Próxima Estación: Esperanza

l a   p r i m a v e r a

Soha nem voltam jó osonásban, de tényleg. Tudom, hogy auror létemre alkalmasnak kellene bizonyulnom olyan műveletek végrehajtására, mint egy folyosón való halk végighaladás, de egyszerűen mintha üldöznének a kellemetlenségek: most a kollégám köszön rám és kérdezi meg, mit csinálok a virág mögött, aztán felborítom az említett virágot, végül nem jutok be az irodámba, mert elfelejtettem a kulcsot, ehhez pedig természetesen nem elég egy jól elsütött alohomora, vissza kell érte indulni a kandallóba odafönt, aztán mosolyogva visszajönni, és beakadni a kilincsbe, elkeverni egy halom valaki szerint fontos iratot, tehát egy nehéz kezdés után nyugszik a homlokom az asztalomon, mert ez az egész megint kezd túl sok lenni nekem. Elkeseredetten a mű-ablakra szegezem a tekintetem, de tulajdonképpen nem lep meg, hogy havazik valami nagyon kreatív munkatárs jóvoltából... nosztalgiázni is kezdek, eszembe jut rengeteg emlék, és eltelik valahogy a délelőtt, bár a sokadik végigpörgetett élmény után sem lett csábítóbb annak a gondolata, hogy lényegében ide vagyok láncolva ehhez az asztalhoz..
       Végül a délutáni kávénál jutok arra a megállapításra, hogy egyáltalán nem indokolt a további rejtőzködés, és nem csak azért nem, mert eddig is csapnivalóan működött, hanem mert Rowle nyilván nem üti fel a csúnya fejét ma sem az irodában. Rossz megszokásból már majdnem hajlítom is a térdem a térbe érve, de végül csak kihúzom magam, nem fogok én itt sunnyogni az irodámig, nem én. Nem ismétlem meg azt, amit egy egész hete csinálok, nem én. Nem követem el ugyanazt a hibát még egyszer, csak úgy mondjuk hétszer zsinórban, hogy meggyőződjek, még mindig hiba, de itt volt a vége a történetnek, úgy vonulok a kis süteményekkel dekorált bögrémmel, mint aki soha meg sem fontolta, hogy munkahelyet váltson, miután leöntötte Kean Atyaúristen Rowle-t valami drága borral. Volt időm gondolkozni azon, ami történt, és bár egy picike bűntudatom azért van, gyorsan elhessegetem, nem érdemli meg azt sem, hogy megfontoljam, esetleg bocsánatot kérek tőle..
        Hirtelen nem is tudom eldönteni, melyik a rosszabb: Rowle vagy ez a kávé, de aztán az égiek segítségemre sietnek a dilemmát illetően, mert muszáj megállnom szemrevételezni, hogy a korábbi beakadással sikerült felszakítanom a harisnyámat és ez egészen eddig nem tűnt fel, remélem, másnak sem. Szerencsétlenkedem egy sort, mormolok néhány spanyol káromkodást saját magamnak, mert hát nincs kit okolni a körülményekért, bár ha nevesíteni akarnám, nem kellene sokáig gondolkoznom rajta. Foglalom egy kicsit az utat, lazán a falnak dőlök és legalább a lyukat magát próbálom bemérni a javítás miatt, mikor a szemem sarkából kiszúrok egy alakot, de az nem lehet, mert annak az alaknak éppen valami mediterrán tájon kellene a házimanókat ugráltatnia, vagy a családi kárpitot nézegetni büszkén, és nem éppen szemtanújának kellene lennie a szenvedésemnek. Kean Atyaúristen Rowle jó érzékkel terem ott, ha beüt valami hülyeség, csodálom hogy lemaradt a kilincs és köztem lezajlott csatáról..
        - Nincs valahol sürgős mugliutálhatnékja véletlenül?! - morgok rá, remélve hogy elég fenyegető vagyok ezzel a bögrével meg a félig felemelt lábammal még ebből a szögből is - Most mit néz, nem látott még balszerencsés embert?!
       Egy hétbe került, hogy leszokjak arról, hogy minden kis puffogásomra a hátam mögött sejtsem, szóval az életerős üldözési mániám végre aludni tért, erre ő megjelenik és itt rontja nekem megint a levegőt. Azt véletlenül sem várom, hogy esetleg segítsen, mert egy megátalkodott bunkóról van szó, de akkor legalább kereshetne magának más szórakozást, mint én.

Elsa Channing

És igen, végre ez a pillanat is eljött. Egy hét kiküldetés után immár Londonban, az irodában vagyok, csak azért, hogy a friss levegőt, áporodott szagra cseréljem. Igazán szellőztethetnének, amíg az ember távol van. Kifújom a levegőt. Még sokat kell pótolnom, és a legutóbbi véletlenről is írnom kell egy jelentést. Bár, Reginald azt mondta megírja, azért megírom én is. Mennyi kávét kell még innom, hogy jobban teljen ez a nap? Mégis mennyit? Mindegy, ebből úgysem elég, akármennyit iszok, szóval, inkább átugrom a szemben lévő kávézóba, és akkor már elszívok egy szivart is. Hm… talán kettőt is iszok.

Nagyjából fél óra telik el, mikor az egyik kolléganővel az oldalamon sétálok vissza a szobám felé. Rámosolygok a nőre, de már tudom, hogy feleslegesen. Van egy férje, és csak azokért az iratokért jön, amikkel már el kellett volna készülnöm, de mégsem sikerült. Majd segít egy kicsit, ha úgy alakul. Addig is mesélek neki majd a távoli Skóciáról, a hegyekről, a felföld szépségéről, és még néhány dologról az írekkel kapcsolatban. Mondjuk nem hiszem, hogy a férjével az országban akarnak majd nászútra menni, de mivel ez még nem eldőlt dolog, kampányolok kicsit a két hely mellett. Mind a kettő gyönyörű, kár lenne kihagyni őket.
- …és akkor ott van még… Channing – terelődik a figyelmem a folyosó közepén álló nőre.
- Channing? Hogy jön ő most ide?
Aztán ahogy fordul, már észre is vesz, el is fordul egy pillanatra. Majd megfogja a karom, és a fülembe súg. Bólintok egyet, aztán távozik is. Mire távolabb ér, addigra már teljes egészében rád tudok figyelni, és a lenyűgöző alakodra. De persze, ez mit sem számít, egy sárkánynál. Nyelek egyet azért, tényleg jó volt egy kis időre elhinni, hogy lehet köztünk valami. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is ez az érzés.
- De igen, éppenséggel van sürgős dolgom, de az az irodámban van Meg kell írnom még néhány jelentést, köztük azt, ami miatt egy hétig a közelben sem voltam. – A mugliutáló dolgot már nem veszem fel, pedig kellene. De nem adom meg azt az élvezetet, hogy láss bosszankodni. – De tudod, ahhoz, hogy eljussak az irodámba, át kell gázolnom rajtad. Nos, a kis tested viszont olyan édes, és formás és erős, ha már elbír egy benne lakozó sárkánnyal, hogy nincs kedvem csak úgy megtenni ezt. De valóban… Ennyire balszerencséset még nem láttam. Általában el szoktak kerülni azok az emberek, akik nem kedvelnek.
Közelebb megyek hozzád, szinte már összeér az arcunk. Oké, ennyire mégsem kellett volna közel menni, de pont annyira vagyok közel, amennyire nekem most kell. Kiveszem a bögrét a kezedből. Nem kell az, ami benne van, ha egyáltalán van benne valami, csak… Elmosolyodom.
- Nagyon messzire szoktak elkerülni, nem véletlenül. – Megvillan a szemem, de tartom egyelőre a kapcsolatot, majd elszakadok a tekintetedtől, megkerüllek és magammal viszem az irodám felé a bögrét. – Nem tudom miért, semmi olyat nem szoktam tenni, ami miatt ez megtörténjen. De köszi a bögrét, lesz min gyakorolnom majd a célba dobást.

l a   p r i m a v e r a

A legkevésbé sem érdekel Rowle irodai nyomora, intek is neki, hogy nyugodtan fogja vissza magát, ha már el akarja mesélni, hol járt az utóbbi egy hétben, úgysem hiszem el, hogy dolgozott. Még van képe további megjegyzésekre, pedig fontolgatom, hogy a bögrém tartalmát is a nyakába lódítsam a bor után, úgyis edzésben van már.
       -Nem javaslom, hogy átgázoljon rajtam, azzal olyan mély szintre lépne az egyébként is mély úriembersége, amire egy nyelven sem ismerek szavakat. - két mondat, ennyi jön ki a száján, és rögtön sikerült vele felhúznia -Mi...?! Édes, formás és erős? Mindjárt megmutatom, mi az igazi balszerencse a képének látványán kívül...!
        Nem is érdekel tovább a harisnyám állapota, fújok egy nagyot és kiegyenesedem. Rowle az arcomba bámul, de csak azt láthatja, hogy éppen meg akarom harapni a szégyentelen, hímsoviniszta, szépvonású arcát.. mármint ez a szemét alak még itt illegeti magát előttem, és még a bögrémet is eltulajdonítja. Mindjárt megmutatom neki, hogy virulnak azok a napraforgók..!
       -Nem, nem véletlenül. Olyan az aurája, mint egy dementornak és legalább olyan jó érzés is a közelében lenni. Talán ez lehet az oka, vagy inkább a trollokhoz hasonlítható humorérzéke? Döntse el magában. - ellenkezni akarok, de magasabb és erősebb nálam, úgyhogy ez csak verbálisan történhet -Kérem vissza bögrémet, ezerszer többet ér mint az ön önelégült képe!
       Utálom, hogy az emberek jó része magasabb nálam, Rowle meg vissza is él vele, úgyhogy rohanhatok mögötte a folyosón, de ha azt hitte, hogy nem tudom kínos helyzetbe hozni, nagyon tévedett. Rácsapok az ajtajára, mielőtt becsukhatná előttem és bekiabálok.
       -Nem is hittem volna, hogy a híres Rowle család újabban kénytelen bögréket lopni másoktól...! - mosolyogva látom, hogy többen kinéznek ránk az irodáikból és sugdolózni kezdenek -Ha ilyen kleptomániás lett újabban, féltenünk kell öntől az irodai étkészletet és szivacsokat? Esetleg csak a bögréket fetisizálja?

Elsa Channing

Nem tudom mit kéne most még tennem, hogy jó legyen neked. De nem is különösebben érdekel, mivel szemmel láthatóan a kapcsolatunk nem hogy javult volna ebben az egy hétben, hanem inkább romlott. Oké, nem is annyira meglepő, de azt azért nem akarom, hogy az étterem után itt is megismétlődjön a leöntéses jelenet, és ezért is veszem el tőled a bögrét. És persze azért, hogy bosszantsalak.
- Azt hiszem, hízelgő, hogy nem tudsz már olyan szót felhozni velem kapcsolatban, amit nem ismerek az idegensége miatt, és nem káromkodás. Mert igen, visszamondtam egy ismerősömnek, aki volt kedves lefordítani nekem a búcsú szavaid.
Elmosolyodom, és nem is tudom visszafogni magam a szavaid után. Ami viszont nem lep meg, az pedig az, ahogy a szemeid fogságba ejtenek. Amúgy pedig nem hazugság, amit mondtam, csak félig. Nem pontosan tudtam visszamondani a szavakat, de az is elég volt, amit hallottam. Talán ez is járult hozzá ahhoz, hogy még a megalázás hatására is, a búcsúzásunk után még újra együtt akartam lenni veled, most pedig már… már… A fenébe még most is, de ezt úgyse fogom az orrodra kötni.
- Nem is tudtam, hogy ilyen vonzónak találsz. Mondjuk a hízelgésen még lehetne javítani. Persze, ez egy olyan valakinek, mint te, kemény feladat lesz, de nem lehetetlen. Ez a vacak? – Tartom fel a kérdéses darabot. – Minden csak nézőpont kérdése. Szerintem a negyedét sem éri annak, mint én.
Elrobogok, nem áll szándékomban tovább hallani a hangod. Legalábbis most még nem, de biztos vagyok benne, hogy nem fogod ennyiben hagyni. Nem véletlenül hoztam el a bögréd. Nem akarom, hogy annyiban hagyd, és a számításom be is válik. Nem hallom csapódni az ajtómat ellentétben a hangoddal, ami elég indulatosan, de felcseng.
- Nem lettem kleptomániás, és egyáltalán nincs szükségem bögrékre. Csak ez az egyetlen kellett nekem, mint mondtam már, azért hogy gyakoroljam rajta a célba dobást. Biztos legalább úgy fogja élvezni, mint én az ingemre került drága bort. Egyébként elküldtem a tisztító számláját az édesapádnak, remélem megkapta.
Még szerencse, hogy sokkal jobban hazudok, mint drága barátom, mert bár tényleg elküldtem neki egy levelet, ami akár számla is lehetne, de inkább arra céloztam az üzenetben, hogy vigyázzon az apámmal. Hallottam vissza pletykákat az ebédünkről, és nem akarom a magánéletem összekeverni az üzlettel. Leteszem a bögrét az asztalra és nekitámaszkodom a bútornak.
- Természetesen elküldte a pénzt, nem kellett csalódnom benne, nem úgy, mint egyesekben. Amúgy sem hiszem, hogy ez a bögre annyira jelentős lenne. A világ bármelyik országából szerezhetsz egy másikat, miért pont ez a vacak kell?
Teszek egy olyan mozdulatot, mintha le akarnám söpörni az asztalról, de még idejében megállok. Visszanézek rád.
- Vagy meg is alkudhatsz a bögréért, ha adsz valamit cserébe. Igazán nem vagyok nagy igényű, egy bocsánatkérés is elég lesz.

l a   p r i m a v e r a

Ha pontosan végiggondolnám, mit művelnék most szívesen ezzel a bunkóval, az egy olyan hosszú lista lenne, amiben szerepel az erő használata, egy olyan rúgás, ami után nem marad egy szem hpja sem, esetleg addig ütném a formás hátsóját, amíg másnap nem tud ráülni... mármint persze csak azért, hogy rossz legyen neki, nekem meg jó. Bejárhatom az egész világot, ő akkor is épp olyan elviselhetetlenül beképzelt lesz, mint az a férfi az olaszoknál, aki meg volt győződve róla, hogy nincs is szórakoztatóbb dolog, mint a szóvicceit hallgatni, és aztán meg volt lepődve, mikor nem nevettem. A világ hatalmas, épp annyira, mint Rowle egója...
       - Önön kívül mindenki pontosan értette azokat a szavakat abban az étteremben, és nem emlékszem, hogy tegeződni kezdtünk volna! - puffogok hangosan, azt hiszem, ez az a hangerő, amire már fel szoktak nézni, de a kollégáink most vigyorognak - Olyan vonzó és magaddal ragadó vagy, mint egy kajmán...! Már ha egyáltalán van fogalmad róla, hogy az micsoda, bár félek, a híres Rowle örökös sosem piszkolná be a kezét azért, hogy megtudja!
       Na tessék, és már én is tegeződöm, pedig egy fénykardot érdemelne a gyomrába, nem közvetlenséget! Szaladok utána, és érzem megint a termetemből adódó alattomos hátrányt, de csak nem átkozhatom meg éppen itt mindenki szeme láttára. Mellesleg mindenki: miért nem segítenek egy munkahelyi zaklatást látva? Kérem vissza bögrémet!
       - Ez hazugság, és még annál is nagyobb ostobaság, mint amit eddig mondtál. - fonom keresztbe a karjaimat már az irodádban, ami természetesen nagyobb, mint az enyém - És még logikátlan is, ezzel akarod kiszúrni a szemem? Ha azt mondod, reméled megkapta, vajon mekkora öngól azt hozzátenni, hogy elküldte a pénzt? Egyáltalán minek neked tisztító, mikor otthon vár a rabszolgád? Ó és szólj, ha nem tudod követni a kifejezéseket, vannak emberek, akik nem ragaszkodnak sírva a családfás kárpithoz..
       Megkísérlem visszaszerezni a bögrémet, és az sem állít meg, hogy esetleg rajta keresztül tegyem meg - mi az, hogy bárhonnan lehetne másik? Én szeretem ezt a bögrét, egy olyan valakitől kaptam, aki álmában sem gondolta volna, hogy egy ilyen seprű nélkül is repülésig magától elszállt alak fogja eltulajdonítani. Neki nyilván nincsenek érzései, ha valami nem hatékony, lecseréli, de mi, átlagemberek ragaszkodunk és érzelmi töltettel ruházunk fel olykor kacatokat.
       - Csak a testemen át! - sápadok el a haragtól, amikor még van mersze alkudozni velem - Meg fogok harcolni veled érte, és ha kell, ezt az ingedet is tönkreteszem, te utolsó ♆┈ ┊∵ !
       Igen, ez egy nagyon csúnya sellő kifejezés volt, de kimondva sokkal fenyegetőbb - lerángatom a kardigánomat, és a székre dobom, mert ha kell, én tényleg csigát varázsolok ebből az alakból, meg a tenyérbemászó habitusából...! De nem ám megátkozom, itt az ideje, hogy megismerje a muglik méltán híres önvédelmi vonalait!

Elsa Channing

Nem tudom, még mindig nem tudom mi az az apróság, ami miatt képes vagyok elviselni téged néha, de úgy gondolom, hogy jó indok a szépséged, az eszed, és hogy olyan durcás tudsz lenni, ami nagyon jól áll. Azt is le merném fogadni, hogy van olyan arcod, amit eddig csak nekem mutattál meg. Talán az lehet a különleges figyelem és bánásmód oka, hogy olyan nehezen tudlak megszerezni magamnak? Nem tudom, de az biztos, hogy vadász vagyok, te pedig a vad, és meg foglak kaparintani magamnak.

Igyekszem úgy tenni, mintha az étteremben történtek nem is lettek volna, de elég mélyen beleivódtak az elmémbe, és mint olyan, sohasem fog onnan kikerülni. Értékes kincs, hatalmas tanulságokkal a jövőre nézve. Főleg olyan szempontból, hogy többet megint nem megyek mugli hely közelébe egy jó ideig, vagy talán soha többé. És akkor… Nem, Skóciáról még ennyit sem beszélek. Hálás lehetek, hogy Tillnek sikerült eltussolnia az ügyet. Tartozom neki. De vissza ide, mert érzem, hogy a nyomomban vagy, és most kicsit én vagyok a vad és te a vadász.
- Most, hogy betévedtél abba az irodába, ahova nem kellett volna, már nekem teljesen mindegy, hogy mekkora hazugságokat mondok. A célomat elértem. – Megvonom a vállam. Tényleg nem érdekel, hogy mekkora ellentmondásba keveredtem. – Ami a tisztítót illeti. Nem személyes tapasztalatból, de ismerem mi az. Tudod, azért mert én kerülöm a muglikat, még nem jelenti, hogy a környezetemben is mindenki. És a házimanó nem a rabszolgám. Vagy saját magadra gondolsz? Egy randi után máris úgy érzed, hogy a rabszolgám vagy? Ahhoz másként öltöztél, mint a képzeletemben.
Ez már talán túl sok infó volt, mint amit el akartam árulni, de ha már kiszaladt, akkor egye fene. De legalább nem hazudok. Bár nem járok muglik közé, Willow-nak és néhány kollégámnak köszönhetően elég sokat tudok a világukról. A házimanóm pedig jobb életet él nálam, mint a legtöbb aranyvérű családnál. Főleg annak tudatában, hogy időm többségét nem is otthon töltöm, hanem a munkahelyemen, a barátoknál vagy kiküldetésen.
- Tudod, ez a családfás kárpit elég jól hangzik, de nekem nincs. Talán nem tudsz róla, de nem a családom főbirtokán lakom. Ez persze nem zárja ki egyik a másikat, de bőven eleget láttam már azt az ocsmányságot, nem kell a saját házamba is egy belőle. Esetleg eljönnél megnézni?
Nem tudom miért, de mikor bosszúsnak látlak, akkor mindig mosolyoghatnékom van. Talán azért, mert akkor a szépséged egy másik oldala mutatja meg magát, ami nagyon is tetszik nekem. Nem vagy könnyen kiismerhető. Ezt a kellemes összhatást csak egy dolog tudja elrontani. Mikor olyan nyelven beszélsz, amit nem értek, és hiába nézném meg az emlékeid között, esélytelen, hogy bármit is megtudjak ezzel kapcsolatban onnan. Legalábbis ilyen rövid idő alatt. Végül pedig megrántom a vállam.
- Ha nem akarsz bocsánatot kérni, nekem úgy is jó. A bögre marad, neked pedig ott van mögötted az ajtó.
Legnagyobb meglepetésemre, nem úgy tűnik, mint aki távozni készül. Inkább úgy, mint aki… Nem, ezt tényleg nem akarhatod. Kiteszem a pálcámat az asztalra.
- Verekedni akarsz? Ezért a nyavalyás bögréért?
Akkor is megpróbálkozok a mostani tervemmel, ha utána monoklival rohangálok majd minden felé. Leveszem az öltönyöm, kioldom a nyakkendőm. Kettesben vagyunk, nem kell annyira fittnek, csinosnak és unalmasnak lenni. Pont ezért közelebb megyek hozzád, igyekszem gyors lenni, de nem túl gyors, mielőtt még sikerülne megijedned és lecsapni a lehetőséget. Megfogom a kezed, mikor már kartávolságon belül vagy, magamhoz húzlak és megcsókollak.

l a   p r i m a v e r a

Ó hogy fogynál ki a tartós tejből háromnapos ünnep első reggelén, Rowle, a pofátlan mindened! Már nincs is húr, amiről az esetedben beszélhetnék, te öntelt majom, te utolsó metrók aljából újévkor összekaparható hulladék! Ha mind a nyolc általam ismert és jól beszélt nyelven elmondanálak mindennek, ami vagy, egy hétig sorolhatnám, micsoda egy beképzelt, hímsoviniszta, alávaló fekete foltja vagy te a társadalmunknak, és olyan mélyre ástad most magad, hogy bátran jelentkezhetnél a koboldoknál önkéntes bányavadásznak!
       -Örömmel hallom, hogy a környezeted nem kizárólag az orrukat a magaslati levegőben érlelő bunkókból áll! Már csak azt nem értem, miért állnak szóba egy olyan alakkal, aki, ha a pofátlanság fájna, egész nap kizárólag üvölteni lenne képes! Akkor bunkó vagy Rowle, hogy az már harci eszköznek minősül...! - kapok a bögrém után, de nem érem fel. Ez annyira igazságtalan! Az alacsony emberekkel szembeni kirekesztő magatartás.. bár miért is lepődöm meg rajta egy ilyen gennygombóctól? - Az sem érdekel, ha egy működő vulkánban laksz, felőlem akár fel is dughatod magadnak az egész családfás cifra kárpitodat, csak add vissza a bögrémet és többet nem látjuk egymást!
       Mintha egy majommal próbálnék értelmes társalgást folytatni, azzal a különbséggel, hogy az megértené a gesztusaimat. Ez egyáltalán nem vicces, Rowle, ez nem a kajánul huncut arckifejezésem, ez az, amiért annak idején tenyérnyi sárkánynak neveztek, és te vagy a következő célpont, amire tüzet fogok fújni, ha nem fejezed be a szórakozást! Kapkodok tovább, egyre reménytelenebbül, meg is állok, és megfontolom, melyik részednek pörköljek oda először. A vastagbőrű képednek? A jólfésült frizurádnak? A megint tökéletesen szabott ingednek? Csak tudnám, miért vetkőzöl ilyen lelkesen: az égési sérüléseken nem mulatsz majd így.
       -Kérjed tőled bocsánatot a dementor, te impotens doxy! - mikor megfogod a kezem, én is megragadom a tiédet, és már a másik kezemmel készülnék is leosztani reményeim szerint egy olyan pofont, ami után a fal adja a másikat - Ha azt hiszed, hogy az állítólagos sármod majd leigáz, akkor...!
       Nem tudom megállítani a lendületből süvítő kezemet, és most hirtelen rémületemre valóban sikerül olyan pontosan és komédiába illően képen törölnöm, hogy nem lennék meglepve ha ezt még az unokáig is éreznék. Kicsit hátrébb is tántorodom a becsapódást követően, ijedten pislogok párat, mert azért ezt az egészet így nem láttam jönni, és még ha te is vagy a megveszekedett pokol minden kénköves trollja, ezt nem így akartam. De mégis mi a fenéért csókolgatsz, te bolond..?
       -Mondtam, hogy hatástalan rám a sármod, Rowle. - nyelek egyet, tulajdonképpen megint bűntudatom van az arcodon díszelgő kéznyom miatt -De.. biztos vagyok benne, hogy bármelyik más nő kitüntetésnek venné a puha szád.. akarom mondani, a forró csókjaid. Khm, tehát a kitüntető figyelmedet. Én nem. Én dehogy, soha. Honnan gondolod? Nevetséges a gondolat. Az ám, bizony, mint a pinty.
       Olyan eszméletlenül rosszul hazudok még magamnak is, hogy ha Liza tudna hangosan röhögni, azt hihetnék hogy együtt él a világ legjobb humoristájával. Érzem, hogy elvörösödöm, szóval inkább a bögrémre pislogok, igyekszem megkaparintani és szélsebesen távozni, mielőtt szavamon fognak...vagy valami máson. A fenébe, Rowle..

Elsa Channing

Nem értem, én tényleg. Nem hazudok, őszinte vagyok. Igyekszem minden szavammal azt bizonyítani, ami vagyok, és mégsem tudok kibújni abból a közegből, amibe beleszülettem. Utálom. Utálom ezt az egészet. Miért érzem azt, hogy olyan, mintha egy falnak beszélnék? Vághat akármilyen sértést a fejemhez, a legtöbbet már hallottam valamilyen formában, és nem hiszem, hogy nagyon a lényem legmélyére tudna hatolni velük.
- Csak azt nem értem, hogy mitől gondolja úgy, egy ilyen ostoba liba, hogy különb nálam. Azt hiszed, hogy nem tudok néhány dologról? Mint mondjuk a házatokban lógó lopott festmények? Óh, apám mennyire örülne, ha visszakapna belőle néhányat. Ahhoz képest ez a bögre igazán keveset számít, igaz?
Van az a pillanat, amikor a hátad közepére se kívánsz semmit, nemhogy egy nőt. Tudom, hogy túlzásba estem, és jogos a pofon, amit kaptam, de a mértéke… a mértéke azért hagy némi kivetnivalót. Percekig nem mozdulok, úgy marad a fejem, ahogy az ütésedtől elfordult. Érzem a forróságot a tenyered nyomán. Érzem a fájdalmat, aminél nem is tudom melyik a nagyobb. Maga az ütés vagy az, hogy egészen eddig úgy gondoltam, még bolondot csinálni és érdemes magamból csak azért, hogy megkaparinthassalak. De nem, most ez már elmúlt. Visszalépek az asztalomhoz, így szerencsére vagy éppen nem, de a bögre a kezembe akad és szélsebesen száguld el melletted, hogy a falnak csapódjon. Eddig csak egy oka volt annak, hogy becsaljalak az irodámba, de ez csak eddig volt vicces és szórakoztató.
- A szavak csak szavak, amik hazudhatnak, ezt te is tudod. Legilimentor vagy. Csak az emlékek azok, amik igazán igazak. Azt hiszed, hogy most a dadogásoddal és a félrebeszélésekkel meglágyítasz?
Óvatosan az arcomhoz nyúlok, de közben rád nézek. Felveszem az asztalról a pálcámat, meglendítem, és máris kattan a zár. Megfordulok, és lassan teszem vissza, hogy aztán néhány hátrafelé lépés kíséretében induljak meg feléd. Nem teszek semmi olyat, amivel még jobban megijeszthetnélek. Nem mintha az ajtó megállítana, ha nagyon akarnál, akkor elmehetnél.
- Minden egyes perc, amit veled töltöttem az étteremben, megért bármennyi káromkodást, bármennyi szidalmat. Minden egyes perc, amit most az irodámban töltesz, megér akármennyi pofont. Minden egyes perc, amit nem töltök veled, egy pocsékba ment része az életemnek. És te.. Te képes lennél csak úgy eldobni? Tudod te hányan vannak a Minisztériumban, akik bármit megadnának az előbbi pár másodpercért?
Elmosolyodom, ahogy megpróbálok körbenézni és valóban igazam van. Akad néhány hallgatózó odakint, akik most, hogy szándékosan úgy néztem bele az emlékeikbe, hogy észrevegyék, el is szelelnek.
- Elsa Channing, még soha életemben nem kívántam annyira nőt, mint téged. – Lassan tollak a fal felé, de biztos vagyok benne, hogy kitartasz majd, és egy lépést sem fogsz tenni. – Még nem volt olyan nő az életemben, aki miatt eldobnám a családomat, a véremet és bármit, amit csak kérsz.
Igyekezz bevetni a legcsábosabb mosolyod, pillantásod, még akkor is, ha továbbra is éget és bizsereg az a kéznyom. Már azóta tudom, hogy nekem való vagy, amikor megláttalak a tárgyalóban. Aztán mikor meghallottam, hogy apám valahonnan kiszimatolta a találkozásunkat, már tudtam, aktát fog vezetni rólad, de megszereztem, leállítottam a nyomozást. Nem tudom végül mennyit tudott meg, de most már nem férhet hozzá, engem pedig nem érdekelt a tartalma sohasem néztem bele.
- Elsa, azt hittem, hogy nem létezik ideális nő a számomra, de aztán megláttalak téged. A magad pimaszságával levettél a lábamról. Várj… Várj…
Visszalépkedek az asztalhoz, és előveszek egy kis dobozt a fiókomból, amivel visszasétálok hozzád, és átadom neked.
- Nem titok, egy gyűrű van benne. Én szeretnék… Én gyereket szeretnék tőled.
Hogy mi van a dobozra írva, nem tudom, idegen nyelven van. A kiküldetés alatt vettem az egyik emberemtől, aki meg külföldről hozta. Azt mondta, hogy ez hozzásegít majd ahhoz, hogy könnyebben megfoganjon a baba. Nos? Nos? Égek a vágytól, hogy megtudjam a válaszom, de azért teszek egy kis zsebkendőre vizet, és hűtöm vele az arcom, amíg eldöntöd, hogy mit is szeretnél.

l a   p r i m a v e r a

Még hogy honnan veszem... Tudom, sztereotip dolog az egész vérelmélettel azonosulni, és hogy az is egy szögegyenes érvelés, hogy mind ugyanolyanok abban a környezetben élők, de egész életemben hallgattam, miket mondanak a szüleimről a hátuk mögött, és a véráruló a legfinomabbak közé tartozott. Nem tudok már úgy gondolni rájuk, hogy a megengedőbb aranyvérűek és a konzervatívak, mert elhatárolódnak tőlünk a legkisebb lehetőségre is, hogy muglikkal barátkozunk, pedig az emberség lenne a legfontosabb, nem a varázstudás lehetősége.. Köztük is vannak éppolyan öntelt barmok, mint Rowle, és olyan, a helyzet előtt döbbenten pislogók, mint én. Először hízeleg, aztán megsértődik, most letámad, aztán megint a származást hozza fel... És még a nők bonyolultak!
    -Talán mert az ostoba liba nem molesztálja a kollégáit csak úgy szórakozásból! És mi köze hozzánk a dédszülők rossz szokásainak?! Az apád a hajára kenheti a drága festményeit, akkor vádolj ezzel, ha személyesen sétáltam be abba a bűnbarlangba és loptam el őket! - puffogok élénken, már egyáltalán nem is bánom, hogy a tenyerem olyan lágy csókot váltott az arcával, bőven érdemli még most is -Ez már megint ilyen hülye aranyvérű dolog...! Engem a legkevésbé sem érdekel, milyen a pedigrétek vagy milyen szövetségeket kötöttetek, de szerinted csak így lehet bármihez hozzáállni, még egy francos ebédhez is, mindig mindenkit érdekből nézni, ez undorító, Rowle, és ez a te nagy bajod!
    Azért a randink sikertelenségéhez én is hozzájárultam, elismerem, de most bőven egyenlítesz a bögredobálással. Ezek szerint egyáltalán nem fogtad fel, miről beszéltem és hogy mi a bajom veled, de helyes, legalább biztosan tudom, hogy rossz ötlet volt akkor elfogadnom a meghívásod.. Még ha tudom azt is mellé, hogy a kétségeim befelhőzték az egészet. Azt hiszem, a naivitásom kezd tényleg káros hatással lenni az életemre, és valahogy félek attól a változástól, ami kimozdítana a kanapén üldögélésből Liza mellől, és rákényszerítene arra, hogy 'normális' körülményekre váltsam a világomat. Megrémít a gondolat, ezért olyan fojtogató a Minisztérium is, ezért kerültem olyan sokáig a háború tényét, és... ezért romlott el az összes korábbi kapcsolatom. Félek. Attól pedig pláne félek, hogy ez a nagy lépés egy olyan életbe legyen bele, amilyen a tiéd is, mert te is csak vergődsz és lavírozol - egymáson levezetjük azt, amit nem tudunk megváltoztatni.
    -Nem, az... szociális ügyetlenség. - leköti a figyelmemet, hogy magunkra zárod az ajtót, és bár nincs messze a pálcám, azt nem gondoltam komolyan, hogy ki kell innen fénykardoznom majd magamat -Te most... miről beszélsz? Mi?
    Kezdem elveszíteni a fonalat, szólnom kellene Ariadnénak, hogy nem egészen kerek az ügy. Rowle nagyon hirtelen lett a bögrémet bizonyításból szétzúzóból félelmetesen nyájassá, és megpróbálok elhátrálni előle, mielőtt megint váltana. Nem tetszik, hogy ennyire kiszámíthatatlan, már az egész látogatásom elvesztette az értelmét, de ez most még ijesztővé is teszi.
     -És azért viselkedsz úgy, mint az oviban a kisfiúk, akik meghúzzák a kislány haját? - a hátam a falhoz simul, viszont nem engedem el a pálcámat, mert ez a kaland még könnyen csúszhat át pornóból horrorba.. legalábbis a tapasztalataim alapján -Akkor teljesen félreismertél. Nekem nem kell a családod a véred vagy a családfás kárpit..csak hogy emberként viselkedj más emberekkel. Nem olyan betarthatatlan.. főleg ha igaz, amit mondasz.
     Amiben most nem vagyok teljesen biztos, a számat harapdálva nézek fel rád. Ez vajon egy fogadás, vagy átverés? Nem jut eszembe senki hirtelen, akinek érdekében állna ezt tenni velem, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ellenségeim, csak eddig nem tartottam őket ilyen kreatívnak. De valami okod biztos van rá, hogy ezt csináld, és nem tudok rájönni, hogy mi az.. eddig is tudtam, hogy vonzó külső burkolja a szörnyű jellemet, de arra semmi nem készíthetett fel, ami következik.
     -És egyből arra jutottál, hogy akkor milyen jó ötlet a vérelmélettel udvarolni az ideális nőnek? - tudsz vajon olyat mutatni, ami még ennél is furcsább lesz? -Tűkön ülök. Sőt, már lerágtam a kézfejemet is.
    Tényleg pimasz vagyok? Tényleg pimasz vagyok. Viszont amikor a kezembe nyomod a dobozt, és belepillantok, hát nem a pimaszság tör ki belőlem, hanem a nevetés. Vajon tudod egyáltalán, mi ez? De neeem, akkor nem néznél ilyen kiskutyásan, Lizát tökéletesen idézve, amikor kaját kunyerál. Istenem, ezt nem tudom elhinni.. az asztalodnak dőlök, mert máshogy nem tudom megtartani magamat, már a könnyeimet törölgetem. Kean Rayleigh Rowle, a romantika koronázatlan királya, amint fogamzásgátló-gyűrűt ajándékoz reménybeli gyermekei anyjának. A teremtés koronája.. az.
    -Te.. te tudod, mi ez? - nagy nehezen visszanyerem az önuralmamat, de még mindig kuncogok leplezetlenül -Eleve, hogy került hozzád? A muglik használják.. hát pont az ellenkezőjére, mint amire te szeretnéd. De... honnan jött ez az egész gyerektéma? Nem értelek Rowle, tényleg meg vagy győződve róla, hogy a legcsábítóbb megmozdulás megzúzni a kiszemelt hölgy bögréjét, aztán lehordani a családját és utána rávetni magad? Bolond vagy.. egy csábító bolond, elismerem, de szörnyen bolond.
    Megenyhülök kicsit, most már látom a nevelése miatt féllábbal a szociális helyzetben ugráló fiút is, aki alól kihúzták a szőnyeget rögtön, ahogy mugliszületésűek közé került. Fel persze nem mentelek, bunkó vagy és két ember kapcsolatáról minimum középkori elképzeléseid vannak, de így magyarázatot kap sok minden.. Mégsem vagy olyan szörnyű ember, legfeljebb egy kicsit elveszett, de hát én is az vagyok. Tessék, mindjárt kapsz is egy együttérző ölelést, megsimogatom a hátadat, csak a fene essen a finom illatodba, próbálok addig is levegőt nem venni és arra nem is gondolni, hogy milyen finom lehetsz, ez egy nagy baráti pillanat. Hát persze hogy az.

Elsa Channing

Azt mondják, de eddig is tudtam, hogy egy férfinak mindent meg kell tennie azért, hogy meghódítsa szíve választottját. Ennek érdekében még akár hülyét is csinálhat… Nem, hülyét azért nem csinálhat magából. Legalábbis nem olyan formában, ahogy én is tettem. Az a nyavalyás ezt még biztosan megkeserüli, csak kerüljön a kezeim közé. És hogy ebből az egészből semmi se látszódjon ki, amíg nevetsz én összeszorítom a fogaimat és igyekszek jó képet vágni az egészhez. Még akkor is, ha nem teljesen tudom, hogy mit is rontottam el. Szerencsére nem kell sokat várnom, mert amint levegőt kapsz, mindjárt el is árulod nekem. Én viszont ettől a felfedezéstől levegőt nem kapok. Állok veled szemben, a szám szó szerint leesik a döbbenettől, de végül én is elnevetem magam.
- Komolyan? – Nem mintha nem hinném el, mert mi értelme lenne hazudnod. – Én úgy kaptam az egyik… összekötőmtől. Jó, maradjunk ennyiben. Azt mondta, hogy ezzel szeretné meghálálni, hogy kihúztam a seggét a szarból, mikor majdnem elkapták a muglik lopásért.
Nem kell tükörbe néznem ahhoz, hogy tudjam, furán nézek a dobozra. Nem ezt lopta el, az biztos, de akkor ez hogyan került hozzá, és… Remélem nem célzásnak szánta az egészet, mert akkor teszek róla, hogy neki ne legyenek gyerekei. Közelebb megyek hozzád, el akarom venni a dobozt. A szándékaim tényleg arra irányultak, amit mondtam neked, és úgy tűnik, hogy ez kellett ahhoz, hogy megtörjön kettőnk között az a bizonyos jég. Visszaölellek, mélyen magamba szívom az illatod, és rájövök, hogy amit egész életemben kerestem, amivel nap, nap után álmodtam, az ez volt.
- Komolyan beszélek, Elsa. Tudom, hogyan hangozhat ez most a te szemszögedből, de akkor is így gondolom. Minden szavam. Nem csak azért loholok utánad ennyire, mert azt akarom, hogy egy legyél. Én csak téged akarlak egész hátralévő életemben.
Az ölelésből kicsúszik a kezem, pontosabban lejjebb csúszik a kezem, és felfedező útra indul a combodon. Közben elengedlek, és újra megpróbálkozom azzal a csókkal, de végül meggondolom magam, és eltávolodok tőled. Ostoba lennék, ha nem tanulnék a saját hibámból. Visszafordulok feléd, ahogy az asztalon ülsz, olyan gyönyörű vagy, olyan más a kisugárzásod, mint eddig. Most úgy érzem, tényleg az a nő ül itt az irodámban, akire mindig is vártam. Aki miatt eldobtam a házasságom, és aki miatt nem mertem új hosszútávú kapcsolatot részesíteni. Igen, az is ott van, hogy mert egyik sem adta meg nekem azt, amit te meg tudsz adni. Kioldom a nyakkendőm, mintha kezdene fullasztó lenni a levegő itt benn.
- Elsa, tudom, hogy nem a legjobb módon mutatkoztam be. Azt is tudom, hogy talán van olyan, aki szebbeket mond, a szavak láncait olyan módon fűzi össze, ahogy én nem tudom. És tudom, hogy talán már most ott kopogtat az ajtódban ez az ember – elkezdem kigombolni az ingem, mert még melegebbnek érzem a helyiséget, és magamhoz veszek egy kis vizet is -, de én komolyan mondom, mikor azt mondom, hogy megőrjítesz. Mikor rád nézek, és elveszek a szemeidben és hirtelen azt kívánom, hogy bárcsak valahova máshova születtem volna, ahol semmi sem lehet akadály a számomra.
Nem bírom tovább. Ledobom az ingem, eldobom a pálcámat, visszamegyek hozzád, és újra megcsókollak. Ezúttal nem hagyom, hogy azt hidd, majd valaki más elveheti tőled vagy tőlem. Nem, félreérthetetlenné teszem, hogy ez most csak kettőnkről szól. Csak itt és csak most, és talán nem ismétlődik meg még egyszer, de akkor sem bánom meg. Kezem végigsiklik azon a részen, ahol kiszakadt a harisnyád. Csak egy pillanatra válok el tőled, amíg lesöprök mindent az asztalról. Ez a pillanat pont elég neked arra, hogy ha akarsz, akkor elmenj, ha nem, akkor pedig elfeküdj rajta, mert egy olyan élményben akarlak részesíteni, amit egész eddig biztos nem sikerült megélned.

l a   p r i m a v e r a

Fárasztó mindig józannak lenni.. mindig én voltam az a küldetéseken is, aki figyelt, tanulmányozott, és okosan gondolkozott a jövőjéről.. A jegyességem, az összes kapcsolatom férfiakkal és nőkkel: mindegyik végén ott álltam azzal, hogy a helyes döntés a távozás volt. És hová jutottam? Megoszthatom a vacsorámat Lizával, aki nagyon hálás ugyan érte, de már is rettenetesen kövér.
     A szüleim mellett is én voltam a felnőtt, átláttam a térképet, és aggódtam, ha túlságosan mélyen kihajoltam egy-egy hajóból vagy szakadék felett állva - közben olyan életre vágytam, amilyen kettőjüké együtt. Sosem gondolták túl a helyzeteket, csak átadták magukat a hangulatnak, és minden alkalommal, mikor megpróbáltam megakadályozni őket valamiben, amit hülyeségnek tartottam, úgy éreztem, egy újabb csodától fosztom meg a világot: de megőrzöm a szüleimet magamnak. Hová vezetett a tervezés...? Én akkor vagyok a legjobb, ha spontán vagyok, ezért nem tudok az irodában dolgozni, ezért nem való nekem ez az egész.
     - Majd... majd egyszer áruld el, hogy gondolkodsz.. mi a alapján.. mert olyan vagy, mint egy hurrikán. Vagy más természeti csapás, mint egy földrengés, vulkánkitörés.. - nyelek egyet, és lenézem a combomra, meg a kezedre - És nem zavar..? A lehetőség, hogy talán.. megint nemet mondanak? Nem gondolsz a következményekre?
     De én miért gondolok helyetted is? Nagy szemeket meresztek rád, mikor lerángatod magadról az inged, és megint megcsókolsz. Nem érdekel többé a józanság, sem az, hogy jól kellene viselkednem, nem a nyakadhoz érni, az ujjaimat a tarkódra fonni, és visszavonni még egy csókra - az ajkaid falán át a szádba hatolok, hozzád préselődöm, és érzem, hogy csúszik le a vállamról minden aggodalom és félelem. Nem számít, nem érdekel többé..
     Az asztalhoz nyomlak, mikor lesöpröd, a csípőddel tollak neki, és a hasfaladra tapasztom a tenyeremet, a hátadon vékony vonalat húzok a másik kezemmel. Csak te vagy most, a jelen.. igen... érzem is a szabadságot, amit mindig annyira vágytam.. és benned megtaláltam.
     - Je veux.. - suttogom lágyan a füledbe, megfűszerezi egy kis kuncogás is, mert a szexről és az intimitásról mindig a francia jut eszembe, mintha csak erre tervezték volna, ahogy a spanyolt a káromkodásra. - 'Je ne veux pas travailler/Je ne veux pas déjeuner'...'je veux ton amour et je veux ta revanche!'

Elsa Channing

Az eddigi életem minden egyes perce meg volt tervezve vagy anyám, vagy Janus által. Úgy alakítottam, hogy ne hozzak rájuk szégyent, hogy ha engem nem is tudnak majd megmenteni, a családom becsületén ne essen folt. Még akkor sem, mikor nyíltan kiálltak a Nagyúr mellett, és inkább mást áldoztak fel maguk helyett. Mondván a család nevén nem eshet szégyenfolt. Magamat mindig mögéjük helyeztem, és ezért sok kalandtól, szabadságtól és önkifejezéstől fosztottam meg magam. Egy idő után pedig sokkal kényelmesebb volt csupán úgy viselkednem, ahogy a környezet elvárja, mint megmutatni milyen a valóm. Hogy a mindig konok, makacs és jól fésült férfi tud felszabadult, és kevésbé merev lenni. Te kellettél ahhoz, hogy ráébredjek, az az élet nem az, amire vágyom. Amit eddig éltem, közel sincs ahhoz, amit gyerekként elképzeltem magamnak, mikor még ártatlan és szabadon szaladgáló voltam.

Most olyan akarok lenni, aki nem törődik a következményekkel. Amikor becsuktam az ajtómat, akkor határoztam úgy, hogy ma csak te számítasz, és még az sem érdekel, ha komolyan bajom származik belőle. Most nem akarok jó fiú lenni. Elmosolyodom, már régen mondtam ki ezt így magamnak. És mi sem bizonyítja jobban, minthogy hamarabb kapom le a ruhámat előtted, mint ahogy te kiolvashatnád a fejemből a következő lépésem.
- Most sehogy. Most csak téged látlak, és csak arra gondolok, hogy neked jó legyen.
És nem utolsó sorban nekem is, hiszen anélkül nem is állnék neki ennek az egésznek. Benyúlok a felsőd alá a csók közben, és egy mozdulattal kikapcsolom a melltartód. Ebben azért már bőven van tapasztalatom, még akkor is, ha ez elég szokatlan ruhadarabnak minősül az aranyvérűek között. Elmosolyodom, remélem sikerült meglepetést okoznom neked ezzel. Morcosan nézek rád, tudod mennyire utálom, ha úgy szólsz hozzám, hogy nem értem a dolgot, de hamar elmúlik ez a morcosság, mikor meglátom a csillogást a szemeidben. Most végre megkapom azt, amire annyira vágytam már egy ideje, de… kit érdekel mi lesz utána, most csak ez számít.

Leveszem a blúzod, amitől a nyakamba hullik a melltartód is. Először megfagyok egy pillanatra a tetoválásoktól, de aztán elmosolyodom, és végighúzom az egyiken az ujjam.
- Mi lenne, ha ledobnád a cipőd, míg én kicsit segítek azon a lyukon a harisnyádon?
Úgyse hiszem, hogy ezután vissza tudod majd húzni. Elmosolyodom, aztán inkább megragadom a vállad, és magamhoz húzlak, nem erőszakkal, de pont olyan erősen, hogy érezd, nem eresztelek. Megcsókollak, ahogy visszafekszem az asztalra, kezemmel beletúrok a hajadba, szétszedem azt a gondosan összeállított frizurát, másik kezemmel a hátadon simítok végig, majd nem megállva a csípődnél benyúlok a szoknyád alá, de egyelőre a harisnyába még nem. Így is érzem, hogy milyen jó megfogni a formás feneked.
- Óh, de jó – nyögök egyet, aztán elmosolyodom. – Rég fogtam már meg valamit, ami ennyire formás, ennyire puha és ennyire jó érzés.
Biztos vagyok benne, hogy csillogó szemeim majd mindent elárulnak neked arról, mit érzek most valójában. Reménykedek benne, mert az, amit most csinálunk a legtisztább és legönzetlenebb, amit adni tudok, a leginkább csontomig hatoló én vagyok. Megremegek kicsit, ahogy testem már nem tud tovább várni, és ezt te is érzékelheted pillanatokon belül. Nem kérdezem meg, hogy alul vagy felül szeretnél lenni, óvatosan megfordítalak, és miközben lassan a nyakadtól kezdve csókolgatni kezdelek, különös tekintettel a melleidre, megszabadítalak a szoknyától és a harisnyától is. Visszafekszem rád, csókolom a nyakad, míg kezemmel az egyik fiókban kutatok.
- Ne mozdulj!
Pálca hiányában kiveszek egy ollót a fiókból, majd miközben a füledet csókolgatom, óvatosan elvágom az egyik oldalon a bugyid pántját, majd a másik oldalon is. Most már szabad az út.
- Mondj még valamit franciául!
Szándékosan nem a csókokkal folytatom, hanem inkább azzal, hogy az egyik kezemmel az egyik melled veszem a kezembe, és simogatom, masszírozom, másikat pedig csókolni kezdem, a bimbódat meg is szopogatom kicsit. Mondtam, olyanban akarlak részesíteni, amit eddig talán nem kaptál.