Ahol abbamaradt...

Roxfort és környéke

                                                        ...ott folytatom

Szellemszállás

Egy nyugodtabbnak tűnő sarokban mérem fel a társaságot, van-e ismerős arc vagy szimpatikus egyén, akihez esetleg odacsapódhatok a későbbiekben. Legközelebb, már ha lesz egyáltalán legközelebb, először körbeérdeklődöm legalább a hálóban, hogy érdekel-e még valakit a buli és akkor nem kell tök egyedül szerencsétlenkednem. Néhány ismerős arc elsuhan előttem, van, akinek csak odaköszönök, egy-kettővel váltok néhány szót, de egyelőre nem igazán érzem azt, hogy számomra túlságosan elhúzódna az éjszaka. Adok még magamnak negyedórányi türelmi időt esetleg egy-két pohárnyi alkoholt, aztán ha még mindig nem élem a bulit, akkor ennyi volt. Pedig az a durva, hogy egyáltalán nem nevezhető laposnak a parti, egész sokan lenn vannak és a hangulat se tűnik rossznak.
Egyedül iszogatásom monotonitásából egy hirtelen megragadó kéz zökkent ki. Nem számítottam rá és egy kicsit meg is lepett a lány, kell is egy másodperc mire sikerül észbe kapnom és reagálnom. – Szia! – Lehet, hogy mégis tovább tart a buli, mint ahogy azt percekkel ezelőtt gondoltam? – De, amint látod. – Megvonom kissé a vállam, nem olyan meglepő ez. Meg hát simán számíthat arra az ember, hogy összefut néhány ismerős arccal. – És te? Társasággal? – Kérdezek vissza. Bár azon sem lepődnék meg annyira, ha ő is egyedül nézett volna le ide.
- Persze, jöhet. – Ha már szabályt szegünk, csináljuk rendesen. Néhányat kortyolok a felém nyújtott üvegből, majd visszaadom Pansynek, most rajta a sor. – Mi van veled mostanság? Rég futottunk össze. – A nyári nagy beszélgetés után, bár nem jártunk össze sűrűn, azért néha-néha csak összefutottunk, mintha mi sem történt volna. S bár nem vagyok abban egészen biztos, hogy nem járok úgy, mint korábban, próbálom azért elfelejteni, hogy tavaly igazából csak kihasznált. De a második esély és a tiszta lap mindenkinek jár.

Leverton Hale

"Hiccup"

ͼ ͽ

 Jól gondoltam, hogy egyedül van. Visszafordítom felé a tekintetem, és abbahagyom a hely vizslatását egy kis ideig. – Itt van a fél hálókörletem – vonok én is vállat -, de egyedül jöttem le.
 Elfogadja az italt, majd miután meghúzta néhányszor visszanyújtja felém. Én is a számhoz emeletem, majd nagy levegőt veszek és beleiszom. Mindig is jobban kedveltem a bort, de a Draco-val való lerészegedések megtanítottak a whisky ivászatának művészetére is. Ráadásul sokkal gyorsabban is sikerült tőle berúgni, mint a lágy francia boroktól, amiket az anyám importáltatott, főleg a nyári melegben, Narcissa rózsás lugasában.
- Mi van veled mostanság? Rég futottunk össze – kérdezi, mire közelebb állok hozzá. Felvillannak előttem a nyári nagy beszélgetésünk emlékfoszlányai, majd a lábujjaimra billenek, hogy felérjem a fülét és válaszolhassak. A ricsajtól nem hiszem, hogy hallott volna másképp.
- Egész jól vagyok, bár betemet mostanában a papírmunka és az esszék is – kapaszkodom meg a vállában, hogy ne dőljek el oldalra, majd visszaereszkedem a talpamra és újra előhúzom a flaskám. Most is állt két nagy kupac az asztalomon a befejezendő házi dolgozataimból, meg az olvasatlan kimutatásokból. Ismét meghúztam az italt, majd újra Leverton felé nyújtottam. – Veled mi a helyzet? – kérdeztem, majd lopok egy kekszet a kikészített tálból. Nem kifejezetten voltam éhes, csak vágytam rá, hogy valami elnyomja egy kicsit a whisky kemény ízét a számban. – Sikerült végül leadnod azt a Bűbájtan esszét, amiről a múltkor beszéltünk? – kérdezem tőle jobb híján. Ha iszom, nehezebben mérem fel az emberek hangulatát, ezért már megtanultam, hogyan adjak több időt magamnak. Az ostoba kérdések jó eszközül szolgáltak. Nekidőlök a mellettem lévő asztalnak, és újra eszem egy kekszet, amíg Leverton válaszára, és a flaskámra várok.