Quantum of Solace

QUANTUM OF SOLACE

Yeah, a door left open
A woman walking by
A drop in the water
A look in the eye
A phone on the table
A man on your side
Someone that you think
That you can trust is just
Another way to die

Another inch of your life / Sacrificed

Amikor Demetrius Rhodenbarr kedves az emberrel, az ember tudja, hogy rég menekülnie kellene, mert az a két, felfelé kunkorodó szájsarok talán csak figyelmeztetés, de közvetlenül a lövés eldördülése előtt. Az embernek már nincs esélye, bár megpróbálhat elszaladni, elbújni, védekezni, harcolni, de akkor is tisztában lehet vele, hogy mint jó áldozat, meghajol majd a törekvései előtt, vagy trófea lesz a falán, mint sokan mások. Mosolyogtam persze, sőt, még viccelődtem is, de ahogy elváltunk, már nem voltak kétségeim afelől, hogy ezúttal a fegyver rossz felére kerültem, és a legjobb, amit tehetek, hogy a lehetőségekhez mérten veszek részt a táncban.
Megkérdezhettem volna, honnan tud rólam dolgokat, de ez olyan lett volna, mint megkérdezni a napot, hogy miért süt. Vannak dolgok, amelyek természetesek, például a napszakok váltakozása, az évszakok egymásutáni rohanása, és az, hogy Demetrius tud dolgokat rólunk, amelyeket egészen addig diszkréten is kezel, amíg nincs oka máshogy tenni. Szeptember 30. volt az a nap, amikor úgy látszik, ellenem volt oka kilépni az árnyékok közül.

Másnap találkoztunk az egyik nem használt tanteremben, az alagsorban, gondosan olyan helyszínen, ahol nem sűrűn fordulnak meg emberek, ha nincs rá jó okuk. A cipősarkam kísérteties visszhangot vert a folyosón odafelé, és ugyan nem terveztem igazán elegánsan felöltözni, azért valahol mégis sikerült, magamhoz képest mindenképp. Nem akartam teljesen hétköznapi hangulatban szembenézni az ördöggel magával, mert hogy nem sok kétségem van afelől, hogy ez vár rám. Lassan benyitottam a rozoga kilincsre markolva, és tudom, hogy le kellett volna nyűgöznie a szépen elvarázsolt belső térnek, ami most leginkább egy apró bálteremre emlékeztetett, de sokkal inkább érdekelt, mire készül, mint a külsőségek. A tánctér közepén egy sakktábla, mellette egy állvány, rajta természetesen valami drága ital, de nem volt időm alaposabban kielemezni, mert Demetrius becsukta az ajtót mögöttem, és a megnyerőnek szánt mosolya máris úgy hatott, mintha fegyvert fogott volna rám.
- Szia. - kezdem egyszerűen, de amikor a számra teszi az ujját, sejthető, hogy nem tetszik neki a köszönésem, így csak hagyom magam a fotelekhez vonni, még ha egy bölcs kis hang feszülten suttog is, hogy fussak, ameddig van mivel. Nem törődöm különösebben vele, nem ez lesz az első párbaj, amit szavakkal kell megvívnom, és nem is az utolsó. Helyet foglalok, és amikor elhangzik a beköszönés, más stílusban folytatom.
- Jó estét önnek is, Mr. Rhodenbarr. - keresztbe teszem a lábaimat - Részemről a megtiszteltetés, bár felteszem, nem kizárólag a játék szeretete miatt invitált ide. Halljuk azt a visszautasíthatatlan ajánlatot.

Another tricky little gun / Giving solace to the one

-Viszontlátásra, Ms. Balmoral!- intek utána, és még hozzáteszem, hogy ne felejtse el - Ne feledje, az ajánlatom visszautasíthatatlan!
Nem figyelnek ránk sokan, de nekem ez épp így felel meg. Még nézem egy darabig Balmoral elsiető alakját, aki azt hiheti, hogy barátok vagyunk, és a szándékaim teljesen tiszták. Nos... igaza is van addig, amíg nem mond nemet. Nem szeretném, hogy eltévessze a szerepeket, még megúszhatja a kellemetlenebbik arcomat. Nincs szükségem egy drámára, főleg annak fényében, hogy egy prefektusról beszélünk. Nem nyúlok nem udvarias eszközökhöz, ha nem szolgál rájuk, elvégre ez üzlet.

Olyan ártatlan... legalábbis annak akarja magát mutatni. Mégis, a Balmoral név sokat sejtet, de még többet árul el, ha tudod, hová figyelj. Néhány kihallgatott beszélgetés, elolvasott levél, nem különösebb kihívás. Egy évig játszotta nekünk a semlegest, de én, aki láttam különítményeseket megátkozni, a legkevésbé sem hittem neki már akkor sem. Ügyes kislány, de túlságosan bízik saját magában. Kár érte, az elbizakodottság sok szép reményt tönkretett már, elvégre a bizalmatlan emberek saját magukat rántják a sárba. Tudtam, hová kell hatnom, hogy hallgasson rám, valamennyire szövetségesének tekintsen, ebben bízva építettem fel most is a stratégiámat. Csinos teremtmény, és ugyan Nolitának soha érhetne a nyomába, ezt kihasználhatom. Alig várom már, hogy lássam a kimeredő tekintetét, amit most ez a fals magabiztosság keretez, megízleljem a félelmét, ahogy szorul a hurok a kis nyakán, és felismeri, hogy lesz, akit nem verhetett át. Az ilyen győzelem mindig édes, forró és kívánatos, sokkal szebb, mint mondjuk egy giccses naplementében pancsoló táj. Lehetek még az arcát simogató, lágyan suttogó szeretője, akinek az ölébe hajthatja vigaszért a fejét, és lehetek a kéz, ami egy apró kis mozdulattal a mélybe lökheti. Rajta áll, mihez kezd a visszautasíthatatlan ajánlatommal.
Megfelelő terem, megfelelő részletek. Miért is ne alakítanám ki megfelelően, ha lehetőségem adódik rá? Egy üveg pezsgő, a minőségi fajtából, mert nincs okom az első lépésnél megijeszteni. Sakktábla, és természetesen az én öltönyös alakom. Ms. Balmoral csak akkor veszíthet, ha ostoba módon elrontja a játékomat.

-Talán inkább jó estét kívánok, Ms. Balmoral! - javítom ki, ahogy megérkezik - Adjuk meg az este fényét, ahogy csak mi tehetjük. Foglaljon helyet, elvégre nem sietünk sehová, van bőven időnk megbeszélni a kis üzletünket. Engedje meg, hogy kifejezzen a megtiszteltetést, amiért csatlakozik hozzám.
Leülök vele szemben, és hagyom a tekintetem éhesen átszaladni rajta. Nem szeretem az embereket, akik nem érzik át az ünnepi alkalmakat, és még itt is az egyenruhájuk mögé bújnak. A házak vajmi keveset jelentenek az ilyen pillanatokban, de szerencsére Balmoral nem volt olyan ostoba, hogy így tegyen. Ha egy kicsit kevésbé akarna hasonlítani egy csatába induló hadvezérre, még csinosnak is lehetne mondani, de ő csupa határozott szabás, komor szín, egyenesség - épp az ellentéte annak, ami odabent uralja. Bizony, Balmoral, idáig érzem a heves lüktetést benned, ami egy valaki és valami után kívánkozik, és amit megkapni bűn lenne. Talán olthatom a szomjad, még ha nem is örökre, de ahhoz neked is szépen kell játszanod.
- Először is: igyunk. Tudom, hogyan szereti.. nem csak ezt. - töltök mindkettőnknek a pezsgőből, ami lágyan párolog - Másodszor pedig: a kezdés az öné, elvégre a hölgyeké az elsőbbség. Biztos vagyok benne, hogy nem okoz csalódást. Harmadszor pedig, az udvariasságon túl, egy olyan ajánlatot szeretnék felajánlani, ami visszautasíthatatlan, valóban. Tudom, hogy a birtokában van a Paraphilia receptje, nem is érdemes fejtegetni, honnan értesültem, és reméltem, megegyezhetünk egy bizonyos kölcsönös alapon működő cserében. Ön úgymond elárulja nekem, én pedig... teljesítem egy különleges kis kívánságát, amiről tudom, hogy mennyire rászorul. Egy éjszaka, azért a néhány kis sorért. Mit gondolj, Ms. Balmoral?

Another inch of your life / Sacrificed

Egész biztosan nem vagyok normális, és ehhez még egy elmeorvos szakszerű véleménye sem kellene. Nem állítom ugyan, hogy ismerem Demetrius valódi természetét, de egy éve, amikor mondjuk, hogy összebarátkoztunk, úgy voltam vele, hogy jobb vele, mint ellene. Morálisan szürke volt mindig is, semlegesen megbújó, és a természete, a neve megvédte az atrocitásoktól. Jó tanuló, a tanárok egyik kedvence, a szorgalmas, az udvarias...
Hogy mennyire nem az, akkor derült ki a számomra, amikor egyszer hamarabb érkeztem az egyik találkozónkra. Fojtott hangú káromkodást hallottam, ezért nem léptem ki a fák közül, csak végighallgattam, hogy fenyeget meg valakit egyetlen komolyabb fenyegetés nélkül halálosan. Nem is akarom tudni, végül mi lett az azóta eltűnt diák sorsa, jobb az ilyesmit nem firtatni, enélkül is bőven elég olyan információval rendelkezem, amiért egész nyugodtan köddé válhatna az én alakom is egy váratlan pillanatban...

- Köszönöm. Egészségére! - koccintunk a tábla fölött, és rögtön az első lépést is megteszem. Egyelőre nem vonok le következtetést, nagy szavakkal dobálózni mindenki tud, blöffölni sem nehéz, ha alábecsüljük a másikat. A bábukat tanulmányozom, amelyek túl szépek ahhoz, hogy beléjük verjem Demetrius arcát, mire a mondandója végére ér. Nem volt igaza, ugyanis ezt az ajánlatot a lehető legkönnyebb lesz elutasítani.
- Eddig abban a hitben éltem, hogy barátok, de legalábbis szövetségesek vagyunk, Mr. Rhodenbarr, de egy barát, vagy szövetséges sosem hozná ilyen öncélú helyzetbe a másikat. - pillantok fel rá - Ha tudja, hogy tudom a receptet, azt is tudja, hogy ez nem olyasmi, amit csak úgy kiadhatok bárkinek is. Lehet, hogy osztozunk a rajongásban, ami a bájitalokat illeti, de ez nem ok arra, hogy egy ilyen dolgot csak úgy odavessek. Egyébként sem kellene róla beszélnünk, legfeljebb elméleti szinten, elvégre annyira nem tartozik a támogatott kategóriába.
Akár mondhatnám azt is, hogy lényegében illegális, de ez így nem igaz - olyan ritka a recept, hogy nem szükséges betiltani, lehetetlen megszerezni. Nekem is mesébe illő szerencsém volt akkor és ott Párizsban, már szinte szürreálisan, de hogy honnan tudta meg... El kell beszélgetnem bizonyos ismerőseimmel, bizonyos Natalie nevű ismerőseimmel a magánélet szentségéről. Tudtom, hogy rajong Demetriusért, de vannak határok, amiket nem sértünk meg a saját jól felfogott érdekünkben.
- Lássuk, jól értem e az ajánlatot. Odaadom a receptet, és cserébe lefektet? Csak hogy tiszták legyenek a szándékok.- figyelem, ahogy ellenem lép - Nem valami úriemberhez méltó ajánlat, Mr. Rhodenbarr. Nem hiszem, hogy rászorulna, hogy így kelljen ajánlgatnia magát, és elhiszem, hogy vonzónak talál, de ez nem ok arra, hogy áruba bocsássa a testét. Ennyire szüksége van arra a receptre? Pont ön nem tudja helyettesíteni valahogy?
A többit egyelőre figyelmen kívül hagyom. Megfélemlíteni úgysem tudom majd, de legalább érezheti, hogy nem olyan egyértelműen nyert játszma ez - egyébként is nevetséges, hogy szexet ajánl ezért. Mintha bármelyikünk is rászorulna, vagy mintha bármelyikünk is akarná. Ez üres gesztus, és megy neki jobban is.

Another tricky little gun / Giving solace to the one

+18

Mélyet kortyolok a poharamból, és úgy elemzem a lány mimikáját. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű legyőzni, de úgy tűnik, egy kicsit alábecsültem az erkölcseit. Nem mintha lennének neki a klasszikus értelemben, de ettől még nem térdel le előttem olyan könnyen. Elképzelem, ahogy az ujjaimat a verőerére szorítom, és addig szorul a bőr a bőrön, amíg fel nem nyög a fájdalomtól, ha még egyáltalán maradt benne annyi levegő, hogy megtehesse. Az ilyen gondolatokat csak megtartom magamban, elvégre nem vagyok erőszakos természet, de ezek segítenek megőrizni a nyugalmamat ilyen izgalmak közepette is.
- Ugyan, Ms. Balmoral, persze, barátok és szövetségesek is vagyunk. - hagyom rá a naivitását - És nem is ingyen kértem a szívességet, tisztában vagyok vele, milyen kincsről beszélünk. A szóban forgó recept a bájitalok Minerva Balmoralja, ha megengedi ezt az apró, de igaz bókot.
Rendben, játszhatjuk ezt modorosan is, bár nem sok kedvem van hozzá. Sok felesleges körtől menthette volna meg magát, ha nem akar ennyire a szavaiba menekülni, de legyen. Előretolom a következő figurámat a táblán, és hagyom, hogy megpróbáljon értelmezni. Sokan próbálkoztak előtte, bár ő legalább nem szex közben teszi... azt ki nem állhatom. Azt hiszik talán, a test nem tud hazudni? Néhány megfelelő mozdulat, és az összes nő nedves lesz, mégis erőszaknak élik majd meg. Vajon ő milyen lenne közben? Tudom róla, hogy nem dugott senkivel, ezt egy hozzáértő egyből megmondja, ráadásul nem illene a sok pletyka valakihez, aki olyan féltékenyen őrizgeti a titkait. Biztos az igazira vár, aki az egyetlen lesz neki. Milyen kár, milyen undorítóan elpocsékolt vágy ez. Jól tenné, ha felismerné a segítő szándékot a farkamban, és elfogadná, mielőtt rosszabb kedvemben talál.

- Én jobban szeretném, ha lehetőségként gondolna rá, nem kényszerként. Amolyan kedvességként, amivel örömet szerezhetek önnek. - leteszem a poharamat, és lassú léptekkel odasétálok, a kezét a számhoz érintve lágyan -Viszonozni szeretném a gyönyörűséget, amelyet ön jelent a világunk számára. Tudja, hogy nem hízelgek üresen senkinek, én csak a tehetségnek adózom csodálattal, és a szépségén ez túlmutat. Engedje, hogy bevezessem egy olyan történetbe, ahol főszereplő lehet, megtaníthatnám megannyi nyelvre, amelyek mind a teste öröméről beszélnek. A szex nem bűn, kedves Ms. Balmoral, természetes, mint a lélegzet, mint az ön ereje és bája. Szeretném, ha átélhetné, milyen csodálatos lehet átadnunk magunkat a szenvedélynek.
Mélyen a szemébe nézek, és szinte esdeklőn térdelek mellette. Gyerünk, te ostoba lotyó, törj már meg. Mind szeretitek ezt a figurát, aki szerelmesen belétek feledkezik, akit elbűvölhettek, akivel játszhattok. Te sem vagy más, Balmoral, nem számít a zakód páncélja, áldozata vagy te is a vágyaidnak, látom, hogy nézel arra az idióta Fawcettre, aki ahelyett, hogy élne a helyzettel, azt a másik férfit szórakoztatja.
Ráerősítek a hatásra, csókokkal indulok fölfelé a karján, a nyaka ívét követve haladok az ajkai fölé. Jó íze van, ahogy az érintetlen dolgoknak mindig, mielőtt beléjük keveredsz, és belülről feszíted őket darabokra. Az már jóval kevésbé szokott szép lenni... Gyerünk, Balmoral, ne akard, hogy fájdalmat okozzak. Ezt az ajánlatot nem lehet visszautasítani.

Another inch of your life / Sacrificed

+16

A kitöltött pezsgőm elfogyott, és a türelmem is kezd. Egyrészt nem fogom hagyni magam sakkban megverni, másrészt nem szeretem, ha hülyének néznek. Demetrius talán abban bízik, hogy a szex van olyan fontos nekem, hogy ezért feladjam az elveimet, de hamarosan nagyot fog csalódni, főleg, ha túlfeszíti a húrt, ebben az esetben ugyanis nem ajánlom neki, hogy sokáig időzzön előttem, mert esetleg az egészségére káros hatással lehetek. Nem érdekel, milyen szépen vezeti fel a szövetségünket, ez az imént bukott meg, és habár továbbra is valahol azok maradunk, nem akarok túl sok időt eltölteni a társaságában.
- Nem, de a testéért cserébe sem áll szándékomban odaadni. - nézek mereven a hideg szempárba - Jelenleg nincs olyan dolog a birtokában, amivel meggyőzhetne.
Létezik ilyesmi, de nem a befolyása alatt. Nem tudja megígérni, hogy egy esetlegesen kezembe adott fegyver megölheti az anyámat, hogy mostantól egyikünknek sem kell rettegnie tőle. Ezen túl minden más rajtam áll vagy bukik, nincs olyan ígéret vagy fenyegetés, ami előtt meghajlanék. Volt dolgom zsarolással, még ha nem is ilyen szépen felvezetettel, mert nem kétlem, hogy nem ez volt az utolsó lépcsőfok a bukás előtt.

- De én nem...
Nincs időm ellenkezni, máris lecsökkenti a távolságot kettőnk között, és pechemre nem az az első reakcióm, hogy arcon vágjam, ahogy kellene, hanem tovább hallgatom a szavait. Nem mintha a gesztusaitól félnék, sokkal inkább a következményektől, mert ez csak az első ajánlata volt, és a legkönnyebb ezt lett volna elfogadni. Az ő nézőpontjából mindenki jól jár, de ha nem is lenne bennem az a bizonyos érzelmi gát a témát illetően, akkor sem vagyok olyan őrült vagy kétségbeesett, hogy elfogadjam.
- Mr. Rhodenbarr, én... - a kézcsók egy dolog, a további színház, de amikor a nyelve a nyakamon fut végig, elfordítom a fejem, és farkasszemet nézünk. Zavarba hozott, mindenképp, és ennek jeleként forró vörösség önti el az arcom, amit szégyellek, de kettőnk közül mégsem nekem kellene, sokkal inkább Demetriusnak. Belőle azonban nyilván hiányzik ez az érzelem, ahogy az empátia is. Felállok a helyemről, bővítve a távolságot a lehető legjobban, és magamat kihúzva meredek rá ellenségesen.
- Mi a célja ezzel? Miért jó ez? Miért gondolja, hogy szexért cserébe odaadom majd? Mert erre utal, bármilyen szépen is fogalmaz. Nemet mondtam elsőre, és nemet mondok most is. Ez egy könnyen visszautasítható ajánlat, Mr. Rhodenbarr, és ha nincsenek pokoli jó érvei arra, miért kellene tovább hallgatnom, azt javaslom, kerüljön el a közeljövőben a lehető legtávolabb.

Another tricky little gun / Giving solace to the one

+18

Csak egy újabb nehézség. De utálom az ilyen erkölcsös nőket, akik úgy tesznek, mintha nem lennének vágyaik, mintha nem ugyanazt akarnánk mindannyian. Az embernek az alapvető igényein túl a vágyai kielégítésére van szüksége, és Balmoral akár valóságos szent is lehetne, akkor sem lenne mentes tőlük. Talán eddig nem találta meg azt, akinek az idézőjeles erkölcsei alapján szétteszi a lábait, de létezik az az ember, és remélem, sokkal nehezebb köröket fut majd le vele... sőt, talán még én is ronthatok egy kicsit a dolgán, ha ügyes leszek. Balmoral mindenképp megérdemli, nem szeretem, ha elutasítanak. Hagyom, had szaladgáljon és fenyegetőzzön, az ajtón úgysem tud kimenni, amíg nem végeztem vele így vagy úgy, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan megváltozik az izgágasága. Letörjük az angyal szárnyait...
- A célom? Olyan embernek tűnök, aki önös érdekből kihasználna egy nőt, akit...- a megfelelő pillanatban csuklik el a hangom, tudom, hogy szeretik - Aki imádja önt, Ms. Balmoral? Hallgattam, mert tudom, hogy nem én vagyok az, akit méltó lehet arra a helyre a szívében, amit olyan jól őriz, de hogy én akarjam ilyen aljas eszközökkel bemocskolni a kapcsolatunkat. Ez fáj. Fáj, amit mondd, amivel vádol! Szeretni nem bűn!
Hirtelen elfordulok, és ügyelek rá, hogy lássa, kapkodom a levegőt. Ha lenne tükör az arcommal szemben, még azt is láthatná, hogy mosolygok, mert mulattat a helyzet komikuma. Színházban sem látsz jobban megálmodott darabokat, és ő alkalmas a drámára, a forró fajtára, ami végül a karjaimba kergeti. Az ilyen izgalom éltet, mert ő ugyan nem Nolita, de eltörni a lelkét olyan öröm lesz, mint kevés dolog ezen a világon. A darabjait hátrahagyom annak, aki szeret kirakózni, akit érdekelnek az ilyen bukott hadvezérek. Hallom, hogy közelebb jön, a bűntudatára hatottam, remélem, fáj most neki. Szeretem, ha fáj nekik... nagyon szeretem. Gyere csak, édes, jól teszed, ha az utolsó pillanatban hajolsz meg, mert ezután már valami rosszabb következik a számodra.
- Most jön, hogy mélyebbre tolja a kést? - kérdezem sápadt hangon - Ez az okom. Hogy szeretem.
Saját magamat.

Another inch of your life / Sacrificed

+16

Hazudik. Nem hazudik. De... hazudik.
Nem tudom eldönteni, csak állok ott, és hagyom megszáradni a rám öklendezett szavait. Rá akarok gyújtani, és ezúttal semmi nem állíthat meg, főleg nem a házirend. Előrángatom a zakóm belső zsebéből a lassan üres dobozt, mélyen a torkába nyomom az ujjaimat, és hamarosan már a remegő szál mögül figyelem a kibontakozó előadást. Nem lehet igaz, nem azért, mert alábecsülöm az esetleges kisugárzásomat, hanem mert nem logikus. Ha szeretne, nem így rontana nekem, ilyen érvekkel és követelésekkel. Ráérne később kihúzni belőlem a receptjét, sőt, feltételezhetné, hogy megosztom vele, ha közel állunk egymáshoz. Az első megközelítése is a baráti volt, de ezzel az egész semmiből érkező vallomással nem tudok mit kezdeni. Nem lehet igaz, tehát hazudik. A gesztusai mégis őszintének tűnnek, így elindulok felé, nem a nemlétező bűntudatom szavát követve, hanem mert tudni akarom, mit akar ezzel elérni.
Megállok mögötte, és megvárom, amíg abba a hitbe ringatja magát, hogy támogatni érkeztem.
- Nem. Tudni akarom, mire kell ennyire a recept. Hagyjuk a színjátékot, mondja meg, miért ennyire fontos önnek ez a bájital. - higgadtabb vagyok, mint odabent, de ez a cigarettának köszönhető - Miért ér annyit, hogy ezért így megalázza önmagát, és válogatott módokon akarjon átverni? Nem haragszom, Mr. Rhodenbarr, pedig kellene, de jelenleg az érdekel a legjobban, mi oka lehet erre.

A Paraphilia ritka kincs, olyasmi, ami rossz kezekbe kerülve birodalmak bukását is okozhatja, és azt hiszem, az ilyen fegyverek nem kerülhetnek jó kezekbe. Most először érzem úgy valami kapcsán, hogy túl nagy hatalom, főleg, ha ettől kezdve hasonlókat kell átélnem miatta. Nem kétlem, hogy a tudás iránti vágy is mozgatja, de kell legyen valami nagyobb, jelentőségteljesebb, ami ilyen elvakulttá tette. Jó szövetségese vagyok, és tudhatta, hogy ha ezt esetleg valamiért elveszíti, azzal több emberről is le kell mondania, tehát nagyot kockáztat, és Demetrius Rhodenbarr nem szokott nagy tét nélkül játszani. Furdal a kíváncsiság, és töltök magamnak még egy pohár pezsgőt, amíg a válaszát hallgatom, ami valahol meglep, valahol a legkevésbé sem. Konstansok és variánsok... mindig ugyanúgy mások.

Another tricky little gun / Giving solace to the one

+18

Nevetni kezdek. Hangosan és pofátlanul, ami nem illik az eddigi szerepemhez, de kit érdekel már, rég egy másik karakter vagyok, akit sorsként vívott ki maga ellen. A helyemre sétálok, és leülök, követem a példáját mind a rágyújtás, mint az ivás terén, és kényelmesen elhelyezkedve nézek rá.
- Nagyon ügyes, Ms. Balmoral. Gratulálok, ön jó emberismerő. - udvarias maradok, de a hangomból eltűnt a csábító él - Az okom nagyon prózai, de remélem, pont az egyszerűsége miatt fogadja majd el.
Lépek egyet ismét a táblán, nehogy épp ez legyen elhanyagolva, és előveszem az alázatosabb, bűnbánó arcomat. Kevesen ismerik, én sem rajongok érte, de ilyenkor jól jön. Megvert, kidobott kisfiúként simulok a lelke tenyerébe, a szememben űzöttség lappang, és hagyom, hogy belemerüljön az elnyújtott mozdulataimba. Belepillantok az alkoholba a kezem kelyhében, és aztán fölnézve egy szegény nyomorultat láthat, akinek nem nehéz odaképzelni a sérüléseket az alakjára. Idegesen félresimítok egy tökéletesen igazított tincset az arcom mellől, és törékenység mögé rejtem a hangom.
- Tudja, nem kényszerülnék erre, ha nem lennék bajban. Idén nyáron történt egy sajnálatos baleset az édesanyámmal, akivel bár nem volt felhőtlen a viszonyunk, nem volt alkalmunk békésen elválni. A bátyámhoz költöztem, aki befogadott azután is, hogy nem ismerjük egymást túlságosan. Az ostrom után érkeztem meg, de rosszul időzítettem, és megzavartam az életét az ottlétemmel. Neki szeretnék megfelelni, bármi áron, de úgy érzem, semmi nem elég, amit teszek... Házvezetőt talál nálam jobbat is, és nem veszi hasznomat még a tanulmányaim miatt sem. Egyedül csak az eredményeim beszélhetnek helyettem, és ha egy ilyen legendás dolgot a magaménak tudhatnék, biztos vagyok benne, hogy kevésbé érezne tehernek.
Az ilyen helyzetekben mindig ügyelnünk kell arra, hogy a mese ne legyen túl szirupos, elvégre könnyen hiteltelenné válhatna, ha Raphaelt másképp ábrázolnám. Egyébként sem akarok róla beszélni neki, semmi köze hozzá, ezért aztán nem állítok valótlanságot, egyikünkről sem. Tényleg szeretném lenyűgözni, és jó pont lenne ez is a szemében, de nekem nem erre kell a recept. Remélhetőleg most, hogy megfogtam a türelmesebbik, megértőbb felét, Balmoral sem húzza tovább az agyamat, mert annak csúnya vége lesz.

Another inch of your life / Sacrificed

+16

Szívesen figyelmen kívül hagynám, hogy olyan hirtelen váltogat a hangulatok között, mint táncosok a mozdulatokban a keringő ölelésében, de ezt lehetetlen. Megijeszt a körhinta személyisége, ahogy elpörög előttem új színeket generálva, és már a legkevésbé sem érzem magam biztonságban. Az őrülettel szemben nincs fegyverem.
- Ön viszont kifejezetten ijesztő. - jegyzem meg, inkább belekortyolva az italba.
Helyet foglalok, és őszintén reménykedem benne, hogy a következő nem az lesz, hogy rám borítja az asztalt. Libabőrt lehel a karomra a gyanakvás és félelem az ingem alatt, és most a legkevésbé sem akarok játszani, csak túlélni. Bármit is húz elő a kalapjából, mégsem adhatom ki neki a receptet, ezek után pedig főleg nem. Keresztbe teszem a lábaimat önkéntelenül is védve magamat, és az ujjaim is erősebben fonódnak a pohárra a szokásosnál.
Nem ismerem a bátyját, ő is csak futólag említette. Tudtam a köztük lévő korkülönbségről, és arról is, hogy Demetrius egy időben elismeréssel beszélt róla, de ez kevés információ valakiről, akit most úgy emleget, mint afféle megmentőjét. Az anyjával való kapcsolata is csak részletekben rajzolódik ki az emlékeim között, a nő azt hiszem, szerette Shakespeare-t, innen a két fiú neve, de ez édeskevés. Ha még az süteményeiről beszélt volna... Abban is jobban is kiismerem magam, és rájönni, hogy a legkevésbé sem tudnám körbeírni az életét valakinek, aki állítólag a barátom, rettenetes érzés. Oda kellene figyelnem a szövetségeseimre, felkészülni az ilyen esetekre, pont azért, hogy elkerüljem az olyan hisztérikus kitöréseket, mint az iménti.
- Sajnálom a balesetet...és örülök, hogy valahol azért sikerült megtalálniuk a bátyjával a közös nevezőt, még ha ilyen dolog kapcsán is. - talán ezért fordult ki magából, a kétségbeesés nagy úr - Mr. Rhodenbarr... nem, Demetrius, mindig számíthatsz rám, de... akkor sem adhatom oda a receptet. Biztos vagyok benne, hogy találsz mást, amivel bebizonyíthatod neki az érdemeidet, elvégre erről tényleg kevesen tudnak csak, nem várná el tőled, hogy csak úgy hozzájuss. A bátyád is bájitalokkal foglalkozik? Esetleg találkoztunk már valahol?
Lépek a királynőmmel, de olyan rég kezdtünk bele, hogy szinte nem is követem rendesen a játékot, sokkal inkább leköt a mostani téma. Szeretnék neki segíteni, és bűntudatom is van, amiért nem teszem, de ez nem ilyen egyszerű. Azért, mert sajnálom, még félek tőle. A tegezés talán segít kicsit kevésbé hatalommal körberajzoltnak látnom..

Another tricky little gun / Giving solace to the one

+18

Semmi kedvem ehhez a nyálas lelkizéshez, az ilyesmi még dugás után is fáraszt, hát még helyette. Megvolt a lehetősége rá, hogy így folytassuk, de el kellett rontania, így most én is elrontom a szórakozását. Nem leszek tovább az elesett, és ezt mindjárt érezheti is, ahogy leveszem a királynőjét a tábláról. Vajon most is a drága Fawcett körül járnak a gondolatai? Régen azt hittem, Balmoralnak van jövője, még ha kicsit unalmas is, elvégre a diákok nagy részének jól játszotta a vidám kislányt, erre most nem akarja belátni, hogy csak tovább sodorja magát a történet negatív lezárása felé. Lehetséges, hogy elvette az eszét a vágy, annyira érezni akarja magában azt az üresfejű szépfiút, nem ez lenne az első ilyen drámai dramaturgia, amit látunk, ugyebár. Olyan múlttal, ami neki van, elérhetett volna dolgokat, még ha nem is tisztán, de egyébként is jobban illik a vonásai mellé a vér és gúnyos mosoly, mint ez a szenvelgő kedvesség. Hánynom kell tőle, ezért inkább iszom tovább, mielőtt tovább képzelem, milyen lehet, ha ezekre a bájos kis gödröcskékre égő ütések nyomai kerülnek. Úgyis hozzá van már szokva, nem ez lenne az első eset. Mindig érdekeltek az olyan történetek, ahol a szenvedő áldozat később maga is ragadozóvá vált, erre jön az a pöcs, és átírja a sorsát. Nem, ezt a hányingert már az alkohol sem nyomja el. Vége a türelmemnek.

- Köszönöm a részvétet, azóta jobban van. Köszönöm továbbá a támogatásod, eszembe fog jutni a nehéz időkben.- de azért csak dugd fel magadnak olyan mélyre, ahová még Fawcett sem érhet el - De mégis, úgy érzem, egy aprócska tényt elfelejtesz. Nyilván nagyon kellemetlenül érintene, ha az áldott szűziességedről tudomást szerezne az iskola. Mi maradna Minnie Balmoral legendáiból, ha esetleg egyszerre mindenki meggyőződhetne arról, hogy mekkora hazug vagy? Nevezheted játékosnak is, nagyon szép kifejezés, ettől még ugyanaz jelenti.
Jókedvűen újratöltök magunknak, mert attól, hogy megzsarolom, még szórakozhatunk nagyon jól. Remélem, nem nyeli félre a drága italt, kár lenne a sakkért, a pezsgőért, és főleg, a zakómért.

Another inch of your life / Sacrificed

+16

Mikor figyelmen kívül hagyja a kérdéseimet, elsöpörve minden reményt arra, hogy normálisan folytassuk a beszélgetést, már tudom, hogy baj van. Ez enyhe kifejezésnek bizonyul utóbb, de egyelőre csak kapaszkodom a pezsgőmbe, remélve, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott. Elmosolyodom, bár talán nem illene, de ez az este már rég elhagyta a józan ész utolsó állomását is.
Ennél rosszabb sértéseket hallgattam már magammal kapcsolatban, sőt, ez még csak nem is valami igazán mélyre ható méreg. Nem igazi terror, és nem igazi fájdalom. Nem akarok drámai lenni, de ha rosszabb ételekhez szokunk, egy kis keserűség már nem számít.
- Gondoltam, hogy a nehéz időkben, és máskor nem. - figyelem az ital útját a kristályban, és hagyom egy pillanatra elsimulni a feszültséget általa - Alábecsülsz engem, Demetrius. A legkevésbé sem érdekel, mit mondasz rólam másoknak, és hidd el, másokat sem izgat a nemi életem. Egyrészt mert nem tudnak róla semmit, amit tudni vélnek, a fantáziájuk műve, másrészt pedig épp túléltünk egy háborút, új diákok érkeztek az iskolába, feltételezed, hogy bárki törődik ezzel a legkevésbé is? Tudod, mit? Egész nyugodtan terjessz, amit akarsz. Nincs ellenem semmid, nekem viszont egy receptem, amit most már egész biztosan nem kapsz meg. Soha.
Leveszem a tábláról a bástyáját, és fölényes mozdulattal dobom félre, a hangja halkan roppan a szépen megmunkált padlón. Most már szépnek látom a termet, a győzelmem helyének, ahol nem én buktam el, hanem éppen ő, aki kijátszotta a lapjait, de annyira elbízta magát, hogy épp erre nem gondolt.
- Ad Finem Fidelis. - teszem még hozzá, várva a lépéseit.

Another tricky little gun / Giving solace to the one

+18

Kár ezért a finom italért. Tényleg.
- Talán alábecsüllek, de te túl magasra képzeled magad, Balmoral. - az asztalhoz vágom a poharamat, a szilánkok csodálatos ívben terítenek be mindkettőnket, ahogy maga az ital is. Elmosolyodom a rémületét látva, remélem, hallja már az embereket énekelni, ahogy mindig dúdolgatta... Fel akart mérgesíteni, és megkapta. Itt az ideje, hogy fájdalmat okozzak, amihez annyira értek. Nem emelem fel a hangom, anélkül is ki tudok fejteni annyi erőt, ami ehhez szükséges. Rásöpröm a bábokat, a darabokat, félrelököm a sakktáblát, ami hatalmas dördüléssel borul a földre. Aztán csend. Mély, dobhártyákat kiharapó csend. Felállok, és felrántom magam elé, aztán elengedem.
- Mondták már neked, hogy egy ostoba ringyó vagy? - kérdezem a szám szélén bujkáló vigyorral - Kellett volna. Ez nem az én véleményem, ez bárki véleménye lenne, aki egy kicsit is élesebben látna ezeknél a vakoknál itt. Azt hiszed, mind olyan elnézőek vagyunk az ártatlan mosolyodat látva, nem is sejtjük, hogy mi lakik mögötte? Bizony, egy bűnös, épp olyan mérgező és szenvedélyes, mint azok, akik lángra lobbantották a világunkat alig pár hónapja. Játszhatod itt az angyalt, de akkor is tudom, hogy nem csak az anyád örökségét folytatod, de a saját kapcsolataidat is ápolgatod a háttérben. Túl sok dologról tudsz ahhoz, hogy véletlen legyen, túl sok nevet ismersz ahhoz, hogy ne lehetnél egy közülük. Nem vagy gyilkos, gyáva vagy, épp a házadba való szájhős, de ez nem érdekel, nem ezért vagyunk itt. Talán nem véresek a kezeid, de attól még a cinkosuk vagy, és nem suttogtál a megfelelő fülekbe, amikor illett volna. Közel sem vagy olyan bűntelen és tiszta, mint amilyennek képzelni akarod magad, és ha a szüzességed meg is őrzöd, a szabadságod nem fogod, ha ez kiderül. Még mindig annyira hűséges akarsz lenni ehhez az őrültséghez? Nem lenne egyszerűbb végre odaadni a receptet? Ne ásd meg a saját sírodat.
Mosolyogva nézem a remegő alakját, és kiélvezem a rettegését. Szeretném, ha sírna nekem egy kicsit, az mindig megnyugtat, hogy jól végzem a dolgomat. Nem vagyok híve az agressziónak, de ha a helyzet megkívánná, megütném, igaz, minden élvezet nélkül, de a földön fekvő alakja, megalázva és kisemmizve csábító gondolat. Ha most is ellenáll, nem fukarkodom majd az efféle praktikákkal, de ez már biztosan az a pont, ahol ez a szűzkurva is megtörik végre.

Another inch of your life / Sacrificed

+16

Ijedten hőkölök hátra, de késő, mert Demetrius nyilván most dobja félre a józan ész maradék láncait is, a pohara szeletei az arcomba csapnak, és még oda tudom kapni a kezemet, mielőtt mélyebb sebet ejtenek. Nem marad időm pálcát húzni, de nem is támad rám igazán, csak rám löki a darabokat, minden baljós pergéssel zuhan a földre, és így várom, mi következik most. Nem merek fellépni ellene, mert tartok tőle, most már egészen nyíltan. Emlékeztet anyámra ez a kiszámíhatatlanság, a mosolygós káosz, ő is épp így kezdte, mielőtt a porcelánját vagdosta hozzám, majd később nagyobb, élesebb dolgokat. Nem az esetleges fizikai erőszak tántorít el, hanem a hasonlóság, ugyanaz a vonásokon uralkodó mély őrület, ami mégis valahol tudatos, legalábbis annyira, hogy felismerje a gyerekké zsugorodó áldozatot maga előtt. Hátrálni akarok, de akkor megragad, és felhúz, majd le is fejti rólam az ujjait. Úgy állunk a romokon, mint két forradalmár, de ez nem szép, hősies kép, ez ijesztő és sötétbe vesző. Még csöpög rólunk a pezsgő maradéka, lábunk alatt meg-megroppannak a darabok, kapkodom a levegőt, ő pedig beszél hozzám, talán most először őszintén, mióta ismerem.
Willowra gondolok egy pillanatra, hogy vajon mit érezne, ha így látna? Gyenge vagyok. Ezzel szemben gyenge, de nem legyőzött. Akár halott is lehetnék, akkor sem adom meg magam.

Elmosolyodom. Illetve, valaki elmosolyodik az én arcommal, az én bőröm húzódik grimaszba, és az én hangom beszél hozzá. Az az énem, akit még sosem engedtem szabadjára ezek között a falak között.
- Ezzel nem bántasz meg, sőt, nem is hatsz rám. Megijeszthetsz, de ettől még tudom, hogy szükséged van rám, és ha kirúgatsz innen, sosem kapod meg, amit akarsz. Ezért nem emelsz rám kezet, és ezért nem is fogsz elárulni, főleg úgy nem, hogy nincs ellenem bizonyítékod. Átmentem az ellenőrzésen, az anyámról tudnak, én pedig muglik között élek. Nincs ellenem semmid, csak ezek az idegrángások, és ha itt helyben meg is fojtasz, akkor sem jutsz közelebb valamihez, amit annyira akarsz, hogy tönkreteszed érte az évek óta épített arcodat. Azt hiszed, nem kérdez rá az első ember, mi történt velem, miért nézek így ki, ki bántott? Azt hiszed, nem mondom el nekik, ki vagy? - felnevetek, gúnyosan és fájdalmasan - Ölj csak meg, Demetrius, és nem lesz értelme az életednek többé, elvégre volt valami, ami nem lett a tiéd!
Csípőre teszem a kezem, a sarkam alatt megnyikordul az üveg könyörögve. Nincs mitől félnem, bármivel is fenyeget meg. Már az sem érdekel, ha arra hivatkozik, hogy két arcom van. Túl vagyunk mindenen, és úgy kényszerítem földre, hogy zokogjon, amiért csak eszébe jutott ez az egész. Nem vagyok szent, sosem voltam, ebben igaza volt és van, de pont ezért rúgok majd bele, ha földre rogy, hogy ne kelljen fel többé onnan.
Elizabeth is én vagyok.

Another tricky little gun / Giving solace to the one

+18

Az arcára teszem a kezem, végigsimítok azon az egyetlen vágáson, amit ejtettem, és ahogy felgyorsul a pulzusa, már tudom, hogy megadta magát. Ő még nem érzi, de csodálatos halála lesz, igazi hattyúdal, az ártatlanság így hajtja a fejét a hideg földbe. Az utolsó tűzcsiholása elkésett vágy, nem ér semmit, de legalább fénnyel hunyhat ki a csillaga. A hüvelykujjam letörli a keskeny vérpatakot, és a számba veszem, megízlelve a pillanat édességét. Emlékezetes bukás ez, aranykoporsó és szüzek dala felette. Kár, hogy kurva.
A falhoz tolom, odaszögezem, és felpréselem rá. A meglepettség az én oldalamon van, ezért tehetem csak meg, hiszen magasabb nálam. Látom, nem érti, de nem számít, nem is kell neki. Eddig kísértem, most már tudom, hol van a rés a pajzson, hová kell ütnöm, hogy igazán fájjon majd neki. Elmosolyodom, és amíg a fejemhez vágja a vádjait, a hevessége csiklandoz, kiélvezem a halálát. Nem a testéét, az élni fog, de szinte hallani vélem a lélek szilánkjait a földre zuhogni.
- Psszt, édes, mit érsz most ezzel? Mi értelme már harcolni, ha vége a háborúnak? Én győztem, te leköszönsz, így szokás mindenhol, egyszerű ez. Kérsz esetleg egy búcsúcsókot? Lehet, hogy nem érdekel a saját híred, sem azok, akiket bajba keverhetsz, nem érdekelnek a külsőségek, a lelkiismereted, ezeken már mind áttáncoltál, de én tudok valamit, amit szeretsz, és amit nem veszíthetsz el.
Elengedem, és hátralépek. Csodálni akarom, hogy születik a győzelem. Mintha csak kést szúrnék belé, összehasonlíthatatlanul szebb halálnem, mint Noel volt. Elmosolyodom, eluralkodik az arcomon a kéj és az örök keveréke, még talán fel is izgulok egy kicsit, imádom a megálazottságot. Akkor sem érezhetném jobban magam, ha most térdre kényszeríteném szó szerint is, aztán az arcára élveznék. Lényegében ezt is teszem, de nem a testem, hanem az elmém. Varázslatos.
- Hiszen te szereted Fawcettet, nem igaz? Ne is ellenkezz, nem érdekel, nem számít. Ami igazán érdekes... tudom, milyen kapcsolat van köztetek. Csak néhány szó a megfelelő fülekbe, Balmoral, és örökre elbúcsúzhatsz tőle, ő pedig a szabadságától. Tudod, hogy így van, ne ágálj ellene. Te lennél a végzete, de nem pont úgy, ahogy elképzelted a szép álmaidban.... Ezt is megkockáztatod?
Annyira éget a vágy, csodálatos.... Hevesen veszem a levegőt, szinte érzem, hogy dobog a szívem a farkamban, pedig nem is tudok igazán szeretni, de ez nem is szerelem, ez a hatalom, amit annyira akartam, amit annyira akar mindenki, és én elértem. De nem fogom elrontani ezt most azzal, hogy tovább feszítem a húrt. Ellépek előle, és erőszakkal elszakítom magam a mesélő tekintetétől.
- Kapsz egy hetet átgondolni, nem sietek sehová. De meg se próbálj elbújni, úgyis megtalállak, és őt is megtalálja a megtorlás, ha ostoba leszel. Nos, örömömre szolgált az este, viszlát, Ms. Balmoral!
Távozom az egyik kárpiton, és visszatérek a hétköznapokhoz, hét teljes napra. Aztán meglátjuk, megérti e, nem azért visszautasíthatatlan az ajánlatom, mert olyan kedves...Tudom, hogy nem árul el, mert szereti. Lehet, hogy még nem jött rá, lehet, hogy tovább hazudik majd magának, de ez már nem érdekes.
Balmoral halott, ahogy mindenki más is, aki szeret.