Ace of Wands

Mágiatörténet. Már megint. Komolyan mondom ez a tantárgy a végzetem. Azzal nincs baj, hogy csöndben üljek, megszoktam a némaságot. De az, hogy még figyeljek is, és leírjam az összes megjegyezhetetlen évszámot? Ez körülbelül az óra első tíz percében volt aktuális, azóta ujjaimmal dobolok a padon, teljesen csendesen. Csak az én fejemben hangzik egy összeállt zongoraműnek az ujjaim néma érintése. De egy idő után ezt is megunja az ember, és muszáj más elfoglaltság után néznie. Nem tudom mi van ma velem, de egyszerűen nem férek a bőrömbe. Dalton professzor lágy hangja háttérzajjá csendesül. És talán most először veszem észre, hogy idén kik is ülnek körülöttem. Balomon egy olyan srác ül, akinek az arca ismerős, nagyon is, de meg nem tudom mondani, hogy hívják. Pedig elvileg negyedik éve vagyunk évfolyamtársak... látszik, hogy mennyire figyelek oda a környezetemre. De ha egyszerűen időnként annyira közönségesen unalmasak tudnak lenni az emberek. Jobbomon Aubrey foglal helyet, még jó, hogy rá emlékszem. Sőt, még azt is tudom róla, hogy hugrás. Olyan kedvesnek, ártalmatlannak tűnik. Nem tudom mi visz rá. Talán a végtelen unalom, vagy az, hogy olyan elkeseredetten vágyok valakire, akivel megoszthatok valamit, Marcus eltűnése óta. Még akkor is, ha ezt nem vallanám be magamnak soha. Másrészről, meg kell nyugtatnom magam egy logikus indokkal, így persze, csak arra megy ki az egész, hogy bizonyságot szerezzek némi pletykáról. Nincs itt szó ennél többről. Letépek egy darab pergament és pennát ragadva ráfirkantom a pár mondatot.

Ha még tovább kell hallgatnom Daltont, akkor lefordulok a székről, dobjuk fel ezt az órát, mert amúgy is fúrja az oldalam a kíváncsiság. Tényleg a hollóhátas Thorinnal kavartál a múltkori Szellemszállásos bulin?

Odacsúsztatom a szőke irányába, mert ha tényleg ennyire magányos leszek, akkor előbb-utóbb megőrülök, de az tuti, hogy megkeseredett vénasszonyként halok meg. Főleg ha Marc sem kerül elő... Nem merek ránézni Aubrey-re, de nem hinném, hogy olvasás nélkül dobná el a papírdarabot. Szemeimet meredten szegezem az asztalomon fekvő szegényes jegyzetre, még mindig az elutasítástól rettegve, mint ahogy mindig. Hiszen az mekkora szégyen lenne.

Számomra a mágiatöri mindig is a nehezebb tárgyak közé tartozott. Teljesen összezavarnak azok a fogalmak, amikről ezelőtt nem is hallottam még, és csupán a néhai Binns professzor unalmas monológjainak köszönhető, hogy tudok róla, koboldok egyáltalán léteznek. A mugli töri is tele unalmas, száraz anyagokkal, de mindezt újravenni, egy teljesen más szemszögből elég megterhelő. Már idén is órákat tölthettem el a könyvtárban, hogy megírjam a házidolgozatokat Dalton professzornak. Persze, legalább kedves arca van, és mindig olyan lelkesen csacsog. Csak ne kellene ennyi mindent megjegyeznem.
A tegnapi büntetőmunkám után sem tudtam alaposan kipihenni magam, nem csoda hát, hogy nagy ásítozások közepette próbálok koncentrálni a tanárnőre. Vulkanov professzor ijesztő mivolta ellenére legalább nem hagyott unatkozni, amikor azokat a kviddics holmikat kellett ide-oda pakolgatnom a seprűtárolóban. A tanárnő szavaiból néha nem fogok fel mindent, a jegyzeteim is elég kuszára sikerülnek. Az egyik pillanatban még a varázspálca használati jogok átalakulásáról beszél, de alig fél perccel később már valami amerikai varázslóval példálózik, akinek valamiért eltörték a pálcáját. Már nem is emlékszem, hogy miért. S akkor, amikor azt hinném, az idő végtelen lassúsággal fog folyni tovább, csúsztatnak a jegyzetem mellé egy letépett, apró pergamendarabot. Kétkedve Pandora felé nézek, talán azt akarja, adjam át valaki másnak? De ilyet nem mondott, talán valóban nekem címezte azt.
Kibontom az összehajtogatott darabot, amit a pad alá rejtve olvasok el néhány sanda, lefelé irányuló pillantással. Arcomon játszódó reakcióm látványosan tükrözi gondolataim. Mégis hogy jutott ilyen Panda eszébe? Mégis hogy juthatott ilyen bárkinek az eszébe? Nem ez az első, hogy ilyesmiket hallok vissza, pedig mondtam is már, hogy nincs köztünk semmi. Csak megölelt, egyszer, és talán koccintottunk egyet. Különben sokkal kedvesebb srác, mint amilyennek mutatja magát Thorin, olyan kis ijesztő feje van, meg szemei, de meglepően hamar elmúlt a félelmem iránta. De ez nem jelenti azt, hogy kavartunk is volna.
Megforgatom a szemeim, egy döbbent kifejezés után, majd amikor úgy látom, hogy a tanárnő épp újabb példák felhozására koncentrál, sebtében lefirkantom a magam válaszát. Nem éppen Pandorától számítottam arra, hogy ennyire kíváncsi lesz arra a bulira, de legalább nyíltan rákérdez arra, hogy mi van, nem pedig szándékosan jut hamis következtetésekre.

Mégis miért gondolja mindenki ezt? Egyszer megölelt, és véletlenül kiöntöttem, ami a kezében volt, aztán koccintottunk egyet. Nincs köztünk semmi, és ő sem kezdett ki velem.

Magamhoz képest talán indulatosabbá sikerült, de legalább tisztázhattam, hogy nem igaz, amit mondanak. És akkor ez még cseppet sem durva ahhoz képest, amit a nővérem kapott. Nem értem, miért akarják azzal a két ötödéves mardekárossal összehozni. Mondjuk az a Dominic még egész cuki is. De szerintem Grisammal jobban összeillik.

Az viszont igaz, hogy az orosz ikrek szerelmesek egymásba. Láttam őket csókolózni. Úgy hallottam, már a téli szünetre is terveznek valami bulit.

Odafirkantom még az információkat, bár egy részét én is csak hallomásból ismerem. Pandora nem volt ott a Szellemszálláson, soha nem is volt az az alkat négy éves ismertségünk után, aki eljönne egy ilyenre, és persze nekem sincs eszemben megjelenni ott, már ha igaz, amit mondanak. Bár a Szellemszállásra sem akartam elmenni, csak hogy lebeszéljem őket a buliról.

Még mindig ámulok a merészségemen, de igyekszem csak a tanárnőre meredni, míg pár oldalra sandítással mérem fel a helyzetet. Aubrey reakcióját figyelve nem lepődök meg, de hatalmas kő esik le a szívemről, mikor látom, hogy valamit firkant a lapra. Legalább zavarja eléggé annyira ez a dolog, hogy valami magyarázatot adjon. Az arckifejezéséből ítélve ez csak valami pletyka lesz, aztán meg ki tudja, lehet, hogy csak így tereli el a kíváncsiskodókat, közben meg titokban boldogan andalognak a hollóhátassal. Alig tudom nyugton kivárni míg megkapom a válasz, egy kicsit mocorogni is kezdek, ami nem feltétlen jellemző rám. Általában, ha nem is figyelek, legalább nyugton ülök az elkalandozott gondolataimmal. A cetlit megkapva gyorsan a kezembe gyűröm, hiszen a tanárő éppen elindul a teremben. Ajkam szélét harapdálva várom, hogy végre elmenjen mellettem és megleshessem az Aubrey által írt választ. Szemeim gyorsan siklanak végig a mondatokon. Dalton professzor végre visszatér a katedrához, én meg úgy teszek, mint aki szorgalmasan jegyzetel.

Lehet, hogy pont ezért gondolják. Tudod milyen ez a suli... és hogy terjed a pletyka. Én meg aztán tényleg nem voltam ott, ezért kérdeztem.

Még nem mondom, hogy a hugrabugos lány teljesen meggyőzött volna, hiszen remekül tereli a témát, és újabb alakokat hoz be. Másrészről viszont tényleg semmi okom nincs rá, hogy ne higgyek neki. Az üzenet másik részére csak pislogok pár pillanatig, mielőtt válaszolnék. Apró fintor ül ki az arcomra. Nem igazán ismerem az ikreket, csak néha láttam őket, de szerencsére még nem hozott igazán össze velük a sors. Ám én is hallottam rebesgetni ezt-azt, de azt hittem, hogy az tényleg csak mese; most Aub megerősítése olyan... hihetetlen. Valahogy számomra a testvérem szeretete teljesen természetes, de még véletlenül sem úgy. Furcsa lehet.

Tényleg?! Na, pedig pont azt hittem volna, hogy ez biztos nem lehet igaz... Itt valaki amúgy is mindig szervez valamit.

Ez a dolog most tényleg meglepett, nem hittem volna róluk. Bár jobban végiggondolva mindig is olyan nagyon szorosnak tűnt a kapcsolatuk. Persze nem volt sok közöm hozzájuk, csak időnként láttam őket itt-ott.

Amúgy.. ha szabad ilyet kérdeznem, te egyáltalán mit kerestél ott a bulin?

Remélem nem veszi sértésnek, de nem tűnik olyasvalakinek, aki előszeretettel megy a szellemszállásra ilyesfajta illegális balhékra. Mint ahogy én sem igazán. Befejezve a mondandómat ismét visszacsúsztatom, és most már kicsit nyugodtabban szemlélem az eseményeket. Ha már egyszer válaszolt nekem, akkor legalább van esélyem rá, hogy kapok egy újabbat. És máris állíthatom, hogy végül ez egy egészen érdekes óra lesz.

Kissé idegesen várakozok a válaszra. Ez a pletyka már azóta terjed, amióta vége annak a bizonyos incidensnek a Szellemszálláson, a legrosszabb pedig az, hogy mindenki tud róla. De tényleg mindenki. A napokban kaptam levelet az otthoniaktól, és még a bátyám, Greg, és a régi osztálytársam, Megan is gratuláltak! Pedig muglik mindketten. Apa is faggatózni kezdett, meg persze a sörétes puskájával fenyegetett, vagyis azt akarta, adjam át az üzenetet, hogy mi vár rá, ha hozzám ér. Nem győztem megírni nekik egyenként, hogy az egész csak egy nagy félreértés, és hogy talán nem kéne elhinni mindent, amit Minnietől hallanak. Nem hiszem, hogy szándékosan írta úgy, hogy félreértésre adjon okot, Minerva előbb általában inkább kérdez, és csak utána von le következtetéseket. Bár mindenki élne ezzel a jó tulajdonsággal!
Hogy ne tűnjön úgy, csupán levelezünk, lejegyzetelek pár szót a tanárnő mondandójából, ám már régóta nem látom az összefüggéseket. Erről mondjuk nem csak a levelezés tehet, hanem részben az is, hogy Dalton professzor rengeteget beszél. Néha olyan, mint egy kis mókus, akinek koffeint csempésztek a reggeli mogyorókrémébe, és emiatt egyszerűen nem bír magával. Cukinak cuki, de az embernek nem mindig van türelme ehhez. Nem tudom, hogyan képes ennyi érdektelen dolgot megjegyezni.
Kapkodva bontom ki a cetlit, amikor odaér hozzám, s éppen csak néhány pillantással futtatom végig tekintetem a sorokon. Igen, ez az iskola tele van pletykákkal, azonban mindezeknek eddig sosem voltam célpontja. Már leszámítva azokat, hogy éppen hol, meg miért sírok, de azok nagyrészt igazak legalább. A kis cetli mindkét oldala hamar betelt, így óvatosan kitépek egy lapot a saját jegyzetfüzetemből. Amióta tudom, hogy készül a pergamen, és miből, nem szívesen használom, bár azt már elfogadtam, hogy itt teljesen más a világ, mint az, amit már megszoktam. Óvatosan negyedekre hajtom, így a mérete éppen elég ahhoz, hogy kényelmesen írni tudjak rá, azonban ne is legyen túlságosan feltűnő a levelezés.

Hát, pedig igaz. De persze eszemben sincs elmenni, és neked sem ajánlom. Olyan „felnőttes” dolgokat csinált mindenki a bulin, amiktől nagynak gondolták magukat. Inkább a mugli barátaimat akarom bemutatni Margának, apuék azonban utazni akarnak. Neked mi a terved Szilveszterre? Gondolom, nem maradsz a Roxfortban.

Kicsit gondolkozok a kérdésén, de persze semmi füllentés nincs abban, amit majd írni fogok. Na jó, az igaz, hogy koccintottam Freddel, de tényleg csak egy koccintás volt. Egyébként tényleg nem inni meg bulizni mentem.

Az volt a tervem, hogy szólok mindenkinek, hogy ne tegyék, és jöjjenek velem vissza a kastélyba. Hátha valaki hallgat rám, és meggondolja magát. Matilda is ezzel próbálkozott. De velem volt Marga is, és hát tudod, ő milyen… Persze ő olcsón megúszta, csak Qcrossnál kapott büntetőmunkát, én meg minden héten Vulkanovhoz megyek. Pedig kettőnk közül ő került az asztal alá a vodkától.

Azért mérges is vagyok rá, meg úgy az egész helyzetre. Olyat is hallottam, hogy a Mardekárosok megpróbálták megúszni az egészet, de nem tudom, ebből mi igaz, és mi nem. Viszont nem fair, hogy egész évben büntetésben vagyok ezért.

Igazából teljesen dilis vagyok, mert a mágiatörténet pont a gyengém, és ha lenne egy kis eszem, akkor annál inkább igyekeznék odafigyelni, mondván, hogy mennyire nem megy. De mivel nincs meg a józan eszem, így csak arra a késztetésre hallgatok, hogy valami mást kell csinálnom, mert megőrülök az unalomtól. Így jutottam el addig, hogy Aubrey felé küldtem az első levelet. Azóta már persze sikerült annyit írogatnunk, hogy látom amint új lapot tép ki a füzetéből. Húzok pár értelmetlen vonalat, firkát az előttem heverő állítólagos jegyzetre, hogy úgy tűnjön, mintha éppen a tanárnő szavait írnám le. Közben kicsit fészkelődve várom, mi sül ki Aubrey válaszából. Mohón olvasom a sorokat, mikor végre a kezem közé kerül a cetli. Nem bírom ki, kiszakad belőlem egy halknak mondható nevetés, de még így is kapok pár csúnya pillantást az első sorban szorgosan jegyzetelőktől. Kicsit behúzom a nyakam, mintha itt sem lennék, de elég nehéz eltűnni, ha valakinek ilyen szép, feltűnő színű haja van, mint nekem. Hiába, nem álltam meg, hogy ne nevessem el magam azon, hogy Aubrey megpróbálta jobb belátásra bírni a többieket. Olyan ártatlan, és jóhiszemű. Tulajdonképpen irigylem, hogy volt ekkora bátorsága így odaállítani. Inkább gyorsan írni kezdem a választ, nehogy azt higgye kinevetem, amit írt. Ez csak olyan kedves nevetés. Sokkal inkább a meglepetésé, mint a gúnyolódásé.

Nem, nem terveztem itt maradni. Valószínűleg valami roppant unalmas Fraser családi-partin fogom megvárni az éjfélt. Merre akarnak utazni a szüleid? Sokkal izgalmasabbnak hangzik, mint az én programom.

Na igen, a Szilveszter az egyik csodálatos alkalom, mikor összeül a család. Biztos szuper lesz, mikor majd milliomodik alkalommal is megkérdezik, hogy miért nem vittem senkit. Legyen az egy jó barátnőm vagy egy fiú. A lényeg, hogy majd milliomodik alkalommal kell kitérnem a válasz elől. Nem ígérkezik izgalmasnak.

Hát... sajnálom, hogy nem jártál sikerrel. De, remélem nem sértelek meg, ha kimondom, illetve leírom: nem hiszem, hogy sok esély lett volna arra, hogy bárki is visszamegy veled. Uh, minden héten Vulkanovhoz? Nem irigyellek. Marga meg... nos, ő Marga. Azért megnéztem volna az aszal alatt, biztos vicces látványt nyújtott.

Most, hogy egyre többet tudok meg a buliról, egyre inkább érzem azt, hogy kimaradtam valamiből. De azért az előnyök közé sorolnám a legfontosabbat: nincs büntetőmunka. A világért sem mondanám el Aub-nak, de legközelebb szívesen elnéznék. Csak egy kicsit, csak felmérni a terepet, hogy milyen is lehet. Inkább hajtok egyet a lapon, és visszacsúsztatom Aubrey elé.