Operation:chocolate

Do the hippogriff

                               Minden, egyébként csendesnek szánt lépéssel úgy érzem, mintha felüvöltenék, hogy 'CAN YOU DO THE HIPPOGRIFF?!', ahogy azon az elég emlékezetes bálon pár éve, de most nem ezt a hatást akarom elérni, de ennél nem tudok kisebb feltűnéssel osonni, hiába csaptam a csizmámat rég a táskámba. Hiába, engem nem környezetbe olvadásra terveztek, ez van ráírva a folyosón lévő portrék arcára is, bár jó részük olyan szórakoztatónak találja a merényletemet, hogy inkább némán nézi végig kommentálás helyett, amiért roppant hálás lennék, ha nem egy baromi nagy dobozt cipelnék, ami megnehezíti a látást is...
                               Mikor megkértem Demetriust erre a nem is olyan apró szívességre, először kinevetett, aztán tetszett neki a kihívás, végül a kezembe nyomta a megszabott időre, de azzal a kaján megjegyzéssel, hogy odavinni már én fogom, ő nem házimanó. Ennek köszönhetően egyensúlyozok most egy fejemnél is nagyobb, cikesz alakú tortát a kezemben a helyszínnek kijelölt alagsori terem felé - egy hippogriff kecsességével suhanok, mivel komoly esélyem van rá, hogy belefutok pont az ünnepeltbe, aminek nem örülnék annyira. Kivételesen tisztában vagyok a prefektusi beosztással, és ugyan jelenleg elkönyvelhetjük, hogy egy cseppet illegalitásba vonultam, a szent cél szentesíti az eszközt is, hivatalosan pedig a Gyengélkedőn tartózkodom súlyos és nem múló orrvérzés okán. Grisamnek meghagytam, hogy addig tartsa a frontot a nyilván sorokban tobzódó szabályszegőkkel szemben a Csillagvizsgáló környékén, ott úgyis mindig annyi izgalmas dolog történik... Én pedig végrehajtom a haditervemet. Már minden ideális, a körülmények, az eszközök, hamarosan a célszemély is...
                              - Rohadtul csokis. - válaszoltam pár nappal korábban arra a kérdésre, milyen legyen mégis a torta - Olyan csokis, hogy őszintén háborodjon fel a rasszista poénokon.
                             Végre elérem a termet, és egy balerinákat megszégyenítő lábmozdulattal ki is nyitom az ajtaját, és alig kevés pipiskedés meg szoknyafellibbentés kellett csak hozzá. Leteszem szépen az asztalra a csomagot, fáklyákat gyújtogatok, persze nem ám vaktában lövöldözve, ahogy soha nem szoktam, mert felelősségteljes prefektus vagyok, felhúzom a csizmámat, és kipakolom a táskámból a két apróbb tárgyak, amiket a legendás csomagoló képességeim megkerülésével Natalie segített elkészíteni. A kisebb, aranyfényben fürdő, érintésre vigyorokat vágó egy névre szóló cikeszt rejt, amit ugyan a pályán nem tud használni, de apróbb dolgokat tarthat benne, és miután megérintette, csak ő lesz képes a kezében tartani... Tökéletes ajándék valakinek, akit frissen neveztek ki fogónak, és aki amúgy is lelkes rajongója ennek a sportnak. Elégedetten vigyorgok, és szépen elrendezem a másikkal együtt, ami előzetes tájékozódás alapján az egyik kedvenc képregényének a folytatása, illetve Nat most megjelent könyve. Clar hatalmas rajongó, ezt nem volt nehéz kiszúrni a sokat forgatott könyveiből..
                              Most már csak annyi maradt hátra, hogy becsaljam ide, lehetőleg anélkül, hogy teljesen perverznek nézne Romannal együtt, és persze nem lenne rossz, ha nem küldene büntetésbe sem. Remek, választhatok a két opció között, és nehéz kérdés, de akkor inkább gyanús leszek, minthogy megint fókáznom kelljen egy sort.
                              - Hééé, Clarice, szia! - köszönök széles mosollyal és hangerővel rá némi keresgélés után az egyik sötétebb folyosón - Adódott egy kis nehézségem, velem tudnál jönni? Ma éjszaka nem mi ügyelünk itt, de nagyon jó okom van arra, hogy itt tartózkodjak, és nem akartam semmit tenni az ügyeletes őrszem nélkül.. Gyereee...
                              Nem várom meg, amíg válaszol, esetleg megkérdezi, hogy elment e a maradék józan eszem, mivel ebben én sem vagyok teljesen biztos, de mire utolér, már be is húzom magam után a terembe, és a jól időzített bűbájjal konfettit szórok a fejére.
                              - Boldog szülinapot! Tudod, kis nehézségem adódott, elvégre nélküled nem tudlak megünnepelni! Ígérem, utána nagyon komolyan ellátom a feladataimat, de előbb: 'bulika'!

[- Szia, Balmi. Neked nem a csillagvizsgálónál kéne lenned?]

po ʇɥǝ ɥiddogɹiɟɟ

Nem mondom, hogy ez eddigi életem legjobb szeptembere, mert ez nem lenne igaz. Történtek jó dolgok ugyan. Például nincs tele halifalikkal a suli, a Mardekár első női fogója lettem, meg ilyenek, de azért így is van elég bajom ahhoz, hogy ramaty legyen a hangulatom.
Melyikkel is kezdjem? Ja, igen, tudom már. A mai nappal nagykorú lettem. Ami szép és jó, nagyon pacek lenne, ha azok a feltételek lennének igazak rám is, mint más, normális diákokra, akik éppen betöltik a tizenhetedik életévüket.
Azonban én ettől függetlenül sem biztos, hogy szabadon varázsolhatok majd anélkül, hogy attól kelljen félnem, mikor kerülök egy baleset miatt már megint a Mungoba. Nagy ügy, persze, hozzászoktam. Nem derogál, ha bizonyos dolgokat mugli módon kell csinálnom, például megtenni azt a megerőltető három lépést, hogy elérjem a kedvenc képregényem.
Nem mehetek csak úgy le Roxmortsba, és kérhetek egy pohár lángnyelv whiskeyt, ha már úgyis nagykorú vagyok, kiadják nekem alapon, ami valószínűleg úgy sem ízlene, utálom a szagát is, de itt nem ez a lényeg. Csak a státusz. Az, hogy megteheted. Azonban az új, kísérleti gyógyitalok miatt, amiket a Mungo előírásai szerint adagol be nekem a javasasszony, ezt elfelejthetem. Direkt figyuzott engem, hogy ne igyak semmit, amiben alkohol van, még a végen megtalálom mérgezni magam, és akkor aztán lehet  meg is murdálok. Szal kösz, nem. Persze, nem a világ vége. Sosem voltam nagy ivós, és túlélem, hogy még a vajsörből sem rendelhetek az első roxmortsi hétvégén. Nem a világ vége, a forró csokit amúgy is jobban szeretem. Nekem nem kell ez a sok szar ahhoz, hogy jól érezzem magam.
A hoppanálás viszont már más téma.
Iszonyat gáz, hogy én vagyok az első az évfolyamomból, aki letehetné a vizsgát, de meg se próbálhatja, mert a szakértők attól fosnak, felrobbantom a végtagjaimat. És tudjátok mit? Ja, rohadtul zavar. Az életben semmire se leszek képes, mert mindentől tiltva vagyok. Azt is csodálom, hogy a pálcám még nem vették el tőlem és törték ketté.
Tehát, mondhatjuk úgy is, hogy nem vagyok a topon. Az eddigi teljesítményemen is meglátszik - pedig azt gondoltam, jövőre talán még iskolaelső is lehetek, annak ellenére, hogy sok alap tárgyamat kellett leadnom az RBF és a pálca miatt. Mindezek ellenére pedig ma, és pont ma küldtek el járőrözni az alagsorba Romannal. Hát nagyon örülök neki. Remélem, nem kapom Caelt megint valami hülyeségen, mint a múltkor, mert most biztosan minimum Friccshez küldöm büntetőmunkára. Főleg azért az ajándékért, amit boldog születésnapot felkiáltással adott nekem. Én meg azt hittem, milyen aranyos, hogy hozott nekem valamit.
- Szia, Balmi. Neked nem a csillagvizsgálónál kéne lenned? - teszem fel az azonnali kérdést. Nem vagyok tisztában minden prefektus beosztásával, de a saját évfolyamé azért csak érdekel, hogy mikor kit és hova akarnak küldeni éjszakai sétálni. Így aztán felvonom a szemöldököm, miután megszólít, és közli velem, mi a para. Uhh, ha ő se mert egyedül intézkedni, akkor biztos nagy gáz volt. Vagy Cael. Vagy a haverjai meg a Romanov fiú. Komolyan, amióta ezek együtt bandáznak, egyre rosszabb minden. Nem lenne különben bajom velük, Matt például feleannyira sem gyökér, mint amilyennek mutatja magát, és örülök neki, hogy az öcsém nyit az új srác felé. Nem sokat hallottam az ikreket beszélni úgy sem. Amikor meg igen, a szavukat is alig értem. Én meg azt mondtam nekik, hogy engem keressenek, ha valami segítség kell nekik...
- Jól van, ne kímélj. Az öcsém az, ugye? Mit művelt megint? - kérdezem, egy nagy sóhaj után. Megint írhatok egy levelet anyának. Örülni fog nagyon. Sokat vitázunk mostanában, amióta prefi vagyok, de én eddig is komolyan vettem a szabályokat és a tanulást. Ellentétben vele.
- Néhány napja egy páncélból kellett kiszednem. Valami hülye fogadás miatt belebújt, és nem mászott ki. Mondd, hogy nem ismételte meg, kérlek, mondd! - könyörgök kicsit, s a nyomába szegődök. Szeretem az öcsémet, amikor nem hülye, félreértés ne essék. De nem kell attól tartanom, hogy valaha Merlin díjas lesz, és ezért nem fogom tudni, mit vegyek neki ajándékba, az is fix.
S aztán belépek.
És színes konfettik a fejem felett.
Mi van?
Kamillázok egyet, majd még egyet, aztán hol Minniere, hol pedig az asztalra pakolt, sok jóságra pillantok. Megvan az átka, ha szeptember elején születsz, az emberek ugyanis hajlamosak az iskolai kezdés és hajrázás miatt megfeledkezni a szülinapodról, de akkor is minimum Raqueltől, esetleg Nottól vártam volna ilyesmit. Na jó, ez tőle picit fura lenne.
- Minnie... Szóhoz se jutok. - jó, azért könnyek nem gyűlnek a meghatódottságtól a szemembe, de tényleg hálás vagyok ezért. Simán felülmúlta csak a tortával azt, amit muterék küldtek.
- Ez a legjobb dolog, ami az elmúlt napokban történt velem. De komolyan. Úwh, remélem, hoztál tányért és villát is. - szórok le pár darab konfettit a fejemről, bár a nagyja még így is rajtam van, s odasietek az asztalhoz. A Liberales új része, ami igazából már megvan, de ezt nem akarom elmondani. A Színsárkányok Nathaniel Foresttől, amit csak azért nem vettem meg, mert úgy gondoltam, az inkább gyerekeknek való. De így már úgy se bírom ki, hogy ne olvassam el. Aztán pedig egy cikesz, amin nem csak a nevem szerepel, de még mosolyog is, értitek? MOSOLYOG! Hát ez mennyire menő már! Nem mondanám, hogy sokáig rajtuk maradt a csomagolás.
- Remélem, Grisam nem ijed meg, hogy egyedül kell járőröznie. Vagy felküldöm hozzá Romant... Képzeld, egész normális lett. És nagyon pacek, tényleg kösz. - keresek valami tányérszerűséget, hogy megvendégelhessem magunkat. Csokiillatot érzek. Én pedig imádom a csokit. Csokit csokival, ha tehetem. Úgy sem bírom ki.

Do the hippogriff

        Mikor Clar még megkérdezi a hátam mögött, hogy az öccséről van-e szó, csak együttérzőn elmosolyodok, mert ki tudná nálam jobban felsorolni azokat a gyötrelmeket, amik akkor érik az ember, ha vele majdnem egykorú, de nem azonos nevű testvérrel áldották meg, és ez az adott ember kénytelen elsimítani mindazon hullámokat, mit hullámokat, szökőárt, ha a nevezett öcs bármit is csinál...? Greg ugyan nem varázsló, de tartok tőle, hogy akkor már kastély sem lenne, ahol elküldhetem esetleg büntetőmunkára, és rá amúgy sem lehet haragudni, fene vigye a kaján vigyorát. Annyiszor fenyegettem már meg, hogy saját kezűleg intézkedem majd a fájdalmas jobblétre szenderüléséről, hogy azzal lazán feljelenthetne, jelentettem ki a hányó alakja fölött félrészegen, hogy erről még apáék hallani fognak, és egyéb nyalánkságok, de mégiscsak a testvérem, és ugyan nem örülök, hogy menetrendszerű szereplője vagyok a perverz képregényeinek, valamint hogy eltulajdonítja a kedvenc vörös zakómat, de valahol el kell ismernem magamban, hogy már rég nem lenne olyan az életem nélküle, mint szeretném. Megjegyzés magamnak: ezt neki soha nem mondhatom, mert piszok módon visszaélne vele.
        - Biztos vagyok benne, hogy Grisam kézben tudja tartani a dühöngő tömegek vad csordáit. - szól belőlem a prefektus-szakzsargon, ami nagyjából azt takarja, hogy megfagyni egyedül sem nagy művészet - Jaj, arról hallottam, végül megnyerte?
        Ha nem ismerném Clar álláspontját az esetről, biztos vigyorogva érdeklődnék a többi részlet után, hogy mégis miért, meg miért pont egy páncélba, és hogy talált akkorát, amiben kényelmesen ellehetett addig, amíg a nővére kardja le nem csapott rá, de nem kísértem a sorsomat, csak némán hálát adok random istenségnek, hogy a hírhedt mardekáros trió általában nem az én szolgálatom alatt és területemen kreatívkodik a szabadidejével. Voltak már szemöldököt homlokra ragasztó eseteim, de ilyenek azért csak elvétve, keserűbb szájízzel.
        Örömmel látom, hogy a konfetti is jól sikerült, és nem mondjuk az arcunkba szórtam, vagy ilyesmi, ez a momentum már nagyon az utolsó percekben jutott eszembe, és hát túl sűrűn nem lesz alkalmam használni a látványmágiát, eddig egyetlen tanévem sem jellemezte a hangulat, amiben konfettit pukkantunk vidáman kuncogva.
        - Örülök neki, nagyon érett felnőttre vall. - lapogatom meg a vállát úgy, mint akinek van elképzelése róla, milyen is az - Hoztam.. kölcsönöztem a manóktól, de nem mintha tudnám, hol a konyha vagy hogy lehet oda bejutni. Szerintem túléli.. nem akartam kihagyni Romant a dologból, csak nem tudtam, mennyire vagytok jóban. Grisam meg küzd, mint a papírtigris, biztos vagyok benne, hogy úgy tartja a frontot, mint senki más. Tényleg, süti után nézd meg a képregényedet, beletettem valamit! Az egyik alak még be is szólt, hogy ez nem is mozog, de ez az apróság már nem állított meg. Volt még egy képem rólad, húú, szerintem legalább három éve készítettem, de csak felbukkansz rajta, ahogy megyünk repülni, és engedelmeddel.. alapja lett valaminek.
         Leülök az egyik padra, és mosolyogva figyelem a reakcióját. Azt hiszem, talán ennek fog a legjobban örülni.. Greg is imádta a kihívást, hogy lerajzolhatja. A háttérben a kastély is homályosan látszik, az egyenruhánkból pedig nem lehetett igazán következtetni arra, hogy épp a levegőbe készüljük inzultálni magunkat fadarabokon, a lebukástól tehát nem kellett tartanom, a kép maga pedig nem mozog, mivel akkor még titokban kellett megkérnem Natalie-t, hogy hívassa elő őket szünetben... így lehet, hogy a képregényben illesztett lapon ott feszít Clar, a szuperhős. Ezúttal ügyeltem rá, hogy semmi pajzán utalás ne kerüljön rá még véletlenül sem, és Greg kétségkívül jó munkát végzett, még ha csak részben utaltam is rá, miért furcsa Clar keze: úgy ábrázolta, mint aki kifordított ujjakkal mutat békét. Remélem, igaza is lesz ebben a tekintetben.
         - Az öcséden kívül voltak már nehéz eseteitek? Eddig sem volt könnyű, de mintha most minden bonyolultabb lenne..még Roman mellett is, gondolom. - tudja, hogy nem kikezdeni akarom a társát, udvarias semlegesség van köztünk, nem erre utalok - Persze nem olyan, mint tavaly, de téged nem foglalkoztattak az újak? Akár gondolati szinten, akár esetként. Már volt néhány konfliktusom Ristiaan miatt.. de nem tetszik, ahogy bánnak velük.

[- Meg.]

po ʇɥǝ ɥiddogɹiɟɟ

Ami az öcsém fogadását illeti, anyánk jellegzetes nézésével párosítva adom meg válaszom, mialatt az egyik tányér felé nyúlok.
- Meg. - adom meg válaszom, hangsúlyomból pedig tökéletesen érezhető a véleményem az egészről. Nincs különösebb bajom Cael barátaival, igazából cukik mindketten, mert szerintem igenis, azok, de akkor sem tetszik, hogy milyen hatással vannak egymásra. Annak azért örülök, hogy Dominic lett a prefektus közülük, neki megvan az a kiállása és attitűdje, ami miatt alkalmas rá. Reméltem, idén majd picit visszafogja a másik kettőt. De nem így lett.
- És még mindig szörnyen hazudsz. Ha legalább próbálkoznál. - terelem a témát inkább egy kellemesebb dologra. Mondjuk a világ legcsokisabb tortájára. Már messziről éreznem kellett volna az illatát, de a Cael miatti bosszankodás elvonta a figyelmem erről. Mellesleg tényleg nem lehet bevenni ezt a nem tudom, hol a konyha dolgot. Bár szerintem okkal nem mehetnek be oda diákok, azt azért nem mondom, hogy nem szoktam neki örülni, amikor valaki, mondjuk éppen az öcsém betoppan hozzám a gyengélkedőre takarodó előtt egy kis plusz nassolnivalóval. Ez ellen nem lehet tiltakozni.
- Nem tudom Romant. - szelek egy jókora szeletet a tortából, s azt se bánom, hogy kicsit az ujjaim is csokisak lesznek. Ezek a legjobb falatok.
- Amióta összejött Raquellel, nem nagyon töltünk együtt sok időt. Raquel oda meg vissza van érte, Roman pedig látszólag komolyan gondolja. De én simán kinézem belőle, hogy csak azért teper nekem ennyire, mert Raquel barátnője vagyok. Aztán ismered a múltját is. Rohadtul nem tudom, mennyire bízhatok benne. - teszem rá a tányérra a szeletet, amit ezután Minnie kezébe adok. A vendégé az első szelet vagy mifene. Mi otthon mindig így szoktuk. Még akkor is, ha ő hozta a tortát. Különben tényleg nem tudom, mit kezdjek Romannal. Nem bánom, hogy ő a prefektus társam, komolyan veszi a feladatát is meg minden. Ellenben egyszerűen nem tudom, mennyire őszinte velem.
- Nagyon próbál segíteni. De a helyzet, hogy nem igazán bízok benne. Nem merek. Inni valamit? Remélem, alkoholt nem hoztál, az új gyógyszerek miatt nem ihatok. - veszem el közben a másik tányért is, hogy magamnak is szeljek egy legalább ugyanakkora szeletet. Te jó ég, hogy fogom én ezt bevinni a klubhelyiségbe?
- Á, szokásuk. Képzelheted, a mugli képregényekre hogy be szoktak sérülni. Pedig a Watchmen akkor is iszonyat jó. Na és Grisam? Hogyhogy ő lett prefi? Pedig azt mondják, attól összeparázza magát, hogy meglátja a saját árnyékát. - kérdezem a szeletelés közben. Nem igazán kedvelem őt, régebben elég sokat gúnyolt a kezem és a betegségem miatt, aztán pedig bekattant, és a szemembe sem tud nézni. Egy darabig még élveztem is, de aztán hamar uncsi lett a cseszegetése. Szóval nem különösebben foglalkozom vele, általában simán csak átnézek felette. De attól még nem értem, miért lett pont ő prefektus. Minniet még értem, na de őt...
- Hát, itt mindig történnek érdekes dolgok... Mostanában főleg a ruszkik miatt. Bár komoly szabályszegésen nem kaptam el az ikreket. Tudooood, Caelék évfolyamtársai, a két vöri. - magyarázom nagy hévvel. Elég rövid ideje vannak nálunk, de már most hallani róluk mindenfélét. Illetve ha csak hallanám, lehet, legyintenék rá egyet. De más az, ha a saját szemeddel is látod őket.
- Fawley folyton szidja őket, elég csúnyákat mond, hogy vérfertőzőek, meg ilyesmik. Eleinte azt hittem, kamuzik, de aztán én is láttam a Lilit a fiúhálóból kifelé sétálni az egyik reggel. Meg hát, szóval elég furák. Sokszor látom őket a klubhelyiségben, és tényleg úgy turbékolnak, mint egy gerlepár. Engem a hideg kiráz, ha arra gondolok, egyáltalán hozzá kell érnem az öcsémhez. - másznak a számból a pletykák úgy, ahogyan amúgy is szoktak. Pedig mindig azt mondom magamról, hogy nem vagyok egy pletykagép. De lehet, hazudtam.
- De igazad van. Attól még nem fair, ahogyan viselkednek velük. Szóltam is a hozzánk osztottaknak, hogy engem keressenek, ha ilyen jellegű konfliktusuk lesz. Bár eddig még nem mondták, hogy para lenne. - lenyalogatom az ujjaimról a csokit, majd kinyitom végre a képregényt, ha már ennyi utalás volt rá. Nem tudtam, hogy van rólam is képe, bár elég sokszor szoktam látni fényképezőgéppel a kezében. Jót kacagok a rajzon, mert igazából tényleg poén. Biztosan megy a falra a többi közé.
- Nagyon pacek. Üzenem a művésznek, hogy köszönöm. - rakom vissza óvatosan a képregény belsejébe, ami viszont csak az üres hátteret és szövegdobozokat mutatja. A karakterek úgy döntöttek, megsértődnek, és tüntetőleg kivonulnak. Jellemző.

Do the hippogriff

        Mielőtt valaki mindenféle random köveket akarna hajigálni Clarre, amiért ilyen lelkes az öccse újabb kreatív bajkeverési metódusai miatt, érdemes elgondolkozna azon, milyen lehet egy életen át megbízva lenni az elsimításukkal. Nekem könnyű mindig csak nevetnem a saját testvérem dolgain (mert hogy Aubrey nem kifejezetten az a szabályszegő), mivel a fél ország választ el tőle, és csak a szünetekben kell hazacipelnem mindenféle helyekről, bár az én pályáimon a nehezítő tényező az alkohol.
        Az külön mulattat, hogy szerinte rosszul hazudok, de így sokkal kényelmesebb, nem kell feltételeznie rólam, hogy valaha is tényleg képes lennék átverni valamivel... És soha ne jöjjön el a pillanat, hogy rákényszerülök.
        - Hát Roman már mindig Nott marad. - vonom meg a vállam, mert tényleg felesleges körberágnunk, hogy nem volt mindig a legszilárdabb alapja a bizalomnak - Gondolom küzdeni is fog vele rendesen, ahogy Raquel is, de eddig is jól kezelte, kivéve azt a Prófétás incidenst...Azt vágod?
       Amit én is csak Malfoy levele miatt szúrtam ki, egyébként nem sűrűn lapozgattam a nyáron, de kíváncsi voltam az új rúnaprofesszorra, szóval adott volt a következtetés. Az aranyvérűek új listája határozottan állította, hogy Palmerék is részei a kompániának, én pedig, a nevelésem kellemesebbik oldalát körbejárva egészen biztos vagyok benne, hogy ez valakinek nagyon kényelmes, és pont ennyire hazugság is. Nem nehéz összekötni a szálakat.. most mindenesetre megköszönöm a szeletet, és bele is kezdek.
       - Alkoholt a Roxfortba? - vonom fel a szemöldököm már majdnem komolyan, de el is nevetem - Azt majd csak ha elkoboztam valakitől.. Kávé van nálam, ha kérsz. Már lehetetlen nélküle normálisan járőrözni.. Az nem üti őket?
        Lenyalom az ujjamról a krémet, és próbálom követni az elhangzó infókat, de szerencsére csak egyetlen képregény címe hangzik el, így nem fogok itt ülni némán. A családban Greg az igazi rajongó, én legfeljebb belelapozok a kedvenceibe, néha kiröhögöm, mikor azon szenved, hogy nincs pénze megvenni a legújabbakat, de az én érdeklődésem nem megy túl ezen, úgyhogy most ritka szerencsével megúsztam a témát. Ha esetleg ismer néhány régebbi mugli szériát.. de már haladunk is tovább.
       - Fogalmam sincs, de szerintem ő sem tudja, McGalihoz meg nem mehetsz oda azzal, hogy ne haragudjon már, mégis mi a csillagos úristent művelt egész nyáron? Grisam egy meglepő döntés, de vannak ennél meredekebb lépései is, például az, hogy tényleg egy szó sem hangzik el a nyitóvacsorán az erdő állapotáról. - forgatom a szemem, és ha esetleg Clar még nem ismerkedett volna meg a szenzációval, beavatom - Ugyanis egy gombostűt sem tudsz leejteni a dementoroktól. Nyilván nem változtatták a nevét Tiltott-ról Üdvitt-re, de egy említést megért volna. Nem mindenki tud patrónust idézni..
        Az erdőbe merészkedés és öngyilkosságnak elkönyvelhető akció után merem csak én is kijelenteni, hogy már menne egy inkarnálódott patrónus, de ez ritka szerencse volt, nem általános jelenség. Tényleg, utána kell kérdeznem Rock büntetésének, bár nem hiszem, hogy azután az eset után lelkesen kötné megint a túrabakancsot.
        - Ők nem izlandiak? - Ristiaan a múltkor felvilágosított a dologról, de most már megint meg vagyok kavarodva - Aha, tudom, kikre gondolsz. Fawley pedig tehetne egy szívességet mindenkinek, és lefoglalhatná a száját azzal az átkozott Blooddal, ha már olyan szépen egymásra találtak.. várj, mi? Együtt alszanak? Meg mit csinálnak a klubhelyiségben?!
        Nem is hirtelen, hogy mosolyogjak vagy felvont szemöldökkel bámuljak Clarre, szóval a kettő együtt sikerül az arcomra, páratlanul gyanakvó kifejezést kölcsönözve neki. Sok nagyon furcsa dolog történt már az iskolában, köztük én is, de erre nem tudnék hirtelen példát mondani... Bár felsőbbévesek sem sűrűn iratkoznak be szeptemberben, de el tudom képzelni, milyen bizarr élmény lehet ezzel szembesülni. Fogalmam sincs, én hogy kezelném, csak egyetértően bólogatok, és már látom, hogy megint el kell kapnom finn ismerősömet némi felvilágosítás céljára.
        - Félnek tőlük, ahogy látom, pedig a legijesztőbb dolog, amit láttam tőlük, az egy folyosón visszhangzó tüsszentés volt. - és az, amikor kiugrottunk a Kifutóról, de az most nem tartozik szorosan ide, ugye - Átadom neki, az öcsém volt az elkövető. Látnod kellene a szobáját, szerintem nincs már szabad falfelület, mindent elborítanak a rajzok meg a kivágások... De addig jó, amíg követhető, hogy mit csinál, bár ezt meg ismered.. Greg mondjuk idősebb Caelnél, talán egyszer megkomolyodnak mindketten. Nem, ezt én sem hittem el komolyan, de láttuk, hogy néha történnek csodák.

[- A cikk róla? Az első bekezdés után letettem az újságot. Muter persze sajnálta nagyon, és azt mondta, figyeljek majd arra a szegény osztálytársamra, nehogy baja essen... De őt tudod, milyen.]

po ʇɥǝ ɥiddogɹiɟɟ

Roman nem egy egyszerű eset, de tényleg az a bosszantó az egészben, hogy nem tudom, tényleg ilyen, vagy az egész csak valami hülye színjáték. Nem, én baromira nem leszek az a csaj, aki majd megsajnálja, és megvédi majd másoktól, mert rosszat mondanak neki és rá. Addig fix, hogy nem, míg nem tudom tutira, tényleg megbízható. Akkor is, egy ex halálfaló. Csak ezt az emberek valamiért hajlamosak elfelejteni, ami valahol eléggé morbid is.
- A cikk róla? Az első bekezdés után letettem az újságot. Muter persze sajnálta nagyon, és azt mondta, figyeljek majd arra a szegény osztálytársamra, nehogy baja essen... De őt tudod, milyen. - kezdek bele a torta elpusztításába, miután felülök egy üres asztalra. Nem valószínű, hogy ilyenkor bárki is bejön, de ha mégis, akkor úgyis elmondom Vulkanovnak. Ő meg majd kitalálja, mikor, melyik nap és merre teljesítse a büntimunkáját. A pince valamiért népszerű hely az éjszakai járkálók számára, és nem csak a saját hazámból.
- Nem akartam Romannak mondani, de elég szánalmas volt ez az interjú. Elég izé, mert megbántani sem akarom... Úristen, ez a torta mennyei! Te sütötted? - habzsolom tovább a csokis édességet. Imádom a csokit! Azt a fajtát különösen, ami már annyira tömör és édes, hogy undorító. De én odavagyok érte valamiért. Különben amennyit mozgok, igazából kell is. Nem vagyok az a típus, aki sokáig bírja egy helyben. Nevezzük ezt annak a következményeként, hogy sokat voltam, néha vagyok is ágyhoz kötve.
- Aki nagyon akarja, bármit be tud csempészni a Roxfortba. A kávé pedig nem üti őket, csak engem. Így is alig tudok aludni. - bökök rá az egyik karikára a szemem alatt. Nem túl mély, csak egy kis, sötét folt, de azért látszik így is az alvatlanság. De ha egyszerűen nem tudok...
Hogy a Tiltott Rengeteget dementorok szállták meg, még nekem is friss és új infó. Érthető okokból sosem vágytam rá, hogy arrafelé kiránduljak, s valószínűleg ezek után pláne kerülni fogom. Még ha a cikesz a fák közé repül, akkor is. Na jó... Akkor azért lehet, elgondolkoznék rajta.
- Hát ez tényleg fura. Hallottam olyanokat, hogy elment az esze, de inkább annak kapcsán, hogy kiket vett fel tanítani. Bár eddig nem volt bajom egy új tantóval sem. Fawcett professzor azt is felajánlotta, hogy megtanít védekezni. Amúgy kiderült már, ki gyújtotta fel a könyvedet? - kérdezem a legnagyobb, legártatlanabb tudatlansággal. Persze készséggel nekiadtam a saját könyvemet, nekem úgy sincs szükségem rá, már nem is tudom, miért jutott eszembe, hogy meg kell vennem. Na de már mindegy...
- Jajmár, én örülök Fawleyéknak. Hallottam, hogy beakasztott valami csajt. Bár nem tudom, mi a srácaink mániája a griffendéles csajokkal. Cael is, meg Roman is... - tömöm magam tovább gátlástalanul.
- Izlandiak, oroszok, meg még nem tudom, mik... Én sem értem, pedig esküszöm, figyeltem, amikor egyikük megpróbálta elmagyarázni. A nevük meg elég oroszos. Na de. Tényleg együtt alszanak. Voltam az ötödéves lányhálóban is, a cuccai se nagyon vannak ott. Már a csajnak. És a klubhelyiségben is folyton egymáson lógnak. Szerintem egyszer még csókolózni is láttam őket. Bár remélem, csak a szemem káprázott. - magyarázom lelkesen a fontosabb pletykákat. Márpedig azért ez elég fontos. Azért nem mindennapos, ha ilyet látsz két testvértől.
- Ah, Caellel tuti jól kijönne a tesód. Ő is szépen rajzol, bár neki sajnos szar az ízlése. Folyton a mugli csillagháborút akarja megnézni velem, pedig tudja, hogy nem érdekel. - lapátolom be a szelet utolsó maradékát.

Do the hippogriff

        Meglehetősen üdítő úgy beszélgetni valakivel a kastélyban, hogy tisztában van a mugli kultúra legtöbb aspektusával, és a legkevésbé sem próbál misztikus lenni, pedig a mágia tényleg mindent átsző körülöttünk. Bárki mástól hallanám a muter szót, biztosan gyanakodnék hogy rossz filmben szereplünk, ha már témánál járunk, de Clarice egyáltalán nem zavartatja magát, és főleg nem érzi kötelességének, hogy hallgatásba burkolózva sztereotipizálja a mardekárosokat. Nem hiszem, hogy könnyű dolga van közöttük ezzel az attitűddel, de az egyszerű őszinteség, ami a szavaiban hallható, arról sem árulkodik, hogy ez különösebben bántaná.
        - Igen, emlékszem rá. - mosolygok, mikor egyébként szóba kerül az édesanyja, akivel futólag már találkoztam - Csak ez tényleg nem ilyen egyszerű.. Mindig célkeresztben lesz ebben az országban, és mindig lesz, aki negatívan értékeli, bármit is csinál majd.
        Valahol jogosan. Én sem hiszem, hogy nincsenek még mindig összevont szemöldökök a hátam mögött, ő pedig érthetően kétarcú megítélésben részesül majd mindig... ez viszont lehet hátrány és előny, de ennyire közelről nem ismerem Romant, hogy meg tudjam becsülni, kihasználja-e valamilyen formában a figyelmet. Sokan gondolhatnák, hogy csak és kizárólag frusztráló lehet mások folyamatos érdeklődésének negatív tárgya lenni, de minden csak azon múlik, hogyan fogjuk fel.
       - Neeem, az katasztrófa lett volna. Vágod, ki Rhodenbarr? Őt kértem meg rá. - még ha egyébként más információ is gazdát cserélt közben - Zseniális süteményei vannak, és általában azt is tudja, minek örülne az adott illető. Kicsit mondjuk ez bizarr, de amíg ez a végeredmény, kit érdekel?
        Főleg, ameddig az a megfigyelésének tárgya, hogyan szeretem a macaront, és nem az, ki ennek a fizikai megfelelője.. Demetrius olyan kapcsolat, amiről tudod, hogy ott van, de sosem szeretnéd felhasználni, mert inkább ő használ téged. Bizonyítékom nincs néhány elkapott furcsa jeleneten túl, de bőven elég hasonló alakkal hozott össze a már barátként üdvözölhető balszerencsém, tulajdonképpen bármit el tudok még képzelni róla. A szóbeszéd egy dolog, ha annak hinni lehetne, mindannyian perverz szociopaták lennénk, de ez nem zárja ki a lehetőséget, hogy valaki tényleg perverz szociopata legyen.
        - Eeegen... ez az 'apró' információ valahogy elkerülte a figyelmét. A dementorveszély mondjuk nem újdonság, de ennyire közel sosem merészkedtek még a kastélyhoz, és nagyon ijesztő, hogy erről csak az tud, aki találkozott velük. - ha esetleg rákérdezne, honnan tudom, nem különösebben titkolnám el előle, tekintettel a járőrözés csodálatos hányattatásaiban való osztozkodásunkra - Igen, mindenki teljesen kompetens, ami kellemes csalódás. Hmm, nem áthallásosnak szánom, de hogy fog védekezni tanítani? Mármint pálcamágia nélkül pálcamágia ellen hogyan? Fizikailag?
        Küzdök egy vigyorral elég erőteljesen, mert rögtön eszembe jut, hogy még az első megismerkedésünkkor tanúsított kocsmai verekedési képességei után javasoltam neki fejben, hogy töltse be az állást és tanítson mugli harcmodort is az iskolában, mert hát ha valamire tényleg nem számítana egy varázsló, az mondjuk egy jól becélzott jobbhorog. Egyszerűen ez nem az a kultúra, ahogy a lőfegyverek is többségnek abszolút semmit nem mond. A gondolat meg, hogy a SVK professzor részeg alakok fejének megfelelő szögben való érintkezését tanítsa Clarnek... nos, igen, vigyorgok szélesen.
        - Önkéntelen mágia. Mostanában kicsit... lobbanékony a helyzet körülöttem. - de ez nem az a helyzet, amikor tételekre lebontva taglalom is, mert akkor még Clar következő szülinapján is ott fogunk ülni - Ha nem látom, hallom, érzékelem a jelenlétüket, akkor tulajdonképpen én is örülök neki, de ha nem ismered Bloodot, nem érted a problémát. Olyan, mint Fawley, épp csak egy leheletnyivel jobban tiszteli a szabályokat, egy icipicit udvariasabb és egy arasszal kezelhetőbb, mint ő. Amúgy ez sztereotípia, de tényleg sok mardekáros-griffendéles pár van.. Nem mintha annyira meglepő lenne. Tényleg, jól kijössz az öcséd barátnőjével?
         Néhány apróságot Alex már említett, de nem különösebben merültem el eddig a kis csapatuk dinamikájában, mert eltartott egy ideig, hogy túltettem magam a sokkon, hogy Alex, aki egyidős a húgommal, nemcsak hogy randizik, esetleg rajong valakiért, hanem együtt és túl is van már vele néhány dolgon, tehát mondjuk, hogy pár napig inkompetens voltam a szociális készségeimet illetően. Kicsit talán még most is fura... de mondjuk az öcsémmel kapcsolatban is az lenne, nem helytelenítem vagy kifogásokat keresek, csak fel kell dolgoznom az idő múlásának rohamos tényét.
         - Igen, a Romanov elég beszédes név minden változatban és szempontól... de most adj öt percet, mert újra kell indítanom magam, lefagytam. - hallottam pletykákat. Persze, pletykákat, de ahogy én nem boldogítottam tavaly a mardekár aktuális csapatát az öltözőben vízszintesben, úgy ennek az igazságtartalmában is kételkedtem, viszont ha Clar tényleg meggyőződött róla... akkor még néhány kérdésem van - Hogy érted, hogy csókolózni? Konkrétan az ikertestvérével van együtt?
         Egyelőre túlságosan is a téma hatása alatt vagyok ahhoz, hogy érzékeljem, miről beszélünk utána.. Greg világa nagyon távol áll most a miénktől. Olyan távol, hogy kettőnk közül talán inkább Claré és az övé között lenne a legkönnyebb hidat építeni, míg én azon gondolkozom, mi történhet a háttérben, amiről nem tudunk..

[- Ja, a hollós szöszi, aki mindig nálunk eszik.]

po ʇɥǝ ɥiddogɹiɟɟ

Aaaah, Rhodenbarr. Nem volt nehéz felfigyelni rá, hiszen attól a pillanattól a mi asztalunknál ült, hogy én ebbe az iskolába érkeztem, sőt, még azelőtt is. Már az se lenne fura, ha a.házunk klubhelyiségében találkoznék vele. Valószínűleg szokásos módon köszönnék neki, mintha mi se lenne természetesebb. Hallottam már mindenfélét, hogy miért is eszik mindig nálunk, de a legtöbbek szerint simán csak kiutálták őt a Hollóhátnál, azért kempel mindig nálunk. Nekem mondjuk semmi bajom vele, ameddig ilyen finomakat süt, sőt, egyszer talán majd még rá is kérdezek, hogy tulajdonképpen mit keres a mi asztalunknál folyton. De addig is... Igen, igen, biztosan megérdemlek még egy szeletet.
- Ja, a hollós szöszi, aki mindig nálunk eszik. - konstatálom. Még nem nagyon beszélgettem vele, de asszem, tudom, kit kérek majd meg, hogy segítsen készíteni valamit faternak. Nemsokára neki is szülinapja lesz ám.
- Én is szoktam sütni, de azok feleennyire sem jók, mint ez. Meg nem ilyen szép egyik sem. Még egy szeletet? - invitálom körünkbe az édes diabéteszt, de ha egyszerűen finom, és még csokiról is van szó, akkor nem tud érdekelni. Az én sütijeim és tortáim meg inkább olyan háziasak, azért nem mutogatnám őket a Mézesfalázsban, bár az ízükkel semmi baj. Azért mégis csak a mugli nagyi receptjei...
- Ja... Arról fogalmam nincs. Gondolom, ilyet is. - vonom meg a vállam. Pedig fontos téma ez a védekezés dolog. Pedig nem szeretnék mást, csak mondjuk életben maradni egy-egy újabb életveszélyes helyzetben. Az is kész csoda, a háborúsdit élve megúsztam. Szerencsére elég jelentéktelen voltam hozzá, hogy ne velem akarjanak foglalkozni, különben tutira rég kampeca lenne.
- Egyelőre elég lelkesnek tűnik, de aztán meglátjuk, mikor lesz elege belőlem. Bár nekem.aztán igazából mindegy, csak érjek el addig a szintig, minimális túlélési esélyem legyen. Az égvilágon elképzelésem sincs, hogy éltem túl az utóbbi pár évet. Bár most meg kapok a nyakamba valami csodadokit is a Minisztériumból, aztán majd meglátjuk, mi lesz. - tömöm magam tovább, hiszen a tömör csokiból nekem sosem elég. Sajnálom azokat, akik egy kis adag után kijelentik, hogy beteltek teljesen.
- Fawley velem mindig rendes. Gondolom, mert a haverjának a tesója vagyok. Hallottam persze, másokkal hogy beszél, de velem sosem bunkó. - újabb hanyag vállvonás, s egy falat lenyelése után válaszolok a másik kérdésre.
- Alexis tipikusan cuki csaj. Kedvelem, nem vagyunk rosszban, a Lutece bálba is együtt mentünk. Deeee azt nem mondom, hogy könnyeket fogok hullajtani, ha szétmennek az öcsémmel. Ami meg az ikreket illeti, hát jah. Pontosan úgy értem. Fix, hogy együtt vannak. - jelentem ki biztosra. Láttam, amit láttam, és a saját szemem nem tud becsapni.

Do the hippogriff

       A hollós szöszi, ismertebb kórnevén Demetrius Horatio Rhondenbarr nyilván elismeréssel hallaná a méltató szavakat, és a sütési képességei alapján meg is érdemli, csak azok a fenyegető jelenetek.. nagyjából annyira lehet ártatlan, mint én dohányzás közben, csak amíg rám teljes nyugalommal lehetne aggatni a 'Cigiző Bambi' kifejezést, ő még egy tabula rasa, a kellemetlen fajtából. Bizonyítékom nincs, de ne is legyen.
       - Nem, köszi, szerintem diabéteszt kaptam, és egész éjszaka Grisamet fogom boldogítani. - vigyorodom el, és megigazítom a sálat a nyakamban: kollégámnak hosszú éjszakája lesz mellettem - Komolyan? És miket? Én nem tudok bemenni úgy egy konyhába, hogy ne gyulladjon ki spontán, vagy valami. Ja, asszem fura a kapcsolatom a tűzzel..
       Lehet ebben valami eddig felderítetlen minta, de egyelőre hagyom belesüppedni a tudatom kacskaringóiba, majd üres ötperceimben elszórakoztatom magam a történtekkel. Nálunk apa a mesterszakács, Greg sem kifejezetten ügyetlen, én viszont überelem mindkettőjüket a negatív nekifutásaimmal, amikkel mindannyiunk egészsége érdekében felhagytam még júliusban. Azóta aggódó tekintetek kísérik az idézőjeles fizikai fejlődésemet, mintha százhetvennyolc nem lenne elég a centiből, és mintha kóros elhízás fenyegetne.. Legfeljebb a diabétesz, de az édes dolgokat is jól bírom, hála a húgom jelenlétének.
       - Megtanítsalak lőni? - érdeklődöm elsőre talán kissé indokolatlanul - Nem mintha lebecsülném a kompetenciáit, mégiscsak ő a professzor... Csodadokit a Minisztériumból? Mármint a halhatatlanok közül, ugye? Ez nagyon... hát, menő, nincs rá jobb szó. Tényleg nagyon komolyan foglalkozni akarnak veled, használd ki a lehetőséget.
       Hogy mire, azt nem fejtegetem, majd Clar meglátja benne a lényeget a maga kedve szerint, ha akarja. Fúrja a csontos oldalam a kíváncsiság, milyen lehet odalent, és Rosa meg is ígérte, hogy becsempész, mondjuk egy fikusznak álcázva, ami már kevésbé vonzóvá teszi a lehetőséget, de egye doxy, kibírom a lefelé liftezést némi fotószintetizálással egybekötve, aztán pedig nagy szemekkel pislogok majd a rejtélyekre és misztériumokra. Ha közben esetleg termek egy grépfrútot, vagy valami, ami a nagynénémet ismerve nem kizárható esemény, még majszolni is lesz mit.
       - Nyilván.. élvezd ki akkor. Én is igyekszem a csendes perceket. - lóbálom a lábam - Tényleg, van is képem rólatok.. Kell egy példány belőle? Esetleg anyukádnak? Valami azt súgja, biztos imádná.. Na de az öcsédre visszatérve: nem fura, hogy jár valakivel? Engem baromira meglepett, mikor Alex mesélte... mintha rohannának valahová. Az idősebb húgommal jár egy évfolyamra, és akkor hirtelen a lepedők királynője lesz. Lehet, hogy vén frigid banya lettem, és azért lep meg?
      Elnevetem magam, előhúzom az öngyújtómat és kattintok vele néhányat, csak úgy pótcselekvésként. Gallagher óta nem igazán volt napirenden bárminemű intimitás, lehet hogy tényleg gyerekekre kiabáló macskás nénike lettem, akit Maccavity fog majd jóízűen elropogtatni, miután elfoglalta az ágyamat. Bármi lehet.
       - Neeem. Nem hiszem el. Nem lehet, ez nagyon beteg lenne. - bámulok az ünnepeltre az utolsó kijelentése után - Mit láttál?

[- Anya nem mindig ért rá, hogy sütögessen, tudod, a boltja miatt. Az embernek meg fel kell találnia magát, ha egy kis édességre vágyik. A mugli nagyimék meg örülnek, hogy taníthatnak valami „hasznosat”. Nincsenek oda a mágiáért, szerintük anya pedig egyenesen a Sátán küldötte. Hiszen ki hallott már olyanról, hogy a hat emeletes épület hetedik emeletén laknak?]

po ʇɥǝ ɥiddogɹiɟɟ

Felnevetek a tüzes megjegyzésen, hiszen elég találó azután, hogy a saját könyvét is felgyújtotta spontán, ráadásul az óra közepén. Még úgy is gázos az egész, hogy ott se voltam a bizonyos eset közben, de nem árt az, ha az ember tud nevetni a saját esetlenségén. Nekem ez általában annyira nem megy, sőt, ami azt illeti, pillanatok alatt fel tudom cseszni az agyam piti kis dolgok miatt. De azt hiszem, én már mindig is ilyen maradok.
- Anya nem mindig ért rá, hogy sütögessen, tudod, a boltja miatt. Az embernek meg fel kell találnia magát, ha egy kis édességre vágyik. A mugli nagyimék meg örülnek, hogy taníthatnak valami „hasznosat”. Nincsenek oda a mágiáért, szerintük anya pedig egyenesen a Sátán küldötte. Hiszen ki hallott már olyanról, hogy a hat emeletes épület hetedik emeletén laknak? – gondolok vissza a legutóbbi, nyári találkozásunkra. Utálnak átjönni hozzánk, és anyát pedig még jobban, talán éppen csak megtűrik. De nem haragszom igazán rájuk. Nem igazán tehetnek róla, hogy ilyenek, ők már mindig ilyen maradiak maradnak. Attól pedig még a rokonaim, még ha nem is mindig idilli a helyzet odahaza.
- Jeez, hogy jutott ilyen az eszedbe? A kezembe nem venném azt a mugli izét… Láttam, hogy miket csinálnak velük a muglik. – csóválom a fejem a lövés gondolatára. Vannak dolgok, amikkel kapcsolatban képben vagyok, ha az ő világukra gondolok, bár messze nem olyan alaposak az ismereteim, hogy ne csináljak komplett hülyét magamból mondjuk egy mugli középiskolában. Voltak idők, amikor anyuéknak komolyan el kellett gondolkozniuk azon, hogy nekem talán köztük lenne a legjobb helyem. Ezt persze nem igazán hirdetem, nem szeretném, ha az emberek tudnának róla itt. Így is épp elég ciki, hogy alig merem használni a saját pálcámat.
- Na nem mintha nálunk jobb lenne a helyzet. Ijesztő belegondolni, hogy mikre lehetünk képesek egy bottal a kezünkben. És ezt már gyerekeknek is adják. – befalom a süteményem maradékát, amivel végre sikeresen eltelek. Már csak azon kell gondolkoznom, mégis hogy a fenébe viszem be a hálókörletembe ezt a rengeteg sütit? De biztos van valami egyszerűbb módja a dolognak. Nem hiszem, hogy sok maradna belőle holnapra amúgy sem, ha egyszer csak elkezdem körbekínálgatni.
- Ja, anya boldog lesz a képektől. Imádta, hogy kicicomázhat. Sosem mosom le magamról azt a táskát. Meg beszélgettem Lutece professzorral is. Nem hittem volna, valaha elérkezik az a pillanat, hogy egy tanárnak fogok képregényeket ajánlani. Úgy láttam, te is elvoltál, bár nem tudtam veled ütközni. Az orosz tesók meg… – leteszem az üres tányért magam mellé, majd a jól összecsokizott ujjaimmal kezdek el számolni. Valahogy felpezsdít ez a téma, hiszen még a szokásos bullshiteknél is kiakasztóbb az, amit művelnek. Nálunk aztán senki sem szent, az fix, de ha valami még nálunk is ekkora ellenszenvet vált ki, az azért jelent valamit.
- Egymás ölében ülnek, nyíltan csókolóznak, együtt alszanak, meg fura nyelveken suttognak dolgokat a másik fülébe. A kiscsaj konkrétan felköltözött a fiúk hálókörletébe. Állítólag egymáshoz bújva alszanak meg minden, mint a szerelmesek. – számolom végig mindazt, amit láttam, és amit hallottam. Hát nem gyenge.
- Öcsiék is ezt művelik. Meg úgy hallom, a negyedikesek fele már átesett a tűzkeresztségen. Szerintem ez ilyen generációs dolog lehet, hogy nem tudják magukon tartani a bugyijukat. Na de. Segítened kell a tortacipelésben. Csak nem hagyhatom itt, még a végén a manók kidobják. – állok fel helyemről, a tortától még mindig eltelve. Talán ideje lenne megvendégelnem a házamat is némi sütizésre.

Do the hippogriff

        Hát így vagyunk mi ketten: a két zugédessegfaló prefektusi epifánia egy kellemes beszélgetés közepette. Ha kellene külön jelentéseket írnunk a kalandjainkról, amiket jobb híján nevezek így, mert azért szomorú belegondolni, hogy valójában csak versenyt fagyunk egymással a folyosón éjszakánként, ha elér a balszerencse, biztosan lenne egy olyan fejezete, amiben külön ékes címszavakkal meséljük el a mardekáros és griffendéles erők egyesülését, az apróbetűben meg megjelenne a szöveg, hogy közben némi csoki is eltűnt. Kellenek az ilyen epifániák, különben szomorú kötelességeink mellett más nem is maradna.
        - Persze, értelek. Az én apai nagyszüleim azt hiszik, hogy a húgom és én bűvésznek tanulunk, mert ennyit akartak felfogni abból, hol vagyunk az év nagy részében. Olyan vidám társaság, hogy az embernek kedve lenne tényleg megásni a saját sírját és röhögve belefeküdni.. - idézem fel a vidám nyári emlékeinket - De tök jó, ha közben mutattak valami hasznosat. Hmm? Kifejezetten szeretek lőni, meg úgy általában a mugli lőfegyvereket. Te sütni tanultál meg, mint hasznos varázstalan elfoglaltság, én meg lőni.. szép az élet, nem igaz?
        Sokszor fejtegettem már magamban apa delejes álmait, azokat, amikben magát Bondnak képzeli.. fogalmam sincs, hogy nem lőtte még le magát tényleg. Volt köztünk némi véleménykülönbség abban, hogy mennyire szakszerű a technikája, de az tény, hogy minden gyermekét jól megtanította a fegyverek művészetére, még ha elég bizarr látvány is mondjuk Aubrey vagy Celia egy kiskaliberrel. Az már csak tetézte a bajt, hogy apa szerint nekünk erre itt akkor is szükségünk van, ha nem mutatkozunk lelkesnek a lehetőséget illetően, ez őt nem zavarta meg abban, hogy biztosra menjen, és így küldjön ide minket. Talán egyszer szükség is lesz rá, de nem bánnám, ha kimaradna.
        - Akkor elküldöm majd mindenképp. Hát.. igen, az unokabátyám imádja a mindenféle irodalmat. - elvigyorodom Leon lelkesedésére, hát tényleg imádnivaló - Ööö. Hát jó... erre tényleg nem számítottam.. de ha nekik így jó... végül is...A negyedikeseknek is. Oké.. segítek, várj.
        Harci készültségbe vágom át magam, aztán segítek átegyensúlyozni a nehézségeken Clar sütijét, mielőtt Griam viszontláthatja a még nem fáradt mosolyomat - remélem, a kollégám tényleg szép emlékként őrzi meg kettőnk közös édes kummantását.. Legközelebb is sort keríthetünk rá a hihetetlenül emberfeletti ügyeletünk tomboló katasztrófái közepette, még ha a pokol minden éjszakai kószáló álmos diákja is állja utunkat: úgyis tudjuk, hogy a csoki mindenre megoldás lehet.

Köszönöm a sütizést!