Újult erővel lépek ki a birtokra, végre, végre találtam valamit! Tíz évig egy helyben toporogtam a kutatásom illetően, most meg mintha fényéveket léptem volna előre… Ki hitte volna, hogy pont az a neveletlen kis csitri lesz mindennek a kulcsa? Hideg van, érzem, de közben meg mégsem, véremet és egész lényemet fűti a felfedezés lángja.Végre. Végre talán megtaláltam, amit mindezidáig kerestem!
Most először nem azért nyúlok az ezüst cigaretta tartóért, mert menekülni akarok, mert inkább a füst mámoros homályába burkolnám bensőmet, mintsem szembenézzek a világ, s önmagam szörnyszülöttjeivel. Nem. Most diadalmam glóriájaként izzik fel a cigarettaszál, s tölt meg engem, tüdőmet büszkén eregeti a meleg füstfelhő. Céltalan török át a vidéken az egyik kőfal mentén, ujjbegyeimmel simítva az érdes felületét, mélyeket szívva a hűvös levegőből, a füsttel elegyedve felfrissíti elmém, felperzseli azt, mire fel a zöld táj lehetőségek csillagaival, galaxisokkal telik meg. Szemeimet eltelíti a csillagpor, fényűző konstellációk rajzolódnak ki előttem. Ha… ha sikerül, és megtalálom a forrást, ha pálcámra tűzhetem, ha fiolába zárhatom… talán-talán végre megtisztulhatok, magamba fecskendezve végre aranyvérű lehetek. Tiszta. Plátói. Megszabadulhatok életem, s lelkem mocskos fertőjétől, tisztára moshatom magam, s nebulaként, ezerszínű csillagködként ragyoghatok a körülöttem lévő sötét űrben. Nem kötne többé az emlékek, a piszkos lét súlya, örökre kitörnék eme gyarló gravitáció markából, a természet törvényeit megtagadva teljesedne ki lényem a világban, szabadon dőlne belőlem a fény, a Nap aranyba mártott sugarai, fényt, tökélyt locsolva a világra. Tökéletes tisztaság.
Univerzumokat átívelő gondolatmenetem viszont megszakad, a tökéletes csillagképet aszterodia töri meg, én is ahhoz hasonlóan csapódok a földbe. Térdemet és könyökömet felhorzsolom, talán ki is szakadt ruháim szövete, a cigarettaszáll pedig kihullik ujjaim fogásából, egy tócsába gurul, s felszisszenve múl ki. Feltápászkodom, tenyereimből kisöpröm az odatapadt gallyakat, kis leveleket, porszemeket, ruhámról - ami bizony itt-ott kiszakadt - szintén letörlöm a szövetbe akadt port, s kavicsokat, majd dühösen pillantok hátra, hogy mégis miféle átkozott merte megötrni galagktikus mámoromat. Egy zavart lány ábrázata tárul elém.
- Megtennéd, hogy legközelebb nem az út közepén versz tanyát? - kérdem tőle fennkölt hangon, de közben rájövök, hogy ez pont nem az út közepe, csak valami elhagyatott kőfal, ennek ellenére nem óhajtok bocsánatot lérni. Elvégre korszakalkotó felfedezés nyomára bukkantam. Újabb cigarettaszálért nyúlok, kell nekem izzó glóriája.
- Mellesleg, mit művelsz itt? Hogyhogy nem a barátaiddal szórakázol, mint a többiek? - vetem oda neki, közben mélyet tüdőzök a füstből, hagyom, hogy megtelítse testem és újra a tiszta, mámoros jövő melegével árasszon el.