Cserbenhagyásos gázolás

CSERBENHAGYÁSOS GÁZOLÁS

ROSA LUTECE

Kapcsolatot próbálok teremteni a szép száddal.
Csak bátran. Már épp eleget vártam...

Csak lazán nekiveti hátát a színház oldalának. Kissé persze odébb állt meg a művészbejárótól, hátha így elbújva a jótékony árnyék takarásában kevésbé feltűnő. Nem mintha igazán titkolni akarná, hogy itt van… És, úgy igaziból Rosát se félti attól, hogy esetleg a szeretőjének bélyegzik. Felőle. Biztos benne, hogy nála izgalmas mód alantasabb férfi is megfordult már a pajkos lábak között.

Azért persze úgy döntött mégiscsak megadja a módját. A Lutecek mintha arra születtek volna, hogy valaki kényeztetni akarja őket. Egész egyszerűen van valami luxust kívánó és megérdemlő a külsejükben. Még, ha adják is magukat… mert elcsábítani nem volt túl nehéz őket… Bár pont a kedvére való, ahogy az egyik buja hangon ellenkezne, a másik pedig buja hangon csábítana… Szóval még ha adják is magukat, akkor is ajkaik fensége megköveteli azt, hogy a férfi feladja igaz akarását. És csakis az ő igényeik kielégítésébe vezesse vágyát. Különben is, még mindig úgy gondolja a lány gyönyörű bőre egy selyemtakarón mutatná meg igazi szépségét. Rendkívül igényes férfiként, természetesen nem rendelkezik az otthonában elegendő pompával. Sem pedig selyemtakaróval… Még jó, hogy a Blue Velvet szolgáltatásai minden igényt kielégítenek. Nem csekély ellenjutatásért cserébe természetesen. Amit mégsem, azt Nathaniel pótolta egy gondosan összeválogatott Chant Cosmetics csomaggal. Mert, mint tudott… Egy Lutece, minden pénzt megér egy olyan férfinak, mint Nathaniel Forest. Bár… Vélhetőleg minden más férfinak is… aki van elég erős ahhoz, hogy teljesíteni tudja, amit kell.

A szoba és az előkészületek persze önmagában mit sem érnek. Igazi erotikát majd maga a nő fog belevinni. Ő csak kegyelemért könyörögve kúszhat a lábainál. És csak remélheti, hogy elég kegyesek lesznek vele. Kényeztesd a nőt és ő neked ajándékozza a kéjt.  

Pajkos félmosoly bújik meg ajkain, ahogy megpillantja végre Rosát. Próbál nem túl izgatottnak tűnni, bár, ha mindezt elé tárja ez alól a vád alól úgysem tud szökni. Neki mindegy. Csak jól érezzék magukat. Kissé ellöki magát a faltól és közönyösnek álcázott arccal lép közel a nőhöz. Nem szól semmit. Várja, hogy mindenki eltűnjön a közelükből. Akkor is csak még közelebb hajol és végre elmosolyodik. Ott az akarás a szemében. Ott a csintalanság ígérete mosolyában. S ott van a vágy kettőjük közt a levegőben.
- Lutece. – Mondja ki az egyszerű kis szitokszót, egy sóhajjal hangjában. Miközben egyik kezével óvatosan érinti a nő csípőjét, s másikkal karját simítja végig. Engedélyre vár. Mert a Lutecek már csak létükkel megkövetelik, hogy egy halandó az engedélyüket akarja. – Lutece. – Sóhajtja ismét. De megint csak vár, hogy a kényeztetés helyére vihesse.

H E Y
m i s t e r
h e' s  m y  s i s t e r!

       Nem mondom, hogy valaki megitta az utolsó kávét, mert ha kimondanám, abban a szentséges pillanatban a nyakunkba szakadna a színház épülete - nem vagyok én olyan önsorsrontó, főleg, mert én ittam meg az utolsó kávét. Illetve hivatalosan persze nem, de miután végighallgattam még az esti előadás előtt az öcsém mindig meglepő önostorozását, úgy éreztem, a közönség egyetemes érdeke, hogy én azt a gyöngyöző barna folyadékot most szépen beoktrojáljam a nyelőcsövembe, és itt most legyen is vége az áthallásos szórakozásnak. Tehát az alapszituáció eme kávétlan bugyrának a pokolban a következő: van nekünk egy nyunyó Leonunk, meg egy nem nyunyó Nathanielünk, és most, hogy meghallgattam a történet kevésbé kendőzött változatát, azt kell mondjam, rossz lyuk, haver!
       - Lutece, nem te ittad meg véletlenül a kávémat? - kérdez közbe Holloway, amit elsőre nem válaszolok meg, véletlen pont azért, mert nem akarom, úgyhogy megkérdezi megint - Lutece, miért ignorálsz és ittad meg a kávémat?
       - ...Nem. - válaszolom röviden, közben küzdök a nyakamra tekeredni kívánó pólómmal - Minden büntetőjogi felelősségem ismeretében kijelentem, hogy nem én voltam, és egyébként is fiatal voltam és szükségem volt a pénzre.
        Látom az arcán, hogy nem tudja eldönteni, minek is kellene most történnie: na így vagyok én is ezzel az egész Lutece-Forest-Lutece intermezzóval. Persze nyilvánvaló, hogy én mit akarok, legyen móka és kacagás, mert még soha nem hallottam az öcsémet így beszélni valakiről, és a hat méter pirosság alatt, amit az arcára költöztetett rekordgyanúsan, a kicsi szíve még nagyon is vár valamire. Mint Holloway a folytatásra, de én kitartóan táncikálok el mellette a tükörhöz, mert amíg nem derítettem fényt (möhöhö, Lutece-poén) Forest elképzeléseire is, addig nem húzom magamra a jótündér jelmezét.
       - Lutece, még mindig nem jössz el velem randira? - majdnem, de csak majdnem szaladok ki a vonalból, aztán úgy döntök, hogy ha a rúzsozás azt jelenti, hogy még egy percig el kell viselnem Holloway szexuális zaklatását, akkor nem éri meg.
       - Pontosan. Au revoir, hölgyem!
       Mikor rácsukom az ajtót a panda-tekintetére, még akár el is hihetném, hogy ő tényleg csak egy bűnbánó cserfesség, aki szeretné jóvátenni az elmúlt x hónapot, de akkor fizetnék egy kört a saját hülyeségemnek, az a bunkó meg bőven eleget ivott már a számlámra. Zűrösek ezek a romantikus dolgok, lehet, van valami közös génem Leonnal, ami meggátolja, hogy normálisan vitelezzem ki őket - ezért akkora esemény a köztük lejátszódott epizód, mint Merlin bájdorongja. Mellesleg milyen kifejezés már ez? El ne felejtsem holnap reggel ezzel köszönteni Marlowe búskomorságát az irodájában.
        
       - Forest. - mosolygok a ma este főszereplőjére, billegve a sarkaimon, és esküszöm, nem módosítottam a magasságomon, csak az arcom mellett szalad most végig néhány arany tincs, gondolom a saját szórakoztatására - Forest. Indulhatunk, vagy üdülünk még kicsit a járda-szigeten?
       Nagy huncut vagy te, Forest, beléd is karolok, aztán ellibenünk az épülettől: már amennyire egy élő mamutfenyő és egy mellette hobbit libbenni tud. Kíváncsi vagyok, mire készülsz, de arra még inkább, mit rejtegetsz odabent, jól sejtem-e amit sejteni vélek. És főleg, lépj oda neki, mert a volt menyasszonyom, Holloway féltékeny típus.. és én megittam az utolsó kávéját, és mint tudjuk, egy kávétlan világban akármi megtörténhet.

ROSA LUTECE

Kapcsolatot próbálok teremteni a szép száddal.
Csak bátran. Már épp eleget vártam...

- Ha nem baj… - Karolja át a lányt és már hoppanál is el a sötétből. Na, nem mintha ezért a tettért óhajtana szabadkozni. Nem, másért sem tervezte megtenni. Egyértelműen akarja. Különben nem libbent volna most ide ilyen kegyes kecsesen. Hát minek is szabadkozzon valamiért, ami két felnőtt ember döntése. És minek is kérne elnézést azért, mert egészséges felnőtt emberként vannak bizonyos kielégülésre szoruló vágyai. Valamint amiért felfedez olyan egyéneket a világban, akik képesek kielégíteni ezeket a vágyakat. – Előkészítettek a számunkra itt egy szobát. – Mutat a Blue Velvet mágikus fényű bejáratára. Persze meglehetősen egyértelmű milyen szolgáltatásokért is jár ide a jónép. De Natot sosem igazán érdekelte, hogy épp az erkölcsi fertő legalján járkál-e. A pénzéből kitelik, hogy a gazdagok világába illően ne a legalantabb klubokban könyörögjön örömforrásért. Nos, azért persze a hely törzsvendégének sem nevezné magát. Volt már, hogy egyéb szolgáltatást kért tőlük. De leginkább az exkluzív szobáikért fordult meg errefele, olykor-olykor. Szóval az elvétve kifejezésnél kicsit sűrűbben. Bár ez leginkább partnertől függött… Volt, akit már maga az ötlet is sértett, viszont volt, aki ezt is csak egy kalandnak fogta fel. A mellette lévő szőkeség pedig épp ilyennek tűnt… Akit, ugyanúgy, mint őt vonzotta az érdekes. És az új. És talán kicsit az efféle helyeken megbúvó titkos szexualitás is.

Odabent egy tökéletes eleganciával felvértezett nagybetűs nő fogadta őket. Nem kérdezett vagy szólt semmit, csak köszönt illedelmesen, miközben futó pillantást vetett Rosára, s egy kissé lassabbat Natra. Búgó hangja mintha munkaköri leírás lenne, s ő mégsem hangoztatta sokat. Csak elvette az érmét, amit a férfi átnyújtott neki. S kezével egyszerűen jelzett, hogy kövessék. – Egy Lutece-nek ennél több is jár. Tudom ám… De iszonyatmód izgató a karomon bevezetni téged a luxus erkölcstelenségbe… - Suttogja a férfi gyorsan, mielőtt az eddigi, erőltetett szenvtelen kifejezéssel indulna a nő nyomába.

Persze az épület belülről sokkal nagyobbnak tűnt. Kívül szinte jelentéktelennek hat a benti nagyzoló pompa mellett. S nyilván nem véletlenül. Ide jár mind a politikai, mind a társasági elit legtetejének legalja. Ők nem óhajtják magukra vonni a figyelmet. Még, ha belül bárki meg is pillanthatja rothadó létük. Odakint makulátlan fényben úszkálnak. Hisz itt mindenki bűnös. S minden bűnöst magával ránthat egy másik. Hát egyik sem szól inkább. S így a titok, ugyanúgy, ahogy a bűn is, közös.

Na, nem mintha Nathaniel Forestet igazán érdekelné mindez. Neki nem túlzottan számít hányan és hánnyal látják. Viszont kellően érdektelen is ahhoz, hogy más szennyesét kiteregesse. Ha jól érzik magukat? Hát jól érzik magukat. Éppen, mint ő is most. Ahogy magához húzza a lányt derekánál. Csak közel, éppen hogy érezhesse illatát, s érzéki alakjának körvonalát.
A nő szerencsére csak egy liftig kíséri őket. Ott visszaadja az érmét, amit kapott, s kívülről megnyomva egy gombot, irányítja vendégeit a megfelelő helyre. Nem szabad sokáig zavarniuk. Legfontosabb az ügyfél kényelme. Éppen ezért a lehető legkevésbé kell a kiszolgálószemélynek láthatónak lennie. Hacsak nem épp az maga a kívánság… Igen a Blue Velvet minden igényt kielégít…

Nat végigsimít a lány nyakának selymes bőrén, majd egy laza mozdulattal vonja maga köré a lány lábait, s kapja ölébe. Éppen mielőtt az érmét egy nyílásba csúsztatja, s a szoba ajtaja feltárul előttük. Az arany szoba éppen olyan, amilyennek Nat megrendelte. Gazdagságot és eleganciát sugároz, egy csipetnyi játékossággal. Az egyik szekrényen ott vannak a Chant Cosmetics termékei. Egy másikon pedig a legdrágább ételek és italok válogatása.
De Nathaniel figyelmét jelenleg egyik sem tudná túlságosan lekötni. Ajkaihoz végre egy csókra vonja Rosa ajkait. S csak az egyszerűséggel, mellyel ölébe is kapta, dobja most az aranytakarós ágyra. – Ha udvarias férfi lennék, most megkérdezném, te mivel kezdenéd? Esetleg egy vacsora? Vagy egy kellemes fürdő? De jelenleg nekem te vagy a főfogás és a desszert egy személyben. Én pedig rendkívül mohó ember vagyok… - Persze pajkos mosoly költözik a férfi arcára, s úgy hajol Rosa fölé. – Na, tudod mit! Ma már úgyis elkápráztattál a nagyszerű padlástúrával. Engedek a hölgyválasznak…