Qcross professzor irodája

Az asztal előtt kettő kisebb, csinos fotel helyezkedik el, mögötte - Qcross professzor helyén - pedig egy agyonszabdalt és portól roskadó nagyobb fotel, ami mégis egyfajta kényelmet sugároz.

A kandallópárkánya tele van furcsábbnál furcsa tárgyakkal, amíg egyfolytában mozgásban vannak, de semmiképp sem emlékeztetnek gyanúszkópra. A hátsó fal – amin az ajtó a hálóba vezet - majd' leszakad a könyvektől, melyeket látszólag már mind jó párszor elolvastak. A kupleráj elég szemet szúró. Egy kalitka lakója megbámulja az érkezőket,  mögötte pedig egy hatalmas vitrin foglal helyet, ami tele van porosodó palackokkal. Látszik rajtuk, hogy tulajuk ritkán fogyasztja tartalmukat.

A hálórész szintén tele van könyvekkel. Az ember fejében az is megfordulhat, hogy a szekrényben a ruhák helyett is könyvek vannak, de amint meglátja a furcsábbnál furcsább ruhadarabokat, elveti az ötletet. Az ágy hatalmas, de ez is tele van foltokkal. Persze mikor diákok látogatnak - illetve bárki más az ajtó zárva van, még lakója is szégyenli.

The dark arts are many, varied, ever-changing and eternal.


Fighting them is like fighting a many-headed monster, which, each time a neck is
severed, sprouts a head even fiercer and cleverer than before. You are fighting that
which is unfixed, mutating, indestructible.

Kíváncsi vagyok és eltökélt. Ez a két tulajdonság veszélyes együtt, ha másra nem is, de magamra biztosan. Eddig is sokszor kerültem bajba, de ezek után már nem igazán tud érdekelni. Talán csak egy dologtól félek, hogy kirúgnak. Ma is többször sétáltam el a könyvtár zárolt helyisége előtt, próbáltam felmérni, hogy hogy lehetne belógni feltűnés nélkül, de nem merem megkockáztatni, amíg nem vagyok benne teljesen biztos hogy más mód nincs rá.
"A sötét művészetek" példányaira nem könnyű rátalálni, valószínűleg az az egyetlen példány létezik már csak belőle ami a Roxfortban található, elzárva. Többről nem tudok, de nehéz is lenne egy több száz éves könyvet nyomon követni. Nagyon értékes, bár lehet hogy csak ott porosodik a többi, elátkozott mű között. De ott kell lennie. Ezer százalékig biztos vagyok benne.
Két lehetőségem van, mindkettőnél ötven százalék esély van rá hogy bejön és ötven, hogy nem. Mérlegeltem a dolgokat, és lám, itt vagyok Qcross professzor irodájának ajtaja előtt.
Egy lehetőségem van, muszáj meggyőznöm valahogy, hogy engedélyt kapjak, nagyon kell nekem az a könyv. Annyi mindent tanulhatnék belőle, olyan varázslatokat is akár amiket már régen elfelejtettek. Egy álmom válna valóra. De tudom, hogy nem lesz olyan egyszerű, hogy csak megrebegtetem a szempilláimat és voila! Neeeeem… valami jó okot kellene találnom. Ha elcseszem, ugrott az egyetlen lehetőségem arra, hogy megszerezzem. Biztos oda fognak figyelni rám és a könyvre is. Ezek után hogy megemlítettem, ha valami oknál fogva eltűnne, ki lenne az első gyanúsított? Nem lenne túl egyértelmű, igaz?
Megigazítom a nyakkendőmet, hogy jól álljon, aztán veszek egy nagy levegőt és bekopogok az ajtón.

   Szobám íves ablakain már fagyásnak indult a pára, hogy maga szépségével éreztesse közelgő tél ridegségét. Megbűvölt üvegsasom kénytelen volt az ablak sarkába húzódni, hogy a jégvirágok ne láncolják le egész télre. Elvesztette a szabadságát és ez nem tetszik neki. Hiszen alig egy hete még bátran szárnyalhatott ablakaim között, behozva a kinti eső hűsítő cseppjeit hátán. De ez most véget ért. Zsebkendőnyi terület maradt csupán, melyet még nem ért el a megálljt parancsoló fagy és a jelek szerint az is fenyegetve van. Ha tudna hangot kiadni valószínűleg segítségért kiáltana, de így pusztán szárnyát kiemelve próbál csapkodva szembeszállni a Skócia jégvirágjaival. Egy kacs már elérte lábát és nem engedi. Ez is annak a nyoma, hogy mostanság nem töltök elég időt sem a szobámban, sem pedig a kastélyban. A diákjaim bulikba járnak, lázonganak és Hollóháti Hedvig nevére szégyent hozó teljesítményt nyújtanak s tudom, hogy ez az én hibám is. Hiszen elhagytam őket. Magánéletem jobban lekötött, mint kellett volna és magára hagytam a Roxfortot, persze mikor sikerült visszatérnem nem tetszett, amit látok. Pedig nem várhattam mást. A kert, amit nem gondozunk, elburjánzik, ahogyan Reed mondaná.

   Pálcám hegyével megérintem a beszorult üveglényt s fémes kerete láthatóan izzani kezd. Új erőre kapva szántja végig az ablakot leolvasztva róla a közelgő tél karmait. A felhevült cseppek egy része gőzzé válik még mielőtt a párkányra csapódva tisztítaná meg a régi kastély újra és újra megcsiszolt kövét. Egy pillanatra sasom kiugrik az ablakból és mélységet kap a térben. Büszke hősként szárnyal újra, élvezve, hogy a fagy által ráparancsolt lassúságot levetkezheti. Szabad lehet, repülhet. Pár szárnycsapás után ismét belapul a következő olvasztani való ablakba. Mint láncait letépő sárkány hegyeit úgy birtokolja az üveglapokat, elvették tőle, de ő most visszahódítja. Fenségesen szárnyal egyikből a másikba, mígnem jégvirágoknak csak pusztaemléke nem marad. Fenségesen őrzi innentől területét, a tél többé nem árthat neki.

   A kopogás kizökkent a diadalmas pillanatból és reflexből intek gyertyánvesszőmmel hálom ajtajára. A kerek tetejű tölgyfa keményen csapódik a falba és hangosan kattan rajta megannyi zár. Íróasztalomról a port felkavarva csapódnak a könyvek, hogy vendégeimnek sejtése se legyen éppen mi köthet le. Sebtében táncikálnak a sarokba és helyezik magukat féllábú, öreg baglyom kalitkája alá, aki csak álmos pillantásokkal reagálja le a szituációt. A nehéz rézszín műszerek is visszatérnek a kandalló párkányára. Mint, aki most ért át a Namib-sivatagon és a lelkét adná egy dementornak pár csepp vízért, úgy hörpintem fel runespoor tojással kevert kávém maradványait.

   Ajtóm, mely tán még érzi a kopogás rezgéseit kitárul én pedig felkészülve jóra és rosszra egyaránt rápillantok vendégemre, hogy kiléte ne lehessen többé titok előttem. Talárom háromnegyedes ujja alól jön elő öltönyöm s kezem vége zsebemben végződik. Oldalasan állva mérem fel az ifjú Mr. Thorint. Nem burkolva bizalmasan elmosolyodok. Éltanulóim megkeresésének mindig örülök, Frederik pedig mindig is elől járt bűbájtanból.
- Á, Mr. Thorin! – szólítom meg köszönésképpen – fáradjon be, miben segíthetek? Kér esetleg egy csésze teát? – invitálom be az irodahelyiségbe és meg sem várva válaszát intek egy két csorba csészére és a kandallóból jön ki a gőzölgő kanna, hogy kitölthesse a forró mentás-pitypang teát. Míg az felszolgálja magát helyet foglalok asztalom mögött s intek diákomnak, hogy nyugodtan üljön le velem szembe.