The troublemaker

Minerva

Átfordulok a másik oldalamra, miközben azon fáradozom, hogy végre kikapcsoljam az agyam, de a kviddics mérkőzés emlékei, még mindig tű éles képként lebegnek a szemem előtt.  A hideg szél, a zuhanás, az örömmámor, mikor a Hollóhát csapatát kiáltották ki győztesnek. Még mindig beleremegek, ha csak arra az üdvrivalgásra gondolok, ami a csapatot fogadta házunk klubhelységében, és ami egyben rádöbbentett, hogy tényleg sikerült valamit jól csinálnom. Az érzés, hogy a házam tagjai egy kicsivel többet látnak bennem a bolond könyvmolynál, teljesen megbénít. Forgolódok még egy kicsit az ágyamban, míg rájövök, hogy felesleges, hisz ma éjjel sem fog könnyen álom jönni a szememre. Felülök és ránézek az éjjeliszekrényemen pihenő kis ébresztőórára: 10 perccel múlt éjfél. Sóhajtva nyugtázom magamban ezt az információt, majd halkan felkelek, belebújok hálóköntösömbe és papucsomba, és hangtalanul lesurranok a klubhelységbe. Álmatlan éjszakáimon rendszeresen tartok sétákat, így megtanultam, hogyan lehet mindenféle zajkeltés nélkül közlekedni az iskolában. Eddig még soha nem buktam le, és ma sem lesz ez másképp. Egyszerűen ki kell szellőztetnem a fejem, gondolatok ezrei gátolják, hogy egy átadjam magam az álmok világának és tétlen mégsem fogok ücsörögni az ágyamon a sötétben, ha az összes folyosó üresen kong.  A lehető legóvatosabban kinyitom a Hollóhát klubhelységének ajtaját, kilépek, és ugyanolyan lassan vissza is csukom, ügyelve, hogy még véletlenül se nyikorduljon meg. Sóhajtok, majd elindulok.

Nem tudom merre kéne mennem: nyáron és tavasszal általában a birtokra surranok ki, de most ahhoz túlságosan zord az időjárás. Esetleg a könyvtárba? Talán. Ha már ott vagyok, el is látogathatnék a kis rejtekhelyre, amit két barátommal oly gondosan titkolunk az egész iskola elől. Hideg fuvallat fut végig a folyosón és én megborzongok. Nem, túl gyanús lenne, ha a könyvtárba menet közben kapna el Friccs, bár erre olyan kevés az esély, mint arra, hogy egy dementor rágógumit rágjon. De mentolosat ám! Erre a gondolatra elvigyorodom. Talán lemegyek a konyhába, hátha maradt valami desszert vacsoráról. Bár így esélyes lehet, hogy belebotlok egy hugrás diákba, aki ugyanannyira élvezi az édességeket és az éjszakai járkálást, mint én. Ahogy így magamban elmélkedek, nem veszem észre azonnal, hogy egy alak lép elém a következő fordulóból. Szőke haján megcsillan a holdfény, és amint realizálom, hogy ki is áll velem szemben, rögtön tudom, hogy a következő hét délutánjait büntetőmunkával fogom tölteni.

j e s u s  f r e a k i n'  c h r i s t

aki éjjel legény az nappal hagyd aludni

        Majdnem akkorát sikítok, amivel eredményesen lehetne az egész Roxfort összes létező hálókörletét oszlatni, a képeket a falról úgy egészében meg nem történtté tenni, és gyanítom, minimum az egyikünk rövidesen szívrohamban lelné a halálát, esetleg a sors kegyessége okán mindketten. Smethwyck a létező legrosszabb pillanatot választotta arra, hogy felbukkanjon a semmiből, és mert ez így önmagában nem hozta eléggé rám a frászt, még az ő arcán is tükröződik némi aggodalom az én jelenlétem okán - ha az arcába sikoltanék, az lehet, hogy nem segítene az eddig is harmatosan jó viszonyunkon, de hát mit tehetnék, ha tényleg megijesztett? Számít a fene ilyenkor társaságra, a prefektusok éjszakai őrjárata magányos sport, de még párosban sem tartogat egy regény lapjaira kívánkozó izgalmakat, mégis, Smethwyck kiküszöbölte ezt a csorbát most egy időre, minden elismerésem, még mindig teljesen jeges a tenyerem.
         - Ez bőven olyan hatásos belépő volt, hogy muszáj meghallgatnom, mi az előzménye, és mit terveztél, mi lesz a következménye? - szólalok meg még mindig kicsit borzongó hangon, akaratlanul is eligazgatom magamon az egyenruhára húzott bőrkabátot és a vastag sálat, ezzel aztán végképp osztozva az unokabátyám szokásában - Miért sétálgatsz ilyenkor a folyosón egyedül, Smethwyck?
         Fejemmel a legközelebbi ajtó felé bökök, hogy a párbeszédet odabent folytassuk le, mert több prefektustársammal ellentétben szeretem először tudni, miért kellene büntetést kiszabnom - ha történetesen bajban vagy rosszul van, inkább azon segítenék a mászkálás honorálása helyett, és nála ezt sosem lehet tudni. Elképzelhető, hogy belefutottam egy késői ünneplésbe a meccs miatt? Tudom, hogy néhányan meg annak győződve, hogy rögtön meglóbálom a pallost és le is csapok mérnöki pontossággal a nyakukra vele vidáman kuncogva, de ez csak Blood kiváltsága, és ő is azzal érdemelte ki, hogy rendre pofátlan, akkor miért kellene megtartania a fejét.. Smethwyck egy másik történet, bár eddig ennek sincs boldog befejezése, mindig az az érzésem, hogy szeretne több darabban viszontlátni, de ha már így összefutottunk, ez remek alkalom ennek a megvitatására is - soha jobbkor, mint rosszkor.
         Odabent meggyújtom a fáklyákat, és elsőre nem is törődöm a rengeteg tükörrel, ami mindenütt fogad minket, most jobban leköt a magyarázata a jelenlétére: egyébként akár lehet, hogy simán megúszhatja a lefülelésem, másokkal sem voltam indokolatlanul szigorú, abból is kiindulva, hogy én is bőven bűnös voltam annak idején a kóborlásban, leginkább tiltott időpontokban. Azért valami kellemetlenség végigfut a gerincemen, mert a felületekben egyáltalán nem látszik egyikünk sem, de ez a Roxfort, ha most őrjöngő macskák hordája is csapna be az ablakon, az sem kellene, hogy meglepjen már.
         - Tudod ugye, hogy elmúlt rég a takarodó...? - kezdem egy felütéssel, de nem hangzik túl szigorúnak, nem is szánom annak - És hogy óriási szerencséd volt, hogy nem futottál bele Friccsbe? Elképesztően dühös, mert állítólag valaki megint összesározta a folyosót, és most rá vadászik.. az előbb már majdnem lecsapott a seprűjével. Másodszor. Szóval te miért...!?
         Az ajtó egy hatalmas cuppanással lökődik be mögöttünk, pedig résnyire nyitva hagytam, pont a férfi megfigyelésére, és ezzel a lendülettel ki is alszanak a fények. Remélem, nem megint Hóborc érzi kötelességének a mulatozást.. Némán káromkodom egy sort franciául, és épp felemelném a pálcámat, hogy újra felvilágosítsam a jelenetet, amikor suttogást hallunk, és üvegropogást közvetlen közelről..
 

[- Egyszerűen nem tudok aludni, és tudod, egy kis éjszakai séta jót tesz a túlbuzgó agynak…]

Minerva

Ahogy teljes egészében megjelenik előttem Balmoral , olyan dolog történik, amit eddig soha az életben nem láttam, és nem is fogom elfelejteni soha. Minerva arcán a színtiszta rémület tükröződik, amint meglát engem, a szemei tágra nyílva bámulnak rám, a szája széle megremeg, jó hogy el nem sikoltja magát. Nocsak, tán ennyire ijesztő lennék? Majdnem elvigyorodom, és már nyílik a szám egy gúnyos megjegyzésre, de ő megelőz. Arca már nyugodt állapotot tükröz, mikor megigazítja sálját és kabátját. A művelet közben így szól:
- Ez bőven olyan hatásos belépő volt, hogy muszáj meghallgatnom, mi az előzménye, és mit terveztél, mi lesz a következménye? Miért sétálgatsz ilyenkor a folyosón egyedül, Smethwyck?

Mégis mit mondhatnék erre? Nincs értelme hazudnom, hisz tényleg nem csinálok semmi rosszat a folyosón járkáláson kívül.  Ha meg már büntetőmunkába állok, édes mindegy, hogy miért.
Már épp válaszolnék, amikor egy közeli terem felé int a fejével. Jobb is, nem igazán okos dolog nyílt téren kitárgyalni az „Emmeline titokzatos éjszakai hóbortjai „című fejezetet, hisz Friccs bármikor erre jöhet. Követem hát a szőke ciklont a terembe, és míg meggyújtja a fáklyákat, azon filózom, miket fog a fejemhez vágni, mielőtt kiszabja a jól megérdemelt kényszermunkámat. Talán még másról is kifaggat, mindig is úgy éreztem, hogy valamennyire rajtam tartja a szemét, és talán biztosan kíváncsi rá, mi mindent szoktam művelni szabadidőmben. Sok pletyka kering rólam, azt nem tagadom, de mind csak felületes puhatolódzás. Balmoranon érzem, hogy a valóságra kíváncsi, amivel bebizonyíthatja, vagy épp romba döntheti a rólam alkotott rémképét. De a várt hatás azonban elmarad, a griffendéles teljes nyugalommal a hangjában teszi fel a következő kérdést.
- Tudod ugye, hogy elmúlt rég a takarodó...? És hogy óriási szerencséd volt, hogy nem futottál bele Friccsbe? Elképesztően dühös, mert állítólag valaki megint összesározta a folyosót, és most rá vadászik.. az előbb már majdnem lecsapott a seprűjével. Másodszor. Szóval te miért...!?
Nem köntörfalazok, a szemébe nézek, hanyagul megrántom a vállam, majd a lehető legközömbösebb hangon válaszolok:
- Egyszerűen nem tudok aludni, és tudod, egy kis éjszakai séta jót tesz a túlbuzgó agynak… - ártatlan arccal nézek rá, hisz nem hazudtam, még csak nem is füllentettem, csak épp az úti célomat nem kötöm az orrára. Kinézek az ablakon. - Ha jobban szemügyre veszed, egész szép éjszakánk van. - bökök fejemmel a Hold felé. - Amúgy meg Friccs miatt ne aggódj. Az öreg vak mint az a bizonyos egér a muglimesében, ráadásul kiszámítható útvonalon csoszog, így könnyen el szoktam kerül…. - ráharapok az ajkamra. Ez igen, épp most ismertem be, hogy rendszerességgel járkálok ki éjszakánként. Legszívesebben megtapsolnám magamat.
A szöszire nézek, és már próbálnám kimagyarázni magam, amikor az ajtó nagy csattanással bezárul, és minden fény kialszik. Én megdermedve állok, és mire realizálom, hogy mi történt üvegcsörömpölés és suttogás hasít a máskor oly jóleső csendbe.