The rite of Spring

February, pick up your pen and weep,
Write poems about february in sobs and ink,
While thunder booming in the background
Is burning in the black of Spring

Ravena & Cerys

+18

          ...Utálom a tavaszt, ezt a sok színt és meleget, ami be akar mászni a fejembe, és itt zsibong, fáj és lüktet. Takarodjatok a fejemből, mind, ez az enyém..! Csak az enyém... Csönd van, végre, mert azt akartam, nem bánt senki, nincs itt a kis kurva sem, csak Ravena meg én. Ülünk csöndben, és én ezt szeretem, a zajt nem, azt sosem, ami kopogtat a koponyámon és bájitalt kell innom megint, hogy szép legyek és csendesen simuljon minden hozzám, én hozzájuk. Nem szeretem az embereket, olyan kiismerhetetlenek, de Ravenát kedvelem, mert mindig tudja, miért vagyunk itt és hisz is benne. Tetszik, hogy tud hinni, tetszik, hogy nem ostoba, és főleg, nem kérdez olyasmiket, honnan van a kis kurva, hol van most és ki az apja. Mit érdekel mindenkit, ki az apja, nem azért vagyok itt, mert kinyomtam magamból egy parazitát, hanem mert együtt akarjuk a hatalmat a világ felett. Előbb a koszos sárvérűek, aztán a mocskos lények, még Greyback is, aki a szarszagú lehelletével azt képzeli, hogy ember és közénk tartozik, pedig az asztal alatt kuporgó házimanónál is kevesebb, kevesebb, minthogy beletöröljük a csizmánkat, ha térdig jártunk a vérben és a tavaszban... Utálom a tavaszt.
            - Lassan ideje lesz nekilátnunk annak a néhány sárvérűnek, akit ránk bíztak. Gondoltad, hogy egyszer tanárokat fogunk ölni? - magamhoz ölelem a poharamat, benne bor - Olyan jó lenne, ha végre sikerülne elkapnunk néhány rendtagot is, bizonyára sokat segítene. Van már ötleted? Vagy úgy csináljuk, ahogy eddig mindig?
            Idegesít ez az órakattogás.. Tudom, hogy az én órám, pontosabban az, amit az anyám hozott magával a tengerentúlról, de akkor is olyan, mintha a csontjaimban jelezné az idő múlását. Felállok, és határozottan rámeredek, de nem átkozom meg. Milyen jó lenne, ha eltűnne, és minden más probléma is.. Rohadjon meg minden szépen. Miért nem halhatnak meg, ha azt akarom? Ha egyszer jókislány vagyok...
           NEM. Nem gondolok most erre, dolgozunk. Szabad vagyok, erős vagyok, félnek tőlem... Főleg, mióta megmutattam nekik a legújabb kis művemet. Ezért is van itt Ravena is, remélem, tetszeni fog neki, és valami végre felderíti ezt a mocskos tavaszi kikeletet. Felállok, és kisétálok a szalonból, intek neki, hogy kövessen, és amikor odaér mellém, még egyszer végigmérem azt az órát. Akarom, hogy elhallgasson. AKAROMAKAROMAKAROMAKAROM....Rohadjon meg az összes...
          - Képzeld, nagyon sokat haladtam a kísérleteimben...! A múltkoriak meghaltak, nem bírták a gyűrődést, de már eltakarítottam a hullákat, kinek van rájuk szüksége. - haladunk a lépcsőn lefelé, fáklyákat gyújtogatok sorban egy mondóka dallamára: 'egyet neked, egyet nekem, egyet neki, egyet... nekünk' - Már nagyon szépek lettek, de még nem tökéletesek. Ne törődj vele, ha beszélni próbálnak, majd kitépem a nyelvüket, unalmas a szövegük. A kis ribancra emlékeztetnek... Ő most nincs itt, de majd nyáron kipróbálom, örül e az új játszótársainak. Nézd csak..
          A katakombák olyan szépek. Csend van, nem kattog az óra, minden hideg és mindig az történik, amit akarok. Játszhatok órákig, nincs itt senki, hogy bántson és felügyeljen. Szép, szép, szép, tetszik. Szeretem. Az egyik cellából sírást hallunk, de amikor kinyitom, rögtön előre is küldök egy némítót, nem érdekel a nyafogás. Nem érti, hogy milyen szép lesz, ha végeztem? A pálca fénye egy kuporgó kis nyomorultra irányul, a teste aszott, az nem is fontos, ásítanak benne a sebek, mind rohad már, nem szeretem a kukacokat, a hangjukat sem, itt meg hemzsegnek, biztos ezért bőg itt, de az arca.. Igen, az nagyon gyönyörű. Egy kislányé, idegen nyakon, de nem is ez a fontos. Nincsenek még szemei, nem találtam tökéleteseket hozzá, de tudom, így is hatalmas dolog, hogy átültettem. Kedvesen Ravenára mosolygok, és feljebb emelem a fényforrást, hogy láthassa.
          - Ne aggódj, töröltem az emlékeit, az mindig jól ment. Majd később megölöm, nem maradna életben, de azért ez elég jól halad, nem? Összeteszel két csúszómászó sárvérűt, és mégis.. csoda születik belőle! A tavasz ébredése... Egy új világban. Hogy tetszik?
       
             

[– Ötletem van, hogy hogyan kapjuk el őket, de be kell mérnem előtte a rádiót. Biztosan vannak szavak, amikkel például a Nagyúr nevét helyettesítik, ha azokra is teszünk tabut, meglesznek. Addig marad a kikérdezés, és reménykedés, hogy valaki együtt működik.]

Soha senki nem vádolt vele, hogy gyáva lennék, de kicsit tartok Cerystől. Régen felnéztem rá, olyan akartam lenni, mint ő, azután pedig barátomnak kezdtem tartani. De most... most fogalmam sincs, hogy micsoda. Még mindig úgy érzem, hogy fontos számomra, hogy segítenem kell rajta, de mégis tartok tőle, hogy mi fog történni, ha egyszer valami eltörik nála. Nem tudna legyőzni persze, valószínű anélkül ártalmatlanítanám, hogy kárt tegyek benne, de tudom, hogy az a pillanat végleges lesz. Fogalmam sincs, hogy segíthetnék neki, mielőtt az a pillanat eljön. Háború van. Az ostobák nem látták be, hogy a harcnak már vége, már csak az értékes varázslóvért pusztítják az ellenállás pusztításával. Elsősorban önmagukat, de nekünk is vannak áldozataink.
 – Ötletem van, hogy hogyan kapjuk el őket, de be kell mérnem előtte a rádiót. Biztosan vannak szavak, amikkel például a Nagyúr nevét helyettesítik, ha azokra is teszünk tabut, meglesznek. Addig marad a kikérdezés, és reménykedés, hogy valaki együtt működik. – bármiről szívesebben beszélgetnék most, mint a munkáról. Az erőszak sokszor szükséges, de nem hiszem, hogy neki jó, ha most ezzel foglalkozik.
 Kicsit összerándulok, amikor Cerys felugrik, néhány másodpercig nézem, hogy mit láthatott, azután úgy döntök, valószínűleg egy bogár lehetett. Nem látok tényleg mást ott. Egyébként szép óra, mindig szerettem az órákat. Olyan elegánsak, ahogy mozognak, kattognak. Az igazat megvallva, még ma sem vagyok benne biztos, hogy pontosan hogyan működnek, annak ellenére, hogy teljes egészében mugli készítésű órák is vannak, képesek évekig pontosan mutatni az időt. Tovább élnek, mint a patkány, amit anyától kaptam gyerekkoromban.
 Kicsit gyanakodva követem Ceryst. Örülnöm kéne neki, hogy eltereli valami a figyelmét a félvér gyermeke miatt megromlott státuszának, de mégis van valami baljós a kísérlet szóban. Ahogy kiejti, ahogy beszél róla, valahogy egyáltalán nem olyan, mintha csak valami hétköznapi bájitaltani kísérletről lenne szó. Csendben hallgatom, ahogy beszél, de a kezem azért ráfonódik a taláromban megbúvó pálcára. Rossz előérzetem van ettől a sötét folyosótól, ami beigazolódik, amikor meghallom a sírást. Megpróbálom elfedni az orromat, hogy megvédjem magam a bűztől, de az undor újabb szintje tér vissza, amikor meglátom a szörnyet, akit az egyik legjobb barátom rejtegetett. Ha hihetek a szavainak, ő teremtette.
 Figyelem néhány másodpercig a nyomorult teremtményt, ami talán a legtermészetellenesebb dolog, amit valaha láttam, és közben próbálok rájönni arra, hogy mi történhetett. Mikor változott meg ennyire? Vagy mindig ilyen volt, csak elkerülte a figyelmemet? Talán nem is létezett az a Cerys, akire felnéztem és a barátom volt? Talán nem. Felemelem a pálcát, amiből azonnal egy zöld fénysugár reppen előre, megváltva a szerencsétlen lelket. Egy pillanatig még nézem az összecsukló, élettelen testet, mielőtt Cerys felé fordulok. Hogy lehettem ennyire vak?
 – Mit akarsz ezzel elérni? – nem érzem fontosnak közölni, hogy amit csinál, rossz. Aki ezt nem tudja magától, az menthetetlen. Egy pillanatra eszembe jut az is, hogy talán most rögtön meg kellene váltanom őt is a világ kínjaitól, vagy ha azt nem is, egyszerűen jelenteni az auroroknál, mint gyilkost. Az még most is bűncselekmény, neki pedig nincs jegy a karján, és van egy félvér gyermeke, nem közénk való. Mégis, még várok vele. Tudni akarom, mi lehet az oka, érteni akarom, hogy működik egy olyan elme, mint az övé, egy olyan ember, akit a barátomnak hittem.

While thunder booming in the background
Is burning in the black of Spring

Ravena & Cerys

+18

         Itt van és darabokra tép és fáj és üvöltök és menj el és én jókislány vagyok és ne bánts és neked nincs hatalmad felettem és ne hagyj magamra és te meg ne nevess ki te már halott vagy és én öltelek meg és nem bánom és így volt jó így kellett lennie ezért ne bámulj az arcomba te kis kurva és igen tudom hogy egy ribanc vagy mindig olyan szemekkel néztél rám hogy ki kellett szúrnom őket azokat a kék szemeket te kis lotyó és megérdemelted kurvára amit kaptál és örökre ott fogsz rohadni ahová ástalak és soha nem fogják tudni a nevedet soha nem fognak emlékezni rád mert onnan jöttél onnan lentről és magasra akartál törni de megöltelek mielőtt te ölsz meg engem és így volt jó és én örülök és jókislány vagyok és engem fognak szeretni téged meg soha és így lesz mert így akarom és igazam van mert igazam van mert nekem mindig igazam van és büszke vagyok magamra és újra megtenném ésésésésésésésésésésésés....
         És felnézek. És itt van Ravena, és én nem értem, miért nem örül, mikor olyan ügyes voltam.
         - Meséltem már neked a kísérleteimről. Ez oda vezet, a célomhoz.. megkérdeztem őket, de azt mondták, csináljam, nem baj, amíg sárvérűek meg muglik. - vonom meg a vállamat, kicsit bánt, hogy nem gratulál, pedig ügyes voltam - Csúnya dolog, de fontos. A halál sem szép, és az is fontos. Vannak rossz emberek akik jót csinálnak és vannak jó emberek, akik meg rosszat, mert így kell, így érheted el, amit akarsz. Ez természetes.
         Megfordulok és megyek tovább, cuki a cipőm, halkan lépek benne, mint a gyerekek ha csokit akarnak lopni. Én sosem loptam csokit, mert én elvettem máshogy, nem kellett ilyen dolgokat csinálnom, de ha valami csúnya, attól még lehet hasznos. A gyerekszülés is undorító, ahogy kijön belőled egy test, és gennyes meg véres, és üvöltesz de mindenki más nevet körülötted. Nekem kétszer is jutott belőle. Fúj. Fúj és fúj.
         - Félsz most tőlem? - állok meg hirtelen, és megdörzsölöm a karjaimat a hidegben - Nem akarom ezt, Ravena, sajnálom. Barátok vagyunk, ne haragudj rám. Menjünk, igyunk teát és találjuk ki valamit, ami nem ez, ami nem háború és nem csúnya. Gyere!
         Meglódulok és futni kezdek fölfelé a lépcsőn, mintha megint gyerekek lennénk, világítok a pálcámmal, és mindjárt nem fázom annyira. Odafent minden szép és fényes, nem lengi be a halál illata, az biztos tetszene Ravenának, és azt akarom, hogy örüljön és boldog legyen és elérje a céljait és jóban lehessünk és minden szép legyen és megdögöljön az a mocskos kis ringyó mintha sosem lett volna és minden visszatérne az eredetibe és sikeresek lennénk és szeretnénk egymást és nem lenne háború és uralkodnánk mint a mesékben.
          És ezt akarom nagyon. Miért nem lehet?