A tudás hatalom, bővítsük hát...

          Még egyszer átgondolom ezt a mai napot. Még egyszer átgondolom ezt a mai órát. Hihetetlen, hogy ezzel akarom indítani a tanévet, de muszáj. A tananyag többi részéről először egyeztetni szeretnék más tanárokkal, ehhez pedig nem kell várnom másokra.
          Belenézek a tükörbe, és így utólag belátom, hogy nem feltétlenül volt jó ötlet, megborotválkoznom. Mármint régen volt ennyire sima az arcom, és tartom valószínűnek, hogy többet nem is lesz. Összeszedem a holmim a névsorral a tetején, majd megindulok a terem felé. Már többször is átnéztem a listát, de eddig nem tudtam rájönni, hogy valóban jól gondolom a dolgot, vagy csak rémálmom van, esetleg egy nagyon furcsa véletlen. De ha véletlen lenne az szembemenne a hitemmel, miszerint nincsenek véletlenek.
          Látom a terem felé igyekvő diákokat, és be is engedek magam előtt néhányat, mielőtt belépek és leteszem az asztalra a holmim. Van még néhány percem, ezért inkább felkészülök a témára. Az inferusok nem bonyolult, de nem is egy leányálom. És azt hiszem ez lesz az első olyan óra, ahol egyelőre csak elméleti oktatást tartok, mert egy élő inferust mégse hozhatok be az iskolába, a diákokat pedig nem akarom kivinni innen. Illetve ezt még meg kell beszélnem az igazgatónővel, ha visszakapok néhány választ a már elküldött üzeneteimre.
     Mikor megérkezik az utolsó diák is megfordulok.
          - Üdvözlöm önöket. Willow Fawcett vagyok.
          Bár, a tanévnyitó vacsorán be lettünk mutatva, azért mégis jobbnak tartom, ha így kezdem az órát. Lassan végigjáratom a tekintetem a társaság egy részén, és közben bele is kezdek.
          - Amennyiben bárkinek ismétlésre vagy gyakorlásra lenne szüksége, nyugodtan fordulhat hozzám az órák előtt, után vagy bármikor, ha felkeres az szobámban.
          Ennyi volt a közérdekű információ. Hány évfolyamon is kell elmondanom még? Kettőn mindenképpen, de akkor haladjunk is tovább.
          - A mai órán és az elkövetkezendő még néhányon az inferusokkal fogom megismertetni magukat. Kérem, nyissák ki a tankönyvüket a tizenötödik oldalon.
          Megvárom, amíg mindenki megteszi velem egyetemben. Tudom mi található azon az oldalon, de szeretnék jó példát mutatni, még akkor is, ha azonnal le is teszem a könyvet az asztalra, de közben füst szagot érzek. Egy kisebb tüzet és gomolygó füstöt fedezek fel az egyik asztalon. Azonnal arrafelé fordítom pálcámat és eloltom.
          - Megmondaná, hogy mi volt ez? Miért gyújtotta fel a tankönyvét?
          Amint ránézek, hirtelen elakad a lélegzetem és le se tudom venni róla a tekintetem. Nem, ez nem lehet. Ő nem lehet itt. Egész nyáron… Nem fél nyáron… a beszélgetéseink olyan természetesek voltak, olyan varázslatosak.
          - Miss… Miss… - Kezemmel a papírlap után nyúlkálok az asztalomon, amin a névsor van. – Miss Balmoral – mondom ki végül anélkül, hogy levettem volna róla a tekintetem.
          Kezemmel tovább kutatom az asztalomat, de ezúttal már arra figyelve, hogy eltakarjam a vörös arcomat a diákok elől. Nagy nehezen megtalálom, amit keresek, de közben leverek néhány dolgot, és a nyaklánc is kicsúszik a talárom alól. Elindulok felé, és átadom neki a könyvem, ezúttal kicsit komolyabb hangon, és kevesebb vörössel az arcomon.
          - Kérem, ezt ne gyújtsa fel, és amint lehet, pótolja a sajátját.
          Az asztalhoz visszafelé menet visszalebegtetem a leesett holmikat a helyükre, majd az osztály felé fordulok, de ezúttal látványosan kerülöm annak a lánynak a tekintetét, akiből egy fél nyáron keresztül próbáltam kihúzni, hogy melyik iskolába jár.
          - Tehát az imperiusok. – Összeszedem a gondolataimat, majd rájövök, hogy mekkora marhaságot mondtam. – Elnézést, az óránk témája még mindig az inferusok. Az inferusok olyan halott testek, amiket sötét varázslók, illetve a sötét mágiában jártasak képesek létrehozni. Ha jól tudom a mugliknál ezeket a sétáló halottakat hívják zombiknak. Szerintem ez az elnevezés már sokkal ismerősebb. A sötét mágia ezen ágát nekromanciának hívják.
     Nem tehetek róla, de a tekintetem folyton visszavándorol. Tereld el a figyelmed.
          - Találkozott már esetleg valaki iguánnal? Nem, inferusszal?
          Tereld el a figyelmed, tereld el a figyelmed. Sóhajtok egyet, majd rájövök, hogy mennyire nagy hülyeséget kérdeztem. Nem biztos, hogy itt ülne közöttünk az illető.
          - Meg tudná mondani valaki, hogy hogyan néz ki egy inferus?
          Ezt még akkor is meg tudják mondani, hiszen egy újabb ostoba kérdést tettem fel. A könyvben szerepel egy kép, amin látszik egy.
          Amíg várom a válaszokat, addig is próbálom, kicsit jobban próbálom, mint eddig elterelni a figyelmem, és remélem, hogy ez nem fog majd kitartani az egész órán. Igen, Minerva Balmoral, csak te tudod kiváltani ezt belőlem.

The history book on the shelf
Is always repeating itself

          Emlékszem, már az egészen korai emlékeiben is élénk esőszag tapintható, ha ügyesen forgatom bennük a csuklóimat - még nincsenek sebek, csak föntről potyogó könnyek kopogása a fejünkön és bőrünkön. Eleinte féltem a viharoktól, mert zajosak voltak, hatalmas cintányérral csapkodók, és ilyenkor az ágyam alatti lapos, hideg deszkapadló tűnt az egyetlen biztonságos helynek, ami megvédhet a palástot vető fényes villámlástól, az égiek bizonyítékától arra, hogy léteznek, és nagyon is szeretnék, ha erről tudomást vennék.
           Most, hogy nemcsak megtanultam táncolni benne, de a másoknak szürkébe vegyülő, vizes pasztellszínek közé felskiccelhetnék egy sármos arcélet, egy mélyre hatoló, késpenge pontosságú, mégis ölelésre csábtó szempárt, azok húrokat pengető tulajdonosát, kijelenthetem, hogy nincs mitől félni, a megmagyarázhatatlan hideglelés egy részét valaki kinn felejtette az esőben, ami magába olvasztotta a rettegés sötét színeit. Elmosolyodom: inkább a következő órámon kellene merengenem, de mit tehetnék, ha egyszer hallom akaratlanul is az életem viharának még távoli, de nagyon is követelőző dörgését? Még nem esik, de már nincs távol a lehetőségek szelének kényelmességet felhorzsoló simogatása, nincs messze a sors fölött való keserédes nevetgélés egy szál cigarettával, ami bevilágítja a következő lépéseket, de soha nem magát az utat? Hiányzol, Willow, főleg most, mikor a sokadik új tanárt ismerjük meg, és aki bizonyára azon gondolkozik, miért nincs még jelen Minnie Balmoral, akinek jó példával kellene elöljárnia, elvégre valaki valahol úgy vélte, jó prefektus lesz belőle. Elnyomom a cigarettámat, aztán felkapom a táskámat, és már robogok is a terem felé, még épp időben, bár nem lehetne sztahanovizmussal meg túlzott lelkesedéssel vádolni, és úgy vágódom be Natalie mellé, mint aki soha még csak a kifejezést sem hallotta, hogy dohányozni.

      Csukódik az ajtó, dobolok a combomon, válaszol rá Natalie szuszogása, aki elég izgatott valami miatt, de kit érdekel most ez, én már rég derékig a táskámban hasalok, hogy megkeressem a tankönyvemet, ami volt olyan kedves, hogy legalulra navigáljon. Távolról valami zümmögés duruzsol felénk, a szemem sarkából látok is egy taláros alakot magyarázni, de nem ütögeti sehogy az ingerküszöbömet, azt ugyanis az érzés sajátítja ki magának, hogy mintha megharapott volna valami idelent... De nem lehet, az első héten járunk, nincs itt felejtett reggeli maradék, nincs elkummantott rivalló, és főleg nincs egyiknek sem oka belém mélyeszteni a kis fogait, azt megteszi helyettük a balszerencse. Tényleg, még arra is van időm, hogy elgondolkozzam, régi barátom miért nem kísérget mostanában sűrűbben, elvégre eddigre már jó szokásom szerint le kellett volna, hogy zuhanjak minimum egy lépcsőről valami fene által odaevett beakadó szőnyegszél miatt, esetleg bokával lenyomozhattam volna a trükkös lépcsőfokok valamelyikét, mégis, gyanúsan elkerül az efféle sorsbéli jóakarás.
        - ... a hajad. - zárja le a suttogó kommentárját egy levegővétel erejére Natalie, amiért nagyon hálás vagyok, de a szünetet a vállam lökdösésével tölti ki - Ez a pasi pont úgy néz ki, mint amelyik a képeiden van!
        - Aha, hát hogyne. - bólogatok, mert megtalálni vélem a könyv csücskét, és végre rá tudok markolni - Kettőnk közül legalább te figyelhetnél, hátha elhangzik valami lényeges.
        - Ide néz! Ide néz!
        Még ég valami csípős válasz a nyelvemen arról, hogy ha esetleg nem felejtette volna el merőben véletlenül begombolni az utolsó két gombot a blúzán, csak egy lehetnék a kissé álmos diákok közül, de akkor eleget teszek valami belső megérzésnek, és felnézek, majd azzal a lendülettel ki is teszem a padra magam elé a végre megtalált tankönyvet. Na nézzük azt a tanárt...

          NEM. NEM. NEM.
Az eredetileg biztos szépreményű tankönyv olyan csodálatos máglyaként lobban fel előttem, amilyet nem vagyok benne biztos, hogy akaratlagosan tudnék kicsiholni magamból. Tisztességes tűzvészként fölcsap jó magasra, de legalább eltakarja a házam színeibe öltözött arcom, és a ropogása elnyomja azt a döbbent kis nyögést, ami felszakad belőlem, és ha hangokat lehetne utólag mondatokra bontani, valahogy úgy hangzana, hogy 'WILLOWUGYETEISÉRZEDAZIRÓNIAGYENGÉDLÓRÚGÁSAIT?!', de egyébként csak valami olyasmi, hogy 'Ööööö.'
          Meglepő lenne, ha az eddig annyira hülye módon hiányolt balszerencse nem ütné tovább a vasat, és nem vonzaná ide Willow-t, bár nem is értem, miért akarom megmagyarázni, hogy feltűnt neki egy egész pokoljárás itt, testközelben. Megfordul a fejemben minden lehetőség: elbújni a pad alá, elegánsan kiájulni az élénk stílusban lángoló padunkból, és még sok hasonlóan értelmes és megvalósítható elképzelés, de ehelyett csak ülök itt, mint aki élete legbizarrabb élményét éli át, és ez Minnie Balmoral esetében igen komoly kijelentés. Natalie nem szeppen meg, habár azért valami olyasmit el lehetne várni tőle, hogy ösztöneire hallgatva meneküljön, mielőtt szerez néhány elsőfokú égési sérülést, de nem, ő jó érzékkel a hátsóján marad, és várja a dráma kibontakozását. Nem kell sokáig...
           - Ártatlan vagyok. - meglepően kerekre sikerült ez a két szó, a rohadt életbe, miközben a saját nevemet sem tudnám megmondani, de nem baj, mert ő kimondja helyettem is. Ms. Balmoral, az. Ms. Balmoral most szeretne vájni a padlóba egy kis lyukat, tanár úr, és ott szépen meghalni, elfelejtődni. Azért ez a vízsugár elég vehemensre sikerült, be is terít rendesen, Natalie pedig eldönthette, hogy nem fog segíteni, mert teszem azt, előzékeny vállveregetések helyett szimplán kiröhög. Meg még jónéhányan. A szenes könyv maradványainak ellenállhatatlan illata igazán otthonos érzést teremt bennem, és ahogy kisöpröm az arcomból a sötétre nedvesedett tincseket, azt illusztrálni kellene az utókornak. Nem ám egy tóból kiemelkedő hattyú vagyok, hanem az ügyetlen kiskacsa.

          Azért látom, Willow legalább annyira zavarban van, csak anélkül, hogy nyakon hintenék némi vízzel. Remélem, most az arcomon folydogáló patakokról nem pont Párizs jut eszébe... de kit is álltatok, felgyújtottam a tankönyvemet a látványára, megállítottam egy óriáskereket. Lassan zökkennek helyükre az akkori talányok, és ugyan ez most rengeteg mindent magyaráz meg, valaki bennem, talán a józan eszem utolsó kis maradéka, azt sikoltozza, hogy 'MIÉRTNEMJÖTTEMRÁHOGYVARÁZSLÓVAGY?!'. De hősiesen elnyomom, mert jön is a következő próbatétel, ugyanis idejön hozzám, Natalie szemei meg tányérméretűvé gömbölyödnek, sejtésem szerint azért, hogy jól visszatükröződjenek benne a megaláztatásunk elemei.
            - R-rendben, professzor úr. - magamra erőltetek valami ügyetlen rezzenéstelenséget, de akkor a mögöttem ülő pennája törik látványos reccsenéssel ketté, így inkább úgy teszek, mintha nem történt volna semmi - Vigyázni fogok mag...rá.
          Gyorsan megszárítom magam, bár ahogy hullámzik körülöttem az akaratlan mágia, még benne van a pakliban, hogy mondjuk a hajamat is felgyújtom, de ez már nem történik meg, zajlik az óra zavartalan, csak valaki elfelejtette letörölni a vérvörös temperát az arcáról ugyebár. Natelie az öklébe kuncog, aztán hirtelen hallgat el, mert a bokája találkozik a magas sarkammal, és ennek nem örül túlzottan, de nem is baj, ne derüljön már ennyire a balszerencsémen. A fejünk fölött bizonyára elhangzik valami kérdés, engem lefoglal, hogy ne robbantsak fel magunk körül lehetőleg semmit, bőven elég pletyka fog majd szárnyra kelni ezután, elvégre kinőttünk abból, hogy ilyesmik történjenek körülöttünk.
              - Miről van szó...? - próbálkozom a mögöttem ülőnél ártatlanul, mintha nem az én lelkemen száradna a pennájának rövid élete - Mi a téma?
            De ő csak vigyorogva a könyv oldalszámát suttogja, aztán a visszatartott röhögéstől meghatva inkább elfordul, szóval még eggyel kevesebb hallja a feltett kérdést. Egy sóhajjal nyitom csak ki a könyvet, de akkor eszembe jut, hogy kihez is tartozik, és a lapok vad kergetőzésbe kezdenek. Rátenyerelek, és ugyan érzem, hogy kicsúszik a kezemből az önuralmam minden maradék kis üveggolyója, hogy aztán szétszóródjon alattunk, és majd az esésünket okozza, azért próbálkozom még. Becsülettel.
              - Sokban függ a halálának módjától. - igen, ez az, csak beszélgessünk kényelmes és ismerős témákról, mint a sötét varázslatos praktikák, halál, kínzás, holttestek - Illetve magától a szándéktól, amellyel életre keltették őket. A test még a halál beállta után is képes bizonyos fokú változásra, már amennyiben a körülmények megfelelőek, így ez befolyásolja az inferus külsejét is. - figyelmen kívül hagyom, hogy Natalie olyan jól szórakozik, mint aki komédiát néz - Egyébként Mr. Fawcett, az inferus és a zombi két külön fogalom, nem ugyanaz a kettő. De léteznek más fajta reanimált holttestek is egyéb országok kultúrájában...
              Mindig kicsit kínosan sokat tudtam a nagyon gusztusos részéről a fekete mágiának, de ha egy olyan háztartásban nősz fel, ahol az ilyen témák csak úgy röpködnek a vacsora fölött, mint másoknál a 'hogy vagy?', nem okoz gondot elméleti szinten boncolgatni őket. Később aztán apa és Emma, a maguk morbid humorával hozzájárultak még a dologhoz, nehogy véletlenül értelmes, könyvet nem felgyújtó ember legyen belőlem.
              Szinte hallom, ahogy a távolban kitör a vihar. Habár süt a nap, lágy fénye szinte glóriát rajzol a terem padjaira, azért odabent szakad az eső, és táncolunk benne. Épp csak mostantól úgy, hogy mások ne érezhessenek belőle semmit...

Tikk-takk-tikk-takk… Louise karóráján ütemesen menetelt körbe-körbe a mutató. Fejemet oldalra billentve próbáltam leolvasni az apró kis szerkezetről a pontos időt. Még három perc becsöngetésig – állapítottam meg, majd egyenesbe hoztam a nyakam végén terpeszkedő, szőrrel borított, csúf focilabdát – a fejemet.
- Mindig öröm veled beszélgetni – pillantottam a lányra, aki olyannyira belefeledkezett a könyvébe, hogy már közel negyed órája teljes némaságban ültünk egymással szemben. – Na hagylak, stréberkedj csak tovább.
Tőlem nem túl megszokott, elegáns szökkenéssel leugrottam az ablakpárkányról, ahol mindaddig a lábamat lógattam, majd szembefordultam Louval és belepillantottam a könyvébe.
- Ja, hogy csak szimulálod a tanulást! – Vigyorogtam rá a lányra, aki a számmisztika tankönyv mögé a tegnapi Próféta számát rejtette. Nem értettem az okát, hogy miért titkolózik előttem, míg meg nem pillantottam az újságban azt az öltönyös ficsúrt, aki idén nyáron hivatalosan is felkerült a halállistámra. Szívből gyűlöltem Maxwell Shafiqot, és önmagamat is, amiért féltékeny voltam arra az öltönyös hólyagra.
- Végre az újságban is megírták, hogy pedofil? Vagy ő nyerte a hónap legszürkébb öltönye díjat? Netalán kiderült, hogy még mindig az anyjával él? Vaagy…
- Elég lesz – fojtotta belém a szót a lány, mire én kajánul elvigyorodtam. Pont ekkor szólalt meg a csengő.
- Még van pár, de azokat majd este elmondom. Na további jó olvasást, Mrs. Redway!
Köszönésképp Peace jelet mutattam neki, majd sarkon fordultam és belevetettem magam a hömpölygő diákok sokaságába.

A Sötét Varázslatok Kivédése azok közé a tárgyak közé tartozott, melyek új oktatót kaptak a nyáron. Mondjuk az SVK esetében ez nem is lehetett másképp, hisz az előző tanár jelenleg is az Azkabanban csücsül, az őt megelőző halott, aki előtte volt, az szintúgy börtönben van, aki meg ő előtte volt az meg megint csak halott. Valamiféle bizarr sorminta kezdett kirajzolódni az elmúlt évek SVK tanárainak sorsát illetően.
Beléptem a terem ajtaján, majd gyors lehuppantam Jared mellé, a régi helyemre. Ha a padom és a székem nem is, Jared azért a régi volt. Ugyanolyan értetlenül bámult a könyvébe, mint régen. Hmm, látom olvasni azóta sem tanult meg – futott át agyamon a gonosz kis gondolat, de nem voltam akkora kőbunkó, hogy mindezt hangosan is kimondjam.
Sandán rávigyorogtam régi cimborámra, majd jó prefektushoz hűen végre a tanárra emeltem a figyelmemet. Hmm, egy faszi – állapítottam meg bölcsen, mert nem véletlen voltam már hatodik éve hollóhátas. Jobban örültem volna végre egy nőnek, de hát ez van. Így legalább talán tanulok is valamit, és nem vonják el a figyelmemet.
Felkönyököltem az asztalra és tenyeremmel megtámasztottam a szőrös képemet. Hiába próbálkozol, Fawcett – gondoltam magamban -, ilyen bundát nem tudsz növeszteni. A szakáll alatt vigyorra húztam csúf képemet, pont akkor, amikor az első sorok környékén kigyulladt az a bizonyos tankönyv.
- Oké! Ki engedte be Finnigant a terembe?
A gúnyos kérdés, melyet feltörő kacagás követett, valahonnan a hátam mögül érkezett. Én ezúttal nem nevettem a többiekkel. Nosztalgikus érzés kerített hatalmába, ahogy felidéztem egykori bajtársam, Seamus képét. Hányszor láttam őt felgyújtani dolgokat a Szükség Szobájában, abban a pár hétben, míg együtt bujkáltam a DS-sel? Mintha ezer év telt volna el azóta…
- Tehát az imperiusok... Elnézést, az óránk témája még mindig az inferusok. Az inferusok olyan halott testek, amiket sötét varázslók...
És tessék, Mr. F. máris kizökkentett a jóízű nosztalgiázásból. Megdörzsöltem a szemeimet, majd végre tényleg elkezdtem figyelni a fiatal tanárra, nehogy szó érje a ház elejét. Ötletem sem volt melyik ökör választott meg engem ismét prefektusnak a tanári karból, de ha már hozzám vágták a tanári címet, úgy véltem illendő lenne figyelnem a tanórákon.
- Találkozott már esetleg valaki iguánnal? Nem, inferusszal? Meg tudná mondani valaki, hogy hogyan néz ki egy inferus?
- Jó ég, vajon mit csinált ez McGalagonnyal, hogy felvették? – A felettébb illetlen, és minden tekintetben sértő kérdésemet csak Jared hallhatta, mégis a szám elé kaptam a kezem, mikor tudatosult bennem, hogy ezt hangosan is kimondtam. – Ennyire senki nem izgulhat…

I am closer now
To finding Neverland

   A sötét varázslatok kivédése mindig is egy olyan tantárgy volt, amivel kapcsolatban vegyes érzéseim voltak. Mármint talán nem is ez a jó szó, a vegyes annyi mindent takarhat. Egyfelől kissé bizonytalannak éreztem magam a sötét varázslatok terén, hiszen rengetegszer elgondolkoztam már azon, vajon ki és mi célból találta ki ezeket a varázslatokat? Vajon milyen folyamatokon eshet át egy ember ahhoz, hogy ilyen szörnyű dolgokra legyen képes, és itt gondolok akár az átkokra, akár a kreációkra. Másfelől pedig érdekesnek is találom a tárgyat, valóban hasznos tudást ad át, hiszen mostanában egyre fontosabbá vált, hogy megfelelően védekezhessünk ezen sötét eredetű varázslatok ellen.
   Az mindenesetre kissé lelombozó, hogy idén is új tanár fogja tanítani. Persze, természetesen örömmel tölt el, ha arra gondolok, hogy akik tavaly voltak, idén már nincsenek itt, azokon az órákon mindig mélységes szomorúság és csalódottság töltötte el lelkem. Nem szerettem részt venni rajtuk, ám muszáj volt. Most azonban egy teljesen új férfi fog bejönni, bizonyos Willow Fawcett. Már a nyáron megírta a Próféta az új tanári kar névsorát, s az évnyitó lakomán is megjegyeztem a nevét. Intelligens, és kedves embernek látszott, reménykedem, beváltja eme ígéreteket.
   A terem felé tartva több ismerőssel is találkozom, boldog mosollyal köszöntöm őket. Kellemes érzés viszont látni mindüket az előző tanévben történtek után. Olyan, mint egy hosszú, zord tél után a tavaszi virágzásba érkezni. Én pedig boldogabb vagyok mint valaha, hiszen a sok rossz dolognak vége szakadt, újra itt lehetünk mindannyian, a Roxfortot újjáépítették, és teljes biztonságban élünk. Minden tökéletes, pont ahogyan az kényelmes.    

- Szép napot, Tanár Úr! – köszönök Fawcett professzornak a terem ajtajához érve, s illedelmesen megköszönöm neki, hogy előre engedett. Nem ülök túlzottan hátra, a középső padokat általában kényelmesnek találom, így a harmadik sor szélére pakolok be. A könyvet kikészítem az asztalra, és mosolyogva tekintek körbe a teremben. Minden pont olyan, mint amilyenre emlékeztem, ez pedig kellemes érzéssel tölt el.
   Rövidesen mindenki megérkezik, és az óra kezdetét veszi. A magyarázó, bevezető szavak közben bólogatok, jelezvén, hogy figyelek, és felfogtam, amiről beszél, s ahogy kér, a könyvem is kinyitom a megfelelő oldalon, ám amíg én a képekkel vagyok elfoglalva, a padsorunk elejéről fura hangok jönnek, a szomszédos padok között meg Grisam felnyüszít. Kissé nyújtózkodnom kell, hogy lássam, mi a helyzet, de csak Minnie az. Úgy tűnik felgyulladt a könyve, ami igencsak különös dolog. Kissé távolabb tolom a sajátomat magamtól, remélvén, hogy ez nem valamiféle átok, és az adott kiadás összes példányára jellemző a gyulladás. Vagy lehet, hogy csak akkor produkál hasonlót, ha az adott oldalon nyitjuk ki. Hmm…
   Idő közben a professzor is és a többiek is visszatérnek az óra témájához. Páran még kuncognak kicsit, én azonban inkább amiatt aggódok, hogy mi van, ha az én könyvem is felgyullad. Remélem nincs igazam, és csak Minnie csinált valamit rosszul. Inkább hátradőlök a széken, és próbálok elvonatkoztatni a könyvtől, és a tanárra figyelni, azonban az sem okoz kellőképpen elégedettséget, hiszen úgy tűnik eléggé izgul, amit nem tudok mire vélni. Az igazgatónő már majdcsak nem alkalmazott egy olyan férfit, aki lámpalázas, ha fiatalok előtt kell beszélnie. Szegény, bárcsak tudnék neki segíteni, ráadásul helytelenül is mondja, amit mond!
- Professzor! – teszem fel a kezem, s bocsánatkérően mosolygok. Igazán nem szerettem volna félbeszakítani, remélem nem fogom nagyon megzavarni a gondolatmenetét. – Elnézést, de nem fogalmazott túl precízen. Azt mondta, hogy az inferusok olyan halott testek, amiket a sötét varázslók, vagy a sötét mágiában jártasak képesek létrehozni. Ahogyan én tudom viszont, ez nem így van, hiszen az említett varázslók csupán úgymond újból életre keltik a már eleve halott testet… amennyiben ezt az új életformát lehet egyáltalán életnek nevezni. Úgy vélem, nem. – teszem még hozzá, s toldom meg egy újabb bocsánatkérő mosollyal.

   Ezután többször is eltéveszti az inferus nevét, én pedig nem pontosan tudom, hogy mit is gondoljak róla. Persze, a korábbi tanáraink nem voltak jók, ám az ő szakmai tudásukban sosem kételkedtem, Fawcett professzor viszont igazán esendőnek tűnik, olyasvalakinek, akinek szüksége lenne némi támogatásra. Biztosan nem lehet egyébként egyszerű neki, csak azt sajnálom, hogy én nem tudok könnyíteni a helyzetén. Ahogy Minnie válaszol a feltett kérdésére, szaporán bólogatok, s közben elismerően nézek a lányra. Én magam nem tudtam volna ilyen precízen megfogalmazni, úgyhogy örömmel tölt el, hogy ő megtette. Hátam mögött véletlen meghallom Owen gonoszkodó kérdését, s félig hátrafordulva felvont szemöldökkel a fiúra nézek. Arcomon nyoma sincs rosszallásnak, kizárólag az értetlenkedés ölt alakot. Miért, mégis mit csinálhatott volna McGalagonnyal? Mármint el nem tudom képzelni, hogy milyen cselekvéssel lehet kiváltani egy állásinterjút, vagy alkalmassági felmérést. Vagy Owen talán arra gondolt, hogy együtt aludtak? De az… Óóóóóó. Visszafordulván elkerekednek szemeim, s csodálkozva nézek a professzorra, majd eszembe jut az igazgatónő arca is, s sajátom így fintorba torzul, karom libabőrös lesz. Merlinre! Mi van ha tényleg együtt aludtak, és csak azért tart most nekünk ő órákat, mert mondjuk nem horkol, vagy nem rántja le a takarót a másikról? Áh, nem… az biztosan nem lehet. Arcom kissé elkomorodik, és finoman megcsóválom fejem. Ideje újra az inferusokra összpontosítani, különben a RAVASZ-on majd csak kellemetlenebbnél kellemetlenebb képzetekről tudok majd beszámolni a vizsgabizottságnak.

[- Az inferus legegyértelműbb ismertetőjele, hogy a tekintete ködös, homályos, élettelen, de a legtöbb már a bomlás előrehaladott állapotában van. Emiatt egészségtelen, kellemetlen szagot árasztanak, a mozgásuk pedig esetlennek tűnik, de valójában elég gyorsak. Általában csendesek, de ha parancsot kapnak rá, és nem túl sérültek, tudnak beszélni, persze csak elismételnek dolgokat, önálló gondolataik már nincsenek.]

 Leülök az egyik sarokba, és próbálom letörölni a rosszkedvet az arcomról, miközben belelapozok a könyvbe. Számtalan sötét varázslat és teremtmény van benne, ami már nem ismeretlen számomra, sokat közülük én magam is kipróbáltam, és csak egy részüket kényszerből. Mindig vonzott a fekete mágia, még most is hallom a hívását néha, és talán örökre érezni fogom azt a csábítást. Amikor sötét varázslatot használ az ember, úgy érzi, átlépett egy határt, ami elválasztja őt az átlagtól, és bármennyire szörnyűek a körülmények, van benne egy bizonyos fokú felszabadulás. Mintha senki nem parancsolhatna nekem többé.
 Hiába az egyik kedvenc tárgyam, és hiába vagyok belőle az évfolyam legjobbjai között, sokáig gondolkoztam rajta, hogy nem folytatom RAVASZ szinten. A papírjaim semmit nem érnének, olyan típusú munkát soha nem kaphatok, aminek köze van a fekete mágiához vagy bármilyen rendvédelemhez, a gyakorlati tapasztalatokat illetően pedig kötve hiszem, hogy újat tudna mondani a tanár. Aktívan használtam a főbenjáró átkokat, bizonyos értelemben többet tudok erről, mint ő maga. Az biztos, hogy sokkal jobban megértem a gonoszt.
 De végül mégis itt vagyok. Énem egy része talán vágyott a konfrontációra, amikor bejelöltem, talán akartam, hogy az arcomba vágják újra és újra, hogy ki voltam, ki vagyok és ki leszek örökké, bármit is teszek, hogy felejtsek. Szeretem azt hazudni magamnak, hogy azért vagyok itt, hogy segítsek én is valamit, de a valódi ok inkább ez, meg persze az, hogy jól esik, ha elismerik a képességeimet. Bármilyen rossz ember vagyok, azért azok vitathatatlanok.
 Felírom a professzor nevét, és már felkészülök rá, hogy előkerül az első csúf fejezet a múltamból, amikor hirtelen furcsa szerencsétlenkedéssel szakítja meg az órát. Kicsit elfordítom a fejem, úgy figyelem a jelenetet, ami több társamnak is feltűnt. Még ha nem is szerencsés első benyomás alapján ítélni, ez azért nagyon silánynak tűnik. Nem tudom, az igazgatónő honnan szerezhette ezt az embert, biztosan sok auror is készséggel jelentkezett volna erre az állásra, és ha meg is van róluk a véleményem, mindenképp korrekt órát tarthattak volna.
 Nem is a nyelvbotlások zavaróak igazán, hanem az, hogy valamiért Fawcett professzor egyértelműen elveszíti a kontrollt az osztály felett, én pedig ismerem már eléggé ezt az évfolyamot hozzá, hogy tudjam, így bizony nem lehet órát tartani nekik. Az egyetlen igazán fontos dolog, amire egy tanárnak figyelnie kell, az a fegyelem, a többit akár könyvből is fel lehet olvasni annyira, hogy elégséges legyen. Bár annyira azért illene felkészülni, hogy ne tárjon az osztály elé alapvető tárgyi tévedéseket. Azért röviden jelentkezek, de a többiekhez hasonlóan én sem várom meg, hogy felszólítsanak.
 - Az inferus legegyértelműbb ismertetőjele, hogy a tekintete ködös, homályos, élettelen, de a legtöbb már a bomlás előrehaladott állapotában van. Emiatt egészségtelen, kellemetlen szagot árasztanak, a mozgásuk pedig esetlennek tűnik, de valójában elég gyorsak. Általában csendesek, de ha parancsot kapnak rá, és nem túl sérültek, tudnak beszélni, persze csak elismételnek dolgokat, önálló gondolataik már nincsenek.- a részletes beszámolómból valószínű kihallani, hogy én tényleg láttam inferust, igaz, csak egyszer, és az sem működött túlzottan sokáig. Robert hozott létre egy inferust az egyik mugliból, akit megölt abban a lakókocsiparkban, és miután ugráltatta kicsit, és már a jobb érzésű halálfalók is azt akarták, hogy fejezze be, felgyújtotta. Az inferuskészítés azok közé a varázslatok közé tartozik, amik soha nem vonzottak, egyszerűen túl undorító, etikátlan hozzá, hogy bármilyen körülményt elfogadhatónak tartsak hozzá. Még ma is kellemetlen emlék az a tántorgó holttest, amiről szinte el lehetett felejteni, hogy az, bár nem a legrosszabb arról az estéről.
 Csak egy rosszalló pillantást vetek Redwayre, amikor előjön ezzel az ostobasággal, hogy ez az ember lefeküdt McGalagonnyal az állásért. Sosem értettem, miért csinálnak egyes emberek ilyen undorítóan viccet másokból egy másodpercnyi népszerűségért. Egyelőre én sem tartom ezt a tanárt a legalkalmasabbnak a munkájára, de attól még nincs joga senkinek ilyen vádakkal illetni. Csak azért nem mondok neki végül semmit, mert szerintem ő inkább viccelni akart, mint valóban rosszindulatú pletykát elterjeszteni.

Na remélem idén végre kapunk egy normális tanerőt, mert amiket eddig vonultattak fel svk-ból az kritikán aluli. Kicsit kedvetlenül indulok el az órára, igazság szerint kivételesen nem vagyok másnapos, mert elnyomott az álom. Azért az odavezető úton néhány sötét beugróba lopva iszok pár kortyot és mire a terembhez érek realizálom, hogy már megint üres az üveg. Esküdni mernék, hogy egyre kevesebbet tesznek ezek a manók bele. Egyre jobban érzem magam, ahogy az alkohol elkezd terjedni a véremben. A kedvem is megjön a tanuláshoz. Így már ki lehet bírni. A rendszerrel van baj, nem velem. Nem azért iszok mert alkoholista vagyok, csak a sok tanulás, a nyomás rákényszerít.
- Üdv Tanár Úr. - fel is firkantom a nevét és azzal a lendülettel alá is írom, hogy Vili bácsi. A második i-re túl erősen teszek pontot és toll kiesik a kezemből. Ahogy lehajolok érte kicsit nagyobb lendülettel sikerül, mint kéne és leesek a székről.
- Hoppsz. - szummázom ennyivel a helyzetet és bugyután vigyorogva visszamászok a helyemre. Lehet, hogy kicsit sok is volt a bátorítóból, bár szó se róla, hogy jó kedvem van. El is nevetem magam és inkább leteszem a tollat, mellőzöm az írást mára.
Ami a szemem előtt zajlik le nem igazán hiszem el. Ez hülye ahogy van. A reményeim el is szállnak az értelmes svk órákkal kapcsolatban, ettől sem fogunk világmegváltást kapni. Nem tudom hogy sikerült bekerülnie ide, de fiatal, jóképű, McGalagonyról meg úgy gondoltam mindig is, hogy nagy vadmacska lehet és ezzel-azzal könnyen meg lehet győzni. Hát igen, kinek mit ér meg egy tanári állás. Bár mondjuk nekem egy kastélynyi galleon is kevés lenne, hogy elkapja, de hát ugye ki mire gerjed.
Ki is hagyom a válaszolást, ezt még egy idióta is tudja, hogy néz ki egy inferus, meg itt tolja a könyv a képet is arcunkba a gyengébbek kedvéért. Persze elsős koromba még itt ámultam volna, hogy huha micsoda ijesztő téma, ne röhögtessenek már. Jó kis tragikomikum lesz ez.
- Találkozott már esetleg valaki iguánnal? Nem, inferusszal? Meg tudná mondani valaki, hogy hogyan néz ki egy inferus?
Na erre már nem bírom ki és hangosan az arcába nevetek. A könyvemre borulok, hogy valamennyire tompítsam a hangot. Nem, inkább nem nézek vissza a tanerőre, mert azt hiszem most biztosítottam a rossz jegyemet év végén. Ezt is jól elcsesztem és csak magamnak köszönhetem. Nem érdekel, lesz ami lesz a vigyort letörölve emelem fel a fejem és várom a sorsom. Bár lehet, hogy úgy gondolja, hogy ő volt a béna és nem fog ezért megszólni. Bár remélem a zavarától piros a feje. Így jobban megfigyelve, miért is nézi folyton lopva Minervát? Jó oké nem rossz a csaj, de mégis csak tanár. Jó lesz ez.

Az első Sötét varázslatok kivédése óra az évben, de nekem máris sikerül a nyáron felvett szórakozottságom formáját hozni: sietve pillantok karórámra, hogy megállapítsam, még időben vagyok. Azt hiszem, a későbbiekben nagyobb önfegyelemre lesz szükségem és visszaszoknom a pontos tervezésre. De be kell vallanom, a háború utáni szabadság érzése megzavart kicsit, a túlzott óvatosság emlékeit messzire löktem magamtól, ez pedig azzal járt, hogy most kapkodva dobálok be mindent a táskámba. Hajam fésületlenségén már nincs esélyem változtatni, inkább rohanó léptekre váltom gyors lépéseim amint kiérek a klubhelyiségből a folyosókra s "száguldásom" vissza se fogom a teremig. Ismerem már az iskolát annyira, megvan a rutin, hogy ezt kivitelezhessem akadályokba ütközés nélkül. Pontosan tudom mikor és hol merre forduljak. Jó, kviddicses reflexeim is kellenek ehhez, hogy az újonnan felmerülő, váratlan eseményekre is reagálni tudjak, egy-egy hirtelen feltűnő diákra például. Így érek még épp időben a terembe, hogy újdonsült tanárunk ajtózárása előtt utolsónak slisszoljak még be, persze az utolsó pillanat miatt még egy kisebb bocsánatkérést is elrebegve kissé lihegve. Odabent pedig gyorsan helyet is keresek, ahová ledobhatom magam és dolgozhatok azon, hogy helyreállítsam légzésem rendes ritmusát és persze vérnyomásom is s addig Fawcett professzor elmondja bevezető gondolatait, amikre némán bólogatok aprókat, közben hangtalanul pakolom elő felszerelésem, hogy majd jegyzetelni tudjak. Sőt, automatikusan nyitom is a könyvem, bár a téma hallatán azért megjegyzem magamban, hogy rendesen a sűrűjébe vágunk... Na de az új SVK tanár és merőben más módszerek mióta jelentenek drasztikus változást a Roxfortban? Amióta itt vagyok, ez játszódott le évről-évre, sose tanultunk egy rendszer szerint. Soha. Épp ezért is vagyok rendkívül kíváncsi, hogy idén mi lesz, még ha ezt a gondolatsort a lángok és füstszag szakítja is meg, évfolyamtársamnak hála. Erre felszalad azért a szemöldököm. S mindaz, ami aztán történik, nos, fogalmazzunk úgy, hogy fura és elgondolkodtató s igen csak fegyelmeznem kell magam, hogy ne kezdjen el egyébként szívesen szárnyaló gondolkodásom nem megfelelő irányokba menni, hanem az órára figyeljen. Azonban ez nem könnyű, mert mintha az eddig oly összeszedetten nyitó professzor úr most hasonló gondokkal küzdene. Inkább a pergamenem fixírozom, meg a tankönyvet és serceg kicsit a toll, ahogy leírok pár sort. Ha majd Ailának megmutatom... igen, ezt most le kell írnom, mert a többieken is érzem, hogy remek kis gag tanúi lehettünk... szerencsére van, aki jobban megőrizte koncentrációját és válaszol a kérdésre, én most meg se próbálok jelentkezni és felszólalni...

          Mivel túl vagyok már egy órán, talán nem kéne lámpalázasnak lennem. Az első óra annyival simábban ment, mint ez. Igen, igaz, de ott nem volt egy olyan valaki, akiről azt hitted hónapokig nem fogod látni, aztán egyszer csak felbukkan. Ennél eltérőbb helyen nem is történhetett volna ez meg. De mégis miért kellett volna történnie másként, ha ezúttal az ő balszerencséje volt nagyobb az én szerencsémnél. Vagy talán megint a szerencsém volt nagyobb, azért találkoztunk itt?
          Mégis a mondandómban folyton megakadok, így a diákok ki tudnak javítani. Nem lennék meglepődve, ha az eddigi teljesítményem alapján teljesen alkalmatlannak tartanának. Az első felszólaló Mr. Warren, ami hirtelen meglep, tekintve hogy nem számítottam rá, de ezért vagyunk itt, hogy a kérdéseket, észrevételeket megbeszéljük.
          - Igen, Mr. Warren, igaza van. Az állításom pontatlan volt. Köszönöm a javítást. Szemfülességéért öt ponttal jutalmazom a Hugrabugot.
          Nyelek egy nagyot és örülök neki, hogy annyira még nem mentem bele a tananyagba, különben sokkal több hibát követtem volna el, és talán fel sem tűnik. Örülök neki, hogy vannak ilyen szemfüles diákok, és annak is, hogy meg mernek szólalni. Kezdem visszanyerni az önuralmam, ami azzal jár együtt, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, bár még mindig követek el hatalmas hibákat. Merlinre, honnan jött az iguán szó? Talán egyszer hallottam életemben. Talán. Ahogy sejtettem, nem lesz olyan, aki találkozott már valaha ezekkel a lényekkel, mégis a következő két jelentkező nem hiszem, hogy csak a könyvből olvasta ki a választ. Először Mr. Nottot szólítom fel.
          - Teljesen igaza van, Mr. Nott. Azon túl, hogy azért könnyen meg lehet állapítani, hogy az ember gyermeke egy inferusszal találkozik vagy egy hús-vér emberrel, ne felejtsük el, hogy akár egy mumus is fel tudja venni az alakját. Ilyenkor természetesen a megfelelő védekező bűbáj elmondása után már biztosak lehetünk benne, hogy biztonságban vagyunk. Azonnal vissza is térek a védekezésre és az elpusztításukra, csak előbb hallgassuk meg, Ms. Balmoralt.
          A lány felé fordulok, de hamar leveszem róla a tekintetem, amíg beszél. Nem lesz ez így jó hosszú távon, és a hasonló kínos esetek elkerülése érdekében jobb lenne, ha minél előbb tisztáznánk a helyzetet. Mondjuk nem annyira hamar, hogy itt mindenki előtt, de az óra után, ha van ideje. Nekem lesz. Muszáj lennie.
          - Igen, ez is igaz. Egy olyan halottból elég nehéz inferust csinálni, aminek mondjuk hiányzik a feje. Körültekintőnek kell lenni a létrehozásukkor. Sok mugli gondolta azt, és talán vannak most is ilyenek, hogy a halálunk után nő még az ember haja, de ez téved elgondolás. A haj nem nő meg, csupán a halál beállta után elkezd aszalódni a bőr, és annak visszahúzódása és a további szövetek eltűnése miatt tűnik olyannak, mintha még mindig nőnek a hajunk. Köszönöm, Mr. Nottnak és Ms. Balmoralnak is…
          Folytatnám, de Minnie közbevág, amivel meglep, de amennyiben ez hozzátartozik a mondandójához, illetve az óra témájához, nem fogom megdorgálni érte. Nem is lennék rá képes, hiszen ő is kijavítja egy tévedésem. Talán több mugli dologgal kéne foglalkoznom, mielőtt legközelebb valami ostobaságról kezdek el az órán beszélni.
          - Köszönöm, Ms. Balmoral a pontosítást. Tehát a hozzászólásaikért Ms. Balmoralt és Mr. Nottot öt-öt ponttal jutalmazom.
          Akkor mivel úgy tűnik, hogy senkinek sincs további kérdése, haladhatok is tovább az anyaggal. Szerencsére nem húztam nyakkendőt, mert azt most meg kéne lazítanom, és sikerült már összeszednem annyira magam, hogy talán nem lesz gond a továbbiakban. Ez persze nem igaz arra az esetre, ha Minnie felé kell néznem. Márpedig biztos vagyok benne, hogy továbbra se fog csöndben maradni. Nem olyannak ismertem meg, akit egy ilyen kis ’apróság’ visszatartana bármitől is. És mi sem bizonyítja jobban, mint a korábbi felszólalások.
          - Akkor haladjunk is tovább az inferusok elleni védekezéssel illetve az elpusztításukkal. A legtöbb sötét varázslat által létrehozott és sötét teremtményhez hasonlóan az inferusok is csak a sötétben tudnak élni, nem szeretik a fényt és a hőt. A legtöbb átok hatástalan ellenük, hiszen nem éreznek fájdalmat, nincs vér bennük, amitől vérezniük kéne. Ezek alapján milyen varázslatra gondolnak, amivel el lehet őket pusztítani?
          A fény és a hő elég sok segítség, nagyon leszűkíti a lehetőségeket. Viszont az is igaz, hogy az inferust létrehozó varázsló általában odafigyel arra, hogy az általa létrehozott teremtmény a tűzzel kapcsolatos mágiákat elkerülje.
          - Mondanának olyan varázsigéket, amikkel védekezni lehet az inferusok ellen?
          Jelenleg két ilyen varázslat van. Igazából azért gondolok kettőre, mert az egyik – a Partis Temporus – felsőoktatási anyag, ezt itt a Roxfortban nem fogják tanulni, viszont van egy másik, amivel idén fognak megismerkedni, a Piroinito. Nem lennék meglepődve, ha erről az utóbbiról már hallott volna valaki, illetve az sem lep majd meg, ha valakinek más is az eszébe jut. A való életben sokszor lehet a kreativitás életmentő.

The history book on the shelf
Is always repeating itself

         Közkeletű megállapítás, hogy Minnie Balmoral született bajkeverő - ezt készséggel elismerem, mert úgy vonzom a káoszt, mint egy kifejezetten erre tervezett mágnes, de épp emiatt tanultam meg az esőben táncolni: ha villámlik és dörög felettem, az nem kell, hogy azt jelentse, hogy nem kerekedhetünk felül ezen az egészen. Annál is inkább aktuális, mert még egy tankönyvet nem gyújthatok fel, még ha Natalie éhes tekintete arról is árulkodik, hogy erre vár. A jobb keze gyűrűsujján már nincs is köröm, nyilván az imént fogyasztotta el izgalmában, és kétlem, hogy bármit felfog abból, ami körülötte zajlik, ha az nem a hirtelen szárba szökkenő megaláztatásom része. Rásandítok, de nem is leplezi, hogy jól szórakozik, a fáradtságot sem veszi, hogy legalább úgy tegyen, mint aki olvas.. Azért erre már elmosolyodom én is. Ha nem én ülnék a képzeletbeli színpadi fények kereszttüzében, nyilván nekem is tetszene...
            Willow folytatja az órát, valamivel több koncentráció keretén belül, ami szerencsés, ha nem akar úgy elhíresülni, hogy 'iguán'. Romanre nézek, mikor hozzá szól, és arra gondolok, hogy ha valaki láthatott közülünk inferust... az ő. Milyen lehet most itt ülni közöttünk, mintha nem történt volna meg mindaz, ami? És Willow, aki.. ezek szerint szintén átélte a háborút, tudja azt is, kik vagyunk. Egy előző világ áldozatai és gyilkosai, mert már nem mondhatjuk soha többé, hogy ártatlan gyermekei, akiken csak az ostor csattant... Sokan magunk lendítettük.
            - Will...khm, Mr. Fawcett... - jelentkezem megint, mikor befejezte, és habár az arcom különböző árnyalatú vöröseket virágzik, nem hagyom, hogy a hangom is ellágyuljon - Amennyiben többen vagyunk jelen egy ilyen támadásnál, a mumus természetéből adódóan elég hamar megállapítható, hogy melyik varázslénnyel van dolgunk. A testrészek hiánya nem akadályozó tényező, mivel a reanimált holttest a mágia segítségével mozog, bár nem túl hatékony, ha mondjuk a végtagjai hiányoznak, de ettől még végre tudja hajtani a feladatát.
              Sosem gondoltam volna, hogy valaha is lefojtatom vele ezt a beszélgetést, főleg itt... De inkább az maradjon meg mindenkinek, hogy Balmoral bizarrul sokat tud a halottakról, mint az, hogy esetleg közelebb áll az egyik tanárhoz, mint illene... Még ha ez is az igazság. Nem ilyen körülmények között találkoztunk, a tekintetem is folyton visszatéved rá, mintha Willow egyszerűen csak magához vonzaná, nem tudok parancsolni magamnak. Ezért aztán tüneti kezelésekre vagyok kénytelen támaszkodni.
               Vajon Roman tudja, honnan hirtelen tudásom a témáról? Dolgozott együtt az anyámmal? Tudja, hogy mi volt a házunk alatti katakombákban...? És azt, hogy a nekromancia olyan ágazati gyökereznek mélyen néhány őrült elme talajában, hogy az már a lelküket is megfertőzte...? Ezeken az órákon mindig azon gondolkoztam, az aktuális tanár tudja e, hogy ami ellen védekezni tanít, az engem otthon vár, és a rémálmoknak tűnő sejtések, amik itt a biztonság üvegén át voltak nézhetően, könnyen átnyúlnak a valóság határain, hogy soha többé ne eresszenek.
              - A testek nagy fokú inmunitással bírnak szinte minden környezeti hatással szemben. Nem rendelkeznek olyan szükségletekkel, mint az elevenek, illetve nincs vérük és nem is éreznek fájdalmat. - gondolkozom tovább, bár ez már a kérdésére adott felszólított válaszom is  - Egyik főbenjáró átok sem befolyásolja őket, de ahogy mondta, Mr. Fawcett, a melegtől és tűztől tartanak, tehát csak és kizárólag ezek a varázslatok használnak ellenük. Ezek közé tartozik a Lacarnium Inflamare, bár ez legfeljebb egy vagy két inferus ellen hatékony, és közvetve persze. A Piroinitio, de erre is ugyanaz vonatkozik... A táltostűz viszont már hatékony lehet, illetve ha elég gyorsak vagyunk, a Flagrante is működhet...
               Nagyon ironikusnak találom, hogy épp én beszélek percekig a tűzmágiáról, miután lényegében prezentáltam is az önkéntelen változatát. A még mindig kicsit parázsló kötet itt árválkodik mellettem a földön, és határozottan szemrehányóan bámul rám az utolsó erejével. Felsóhajtok, és berúgom a táskám alá, jobb, ha nem emlékeztet az iméntiekre. Még lehajolok, hogy eligazítsam, mikor a nyakláncom halkan koppan a padon kicsúsztában - ez senkinek nem olyan jelentőségteljes gondolom, hogy felfigyeljen rá, de a velem még mindig szemben elhelyezkedő Willow éppen elkaphatja a pillanatot... Elvörösödve pislogok rá, és megpróbálok úgy mosolyogni, hogy érezze, bármennyire is nem számítottam erre... azért örülök, hogy itt van, és itt is leszünk egymásnak. Csak még nem tudom, hogy...
              Azért az ismerős vonások sokat segítenek... Seth megint tök részeg, és nagyon kecsesen zuhan ki majdnem a padból, Owen sem hazudtolja meg magát, bár azért egy gúnyos mosollyal nézek rá hátrafelé, jelezve, hogy úgy gondolom, Lou nem fárasztotta le kellően... Asher teljesen Asher, őt nem is zavarnám a precíz koncentrálásban, Morgan meg jegyzetel, de gyanítom, nem az órai anyag keltette fel ennyire az érdeklődését.. 

[- A tűzön kívül működnek egyéb varázslatok és módszerek is. Az inferusok normál esetben nem támadnak meg senkit, csak ha felingerlik őket, illetve ha parancsot kapnak rá, ezért ha nagyobb tömegben vannak, érdemes rájönni a szándékukra, és félreállni az útjukból. A legjobb megoldás a társas dehoppanálás és a hatóságok értesítése. Szintén hasznos védekezési módszer ellenük, ha megakadályozzuk a fizikai kontaktust, és például az immobilus varázslattal megbénítjuk őket vagy egy levicorpusszal a levegőbe emeljük őket. Ezen kívül működnek ellenük az olyan varázslatok, amik elpusztítják a testüket, mint például a bombarda és a bombarda maxima, bár néha teljesen széttépett testtel is mozognak még, úgy már nem veszélyesek igazán. Mivel semmiféle intelligenciájuk nincsen, gyakorlatilag bármilyen módon kicselezhetőek akár még pálca nélkül is, például becsalhatóak egy csapdába.]

 Csendben jegyzetelek, nem figyelek rá, mi folyik az osztályban. Talán az elmúlt év túlzott komolysága, feszült légköre, az állandó félelem láttat velem minden apróságban valami súlyos hibát. Tavaly ha valaki levert egy üveg tintát, jó eséllyel kihívták a táblához, és jobb esetben megkorbácsolták, rosszabb esetben használták rajta a crutiatus átkot. De az az idő elmúlt, és soha többé nem tér vissza. Talán el kéne végre tényleg felejtenem ezt, és olyan lazának lennem, amilyen Raquel. Biztosan segítene, ha ő is itt lehetne velem.
 Annak ellenére, hogy próbálok kiűzni mindent a fejemből, ami bajba keverhetne, eszembe jut egy rendkívül nyugtalanító gondolat. Ha a társadalmi normáink és az emberi ösztönök nem éreznének kényelmetlenséget, fájdalmat egy embertársuk holttestének pusztulása láttán, az inferusok komolyan megkönnyíthetnék a mindennapokat. Rengeteg egyszerű, monoton munka van, amit egy tudattalan holttest könnyedén elvégezhetne, és szerintem nincs is erkölcsi aggálya, mert a testtől független, hogy mi van a lelkével. Az persze más kérdés, hogy rengeteg munkanélkülit teremtene egy ilyen intézkedés, talán ezért is lett sötét varázslat.
 Felveszem a szemkontaktust a tanárral, miután a válaszomra reagál, és közben igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire furcsa a levegő közte és Minerva Balmoral között. Tavaly talán még észre sem vettem volna, de most már bőven elég ennyi, hogy több lehetőséget is kitaláljak, miért érzik ilyen furcsán magukat. Persze, nem adok magamban hitelt egyiknek sem, mert természetesen nincs rá bizonyítékom. Ha lenne, sem hiszem, hogy tennék bármit. Nem érdekel, hogy mik a személyes ügyeik, mert nem vagyunk közeli ismerősök, az viszont sokkal érdekesebb, hogy elég jól informáltnak tűnik. Kicsit olyan, mintha nem is csak olvasott volna, hanem beszélt volna valakivel, aki képes erre a mágiaformára.
 Különösen akkor lepődök meg, amikor a lány elkezd az inferus legyőzéséről beszélni. Igaz ugyan, hogy a tüzet mint ellenszert segítség nélkül sem lett volna nehéz kitalálni, mert ha elégetik, semmi nem képes ártani már, legfeljebb a sárkányok és még néhány speciális varázslény esetében rossz válasz egy táltostűz szintű mágia. Azt viszont sokan nem tudják, hogy a főbenjáró átkok teljesen hatástalanok valóban az inferusokon, Crak nagybátyám például egészen addig a napig azt hitte, hogy az imperius-átokkal irányítja őket a létrehozójuk. Azért jelentkezek én is, nem is a házpontokért, hanem tényleg azért, hogy ha egyszer kell valakinek, és most figyel, túlélje. Annyira nem könnyű táltostüzet létrehozni, ezért mondok más megoldást is.
 - A tűzön kívül működnek egyéb varázslatok és módszerek is. Az inferusok normál esetben nem támadnak meg senkit, csak ha felingerlik őket, illetve ha parancsot kapnak rá, ezért ha nagyobb tömegben vannak, érdemes rájönni a szándékukra, és félreállni az útjukból. A legjobb megoldás a társas dehoppanálás és a hatóságok értesítése. Szintén hasznos védekezési módszer ellenük, ha megakadályozzuk a fizikai kontaktust, és például az immobilus varázslattal megbénítjuk őket vagy egy levicorpusszal a levegőbe emeljük őket. Ezen kívül működnek ellenük az olyan varázslatok, amik elpusztítják a testüket, mint például a bombarda és a bombarda maxima, bár néha teljesen széttépett testtel is mozognak még, úgy már nem veszélyesek igazán. Mivel semmiféle intelligenciájuk nincsen, gyakorlatilag bármilyen módon kicselezhetőek akár még pálca nélkül is, például becsalhatóak egy csapdába.
 Tudom, hogy sok embert emlékeztetettem most arra, ki voltam, és le is sütöm a szemem, hogy jegyzeteljek egy kicsit, de úgy érzem, hogy ez az óra ezért van. Ez azoknak az óráknak az egyike, amiket az ember nem is azért folytat RAVASZ szinten, hogy papírja legyen belőle, hanem hogy meg tudja védeni a családját. A legtöbb felnőtt varázsló teljesen harcképtelennek számítana akár egyetlen inferus vagy troll ellen is, úgyhogy úgy érzem, hogy meg kell tennem mindent, hogy ezen változtassak. Még ha ez annyi is, hogy megosztom a tapasztalataimat négy-öt társammal, aki figyel rám.

I am closer now
To finding Neverland

- Köszönöm, professzor! – nyugtázom boldog mosollyal az öt pontot, amit házamnak szereztem, majd az eddigieknél már nagyobb lelkesedéssel igyekszem nem figyelembe venni azt, hogy szegény még mindig nincs annyira képben ezzel a tanítósdival, viszont én úgy látom, támogatni kell csak, és akkor egyre jobban megy majd neki. Egyelőre kissé eltereli a figyelmem, hogy mi sokkal többet mondunk el a tananyagról, mint ő, hiszen egy órának pont az lenne a lényege, hogy elmondja nekünk a tudnivalókat, és akkor majd maximum a következő órán kérdezget róla, de az inferusokat még nem tanultuk! De persze a beszélgetés is egy jó dolog, és öröm látni és hallgatni azt, hogy Minnie például mennyire ügyesen tudja az anyagot. Egyedül azt sajnálom, hogy ő az egyedüli, aki ennyire ügyes. Illetve Roman. Persze, ő sem okoz meglepetést, igaz, ő valahogy mindig is kicsit furcsa volt nekem. Olyan titokzatos, és sosem értettem, miért titkolóznak annyit az emberek, hiszen egy ideális társadalomban titkok nélkül is elfogadó mindenki. De Anya és Apa mindig azt mondják, hogy a mi társadalmunkon még sokat kell dolgozni, hogy oda jussunk, amit mi szeretnénk, úgyhogy ezen nem is szabad sokat tépelődnöm, értelmetlen lenne. Egyelőre nem vagyok olyan pozícióban, hogy olyan sokat tehessek a társadalmi rend érdekében.
   Felszegett állal figyelem a professzort, és gondolataim máris beindulnak. Igen, a legegyszerűbb, ha tüzet csiszolunk, arról már hallottam, hogy azt elkerülik, és valami nagyon erős mágia kellhet hozzá, hiszen nem elég, hogy egy életet kell kioltani újra, ha meg akarjuk őket semmisíteni, a testet mozgató sötét mágiával is le kell számolni, inkább az a kemény dió. Olyan bűbájt még nem ismerek, amivel tüzet tudnék idézni, azonban egy mindenképpen van, ami hasonlóra lehet képes, annak azonban sosem akarom megtanulni a varázsigéjét. Az ekkora hatalmú bűbájokat senkinek nem szabadna ismernie, amíg bárki visszaélhet velük, ez veszélyes is lehet. azt beszélik tavaly egy fiú megidézte a Szükség Szobájában.
- Táltostűz. – suttogom, majd kezem a magasba nyújtom, ám Minerva megelőz, és hevesen bólogatok mikor eljut odáig, ahova gondolatban nekem is sikerült. Elégedetten elmosolyodom, aztán mikor Roman is beszélni kezd, felé fordulok, hogy őt is lássam. Teljesen visz az óra, az anyag is leköt, és már senki nem foglalkozik Fawcett professzor korábbi botlásaival. Minden a megszokott kerékvágásban zajlik, ami örömmel tölt el.
   Nott, kissé ijesztő és undorító válasza után visszafordulok, és várakozva nézek körbe a teremben, majd tekintetem a professzoron állapodik meg. Küldök felé egy biztató mosolyt, hogy ha rám néz, tudjon meríteni egy kis adag bátorságot, vagy biztatást, amelyikre szüksége van.

          Alig vagyunk még túl a felén az órának, de vagy velem van gond, vagy a tananyaggal. Úgy tűnik, hogy kezd fáradni a társaság, ami nem is meglepő, de erről szól ez az óra. A legrosszabb lényekről, az ellenük való védekezésről és bármiről, ami megmentheti az életüket. Tényleg bármiről, legyen szó bűbájról, átokról, vagy csak egyszerűen találékonyságról. És hogy a találékonyság mennyire fontos, arra csak most döbbenek rá újfent, pedig rengetegszer alkalmaztam én magam is. Vajon mi lesz ennek a napnak a vége? Ezután az óra után nekem nincs másik, lesz egy kis lélegzetvételnyi időm, de addig is, megpróbálom továbbra is úgy kezelni a helyzetet Mimivel, hogy az ne okozzon nagyobb feltűnést, mint az eddigiek. Kicsit ideges leszek, mikor ő jelentkezik, de a kevésbé feltűnés miatt megadom neki a lehetőséget. Megpróbálom a zavarom azzal leküzdeni, hogy nem nézek a szemébe, csak rá illetve a mellette ülő társnőjére, aki meglehetősen jól szórakozik. Jobban, mint azt a téma megengedné.
          - Igen, így van. Egy mumussal szemben könnyen meg lehet mondani, hogy kivel is állunk szemben, ezért sem kell azonnal megijedni, ha egy inferust látunk magunk előtt, hanem a Comiculissimus bűbájt használni.
          Viszont kezdek gyanakodni, hogy talán sok dolog van, amit eltitkol előlem, amit eddig nem lehetett elmondani a mágiamentesség miatt. Lesz itt még egy nagy beszélgetés rövidesen, ha jól sejtem, de addig is inkább csak az órára koncentrálok. A másik viszont, amit jó lenne megtudni, hogy Mr. Nott miért tud ennyi mindent az inferusokról. Aztán, ahogy folytatnám a kérdezősködést, talán akar más is válaszolni, Mimi folytatja a gondolatmenetet.
          - Igen, mindegyik helyes. Ezek közül a táltostűz nem szerepel a Roxfort tanmenetében, tehát egy egész inferushordát nem fognak tudni megsemmisíteni, ha innen kikerülnek, de legalább egy párat igen. Köszönöm, ezért a válaszért is jár az öt pont, Ms. Balmoral.
          Viszont korábban még észrevettem valamit, csak Mimi monológja utána lefoglalt. Ha jól sejtem, akkor Mr. Warren is ezt vagy egy ilyen választ próbált meg elmondani. Azt hiszem, jobb lesz, ha erről is elbeszélgetek Minnie-vel. Hagyjon mást is szóhoz jutni.
          - Mr. Warren, ha jól gondolom, akkor hozzá szeretett volna szólni. Esetleg ön is a táltostűzre vagy a Piroinitora?
          A körülötte lévők bólogatásából tudom, hogy a felvetésem magamban helyes, tőle is elhangzott a helyes válaszok egyike, de akármennyire is örülök neki, mivel nem elég hangosan hangzott el sajnos nem tudok rá pontot adni.
          - Mr. Warren az ötlete, mint kiderült helyes. Legközelebb kiabálja nyugodtan túl, Ms. Balmoralt.
          Rámosolygok a fiúra. Mostanra teljesen elmúlt az idegességem, ami az óra elejét jellemezte. Végül tekintetem Mr. Nott felé fordítom, kíváncsi vagyok, hogy ezúttal milyen okos ötletekkel áll elő. És nem is ér meglepetésként az, amit hallok, csak egy kicsit. A korábbi megérzésem róla és Minnie-ről nem csapott be, sokkal több közük van az inferusokhoz, minthogy elolvasták a könyvet a róluk szóló résznél.
          - Így igaz, Mr. Nott. A tűz nem feltétlenül az egyetlen védekezési lehetőség ellenük. A legegyszerűbb, ha eleve elkerüljük azokat a helyeket, ahol inferusok bukkanhatnak fel, de ha ez mégsem sikerülne, akkor ott van még a hoppanálás vagy dehoppanálás. Viszont az ön által javasolt varázslatoknak az a hátránya, hogy nem lehet velük egyszerre sokat lelassítani, csak egyesével, kettesével.
          Mindezeken túl, nagyon is jó ötletek. Addig, amíg nem tudjuk, hogy az inferusoknak mi a céljuk, addig lehetetlen megmondani, hogy mit kell elkerülni és milyen nagy ívben.
          - Köszönöm Mr. Nott a remek hozzászólását, öt pontot adok érte. Akkor egy kis érdekesség, így az óra végére. Állítólag több varázsló is kísérletezett az inferusokkal, bár egyikről sincsenek konkrét feljegyzések, csupán pletykák. Az egyik ilyen szóbeszéd, hogy Gellert Grindelvald létre akart hozni egy ilyen sereget, és hitt abban, hogy a Feltámadás köve megadhatja neki ezt az erőt. Senki sem tudja, hogy ez ténylegesen bekövetkezett vagy sem.
          A másik ilyen varázsló nyilván Voldemort, de róla is csak az tudná megmondani, hogy sikerrel járt-e vagy sem, aki bármelyik háború során került annyira közel hozzá, hogy egy ilyen titkot megosszon vele. Pletykák ettől még keringtek róla is, de nem voltam se itt, se máshol, ahol találkoztam volna velük.
          - Végezetül pedig, ha van bárkinek vagy bármivel kapcsolatban kérdése, akár az órán elhangzottakkal, akár mással kapcsolatban, keressen meg bátran. Ms. Balmoral, ha megkérhetem, akkor maradjon itt pár percre, szeretnék beszélni magával.
          Várok egy kicsit, hogy megérkezzenek a kérdések, amiket azonnal meg is válaszolok, amennyire tőlem telik, valakinek pedig meg is ígérem, hogy utánanézek néhány információnak még.
          - Köszönöm a figyelmüket, találkozunk a következő alkalommal. Viszontlátásra!
          Nem fordulok el azonnal, csak akkor mikor már hallom és látom pakolni őket. Akkor az asztalom mögé lépek, és elkezdem a papírmunkát. Kicsivel korábban fejezem be az órát, de kezdetnek ezt is elégnek tartom. Sorban köszönök el mindenkitől, mígnem meglátom az árnyékot az asztalomra vetülni. Akkor felnézek a papírjaim közül, de a mosoly ezúttal nem fut végig rajtam, ahogy mindig is szokott.
          - Menjünk az irodámba, ne itt beszélgessünk.
          Felkapom a papírokat, és lassan elindulok, hogy ne csapjunk akkora nagy zajt a folyosókon.

The history book on the shelf
Is always repeating itself

Szeretném, ha nem rendelkeznék ezekkel az információkkal, azt pedig főleg, ha nem úgy lenne K-m egy tantárgyból, hogy otthon testközelbe kerülök a tananyaggal... A rossz értelemben. Hogy Roman sokat tud, érthető, már nem is gyanús, legfeljebb egyfajta szomorú iróniával átitatott tény, de ő tisztázta magát, felróni neki már egyszerű fantomkergetés lenne a múltban. Én nem voltam halálfaló, de a tudásom jó része néhányuktól származik, és az, hogy nem árultam el a hozzám közel állókat, morális értelemben ugyan boncolgatható, (ha már inferusokról beszélünk...) de ettől még valahol a cinkosukká tesz. Egy akkora szörnyeteget, mint az anyám, csak egy sokkal rosszabb kaphat el és téphet darabokra, de az, hogy ilyen sokat tudok a témáról, jelenthetné ugyanúgy azt is, hogy rosszra akarom felhasználni... És hogy a jó, amit én annak látok, mennyire az valójában, szintén vitatható. Mindenre szükségem van hozzá, hogy megöljem, akár a saját életem árán is, de ettől még veszélyes a törekvés.
          - Most tuti változott a mumusod, mi? - suttogja kajánul Natalie, és az sem tántorítja el a szórakozástól, hogy belecsípek az oldalába - Megint füstöl a könyved.
          Bár értékelem az aggodalmát, és rögtön el is nyomom az ujjaim között az egyik lap szélén gyulladó kis lángot, attól még a tény, hogy a két világom ilyen lendülettel szaladt egymásba és kér magának helyet a másikban, nem túl megnyugtató. Úgy is mondhatnám, hogy KATASZTRÓFA VAN, de nem, én csak mosolygok lazán, mert legalább szépen van vége a világnak, nézzük a dolgok napos oldalát, ha már az ég egy kiadósan drámai szakadással válik el a valóságtól, és mi itt álldogálunk alatta közvetlenül. Szeretnék elszívni az utolsó szó jogán egy cigarettát, úgy látszik, a tűz már meg is van hozzá, aztán felőlem már akár az is kiderülhet, hogy az anyám az új gondnok, apámat meg megválasztották igazgatónak. ENNÉL rosszabb már úgysem jöhet.
          - A riddikulus olyan hatékony, mint a te kommunikációd McGalival, mikor felmentést kérsz a szerelmi bánatodra hivatkozva.. - jegyzem meg sötéten, de elég halkan ahhoz, hogy ne tűnjön megint kötekedésnek, Natalie meg fel sem veszi, csak bólogat, mintha a volt házvezetőnkhöz odaslisszolni ilyen indokkal nem egyenesen öngyilkosság lenne - Egyébként sem ez az első gondolatod egy inferussal szemben.
          Szerencsére nem firtatja, hogy akkor mi...? Jobb az ilyen témákat a föld alatt a koporsójukban nyugodni hagyni, békében és háborítatlanul, mert amikor meghívod a halottakat az otthonodba, rendszerint elfogadják a meghívást valamilyen formában, de lehetőleg úgy, hogy neked az kellemetlen legyen. Ezt ott sikerült megtanulnom, mikor a hatévesen befogadott macska távozott az élők sorából, és addig sírtam utána, amíg egy részét vissza nem kaptam, közvetlenül az ágyamba másnap reggel. Nem mondhatja senki, hogy az anyám nem figyelt az igényeimre... Mici lehet, hogy nem volt már a régi a különböző, remélem, csak macskákból összevarrt részeivel, de én egész biztosan nem.
           Willow egészen nyilvánvalóan nem ez a generáció, vagy már elfelejtette, hogy ez valahol egy verseny? Ha a te kezed lendül előbb, és nem beszélsz hülyeséget, nálad a pont. Nem hiszem, hogy fegyvert tartottam Asher fejéhez, hogy semmiképp ne szólalhasson meg előttem, és igen, egy megátalkodott vadállat vagyok, ha versenyzésről van szó, de az, hogy én kimondtam amire ő is gondolt, még nem teszi kevesebbé a tudás tényét magát. Az egyikünk extrovertált, a másikunk introvertált, és ugyanúgy K-t fogunk kapni a válaszért egy dolgozatban, az pedig, hogy alkalmazni is fogjuk e tudni, úgyis véglegesen eldönti, milyen képességeink vannak. Cinikusan mosolygok tehát a kis megjegyzésen, nem gondolhatta, hogy itt fogok szépen némán ülni éppen én, éppen az ő óráján, éppen egy ilyen téma kapcsán. Mr. Fawcett, nem emlékszel már a Pubra? Lehet, hogy egy egész világot ugrottunk azóta, de attól még ugyanaz az ember vagyok, aki kiforgatta a szavaidat és úgy fektetett két vállra...
           - Mr. Fawcett, a legjobb védekezés tényleg az, hogy direkt nem keressük a konfliktust, de pont az inferusok sokszerű felhasználása miatt nem mindig tudjuk, hogy házhoz mentünk e a pofonért. - például kopogtass be Balmoralba, kérdezd meg, kijöhetek e játszani, és rögtön rájössz - De ha Grindelwald kísérletezett is vele, olyan mennyiséget nem tudott reanimálni a holttestekből, hogy az nagy befolyást jelentsen, mert azzal ennél is nagyobb károkat okozhatott volna. Volt közelebbi példa viszont rá, akiről tudjuk, hogy az első háborúban élt ezzel a lehetőséggel, még ha inkább mennyiségre, mint minőségre is épített.
           Szerencsésnek mondhatja magát, ha még a leírásukkal sem találkozott, de még maga a könyv is megemlékezik róla. Az ország akkor ismerkedett meg közelebbről az inferusokkal, és elég emlékezetes élmények voltak ahhoz, hogy az egyébként ritka sötét mágia ellen már tananyag szintjén védekezni akarjon. Viszont az idő szűke miatt nem akarom feszegetni, amúgy sem jó ómen... Azt hiszem, valahol létezhet egy hallgatólagos megegyezés köztem és Roman között, miszerint okulási alapon beszélünk erről, de jobb nem ébresztgetni azt, amit fáradtságos munkával sikerült visszalökni a sírba.
           - Na kinek lesz izgi délutánja...? - kacsint rám pakolás közben vigyorogva Natalie, majd csókot is dob távoztában - De mindent mesélj majd el...! És légyszi, ne az én padomon csináljátok.
           - Neked lesz nagyon izgi délutánod, ha nem fogod be a szád. - de azért a helyzet abszurditása miatt egy kínvigyor kiül az arcomra - Nem volt elég a műsor, te perverz? Éld ki inkább magad az aktuális randidon.
           - Ja, de nem lehet mindenki egy professzor szeretője, Minnie!
           Mielőtt lecsapnám a kölcsönkönyvemmel, eliszkol, és tudja, hogy úgyis elbeszélgetek még vele a magánélet szentségéről... Lehet, hogy úgy, hogy közben a szorgos kis kezei egy vödörben áznak, mivel építő jelleggel elküldöm takarítani. Nem éppen emiatt, ennyire nem veszem komolyan a személyes ügyeket, de Natalie imádott éjszakánként a folyosón korzózni, és egészen eddig érinthetetlennek (haha...) gondolta magát, most viszont épp a szomszéd ágyból fogadja szúrós tekintet, ha sétára indulna.
           Lassan szedem össze a dolgokat az asztalról, gondolkodni azon, mi következik, nem is merek. Sosem voltam ilyen helyzetben, és épp te, Willow, itt, egy ölelésnyi távolságra, de mégsem lehet, mert ez nem az a hely, nem az az idő.. Felveszem a táskámat a vállamra, és megállok melletted. A gyomromat elfoglalja egy olyan pazar érzés, mintha nem is lepkék, de sasok rendeztek volna benne pankrációt, de próbálok megnyerően mosolyogni, már amennyire ez még lehetséges.
           - Igen... Will... professzor. - követlek némán, és megpróbálom elfelejteni, hogy te ugyanaz az ember vagy, aki lényegében a legközelebb áll hozzám. De épp az az apró probléma áll fenn, hogy ezt nem tudom elfelejteni..Soha nem felejtesz el valakit, akivel együtt táncoltál az esőben.