Fury and Force

I will never be slowed/Will not be caged

A viharos pályán

I am the fury and the force
I am the river and the source
Behold the cerberus!!!
Guns and gas and gods!!

       - Nagyjából egy óránk van, aztán ideér a vihar. Elvileg jégeső, szerintem legfeljebb csak egy kis orkán, esőfüggöny, villámok, semmi különös, de abban nagyon kellemetlen repülni, úgyhogy a mai panorámarepülést gyorsan fogjuk lezavarni. - mosolygok Alyciára, kezemben izgatottan remeg a seprűm - Tegnap is milyen jól ment, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond: most könnyű lesz, lehetsz te a terelő, bemelegítésnek megpróbálom kikerülni a lövéseidet, utána pedig dobálunk. Ha esetleg beleharapnék a gurkóba, ígérem, hiányzó fogakkal is elmesélem, mi történt velem a hétvégén, de elég feszült vagyok...
       Megfordulok, és felmérem a szélirányt, de jól számoltam, van időnk még az égszakadásig, és most szükségem van a tombolásra. Megidézzük tehát a széplelkű hajadon Bishop szellemiségét, legalábbis valami efféle pátosz kap el, ahogy átvetem a lábam a nyél felett. Öltözhettem volna éppen vastagabban is, de legalább a talár nem lassít majd, ahogy elrúgom magam a talajtól. A szobánk padlóján nyugvó szenes kis folt tanúsíthatja, hogy borzalmas napom volt, de amikor reggel kifordultam az ágyból, egyenesen a földre, még nem hittem volna, hogy lesz valaki, aki még rosszabbá teheti csak annál a puszta tulajdonságánál fogva, hogy levelet küld. Rivalló volt, ezúttal nem menekülhettem, de a robbanás sem feledtette el, hogy továbbra is része kíván lenni az életemnek, amit most el lehet bagatellizálni, viszont pont olyan, mint a most csak távolban cikázó villámlás: egyszer ideér majd.
       - Ne kíméljen, kisasszony! - integetek már a levegőből a lánynak széles mosollyal - Rég próbálták leszedni a Balmoral-kettest, rozsdásak az alkatrészek..Valld be, tetszene egy igazi ütközet, legfeljebb lesminkeljük a kék-lila foltokat.
       Belehasítok a levegőbe, magam is mennydörgés leszek egy pillanatra, de a nevetés kíséri végig a kört, amit leírok Alycia körül, tölcsérbe zárva őt - a szél ugyan lökdös már, de közel sem veszélyes, még mindig derülök a hangulaton, ahogy az ív tetején finoman felborzolom a seprűről lehajolva a haját. Tudom, mennyire nem szereti az efféle vadulást, de egy jól megküldött ütéssel biztosan be tudná fogni a számat. Kérdés persze, verbálisan vagy fizikailag...?
       - Ééééés a közönség tombol, a lehetőség Remingtonnál! Remington készüüüüül, nééééz és lőőőőőő....! - lefelé fordítom a nyelet, és a föld felé száguldok, a hajamba kap a szél, és őrült tempóban közeledik a gyep, amin olyan gyönyörű vérfolttá freccsenhetnék szét, amilyet festeni is bravúr, de csak felhúzom a térdem, és párhuzamosan robogok tovább, majd a jól ismert karikáimnál kapom föl az iramot. A szemüvegem a nyakamban lifeg, fél kézzel érte nyúlok, és az arcomra húzom, a világ keretek közé költözik, így megállok váratlanul, és kémlelni kezdem, Alycia vajon előhúzza e vörös vérre szomjazó énjét...?

Azt hiszem, nem gondolom át kellőképp a döntéseimet. Legalábbis ahogy elnézek a fekete felhőkre, meg a kezünkben tartott seprűkre, valami ilyesmi fogalmazódik meg bennem. Szeretek repülni, még választató tárgyként is felvettem a repüléstant, de egészen más dolog kellemes időben lebegni a magasban és egy vihar előterében ütővel és izgő-mozgó, rosszindulatú labdákkal küzdeni. Ha előre tudtam volna, leerőltetek még egy-két drazsét a torkomon. Persze néha ki kell mozdulni a biztonsági zónánkból, és valójában nincs is olyan nagy bajom az egésszel, de ezt nem kívánom Minnie orrára kötni. Csak a kviddicsmeccsek szabályaival nem tudok kibékülni, de jelenleg ez nem okozhat problémát.

-   Az ígéret szép szó! – emlékeztetem őt és némileg magam is. – Fogak nélkül vagy törött orral, de azok a hétvégi pletykák nem maradhatnak el.

Kapok a kezembe egy valamit, amivel a labdát kell ütni. Furcsán nézek rá, de egész rövid, nem annyira nehéz. Úgy látom Minnie feszült, de a kidumálás helyett fizikailag tervezi levezetni a stresszt. Ezt igazából méltányolni tudom. A barátnős rinyálás nem az én asztalom.

Felülök a seprűmre, nagyjából olyan pózban, mintha fotózáson lennék, majd lassan a magasba ereszkedem, és csak ott vetem át rajt a lábam. Az ütőt próbálgatom a levegőben. Hamar fáradni fog a karom, nincs hozzászokva. Talán, ha Oakley professzor fejét képzelem a gurkó helyére…

-   Kék-lila foltok? Milyen optimista vagy.

Persze nem teljesen vagyok biztos benne, hogy bármi esélyem is akad. De aztán jobban belegondolva rájövök, hogy kisebb termetű vagyok Minniénél, és ő sem épp a gurkók elől szokott menekülni, hanem a karikákat védi. Tehát inkább ahhoz van szokva, hogy az érkező labda útjába álljon, mint ahhoz, hogy elmeneküljön előle. A gurkó pedig megbűvölt labda, így némi mozgást magától is produkál, talán cselt is.

-   Akkor kéz és lábtörést! – kiáltom vissza, miközben eltávolodom.

Először egy próbaütés, hogy érezzem, hogyan is kell megütni egy gurkót. Aztán egy olyan ütés, melyet csak utólag nyilvánítok próbának. Aztán egyre pontosabbá válnak a támadásaim (persze van honnan fejlődniük) és a seprűmet is egyre gyorsabb iramba állítom. A Kométám hozzám illő, többet foglalkoztak a külsejével, mint a képességeivel, de azért márkás darab, megbízható. A lelátó tornyok között szlalomozva már néhány cselesebb támadást is bevetek. Minnie eközben kommentár-módba kapcsolja magát. Láthatóan túl sok az energiája.

-   Ezt most rögtön hagyd abba! – kiáltok rá felbőszülten, majd jó erőset ütök a gurkóba. Nem tudnám megmondani, pontosan miért, de nagyon rühellem a kommentátorokat.

Hamar rájövök, hogy nem csak a logikátlanság az oka, hogy nem kviddicsezek. A karom már néhány ütés után sajog. Megpróbálhatnám a másik kezemmel, de akkor még ennél is pontatlanabb lennék. Inkább az elmém és szemeim kezdem el használni, azok ritkán hagynak cserben. Egyértelmű, hogy melyikünk a jobb kviddicsező, de legalább egyszer azért meg akarom izzasztani ezt a lányt.

Kivárok egy olyan pillanatot, amikor a gurkó nagyjából félúton van köztünk. Lejjebb ereszkedem, hogy egy vonalban legyünk, majd kilövöm magam, nagy sebességgel közelítve Minnie felé. Kezemben bepörgetem az ütőt, majd amikor a gurkóhoz érek, ívesen felé csapok. Nem ütöm meg azonban, elcsapok mellette a levegőben, közben pedig lefékezem és visszafordítom a seprűt. Ha Minnie korán próbál kitérni, most egy új irányból kaphatja a támadást. Ha nem, akkor csak jót röhög rajtam, ez esetben viszont a gurkót hátrahagyva, bunkósbotommal indulok meg feléje.

I will never be slowed/Will not be caged

A viharos pályán

I am the fury and the force
I am the river and the source
Behold the cerberus!!!
Guns and gas and gods!!

        Optimista? Én mindig, még akkor is, ha a mennydörgés hordói már a fülünk mellett zuhannak közvetlenül a mélybe. Ha fájnia kell, hát fájni fog, a fizikai kényelmetlenségek amúgy sem érdekelnek régóta - sok minden szerepelt már a repertoárban a nyílt törésektől az ütőeres vérzésig, és ugyan nem vagyok háborús veterán a szónak ebben az értelmében, egyfajta nemtörődömség alakult ki bennem az ilyen kínokra. Miért félteném a testem, ha annak darabjaira valaki már eleve igényt tart a boncasztalon? Egy pillanatra becsukom a szemem, elengedem a kezeimmel a nyelet, és az átbillenés szívdobbanásakor vízbe ejtett kő leszek a nyugodt reménytelenségbe süllyedve.
       Csak ennek köszönhetem, hogy az első lövés elkerül, pár nem sokkal. Mosolyogva integetek a feladónak, ez elsőre egyáltalán nem rossz próbálkozás, de rögtön utána távolodni is kezdek. A gurkó sem adja fel a támadást, ezúttal a hajam hullámait felhorzsolva követel magának figyelmet, és csak érzem, hogy őrülten vigyorgok az érzést követően. Letagadhatatlanul élvezem a játékot, leszek vad, leszek a harag, ami beleharap a józanság húsába...
       - Mert ha nem?! Emlékeztetlek, még mindig te vagy a vadász...! - kiabálok bele a szélbe, és a föld felé bukom - De ha nem megy a célzás, még puszta kézzel is befoghatod a számat...!
       Van valami nagyon felemelő ebben az egészben, és az arckifejezését látva számítok is rá, hogy nem finomkodik tovább. Megállok, a gondolataim is rémülten taposnak a fékre, elképzelem, mi történne, ha ezúttal a gurkót is megpróbálnám elkapni? Lehetetlen, persze, de miért ne tehetnénk egy kísérletet vele? Ebből a szögből nézve járna ugyan egyensúlyvesztéssel, nehéz lenne utána stabilitást találni a továbbiakban, de ha nem vagyok hülye, le nem ütne az úriemberről.. Igen, nem feledkeztem meg a tökéletes csajozós seprűnek nevezett célszerszámról sem, erőteljesebben szorítok rá combból, és elszámolok a kritikus háromig: mennyire vagyok vakmerő?
       - Gyere, te kis rohadék.. - suttogom a begyorsult labdának, nem is tudom megállni, hogy hangosan nevetni kezdjek, mint mindig, ha a józanságommal játszom - Gyere közelebb...
       Azonban amikor felkészülnék rá, hogy nagyjából hová fog érkezni, és hogy fognak az ujjaim ráfonódni, egyfajta különös emlékként bevillan, amit Willow-nak ígértem. Ez ugyan nem egy halálos kimenetelő párbaj, de ha ügyetlen vagyok, és mondjuk hagyom elvonni a figyelmem ehhez hasonló merengésekkel, lehet csúnya baleset a vége.. Kitől tudná meg, és hogyan? 'Lezuhant a seprűjéről.. elég magasról..Sajnáljuk.'
       Váratlanul rántok nagyot a seprűmön, érzem a hirtelen végigfutó idegborzongást a tenyeremben, de elkanyarodunk az érkező faltörő elől. Alig centiméterekkel kerültem csak el megint, a hátam mögött a gurkó kilő a semmibe, de vélhetően csak tesz egy kört a karikák körül, nem hallja már a fülembe doboló adrenalint.. A nevetésem azonban nem akar csitulni. Kimeredt szemekkel bámulok utána, még így is vicces volt a kihívás. Mikor azonban visszanézek, olyasmivel találkozom, amit nem láttam jönni: Alycia ütővel a feje fölött.
       - "Come Come Kitty Kitty"! - nézünk farkasszemet, bár az enyém alatt a még mindig őrült vigyor uralkodik - "I am the fury and the force"..
        Minden rajta múlik - ha a kezemre céloz, esetleg a vállam találja el, elrontottam a koreográfiát, mivel fejjel lefelé fordulok, de ez megköveteli a fokozott kapaszkodást. Ha a fejem volt a célpont, az ütője elsuhan a levegőben a helyén, de még így is fennáll a lehetősége, hogy egyszerűen nekem ütközik, és csak az nem zuhan le, aki időben markol a saját seprűjére.. Bárhogy is alakul, a halálba menőkhöz szegődő kuncogásom kíséri majd.

Minnietől teljesen megdöbbenek, ahogy szemberepül a gurkóval. Meg van ez bolondulva? Vagy ez valamiféle taktika, amiről én nem tudok? Végül is lehetséges, hogy így könnyebb lerázni a goromba gombócokat, mintha íves kacskaringókkal menekülnénk előlük. De ez a mutatvány akkor is túl veszélyesnek tűnik, főleg, hogy senki sincs itt rajtunk kívül, ha valami balul sülne el. Micsoda hülye egy játék! Ha a szabályok logikátlansága esetleg nem lenne elég, a rizikó-faktor már végleg biztosít róla, hogy ezt a sportot nem nekem találták ki.

Persze arról szó sincs, hogy olykor nem élvezném egy-egy pillanatát. A kis mutatvány miatt Minnie szinte teljesen megfeledkezik rólam, és mire észrevesz, már az ütőt lengetve közeledem felé. A bolond persze ekkor sem tér ki előlem, én azonban rájövök, hogy nem is akarom igazán megütni. Lefékezem mellette, és csak jól meglököm ütőmmel a vállát, nem veszélyesen, de jól érezhetően.

- Őrült vagy. – közlöm vele, csak hogy tudja. Feszültnek tűnik, biztosan rossz hétvégét hagyott maga mögött.

Eleresztem az ütőt, hagyom, hogy alánk hulljon a mélybe, a gyepen puffanva. Így már egálban vagyunk. A közeledő gurkó, majd a lelátó tornyok felé intek fejemmel, és kilövünk, együtt menekülve a kis bestia elől. Úgy érzem, Minnienek most valójában társra, és nem üldözőre van szüksége. A labda persze ezt máshogy gondolja, állandóan mögöttünk süvít, mi pedig egymás és a tornyok közt kacskaringózva zavarjuk össze. A szél erősen fújja arcomat, hajam a hátam csapkodja. Régen lehetett ennyire kócos, ami ezúttal kifejezetten jó érzéssel tölt el.

Egy teljes kört teszünk így hármasban, a két barbi meg a kobakzúzó, aztán kiválok, és megindulok az ütő felé. Lassan a pályára ereszkedem, és magamhoz veszem az ütőt. Ha a gurkó követ, messzire lövöm egy végső, mindent beleadó ütéssel, ellenben, ha inkább Minniet választja, akkor az ő védelmére sietek.

Miután kilabdázzuk magunkat a gurkóval, kevésbé goromba rokonai kerülnek elő. Minnie azt mondja, dobáljunk. Vesztett helyzetben vagyok, ugyanis az őrző poszt tűnik a legkevésbé szimpatikusnak, ám ha nekem kell támadnom, az esélytelenek nyugalmával indulhatok neki, hiszen barátnőmnek a védésben lehet a legtöbb tapasztalata. Megpróbálom rávenni, hogy egy oldalon álljunk, passzolgatva haladjunk a karikák felé, aztán egyikünk rádobja. Nekem védő nélkül is éppen elég komoly kihívást okoz a karikába találni.

A kviddics fárasztónak bizonyul. Oké, minden sport fárasztó, legalábbis gondolom. Nekem egyedül a mugli teniszben van egy kis tapasztalatom. Kicsit megállunk pihenni, azaz a levegőben lebegünk seprűinket markolva a karikák közt. A viharfelhők egyre közelebbinek tűnnek, már egyáltalán nem a háttérben úsznak. Egy tincsem az arcom előtt ficánkol, ahogy a szél játszadozik vele.

- Szóval, mesélj! Mi is volt a baj a hétvégéddel? Várj, kitalálom! Hétvégén nem tartanak Sötét Varázslatok Kivédése órákat... Csak vicc volt! – teszem hozzá, miközben kitérek egy esetleges támadás elől, és a karikát tartó pózna másik oldalán térek vissza mellé. – Az enyém egész jó volt. Nekem egyik tanár sem hiányzott, sőt! De ha már itt tartunk, hogy állunk a fürdőzéssel? Meghívtál már valakit?

I will never be slowed/Will not be caged

A viharos pályán

I am the fury and the force
I am the river and the source
Behold the cerberus!!!
Guns and gas and gods!!

        Alycia igazi úrhölgy még a pályán is: mi sem bizonyítja jobban, minthogy nem vette a fáradtságot, hogy leüssön a seprűmről? Nem mintha lenne okom zokon venni a mutatványt, elvégre én adtam a kezébe a fegyvert még szó szerint is, de nem hiszem, hogy tetszene neki egy csúnya baleset a lassan szürkébe boruló stadionban ezerfelé landolt test könnyed szétszóródásával egybekötve.
        - A legjobbak mindig azok. - nem nagyzolni akarok, az őrületben mindig van valami zseniális, de talán csak az mondatja ezt velem, hogy sosem láttam át az anyám logikáját - Viszont vendégünk akad hamarosan..!
        Nem különösebben félek a lehetőségtől, hogy észrevétlenül lopakodva betörné a koponyánkat, a gurkók jellemzője, hogy akkora zajjal érkeznek, mint egy hadsereg, így aztán nem nehéz észrevenni őket. Megmarkolom az úriember nyelét, és Alycia után suhanok, újra kiélvezem a szél játékát magunk körül, főleg, mikor a tornyokhoz érünk, és a kis eszköz van annyira pofátlan, hogy áthatoljon néhányon. Mi természetesen nem láttunk semmit, jelenleg amúgy is leköt, hogy dugóhúzóban pörögve kacsintsak rá, mikor már századszorra tesszük bolonddá, és elkanyarodom a dühödt kis csapongása elől. Barátnőm épp olyan ügyes vadnak bizonyul, egyikünket sem ér utol a golyó, és hamarosan elegáns ívben távozik a légtérből egy jól bemért ütéssel. A hüvelykujjam mutatom Alycia felé, és jöhet a koraeste második felvonása, ami kevésbé izgalmas, annál inkább hasznos edzés szempontjából, bár itt az elemek még inkább ellenünk dolgoznak a heves széllel.
        - Hát nem mindenkinek tartanak, tudod, a kiváltságosok örömre... - mosolygok rajta, és csak egy félrepillantással adózom az eleredő esőnek - Meghívtam, de fene se tudja... Ristiaan hajalmos eltűnni huzamosabb időre, fogalmam sincs, hová. Biztos világuralmi törekvései vannak, más ötletem nincs, mert egyébként meg magányosnak tűnik. Na mindegy, nálad hogy halad a projekt?
        Megpróbálhatok nem beszélni neki a hétvégéről, de úgysem tudom elkerülni a divat-és részletrendőrség akcióját, úgyhogy inkább a föld felé fordítom a seprűt, és intek neki, hogy kövessen. Nem hiszem, hogy Alycia szeretne bőrig ázni, márpedig a tomboló orkán ezt ígéri, és még ennél is biztosabban egy kiadós megfázást, amit ugye a megfelelő mennyiségű smink sem tesz jóvá..
        - Büntetőmunkán voltam Will... Mr. Fawcettnél. - idegesen intek egyet a landolásnál, nehéz megszoknom, hogy előtte is így hívjam - És hidd el, nem csak írnom kellett. Viszont ez az egész... ááh, bonyolult. Azt hittem, az lesz az, hogy továbbra is barátok maradjunk egy tanár-diák felállásban, de ez most már egészen máshogy vet fel kérdéseket. Már fogalmam sincs, hogy mi is van. Voltál már ilyen helyzetben? Hogy másztál ki belőle?

Valahol – nem emlékszem már pontosan, hogy hol - olvastam egy idézetet: A legtöbb ember azért menekül, mert a szíve mélyén vágyik rá, hogy üldözzék. Valami ilyesmi. Nem mondhatnám, hogy akkoriban teljes mértékben egyetértettem vele, de így a kviddicspályán, a közelgő vihar előterében, egy gurkó elől menekülve bevallom, engem is elkap kicsit a hév. Szeretek repülni. Nyerni is szeretek, a goromba labda pedig nem ellenfél. Széles ívek, gyors irányváltások és őrjítő csavarok váltják egymást, ahogy az oszlopok közt száguldunk Minnievel. Frizuránk magunk mögött hagyva süvítünk, ami körülbelül olyan érzés, mintha valaki a hajunk húzná, jelenleg azonban ez cseppet sem zavar. Bizony, bennem is lakik egy vadóc, csak ritkábban és másképp jön elő. Olyan ez, akár a vadmacskáknál. Párducok, tigrisek, oroszlánok, mindegyik más egy kicsit. Van, amelyik fél nap csak ásítozik (a másik felében meg alszik), de amikor igazán számít, akkor hirtelen nagyon harciassá tud válni.

Minnie egy erős ütéssel messzire repíti a kis bestiát, párosunk pedig nekilát a karikákra dobálás gyakorlásának. Ez nem épp a legizgalmasabb időtöltés nálam, de a közeli dörgések miatt szerencsére hamar abbahagyjuk. Vannak olyan őrültek, akik esőben is kviddicseznek, de úgy tűnik, Minnie ennyire azért nem elvetemült. Mindenesetre kicsit bánom, hogy a cikeszt nem próbálhattam ki. Az a legcsinosabb labda, aranyló burkolatú, kecses szárnyú csoda, és a legtöbb pontot is éri. Nem mintha különösebb értelmét látnám a kviddics pontrendszerének, de ha már labdázni kell, akkor inkább az, mint egy ütött-kopott gurkó.

A közelgő zivatar fürdős terveinket is eszünkbe juttatja. Mondjuk nincs rá szükség, hisz szinte állandóan ott motoszkál a fejemben, de ezt másnak nem kell tudnia.

-   Ristiaant? – Egész jó választás Minnie részéről. – Én Demetriust szereztem. – jelentem ki némi büszkeséggel, bár nem teljesen vagyok biztos benne, hogy ott is lesz. Mivel nem vagyok az a fajta, aki könnyen adná magát, csak megjegyzés szinten vetettem fel neki az ötletet. Figyelj, mi Minnievel lefoglaltuk a prefektusi fürdőt keddre. Ha van kedved, csatlakozz. Valami ilyesmi lehetett, bár a konkrét szavakat őszintén szólva nem tudom felidézni. – Ő sem száz százalék, de az a fürdő még pasik nélkül is megér nekem egy próbát.

Leszállunk a földre, de persze csak fizikailag, majd egy esőtől védett helyen a hétvégét is alaposan kitárgyaljuk. Hiába, az embert múltbeli emlékek és jövőbeli tervek alkotják, a jelen az valahogy mindig kicsúszik a kezeim közül.
-   Hát, ez tényleg bonyolultnak hangzik. – állapítom meg barátnőm helyzetét. Nagyon oda van ezért az SVK tanárért. Ez pedig jelen esetben azt jelenti, hogy nagyon kivan miatta. – De biztos, hogy ténylegesen bonyolult, nem csak te teszed azzá? Úgy értem, meg kell fogalmaznod, hogy valójában mit akarsz. Nem azt, hogy az illem, a szabályok, miegymás alapján mi a logikus, hanem, hogy te magad valójában mire vágysz. Ezt be kell vallanod magadnak, és neki is, különben tök esélytelen, hogy bármi pozitívum kerekedjen belőle. De igazából még sosem voltam hasonló helyzetben, úgyhogy fogalmam sincs. Én inkább az elegáns lelépésekben hiszek.

Az eső elől viszont a legkevésbé sem elegáns mozdulatokkal menekülünk. Egy közeli villám fénye ragyogja be a kviddicspályát, a lelátó tornyai hosszú árnyékokat vetnek.

-   Amúgy meg, Fawcett tanár úr is csak egy pasi, egy másikkal kiverheted a fejedből. Vagy sok csokoládéval, nálam az is be szokott válni.

Nem épp a legjobb tanácsok, de hát én sem a Szombati Boszorkány párkapcsolati rovatának főszerkesztője vagyok, csak egy tizenéves lány. És tény, könnyen el tudom érni, hogy a srácok utánam loholjanak, de hogy megtartani hogyan kell egyet, arról igazából gőzöm sincs. Ennek ellenére igyekszem Minniet jobb kedvre deríteni.

-   Hát köszönöm ezt a remek edzést. Ha valaha megtámadna a folyosón egy gurkó, most már legalább tudom, mit kell tennem. Bár igazából nem, hisz nem lenne nálam a seprűm. Akkor ha ilyen történne, majd csak feléd terelem. Úgy látom, te amúgy is szeretsz a közelükben lenni.

Előkapok egy csokoládét, az utolsót, ami nálam és nem a távoli toronyszobában van, majd megkínálom vele Minniet. Én egy széles mosoly kíséretében kapom be a magam részét. Vacsora előtt nem jó dolog csokit enni, ettől pedig csak még édesebbnek érződik az íze.

I will never be slowed/Will not be caged

Shelter

I am the fury and the force
I am the river and the source
Behold the cerberus!!!
Guns and gas and gods!!

        Gwenog Jones posztere a folyosón csúnyán néz ránk, ahogy belépünk a vörös-arany öltözőbe, de a nyelvem nyújtom csak neki, és úgyis tudja, hogy beárulnám, amiért sosem mulasztja el Potter nemesebbik felét bámulni, mikor kifelé tartunk. Ez még önmagában nem nagy fegyvertény, de egyszer kikotyogta, hogy ez az első pillanattól kezdve így volt, úgyhogy mondhatjuk, hogy leköteleztem a hallgatással. Még a szél borzolta frizurámba túrva ballagok a barátnőm mögött, azon merengve, hogyan vezessem fel neki szalonképesen a hétvége eseményeit anélkül, hogy túl sokat mondanék, de rá kell jönnöm, hogy vagy finomkodom és sehogy, vagy őszinte leszek. Alycia sokszor bebizonyította már, hogy nem hagyja magát átverni, de ez a helyzet túlnőtt azon, hogy kinevet-e, vagy sem. Lássuk tehát a féligazságaimat, rég édesgettem őket magamhoz. Rég kellett megvédenem valamit.
         - Aha, Ristiaan szimpatikus a maga titokzatos módján. Nem is meséltem, de mikor először beszélgettünk, még a toronyban, kaptam tőle egy náluk őshonos virágot. Eddig nem is voltam biztos benne, hogy működik az ilyen jellegű mágia, ha más területen nőtt fel az illető, de ez sok kérdésemre válasz. - mosolyogva zsebrevágom a kezem, helyet is foglalok az egyik padon - Miért van olyan érzésem, hogy inkább rá adnád a voksod...? Demetriushoz meg gratulálok. Látom, szeretsz a tűzzel játszani..
        Mintegy reagálva a saját szavaimra, elő is húzom a pálcám, és fellobbannak a lángok a rozsdás kis kályhában, otthonos alakokat rajzolva a falra, amelyek már a kinti vihar sötétjében fürdenek. Hatalmas madarak úsznak el a keskeny ablak előtt, és ahogy kinézek, már rá is köhögi a szél a meginduló esőfüggöny darabajait az üvegre. Bizakodva fordulok vissza, ezek szerint úgyis maradunk még addig, amíg egy kicsit nem csitul az égszakadás.
        - Nem hiszem... Én is rontottam rajta, de fogalmam sincs, mit akarok. Mit szabad akarnom... - kétségbeesetten megint a hajamba túrok, most már végképp tönkretéve a rendezettségét - Ez nem tőlem függ! Nem is tudom, hogy mondjam el egyszerűen, annyi variáns van ebben az egyenletben, és szinte egyetlen konstans sem. Miatta tudok patrónust idézni, csak a vele kapcsolatos emlékek miatt. Évekig próbáltam, de előtte nem ment.. és egyre közelebb kerül hozzám, Alycia, közelebb, mint ahogy én állok saját magam mellett. De nem akarom tönkretenni az életét és a munkáját, és mégsem ez a legrosszabb.. Tudsz az anyámról. Most már az anyám is tud róla..
        Keserűen mosolyogva pillantok a csokoládéra, aztán lehúzom a kezeimről a védőkesztyűt, és az ablak párkányára csapom tehetetlenségemben. Dobol a vihar befelé, mintha hosszú szoknyás táncosnők pörögnének egyre, mi pedig a világvégén várakoznánk a megváltásra. Vagy csak én érzem úgy? Nem akarok túlszaladni azon a vonalon, amit megint meghúztam mások védelmében, de muszáj tanácsot kérnem.
        - Megbízom benned, Alycia. - fordulok felé, a tekintetem melegen keresi az övét - Megcsókolt. Visszaadtam.. de az anyám még arra is képes, hogy meg tudjam bánni, ha most tényleg.. el akarja kapni. Nem vagyok benne biztos, ez egy erős feltételezés, de érted már, miért bonyolult ez? Nem hagyhatom, hogy megtalálja a pajzsot a résen.
        Még ezért az őszinte kijelentésért is utálni fogom magam utólag, mert könnyebb úgy intézni az ilyen dolgokat egyedül, hogy ne érintsenek érzelmileg, de már rájöttem, hogy nincs abban semmi hősies, ha csak némán őrlődünk, ha nálunk bölcsebbek segítségét is kérhetjük. Úgy nézek most a hollóhátasra, mint régi királyok háborúk előtt a legközelebbi tanácsadóra, mint lovag a fegyvermesterre a csata előtt. Megállítani úgysem fog, de fegyvert még adhat a kezembe. 

A vihar elől a griffendéles öltözőben keresünk menedéket. Odakintről dörgések hangja szól, majd az eső is elkezd kopogni az ablakon. Minnie azon nyomban begyújt, ő valahogy mindig megtalálja a lehetőségeket némi tűzgyújtásra. Olykor különösebb indok nélkül, véletlenszerűen is, bár a tankönyveim felgyújtását valószínűleg nekem sem kellene kétszer mondani.

A legtöbb ismerősöm ilyenkor valami szaftos pletykára vagy csak kislányos szóbeszédre zendítene rá, Minnie azonban elképesztően drámai tud lenni. Mintha egy tizenéves lány cselekedeti bármit is befolyásolnának a jövőjére vonatkozóan. Én úgy látom, hogy csak túlbonyolítja a dolgokat, de hát nem gondolkozhatok az ő fejével. Épp elég a sajátomat karban tartani.

- Nem értelek. - vallom be. - Azt mondod nem tőled függ, aztán azt, hogy mennyire nem mindegy, mit csinálsz. Aztán feltételezések… Én nem találkoztam még anyuddal, nem is tervezem, ha nem veszed magadra, de Willow szerintem meg tudja védeni magát. Talán nem ő a Sötét Varázslatok Kivédése tanár?

Valójában elég nevetséges az órai teljesítménye, de ezt nem Minnievel fogom kitárgyalni, neki most lelki segítségre van szüksége. Az ilyesmi persze nagyon nem az én asztalom, de úgy tűnik, itt inkább bizalmi, mint kompetencia alapon választottak ki.

- Szóval megcsókolt? - vonom fel egyik szemöldököm. Sok minden belefér ebbe az egyetlen szóba. Például az, hogy ki kezdeményezett, no meg az, hogy volt-e már bármi szexuális. Ezek szerint nem, amin kicsit csodálkozom is. Egy csók azért még nem a világ vége. Mifelénk legalábbis. - Hát a gardróbban tényleg nem sokat foglalkoztunk a fehérneműiddel… jól van na! - hátrálok meg, mikor tekintetét rám szegezi. Nem akarom én is a spontán kigyulladó személyek listáját bővíteni.

- Én úgy látom, hogy nem csak egyszerű vonzódásról van szó. Legalábbis, ha tényleg igaz, hogy miatta tudsz patrónust idézni. Eléggé kicsesznél magaddal, ha nem ápolnád ezt a kapcsolatot. Igen, tudom, te nem magaddal törődsz most, hanem vele. – Ez számomra nagyon furcsának tűnik, de egyre jobban belejövök, hogy Minnie esetén így gondolkodjam. – De akkor sem dönthetsz helyette, csak saját magad helyett. Ő megcsókolt, szóval ő döntött. Egyébként hogy csókol? - kérdezem, ha már itt tartunk, mert erre tényleg kíváncsi vagyok.

Közben szerencsére találok egy tükröt, így rendbe tehetem a hajam. Nem kis munka, hosszú is, sűrű is, a szél is rendesen megcibálta. Pálcámat számtalanszor húzom rajta végig, mire hajlandó elérni a folyosóméltó szintet. Minnie még nem tűnik túl boldognak, pedig csokit és szentbeszédet is kapott, szóval én kihoztam magamból, amit lehetett.

- Persze, értem, hogy nem veszélytelen ez a kapcsolat. De hát a szerelem mindig győz, nem? – És mi van akkor, ha valaki sosem érez igazán szerelmet? – Majd vigyáztok. Ha meg valakit meg kell átkozni, tudod, hogy szólhatsz. Az idén tanultakat még ki sem próbálhattam élesben.

Jelenleg azonban nem vagyok túl átkozós hangulatban, legalábbis ha a tanári kart leszámítjuk. Néhány csábbűbájjal már sokkal szívesebben kísérleteznék.

- Egyébként miért mondtad, hogy a tűzzel játszom Demetriusszal? Tudsz valamit? Mármint nem a pletykákról beszélek, hanem valami konkrétumot?

I will never be slowed/Will not be caged

Shelter

I am the fury and the force
I am the river and the source
Behold the cerberus!!!
Guns and gas and gods!!

        Viszonylag ritkán hallom Alycia szájából azt a mondatot, hogy 'nem tudom', de hát a sok tökéletesség alatt ő is emberből van... gondolom. Legalábbis így kell lennie, egyszerűen csak jól tartja magát a combunkig hullámzó őrületben, ami néha elönti az iskolát és magával ragadja az én fantáziámat is általában, ő meg szilárdan áll a közepén magasra tartott fejjel, és integet nekünk, halandóknak. Irigylem ezt a képességet, de gyanítom, hogy nekem közel sem állna jól ennyire a magabiztossággal vegyített tollászkodás, amibe belekezd.
        - Ha ez megnyugtat, én sem mindig saját magamat. - vonom meg a vállam, és elismerem, hogy habár nekem teljesen átlátható az iménti, neki közel sem biztos - Minden tök érthető volt, aztán mint gurkó, bejött a képbe Willow, és most a füvön heverészve próbálom megszámolgatni a csillagokat az ütközés után, illetve keresgélem a búcsút mondott fogaimat. Lehet, hogy ő a professzora, de nem szeretném kipróbálni, beletörik-e a pálcája egy pszichopata nekromanta halálfalóba.
        Hangozhat túlzásnak, de remélem nem kell Alycia előtt is levetkőznöm ahhoz, hogy komolyan vegye az aggodalmam. Ha valaki a saját gyerekén lazán átgázol néhány főbenjáró átokkal, nem kímélne valakit csak úgy merő jóindulatból. Rá lehet persze fogni, hogy én kivételesen ügyesen táncoltam az idegrendszerén, de érthető okokból nem szeretnék kísérletezni azzal, melyikük győzi le a másikat. Még ha Willow is juttatja mindenki megelégedésére az anyámat a túloldalra, biztosan sokat veszthetne... testrészeket és az emberségét, mondjuk.
        - Megnyugtatlak, köszönik szépen, jól vannak. - megint beletúrok a hajamba, de már engem is aggaszt az esetleges viharba került bárány frizura lehetősége, így sóhajtva megállok a tükör mellett és simítgatni kezdem a pálcámmal - De ha már itt tartunk... izé... biztosan van javaslatod. Nagyon szívesen meghallgatom rögtön a deszkaságomról és a nőietlenségemről való monológ után, mert elég jól jönne... NEM mintha készülnék lefeküdni vele, de ebben a témában te vagy az illetékes.
        A legártatlanabb arckifejezésem sem ment meg attól, hogy a barátnőmnek ne legyen egyértelmű, hogy igenis rászorulok némi útmutatásra. Persze megkérdezhetem Natalie-t is, de ott átfogó elemzésnek esnék áldozatul a fél Roxfort szexuális szokásairól, és nem hiszem, hogy ehhez lenne türelmem. Lehet, hogy most pironkodnom kellene, esetleg sajnálnom magam igen aktívan, amiért még nem vagyok különösebben jártas a dolgot illetően, de nem megy. Miért ne kérdezhetnék meg valakit, aki már átélte? Ha most hirtelen a kvaff kivédésének legjobb módjára lenne szüksége, nyilván én is kisegíteném.
       - Ami neki jó, az nekem is. - jelentem ki, és komolyan is gondolom - Ami boldoggá teszi, az engem is. Elég fura élmény volt, akkor még azt hittem, hogy mugli, és voilá! Szirti sas. Ki hitte volna, hogy egy Fawcett sast terem?
       Félrepillantok egy vigyorral, remélem ez neki is annyira fájt, mint nekem, de sosem jön rosszul a hangulat szerény kicsiny oldása, ha már vérről esik szó, és persze hatalmas drámákról, amik körülöttem libegtetik hosszú csápjaikat.
       - "Olyan erősen gyengéd, arra semmilyen szó sem jó..." - elnevetem magam, a tincseim a strandon érzik magukat és visszaugranak a megszokott zilált hullámokba - Tudod, van az a csiklandós bizsergés, ami végigszalad a combodon, átugrik a gyomrodon és a hasadon, végigcirógat a mellkasodon és a karodon, ráfúj a nyakadra, kipirulsz tőle, csillog a szemed és elhiszed, hogy bármi és minden lehetséges, te lebegsz centikkel a föld fölött, és ha valakinek éppen egy égitestre lenne szüksége, hát te lekapod az égről, nem gond. Isteni, zseniális, mintha erre tervezték volna a szánkat, egymásba passzoló darabok, és esküszöm, egy rohadt lányregényt sem olvastam még soha, amit igen, azt is a röhögés kedvéért, de az ő egyetlen csókjától az egész ilyen jellegű irodalom lángra tudna gyulladni és nyomtalanul elégni.
       Kiráz a hideg az emlékre, mire mosolyogva összébb húzom magam, mert az a bizonyos parázslás itt bujkál bennem megint, vigyorrá terebélyesedik a képemen és már egy olyan Minnie bámul ránk a tükörből, aki olyan titkok tudója, amiknek józanul senkinek sem lenne szabad. Megőrültem, hivatalosan is - nem nagy kár értem, ha olyan érzés.
       - Mi a fene történik velem, Alycia? - leeresztem a pálcámat, és felé fordulok, aztán fel is háborodom - Szerelem? Ne röhögtess már. Ez egy komoly barátság, csak beleköszönt a vonzalom. Szerelem, komolyan? Még sosem voltam szerelmes, hidd el, rájönnék, ha az lennék. Baaah, szerelem. Zseniális.
       Hevesen forgatott szembogaraim az egyik sarokban keresnek maguknak biztonságot, mielőtt kiakadnának az egyet nem értésem miatt - teljesen alkalmatlan vagyok ilyen érzelmek alanyául, esélytelen, hogy elkerülné a figyelmemet. Egyszerűen csak hiányzik, szeretném elrejteni a fejem abban az otthonos kis résben a nyaka és a válla között, megérinteni megint a bőrét és hallgatni a szívét. Ugyan már, biztos minden szoros barátság így néz ki a gyakorlatban, én nem tudok szerelmes lenni, az hatalmas ostobaság lenne. Azért, mert gondolok rá és vonzónak találom, mert ha lehetne, most is rátörném az ajtót egy kakaózás kedvéért és bármit megadnék, hogy mosolyogni lássam az óceánokat a szemében? A szerelem bűnében abszolút ártatlan vagyok.
      - Demetrius... igen, régebb óta ismerem, mint te. - nyelek egyet, mert hirtelen lesz a bohém nyárból nagyon is hideg tél bennem az említésére - Nagyon vigyázz a cukrosbácsival. Biztosan többet tud rólad, mint elsőre mutatja, és biztosan fel is használja, ha okot adsz rá.
       Nehéz eltalálni a megfelelő információ mennyiségét őt illetően, mert nem tehetek nyíltan keresztbe, ugyanakkor féltem is tőle Alyciát. Gyanakvóvá tett, de mindent nem árulhatok el az alkunkat illetően sem, ezt pedig Demetrius nagyon is jól tudja, és ki is használja. Remélem, a következő adag sütikéje a torkán akad és megoldódik a kérdés.
       - Pontosan mit tudsz róla? - kérdezem óvatosan elsőre - Milyen pletykákat vagy elméleteket? Azt nem mondom, hogy mind igaz, de tényleg mindig gyanúsan jól értesült olyan dolgokban is, amikhez semmi köze, és tényleg bármit be tud szerezni, ha megfizetik. Egy ilyen emberrel eleve nehéz mit kezdeni, mert játszik, és lehet, hogy hagyja, hogy azt hidd, hogy megmentheted, de... nem hiszem, hogy maradt ott valami, amit még érdemes.