Jimmy Slinkhard

JIMMY SLINKHARD

„Sötétség nélkül nem létezik a fény sem.”

Alapok
jelszó || "Ampók a pók?!"
így ejtsd a nevemet || Dzsimmi Szlinkárd
nem || férfi
születési hely, idő || Nagy Britannia, London közelében, egy tanyán (feltehetőleg, de nem biztos); 1986. December. 14.
horoszkóp || Nyilas
kor || 12 éves
vér || félvér
évfolyam || Első évfolyam

A múlt

Egy álom, egy látomás, egy emlék – miben is különböznek ezek? Nekem semmiben. Ez az álom, vagy netán látomás jelenti az emlékeimet nyolc éves korom előttről.
Az álmom – persze, ha lehet így hívni – a születésnapomon játszódik. A szüleim (ugyanis az álomban annak tűnnek és meg is szólítanak fiukként) kint játszottak velem a hatalmas hóban. Persze egy kis idő múlva bementünk a házunkba amin látszódott, hogy egy tanyasi viskó. Ott hirtelen a szüleim rémültnek látszottak. Ezeket a szavakat mondták nekem:
– Kisfiam! Szeretünk téged. Ne feledd varázsló vagy, és a mi fiunk.
Itt szakadt vége az álomnak.

***

Nyolc éves koromban láttam ezt az álmot először, korábbról semmire nem emlékeztem, nem tudtam hol vagyok és hogy hívnak. A nevemet és születésem dátumomat egy nyakláncról tudtam meg, ami az ébredésemkor már a nyakamban volt. Azonban akkor még nem tudtam elolvasni, mivel tényleg mindent elfelejtettem – köztük a betűket is.
Egy hangos londoni utcán ébredtem. Nagyon meg voltam ijedve, hiszen semmi, de semmi nem maradt meg, csak a látomás. Ezt az emléket vagy álmot pedig minden éjjel látom. Hiszem, hogy ez adott nekem erőt túlélni. Mindig ott volt nekem, ebbe kapaszkodtam a legkilátástalanabb helyzetekben is.
Az utcán töltött hónapok megviseltek, főleg mert rendkívül hideg tél volt abban az évben. Ez a látomás pedig mindig vissza-visszatért. Szerencsére nem fagytam meg. Mindig sikerült meleg ruhát szereznem és pénzt ételre. Azonban nem mindig voltam ilyen szerencsés. Bizony elő fordult néha, hogy lopnom kellett az ételt. Ezért is a legnagyobb félelmem egy dühös pék.
Szép januári hajnal volt. Egy szorgos pék pakolta az áruit az üzletben. Én, mint afféle éhes árva belopództam az üzletbe. A pék olyan hangosan énekelt, hogy meg se hallotta a csengettyű hangját, ami az ajtó fölött volt. Én bőszen pakoltam a kabátkám alá a kifliket és zsemléket. Már szép adag zsákmányra tettem szert, mikor egy nagy üvöltésre lettem figyelmes a hátam mögül.
Riadtan fordultam meg.
A magas, kopasz, kövér pék állt a mögöttem a kosárral a kezében, amiben a friss árukat hozta. A férfi dühében kiborította a kosár tartalmát és azzal kezdett ütlegelni. Borzalmasan fájt. Azóta az a legnagyobb félelmem, hogy a pék – az a nagydarab alak – újra megver. Igaz, nem egyszer vertek meg a feldühödött piaci árusok, mert egy kenyeret vagy zsemlét elcsentem a standjukról, de ez hagyott bennem igazán mély nyomot egyedül.
Számomra a minden napi kellemetlenséget a lovak okozták. Amikor egy-egy lovas kocsi elhaladt – amiben a turistákat szállították ide-oda – az utcán, nagyon megijedtem tőlük. Nagyok és hangosak voltak. Féltem, hogy megrúgnak.
Lassan a tél tavaszba fordult, amit a fák rügyei és madarak csiripelése adott a tudtomra. Még mindig azon töprengtem, hogy miként is kerültem az utcára. Az első igazi emlékem a hideg, bűzös utca és a nyaklánc. Utóbbi az, ami nekem a legtöbbet jelenti. Ez bizonyítja, hogy valaki engem szeretett is az előtt, ami miatt talán elveszítettem az emlékeimet.
A tavasszal együtt nagyobb élet költözött Londonba. Az emberek ellepték az utcákat; hatalmas volt a forgatag. Ez a tavasz volt életem legjelentősebb időszaka.
Az utcákon sétáltam rongyosan, koszosan, hosszú hajjal és piszkos körömmel. Egy apáca jött velem szembe. Ahogy távolról megpillantott, szinte láttam, amint megesik rajtam a szíve. Az ajkait kissé lebiggyesztette, majd megindult felém.
Megállt előttem és csak ennyit mondott:
– Gyere velem, kisfiú! – közben felém nyújtotta az egyik kezét.
Mivel a gyanakvás már ott volt bennem az utcákon szerzett tapasztalatok miatt, így vállat vonva vetettem oda:
– Ki akarsz rabolni? Nem tudsz mit elvenni.
– Akkor nincs mitől félned – vetett közben nevetve a nő.
A nő nevetése hallatán egy pillanatra megijedtem, de a lágyan csengő kedves hang lassan megnyugtatott. A nevetésből kuncogásba forduló hang engem is megmosolyogtatott. Biztonság, otthonérzet, szeretet ezek, amikről azt hittem már nem lesz bennük részem, de mégis ezek töltöttek el a nő közelében. Éreztem, hogy ő otthont ad. Megfogtam a kezét. Azt hiszem ezen ő nagyon meglepődött.

***

Lassan elértünk egy házhoz. A ház igencsak jó állapotban volt, de szerintem új volt az épület. Nagy üvegablakai voltak és a tetőn szép, kerámia cserepek voltak. A kerítése egyszerű lécekből álltak. A ház falainak színe fehér és a vajszín közti átmenet volt. Gyermekek zsivaja hallatszott az udvarról.
– Itt is volnánk – mondta mosolyogva. – Ez egy árvaház. Ez lesz mától az otthonod. Na de milyen feledékeny is vagyok! – kapott a homlokához hirtelen. – A nevem Helga nővér, de Helga néniknek is szólíthatsz.
Végre, hogy megnyugodtam, megfigyelhettem a kinézetét. Középkorú nő volt, az arca ráncos volt és barátságos. Hatalmas kék szemeiből melegség áradt. Kedvesnek látszott.
– Téged hogy hívnak? – kérdezte, miközben gyengéden végig simított a hajamon.
– Nem tudom – ismertem el. – Erre van valami írva – előhúztam a láncot a pólóm alól.
– Jimmy Slinkhard – olvasta Helga néni hangosan, ahogy közelebb hajolt. – Honnan szerezted?
Elmeséltem neki az álmomnak vélt képeket, és hogy emlékek nélkül ébredtem Londonban ezzel a különös ékszerrel a nyakamba.
– Akkor ez valószínűleg a tiéd – állapította meg. – Vajon miért nem lopták el tőled? – kérdezte meglepetten.
A nyaklánc feltehetően ezüstből volt. Túl sokat ért ahhoz, hogy egy hozzám hasonló, koszos kisfiú tulajdonában legyen… valószínűleg ő is erre gondolhatott.
– Mindig jól elrejtettem a ruhám alá... télen volt a legegyszerűbb.
– Nagyon szerencsés kisgyerek vagy te – nevetett. – Na, akkor menjünk be Jimmy!

***

Bementünk a házba, ami a külseje ellenére hatalmasnak hatott. Hatalmas folyosókon vágtunk át, melyeket képekkel aggattak tele, mire elértünk egy öreg faajtóhoz. A szobának egy kád állt a közepén. Nem volt különösebben nagy helyiség. Néhány kisebb szerkény mellett még szűkösen ugyan, de a mosdótál és kád bőven elfért.
Helga nővér megengedte a vizet. A hatalmas kád lassan telt meg a gőzölgő folyadékkal. A rongyaimat levetettem és a beültem. Lassan elmerültem a meleg vízben, ami kellemesen cirógatta végig a bőrömet. Helga néni adott egy szappant és lassan, kissé bizonytalanul, de fürödni kezdtem. Szokatlan volt nekem az ilyen fajta tisztaság az utcán töltött évek után.
Miután végeztem kaptam tiszta ruhákat is, amik nagyon tetszettek. Ezek ráadásul jóval kényelmesebbek is voltak, hiszen eddigre nagyon lefogytam. A korábbi ruháim zsákként lógtak meggyötört testemen.

***

Az első pár hétben történt az eset, amelyet a legrosszabb emlékemként tartok számon. Kint fociztunk a fiúkkal a hatalmas udvaron. Szerencsére sár sem volt éppen, hiszen már régen nem esett az eső.
Nagyon jól éreztem magamat a játék alatt, de egyszer csak Johnny bele rúgott a labdába. Az hatalmas sebességgel repült. Johnny egy hozzám korban közel álló fiú volt. Próbált velem barátkozni, én azonban tartózkodó maradtam. Tarottam tőle, mert láttam rajta, hogy képes könnyedén elárulni még a hozzá közelálló személyeket is.
Nos, visszatérve a focira. Hát, hogy is mondjam… Egy nagy sebességgel repülő focilabda és Helga nővér ablaka nem túl jó párosítás. Az apáca nagyon-nagyon dühös volt. Futott az udvarra és dühös kiabálásába kezdett:
– Ki volt az? Ki rúgta be az ablakot? – faggatott minket.
A gyerekek egyhangúan mondták, hogy én voltam, főleg Johnny. Ő kiáltozta a választ leghangosabban. A nővér oda lépett hozzám és olyan pofont lekevert nekem. Még ma is érzem, ha csak rá gondolok. Soha többé nem szóltam Johnyhoz, de ő ezek után pár nappal el is tűnt.

***

Az együtt töltött idő alatt Helga néni nagyon megkedvelt. Beíratott egy mugli iskolába, ahol megtanultam mindent, amit egy gyereknek tudni kell – írni, olvasni, számolni. Az órákon nagyon jól teljesítettem, pillanatok alatt tanultam meg mindent. Élveztem az elismerést. Hamarosan az is kiderült, hogy van érzékem a zenéhez. A nővér zongorázni tanított és még közelebb kerültünk egymáshoz, mint azt elképzelni tudtam volna korábban, ráadásul az is bizonyossá vált, hogy rendkívül gyorsan tanulok.
Az apáca mindig ölelgetett, mintha a saját gyereke volnék és közösen énekeltünk. Azonban a többi árvával nem volt ilyen szerencsém. A kis közösség nagyon megutált – valószínűleg féltékenységből –, többször is bántani akartak.
Egyszer megesett, hogy nagyobb fiúk kergettek. Emlékszem, mennyire rohantam, alig kaptam levegőt, és egyszer csak egy hatalmas fán találtam magamat. A furcsa dolgok pedig – ahogy nőttem – megsokasodtak körülöttem.
Idővel azonban egyre kevesebbet bántottak. Nagyobb lettem és erősebb. A változás gyors volt és kellemes, hiszen a támadások is visszamaradtak, vagy legalábbis meg tudtam védeni magamat.

***

Hamarosan megtörtént az, amire korábban számítani sem mertem. Életem egyik legfontosabb eseménye volt talán azok után, hogy bekerültem az árvaházba és Helga néni védelme alá kerültem. Jól emlékszem, milyen izgatott voltam.
Hajnalban ébredtem. Helga nővér rázott fel az álomból.
- Gyere Jimmy, leveled érkezett! - suttogott.
A kezét nyújtotta felém, hogy kihúzzon a takaró alól. Egy pillanatra talán fel sem fogtam mi történik, csak amikor átértünk a nővér szobájába. Helga néni a kezembe nyomott egy levelet. A pecsét már fel volt törve rajta, de nem ez foglalkoztatott. Megláttam rajta a nevemet… meglepett, még sosem hozott nekem semmit a posta. Azonban ezen a borítékon még csak bélyeg sem volt.
– Gratulálok kicsi Jimmy! – mondta a hölgy és anyai csókot nyomott a homlokomra.
„Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola” – ez állt a borítékon kacskaringós betűkkel. Nem hallottam még sosem az intézményről, de izgalommal töltött el a levél tartalma. Én, mint varázsló? Különös érzés volt.
Helga néni mindenbe beavatott. Elmondta, mit tud a varázslókról és boszorkányokról, hogy én is közéjük tartozom. A Roxfort pedig egy iskola, amit ki kell járnom, hogy használhassam a mágiát. Ez a kulcsa, hogy kiismerjem a varázslás fortélyait és én magam is igazi mágus lehessek.

***

Elmentünk hát az Abszol útra, hogy bevásároljunk. Korábban még nem találkoztam ilyen csodával. A mágikus boltok hosszú sora nagyon tetszettek.
Miután a varázslók által használt pénzhez jutottunk, a nővér vett nekem édességet. Egy csomag cukorkát választottam, aminek a neve Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé volt. Megbabonáztak az apró, színes cukorkák. A boltos azt mondta, hogy ez az édesség nagyon népszerű a varázslógyerekek körében.
Ahogy kiléptünk a boltból meg is kóstoltam. Egyszerre vettünk belőle Helga nővérrel. Hatalmas köhögés közben köptem ki, hányás íze volt.
A nővér értetlenkedve nézett rám.
– De hiszen szereted a körtét nem? – kérdezte.
– Körte? – háborogtam és a számat törölgettem, mintha ez segítene eltűntetni az ízt. – Önnek körte?
– Igen – bólintott, de hirtelen elmosolyodott.
– Akkor ez tényleg minden ízű! – szakadt ki belőlem is nevetés. Hirtelen még mókásabbnak tűnt a varázslók világ.
Megvettünk minden szükséges dolgot az iskolához. Lenyűgöztek az új holmik, de leginkább az új barátom. A bagoly valódi társammá vált, Grudilnak hívtam az első perctől fogva. Ezt a nevet tőlem kapta, én találtam ki. Rendkívül szép állat volt. Albínó volt, igazi különleges példány; a szemei vörösen, a tollai hófehéren ragyogtak.
Éreztem, hogy ezzel új korszak kezdődik, de csak a Roxfort Expressnél értettem meg igazán, mit is jelent mindez. Elszakadást. Helga nővér sírva köszönt el tőlem. Hagytam, hogy magához öleljen még utoljára. Nekem is nehéz volt a búcsúzás, még akkor is ha tudtam, egyszer eljön a karácsony és a nyár, amikor ismét találkozhatunk.

***

Mostanra itt vagyok a Roxfortban. Tudván, hogy az életem új fejezete kezdődik, izgatottan vágtam bele minden tanítási napba. A hétvégéket pedig jórészt azzal töltöttem, hogy a többieket figyeltem és csodáltam ezt a gyönyörű, új világot, amit megismerhettem.
Igazán jól teljesítek, de nem vagyok a legjobb. Barátaim még nincsenek, mert a varázsvilág szokásait figyeltem meg és mostanra kezdem magam otthonosan érezni ebbe a csodás kastélyba. Tehát az első félévemet nagyrészt magányosan töltöttem. Távolról figyeltem a diáktársaimat és reménykedtem benne, hogy egyszer maguk közé fogadni.
Milyen boldog gyerekkora lehetett azoknak a fiúknak és lányoknak, akikkel egy házba kerültem – gyakran jutott eszembe ilyesmi. Nagyrészük családban, sőt varázslócsaládban nőtt fel. Érdekes volt, még ha csak távolról is, hallani a történeteiket. Egy részem nagyon szeretett volna közéjük tartozni, de én annyira más voltam, mint ők… vagy legalábbis rendkívül másnak éreztem magamat.
Hamarosan kedvenc tantárgyaim is lettek a Seprűlovaglás, Bűbájtan, Sötét Varázslatok Kivédése és Bájitaltan. Mindent megtettem, hogy kiválóan teljesítsek, de csak reménykedhettem benne, hogy a tanáraim is így gondolják, hiszen mindannyian nagy tiszteletnek örvendő varázslók voltak.

Jellem

Barátságos srác, aki nagyon hűséges. Tele van kaland-és tudásvággyal. Mindig többet és még többet szeretne tudni. Nem csoda hát, hogy élvezi a varázsvilággal járó újdonságokat, így nem csak az órán, de azon kívül is szívesen tájékozódik mindenféle izgalmas dolgokról. Egy új felfedezés számára mindez.
Egyik nagy vágya, hogy mindent, amit csak lehet megtudhasson a mágiáról és olyan nagy varázsló legyen, mint a Roxfort igazgatói… sőt – bár talán lehetetlen – ő maga is szeretné az iskolát vezetni majd egyszer.
Ha őt bántják, akkor nem érdekli – vagyis nem mutatja ki. Szeret kifelé erősnek és kitartónak tűnni, talán pont ez tartotta életben az utcán. Ugyanakkor pont emiatt haragtartó sosem felejt – bár haragtartónak nem gondolja magát.
Szereti a tisztaságot és az elegáns öltözködést, amit Helga néni tanított meg neki. Ma már, annyi év után el sem tudja képzelni, hogyan viselte el az utcán töltött éveket szappan és meleg víz nélkül. Szeret másokban jó benyomást kelteni.
Mindenki jó barátra találna benne, de a varázsvilágban egyelőre kissé bátortalanul mozog.

Erősség || Képes könnyen kiismerni embereket, gyorsan tanul, kiváló memóriája, kíváncsi.
Gyengeség || Nehezen viseli, ha a gyengébbeket bántják és ekkor képes elveszíteni a józan ítélőképességét, agresszívé válik. Könnyen magába zuhan, ha elárulják – mint a focizós eset után.

Apróságok

mindig || zenehallgatás, éneklés, tanulás, elmélkedés a múlton, zongorázás.
soha || amikor olyanért büntetik, ami nem ő volt, hányás ízű drazsé, ha kinevetik, árulás.
hobbik || énekel, zongorázik, sokat olvas a varázsvilágról, hogy jobban megismerje
merengő || A legrosszabb amikor olyanért kapott pofont az árvaházban amit nem ő csinált.
A legjobb Helga nővérrel való találkozás.
mumus || Dühös pék.
Edevis tükre || Megtudni a családja eredetét.
százfűlé-főzet || A szilvás gombóc ízére hasonlít a legjobban, lilás színű
Amortentia || Fenyő illatú.
titkok || régebben félt a lovaktól, mert az utcán többször is megijesztették a lovaskocsik, amiken a turistákat szállították.
azt beszélik, hogy... || Az, hogy titokban érdeklődik a sötét mágia iránt,. És, hogy párszaszájú, de aki ismer az tudja, hogy ez nem igaz.

A család

állatok || Grudil, az albínó bagoly

Családtörténet ||
Mivel emlékezet kiesése volt, nem emlékszik a szüleire – de természetesen nagyon is szeretne utánajárni a múltjának. A családot Helga néni jelentette számára, aki nagyon kedves volt, de kemény is. Ha Jimmy rosszalkodott, akkor elég szép pofont tudott neki adni. Helga néni most olyan ötven év körül lehet – a fiú sosem tudhatta pontosan –, és nagyon jó viszonyban álltak, amolyan anya-fia kapcsolatról beszélhetünk. Az apáca már évek óta vesz magához utcagyerekeket, ennek szentelte az életét. Mindig azt mondogatja – ha csak megkérdezik, miért tesz ennyit ezekért az elárvult kölykökért: "Nekem a célom az életben, hogy segítsek az elveszett gyerekeknek magukra találni."

Külsőségek

magasság || 160cm
testalkat || sportos
szemszín || zöldeskék
hajszín || barna
kinézet || Magas, sportos alkatú fiú. Általában farmer nadrágot és inget visel. A tisztaság nagyon fontos neki, hiszen az utcán nem volt lehetősége a fürdésre. Ezekre mind Helga nővér tanította meg. Ez amolyan rituálé nála, amit mindig be kell tartania. A haja mindig szépen meg van fésülve és rendezett. Jóképű kisgyerek, sokan mondanák: „ha felnőtt lesz a lányok dögleni fognak utána.”

A tudás
pálca típusa || 12 hüvelyk, rugalmas, juhar, főnix toll

Egyéb

Az amnéziája valószínűleg a szülei elvesztése miatt keletkezett.

avialany|| Sebastian Croft