoz adták. Abigail Prescott és Heller Ashford, a két idősebb gyerek házassága alapította meg a család főágát. Azonban, ahogy az várható volt, csak a felszínen volt meg az összhang, valójában a mélyben továbbra is hatalmi harcok folytak. Mivel a Prescottok részéről egy nő került be a főágba, mindig is úgy gondolták, hogy a másik család lenézi, és alacsonyabb rendűként tekint az ő vérvonalukra, valamint a család nő tagjaira a Rowle családon belül elfoglalt helyük szempontjából. Pedig volt nem egy kitűnő harcos, akik nőként sokkal jobban helyt álltak, mint férfi társaik.
Az évek alatt a két család végül teljesen egybeolvadt a kezdeti felszín alatti ellentétek is látszólag eltűntek. A főágból is több mellékág alakult ki, aminek köszönhetően az eredeti mellékág már a feledés és az örökösödési lehetőségek legszélére sodródott. A Nemzetközi Varázstitok-védelmi Alaptörvény bevezetéséig a Rowle család részt vett a mugli uralkodók közötti háborúkban, hol az egyik, hol a másik oldalon. A törvény bevezetése után viszont teljesen elhidegültek a mugliktól, lenézték őket, és mintha a korábbi évek nem is lettek volna, megtagadták a múltat. A hozzájuk érkező mugli követeket megölték, és azt a híreket terjesztették el, hogy a család főbirtoka körüli erdő elátkozott, amit azzal is erősítettek, hogy a megölt követek testrészeit szétszórtak az erdőben. Onnantól kezdve a muglik elkerülték a környéket, csak néha lépte át varázstalan a birtok határát, de az ő sorsuk ugyanaz volt, mint elődeiké.
Az alaptörvény elfogadása után a család tagjai harcok híján egymás ellen fordultak. Kiújultak a családon belüli különbségekből fakadó ellentétek. Elsősorban a mellékágak harcoltak egymással az előbbre jutás reményében, de előfordult, hogy néha a főág volt a felbujtó vagy csak segédkezet adott annak az oldalnak, amit előnyben részesített. Ez különösen akkor volt jelentős, mikor a családból került ki a Mágiaügyi Miniszter, Damocles Rowle személyében. Damocles alapította meg az Azkabant 1718-ban.
A családon belüli harcoknak részben az vetett véget, amikor Eldritch Diggory vezetésével létrehozták az auror parancsnokságot 1733 és 1747 között. A Rowle család mindegyik ágából a legidősebb fiú és a családfő csatlakozott a kezdeményezéshez. Később ők szabták meg és vezették az alapkiképzést, amire egy aurornak szüksége lehet, hiszen a családnak már több évszázadra visszamenőleg voltak harci tapasztalataik. Azóta természetesen ezek a módszerek változtak és aktualizálódtak, de az alapot még mindig ennek a családnak tulajdonítják.
Ekkortájt történt az is, hogy a családból néhányan úgy gondolták, elég volt a főág egyeduralmából és zsarnokságából, ezért újra felvéve a Prescott nevet, kiváltak a Rowle családból, és új aranyvérű családot hoztak létre. A Prescottok a sok harc után inkább a gyógyítás felé fordultak. Fő céljuknak tekintették, hogy azoknak a varázslóknak segítsenek, akik megsérültek a család főága miatt. Mivel eddigre már annyira keveredett a vérük más aranyvérű családokéval, igazából meg se lehetett mondani valójában a Prescottoktól származnak a kiválók vagy sem.
Innentől kezdve a családon belül béke uralkodott. A családi hagyomány szerint az összes fiúnak kötelező volt aurornak tanulni, míg a lányoknak egy másik neves aranyvérű családhoz beházasodni. Aki ennek ellenszegült, a főág családfőjének döntésétől függően akár halálbüntetést is kaphatott.
Az első varázsló háború idején ellentmondásba keveredtek saját magukkal, mert aurori kötelességüknek eleget téve üldözni kellett volna a halálfalókat és minden sötét varázslót, viszont a család egyetértett a vérelmélet alapjaival, ezért titokban támogatták a Sötét Nagyurat. A háború végeztével, a halálfalók perei alatt, hogy ne kerüljenek gyanúba, a Rowle aurorok kivégezték azokat a halálfalókat, akik kapcsolatban álltak a családdal, vagy volt információjuk arról, hogy a család támogató volt. Ennek köszönhetően néhány kivizsgáláson kívül nem történt komolyabb atrocitás a családdal szemben, és még a tekintélyük is megmaradt a Minisztériumban.
A második háború idején viszont már nem voltak ennyire egységesek. Kean és még néhány unokatestvére a mellékágakból úgy gondolták, hogy a vérelmélet értelmetlen, bár saját maguk sohasem adnák arra a fejüket, hogy félvérrel vagy mugli születésűvel keveredjenek. A család másik fele viszont továbbra is egyetértett a vérelmélettel, ezért újra Voldemort oldalára álltak, de eleinte pont azzal a módszerrel, ahogy az első háború idején, majd miután már a Nagyúr irányította a Minisztériumot, nyíltan az oldalukra álltak. Még a Roxfort ostrománál is ott voltak, és mind a két oldalon álltak a család aurorjai, ezért magának a családnak elég vegyes a megítélése.
A háború után ameddig lehetett, próbálták elhúzni a tárgyalást, aminek az lett a vége, hogy néhány férfit és nőt az Azkabanba küldtek a mellékágból, hogy a főág megmeneküljön. Ilyen volt Thorfinn Rowle, aki végig kiállt a Nagyúr mellett, de végül az Azkabanba került. Jelenleg is az egyik leghíresebb aurorok kerülnek ki a családból, de egy kicsit meghúzzák magukat, amíg minden por el nem ül a háború után.

   Külsőségek

Magasság || 177 cm
Testalkat || Sportos
Szemszín || Barna
Hajszín || Barna
Kinézet || A gyerekkora óta tartó katonai kiképzésnek köszönhetően izmos és sportos a testalkata. Mindig elegáns öltönyöket hord, néha azonban munkán kívül elengedi magát, akkor farmert és pólót visel. Már első ránézésre is megfog bárkit a tekintetével.

   Tudás és karrier

Pálca típusa || 11,5 hüvelyk, sárkányszívizomhúr mag és diófa.
Végzettség ||
Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
R.A.V.A.SZ.
Sötét varázslatok kivédés: Kiváló
Átváltoztatástan: Kiváló
Bájitaltan: Kiváló
Bűbájtan: Kiváló
Rúnaismeret: Kiváló
Legendás lények gondozása és megfigyelése: Várakozáson felüli
Jóslástan: Várakozáson felüli

Griffendél Godrik Akadémia
Átoktörői aurorszakot kitűnő eredménnyel végezte, majd folytatva tanulmányait a különleges képzés keretében még két félévet töltött az iskolában, amit szintén jó eredménnyel végzett el.

Foglalkozás || Különleges auror, és alkalmanként ha meghívják és az ideje is engedi, akkor vendégelőadóként órákat ad a Griffendél Godrik Akadémia auror szakán
Iskola || Kijárta őket
Szak || Átoktörői szak és különleges aurori képzés
Felvett tantárgyak || Nincs
Varázslói ismeretek || Jártas a sötét varázslatokban a családja révén, de nem használja őket. Jobban szereti az eszével megoldani a helyzeteket, amennyiben lehetséges. A háztartási mágiában nem annyira jártas, de van valamennyi alapszintű tudása az orvoslásban. Különleges aurorként elhatározta, hogy a küldetések sikerességének érdekében tanul valamennyi medimágiát is, de ez végül időhiányában elmaradt, csupán alapszintű tudása van.

   Egyéb

avialany|| Dominic Cooper