Oh look, it's coffee o'clock ~ again?

m e r r y  g i n g e r b r e a d  l a t t e

sugar & spice and everything nice

☽ budapest ☾

        HIDEG. H I D E G H I D E G.
Ezzel a vezényszóval nyitottam be a konyhába január derekán - az arcomon még táncolt a kinti néhány beszökött hópehely, a szempilláim sora egy szerpentin volt, a szám egy elégedetlen ötéves a délutáni sziesztája nélkül, a kezem meg szibériai bogyósgyümölcs. A hangulatom? Nem éppen az a tavaszi, de tulajdonképpen a fagyosszentek álruhájában egy lelkes szív dobogott, mert láthattam a kis csapatot a levegőben, még ha ez fagyközeli állapotban is történt, és tulajdonképpen nagyon büszke voltam rájuk. Alexis, aki rengeteget fejlődött szeptember óta, Dakota, aki virult a szünete után.. Leverton, akinek az ütőjével nem szeretnék romantikus csókot váltani, mert rendesen meg tud vele suhintani, Ginny visszatérése... mind-mind üdítően hatnak a nulla alatt konvergáló testhőmérsékletemre, ezért is veszem fel egy bagoly pózát az egyik padra telepedre. A vacsora még cirka egy óra, addig majd szépen kiolvadok itt, levet eresztek, esetleg ha jól tartanak, ki is hagyom a főétkezést és inkább az elmémet etetem a holnapi átváltoztatástan házidolgozattal, mert nem hiányzik az a csinos narancs kényszerzubbony, amit Ailish nevelőnek szán.
        - Hogy van a kisasszony? Hozzunk valamit a kisasszonynak? Minden rendben? - rohamoz meg egy manó, olyan nagyra nyitva az egyébként is hatalmas szemeit, hogy félő, kiesnek az asztalra - Mit parancsol?
        - Határozottan jobban, de kint január nem éppen romantikus üdvözlését küldte. - sóhajtok egy aprót, aztán tüsszentek is egyet - Hát.. egy kávénak örülnék, ha megoldható, köszönöm.
        Bólogatás, sürgés-forgás, megint előkerül a nagy halom sütemény a kosárkában, de én már hálásan fonom az ujjaimat a bögrére, és bámulok ki a fejemből. Mikor legutóbb hosszasan időztem itt, Miriammel beszélgettem, és bár volt néha lehetőségem elkapni itt-ott a folyosón, hogy megérdeklődjem, mi a helyzet vele, azért ez nem ugyanaz. Tény, én decemberben nem az ünnepeket, hanem a halált vártam, de előbbiek érkeztek, úgyhogy ideje visszarázódnom a hétköznapok közé, még ha ezt már egy nem publikus párkapcsolatban is teszem. Fene essen belém, hát mégis fel fogok menni a Nagyterembe, és a vacsora tologatása közepette vetek majd néhány lopott pillantást a professzorra, amint kollégái között feszít - és amilyen szerencsés vagyok, meg is hallgathatom Natalie legújabb szerelmi csalódását, mert tegnap este már nagyon kifelé állt a fiú seprűje, mikor hosszas monológgal adta elő a hálóterem közönsége számára, hogy szerinte megcsalja. Tehát a mai program a következő felvonás, és véletlenül sem a házidolgozat.. nehéz az élet, főleg, ha az ember szerelmes.
        Nyílik az ajtó, én pedig olyan riadt őzként bámulok a jövevényre, mintha éppen rajtakapott volna valami illegálisban csatangolásban, pedig ártatlan vagyok, mint egy őz. Megremeg kicsit a mutatóujjam a forró bögre peremén, most realizálom, hogy mézeskalácsos az ízesítése, ami elég meglepő, mert akkor ezek alapján a manó vagy gondolatot olvasni is megtanult a kieső időben, vagy valaki erre járt és mellékesen megemlítette... Az a gitáros fiú. Hogy fogom meghálálni én ezt a sok szeretetet? De vissza az újonc közönségre, és legnagyobb örömömre a hollóhátas kávépajtásom az. Élénk integetéssel jelzem neki a jelenlétem, de ha az nem is elég látványos, itt ez a fejemnél is nagyobb vörös-arany sál, ami körbeér háromszor.
        - Héééé szia, Miri! A legjobbkor jössz! - vigyorgok lelkesen - Kérsz egy kávét..? Na és süteményt? Én pedig kérek mesélést, igen. Mi történt veled azóta, hogy tényleg beszélgettünk...?

[Hiányzott már ez a csend]

Every time is coffee time

    
   Nem lehet még több az idő délután öt óránál, mégis olyan mintha már megütötte volna a nyolcat a kicsi zsebórám. Hideg és sötét van idekint, félelmetes ilyenkor a Magányos tölgy tövében üldögélni, de mi így szeretjük ezt a helyet. Nem ez a legkényelmesebb talaj amin valaha is ültem de mégis hátra dőlök és magam mellé húzom, ráfektetem a mellkasomra és hagyom, hogy a hópihék ellepjék az arcomat.
   - Hiányzott már ez a csend - olyan halkan mondom, hogy ha nem feküdne ilyen közel hozzám Emily meg sem hallaná. Nem válaszol, de mégis tudom, hogy hallotta mert érzem ahogy mosolyra húzódik a szája.
    Nem tudok jobb dolgot elképzelni annál mint, hogy valakinek a nővére lehetek. Kicsúsztatom a zsebemből az órámat és hunyorogva megnézem mennyit mutat, csípi a szememet a hideg levegő és kicsit könnyes is pedig rég nem sírtam már. Nincs már sok idő a vacsoráig, ezért csendben felülök, egy pillanatra sem engedem el a vállát ezért kicsit nehezen megy a felülés, de megoldom.
   - Mennünk kell - megköszörülöm a torkomat. - Még végül elkésel a vacsoráról.
   - Elkések? És te?-  kérdezi - Te nem vacsorázol?
     Elmosolyodom, de nem válaszolok, nem mondhatom neki, hogy inkább egy jó meleg kávé mellett töltöm az estét.
    Mikor beérünk a kastélyba elengedem a kezét, adok egy kissé korai jó éjt puszit a homlokára és hagyom, hogy csatlakozzon a barátaihoz. Én hamar felmegyek a szobámba átöltözni, kissé átázott a cipőm, nem is csoda, elég nagy a hó odakint. Úgy látszik nem én vagyok az egyetlen aki kihagyja a vacsorát, igencsak sokan üldögélnek még idelent de igyekszem észrevétlenül elhagyni a klubbhelyiséget.
    
    Többször is körülnézek mielőtt benyitok a konyhába, ezt már csak megszokásból. Igyekszem minél halkabban becsukni az ajtót és elmosolyodom amikor meglátom, hogy nem egyedül fogok itt ücsörögni. Lelkesen integetek vissza Minervának és gyors léptekkel megindulok mosolyogva felé.
    - Na szevasz! - mosolyogva leülök mellé és integetek a legközelebbi manónak, aki amint meglát kérdéseivel halmoz el, amit én már csak mosolyogva fogadok. - Nagyon megköszönném ha kapnák egy kávét, igencsak átfáztam - rég nem beszélgettem már Minnie-vel és szerintem van mit megbeszéljünk. Neki látok válaszolni a kérdéseire bár nem történt velem olyan sok minden, vagy mégis?! - Fuu, hát, van egy pár dolog amit nem mondtam el - nagy levegő és jöhet is az információ zuhatag. - Nem rég kaptam egy levelet, hogy anyám a nyáron újra házasodik, szóval ha tudsz egy szabad szobát a nyári szünetre valakinél azt megköszönném - mondom nevetve, hogy nehogy komolyan vegye. -  De nehogy már ilyen hülye családi ügyekkel zaklassalak itt, azt hiszem tetszik valaki, bár még nem vagyok biztos benne - lehet, hogy egy kicsit korán a lényegre tértem, de nincs semmi ok az időhúzásra. - Veled mi van?

m e r r y  g i n g e r b r e a d  l a t t e

sugar & spice and everything nice

☽ budapest ☾

        Pislogok egy kicsit a bögrém felett, mint egy előzékenyebb mormota, mozgatom is az orrom valami ritmusra, amit a kávé dalol neki odalentről - a képzeletem szélén békésen táncolok én is, meg mezőkön szaladozom, abszolút semmi gondom sincs, de ez itt a büdös nagy roxforti valóság, a szorgosan mászkáló manók, meg a sütikínálgatás. És a felbukkanó Miriam, aki mintha most másnak tűnne egy kicsit, mint legutóbb, de elképzelhető, hogy a jótékony illatok elfedik a józan ítélőképességem, mindkettőnk nagy örömére.
         - Na és a szokásos legyen, vagy hagyod, hogy kreatív legyek...? - mosolygok rá közvetlen közelről, és megszemlélem a változásokat - Tartok tőle, hogy azóta nem sokat fejlődtek a konyhai skilleim, de igyekszem majd.
         Mondta Minnie Balmoral, akinek még egy rántotta is a kulináris magaslatok elérhetetlen kősziklája, de ő általában megoldja valahogy. Felállok az asztaltól, vetek egy búcsúzó pillantást a kávém felé, de aztán rögtön le is hajolok az edényekért, és jelzem a megjelenő manónak, hogy a világért sem akarnám feltartani a teendőiben. Előhalászom az eszközöket, és diadalittasan a pultra parkolom őket szép sorban, mint aki minden egyes nap ezzel foglalkozik, és már olyan könnyedséggel komponálja a koffeint, mint mások a himnuszokat.
         - Tulajdonképpen tudok.. már ha komolyan kérdezed. - fordulok felé a vállam felett, mert a nevetéséből nehéz leszűrni a szándékait. Kopogok a kanállal a pohár peremén, merengek az ízesítések mikéntjén, összecsapnak az ételek tárolásában nem túl sikeres agytekervényeim, szóval a mester ezúttal tényleg belead mindent. - Na akkor kezdjük az elején: hogy hívják, hogy ismerted meg és mik az egyéb körülmények. Ezután jöhetnek a benyomások, és végül, kisasszony, a konklúzió, hogy mit érzel iránta..?
         Teszek felé egy látványos lendülettel megkoronázott mozdulatot, mintha csak éneklésre bírnám, aztán most már tényleg foglalkozom a lényegi dolgokkal is, de fél füllel csak rá figyelek. Tényleg sok minden történhetett, ha a teljes érdektelenségből mostanra eljutott eddig, és őszintén érdekel, milyen lehet a fiú/lány/kecske, aki elnyerte Miri szimpátiáját ebben a formájában.
         - Nem-nem, nem úszod meg ilyen könnyen a dolgot. Mi történt anyukáddal...? Vagy igazából nem hirtelen elhatározás, csak téged lepett meg? - töltöm a tejet közben, és nagy dicsőségemre egy csepp sem megy félre - Áh, hát velem.. az én anyám megpróbált meggyilkolni még Karácsony előtt, és igazából kicsin múlt, hogy nem jött neki össze, úgyhogy jártam a Mungóban, utána pszicho-medimágushoz, és most itt vagyok, és fogalmam sincs, mi a különbség a kétféle cukor között. Neked bármi elképzelés..?
         Hirtelen váltás volt, elismerem, továbbá készségesen azt is, hogy nem tudhatom le ennyivel a történteket.. De napjaim voltak arra, hogy átgondoljam, hogyan fogok beszélni róla másoknak, és nem akartam a legkevésbé sem, hogy sajnáljon, vagy az esténk egy nagyon mély önkapargatásba fulladjon, ahol a kávé után előkerül a whiskey is, főleg, mivel Miriam a legutóbbi alkalommal bebizonyította, hogy nagyon rövid idő alatt is tud nagyon részeg lenni. Felmutatom neki mindkét erszényt, de továbbra sem tudom megállapítani, mitől jobb az enyhén barna, mint az enyhén fehér.. rendben, más a színük, de mindkettő épp annyira édesnek tűnik. Rejtély ez az egész főzés ügylet, és ebben a tekintetben mintha visszafelé fejlődnék.
          - Ha arra gondolsz, hogy nem érted, miért történt, én sem értem. Sosem értettem tökéletesen az anyámat, és szerintem ő sem saját magát. Az őrület mindig új arcát tudja mutatni, olyan, mint egy végtelenül tehetséges színész vagy bűvész. Lehet, hogy borzalmasan tehetségtelen, de ha elhisszük neki, már megnyerte a játékot. - tanácstalanul időzök tovább a cukor egyre kínosabb kérdésén, majd megvonom a vállam, és Miri véleményétől függően döntök és öntök - Eddig is körözték, most fokozottan körözik. Nem mondanám, hogy ez volt a kedvenc szünetem.. és mégis. Na de még nálad tartottunk.. mesélj!

[Most legyél nyugodtan kreatív. Egy feltételem van csak, a végén iható kávét szeretnék kapni.]

Every time is coffee time

    Dúdolgatok csendesen magamba egy rég nem dúdolt dalt, már magam sem emlékszem a címére, csak az emlékek jutnak eszembe róla. Kicsúsztatom a jobb, majd a bal kezemet a kardigánomból és átdobom a másik székre, mosollyal fogadva, hogy nem esett le róla.
     - Na és a szokásos legyen, vagy hagyod, hogy kreatív legyek...? Tartok tőle, hogy azóta nem sokat fejlődtek a konyhai skilleim, de igyekszem majd.
   Arról beszéltünk a múltkor, hogy kávézót nyit, majd egyszer, szóval itt az ideje gyakorolni újra és új dolgokat felfedezni, ezért inkább hagyom, hogy kísérletezzen most egy kicsit.
     - Most legyél nyugodtan kreatív. Egy feltételem van csak, a végén iható kávét szeretnék kapni.
    Amikor a nyári leendőbeli "lakásomról" kérdez, mosolyogva legyintek, nem hiszem, hogy szükség lesz rá, elég nagy a villánk, én az egyik felében élek majd, ők meg a másikban, vagy ha jól megy minden akkor apához költözök, na de ez még messze van, még az is lehet, hogy olyan szinten tönkre teszem ezt a nagy románcot ha újra haza megyek, hogy anya inkább nem akarja majd kimondani, azt a bizonyos "boldogító" igent.
    Nem tudom mit mondhatnák neki Frederikről a nevén meg a házán kívül. Még magam sem tudom, hogy mit érzek iránta, akkor meg, hogy a fenébe magyarázzam el Minervának?
     - Frederiknek hívják. Hollóhátas, szóval nem volt nehéz megismerni - ezek voltak azok a dolgok amiket eltudok mesélni róla, ennyi, kifogytam. - Magam sem tudom mit érzek iránta Minnie, szóval inkább ne is beszéljünk róla - igyekszem túl ugrani a témán, de ahogy ismerem Minervát, nem fogja ennyiben hagyni. - Rólad meg még mindig igencsak őrült pletykákat lehet hallani.
    Veszek egy sütit, legutóbb amikor itt üldögéltünk képes voltam megenni azokat a sütiket amit Minnie kapott és igencsak ízlettek, ezért remélem a manók most is ugyanazt a receptet használták.
     - De, elég hirtelen elhatározás és ne beszéljünk arról, hogy mennyire meglepett - ízlelgetem a sütit, aminek kissé erősebb csokis íze van mint a múltkorinak, de így is imádom. - Nem nagyon ismerem a fickót, annyit tudok, hogy még az egyetemen találkoztak és akkor is összejöttek, csak ugye később apa bekavart és emiatt nincsenek is jóban. Na szóval ez egy régi románc folytatása, ami szerintem hülyeség, mert ha akkor nem működött annyira, hogy együtt éljék le az életüket, akkor most sem fog - legalábbis remélem, de ezt már inkább nem mondom ki hangosan, még úgy tűnne, hogy nem akarom, hogy anya boldog legyen. -  Sajnálom Minerva és bármit is mondasz, én még mindig nem tudom megérteni, hogy, hogy tud ilyet tenni a saját gyermekével, miféle elmebeteg az ilyen? - bármit is mond Minnie, én szívesen látnám egyszer az anyját, még ha nem is személyesen, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire hasonlítanak, vajon ő is olyan gyönyörű mint Minerva? - Nem tudom mi a különbség a cukrok között drága, tudod a szolgálóink nem szoktak ilyenekről mesélni nekem.