Jezebeth D. Withmore

JEZEBETH DIANA WITHMORE

Fátyolfelhős a csönd: magasan ég a nyár még!
Csak úszom céltalan, magányos, néma árnyék...
Testemnek hány öröm, hány szebb halál adós, ó?
S a lét se több... Csupasz... Lelkemre száradó só

Alapok

jelszó || "Ampók a pók?!"
így ejtsd a nevemet || Dzsezebeth Diána Vitmór
nem || nő
születési hely, idő || London, 1977. március 9.
horoszkóp || halak
kor || 21
vér || félvér
ímunkahely || munkakereső

A múlt

Mindenki ismeri a történetemet. Egykoron jelentett valamit a nevem. Rettegést, félelmet, kínt és mélységes borzadalmat. Egy voltam a halál, elhivatott, kegyetlen angyalával.

Mára elfeledett szellem vagyok csupán, sötét árnyékom megkopott, fekete szárnyaimat elhagytam valahol a menekülésem macskakövekkel kirakott, fénytelen útján. Ott, ahova senki nem követett, ahol egyedül kellett szembe néznem minden démonommal, kísértő lidércemmel…legfőképpen a Te emlékeddel.

Ki vagyok én? Már magam sem tudom. Hívhatsz Jezebeth-nek, amíg ki nem derül az igazság. Addig a másodpercig, míg nem hull le az álarcom, ami régóta igaz bőrként simul arcomra. Láthatatlan selyemként, erekkel átszőtt, lüktető, fenséges igazságként…

Készen állsz? Biztos vagy benne? Rémes történet kezdődik…

Nem születtem gonosznak. Egyszerű, naív, álmokat élő kislány voltam egykoron. Aki megállt a rózsa mellett, csodálta, nem érdekelte a fájdalom, ha a tüske a húsába mélyedt.
A csillagok táncát jártam én. Ábrándokat kergettem, hittem a világ szépségében. Nem volt túl sok barátom, különcnek tartottak. De nem voltam magányos, az illúzióm mindig mellettem voltak. Délibábok, amiket évekkel később elfújt egy éjszaka, a valóság véres realitása.

Félvérként nehezen érvényesülhettem. Hiába vagy kiváló, kapsz egy mételyezett pecsétet, amit senki nem lát, de mégis megkülönböztet. Ennyi voltam akkor. A félvér különc.

Ismered az érzést, amikor készülődik benned valami szörnyűséges? Amikor érzed, hogy tombolnak benned az érzelmek, megbántottság, a fájdalom? Amikor az összes kín karistolja a bőröd, hogy át tudjon alakítani? Sorsdöntő események születnek az ilyen pillanatokban…
18 éves voltam. Erőszakkal törte szét a világomat. Dominic. Letépe a virágzó rózsaszirmokat, véres foltot hagyva maga után.
Nem tudtam mi vár rám. Nem éreztem félelmet, csak apró fájdalmas szívdobbanásokat, amik végül egyre hevesebben zúdultak törékeny lelkemre. A kín tüzes vasként égette meg testemet. Vágytam a megváltásra, a melegségre, a feloldozásra, hogy véget érjen, de azt hiszem, túl sokáig tartott a fájdalmam…a lelkemet is magával vitte, valahova nagyon messzire, ahonnan úgy érzem, már soha nem térhet vissza.
Tollaim egyesével hullottak a lábaim mellé a földre, könnyes arcom nem fordíthattam többé a Nap éltető sugarai felé. Ennyire egyszerű az egész. Így válik angyalból ördög. Erőszak által. Ilyen könnyedén tört szét egy glóriát, aminek a darabjait a sárba taposta mellettem. Fényből árnyék vált, csendesen, ajkakra forrt, néma, de annál fájdalmasabb sikoly közepette.
Ártatlanságom messze szállt. Az ő kezét pedig, örökké az én, tiszta vérem festette meg.

Egészen addig a napig.
Sáros, félelmetes, sötét árnyékot kaptam a sátántól. Egy palástot, ami eltakarta a szétzilált lelkemet.
Sose felejtelek el. Az utolsó pillantásodat, a rettegést a szemedben. A véredet a kezemen, az elhaló, lassuló lélegzetedet. A testedet a lábaim előtt.
Akkor éreztem először, hogy maga vagyok a végzet. A teremtőmmel kezdtem a pusztítást. Azzal, aki eltörte a hógömböt, a szilánkokat pedig a testembe szúrta.

Így kezdődött az új életem. Halálfaló lettem. Könnyebb volt beállni közéjük, mint szembe nézni a saját fájdalmammal, a lelkemmel, a borzalmakkal, amik a retinámba égették magukat. Semmi más nem voltam a kezükben, mint egy iszonyatos fegyver. A robbanás, ami mindent és mindenkit elpusztított, önmagát is. Detonáció, ami után csak üresség maradt.

Ebben a fergetegben ismertelek meg Téged. Aki egy pillanatra fényt mutattál a sötét éjszakában. Istent játszottál, közben pedig gyarló halandók voltunk mind a ketten. Esztelen harcunk mindent felemésztett, a maradék józan eszünket is. Talán egyszer szerelmes voltam beléd…vagy csak abba a mesébe, amit annyira szerettem volna elhinni neked? Hogy megmentesz? Hogy van megváltás és új élet. Van melegség és otthon.
Ám a döntéseinknek következményei vannak. Amikor eljön a perc, mindenkinek fel kell áldoznia valamit, hogy áldást kaphassunk a tiszta lapra az életünkben. Én az életemet adtam érted és a közös történetünkért. Hiszen mind a ketten, tollfosztott angyalok voltunk, már amikor először ölelkeztünk össze. Az első, romlott csókunk közben.

Tudtam, hogy vezekelnem kell, a halálfalók mindent megtorolnak. Gyáva féregként menekültem hát. Nem engem öltek meg aznap éjjel. Nem engem bosszúltál meg Raphael. A közös múltunkat temetted el gyilkosságoddal, az emlékemet úgysem tudod sosem.

Hallottatok már a százfűlé főzetről és a memóriatörlő bűbájról igaz? Anette-t az én testembe bújtattam, hogy őt érjék az elviselhetetlen átkok, a múltam bosszúja. Az Ő testét égették végül el a kazamaták üres feketeségében. Feláldoztam egy ártatlant, hogy élhessek. A láncaim egyre súlyosabbá váltak.
Te? Puck? A maradék jóságodat adtad értem…én pedig egy évre elengedtelek.

Elrejtettem magam a világ elől. Távoli unokatestvérem bőrébe bújva, elhagytam a szigeteket, még aznap este. Messze a britektől és messze Európától kerestem menedéket. Nem néztem hátra. Lángolt körülöttem a világ. Gyáva voltam, tudom. Gyáva vagyok most is.
Egy éve, minden egyes nap, százfűlé főzetet iszok. Álcám nem törhet meg. Még miattad sem. Soha nem tudhatja meg senki, ki vagyok valójában.

Szellemként tértem vissza a szigetekre. A mostoha emlékeim közé. Pár hete érkeztem csupán, de egy esztendőnek tűnik. Furcsa világba csöppentem bele. Még az én őrült elmém is elcsendesült egy ijesztő másodpercre. Olyan történések közepette ért a lábam a földre, hogy magam is elveszettnek tűnök.
Azt hiszem ideje szembe néznem a lidérceimmel. A kísértő emlékeimmel. Veled.

Egyetlen kérdés zakatol csupán az elmémben hetek óta.
Mindent elpusztítottam vajon? Vagy a halálom egy új esélyt jelentett neked? Van még egy átkozott percünk, hogy a szemembe nézve meglásd a múltad, a jelened és a jövőd?

Monique Garside meghalt…
De Jezebeth Diana Withmore-ként itt vagyok és készen állok .

   Jellem
Ó Édesem...
Nem akarod tudni, hogy pontosan ki vagyok. Nem akarsz megismerni, higgy nekem. Minél közelebb érzed magad hozzám, annál kevesebbet látsz, tapasztalsz, értesz meg.
Sötét ölel körbe, ami lassan elpusztít. A részese akarsz ennek lenni? Együtt táncolunk majd a tisztítótűzben? A végén pedig, közösen pöfékelünk az ördög mellett?
Árnyékokkal teli évek rothadnak a felszín alatt...emlékszel még a mondásra? A legszebb alma lehet a legférgesebb. Arra képeztek ki, hogy kíméletlenül gyalogoljak végig a jelenemen, hogy a múlt nem számít, a jövő szele pedig még nem égeti arcomat.
Sajnálom..sajnálom, de maga vagyok a megtestesült, kegyetlen valóság. A pillanat vagyok, ami fáj, leigáz, eltipor. A szíved vagyok, ami oly reménytelenül dobban, majd egyre hevesebben, a lelked, ami szertefoszlik.
Mindettől Te tarthattál volna vissza. A te lelked menthette volna meg az enyémet. De nem így lett.
Erősség || Önálló
Gyakorlatias
Magabiztos
Gyengeség ||
Bosszúálló
Hiú
Elbizakodott
   Apróságok

mindig ||
Vörös rózsa
Ékszerek
Pénz
Csábítás
Kínzás
soha ||
Érzelem
Fájdalom
Megalázottság
Olcsó holmik
Bűntudat
hobbik ||zongorázik
merengő ||
a legjobb: az a sötét báli éjszaka, amikor Raphaellel távozott
a legrosszabb: amikor Dominic megfosztotta ártatlanságától
mumus || Élete nagy szerelme
Edevis tükre || Hogy nem a pokol legmélyebb bugyrában ég el
százfűlé-főzet || Szamóca illatú, de olyan keserű, mint az epe
Amortentia || fahéj, vanília, tömjén
titkok || Amikor kicsi volt, ellopta apukája egyik könyvét. Mai napig magánál tartja. Bűbájokat és átkokat rejtenek a régi lapok.
Soha nem mondta ki senkinek, hogy szeretlek.
Retteg attól, hogy magányosan hal meg.
azt beszélik, hogy... ||
Jezebeth víg özvegy, aki sorra szedi áldozatait.

   A család

apa || Daniel Garside (halott)
anya || Rachel Garside (halott)
testvérek || -
gyermekek || -
állatok || Lucifer, a fekete Maine Coon

Családtörténet ||
Hogy is szokott ez lenni? Hiába a generációkig tartó aranyvér, ha egyszer beüt a mennykő, akkor onnantól nincs megállás. Így lett az édesanyja félvér.
Alapvetően jómódú család, az a fajta, ahol ugyan nem költik el mindenre a pénzt, de néha-néha megengednek maguknak egy kis luxust. Édesapja auror volt, életét a halálfalók üldözésének szolgálta, édesanyja pedig a főiskolán oktatott, amíg éltek.
   Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || vékony
szemszín ||jelenleg kék
hajszín ||jelenleg világosbarna
kinézet || Jelenleg:
Világosbarna hajzuhatag keretezi az arcát, amit sűrűn fog copfba, hogy ne zavarja a hossza. Angyalszárnyszemöldök ráncolódik, amikor valamit nem ért. Telt ajkai húzódnak mosolyra, ha megnevettetik.
Törékenynek tűnik, de a ruha takarásában, izmok rejlenek.
Igazából:
Vékony. Nagyon vékony. Látszik rajta, hogy különösen ügyel az alakjára, törékeny virágszál. Senki se sejtené, hogy mennyi erő rejlik benne. Feketének tűnő haját általában feltűzve hordja, hogy szép hattyúnyakát a férfiak megcsodálhassák. Hatalmas szemei vannak. Olyanok, amiben mindenki szeretne egy percre elveszni. Elhinni, hogy a lehet még jó, a bűnök miatt létezik megváltás.

   Tudás és karrier

pálca típusa || 10 és fél hüvelyk, mahagóni, sárkányszívizomhúr
végzettség || A Roxfort után nem ment tovább tanulni. Ott azonban a tárgyak zöméből kiválóra teljesített.
foglalkozás || jelenleg álláskereső újságíró, régen egy eldugott bolt boldog tulajdonosa volt. Megtalálhattál ott mindent, amire épp szükséged volt. Mérget, kígyót, békát.
iskola || -
szak || -felvett tantárgyak || -
varázslói ismeretek || A Roxfortban jó eredményekkel végzett. Egyike volt azoknak a diákoknak, akik bájitaltanból megfelelő eredménnyel vizsgáztak, illetve otthonosan mozog a védekező bűbájokban és az átkokban. Jól ismeri ezek közül a kínzó átkokat, hiszen sok ideig használta őket, napi rendszerességgel. Sok könyvet olvas mai napig, fejleszti a tudását.

avialany || Danielle Campbell
Egyéb
-