Eclipse

Sziasztok!

Nem is olyan rég volt, hogy írtam nektek, akkor még az admini rangom adtam csak le, noha már akkor is sejtettem, hogy hamarosan valami, a mostanihoz hasonló dolgot kell majd megtennem.
2008.11.10. Valamivel több, mint nyolc éve csatlakoztam a fórum közösségéhez, az első karakterem pedig James volt. Teljesen kezdőként abba a hibába estem, amibe szinte mindenki az elején - egy olyan karaktert hoztam, akinek alapjáraton semmi köze hozzám, sokkal inkább egy olyan személy, amilyen én akarok lenni. Ezzel nincs is probléma, hiszen ezért játszunk, hogy olyan emberek bőrébe bújhassunk, akik szívesen lennénk, az teljesen mindegy, hogy milyen okokból. Jamesnek is nagyon sok kellett, hogy megtaláljam, hiszen emlékszem, az elején még Dominic Monaghan arcát használtam, aztán Mark Salling mosolygott vissza a hollóhátas köpeny mögül, és csak később találtam rá a mostani arcára, aki tökéletes lett. Szerencsére. James nagyon sok mindent adott nekem, és ezalatt a nyolc év alatt végig segített az utamon, mígnem eljutottunk oda, hogy már nincsen szükségem rá. Azt vettem észre, hogy minden egyes karakterem esetében sokkal jobban érvényesül a saját személyiségem, mint az övék, már nem éreztem annyira különállónak őket, inkább mindannyian egy-egy rész volt belőlem, de egyenként már nem voltak teljesek. A mögöttük lévő történet persze segítette őket, de ennyi. Ezt pedig így már nem lehet játszani, hiszen nem látom benne az örömet. Szeretem mindegyik karakterem, és ezzel azt hiszem azt mondhatom ki, hogy szeretem önmagam, és ez az, amit kívánok mindenkinek.

Igaz, ez egy búcsúzós poszt, de nem kell már előre inni a medve bőrére, vagy éppenséggel nekiállni keseregni, hiszen nem hagylak itt véglegesen benneteket. Először összefoglalom az elmúlt éveket, elmondom, hogy kivel mi történt, és James itt fog maradni veletek, Bishop nagyasszony mellől néha-néha belekontárkodunk majd az oldal eseményeibe, úgyhogy legyetek résen mindig! Tudjátok, lankadatlan éberség! kacsint

Srácok, higgyétek el: ez sokkal több, mint egy egyszerű fórum. Mármint ha hagyjátok, hogy az legyen. Nyitni kell mások felé, hiszen akkor lesz csak az igazi. A közösség nagyon jó, és tudom, hogy ennél mégjobbat lehet formálni. Nagyon jó barátokat szereztem itt, akik nem csak a karaktereimmel voltak kedvesek, hanem velem is, és fordítva. Embereket ismertem meg a Roxfortban, akiket szeretek, a karakterektől függetlenül, és akikkel fergeteges találkozókat szerveztünk a magyar pusztaságon. Sosem tudhatjátok előre, mit hoz a sors, úgyhogy azt tanácsolom, vágjatok bele! A végén talán majd a karakteretek legfőbb ellenségének userével köttök ki egy sztriptízbárban, magatokat izlandinak tettetve, Draco Malfoy fizet nektek vonaljegyet a metrón, vagy éppenséggel egy rakat mardekárossal mentek el kakaós csigát vásárolni Kasszás Erzsihez. (Tényleg megtörténtek. kacsint

)
Hiányozni fognak a karaktereim, hiszen sok munkám volt mindükkel, de az emberek, akiket itt megszerettem, sokkal jobban hiányoznak majd, igaz, nem fogunk mi eltűnni egymás életéből. kacsint

Nagyon sok örömben volt részünk, de legalább annyi szomorúságban is. Együtt örültünk annak, ha valakit eljegyeztek, vagy mikor valakinek gyermeke született (szerencsére már többször is volt ilyen! ). Szurkoltunk egymásnak vizsgákon, érettségiken, és együtt izgultunk a fórumos párokért is! (Összehoztátok!)

Emma Jamie után nem sokkal született, és emlékszem, nagyon sokáig vita volt az oldalon, hogy fiú vagy lány user van-e mögötte. Hiszen Emma Gray ellenállhatatlanul cuki volt. A Hugrabug örökös napsugara, aki minden férfiszívet meglágyított, és aztán pont a férfiszívek sodorták vesztébe. A halála szép volt, és emlékszem még, hogy milyen sokáig terveztük. Nem csak Barbie az, akiért hálás vagyok neked, Kenneth, hanem Brandon is, hiszen remek játékaink voltak (meg a többiekkel is persze). Mai napig az egyik legjobb reagom szerintem, amiben Emma meghal.
2009 egy nagyon termékeny év volt, hiszen Alex Wellient júliusban követte a többieket. Szegény Alex sosem találta igazán a helyét a Rendben, és legnagyobb félelmei váltak valóra, mikor a háborúban a vérfarkasokkal kellett szembenéznie. Gyerekkori barátja, Frankie harapta meg, Alex pedig fél évvel később meghalt. Egy júliusi telihold alkalmával nem tudta kontrollálni önmagát, mugli kempingezőkre támadt, akik lelőtték.

Richard Grosiean, a zabolátlan nőfaló egy hónappal később látott napvilágot. A francia ficsúr története többszörösen szomorú. Richard sosem találkozott a fiával. Pár évvel később elindult, hogy megkeresse, de Debbie és a gyermek addigra már elhagyták a skót kúriát, amit nekik tartottak fenn. Első gondolata az volt, hogy a lány visszament a szüleihez, ám ott sem találta őket. Ezután még éveket szentelt annak, hogy megtalálja a gyermeket, és csak a kudarc után tért vissza Londonba, ahol nemzetközi diplomácia szakon végzett, a Minisztériumban kapott is állást, ám sosem volt elégedett az életével. Később felmondott, és harmincas évei elején elit klubot nyitott mágusoknak és mugliknak egyaránt London belvárosában. A nők egymás kezébe adták a kilincset Richard lakosztályán, sosem házasodott meg, és sosem nemzett több gyermeket. Családja vagyonát sosem örökölhette, hiszen még bátyja, Jacob előtt hal meg 2051-ben, természetes úton, 72 évesen.
Bianca Grosieant novemberben írtam meg. Ő egyetemi évei után elhagyta Nagy-Britanniát, és az Egyesült Államokban keresett magának állást. Újságíróként alkalmazták New Orleans-ban, ahol aztán a város egyik elöljárója vette feleségül. Mikor a családja tudomást szerzett róla, hogy egy muglihoz ment feleségül, Bianca soha többé nem tért haza. Négy kislány boldog édesanyja, a gyerekek pedig egytől egyig boszorkányok lettek. Testvérei közül ő maradt legtovább életben, 104 évesen hajtotta fejét örök nyugalomra.

Arthur Bellefleur decemberben lett kész, és emlékszem, nagyon izgatott voltam vele kapcsolatban. Egy kisfiú volt, akin keresztül minden gyermeteg lelkesedésem kiélhettem, imádtam vele játszani, és soha egyetlen pillanatra sem vettem komolyan szerencsétlent, egészen addig, míg meg nem írtam alkoholista anyjának halálát, ahol a gyerekből Arthurnak is felnőtté kellett válnia. A későbbiekben ez, illetve az, hogy egy rendes édesanya vette át a nevelését tette lehetővé számára, hogy a Roxfort után a Godrikon végezhessen. Célja az volt, hogy Mágiaügyi Miniszter lesz, így két évtizedet eltöltött a Minisztériumban, miután végre elég tapasztalattal és tudással rendelkezett a pozícióhoz. Akkorra már miniszter-helyettes volt, így 2023-ban, a miniszter halála után ő léphetett a brit mágusvilág élére. Időközben a sors olyan fordulatot hozott életébe, amire senki sem számított volna még korábban, párja ugyanis gyermekkori legjobb barátja, Dylan lett, aki a Szent Mungó egyik legjobb gyógyítójaként szintén megbecsült mágusnak számított, a hosszú élet titkát kutatta. Két kisfiút fogadtak örökbe, akik aztán szintén szép karriert futottak be. Dylan és Arthur majdnem másfél évszázadon át éltek, rengeteg tudományos felfedezéssel és politikai reformmal gazdagítva a varázsvilágot.

2010-es első gyermekem Dimitrij Vulkanov, akit én mindig is csak Ivannak hívtam, és valószínűleg ezzel én voltam így az egyetlen. Miután az 1998-as nyáron megölte mostohatestvérét, Vitalijt, hogy a családi vagyont ő és ikre örökölhessék, visszatért a Roxfortba tanítani, ám nem sokáig maradhatott helyén, ugyanis a bolgár Minisztérium rájött, mit tett, és visszatoloncolták Bulgáriába. A fogságtól egyedül rokonai, a Krumok pénze és befolyása mentette meg, ám el kellett hagynia a kontinenst. Csatlakozott egy afrikai varázskutató misszióhoz, és itt is élte le életét. Egy afrikai nőt vett el, akivel két gyermekük született. Életük során egyszer sem ültek seprűre.

Öt hónnappal később jött Grisam. A nyápic, aki mindentől félt, de leginkább az élettől. Grisam harminc éves korára teljesen normális, felnőtt férfi lett, akinek egyedül azt lehetett felróni, hogy kissé antiszociálissá tette korábbi betegsége. Nem vitte sokra, az anyja kocsmáját vezette, amíg negyvenes évei közepén bele nem fúlt a tengerbe.
2011-ben jött a legenda. Raphael Puck William Lysander Francisco Rhodenbarr. Igen, fejből írtam le. Vigyorog

Imádom Puckot, annyira benne van minden egyes porcikájában a humorom, a szarkazmusom, a gyerekességem, a játékos oldalam, minden, amit élvezni lehet, az egész életigenlésem belőle árad. A bűnözőt, aki kérdés nélkül ellop bármit, a művészt, aki szeret ripacskodni, a szajhát, aki bárkivel szexel, ha fizetnek érte, az üzletembert, aki a Csodák Udvarát egyedül tartja fenn, a férfit, akinek oly mindegy volt, hogy férfi, vagy nő jön szembe... mindezt megtestesítette a romlott tündérjelmezben Puck.

Ő fog talán leginkább hiányozni, hiszen jelenleg az ő jelleme (meg persze Jamesé) áll a legközelebb hozzám. A legvalószínűtlenebb nőszemélyhez ment hozzá, akit a Föld valaha a hátán hordott. Cherish Bailey és Puck násza sok mindenkit ledöbbentett, talán még magát Raphaelt is. Rengeteg kompromisszummal, és még több veszekedéssel járt a kapcsolatuk, főleg az eleje, mikor a férfi kilétére fény derült, ám a szerelem győzött, és később a párnak öt gyermeke - három fiú, két lány -, két nyula és egy varánusza volt. Puck kénytelen volt normális munka után nézni, hiszen felesége nem tűrte a bűnözést, így a Csodák Udvarát legalizálva egy tisztességes helyet hoztak létre... legalábbis a kivégzéseket beszüntették. Csodálatos, hosszú életben volt részük együtt.

Életem eddigi legkomolyabb alkotása Jeremiah 2011 decemberében dübörgött be kilóméteres előtörténetével, amit a mai napig hatalmas élvezettel és büszkeséggel olvasok. Jeremiah megbarátkozott látói képességével és a későbbiekben még hasznosítani is tudta. Nem tanult tovább a Roxfortot követően, helyette édesapja mellett a Tisztítók Társaságának élén a rúnákkal foglalkozott. A kezdeti időkben összekavarodott egy fiúval, ám kapcsolatuk sem neki, sem apjának nem volt kielégítő, így szakítottak, majd a fiú egy maguk közül való lányt vett el. Házasságukat a kötelesség szülte, és Jeremiah csöppet sem volt csalódott, mikor Marina belehalt a szülésbe. Volt utód, aki majd tovább viheti a nevet, illetve a Társaságot, és csak ez számított, illetve persze az, hogy a gyermek pontosan egy napon született vértestvére, Klaus fiával. A gyerekek majd ugyanazt az utat járják be, mint apjaik, és Jeremiah életében ez az egyik legnagyobb örömöt jelenti. Klaus házassága sem tart sokáig, később a két férfi, kiknek lelkeit már gyerekkorukban összekötötték, gyakran találnak egymásban vigaszt, életüket félrevonulva, a Társaságot igazgatva, a pálcás mágusok ellen szervezkedve élik le.

Raul Valenti, az utcazenész. 2012-ben született, és rövid pályafutása során őt is nagyon megkedveltem. Raul a háború után Olaszországba ment, hogy felkutassa gyökereit, és itt találkozott jövendőbelijével, aki egy egyszerű, félvér boszorkány volt. Két hónap ismertség után házasodtak össze, ezután körbeutazták a világot, és végül Hawaii lett az otthonuk. Raul gyakran küldött haza képeslapokat, házassága nagyon boldog volt, élete pedig teljesen átlagos, kisvárosi. Két lánya született, az egyiket testvére, a másikat édesanyja után nevezte el.
2013-ban egyedül Neville keresztapja, Rabastan pattant ki tollamból, ám ő az Roxfort ostromában életét vesztette. Ezután csak 2015-ben alkottam újra karaktert, Asher Warren visszahozta kedvem az új karakterekhez, ám az élethez semmiképpen sem, hiszen szerencsétlennek abszolút nyomorúságos élete van, és az is maradt. Testvére hiába figyelmeztette, Asher sosem tudott kiszabadulni a megszokottból, és csak miután szülei meghaltak hagyott fel a bájitalok fogyasztásával. Ekkor jött rá, mit is jelent az élet, és hogy eddig milyen nyomorban kellett élnie. Mindent megutált maga körül, és eddigi életét hátra hagyva Amerikába menekült, ahol Los Angelesben talált otthonra. Mugli filmekben szerepelt, és soha többé nem kereste mágusok társaságát, annyira megundorodott a mágiától, hogy életét végig mugliként élte le. Férje egy neves hollywoodi rendező lett, akivel boldogan nevelték fel örökbefogadott kislányukat.
Ronald, Neville és Greis is kezeim között voltak, ám a srácok sorsát mások fantáziájára bízom. kacsint

Akikkel még játékaim voltak, azoktól elnézést kérek, de ez most sajnos így alakult. Ha írni is fogok, azt is James mögül fogom megtenni, de vele is csak nagyon ritkán lehet ilyenekre számítani, és valószínűleg az is majd csak Lottot érinti, illetve a James jövője szempontjából elengedhetetlen játékokat. Köszönöm mindenkinek, akivel eddig játszhattam, megtiszteltetés volt!
Nagyon sok karaktert, nagyon sok kellemes élményt és örömet köszönhetek nektek, az oldalnak. Tudom jól, hogy nem lennék most ott, ahol, ha nincs ez az oldal, és én sem lennék, az, aki vagyok. Gyönyörű dolgok tudnak történni egy ilyen helyen, éljétek meg, használjátok ki, amíg tudjátok, és egyszer remélem mindenki hasonlóan - szemében boldog könnyekkel - tud búcsút inteni a Roxfort RPG-nek.