Incognita non vides

Fawleyk.
Nem sok dolgom volt velük ez idáig, bár jól ismerem a nevüket. Amikor a Minisztériumban dolgoztam, hallottam egy protectorról, aki sárvérűeket védett, jobbára a már előre megírt forgatókönyv szerint. De azok más idők voltak, s mindenkinek alkalmazkodni kellett a szabályokhoz. Ez alól én sem voltam kivétel.
Matthew Fawleyval viszont nem találkoztam még. Az óráimat nem látogatja, tehát nem tanítom. A napokban mégis érdekes levelet kaptam tőle. Érdekes és lényegre törő - s nem a frappáns megfogalmazásaira és megszólítására gondolok itt. Különösebben nem érdekel mások közlési stílusa, nem tartom lényegesnek. Az egyetlen dolog, ami valóban az, viszont hogy nem szeretne a birkák közé kerülni, s elhinni mindazokat a hazugságokat, amiket az északiak terjesztenek magukról. Nem is haboztam a rövid és határozott választ megírni, hogy keressen fel a Rúnatoronyban, ahol már értelme lesz ezzel az üggyel foglalkozni. Hisz éppen ezért vállaltam a tanítást - hogy a diákokat rábírjam arra, hogy önálló gondolataik legyenek. Nincs semmi, amit jobban gyűlölök a tehetetlenségnél. Együtt azonban nem vagyunk azok. Jó...  Talán az ostobaságot még inkább utálom.
Van elképzelésem arról, honnan tudhatta meg ellenszenvemet az északiak iránt. Látványosan és nyíltan diszkriminálom őket az óráimon, amiért egy cseppnyi megbánást sem érzek. Amíg nem kapok rá kézzel fogható bizonyítékot, hogy nem veszélyesek, addig nem vagyok hajlandó ezen változtatni, s cseppet sem érdekel, ki mit gondol rólam. Bárkivel szívesen vitatkozom, hogy miért nincs igaza.
A találkozót igyekeztem a lehető legprivátabban intézni. Nem jó az, ha mindenki tudja, miket is készülök megosztani a mardekáros fiúval. Azonban mégis beavattam az egyik kollégámat, így Vala, vagyis Dalton professzor a jobbomon ül, mialatt a vendégem várom. Összeállítottunk mindent, amire szüksége lehet - tényeket, amiket eddig eltitkolhattak előle. A mágiatörténelem azon dolgait kívánom közölni, amiket a történelemkönyvek sem írnak meg. Legalábbis nem úgy, ahogyan az valóban megtörtént. Köztudott tény, hogy a cenzúra él, ebben az országban még mindig tilos az igazat tudni. De vannak más források a Roxfort könyvtárában is, ha tudod, hol keresd. Mégis, amennyire csak lehet, megpróbáltuk a lényeges dolgokat kiemelni, hiszen nincs szüksége arra a diáknak, hogy a számára felesleges információkat megismerje. Nem lefeleltetni fogjuk, hanem felvértezni azzal, amit nem lenne szabad elmondanunk. Ráadásul egy másik aprósággal is készültem. A birtokomban van egy apró információ, amivel bárki elérheti, hogy kivívja magának a Romanovnák figyelmét és ellenszenvét. Az információ pedig a legnagyobb érték.
- Jöjjön csak be, Mr. Fawley. Ha bárki kérdezi, mit keresett itt, hivatkozzon büntetőmunkára. - pillantok fel egy fényképből, mikor meghallom érkezését. Az íróasztalomon szokás szerint nagy rendetlenség, hatalmas káosz, s nem is bírok enélkül dolgozni. Kikészít a pedánsság, a manóknak is csak azt engedem, hogy az üres kávés bögréket, amiből ismét akad jónéhány, elvigyék.
- Kevés diákról tudom, hogy hajlandóak az igazat keresni. Leveled alapján, amit bizalommal kezeltem, mert benne megbízok... - int fejével a mágiatörténelem tanárnő felé. Természetesen megmutatta neki a levelet, amit ő valamiért mulatságosnak tartott, majd egy roppant érdekes és hosszú előadást tartott a nevek és megszólítások eredetéről. Kedveli Valát, már-már úgy érzi, a lelki társa. Már ha neki lehet ilyenje egyáltalán. Ő maga pedig átváltott tegezésre. Most nem tanárként van jelen.
...úgy sejtem, egy oldalon állunk. Nem, nem kedvelem őket, és nem leszek hajlandó tehetetlenül tűrni a helyzetet. Feltételezem, senki nem mesélt még róluk neked igazán. - kezdek bele. Jó lenne meggyőződni róla, hogy valóban egy az álláspontunk a témában.
- Mit gondolsz róluk? Milyen emberek? - kérdezem. Nem értek az emberekhez, nem az én asztalom, de igazán egyikükkel sem beszéltem ezelőtt. Leszámítva, amit az órán muszáj.

Mr.Jimmy

16+

Magamhoz képest eléggé izgulok a mai kis találkozó miatt. Eddig csak egy-egy diáktársammal találkoztam ez ügyben és nem is mindenhol arattam feltétlen sikereket. Viszont pont ezért jó, hogy legalább már ennyit össze tudtam hozni egy felnőttel. No nem mintha én nem lennék egy kifejlett bika, de egy tanárnak mégis csak nagyobb tekintélye van. Kell valaki aki összefogja ezt az egész csapatot, már ha megleszünk egyáltalán egy csapatnyian.
Az a baj az emberekkel, hogy tök vakon nézik folyton ami az orruk előtt történik és tudomást sem vesznek róla addig, amíg nem üt be egy kibaszott nagy balhé. Akkor meg persze már kitör a káosz és sírnak ezerrel, hogy jajj a gonoszak kibelezték papait, papit, haverokat. Ja hát kérem ilyenkor tárom én ki a kezem és előveszem a nem ezt pofáztam egész eddig nézésemet. A nap végén mindig Mattie-nek van igaza, csak ezt kevesen ismerik el.
Caelt és Domot természetesen beavattam a dologba, hiszen ők a jobb és bal kezeim, no persze csak képletesen, ha recskázásról van szó ez egyáltalán nincs így. Arra már amúgy is találtam megfelelő kezeket.
Kicsit összeszedem a gondolataim mielőtt elindulnék, most azért komoly szándékot kell mutatnom, nem szabad csak úgy hadoválnom össze vissza. Minden nagy dolog egy kis helyen kezdődik, kis emberek által kis létszámban és a nap végén úgy fogják hívni ezeket az embereket, hogy hősök.
Papírt és pennát veszek a kezembe, amíg elmerengek mindent leírok ami eszembe jut a ruszkikról. Pletykák, személyes tapasztalat, tények, sérelmek és a vélt elméleteim. Az órára tekintve látom, hogy ideje indulni, nem szeretnék késni és azért a rúnatornyot is meg kell mászni. A büntetőmunkára megyek arcomat veszem elő, hogy ne legyek gyanús. Gyakori vendég nálam, így rájátszanom sem kell, főleg, hogy a bájitaltanos lógás miatt majd holnap valóban oda fogok menni. De mit tehet az ember fia mikor egy asszonyállat berántja a női vécébe és nekiesik?
A szobához érve nem kopogok, csak benyitok. Nyilván való, hogy vár rám, hiszen megbeszéltük, tehát nekem ilyenkor evidens, hogy nem fog épp egy mumussal keményen dugni, mikor vendéget vár, tehát szabad az út és senkinek sincs ilyenkor rejtegetnivalója.
- Jó estét Mr. Jimmy. – itt meglepődök, nem gondoltam volna, hogy valaki mást is látni fogok. – És Miss Dalton. Mit keres itt? – kicsúszik a dolog, de most valóban csak meglepődöttségemből fakad. Semmi rossz gondolat, minél többen vagyunk én annál boldogabb vagyok. Oké, hogy meg lehet benne bízni, de a közelmúlt eseményei miatt én lassan már magamban sem bízok. Ha meg egy szép napon a fúriafűzön találnak lógva, akkor magam felé is elfogyott a bizalmam. Így megy ez.
- Hát, hogy őszinte legyek fogalmam sincs kik ezek, de nem is érdekel. Egy viszont tuti, nem a szép időjárásunkért vannak itt meg nem is azért mert apuci meg anyuci helyrerakta az iskolát. Komolyan varázslók vagyunk, azért elég nagy távot lehet rövid időn belül megtenni, nem kell azért ideköltözni. A másik meg az, hogy mi a fasz, nincs tíz képzett építészmágus vagy aki képes helyretenni a sulit? Ekkora kamu szöveget csak az idióták hisznek el és biztosítalak, marha sok van belőlük. Legalább is amit így a diákokon látok. – fejtem ki nem túl diszkréten az első véleményhajtásomat, de lesz ennek folytatása.  – Mi az amit kéne tudnom róluk még extrán?
Hogy milyen emberek ez jó kérdés. Igazából kettőhöz volt közelebbről közöm, sőt Lilinkával egy éjszaka erejéig igazán megismerkednék közelebbről is, de ha megszólal kiráz a hideg. Majd adok rá valami szájzáró bűbájt vagy nem tudom. Bár az sem feltétlenül jó dolog a szexuális logisztikában, ha a másik szája le van zárva ugye.
- Milyenek? – keresem a megfelelő szót, de csak nehezen akad a nyelvemre. – Parák. Pedig csak a kölkeikkel volt kapcsolatom milyenek lehetnek a szülők meg a pereputty? Amúgy meg van valami a szemükben. Mint mikor én készülök valamire, csak nekik sötétebb vagy nem is tudom hogy mondjam. A tulajdonképpeni célom az ő céljaik kiderítése. De nem véletlenül vannak az iskolában, úgy sejtem van itt valami vagy valamik amik nekik kellenek a terveik megvalósításához. Talán fegyver, talán eszköz, talán egy vagy több diák, de úgy gondolom innen kell valami, hogy elindítsanak valami olyat, ami nem igazán fog tetszeni nekünk. – sőt kurvára nem teszem hozzá magamban.
- Ti mit gondoltok? Jogosan fosom össze magam tőlük, vagy jól látom a helyzetet? –ritka pillanat, de a teljesen komoly hangomon szólalok meg a végére. Kezdem igazán érezni a súlyt. Talán egy háború súlyát.