A Határtalan Mindenség Törvénye | Yule

Végtelen módja van annak, ahogy a Kozmoszt láthatjuk. Mindenki a saját külön univerzumában él. 
Végtelen univerzum létezik.

Mi lett volna, ha annak idején a Minisztérium nem engedélyezi a fiatal Jimmy Kipp Quintonnak, hogy szüleitől, kilenc éves korától kezdve magánoktatásban részesüljön? Ha tizenegyedik születésnapján ő is megkapja azt a levelet, amit bárki más?
Kétségtelen, hogy élete és személyisége egészen más fordulatokat vett volna. A Süveg a beosztási ceremónián talán éppen csak ránézne, még a hajszálát sem érinti, hogy Hollóhátat kiáltson. Ő lenne az a diák, aki minden tanárt kiborít, mert elalszik az órákon mondván, unatkozik. S mégis, bosszantó, mert bármikor bármiről kérdezik, pontos választ ad. De a leginkább talán az a háztársa nem szívlelné, aki elől végzősként elhappolná az iskolaelső címet. Bosszantó... Hiszen még csak nem is figyel!

Történetünk egy olyan valóságban létezik, ahol Jimmy a Roxfort végzős növendéke. A Trimágus Tusa elkezdődött, az első próbának vége... Jöhet a bál.

Nem mondaná, hogy a kedvence ez az ünnep, de kétségtelen, hogy az idei kevésbé hagyja hidegen, mint a tavalyi ajándékbontogatás - mikoris seprűt kapott valamelyik távoli rokonától, hátha magára szed némi izmot. Pedig jól tudja mindenki, hogy nincs olyan szándéka, hogy kviddics karrierbe kezdjen.

Mondhatni, egészen jól megvolt mindeddig. Annak ellenére is, hogy egyáltalán nem fűllött a foga ahhoz, hogy partnert keressen a tánc miatt, hiába fűzte őt nem egy, hanem egyből két unokatestvére is. Julio, aki mellesleg évfolyam, valamint háztársa is egyben, vele ellentétben kifejezetten jóképű, s élvezi is ennek előnyeit. Már a kihirdetés utáni első bájitaltanon elhívott egy neki tetsző, griffendéles lányt, majd vacsora alatt pedig elkezdte Jimmy nyaggatását, hogy ugyan, illene neki is kerítenie valakit, különben csak a "csúnyák" maradnak. Amúgy is "jó srác" ő, csak kissé tudálékos, de ha nem beszél hülyeségeket, akár még össze is jöhet valami. Ha pedig magától nem megy neki, akkor majd ő segít, ért a témához, és hogy ismer is egy alsóbbéves csajt a házból, aki hasonlóan zakkant, mint ő, majd biztos jól kijönnének. Persze minden egyes alkalommal eleresztvén a füle mellett a tiltakozást, hogy neki nincs igénye ilyesmire, s különben is, még egy szó essen erről, és el se jön.
Cheryl hasonlóan vélekedett. Végzős már, és nagyon ciki, ha egyedül jön, McGalagony professzor pedig különben sem szívleli őt, amiért megint az óráján aludt el. Ami persze nem fordulna elő, ha nem az éjszakába nyúlóan magolna a RAVASZ-ra, hanem inkább a tanárok utasításait követvén haladna a tananyaggal. Tehát már elég rossz pontja van az öreg McGalinál, hiába csillog rajta az iskolaelső jelvény, amit máig rejtély, hogyan kapott meg, ha még csak arra se méltatja a tanárokat, hogy normálisan odafigyel az óráikra. Így aztán ha nem visz partnert a bálba, akkor bizonyára nem kapja meg a K szintű RAVASZ-t átváltoztatástanból. Van is neki egy ismerőse a Hugrabugból, aranyos lány, biztos igent mondana, és ne merészelje elszúrni neki, különben bajok lesznek. De ha nem, és ennyire nem, akkor majd eljön ő vele.

Így esett az, hogy Jimmy, vagyis ahogyan inkább nevezik, Kipp, a saját unokatestvérét táncoltatja meg. Letudja a kötelező köröket, hogy cserébe békén hagyják. Ilyen egyszerű. Nem csodálná, ha azért szárnyra kapna néhány pletyka róluk - a nevesebb családok mind tisztában vannak vele, hogy mindkettejük szülei szintén unokatestvérek voltak -, azonban aligha kell ettől igazán félnie egy ilyen estén, ahol végtére is a Tusa bajnokai a fő attrakció. Izgalmasabb pletykaalap, hogy Granger Krummal kavar, aki valami felkapott kviddicsező. Nem mintha ő értene hozzá, még azzal sincs tisztában, a saját háza csapatában kik játszanak. Szóval felőle akárki is lehet. De az emberek inkább róluk beszélnek. Ezért pedig ő végtelenül hálás.
A nyitótánc és a szükséges csevejek után égető szüksége van arra, hogy némi friss levegőt szívjon. Mindkét szülője dohányzik, hozzászokott már a füsthöz, a Roxfortban viszont őt is bevitték a rosszba. Valahol azért szereti, mert észrevette, hogy könnyebb beszélgetést kezdeményezni, ha dohányzol. S itt, a Roxfortban a társadalmi státusz is legalább annyira fontos, mint a jó tanulmányi eredmények. Persze, ő távol áll attól az eszmétől, amit rokonai képviselnek. Őt nem érdekli, híres lesz-e, vagy sikeres, és hogy hány barátja van. De az a néhány legalább ott van neki. Kénytelen volt megszokni, hogy sohasem lesz egyedül. Távolabb a turbékoló szerelmespároktól - ami egy alig hallható fújt vált ki belőle -, s az éppen arra sétáló tanerőktől bújik el egy bokrosabb, elrejtettebb zugban, ahol remélhetőleg senki se veszi észre, mit csinál. Különben se lenne joga az iskolának megtiltania számára ezt, hiszen már rég nagykorú. De jobb lenne azért, ha nem bukna le.
Beindítja öngyújtóját, s aprókat szív a cigiből. Nem tudja, miért szereti, mert még csak nem is finom, de amióta elkezdte, nem tudja letenni. Már szeptember óta azt bizonygatja, hogy ez nem függőség, csak még egy szál, ettől nem lesz igazi dohányos. De aztán újra hiányozni kezd neki az érzés, különösen reggeli után, vagy a kellő italozás hatására. Mert persze a tiszteletkoccintást megadta, pedig egyáltalán nem szereti az ilyen italokat. De a gyors koccintás után nem zargatták ezzel többé.
Újat szív a cigiből, mikoris valaki éppen arra az ösvényre tér rá, ami egyenesen ide vezet. Hátrább lép, hogy a.sötétség jól eltakarja, az alak azonban még inkább közeledni látszik. Azonnal kifújja a füstöt, még egyet gyorsan szipákol, majd a.földre dobja a cigit, s gyorsan eltapossa azt. Az alak pedig be, a bokor mögé, a tökéletes rejtekhelyre, amit ezek szerint nem csak ő ismer.
- Foglalt bokor... - jelenti ki meglepetten, amikor az alsóbbéves lány szinte nekirohan. Bárki is a partnere, talán még nála is rosszabb társalgó lehet, ha ennyire menekült onnan.
- Miért itt vagy, és nem bent? A kísérőddel mondjuk. A zene ott van. - kérdezi, mialatt dísztalárja zsebébe nyúlva előveszi azt a fura játékot, amit még Hollandiában kapott. Élete első és utolsó kviddics mérkőzésén, ahol kis híján el is aludt az unalomtól. Csak ez a rúnás játék mentette meg tőle. Csak egy a baj, hogy még mindig nem tudta megfejteni.

Érdekes, de ez a bál dolog egyáltalán nem jött be neki. Tök szép, meg minden, legalábbis annak kéne tartania. Tudja jól, hogy annak kéne tartania. Közben meg… Persze csinos a berendezés, de nem valami nagy cucc. Amerikában kétszer, háromszor ilyen fényűző vacsorákon szoktak megjelenni. Egy ízben, még az elnököt is fogadták az egyesületben. Jó mondjuk magán az egyesületen nem igen van mit szépíteni. Az épület olyan, amilyen. Az esemény volt, nem éppen mindennapi. Ez pedig az egekig emelte a fényét.

Akkor jól szórakozott. Zainnal és Thomasékkal a közelben mindig jó a mulatság. Erről is bizonyára csak ők hiányoznak. Feldobnák a bulit. Valójában már csak a jelenlétükkel is feldobnának a borongós kis országban mindent…

Persze ezt csak rosszabb napjain vallja így a kislány. Amúgy az első pillanattól kezdve szerelmes a mágusvilág nyüzsgésébe. A sok-sok izgalomba, ami minden egyes nap körülveszi őket. És az emberekbe. Akik vannak olyan furák, mint ő. És bár mindig ki fog lógni a sorból, mondjuk abban még reménykedik kicsit, hogy a fiúk előbb-utóbb hozzánőnek, majd túlnövik őt, mert most a hóna alá kapja mindet az osztályában, de azért a mágia mégiscsak ehhez a világhoz köti.

Viszont az ilyen napokon, mint ez is. Mikor minden túlontúl nagy összehasonlítási alapot ad az amerikai életével… Ilyenkor nagyon szenved annak hiányától.
Főleg, hogy igaziból csak úgy elrángatták… Minek ment bele azt maga sem tudta. De Jada jönni akart mindenképp, mert egy felsőbb éves meghívta. Persze Dakota ezen fél percig sem csodálkozott, hiszen nővérét már most meglepően körülrajongják. Sebaj, ő kapta a szürke kisegér szerepet. És a vidámságot, hogy ha már nővére eljön, nehogy már ő kimaradjon a szórakozásból. Van partnerjelölt bőven, csak ki kell választani egyet. Jada lovagja pedig készségesen választott is egyet. A negyedik évfolyam lehetőleg legmagasabb, legvékonyabb és ezzel együtt legkétballábasabb fiú egyedét.
Lett is belőle katasztrófa, mikor ez a nyurga bálozó páros nekiállt a táncnak… Merthogy Dakota is béna, ha a kecsességről van szó. Azt pedig az első szám végére senki se tudta volna már megállapítani, hogy ki tud nagyobbat vagy erősebbet rúgni, esetleg kinek a lábrataposási technikája a kifinomultabb. Szóval inkább nem táncoltak többet… De nem is beszélgettek…

Dakotának egész egyszerűen semmi kedve nem volt ehhez a „de jó egy estére hercegnők lehetünk” dologhoz. Ezt már a bál előtt is tudtára adta az összes létező Boltonnak és Jadának. Ők mégis belekényszerítették egy gyönyörű ruhába, mert az legalább elismeri, hogy tényleg az, és behajították őt egy halom, egy estére sznobbá avanzsálódó, tinédzser közé.
Hamar meg is unta a dolgot. Azóta pedig leginkább csak menekül úgy összességében minden létező, túlvidám ember elől. Ami persze igencsak nehéz, ha a bálterem tele van, a többi kijelölt helyen pedig párocskák csókolóznak önfeledten. Hiába igyekszik keresni valami kis padot vagy kiugró falfelületet vagy valamit, ahová leülhet, leveheti kényelmetlen cipőjét és csak úgy létezhet. Önmagának és annak a nagyon fájó gondolatnak, hogy mit is csinálhatnak most otthon a többiek. Otthon…
Hiszen, most ott is lehetne…

A gondolat nyomán fájdalom hasít szívébe a honvágytól. Lépteit gyorsabbra veszi, most már szinte rimánkodik a magányos négyzetméter lehetőségéért. S mikor végre reménykedni kezd, hogy a bokor, amit megpillant szabad, akkor ábrándítja ki egy elcsodálkozó hang, hogy mégsem az.
- És te miért itt vagy, és nem bent? A barátnőddel mondjuk? – Kérdez vissza kissé pimaszan, miközben érdeklődve nézi a kis tárgyat, amit az előtte lévő kihalász a zsebéből. – Amúgy ugye nem rejtetted szegényt a bokorba? Még a végén szörnyen tönkremenne a ruhája a sok gallytól… - Veti hozzá gúnyosan, mivel őt igaziból egy ruha épsége jelenleg pont nem izgatja. Látszik is rajta. A ruha szép és még úgy, ahogy épségben is van… de egy helyen beleakadhatott a bokorba, mert oldalt felszakadt. – Ez mi? – Kérdezi aztán a játékra mutatva,  határt nem szabva kíváncsiságának.

Nem számított arra, hogy bárki rajtakapja majd őt, miközben a bokorban bújkálva szívja a cigijét. Bár még időben eltaposta, mielőtt komoly balhé történhetne, azért pedig végtelenül hálás, hogy csak valami alsóbbéves az, nem pedig mondjuk egy tanár. Idén már kiosztottak neki ezért egy büntetőmunkát, bár értelemszerűen nem gondolták át alaposan, amikor azt kérték, a pálcája nélkül tisztítsa meg a serlegeket a trófeateremben. Persze hálásak lehetnek, az 1898-as kviddics bajnokok kitüntetése például már teljesen öntisztító. Nem mintha ő ezért kapott volna kitüntetést, csak további büntetőmunkákat, a szülei pedig egy szép levelet. Nem mintha őket meghatotta volna a dolog. Szerinte még büszkék is voltak rá, amiért kreatív volt.
- Nincs barátnőm. - feleli megszeppenve, nem készült fel igazán arra, hogy ilyen pimasz választ kap majd. Felsőbbéves, ráadásul végzős, öltözéke, dísztalárja alapján pedig még többre is telik a családjának, mint amit az összes Weasley megengedhet magának, szóval elég fura így a kijelentés. Az ember azt gondolná, ezzel már nyert ügyed van, főleg aranyvérűként. Csak egy a baj vele, már leszámítva, hogy igazán nem is gondolkozott még ilyenben. Hogy néha bizony meg szokott szólalni. Ez pedig általában elég ahhoz, hogy ne akarják elviselni.
- Nem érdekelnek a lányok. És a fiúk sem, mielőtt téves következtetéseket vonnál le. - teszi hozzá gyorsan, mialatt hátrál két lépést, és a kedvenc játékával kezd el szórakozni. A leginkább egy rubik kockához hasonlít, és a mechanikája is olyasmi, csak ez némiképp bonyolultabb. Évek óta megvan neki, de még soha nem sikerült kiraknia. Pedig igazán kíváncsi már rá, mi lehet benne.
Ignorálja a sok kérdést, ami azt firtatja, mi keresnivalója is van itt, ehelyett immáron szándékosan a játékra tereli a figyelmet. Hamar észrevette, hogy az emberek képtelenek egynél több dologra figyelni egyszerre. Legalábbis azok az emberek, akik messze nem zsenik, mint ő. Nem mintha ezt az iskola honorálná, hiszen még mindig be kell mennie minden unalmas órára, még akkor is, ha jól tudják, hogy már rég megtanulta az összes anyagot. Igazából akkor se jött zavarba, amikor kiosztottak neki büntetésből egy RAVASZ szintű feladatsort. Bár néhány pontot bukott, mert a végén csak megunta, és az álmosság győzött felette.
- Ez? Még én se tudom. Néhány éve kaptam Hollandiában. - tekergeti egyhangúan, mintha tudná, mit csinál. Ismeri az összes jelet, kipróbált már rengeteg féle kombinációt, de még mindig nem jött rá a logikájára.
- Egy holland rúnamester állítólag ebben rejtette el tudásának titkait. Azóta rengeteg gazdát cserélt, és még senkinek sem sikerült kinyitni. Egy ideje pedig épp nálam van... - ecseteli, bár kissé szégyenkezik bevallani, hogy pontosan mennyi idő az az annyi. Hiszen lassan majdhogynem hat év alatt alig jutott vele valamerre.
- Te nem Cheryl évfolyamtársa vagy? - dobja oda neki hanyagul a játékot. Nem félti, hogy eltörné, az még neki sem sikerült, pedig volt hozzá néhány ötlete. Ami meg a lányt illeti, mintha látta volna a hugrabugos unokatestvére mellett, amikor talán mágiatörire másztak be a terembe. Azért reméli, arra nem feltétlen emlékszik, hogy ő maga pedig Cheryllel táncolt.

- Felőlem gyújts rá nyugodtan. Engem nem zavar és be se köplek, ha esetleg tartanál ettől. – Mutat a fiú talpa alatt lévő csikkre, ami egy icipicit alattomosan felizzik, jelezvén, hogy nemrég sietve próbálták eltaposni. Rálép, biztos, ami biztos. Azért a hely tűzvészáltali vesztét nem kívánná. – És sosem vonnék le téves következtetéseket. Nem szokásom. Ahogy a pletykák sem túlzottan érdekelnek, hiába akad rólad pár…

Igen. Az iskolaelsők létének megvan az a határtalan előnye, vagy más nézőpontból esetleg hátránya, hogy általában véve felismerik az embert. Szóval Dakota is felismeri az előtte álló, furcsa alakot. Amúgy sem épp az az átlagos alkat, aki mellett csak úgy elsétálhat az ember. Már, ami Dakota kíváncsiságát illeti. Neki megvan az a nem kevésbé fura tulajdonsága, hogy kiszúrja az olyan alakokat, akik nem tartoznak a tucatba. Legyen az felsőbb, avagy alsóbb éves, ha valami miatt izgalmas lehet, az Dakotának feltűnik. Agnes is így keveredett mellé ebben a tanévben. És anno Thomas felé is a kíváncsisága vonzotta a tengerparton.

- Szóval ezek szerint hiába vagy zseni, még neked sem sikerült kinyitnod… - Mered csevegve a kis tárgyra, igazán fel sem fogva mondandójának sértő mivoltát. – Na, majd egyszer. Ha már nem kényszerítenek alvásra az iskola undokbarna padjai. – Folytatja, és miután felé dobják, hozzá nem értő módon kezdi el tekergetni a kis valamit. Csak idén kezdett el konkrétan tanulni a rúnákról. Eddig csak azokról tudhatott valamit, amik az erdőkben, hegyeken megfordultak. Persze ezek egészen más minták voltak… Neki esélye se volt hát, és persze nem is gondolta, hogy éppen ezen a jeles napon váltja majd meg a világot.   

- De. Cheryl évfolyamtársa vagyok. Te pedig Neasa-é. – Jelenti ki gyerekes modorban az egyértelmű kapcsolatokat. – Onnan a nagy jól értesültségem. De nem is tűnsz olyan gáznak, mint azt sokan állítják. Vagyis leginkább, mint ahogy Neasa állítja… - Visszadobja a fiúnak a játékát. – Kipp Quinton? Igaz? – Kérdez rá őszinte kíváncsisággal. Bár igen. Valójában jól tudja a nevét. Úgy gondolta ténylegesen tisztázni mégsem árt, ha már ilyen nagyszerű bokorpartnerek lettek. – Neasa szerint persze egyáltalán nem csoda, hogy az unokatestvéredet hívtad meg a bálba. Azt mondja az aranyvérű családoknál ez gyakran szokás. Na, meg szerinte ki más akarhatott volna veled táncolni… Sose szerettem Neasát. Mindig is forrongott benne a Mardekár nagyképűség… Engem ha nagyobb leszek se fog érdekelni mit gondolnak mások. Most csak a tesóm miatt jöttem el a bálba. De akkor majd, ha nem lesz kedvem hozzá, nem bálozok. Ha pedig mégis bálozni akarok, azzal jövök, akivel csak akarok, tartsák akár lúzernek, akár furcsának a többiek… - Rendkívüli okfejtése után a fiú szemeibe néz, majd elmosolyodik. Még érződik benne a gyermeki ártatlan őszinteség. De már vegyül a nagylányos pimaszsággal és azzal a határtalan önbizalommal, ami a lány létének örök eleme lehet. Határozott kis egyéniség, ennyi már most látszik rajta, ahogy karba tett kézzel simán elcseverészik olyan emberek társaságában is, akikkel sosem beszélgetett. De éppen ettől lehet olyan népszerű az alsóbbévesek köreiben. Őt tényleg nem érdekli ki és mit gondol. Ő éli az életét úgy, ahogy neki tetszik. 

– Mióta próbálkozol? Azzal a valamivel? – Csapongó kíváncsiságában most ismét visszatér a kis tárgyhoz. – És nem veszti el az érdekességét, ha egyszer sikerül? Nem pont attól tök izgi, hogy nem tudod mi van benne?

Ennyire átlátszó lenne? Lélektükrei a földre irányulnak, ahol még egy utolsó taposással múlik ki az az aprócska parázs. A dohány szagát nem lehet érezni rajta, amúgy is valami gyengébbet szív, emellett pedig mindig van nála valami mentolos cukorka vagy hasonló, amivel elnyomhatja azt. De ha tényleg megbízhat benne, akkor nem lesz baj belőle, ha ismét rágyújt. Teker még néhányat a játékon, amit csak azért nevez így, mert nem talál rá ennél jobb kifejezést, majd elsüllyeszti dísztalárja zsebében, ehelyett viszont először a pálcáját veszi elő, amit a földre, a csikknek szegez.
- Evapores! És köszi. Rendes vagy. - tünteti el a semmibe a csikket, majd miután a pálcáját is elteszi, a doboz cigaretta, és egy rémesen egyszerű öngyújtó kerül elő. Kétségtelenül nem olyan, amit egy ilyen embertől várnál. De csak mostanában szokott rá a dohányzásra, előtte legfeljebb kipróbálta. Szülei is dohányoznak. Különben is úgy vannak vele, hogy ez semmiben sem befolyásolja a tanulmányi eredményeit. Sok tekintetben túlontúl engedékenyek is a szülei, nem éppen a jól bevált, megszokott módszereket használják. Viszont hatalmasak az elvárásaik felé a tanulás és a karrier szempontjából, szóval mindenképp muszáj legalább 10 RAVASZ-t letennie. Tavaly nagy része küzdelmek árán legalább azt sikerült elérniük szülei befolyásával, hogy a két legnehezebbnek tartott, de szívéhez legközelebb álló tárgyból előre letehesse a vizsgát. Ez viszont sajnos nem mentesíti attól, hogy mind számmisztikára, mind rúnaismeretre be kelljen járnia. Utál bemenni az óráira, de ezt mindenki tudja. Tényleg rejtély, hogy lehetett ő, pont ő iskolaelső.
Na de amikor a pletykák előkerülnek, fülei egészen elvörösödnek. Bár még könnyen mondhatja, hogy a hidegtől. Kapkodva meggyújtja a cigijét, s kissé félreáll, hogy ne füstölje össze a kis harmadévest. A felével nincs tisztában annak, amiket mesélnek róla, de a másik fele, hát nevezzük úgy, hogy érzékeny téma.
- Honnan tudsz a padokról? - csodálkozik rá, bár hamarosan úgyis megtudja a választ.
- Különben nem tehetek róla. Unalmasak az órák. Úgyhogy inkább elkezdtem.előre tanulni. De ez éjszaka jobban megy. A szüleim amúgy is azt akarták, hogy magántanuló lehessek, de a Minisztérium nem engedte. Még úgy sem, hogy apám jóban van az igazgatóval. - szív bele egy aprót a cigibe a rövid monológ után. Gyakran eszébe jut, éppen mit csinálna, ha nem kell ide járnia. Biztos benne, hogy egészen más lenne az élete. Talán már rég végzett volna az összes vizsgájával, amivel McGalagony is riogatja folyton minden egyes hirtelen felriadó átváltoztatástanján. De igazából nem tudja. A maga módján, de szereti ezt a kastélyt, és rengeteg jó emléke is van. Még akkor is, ha Neasa már a beosztás óta őt zaklatja. Azóta már elkönyvelte magában, hogy vagy irigy, vagy teljesen sötét. Bár nincs hozzá kétség, ő maga még a Hollóhátasok közül is az extrémebb kategória. Másodéves kora óta pedig varázslósakkban se tudta senki megverni. Bár az utóbbi két-három évben kihívói sem akadnak, hamar feladják. Felháborító, hogy sakkozásért azt a Weasley gyereket tüntette ki az igazgató, nem pedig őt, amikor ellene még sosem nyert az a gyerek. Bár ő legalább nem az unokatestvérét hozta a bálba.
- A Jimmyt lehagytad. Az a másik keresztnevem. - eregeti a füstöt a levegőbe, bár legszívesebben a hóba dugná a fejét azok miatt, amiket visszahall magáról. Neasa a létező legrosszindulatúbb mardekáros, akit ismer - főleg azért, mert egyfolytában vele kötekszik. Egy időben még a házidolgozatait is kizsarolta tőle. De egyszer elrejtett egy csinos átkot a pergamen szélén, és azóta ezt nem meri már megtenni. Azóta legalább kicsit óvatosabb vele már.
- Azért hívtam őt, amiért te is eljöttél. A testvéred miatt. Különben Cheryl sem hagyott békén, amíg bele nem egyeztem, de hát tudod, milyen... Mindenkinek a legjobbat akarja, csak éppen nekem nem az a legjobb, ami mindenkinek. Ez miért baj? - válaszolja, majd leereszti a cigit tartó kezét. A füst lassan húz csíkot a hideg, decemberi levegőben.
- Nem hiszem, hogy számítana, kinek milyen vére van. És azt mesélte, amikor egy teljes hónapig állandó balszerencse érte, mert rossz emberrel kötekedett? Addig tartott a tanároknak, mire rájöttek, elátkozta magát egy... Egy papírral. - ferdít kicsit a dolgon. Hiszen valójában ő küldte azt a rontást. Megérdemelte. Persze nem tett olyat,amivel komoly baja lett volna, de az tény, hogy zseniális volt az, amit kitalált. A saját bőrére másolta az átkot anélkül, hogy ezt észrevette volna egyáltalán. Újabb slukkokat szív, amitől kicsit nyugodtabbnak érzi magát. Nagyon nem kedveli a mardekárost, és ez valószínűleg kölcsönös. Nagyon unja, hogy folyamatosan a családjával és a képességeivel piszkálja. És miért fáj mindenkinek az, hogy ő egyszerűen nem akar barátnőt?
- Már több, mint öt éve megvan. Apám egy ismerőse adta. Látta, hogy unom magam a kviddics meccsen, így a kezembe nyomta, és valahogy nálam maradt. - nyúl vissza a zsebébe a játékért.
- És éppen ez a lényeg. Senki sem tudja, mi van benne. Az előző tulajdonosa pontosan kilencven évet törte rajta a fejét, mire feladta. Egyébként mit is mondtál, hogy hívnak? - kérdez rá, pedig jól tudja egyébként, hogy nem volt még szó a lány nevéről. Egy utolsót szív a cigiből, eloltja a parazsat, és az előző varázslatot megismételve tünteti el a cikket.
- Amúgy miket mondanak még rólam? - kíváncsiskodik, de úgy tesz, mintha figyelmét megint végtelenül lekötné a játék.

- Tisztában vagyok ám a Jimmyvel is. – Nevet fel gyermeteg pajkossággal. – Mint már kiderítetted az iskola legéhesebb pletykakígyója az unokatestvérem. De nekem amúgy a Kipp jobban tetszik. Valahogy illik hozzád… – Kacsint egyet. – Dakota Bourgh szolgálatodra. – Nyújtja lezseren előre a karját egy kézfogásért. Az udvariassági formákat már-már reflex-szerűvé nevelték benne, annyi támogatói vacsorát ült végig, hogy azt már összeszámolni se tudja. Viszont a vacsik után ott volt a mulatság, ahogy Zainékkal futkározhattak fel-alá a kosárcsarnokban vagy épp neves szállodákban, rendezvényközpontokban nyakig giccsbe öltöztetve. – Nem rajongok az angliai rokonaimért… Sajnos többször is a tudtukra adom, mint azt kéne. De annyira mások, mint az a világ, amihez hozzászoktam. Minden nagyon más. Tudod, félig amerikai vagyok. Ott például szinte egyáltalán nem számít, hogy ki aranyvérű vagy ki nem az. Nehéz is lenne követni mondjuk akkora a keveredés…

Kicsit összedörzsöli a tenyereit, majd összefonja karjait. Arca is kezd kissé kipirosodni. Mégiscsak december van, az a ruha amiben kijött pedig nem tűnik túl melegnek. Persze egy vállrándítással elintézi, és ismét az a pimasz mosoly játszik ajkain, ami eddig is.
- Mondok pletykát, ha adsz egy cigit. – Ajánlja az üzletet, aztán várakozón a fiúra néz, hátha jut némi muníció a számára. Igen, próbál nagylánynak tűnni, de sajna azt sem mondhatja el magáról, hogy teljesen kezdő lenne cigaretta téren. Az idősebb barátok hamar bevezetik az embert az ilyesfajta rosszba. – De amúgy ugye nem mondod komolyan, hogy te is azt tervezed, kilencven évig gondolkozol ezen az izén? Előbb megunnám, mint Neasa áradozását Galanról. Na, jó, annál előbb semmit se tudok megunni. Azzal kínozni lehetne.

Egy furcsa, fájdalmas grimasz jelenik meg az arcán, ahogy a távolból egy fiú hang a nevét kiáltja. Majd a kiáltás megismétlődik, de immáron közelebbről. Majd újra, ismét közelebbről.
Dakota ezúttal már nem habozik és Kippet karjánál fogva kissé megpróbálja arrébb rántani. Így már nem csak a bokor, de felsőbbéves is takarja őt. – Ne árulj el. – Suttogja.  – Nagyon, de nagyon unom őt. És táncolni is borzalmas vele. Szerintem össze-vissza taposta a lábujjaim. Bosszúból párszor direkt rátapostam, és vagy kétszer bokán is rúgtam. Utálom az egészet. – Meséli könyörgő, fájdalmas arccal, majd kicsit ki kukucskál Kipp válla mellett. Aztán felnéz a fiúra és elmosolyodik.

- Nem hiszem, hogy éppen te lennél őrült. – Kezd ismét oldott pletykacsevejbe. – Általában véve a hollósokat éri az a vád, hogy kicsit kergék. Rólad pedig eleve azt mondják, hogy már a családod se százas. Mondjuk erre Neasa ugyanúgy azt mondta, hogy aranyvérűeknél megesik… Mintha ő nem épp egy szép aranyvérűt szeretne kifogni magának… Azt mondják valamelyik ősödet megették a kannibálok. Ez igaz? Csak, mert én sokféle törzsnél jártam már, mondjuk kannibáloknál még pont nem, de amúgy simán el tudom képzelni. Már bocs. Meg azt is mondják, hogy nem szoktál aludni. És, hogy amúgy mindenki tökre aggódik, hogy egyszer bekattansz. Cherylt már előre sajnálják, milyen lesz, ha a feleséged lesz. De, amúgy nem kötelező őt elvenned ugye? Én ezt valahogy nem hiszem el. Meg valahogy nem is tűntök összeillőnek. Elvileg azt meg lehet mondani. Kik azok, akikből szép pár lesz. – Itt kissé megáll. Bár kislány még, rá is mondták már azt milyen szépen mutat Thomas mellett. Igen. Ahogy a fiú halad egyre feljebb és feljebb a csoportranglétrán, úgy lesz nyilvánvalóan egyre híresebb. És úgy reklámozza egyre inkább a Bourgh-ök jóságát. Így magát Dakotát is. Az újságokban nem egyszer feltűntek már kettesben. Persze, hiszen sokat vannak együtt. De még mind a ketten túl fiatalok ahhoz, hogy ilyesmiken gondolkozzanak. Dakota pedig még gyermeki szerelmet sem érzett soha sem a fiú, sem más iránt. Így igaziból azt sem tudja milyen az. Pedig jó párszor elgondolkozott már rajta. De tudja, őt nem kényszerítenék. Az ő választása szabad. Ő maga szabad.
Hirtelen mély levegőt vesz. Bele se gondol mit kérdez egyszerűen csak kikívánkozik. Ahogyan minden más is kíváncsi gyermeki ajkain.
- Te, szabadnak érzed magad?

A kéznyújtást elfogadja, bár egyáltalán nem olyan határozott a kézfogésa, mint sokaknak. Kezei pedig éppen annyira.puhák, mint amennyire számítani valakitől, akit teljesen hagy a kviddics, és mindennemû dolog, ahol bepiszkíthatja a kezét. Mindenki tudja, hogy Legendás Lényekből is csak azért teljesített, mert a vizsgára összekapta magát. Bár a gyakorlaton rontott így is, abból csak a V szintet ütötte. De ha egyszerűen nem akarta megfogni azt a futóférget...!
- Fura neved van, nem mondták még? - hangzik el tőle a rosszindulat bárminemű éle nélkül. Nem ismert ezeddig még senkit ilyen névvel. Főleg nem amerikait.
- Ha minden itteni rokonod olyan, mint Neasa, akkor megértem. Hogy bírod elviselni? Nekem már akkor sok, amikor még ki se nyitja a száját. - bosszankodik a mardekároson, akivel nem is tudja, milye  viszonya van. Utálja, de nem igazán az ellensége. Rivális? Nincs miben megmérkőzniük. Nevezzük csak a nevén. A lány, aki megkeseríti itt töltött idejét.
Cigi a pletykákért. Hirtelen jó üzletnek tűnik. Pedig semmi egyéb, egyszerűen kíváncsi. Bár elvigyorodik kicsit a gondolatra, miszerint ő is majd kilencven évem keresztül fogja majd fejtegetni.
- Igazából szerintem tök jól meglennék. Néha-néha meginnék egy csésze kávét, tekergetném ezt az izét, feljegyzéseket készítenék... Az idő relatív, repül, ha az ember jól érzi magát! - viccelődik, bár a fene tudja ezt megmondani nála. Hiszen elég nagy komolysággal adja itt elő ezt. De ha csak poén volt... Hiszen ha bevallja magának, egyértelműen tudná, hogy halálra unná magát azalatt a kilencven év alatt. Hiába képes tényleg hosszú időket eltölteni gondolkodással, azért mindennek van egy határa.
Dakota viselkedése hamar megváltozik, amikor valaki a nevét kiabálva járja a közeli ösvényeket. Nem kell sok, hogy magától is rájöjjön, mi történt. Na többek között EZÉRT  nem akart ő meghívni senkit erre a bálra. Annak mi értelme, hogy esetleg nevetségessé tegye magát, és előle is bújkáljanak? Bár van két dolog, ami még mindig mellette szól. Az egyik, hogy tud táncolni. Bármilyen döbbenetes is az egész. A másik pedig, hogy a Roxfort kitüntetett sakkmesterének rongyosra szaggatott, női talárja van. És vagy ötven pontja sakkozásért, mikor őt még sosem tudta megverni...
- Továbbment. - állapítja meg kisvártatva, újra a kezében tartott pálcával. Természetesen nem megtámadni készül, de ismer pár ügyes trükköt, amivel elfedheti előle a lányt. Először is, egy olyan levegőbe legyintéssel varázsolja a közeli növényzetet dúsabbá, amit egy profi karmester is megirigyelne. Nem válik túlzóvá, de a bokrok, fenyők lombjai megnyúlnak annyira, hogy biztonságosan elkerítse őket. Őt nem kapják el dohányzásért, és Dakotának sem kell táncolnia egy kétballábassal. Aztán egy disaudiot mormolva a hangokat is a néhány négyzetméteres, körülbelül kör alakú területen tartja, hogy azok teljesen eltompuljanak ott, ahol rájuk találhatnának. Rúnákkal hatékonyabb lenne, de ahhoz nincsenek itt az eszközei sem, valamint rengeteg idő. Végül pedig, mivel hideg decemberről van szó, egy lángot idéz elő, ügyesen, a földre úgy, hogy az ne tudjon semmit felgyújtani. Éppen csak azért, hogy kicsit felmelegedjenek.
- Egyébként mondhatok valamit? - kérdezi varázslás közben, csak úgy, kedvenc mardekárosa és annak imádott párocskája kapcsán. Ketten együtt még elviselhetetlenebbek.
- Galan sohasem fogja elvenni az unokatestvéredet. Jól ismerem, milyen az aranyvérű mentalitás, nem fog egy félvérrel házasodni. De ezt az unokatestvéred szerintem nem tudja. Kicsit sajnálom is érte. Észre sem veszi, hogy csak használják. - fejti ki a dolgot. Sohasem értett egyet a vérelmélettel, de pontosan tudja, hogyan gondolkozik a többi család. Elvégre ezeket neki is megtanították.
- Ha Galan mégis elvenné, akkor vagy az egész családja bukná a presztízsét, vagy kitagadnák a családjából. Szóval egyik sem túl szép lehetőség. Persze vannak még olyanok, akik nem értenek egyet ezzel az egész rendszerrel és elitizmussal, amit a származásra építettek... De sajnos nem sokan. Amerikában tényleg nincs ilyen? - teszi el a pálcáját, majd az ígért szál cigarettáért nyúl. Nem zaklatja nagyon, hogy egy tizenhárom éves kért tőle ilyet. Nem fontos. Nagyjából ennyi idős lehetett ő is, amikor először próbálta, de az csak egyszeri alkalom volt. Az utóbbi hónapokban viszont teljesen rá van kattanva.
- Örültem volna, ha valami szépet is mondanak. És miért akar mindenki összehozni Cheryllel? Ő az unokatestvérem... - morog kicsit, hiszen tényleg valahol titkon abban reménykedett, hogy nem csak a lúzer és flúgos szavakat hallja vissza. Hanem minimum azt, hogy mennyire zseniális, vagy megverte Weasleyt sakkban, vagy ilyesmi. Ehelyett olyanokat tud meg magáról, hogy tényleg nem érti. Jó, érti... Mindkettejük szülei unokatestvérek. De akkor sincs szó ilyesmiről közöttük.
- Apai nagyapám Afrika kutató volt. És tudod,  vannak azok a törzsek, amik úgy gondolják, ellenségük húsának elfogyasztásával megkapják az erejüket. Ő pedig valamivel nagyon felbosszantotta őket. Milyen törzseket ismersz és honnan? - gyújtja meg a cigijét. Ebben nincs mit titkolnia. Nagyapja tudós volt, aki veszélyes helyeken, veszélyes emberek között járt.
- Az órákon alszom, ha nem tűnt volna fel nekik... Mindegy, teljesen sötétek. - konstatálja magában, s tovább adja a gyújtót. Biztonságban érzi magát, nem fogják hallani őket, és látni sem, hogy épp itt vannak.
- Az a legjobb rabszolga, amelyik nem.tudja magáról, hogy rabszolga. - válaszol egyszerűen, gondolkodás nélkül. Komoly kérdés ez, meglepően az ettől a lánytól, de ezen ő is rengeteget gondolkozik. Mert tudja, hogy valahol mélyen a gyökereiben rossz az a világ, amiben élnek. Az emberek csak szándékosan csukva tartják a szemüket, hogy ne kelljen foglalkozniuk ezzel.

- Nem kösz, nem hallottam még, hogy fura a nevem… - Veti oda kissé gúnyosan, miközben csak olyan tessék-lássék rángatja meg a férfi kezét. Az odáig rendben, hogy tisztában van a formalitásokkal, de nem mindig köteles tisztességesen véghezvinni őket. – Ahogy azt se, hogy rémes az akcentusom. – Teszi még ezt is hozzá hadaró amerikaiságával. – Gondolom neked se mondta még senki se, hogy zseni vagy. – Rántja meg a vállát, majd inkább elhessegeti gondolatait unokatestvéreiről. Ő teljességgel minden angol rokont ugyanolyan sznobnak és beképzeltnek lát. Ebben a nagyfokú nem szeretésben pedig elfelejti azt, hogy az ő nyughatatlan természete vélhetőleg még nagyobb önbizalmat pumpál az ereibe, mint itteni unokatestvéreinek a sznobság.

- Azért remélem hamarabb megfejted azt a kis izét, mint kilencven év. – Tekint valamiféle bizonytalansággal erre a témára a lány. A hangjából is érezni, hogy most nem igazán tudja az előtte álló csak viccelt-e. Szóval megpróbálja ő is valamiféle poénnal elsöpörni az egészet. – Képzeld már el milyen kis görnyedt hátú vénség leszel nyolcvannégy év múlva! Főleg, ha ezzel ütöd el az időd! Ha tényleg olyan nagy zseni vagy, mint mondják, gyorsan dobd össze a megoldást, aztán találj fel valami nagyszerűt és legyél vele híres! Kicsit bizalomgerjesztőbb végkifejletnek tűnik. És, ha még e mellett szerzel magad mellé egy takaros kis feleséget a világ tökéletesnek lát majd. Akkor a szemébe röhöghetsz mindenkinek, aki gúnyolt. Még, ha most nem is erre vágysz… - Vállat von. – De. Pont mindenki erre vágyik. Titkon. A megbecsülésre. Aztán, hogy igaziból milyen vagy és milyen életet élsz, az pont senkit se érdekel.

Igen. Mintha tudná miről beszél. És vélhetőleg tudja is. Fiatal kora ellenére most furcsa életértelem van a tekintetében. Ahogy áll a kis tűz fölött, a disaudióval körülvéve, megmentve a borzalmas sárkány elől, ami jelen esetben egyenlő az ifjúval.
Csak látni rajta, hogy sok tapasztalatot szerzett az emberekről és a képmutatásról. Egyserűen beleszületett abba, hogy szenzációnak tekintik. Nagy volt irányában a várakozás és már kislányként elkezdte beteljesíteni mindazt, mit a sportvilág akart. Tehetséges volt és mind természetre, mind emberileg elég erős ahhoz, hogy jó kosárlabdázóvá váljon. Az apjának legnagyobb büszkeségévé. Már gyermekként, életének pár éve alatt magába szívta mindazt, amit a külsőségekre adó emberek értéknek tartanak. S már akkor, természetesen a családi szeretet jó példáját is maga előtt látva, s annak útmutatásával, meg tudta ítélni, milyen nem akar lenni. Épp ezért érez nagy szánalmat vagy épp megvetést azok iránt, akik ilyenek. Még akkor is, ha sokszor fel se tűnik neki merre is halad a nővére ezen az úton, vagy épp Thomas… Teljességgel éleslátó elvégre ő sem lehet.

- Te vagy a hős lovagom. – Neveti el magát, még mindig kezeit melengetve a lángoknál. – Amúgy ne aggódj Neasáért. Nem Galadra hajt. És gyanítom, hogy ő túl ostoba is hozzá. A Boltonok tehetségesek és trófeagyűjtők. Az olyanokat keresik, mint ők maguk. Vagy csak véletlen fognak ki mindig hasonlót azt én nem tudom… De mondom, rosszul méred fel a helyzetet. Galad csak egy kis szórakozás. Neasa messze nem mellette képzeli el a jövőt. Őt ismerve, talál majd egy megfelelő aranyvérűt, nem angolt az meglehet, de aranyvérűt. Több helyet is láttam már, ahol nem ennyire kötött a rend. Igen. Például Amerika. Szerintem az emberek nagy része meg se tudja mondani magáról, hogy milyen ágról származik. Nagy a keveredés, minden téren. És épp ettől olyan fantasztikus és lezser. – Hevesen gesztikulál, mikor hőn szeretett országa kerül szóba. Imádja az ottani légkört és az embereket. Látszik, hogy ő maga is egészen más lehet ott, mint itt. Már attól is nevetősek lesznek a szemei, hogy csak rágondol és mesél róla. Az ember ebből elképzelheti, milyen lehet hát, mikor ott van, mikor átéli mindazokat az élményeket, amikről beszámolót tart. - Itt mindenki rá van görcsölve a kis családfájára és hordozza magával, mint valami kitüntetést. Gondolom ezért is hiszik azt, hogy majd Cherylt veszed el. Azzal tudod a legjobban megtartani a családfád „szépségét”. – Kezével még kis idézőjeleket is ír a levegőbe, aztán csak gátlástalanul cseveg tovább. Hozzá van szokva, hogy akad hallgatósága. Angliában Amerikáról mesél, Amerikában Angliáról. Mindig van kit lenyűgöznie az érdekességeivel. Jó beszélő hát, miért akadna fenn azon, hogy épp egy felsőbb évest mulattat szószátyárságával. – De szerintem nem illik hozzád. Ne őt vedd el. Válassz valami izgalmasabbat majd. Majd ha már érdekelnek a lányok vagy a fiúk. – Fogja kissé suttogóra az egészet, olyan stílust vesz fel, mintha épp valami titkos tervbe avatná be a másikat.

- Nagyon köszönöm a tüzet, meg a cigit. – Mutat előbb a lenti, majd a fenti kis füstfoszlányra. De fel se köhög vagy valami, várjon az ember bármit is egy harmadévestől. Sajnos nem ez az első cigarettája, de nem is a második. Vélhetőleg egy-két éven belül teljesen láncdohányossá válik majd. Szépen karöltve a legjobb barátjával. – Ezt például pont egy ilyen emlegetett törzsnél próbáltam ki először. – Emeli fel kissé jobb kezét. – Na, nem mintha ők cigarettának neveznék… És persze az összetétele is nagyon más. A fűkeverékek, amiket használnak, szóval mindegyik funkcionális. Úgy gondolják ilyen-olyan bajra jó, vagy épp valamiféle istenségekkel kommunikálnak általa. Ez például Ecuadorban volt. De nagyon sok mágus törzs lakik olyan helyen, ahol nem is sejtenénk, hogy ember megélhet. Persze a nem mágus törzsekkel ugyanez a helyzet… - Ismét egy olyan téma, amiben a lány nagyon otthonosan és nagy tudással felfegyverkezve mozog. Persze a legtöbb törzsről, akikkel volt szerencséje megismerkedni, csak felszínes a tudása. A Sequoiákról, akiknél minden nyáron több hetet is eltöltenek, már meglehetősen sokat tud. Például a nyelvüket, ami még gyerekként ragadt rá, amikor az építkezések miatt egész két nyarat és még azon felül jó pár hónapot ott töltöttek. – Nagyon-nagyon szeretek utazni. És bár az apám mugli, van is lehetőségem sokat utazni. Erről is vagyok ismert itt a suliban. Olyan tájakról tudok mesélni, amit más sosem láthat majd. Nekem ez a szabadság. Azt hiszem itt olyan vagyok, mint egy bezárt madár.

Kissé elkomorodik. Pár pillanatig talán emésztgeti, amit Kipp mondott neki. – Szóval rabszolgának tartod magad? – Kérdez végül inkább egyszerűen vissza. – Csak, mert látom, mit követel a családom Bolton része például Neasától vagy Jadától. Tőlem már nem tudják, nem engedem, sose engedtem. Úgy gondolom Neasa csak… csak nem eléggé boldog. Azért gonoszkodik veled, mert annyira okos szeretne lenni, mint te is vagy. Szerintem azt hiszi akkor jobb lenne neki. Szeretik így is, de szerintem azt hiszi, akkor még jobban szeretnék. Viszont te meg egy bokorban bujkálsz, csakhogy ne kelljen odabent lenned. És az unokatesód hívtad el a bálba, csak, hogy ne kelljen mást. És ellenkezel a világgal is, csak mert itt kel szívnod és nem csinálhatod azt amit összességében akarsz. Azt hiszem ezek sem épp a boldogság jelei…