Víz alatti csarnok

[- Colloportus.]

 Amint reggel hét lesz, és vége a kijárási tilalomnak, nyitom is ki a klubhelyiség ajtaját, és egyenesen rohanok arra a helyre, ahová a találkát beszéltük meg. Nem tudom persze, minek rohanok, a Vízalatti csarnok jóval messzebb van a Griffendél klubhelyiségétől, mint a miénktől, és még ott is várhatok legalább tíz percet, de nem bírtam már ott ácsorogni. Ha nem ígérem meg Clarnek, hogy soha nem fogok többet kimenni, amikor nem szabad, tuti elindultam volna korábban. Úgyis ki kell még biztos párszor, de most azért felesleges lett volna.
 Teljesen üres minden, ahogy arra számítani lehet vasárnap hajnalban, és ennek kifejezetten örülök. Nem akarom, hogy bárki megzavarjon minket, az nagyon kínos lenne, főleg, ha valami hülye stréber lenne, aki rögtön jelent is valami prefektusnak. Nem tudom, mennyit lehet kapni, de simán el tudok képzelni akár ötven pont levonást vagy valami brutálisabb büntetőmunkát is, ha valamelyik frigidebb tanár vagy az igazgatónő fülébe jut el a dolog. A legjobban persze Clartől tartok, ő tuti, hogy megírná anyáéknak, ha valami durva szabálysértésen kapna.
 Benyitok a terembe, leteszem a táskám az egyik asztalra, mellé pedig az összehajtogatott talárom, és veszek pár mély levegőt, hogy kifújjam magam, de az a furcsa bizsergés, amit a hasamban érzek, nem múlik el. Nem volt lehetőségünk negyed óráknál hosszabb időt együtt tölteni még a tanévkezdés óta, akkor sem mindig voltunk kettesben, és nemhogy nem voltunk együtt nyár óta, rendesen csókolózni sem tudtunk még azóta, ezért már nagyon várom ezt az alkalmat. De még más alkalomból is fontos ez a reggel.
 Már régóta zavar, hogy senkinek nem beszélhetek az álmaimról, de mióta furcsából ijesztővé váltak, és azt a jelet látom, amit a megőrült jósok emlegetnek, kezdek kicsit félni is. Igaz, az én esetem valószínű nem olyan rossz, nem vettem észre, hogy bármit romlott volna az állapotom, de azért jó lenne valakinek beszélni róla. Alexis az egyetlen, akiben bízom eléggé hozzá, hogy ne akarjon kórházba küldetni a saját érdekemben. Másnak soha nem mondtam el, mennyire félek tőle, hogy én is kórházba kerülök hosszabb időre, azt hiszem, rábízhatom a legkomolyabb, legféltettebb titkom a lányra. Bármi fog történni, bármi bárhogy alakul, nem tudok olyan lehetőséget elképzelni, amiben Alexis visszaél ezzel.
 Felpattanok, ahogy kinyílik az ajtó, és azonnal az ajtóhoz sietek, hogy átöleljem, megcsókoljam Alexist, csak az ajtó becsukásáig szakítom el tőle a figyelmem. Tényleg nagyon hiányzott már, egyszerűen úgy érzem, hogy nem bírom ki a sulit úgy, hogy legalább hetente ne találkozzunk így. Főleg, hogy jön az RBF, akkor aztán nagyon kelleni fog a lelki támasz.
 - Colloportus.- kevés varázslat van, amit igazán magabiztosan tudok, de ehhez oda sem kell néznem, csak a pálcámmal megérintem az ajtót, hogy az bezáruljon. Gyakran volt szükségem erre, ha kviblik és macskák üldöznek, nem keresnek zárt ajtó mögött. Talán nem is tudja, hogy az ajtót egy diák ki tudja nyitni és be tudja zárni kulcs nélkül, mielőtt elkezdtem tanulni, én is elég halványan tudtam, mik lehetnek a határok. Ha vannak egyáltalán.
 - Hiányoztál.- leteszem a pálcám a legközelebbi asztalra, miközben átölelem Alexist a derekánál, kicsit megemelem, miközben hosszan megcsókolom, és a kanapéhoz viszem, ahova leülök, őt az ölembe ültetve. Legszívesebben abba sem hagynám a csókolózást, de éppen úgy szeretném hallani a hangját is, úgyhogy úgy fél perc után abbahagyom, és a szemébe nézek. Még mindig nem hiszem el néha, hogy együtt vagyunk, de amikor a szemébe nézek, mindig tudom, hogy így van.
 - Nagyon régen vártam már, hogy kettesben lehessünk.- látszik, hogy a Roxfortot a középkorban építették, és olyan emberek irányítják azóta is, akiknek soha nem volt szerelme, akkor biztosan gondoskodtak volna arról, hogy megoldható legyen egy diszkrét randevú. Azért gáz, hogy egy pár, akik akár nagykorúak is lehetnek, csak a szabályos megszegésével lehet együtt.

~ set ~

          Végre, végre, végre. Bárcsak annyira örülhetnék most szabadon, mint, amennyire belülről szétvet az izgalom és boldogság, de nem lehet. Nem akarom felébreszteni Freyát és a többieket. Nem hiszem, hogy örülnének neki, ha vasárnap hajnalban felébreszteném őket. Mondjuk, ha tegnap este nem hajnalig beszélgettünk volna, akkor most sokkal könnyebb lenne nekem is. Az egész hetes egyenruha hordás után, ezúttal csak egy egyrészes ruhát választok a talár alá, amitől pedig a terembe érve úgyis megszabadulok.
          Mikor megbeszéltük ezt a találkozót, már azt hittem, hogy sohasem találunk egy olyan időpontot, ami mind a kettőnknek jó lenne a hétvégéken kívül, és egyébként is ha korábban találkozunk, akkor elrontom a kviddics meglepetést. De nem, most ez annyira tökéletes lesz. Csak néhány holmit szórok bele a táskámba, de azok is inkább csak apróságok. Nem, még az ajtóból visszafordulok, és random beteszek egy könyvet is, mintha nem randizni indulnék, hanem korrepetálásra.
          Pont hetet üt az óra, mikor kimászok a portré lyukon, de mivel a Mardekár klubhelyiségéhez közelebb van a terem, kicsit meggyorsítom lépteim, hogy ne kelljen annyit várnia rám. Számítottam arra, hogy össze fogok találkozni néhány szorgosabb diákkal, elvégre csak az iskolán kell keresztül mennem a teremig, de tévedtem. Senki sem olyan szorgos, hogy ilyen korai időpontban felkeljen és menjen is valahova. Az ajtó előtt állva kicsit megigazítom a ruhámat a talár alatt, aztán benyitok.
          Nem is tudom, talán még nem is éreztem ilyet mióta együtt vagyunk. A megismerkedésünk annyira természetes volt, és csak egy pillanat kellett ahhoz, hogy rájöjjek nem a barátom, hanem már a szerelmem. Amikor hozzájuk mentem, az is annyira más volt. Akkor inkább az kötött le, hogy mi lesz, ha megismerkedek a szüleivel, a többi pedig megint csak olyan természetes volt. Szeretem, és bízom benne, és tudom, hogy nem tenne olyat, amit nem akarok. A szülinapja is más volt. Akkor azért izgultam nagyon, hogy ne rontsam el, hogy minden meglepinek örüljön, de ez… Ez most csak kettőnkről szól, nincs semmilyen plusz alkalom, nincsenek meglepetések.
          - Remélem…
          Nem jutok el túl sokáig a mondandómmal, még az ajtót sem sikerül igazán becsuknom, mikor már érzem is az ajkát az enyémen. Elengedem a kilincset, ledobom a földre a táskámat, és átölelem. Viszonzom a csókot, és mikor elválunk egy pillanatra, elmosolyodom. Úgy hiányzott a közelsége, hogy alig tölthettünk egymással időt, hogy legfeljebb csak odaintettünk a másiknak, mikor elhaladtunk egymás mellett.
     Amíg az ajtóval van elfoglalva, leveszem a taláromat és a táskám is odateszem mellé. Ez pont annyi idő, ami alatt végez.
          - Te is…
          És újfent nem tudom befejezni a mondandómat, de kit érdekel ez most. Az ajtó zárva, a szobában nincs más csak mi, ezért végre nem kell tartanunk tőle, hogy meglát egy tanár, megbotránkozik egy diák és ki tudja, még milyen dolgok juthatnak eszébe bárkinek is. Miután a csókunk ugyan véget ér, nem veszem el a válláról az egyik kezem, a másikkal viszont megsimogatom az arcát.
          - Te is hiányoztál nekem, nagyon. – Végre sikerül befejeznem a mondatomat. - Azt hiszem, mi vagyunk az egyik legtürelmesebb pár a világon. Szerintem, nem sokan vannak, akik várnak ennyi időt azért, hogy kettesben lehessenek a párjukkal.
          Akármennyit kibírnék, ha utána ilyen édes lenne a viszontlátás. Viszont az bekövetkezett, amitől féltem még a nyáron. Ahhoz képest, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, mégis úgy érzem, sokkal messzebb vagyunk, mint korábban. Akkor egy fél ország választott el egymástól, most csak egy iskola és össze se hasonlíthatatlan a kettő. Az is ezt bizonyítja, hogy nem tudok elszakadni a szemétől percekig. Olyan furcsa ez a némaság, mégis pontosan tudom, és hallom, hogy mennyi mindent el lehet mesélni ezzel a csenddel.
          Valami mégis eltereli a figyelmem, és az a zöldes fény, ami táncol a falakon és a padlón. Eddig nem figyeltem rá, de most feltűnt. A hátam mögé nézek, és akkor látom meg a tavat az ablak másik oldalán. Olyan varázslatos ez a hely…
          - Talán pont ilyen a Mardekár klubhelyisége is?
          A gondolatom végét inkább hangosan mondom ki, hiszen csak ő tudja megválaszolni a kérdésemet. Nem tudom levenni a szemem az ablakról, olyan jó átlátni a tó fenekére úgy, hogy nem kell semmilyen varázslatot használni.
          - Azt hiszem, a Griffendélét úgy tudnám neked a legegyszerűbben megmutatni, ha felvinnélek a bagolyházba.
          Elfordulok az ablaktól és nekitámaszkodok a falnak. Úgy gondolom, és most, hogy láttam a termet is, hogy ma itt bármi megtörténhet és az mind meg is fog.

[- De megérte várni. Bár remélem, hogy azért gyakrabban tudunk majd együtt lenni, és csak az első hetek voltak nagyon zűrösek.]

 Érzem, minden porcikám Alexre vágyik, úgyhogy kicsit nehezen is tudom megszakítani végül azt a csókot. Azt hiszem, az, hogy képes vagyok megtenni, azért bizonyítja, hogy sokkal több lehet közöttünk testi vonzalomnál, különben nem akarnám ennyire meghallgatni őt. Matt biztosan nem értené meg, hogy lehet ilyenkor beszélgetésre időt vesztegetni, és én sem hittem, hogy ilyenkor az jól esik, mégis elszakadok tőle, hogy meghallgassam, mit akart elmondani a csók előtt.
 - De megérte várni. Bár remélem, hogy azért gyakrabban tudunk majd együtt lenni, és csak az első hetek voltak nagyon zűrösek.- ez az átlag tényleg nem tűrhető, ez a havonta kettő nagyon kevés, főleg úgy, hogy még rendesen beszélgetni sem tudtunk a vonatút óta. Pedig annyi mindent meg tudnánk beszélni- kicsit fel is nevetek, ahogy eszembe jut az én barátom és az ő barátja nagy kalandja.
 Mosolyogva követem Alexet a tekintetemmel, ahogy az ablakhoz megy. Emlékszem, elsős koromban rám is így hatott, ahogy először láttam a tavat, még ha meg is tudtam a klubhelyiségbe érés előtt már, hogy ilyen lesz. Kicsit furcsa belegondolni, hogy Alex most jár itt először, most láthatja először a Fekete tó vizét, a sok hallal. Egyszer még egy sellőt is láttam itt egy pár másodpercre, bár azt azért nem hiszem, hogy majd ekkora szerencsénk lesz, nem szeretnek közel jönni.
 - Kicsit hasonlít, bár jóval nagyobb, több asztal meg könyv meg fotel meg ilyesmi van benne.- felállok, és megint muszáj elmosolyodnom az ajánlatán. Másodikban takarítottam egyszer a bagolyházat, amikor bagolyköpet volt a taláromon McGalagony óráján, úgyhogy nagyjából el tudom képzelni azt a magas tornyot, persze nyilván baglyok meg kosz nélkül. Az is érdekes lehet, hogy kiláthatsz az egész birtokra.
 Átkarolom hátulról a derekát, amikor odaérek mögé, megpuszilom a haját, azután a vállára támasztom az állam, és gyengéden nekidöntöm a fejem az övének. A bal kezemmel végigsimítok a vállától lefelé, végig a felkarján, amit most mintha kissé izmosabbnak éreznék, mint legutóbb. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg az, de mégis úgy érzem, most sokkal több hiányzik hozzá, hogy körbeérjen az ujjam. Vajon mikor kezdett kondizni? És miért?
 - Amúgy ha közelebb hajolunk az ablakhoz, lehet látni a szobám ablakát... áh, pont nem jó a szög.- kicsit reméltem, hogy meg tudom mutatni Alexnek, hol alszom, de pont nem jó a szög. Pedig légvonalban talán százötven méterre sem lehet az ágyam. Kicsit sajnálom, hogy nem lehet bevinni a klubhelyiségbe, olyan szívesen körbevezetném. Egyszerűen nem értem ezt a tradíciót, én is büszke vagyok rá, hogy mardekáros vagyok, de nem kéne úgy felfogni, mintha ellenségek lennénk. Nem vagyunk azok, csak pár idióta próbál azzá tenni minket.
 Elengedem Alexet, hogy megforduljon, azután újra átölelem a derekát, és hosszan megcsókolom. Nem engedem el az ajkát, miközben elkezdem simogatni a combját, felfelé egészen a derekáig, csak akkor térek át az arcára, az orrára, a nyakára, amikor néhány perc csókolózás után a másik kezemmel is megkeresem a bejáratot a ruha alá, és elkezdem a bugyin keresztül gyengéden, lassan simogatni. Ahogy megérzem a meleget, legszívesebben letépnék róla mindent, de nem akarom, hogy ennyi idő után esetleg elkapkodjunk bármit.
 Néhány percig még csókolgatom a nyakát, az arcát, gyengéden beleharapok a fülébe, azután pár centivel lejjebb húzom a bugyiját, hogy be tudjam dugni a kezem, és közvetlenül megérinthessem őt. A kezembe veszem a kis dombot, az ujjaim hegyével pedig a légzése ritmusára ingerelni kezdem a csiklóját. A másik kezemmel gyengéden belemarkolok a fenekébe, amit néha kicsit megszorítok egy-egy másodpercre.
 Próbálok annyira lassan csinálni mindent, ahogyan csak lehet, de valahogy érzem, hogy ha ez így megy tovább, ez az egész nem lesz olyan hosszú, mint ahogyan azt elképzeltem. Szerencsére, már régóta készültem erre az alkalomra, úgyhogy van pár ötletem, mivel lehet elnyújtani. Bármennyire nehezemre esik, elszakítom a szám Alexis meztelen vállától, és a szemébe nézek. Kicsit zavarban vagyok a kérésem miatt, annak ellenére is, hogy nem nagyon tartogat már a testünk titkot a másik előtt, és most is az egyik legprivátabb részét tartom az ujjaim közé csípve.
 - Izé... van egy nagyon fura dolog... szóval... szeretnélek már régóta lerajzolni... rajzolhatok rólad egy aktképet?

          Itt vagyok. Hát itt állok egy olyan helyiségben, ami nagyon hasonlít a mardekár klubhelyiségére, és mégsem az. Csodálatos, ahogy a tó zöld színei hullámzanak a falakon, de a legcsodálatosabb, hogy Cael is itt van, és hogy annyi idő után végre együtt tudunk tölteni egy kis időt. Egy kicsit, és annyi idő után. Remélem, ez a hely lehet minden vasárnap reggel a kis meghitt helyünk, ahol eltölthetünk néhány órát nyugodtan, kettesben és kevésbé csendben. Hajolok az ablakhoz, már annyira, hogy szinte az orrommal súrolom az ablakot.
          - Nem baj. Tudom, hogy nagyon klassz szobád van.
          A sors fintora, hogy ha fel is mennénk a bagolyházba, akkor se tudnám megmutatni az én szobámat, mert pont a torony másik felén van. Esetleg, ha kimegyek a kifutóra, akkor elkaphatjuk néha egymást, de az meg nem ugyanaz. Megfordulok, mert most igazából nem mást szeretnék nézni, hanem őt. Csak őt. Megölelem, nem akarom elengedni. Úgy csókolom meg, mintha első alkalommal csókolnám. Nem, nem a legelsővel, hanem mondjuk, mint mikor a születésnapján.
          Csók közben megsimítom a mellkasát az egyik kezemmel, a másikkal a hajába túrok, aztán hátrahajtom a fejem, majd vissza. A nyakához hajolok, ahova szívok egy foltot, majd adok is rá azonnal egy forró csókot. Kicsit úgy érzem, mintha első alkalommal csinálnám, pedig nem is telt el olyan sok idő a találkozásunk óta. Mondani akarok neki valamit, de nem megy. Nem tudom kinyitni a számat, hogy értelmes szavak hagyják el. Inkább csak tovább csókolgatom és simogatom ott, ahol tudom egészen addig, amíg meg nem érzem a kezét. Akkor hangosan felsóhajtok, és elmosolyodom. Mindig tudja, hogy mivel lephet meg, hogy mire van szükségem. Megkapaszkodok a karjában, és ahogy belemarkol a fenekembe még ugrok is egyet, majd csókolni kezdem a nyakát, de ő inkább mást szeretne, és én nem tudok neki ellenállni. A kezem tovasiklik a karján a hátára, de aztán eltávolodik, és én még mindig hangos sóhajok közepette, minden porcikámban remegve figyelek rá.
          - Akt… Egy aktképet?
          Állok a szoba egy pontján, biztos vagyok benne, hogy senki sem léphet be a teremben, ő a bugyimban, én pedig a mennyország felé haladok. Tudom, hogy jól rajzol és tudom, hogy én is akarom. Elmosolyodom.
          - Csak állíts be a megfelelő pózba, és úgy maradok addig, ameddig akarod.
          Azért fura lesz. Igen, ismerjük már egymás minden porcikáját, mégis ennyire nem volt világos még. A strandon mások voltak a fények, ahogy azóta is. De ha már itt tartunk, van valami fontos dolog, amiről beszélnem kell neki, amit már akkor el kellett volna mondanom, hogy nála voltam a születésnapján.
          Megfogom mind a két kezét, ennek itt véget kell vetnem, hiszen ha tovább folytatjuk, akkor a képből nem lesz semmi. Olyan kis semmiség, és mégis olyan nagy jelentőséggel bír.
          - Van valami, amit még nem mondtam el.
          Talán túl komoly vagyok, de ha arról van szó, hogy nem szeretnék ilyen fiatalon a gyermekáldással szembenézni, akkor kell is, hogy legyek.
          - Miután ott jártál nálunk júliusban, anyu elvitt egy mugli orvoshoz. Nem bízta apura a megoldást. Szóval, anyu biztos volt már akkor benne, ha addig nem is történt meg, hogy lefekszünk egymással, később biztos meg fog. Most már én gondoskodom arról, hogy védve legyünk szex közben, rendben?
          Végigsimítok az arcán. Ennyire kacifántosan se fogalmaztam még meg, hogy fogamzásgátlót szedek.
          - Azért nem mondtam ezt korábban, mert a szülinapod idején még nem lett volna elég a védelme, kellett még neki pár hét, de most már minden rendben.
          Elengedem a kezét, és a párnák felé indulok. Közben lassan kibújok a cipőmből, majd a felsőmből, leveszem a bugyimat, és a párnák szélénél megállok, és visszafordulok felé.
          - Azt hiszem, szükségem van segítségre a melltartóm kicsatolásához.
          Elmosolyodom, ugyanakkor elvörösödöm kicsit. Valahol az agyam mélyén még mindig ott motoszkál, hogy valaki bármikor benyithat, de tudom, hogy ez nem történhet meg. Furcsa így itt állni ebben a szobában. Már nem lesz ugyanaz többé, ha idetévedek újra csak nem szerelmemmel.

[- Aha. Te mondhatod meg, hogy mi legyen a rajzzal, ha kész van, akár szét is téphetjük. Csak kettőnkké lenne.]

 Halkan felsóhajtok, ahogy megérzem Alex száját a nyakamon, hirtelen még kevésbé bírom ki, hogy nyugodtan, lassan folytassuk a dolgokat. Az illata, a rövid nyögései, és a puha, forró bőre eléggé elbizonytalanítanak, annyira, hogy komolyan elgondolkozom rajta, hogy eltesszük máskorra a rajzolós ötletemet, és inkább szeretkezünk most rögtön. Végül mégis az akaraterőm győz.
- Aha. Te mondhatod meg, hogy mi legyen a rajzzal, ha kész van, akár szét is téphetjük. Csak kettőnkké lenne.- ahogy megfogja a kezem, lassan kihúzom Alex bugyijából, és veszek pár mélyebb levegőt, hogy kicsit kitisztuljon a fejem. Remélem, hogy neki nem olyan kellemetlen érzés, hogy félbehagytam a simogatását, bár amennyire tudom, a lányok ezen a téren máshogy működnek. Végeredményben neki is szebb élmény lesz ez a reggel, ha nem kapkodjuk el annyira.
 - Csak helyezkedj el kényelmesen a kanapén, kicsim, igazából bárhogy jó, ahogy kényelmes.- megsimogatom Alexis derekát, de félbemarad a mozdulat, amikor azt mondja, hogy mondanivalója van. Ugyanolyan kedvesen mosolygok rá, miközben a szemébe nézek, de egy kicsit azért megijeszt. Az ilyen bejelentések sokszor negatívak, például lehet, hogy beteg, vagy történt valami rossz vele.
 Amikor végül elárulja, amit akart, egyszerre esik le egy nagy kő a szívemről, és egy kicsit az állam is. Azt tudtam, hogy a varázslóknál van pár számomra túl bonyolult varázslat, amit a nőkre is rá lehet tenni, hogy védve legyenek, de azt nem tudtam, hogy a mugliknál van ilyen módszer. Hogy csinálják azt? Az első ötletem valami fordított óvszer, de az hülyeségnek tűnik, a többi pedig még nagyobbnak. Végül nem kérdezek rá, nem akarom, hogy tudja, hogy ezt nem tudom.
 - Anyukád tudja, hogy már csináltuk?- elég kellemetlen a gondolat, én még attól is parázok, hogy mi lesz, ha egyszer az én anyámék rájönnek, pedig én fiú vagyok. A lányos szülők sokkal érzékenyebbek szoktak lenni erre, és még ha objektíven nézve kedvelnek is engem, egy részük biztosan utál. Néha még én is kiakadtam, ha láttam, hogy valaki megbámulja Clart, pedig én csak az öccse vagyok.
 Csendben követem Alexet, miközben kibújik a ruhájából, és részletről részletre feltárul előttem újra az a tökéletes test. Nem tudnék rajta semmit mondani, ami jobban tetszene máshogy, minden úgy jó rajta, ahogy van. Hosszú másodpercekig nézem a fenekét, miután lekerül róla a bugyi, csak akkor emelem fel a fejem, amikor megfordul, és megkér, hogy vegyem le a melltartóját. Megcsókolom őt, miközben átölelem, és kikapcsolom a csatot. Párszor még végigsimítom a hátát, mielőtt hátralépek, és leteszem a melltartót a többi ruha mellé.
 - Mindenképp szólj, ha fázol, rendben?- bár nincs kifejezetten hideg, semmiképp nem akarom, hogy Alexis megbetegedjen, úgyhogy úgy döntök, hogy most gyorsabban fogok dolgozni a szokásosnál. Leülök az asztalra, és a táskámból előveszem a ceruzám és a papírjaim, hogy elkezdjek alkotni. - Amúgy hallottad, hogy az egyik barátnőd összejött Matt-tel?- vetek egy gyors pillantást a lányra, azután meghúzom az első vonalakat.
 Annak ellenére, hogy többször is láttuk egymást meztelenül, és a létező legintimebb kapcsolat van közöttünk, kicsit furcsa így is szerelmem idomait papírra vinni. Ahogy egyre jobban egésszé válik a rajz, egyre inkább érzem, hogy mennyire akarom őt. A mellei megrajzolásánál annyira szűkké válik a nadrágom, hogy muszáj kibontanom a felső gombot.
 Nem nagyon lehet olyat rajzolni, ami tökéletesen visszaadja a valóságot, de érzem, hogy ez még kevésbé igaz most, mint általában. Hiába próbálom belerajzolni az érzéseimet is a képbe, és ügyelek minden kis részletre, az egész csak egy gyenge árnyéknak tűnik Alexis szépségéhez képest. Nem is tudom megmondani, hogy mi az, ami hiányzik a rajzból úgy igazán.
 Szűk negyed óra alatt elkészül a rajz árnyékolás nélkül, de érzem, ahhoz már nincs türelmem. Leteszem a ceruzát, kihúzom az új papírt a mappából, és odasétálok Alexhez. Érzem, a szívverésem a normálisnál sokszor gyorsabb, miközben leülök a lány mellé, és átkarolom a vállát. Adok egy puszit az arcára, azután a kezébe adom a rajzot.
 - Látod, milyen szép vagy?- hosszan az ajkára tapadok, miközben lassan elkezdek én is megválni a ruháimtól. Először lerúgom a cipőmet, azután az ingemet gombolom ki és dobom a földre, a lábaimmal valahogy leszenvedem a zoknit, végül pedig letolom a nadrágot is, és arrébb rúgom. Az alsónadrágtól viszont még nem válok meg, bármennyire ki akar belőle szabadulni a testem.
 Benyúlok a lába közé, és gyengéden folytatni kezdem, amit félbehagytam. Néhány másodperc után finoman a hátára fektetem, az ajkaimmal pedig megérintem a combja belső részét, amit többször is hosszan megcsókolok, mielőtt szívok bele egy apró vöröses foltot. Két ujjam a puncijába dugva folytatom az ingerlését, miközben a másik kezemmel lehámozom magamról az utolsó szövetdarabot is. Kicsit megremegek, ahogy a hűvös és a forró egyszerre érint meg.
 - Hogy szeretnéd csinálni?- izgat a gondolat, hogy most fogjuk érezni egymást úgy igazán először, anélkül, hogy közöttünk lenne valami. Kicsit kellemetlen a tudat, hogy nem lesz rajtam óvszer, de bízok benne, hogy tényleg védve vagyunk, ha ő azt mondja. Mindig tökéletesen megbíztam benne, tudom, hogy ilyesmit soha nem venne félvállról.

          Bár, jelen helyzetben nem látszik rajtam, de valójában nagyon örülök. Egy rajz, ami rólam készül, és ő az alkotó. Egy rajz, ami még szorosabban összeköt majd minket, és aminek még fogalmam sincs, hogy hol lesz a helye. Nem, biztos nem fogom összetépni, ha már annyit dolgozik vele.
          - Ha nem akarod magaddal vinni, akkor majd én elteszem. Ez a kép nem semmisülhet meg, egyértelműen nem.
          Nem fogom elrejteni a bőröndöm mélyén sem, de azért nem kellene mindenki szeme láttára elől hagynom. Valószínűleg úgysem marad majd teljesen kettőnk között a dolog, csak idő kell neki, hogy előkerüljön a helyéről. Mondjuk a jóslástankönyvemből. Annak elég nagy a mérete, hogy belerejthessem, és ne gyűrődjön össze. A válla fölött elnézek a kanapéra, és már tudom is, hogy melyik lesz az a bizonyos póz, de most inkább a lényeget mondom el, a megnyugtatást.
          Igen, tudom, hogy talán lenne jobb módszer is a fogamzásgátlásra, minthogy naponta egy pirulát bekapok, de a bájitalok hatásában nem bízik anyu, apu pedig fura módon hamar megadta magát neki. De talán jobb is így. Ennyi időre beszerezni előre macerás lett volna, Oakley professzorhoz pedig nem igazán szeretnék odamenni, hogy készítse el nekem. Nem akarnék magyarázkodni, hogy mire kell, még akkor sem, ha teljesen egyértelmű.
          - Nem tudja, de lehet, hogy sejti, viszont nem árulta el nekem akár igen, akár nem. Viszont azt mondta, hogy ebből nem enged és már akkor el akart vinni az orvoshoz, mikor elmeséltem, hogy vagy nekem, Kedvesem, de akkor még más dolgok kötötték le a figyelmét.
          Mindenképpen szeretném megnyugtatni, de ennél többet már nem tudok mondani. A tény az, hogy én nem mondtam el neki, mégis valahogy szerintem kiszúrta. De ha mégsem, akkor pedig előrelátó, mert olyanra gondolt, amire én nem, és így mind a kettőnknek sokkal kényelmesebb.
          Egy légtérben vagyunk, alig távolodtunk el egymástól, mégis ahogy elválik tőle a kezem, hiányzik az érintése. Ezért is örülök neki, hogy odajön hozzám, és kikapcsolja a melltartóm, és kihasználom a lehetőséget, még ha csak egy fél pillanat is. Megölelem, mikor ő is azalatt a röpke csók alatt, aztán egy csókot lehelek a füle mögötti részre, majd elindulok a kanapé felé. Hamar rá kell jönnöm, hogy az a póz, amit korábban kitaláltam elég kényelmetlen. Két percet sem tudnék úgy ülni, nemhogy órákat esetleg. Végül a bal oldalamat nekitámasztom a támlának, magam elé veszek egy párnát, de úgy, hogy semmi lényegeset ne takarjon el. Aztán meggondolom magam, és kicsit feljebb ülök, így valahol a fekvő és az ülő pozíció között lehetek, és inkább a bal kezemmel magamhoz ölelem a párnát, de továbbra is ügyelve rá, hogy ne takarjon semmi lényegeset. Különben az akt, mitől lenne az? Bal lábamat kinyújtom, a jobb térdemet pedig kicsit behajlítom. A jobb kezemet először az oldalamon nyújtom ki, de inkább a fejem fölé emelem kicsit megborzolva a hajamat. Igen, ez lesz a jó pozíció.
          - Rendben – mosolyodom el, kicsit el is pirulok. Még mindig zavarban vagyok egy pillanatig, de ahogy az előbb leküzdöttem, úgy most sem okoz komolyabb problémát. – Igen, hallottam Freyától. Nem ment bele a részletekbe, de elmesélte, hogy mi történt a vonaton.
          Pedig próbáltam kiszedni belőle többször is, de hajthatatlan. Annyira viszont nem akarom felidegesíteni a folytonos kíváncsiságommal, hogy esetleg egyik éjjel alvás közben letámadjon egy párnával, vagy tollpihével és esetleg halálra nevessem magam. El tudnék képzelni szebb halálnemet is, de kétségtelenül különleges lenne.
Igyekszem nem nagyon mozogni, de néha már muszáj. Nem nagyon, csak egy kicsit, és gyors vagyok, talán észre sem veszi. Mikor már úgy találom, hogy csomagol, akkor rendesen felülök, a párnát magam előtt tartom, de nem tudom minek. Elmosolyodom, és úgy gondolom, hogy csilloghatnak a szemeim. Már alig várom, hogy lássam, és mikor ez is bekövetkezik, akkor leesik az állam.
          - Én nem is vagyok ilyen szép. – Csak nézem a lapot, és rájövök, hogy tényleg sokkal szebbnek rajzolt meg, mint amilyen vagyok. Mondjuk, én csak pálcikaembereket tudok rajzolni, nem egy ilyen mesterművet. – Csodálatos. Igazán nagy tehetség vagy.
          Kiveszem a képet a kezéből, és leteszem az ágy mellé, de ekkor már a szám szorosan rátapadt az övére, a kezeim segítenek neki a vetkőzésben, de egy idő után már inkább abbahagyják. Egyik kezemmel közelebb húzom magamhoz, a másikkal beletúrok a hajába. Úgy helyezkedem el, hogy mind a kettőnknek kényelmes legyen, és mikor megérzem a kezét azonnal egy remegés fut végig rajtam. Lehunyom a szemem, az egyik kezem a kanapé szélét markolja, a másikkal a vállát próbálom elérni. Érzem, hogy elkezdem lassan, mélyeket sóhajtva venni a levegőt, majd kérdésére felemelem a fejem, és elmozdulok, hogy az ujjai elhagyják a testem. Meglököm kicsit, hogy ő feküdjön az ágyon, én pedig ráülök az ágyékára, de még nem engedem, hogy belém hatoljon.
          - Bízz bennem, tudom, mit csinálok. Végre szeretném úgy érezni, teljes lényedben, teljes valódban, bennem vagy, ahogy eddig még soha.
          Kezemmel közrefogom az arcát és lassan hajolok le felé, hogy megcsókolhassam. Egy nagyon heves nyelves csókba kezdek bele, térdemmel kicsit rászorítok a testére, hogy ne tudjon mocorogni annyit. Majd egyik kezemmel végigsimítok az oldalán a másikkal az arcán, és csak addig válok el tőle alkalmanként egy pillanatra, amíg levegőt veszek.

[- Rendben, akkor legyen nálad.]

 - Rendben, akkor legyen nálad.- én biztos nem akarnék mondjuk magamról ilyen rajzot, de a lányok mások. Egy olyat mondjuk talán elfogadnék, amin alsónadrág még van rajtam, de teljesen meztelent biztos nem. Főleg, hogy Matt halálra szívatna, ha egyszer megtalálná, Dom meg még jobban zavarna. Alex barátnői mondjuk lehet természetesebbnek veszik az ilyet, nem tudom, ők mennyire szégyenlősködnek egymás előtt. Ez is egy olyan téma, amiről szívesen elbeszélgetnék Alexszel, mint például arról is, hogy a csajok miért falkában járnak vécére.
 Kicsit megnyugszok, amikor Alex biztosít róla, hogy az ő szülei sem tudják, hogy szexelünk már, bár ha fogamzásgátlót szedet vele az anyja, akkor azért rájött. Egy pár dolgot biztos gondolt már rólam szinte látatlanban is, például hogy elég felelőtlen vagyok hozzá, hogy ne védekezzek, meg hogy gyorsan lecsókolom a bugyit a lányáról. Belegondolva viszont anya biztos tudja, kitakarította a szobámat a strandos eset után, és látta az óvszeres dobozt, meg hogy egy hiányzik belőle. Nem hiszem, hogy tényleg bevette a vízi lufiról szóló dumámat. Bár kis szerencsével azt hiszi, hogy egyedül próbáltam ki, hogy milyen érzés benne lenni, az még mindig kevésbé gáz.
 - Hát, remélem egy darabig nem is jönnek rá. Fura lenne nagyon úgy nálatok.- a leggázabb az lenne talán, ha sikerülne úgy csinálnunk, hogy ránk nyissanak. Hiába lett volna hozzá nyáron nagyon kedvem náluk is, nem nagyon mertem náluk csinálni, és ez lehet jövő nyáron sem fog változni. Alex apja nagyon kedves, de kicsit azért félek tőle, hogy mit szólna. Szerintem semmi komolyat, de akkor is.
 Kicsit hidegnek érzem a levegőt, miután elválok Alextől, hogy elkezdjem megrajzolni a testét. Most tényleg nem akarok nagyon mást, csak megölelni, hogy a közelében legyek, de ez az időhúzás is az izgalomfokozás része. Megvárom, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, azután munkához látok. Igyekszem egyszerre gyorsan és pontosan rajzolni, de nem rajzolok mindent úgy, ahogy látom. Jobban ismerem Alex testét, mint a legtöbb dolgot, amit rajzolok, ezért le tudom rajzolni a hasának azt a részét is, amit a párna takar, szinte látom magam előtt. Most nem csak a szememmel rajzolok, mert érzem az ajka ízét, az öle illatát, a bőre puhaságát. És persze, benne van a felé érzett szeretetem is a rajzban, hiába igyekszem lerajzolni azokat az apró szépséghibákat, amik nem zavarnának soha senkit. Azt a két-három kis anyajegyet vagy észre sem veszem, vagy még be is szoktam őket vonni a játékba, amikor kényeztetem, és ettől még ugyanolyan angyalinak tűnik. Már akkor is gyönyörűnek láttam, amikor először találkoztunk, és még nem voltunk együtt, úgyhogy tudom persze, hogy objektíven nézve is gyönyörű.
 - Hát Matt belement.- félig nevetve mondom ki a mondatot, miközben rajzolok tovább. Matt mindig mondja, hogy milyen bevállalós nője van, de úgy tűnik, hogy a kalandjait azért mégsem szokta túl részletesen ecsetelgetni. Bár lehet, hogy nem volt több az egész egy-két percnél, és nincs is mit ecsetelgetni, olyan Caesarosan lezárható a jöttem, láttam, győztem mondókával.
 Kicsit izgulok, amikor megmutatom Alexnek a rajzot, de azonnal látom, hogy tetszik neki. Nem tudom persze, hogy miért nem látja a saját szépségét a rajzon, mert tényleg ennyire gyönyörű. A szépsége csak egy ok, de biztos volt szerepe abban, hogy őt választottam. Imádok vele beszélgetni, de a teste is vonz, most éppen olyan erővel, mintha valami mágnes lenne.
 - Dehogynem. Te vagy a legszebb lány. Sokkal szebb vagy, mint ezen a képen látszik.- rátapadok az ajkaira, és nem szólalok meg többet, már csak arra figyelek, hogy a lehető legjobban élvezze az előjátékot, és közben mégis akadálytalanul szabaduljak meg a ruháimtól. Csókolom a combját, nyelvemmel megcsiklandozom picit a bőrét, az ujjaimmal pedig már sokadszor felfedezem a forró üreget.
 Ez talán a kedvenc részem, amikor már érzek és látok mindent, és nemsokára elkezdődik ez az egész. Amikor benne vagyok, már kevésbé tudok gondolkodni, talán azért. Talán az az oka, hogy az, ha csak ő élvezi, önzetlennek hat, tudom, hogy nem a saját boldogságomért csinálom. Ilyenkor én még nem érzek semmit, teljes figyelmet tudok fordítani minden apró jelre, amivel üzen nekem, hogy élvezi, amit csinálok. Érzem a forróságot, az egyre hívogatóbb illatokat, minden sóhaj, minden kis nyögés végtelen örömet okoz nekem. Rövidesen meghallom a halk cuppogó hangokat is, amikor benedvesedik. Hosszú másodpercekig figyelem a bőrén lecsurgó cseppeket. Egész nap tudnám ezt csinálni, még ha meg is őríjt kicsit, hogy lent mindjárt szétdurranok a túlzott vérbőségtől.
 Kicsit meglepődök, amikor a hátamra lök, hogy azután rám üljön. Hangosan felnyögök, ahogy megérzem, még úgy is végigfut a remegés a testemen, hogy a nemi szervem nem csúszik be a nedves lyukba, hanem egy rövid érintkezés után a hasamra cuppan. Megérzem a forróságot, ahogy rám ül, az egyik kezemmel meg is érintem magam, hogy beigazítsam magam a puncijába, de amikor összeszorítja a térdét, inkább nem teszem.
 Hirtelen olyan izgalmas lesz, ahogy ő irányít, ez teljesen új, hogy úgy döntök, nem rontom el. Elengedem a farkam, és kicsit határozatlanul megfogom a combját a térdhajlatánál, a másik kezével pedig a csuklóját, majd az alkarját fogom meg gyengéden. Természetesen visszacsókolok, de hagyom, hogy ő vezessen, eldobom a szokásos dominanciám. Ilyet még úgysem nagyon csináltunk.
 Behunyom a szemem, és amikor levegőhöz jutok, halkan felsóhajtok, felnyögök, gyorsabban veszem a levegőt minden apró mozdulata hatására, ami ingerel. Érzem, hogy valami kifolyt belőlem, segítve, hogy a vékony bőr arrébb csússzon Alex minden apró mozdulatától. Az egész testem azt akarja, hogy tegyem végre magamévá, az izmaim megfeszülnek és elernyednek. Amikor a makkom összeér a csiklójával, belenyögök a csókba, és kicsit összébb szorítom a kezeim és a szemhéjam, de utána újra elernyed a testem. Ennyi élvezet kicsit szinte már fáj, de nem sietek levezetni. A strandon mindent én irányítottam, most hagyom a lányt érvényesülni. Végigsimítom a derekától a térdéig a combját, de nem teszek semmi kezdeményezőt, és a szemem is csukva marad, hogy jelezzem neki: most ő tesz magáévá engem.

          Tudom, hogy az élet néha nem olyan helyzetekbe sodor, mint amilyenekre számítunk, és amilyeneket könnyen meg tudunk emészteni, de távol lenni tőle a nyáron, és ebbe bizonyos szempontból még a nálunk töltött idő is beleszámított, borzalmas volt. De túléltem, ő is túlélte; most itt vagyunk mind a ketten, és tudom, hogy ha nem is életünk legszebb órái következnek, nem fogjuk elfelejteni soha többé. Hogy apu mennyit sejt, fogalmam sincs, azt viszont sejtem, hogy anyu többet, mint amit sejtetni enged. De tudom, ha akármelyikük is rájönne, akkor nem történne semmi. Remélem. Talán.
          Elmosolyodom. Valahogy Mattről el is tudtam képzelni, hogy nem fogja annyival lezárni az egész mesét, hogy megvolt, jó volt, és újra csináljuk majd. Oké, Freya se ennyit mondott, de nem volt sokkal bőbeszédűbb sem. Arról pedig nem fogok elkezdeni veszekedni, hogy akkor vagyok-e olyan szép, mint a képen. Felesleges, hiszen a tehetsége egyértelműen szebbé varázsolt, mint amilyen vagyok, bár apu többször is mondta már, hogy anyut is le fogom körözni, és ha ez bekövetkezik, akkor mindent el fog követni, hogy megvédjen. Nem tudom, hogyan értette pontosan ezt a megvédés dolgot, és azt se tudom, hogy már elkezdte-e, de szerelmemet könnyen és gyorsan fogadta el, aminek nagyon örültem. Persze azt a néhány pillanatot leszámítva, mikor azt hitte, hogy nem látom, mikor figyelt minket. Mint esténként, mikor a hintaágyban ültünk, és a naplementét néztük. Tudtam, hogy a tekintete valahonnan óvón védelmez, éreztem a hátamban, mintha egy kést döfött volna belém.
          És most itt vagyok, ebben a szobában, aputól távol, éppen szerelmem csókolom, és már alig várom, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie, de még nem most. Most még kényeztetni akarom egy kicsit a testét, testének minden porcikáját, az ajkával kezdve, egészen a lábán lévő kisujjáig. Az egyik kezem a hasára teszem, amit lassan simítok végig, a másikkal pedig megtámaszkodom, és közel hajolok hozzá, de csók helyett a fülébe harapok kicsit, majd egy lágy csókot lehelek rá, amit tovább folytatok a nyakán lefelé egészen a mellkasáig. Ott megcsókolom néhány helyen, amíg testemmel lejjebb csúszok, aztán folytatom az utamat lefelé egészen addig, amíg el nem érem az ágyékát.
          Odaérve meggörbítem a hátam, egyik kezemmel a péniszét veszem kezelésbe, és közben csókokkal kényeztetem a hasa alját valamint egyre közelebb haladok hozzá, míg végül a számba nem veszem. Azt akarom, hogy ne csak én érezzem azt a gyönyört, amit okozni szokott, ő is kapjon belőle, amíg el nem jutunk odáig, hogy mind a ketten kiélvezzük egymás közelségét.
          Nem tudom, nem is érdekel mennyi idő telik el ebben a pózban, azt viszont tudom, és számít is, hogy élvezi. Hallom a sóhajaiból, hallom a levegővételéből. Először nehezen állom meg, hogy ne harapjak rá, és végül sikerül is megállnom. Azt sem tudom, minek köszönhető, hogy nem ment el még, de örülök neki, hiszen az igazi kényeztetés csak most kezdődik. Elengedem, elkezdek újra felfelé haladni, de ezúttal úgy helyezkedem, hogy mindjárt belém is hatoljon. Akkor egy kicsit hangosabb sikoly hagyja el az ajkam, mivel mélyebbre és gyorsabban megy, mint az eddigi alkalmakkor, de elmosolyodom.
          Lassú mozgásba kezdek, amit felsőtestemmel megtoldok a lehetőségeimhez mérten, egy kis tánccal. Kezemmel a hajamba túrok, másikkal a mellem fogom, majd ráhajolok, hogy egy mosoly kíséretében megcsókoljam. Remélem sokáig tart még ez a pár óra, mert szeretném lassan kiélvezni minden egyes pillanatát. Szeretnék mindent megadni neki, akármire is van szüksége, és ahhoz sok idő kell, mert nem akarom elsietni egy percig sem. Kicsit gyorsítok a tempón, miközben egyre hevesebb nyelves csókokat adok neki, néha ráharapva az ajkára, és csak ekkor véve levegőt is. Már, ha a sóhajok és nyögések engedik, hogy levegőt vegyek, vagy őt csókoljam.

Egyre nehezebbnek érzem minden másodperccel, hogy itt vagyok Alexszel, hozzáérek, de egyelőre még csak simogatjuk egymást. Ellenállok viszont a késztetésnek, hogy felgyorsítsam az eseményeket, mert azt akarom, hogy most ő irányítson. Ez talán a létező legjobb mód arra, hogy jobban megismerjük a másikat, megtudjuk, mit hogyan szeret, és mennyire önzetlen, mennyire szeret valójában. Én az első alkalomtól kezdve újra és újra meglepem magam azzal, mennyire sokáig képes vagyok egyoldalúan gyönyört okozni neki, és soha nem arra figyeltem, hogy nekem jó legyen. Azon viszont nem lepődök meg, hogy Alexis önzetlen, amikor rá kerül a sor.
 Visszacsókolok, az egyik kezemmel a haját simogatom, a másikkal pedig a fenekét érintem meg, amíg el nem kezd lefelé haladni. Akkor muszáj kicsit meggyűrnöm a kanapé anyagát, megszorítani valamit, hogy könnyebben visszafogjam magam. Amikor a keze lassan elkezdi fel-le húzni a bőrt, érzem, már robbanás közelében vagyok, amikor pedig végül a szájába vesz, hangosan felnyögök. Egy pillanatra lehunyom a szemem, azután kinyitom, és mereven a plafonon játszó fényeket kezdem nézni. Annak ellenére, hogy nem csinálja gyorsan, muszáj valami másra gondolnom, másra figyelnem, mert biztos nagyon gyorsan vége lenne. Arra viszont nem tudok figyelni, hogy halk legyek.
 Hosszú percekig vagyunk így, mielőtt pozíciót vált, és végre először megérezzük egymást úgy, hogy nincs közöttünk semmi. Egyszerre nyögök fel a lánnyal, miközben a csillogó szemekbe nézek, a derekára helyezem a kezeim, és mélyebbre simítok, mint eddig bármikor. Hagyom neki, hogy vezessen, csak alkalmazkodok a mozgásához, ami szerencsére elég lassú hozzá, hogy ne menjek el másodperceken belül. Forróbbnak érzem a levegőt, mint valaha, minden levegőt sóhaj vagy egyre hangosabb nyögések keretében engedek ki. Egy-két percig még legeltetem a szemem azon a tökéletes felsőtesten, a két hegyes mellen, a kipirult arcon, azután lehunyom a szemem, és visszacsókolok, megérintem a nyelvét a sajátommal, vad harcba kezdek vele.
 Szeretném, ha örökké így lehetnénk, de tudom, hogy nagyon rövid időn belül el fogok élvezni, úgyhogy elengedem a derekát, és megpróbálok segíteni neki, hogy hasonlóan rövid idő alatt eljuthasson a csúcsra. Annyira nem lesz nehéz munka, érzem, hogy már ő is szinte robbanásig feszült. A bal kezemmel megérintem a jobb mellét, amit először kicsit körbecirógatok, azután kezelésbe veszem a kis, hegyes mellbimbót, körkörösen masszírozni kezdem, gyengéden, óvatosan belecsípek. A másik oldalon először csak simogatom az oldalát és a combját, de azután a kezem belülre vándorol. Nem férek hozzá a legérzékenyebb részekhez, ezért csak a kis, fel-le mozgó dombra teszem a kezem, amit masszírozni kezdek. Figyelek rá a csókon keresztül is, hogy észrevegyem a visszajelzéseiből, mi az, amit a legjobban élvez.
 Talán egy perc sem telik el azután, hogy megérintettem a mellét, érzem, hogy eljutottam a csúcsra, és semmit nem tehetek ellene. Elválok az ajkától, hogy felnyögjek, miközben az egész testemen remegés fut végig. Most érzem meg igazán, mennyivel jobb így, óvszer nélkül, hogy szabadon vagyok, és nem kell azért aggódnom sem, hogy esetleg baleset történik. Így, hogy teljesen el vagyok lazulva, szinte egy örökkévalóságnak tűnik még az az idő is, amíg az orgazmus tart. Talán ez a legintenzívebb, amit valaha éreztem. Remélem, hogy Alex is eljutott a csúcsra, bár azt hiszem, ezt már az sem rontaná el igazán, ha ezután még segítenem kéne neki befejezni. Tudom, hogy ő is úgy élvezte, mint én.

          Mondják, hogy ha megtaláltad azt, akiért bármit megtehetsz, akkor nem számít majd semmi. Ezt a mostani lopott óránkat szeretném arra felhasználni, hogy megadjak neki mindent, amit csak akar, és még azt is, amiről most nem gondolja, hogy akarja. Azt nem tudom, hogy mennyire érzi jól magát az irányításom alatt, de abban biztos vagyok, hogy tetszik neki. A sóhajok, a mély levegővételek, amik elhagyják mind a kettőnk ajkát elég árulkodóak. Valahol, nem is tudom mikor, megszűnik számomra a külvilág, már csak ő van, a vágyai, az akarata. Amíg le nem hunyja a szemét, elmerülök azokban a zöld íriszekben, utána viszont én is lehunyom a szemem. Csak egy percre fut át a kétség rajtam, hogy mi van, ha bármi is rosszul sült el a terveimből, de aztán már el is felejtem ezt az ostobaságot, hiszen semmi sem sülhet el rosszul.
          Hogy mennyi időm van még vissza mielőtt elélvez, azt csak ő tudja, de addig is gyorsítok még egy kicsit a tempón. Már elég közel vagyok a csúcshoz, de addig úgyse fogom abbahagyni, amíg őt is hozzá nem segítettem ehhez. Végül úgy tűnik, hogy én előbb elélvezek, mint szerelmem, de nem hagyom abba, mennem, csinálnom kell tovább, hogy neki is jó legyen. Hogy mennyire más érzés lesz majd minden így, hogy nem kell használnunk óvszert, még elképzelni se tudtam. Ráhajolok a mellkasára, megcsókolom, de aztán egy olyan dolog történik, amire nem számítottam. Abban a pillanatban, hogy megérzem, elérte a csúcsot, én elérem még egyszer, és ez sokkal felemelőbb, mint az első. Teljesen más, mint korábban bármikor, és teljesen más, mint ahogy elképzeltem valaha is. Ez sokkal, de sokkal jobb, mint bármi más a világon.
          Mielőtt megszüntetném a közöttünk lévő kapcsolatot, csókolgatom még egy kicsit a mellkasát, a nyakát, végül lihegve még egy kicsit a fülébe súgok.
          - Szeretlek!
          Végül úgy helyezkedem, hogy ki tudja húzni magát belőlem, lefekszek mellé, a mellkasán járatom még egy kicsit az ujjam, ahogy a hasán látszódó kockák vonalát követem.
          - Őrjítően jó volt. Teljesen más, mint eddig. Ezentúl is így csináljuk, rendben?
          Felemelem a fejem, és adok egy csókot neki, de aztán vissza is fekszem az ágyra. Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb alkalom arra, hogy belefogjak abba a témába, a másikba viszont miért is ne?
          - Van egy jó hírem. Úgyse fogod kitalálni, hogy mit csináltam augusztusban és a múlt hét végén.
          Azért hagyok neki egy kis időt, hogy kitalálja, mert meg van az esélye. Nem, mégse, inkább elmondom én.
          - Emlékszel Hugh-ra, akivel a kviddics meccs után találkoztunk? Segített felkészülni augusztusban, így most benn vagyok a Griffendél csapatában.
          Felnézek rá, kicsit fel is könyökölök amennyire lehet a szűkös helyen. Kíváncsi vagyok az arcára, mikor megtudja ezt az egészet. Sokat gondolkodtam a jelentkezésemen, majdnem nem mentem el mégse, aztán ott kötöttem ki és végül csapattag lettem. Boldog voltam, majdnem rohantam szerelmemhez, hogy elmondjam neki az egészet, de végül meggondoltam magam. Sokkal jobb, hogy ezt most tudja meg, mint múlt héten. Átölelem a derekát és végül a vállára teszem a fejem.
          - Örülsz neki?
          Egyelőre nem akarok arra gondolni, hogy mi lesz akkor, ha egymás ellen játszunk. Nem hiszem, hogy gond lenne belőle, nem szabad, hogy ebből gond legyen. De ez úgyis kiderül majd abból, hogy örülsz vagy nem örülsz neki.

[– Persze... ezután is így csináljuk. Ez... fantasztikus volt.]

 Bármennyire szeretnék, egyelőre nem tudok válaszolni Alexnek szavakkal, kénytelen vagyok megsimogatni az arcát. Remélem, hogy ebből is tudja, mennyire szeretem, mennyire sokat jelent nekem. Azt hiszem, hogy többet, mint valaha bárki más jelentett, és talán többet, mint valaha bárki más fog. Ilyenkor, amikor együtt jutunk el a csúcsra, érzem csak igazán, mennyire szeretem őt.
 – Persze... ezután is így csináljuk. Ez... fantasztikus volt.– kicsit nehezen nyerem vissza a lélegzetemet, de azért szorosan magamhoz ölelem a lányt, néhányszor végigsimítva a hátát és az oldalát, miközben hosszan megcsókolom. Úgy érzem, hogy ezt örökké tudnám csinálni, ez most tényleg sokkal jobb volt, mint bármelyik korábbi. Mintha mostanra érett volna be kettőnk kapcsolata ennyire.
 – Gyakoroltál mára?– kissé játékosan benyúlok a lába közé, amit végigsimítok, de miközben a szemébe nézek, azért hagyom neki látni a mosolyom mögött, hogy komolyan érdekel, mit csinált. Úgy tűnik, hogy valami jó hír, jó is, hogy ő mondja el előbb, amit akar, nem én kezdek a „betegségemmel.” Mondhatnánk adottságnak, de most már inkább betegség. A fura álmokból rémálmok lettek.
 Talán nem túlzás azt mondani, hogy leesik egy kissé az állam. Alex... a Griffendél kviddics csapatában? Persze, ez megmagyarázza az extra izmokat, de azt mégsem, hogy hogyan tudott mindenkit maga mögé utasítani. Nem is szerette a kviddicset még néhány hónapja, akármilyen jól felkészítették, azért ez hihetetlen tehetség. Elmosolyodok, ahogy belegondolok, hogy az én kis főnixem bizonyára született tehetség. Benne van sajnos, hogy egymás ellen kell játszanunk, de nem fogok rá célozni, és probléma megoldva. Úgyis Pottert akarom leszedni. Őszinte az örömöm mindennel együtt.
 – Ez fantasztikus! Gratulálok! Már alig várom, hogy láthassalak. Milyen poszton játszol?– kissé talán jellemző, hogy ötletem sincs róla, hogy kik milyen poszton játszanak a Griffendélben, mert abból össze tudnám rakni a megoldást. Nagy eséllyel hajtó, alkatra talán az felel meg neki a legjobban, a fogót ugye tudjuk, úgyhogy az nem lehet. Átölelem én is kissé a derekát, közelebb húzom magamhoz, és hosszan megcsókolom. Most, azt hiszem, még jobban szeretem, mint korábban. Tényleg furcsa, hogy nem is ismertük egymást korábban, mert olyan, mintha a sors is azt akarta volna, hogy találkozzunk. Nem is akarom most elrontani az örömöt a rossz híremmel annyira.
 – Mi lenne, ha maradnánk még egy kicsit, esetleg egy kis pihenés után még egyszer összebújnánk, azután lemennénk kicsit dobálni a pályára? Nem vagyok annyira jó hajtó, de nagyon szívesen játszanék veled.– megcsókolom újra, átkarolom a combját, és olyan közel húzom, amennyire csak lehet. Olyan furcsa ráébredni, hogy ennyire lehet szeretni valakit.

          Nem tudom, hogy lehet-e bárki is boldogabb jelenleg nálam. Az sem érdekel, ha büntetést kapunk ezért a pásztoróráért. Az is csak tanulság lesz, hogy legközelebb jobban odafigyeljünk majd az eltűnésre. Örülök, hogy így alakult ez a reggel, és még jobban örülök annak, hogy szerelmem is boldog. Valamelyik nap a folyosón elhaladva egy érdekes mondatra figyeltem fel, ami nagyon is igaznak bizonyul. „Éld meg a jelent, de figyelj a jövőre, de ne hagyd figyelmen kívül a múltat.” Mennyire igaz ez, és most, hogy tudom már a teljes értelmezését, úgy gondolom, hogy szem előtt fogom tudni tartani teljes egészében. Amennyire csak lehet, szorosan hozzábújok szerelmemhez, fejemet a vállán pihentetem, a karommal pedig a hasánál ölelem át, de aztán áttérek a hajának piszkálásához. Vajon mennyi munka van benne, hogy mindig ilyen észveszejtően jól álljon?
          - Gyakoroltam, de nem épp úgy, ahogy gondolod.
          Belefogok a mesébe a nyári kalandjaimról, közben visszatérek a hasára, majd a végszónál felkönyökölök. A szemébe nézek, mert őszintén tudni akarom, hogy mit gondol. Én nem hiszem, hogy olyan nagyon jó lennék, és még csak nem is magam miatt csináltam, ezért vagyok a leginkább a véleményére kíváncsi. Elmosolyodom, mikor meglátom, hogy mennyire örül neki. Ezt a csillogást akartam látni már akkor mikor úgy döntöttem, hogy egy egyszerű nyári szabadidőnél többet akarok elérni a kviddiccsel.
          - Hajtó vagyok. Gondolkodtam rajta, hogy melyik poszt lenne a legjobb, de a terelő nem nekem való, fogónk már van, és nyáron is hajtóként voltam a legjobb. Az őrzőt nem véletlenül hagytam ki.
          Röviden összefoglalva, az őrző pozícióban töltött időm a gyakorlás során úgy alakult, hogy minden alkalommal másmilyen irányba mentem, mint amerről a labda érkezett. És minél többet lőttek be, annál rosszabb lett a teljesítményem. A végére már annyira kétségbeestem, ha közeledtek felém, hogy inkább leszálltam a földre és megvártam, amíg elmennek. Ez nem éppen a tökéletes őrző mintapéldája. Hugh hamar fel is adta.
          - Örülnék neki, ha gyakorolnánk kicsit, és az lenne a legjobb, ha veled tehetném meg. Legalább kifigyelném az ellenfél egyik terelőjének technikáját.
          Ismersz már annyira, hogy tudd, nem tennék ilyet szánt szándékkal. Amúgy is, ez fordítva is igaz. Ki tudnád figyelni az ellenfeled egyik hajtójának a technikáját. Elmosolyodom, és kezemmel a tiédhez érek, végigsimítok rajta a combomtól a válladig. Aztán hirtelen megfogom, és elveszem onnan.
          - De csak akkor, ha pihenés közben te is mesélsz valamit. Biztos van valami, és nem csak az, hogy Freya összejött még a vonaton Mattel. Szóval, hadd halljam!
          Rabul akarom ejteni a tekinteted, most inni akarom minden szavad. De mielőtt belekezdenél, közelebb hajolok hozzád, és megcsókollak. Hevesen, forrón, mint mikor már rátérünk a szexre, de ezúttal nem hagyom magam. Tudni akarom azt a mesét. Aztán talán én is mondok majd még valamit.
          - Ne szégyenlősködj, nem zavar, ha büntetést kapsz. Sőt, ha megérte, minden részletére kíváncsi vagyok. Vagy Dom csajozott be így hirtelen az év elején? Várj… - felülök, és kicsit összegömbölyödök. – Jól sejtem, hogy az új, külföldi diákok közül a te hálószoba-társad is lett valaki?
          Igyekszem pozitívan hozzájuk állni, de néha olyan nehéz. Nem hiszem, hogy bajt kavarnának, nem olyannak tűnnek, és mindenkinek jól esik, ha törődnek vele, befogadják őt. Nem tudom az új diákokkal mi a helyzet, de biztos vagyok benne, hogy nekik is jó lenne. Láthatóan kiráz a hideg, de inkább azért, mert a levegő kezd hűvös lenni, így meztelenül, kimelegedve. Fel is állok, hogy legalább a taláromat magamra kapjam, majd visszaülök melléd, kezemet a tiédbe kulcsolom. Ki akarom élvezni az együtt töltött időnk minden egyes percét.