Az igazság, az őszinteség és ami közöttük van

Kean magánbirtoka



Ez az a hely, ahova gyorsan elmenekült apja beskatulyázása és állandó piszkálódása elől, ahol az édesanyja is rendszeres vendég. A terület mágiával védett, és egy erdő veszi körbe. Mindent megtett azért, hogy muglik ne tévedjenek a környékre. A ház kívülről megtartotta eredeti alakját, belülről viszont kicsit modernebb kinézetet kapott., hála barátainak és egykori feleségének.

Sometimes the past come back,
Sometimes the future move away,
But everytime we and our decisions
are in the present.

Nyakunkon a háború, már nem tudom meddig sikerül elrejtenem mindenki elől, hogy nem teljesen azon az oldalon állok, ahol a családom jelentős része. De amíg lehet, addig kitartok, és csinálom a feladatom, figyelek, intézkedek, dolgozok és leginkább túlélek. Soha nem gondoltam, hogy aranyvérűként ettől kell majd félnem, de a háború pont elég indok és lehetőség lenne ahhoz, hogy Janus véletlen balesetnek álcázva eltűntessen a világ szeme elől. A Nagyúrnak meg aztán még annyira se hiányoznék, Dumbledore pedig nagyon kevés ráhatással van a családomra, most hogy nem tanul a Roxfortban egy Rowle sem. Talán anya lenne az egyetlen, aki megsiratna, de… miről is beszélek, ez nem én vagyok. Harcolni fogok a végsőkig, nem is érdekel mi lesz majd. Nem tör meg.

Összecsukom az előttem fekvő aktát, magamhoz veszek még néhányat, majd felállva az íróasztalomtól az előtérben lévő kandalló elé sietek. Vendégem bármelyik pillanatban megérkezhet, és nem szeretném, ha az üres házat látná először. Emily megkeresése meglepett, de mikor utánajártam pontosan a kérésének, akkor már nem is volt annyira meglepő. Az emberek nem változnak, és ismerem korábbról Mr. Deant, Janus figyelmeztetett is rá, hogy az őszinteség nem az erőssége.

Megállok a kandalló előtt, majd üdvözlöm a füst és porfelhőből kilépő kisasszonyt. A röpke bájcsevej után, amit megejtünk, a nappaliba vezetem, ahol már várja a kikészített sütemény és a hideg frissítő is. Miután helyet foglal valahol a kanapén vagy a fotelek egyikében, gondosan úgy helyezkedem, hogy szemben legyek vele, leteszem az aktaköteget magam elé az asztalra, majd egy kis mélázás után végül nem térek rögtön a tárgyra.
- Régen találkoztunk. Talán még éppen megkapta csak a Roxfortos levelét, ha jól emlékszem, Ms. Dean.
Nem mostanában volt, és ha tehetném én is szeretnék visszamenni arra az időre. Minden sokkal egyszerűbbnek tűnt, nem volt ennyi gond a vállamon, és legfőképp, nem kellett az egész világ előtt színészkednem. Ekkor már elváltam, és talán azért tűnhettem teljesen más embernek, de tettem egy ígéretet, és az ígéreteimet be szoktam tartani.
- Azt hiszem, nem mértem fel azon a partin jól a képességeit, és talán nem is annyira, de felelőtlenül tettem egy ígéretet, hogy bármikor, bármilyen üggyel fordulhat hozzám. Nos, meglepett, hogy egy ilyen egyszerűvel keresett fel, de mivel ez magának fontos, ahogy többször is hangoztatta, a legapróbb részletekig utánajártam mindennek.
Bár abban még nem vagyok biztos, hogy mennyit kéne átadnom neki belőle, hiszen ezek súlyos terhek, olyan információk, amik megváltoztathatják az életét. Nem csak az övét, hanem a családjáét is, a közöttük lévő kapcsolatot. Nem szeretnék az lenni, akire majd rányomják a bélyeget, mint a Dean család tönkretevője.
- Egy kis frissítőt? Vagy esetleg szeretné, hogy azonnal a tárgyra térjek?
Mielőtt még azonban bármilyen tárgyra is térnék, van egy fura mégis fontos kérdés, amit fel kell tennem. Talán nem látszik fontosnak, de Emily megértheti, ezekben az időkben, amikről ő talán még nem is tud, fontos a biztonság. Az ő biztonsága és az enyém is. Vajon mennyit hisznek el neki Harry meséjéből a temetőben? A Minisztérium döntése, hogy Umbridge-t küldjék oda, végül ugyan elbukott, de nem lehet mondani, hogy nem próbálták megállítani a lavinát.
- Ms. Dean, ki tud róla, hogy ma eljött hozzám?
A lehető legkomolyabb arcomat mutatom, amit talán egyszer láthatott még ötévesen, mikor meg lettek hívva a hivatalos eljegyzési partira. Az volt életem egyik legrosszabb időszaka, és muszáj volt fapofával végigcsinálnom.
Van viszont, ami nem olyan játék, mint az az eljegyzési parti, és az aktákból ki is derült számomra a lényeg. Most már csak az a kérdés, mennyire kell még óvatosnak lennie, mert a beszélgetésünk több momentuma és legfőképp a maga Emily jelenléte nem kerülhet ki ezeknek a falaknak az öleléséből.

[Anger and agony are better than misery]

Anger and agony are better than misery

Ólomsúlyként nehezedik a varázslótársadalomra a háború előszele. Jobb híján mindenki csak az utolsó cseppre vár, hogy végre közelebb kerüljünk a végső harchoz és ezáltal annak befejezéséhez is. Az utóbbi időben érzem én is igazán, hogy mit jelent félni. Félni a minket körülvevő világtól és a körülöttünk zajló eseményektől. A bizalmatlanság lett úrrá az embereken, nincs már egy jókedélyű beszélgetés, és vidám kacajt sem igazán hallani. A Roxfort búskomor légköre régi érzéseket ébresztett fel bennem: auror nagyapámat halálfalók ölték meg, a veszteség keserű fájdalmát még most is érzem. Rettegek, hogy ismét bekövetkezhet, bár aranyvérűként talán kevésbé vagyunk veszélyben. Legalábbis jó ebben a hitben élni, még akkor is, ha egyes körülmények aggodalomra adhatnak okot. Éppen ezért érdemes lenne tisztázni ezeket a bizonyos körülményeket – mielőbb. Ebben pedig a lehető legjobb segítséget találtam meg, azt hiszem.

Óvatosan végigsimítok hosszú, sötét tincseimen, mielőtt a kandallóhoz lépnék. A tükörben egy kissé megtört, hófehér bőrű lány köszön vissza. Az éles kontrasztot csak még jobban erősíti az alakját kiemelő fekete, magasderekú nadrág, valamint a sötétszürke kabát is. Miután megbizonyosodom róla, hogy a helyzetből többet már úgysem tudok kihozni, egy mély levegőt veszek, belépek a kandallóba, lehunyom a szemhéjaimat, majd egy pillanattal később máris a célállomáson termek.

Ahogy kinyitom a szemem, azonnal megpillantom Mr. Rowle formálódó, egyelőre a portól homályos alakját. Izgalommal kevert, mégis feszült hangon köszöntöm, melynek kifejezetten jót tesz, hogy vendéglátóm egyszerű bájcsevejjel próbálja oldani a hangulatot. Ennyire feltűnő lett volna, hogy ideges vagyok?

Ahogy kényelmesen elhelyezkedem az egyik fotelben, hirtelen ismét elgondolkozom, hogy jó ötlet volt-e idejönni, de igyekszem megnyugtatni magam, hogy nem tehettem mást, muszáj kiderítenem, hogy mi áll a háttérben. Tekintetemet Mr. Rowle barna szemeibe fúrom, ahogy egy aktaköteget helyez el maga előtt. Hát abban van az igazság? Gyomrom a gondolatra összerándul, egy pillanat erejére hányinger tör rám.

- Valóban, nem ma találkozunk utoljára. Jó lenne, ha még azok az idők járnának, nem igaz? – mondom kedves, mégis keserű hangon.

Hát kinyomozta. Félek bevallani, de tartottam tőle, hogy Mr. Rowle nem fog komolyan venni, és el fogja utasítani a kérésemet. Márpedig ezt nem hagyhatom annyiban. Meg kell tudnom, hogy Mason halálfaló lett-e. Csak úgy tudom megvédeni a családomat és a szeretteimet, ha tudom, mire kell számítanom.

Ahogy itallal kínál, egyszerre érzek mardosó szomjúságot és kíváncsiságot. Túl sokat vártam a válaszokra, egy percnél sem bírnék ki többet.

- Az elfogadható opció, hogy először a tárgyra térünk, utána pedig jöhet egy frissítő? – nyögöm ki nagy nehezen a szervezetem által is elfogadható választ.

Úgy tűnik, hogy Mr. Rowle nem igazán szeretné elsietni az eredmények ismertetését, és annak ellenére, hogy belülről feszít a kíváncsiság, mégis türelmesnek mutatom magam. Ahogy megkérdezi, hogy ki tud a mai találkozónkról, hirtelen rossz érzés támad bennem. Talán aggódnom kéne emiatt is?

- Természetesen senki. A kérésemről egyedül Ön tud, Mr. Rowle, és az Ön által megszerzett információkat sem szándékozom másokkal megosztani. Feltéve, ha... – harapom el a mondat végét, mert erre egyáltalán gondolni sem akarok. Megijeszt és egyszerre bizalmat is kelt bennem Mr. Rowle elővigyázatossága. Arcomra kiül a félelem és a gyanakvás, de igyekszem legyőzni ezeket a negatív érzéseket.

- Mr. Rowle, tudnom kell, hogy mit derített ki. Mondja: veszélyben vagyunk? Igazak a pletykák és Mason tényleg melléjük állt? Kérem... – ahogy hangom szinte könyörgővé válik, kezeim ökölbe szorulnak. Itt az igazság pillanata.
Essünk túl rajta.

Sometimes the past come back,
Sometimes the future move away,
But everytime we and our decisions
are in the present.

Nem gondoltam volna, hogy a kandallóból kilépő hölgy annyira gyönyörű lesz, pedig csak egy beszélgetésre érkezett. Ha nem tudnám, mi volt az indoka a látogatásának, akkor azt is hihetném, hogy meg akar hódítani. Persze, tudom, hogy elég nagy közöttünk a korkülönbség, de bizonyította már elégszer a szerelem, hogy ez nem lehet akadály.

De itt biztos nem erről van szó, ezért nem is érdekes a jelen szempontjából. Ahogy elfoglaljuk a helyünket, annyi mindenbe akarok hirtelen belefogni, hogy nem tudom eldönteni melyik is legyen az első. Viszont, hogy szeretnék-e ténylegesen megragadni az első talákozásunk idején, erre nem tudok olyan választ adni, ami mindenkinek elfogadható. Nem igazán mennék vissza azokhoz az időkhöz, de az tény, hogy sokkal jobb volt, mint a mostani kényes helyzet idején.

Csak bólintok egyet a frissítővel kapcsolatos javaslatra, talán tényleg jobb lesz túlesni ezen az egészen. Még akkor is, ha maga az információ fájni fog. A biztonság azonban mindennél fontosabb, így mielőtt bármit is mondanék, szeretnék meggyőződni róla, hogy senki sem tud a megbízásról és a találkozóról. Az én helyem is veszélybe kerülni mind a családon belül, mint a Minisztériumban és a Rend nem hivatalos kémeként is. Valamint Emily is veszélybe kerülhet, és bár most még védené a családja, később a Roxfortban ezt akár el is veszthetné. Szóval mindenképpen szeretnék elébe menni a dolgoknak.
- Köszönöm szépen. A kényes helyzet miatt jobb, ha erről csak ön tud és én. Mind a kettőnket bajba sodorhat, ha megtudják, találkoztunk és főleg az, ha megtudják miről is értekezünk.
Sóhajtok egyet, ahogy meghallom a kérlelést, és a gondolati sürgetést is. Nem fogom akkor tovább húzni az időt. A halom egyik részét leveszem, ott ahol megjelöltem, mert az egy másik ügyhöz és mégis Emilyhez kapcsolódik.
- Először egy másik, ki nem mondott kérésével kezdeném. Ez sem lesz könnyebb, mint a kérdése, amit feltett. A nagyapjáról van szó.
Átadom a köteget, amik szépen sorba vannak rendezve. Tanúk kikérdezésének másolatai, gyanúsítottak kihallgatásának jegyzőkönyvei, helyszíni felvételek. Ez utóbbiak ismerősek lehetnek. Képek az áldozatról, rendőrségi jelentések és egy papír, amin az állt: Megoldatlan. A főcímen pedig Emily nagyapjának a neve szerepelt. Minden benne volt, amit valaha ki tudtak deríteni, de én tovább mentem, hiszen voltak olyanok, amiket csak gondolatban mondtak el.
- Kérem, az utolsó dossziét nagyon óvatosan kezelje. Az lenne a legjobb, ha ki sem kerülne ebből a házból, hanem elégethetnénk. Illetve óhaja szerint eltenném én megőrzésre, amit bármikor újra megtekinthet.
Az utolsó vékonyka kis dossziéban csupán néhány lap szerepelt. Többségében a helyszínen lévő aurorok beszámoló voltak, de ezen sorok egyike sem szerepelt a korábbi anyagban. A gondolati úton történt információszerzést sajnos nem fogadja el a bíróság. Pedig mennyi mindent megoldhatnék így.

Végignézek az előttem ülő fiatal hölgyön és elönti a szívemet a szomorúság. Miért kell olyanokat is belekeverni egy háborúba, egy harcba, akiknek egyébként nincs köze hozzájuk? Miért kell ezt a generációt is megfertőzni azzal a bűnnel, ami minket már elragadott? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre soha nem kapom majd meg a választ.
- És hogy válaszoljak a kérdésére is. Igen, veszélyben lehet a családja és a maga élete is. De az igazi válasz az előttem lévő aktákban vannak.

[- Mr. Rowle, tudja, hogy a világért sem ártanék sem Önnek, sem a családomnak. Márpedig, ha jól gondolom, itt ennek is tétje van. Magam miatt nem félek, de semmiképp sem szeretném, ha a szeretteim veszélybe kerülnének. Ha már most nincsenek abban]

Feszültségemet egy pillanatra sem tudom leplezni, a csend mélyen ránk telepszik, kínozva és szétcincálva minden egyes idegszálunkat. Kósza gondolatként átfut az agyamon, hogy ehhez talán még nem vagyok elég idős és érett, lehet, hogy nem kéne olyasmibe ütnöm az orromat, amiből nagyobb bajom származhat. De mégis, hosszú évek óta gyötör az emlék és a fájdalom, most pedig, hogy újabb és újabb pletykák terjednek átállt varázslókról, úgy érzem, itt az ideje, hogy szembesüljek a tényekkel.

Bár nem érzem magamban száz százalékosan az erőt, tudom, hogy Mr. Rowle a lehető legmegfelelőbb és legmegbízhatóbb támaszom lesz ebben a helyzetben, segít megbirkózni mindazzal, amit hallani fogok – legyen az bármi. Ez a gondolat ad némi lendületet és kitartást ahhoz, hogy túlessünk ezen a beszélgetésen. Ennyi egyelőre elég is számomra.

Szavai vészjóslóan csengenek, és annak ellenére, hogy értem, miért szeretné a lehető legnagyobb diszkrécióval, titokban kezelni a találkozásunkat, hirtelen megérzem ennek a helyzetnek a súlyát, mely fullasztóan nehezedik most rám.

- Mr. Rowle, tudja, hogy a világért sem ártanék sem Önnek, sem a családomnak. Márpedig, ha jól gondolom, itt ennek is tétje van. Magam miatt nem félek, de semmiképp sem szeretném, ha a szeretteim veszélybe kerülnének. Ha már most nincsenek abban – teszem hozzá halkan, már-már kérdő hangon.

Igyekszem megőrizni higgadtságomat, és úgy tűnik, hogy ez célravezetőnek is bizonyul. Kissé előredőlök, ahogy hallgatom, a nagyapám hallatán viszont idegesen hátra dőlök a székben. Mintha pofán csaptak volna csupán a puszta említésével is. Pupilláim kitágulnak, légzésem felgyorsul, ahogy átveszem a súlyos paksamétát arról az esetről. Félve, sőt, rettegve nyitom ki, a fényképek láttán könny szökik a szemembe. Merlinre, ennyire nem akartam elérzékenyülni. Idegesen becsapom a dossziét, majd Mr. Rowlera pillantok.

- Mr. Rowle – mégis mi van abban a dossziéban? – teszem fel a kérdést, mert nem bírom megnézni. Ujjaim lassan rácsúsznak az említett mappára, de egy ideig csak pihentetem rajta a kezemet, amíg erőt gyűjtök. – Mondja csak… Fájni fog? – kérdezem kissé megtörten, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve kinyitom mégis.

A szívem a torkomban dobog, ahogy a pár lapból álló dossziéra pillantok. Olvasni kezdem az eddig ismeretlen leírásokat, s közben ismerős neveket vélek felfedezni az anyagban, legalábbis ami a megkérdezetteket illeti.

„A tettes minden kétséget kizáróan ismerte mind az áldozatot, mind annak otthonát, közvetlen hozzátartozóit.”
„Feltehető, hogy a tettes az áldozat közvetlen közeléből, esetleg családjából származik.”
„A család oldalágában felfedezhető halálfaló-gyanús, sötét varázslói tevékenység.”

Mintha forró vízzel öntöttek volna le. Mozdulatlanná dermedek a sorokat olvasva, még pislogni is elfelejtek. Távolról hallom csupán Mr. Rowle cseppet sem megnyugtató szavait, bennem pedig egyszerre vetődnek fel és ragadnak bent kérdések. Esdeklően pillantok fel, tekintetemmel szinte könyörgöm, hogy mondja azt, hogy ez csak egy kegyetlen, rossz tréfa, egy tévedés, húzza elő egy másik kupac iratból a cáfolatot, tegyen bármit, csak szabadítson meg attól a félelemtől és fájdalomtól, ami rám telepedett az elmúlt pár percben. Ismerem. Ismerem a gyilkosát, talán a közelében is élek. Hogy lehet ez? És ki lehet az? Mason nem tehette, hiszen közel velem egyidős. Kisgyermek volt még ő is akkoriban. De mégis, a pletykák… Egyre többen mondják, hogy talán ő is halálfalónak állt.

- Azokban? – mutatok izgatottan az előtte heverő dokumentumokra – Ezek szerint ennél is többet tudunk? Mondja, Mr. Rowle… Ismerem a gyilkost? Ugyanaz fenyegeti az életünket most, mint akkor? Hogyan védhetném meg a családomat? – szegezem neki a kérdéseket, de valójában alig várom, hogy elmondja, mit derített ki. Félelmetes belegondolni abba, hogy ez az egy információ az egész életemet felforgathatja – fenekestül.

Sometimes the past come back,
Sometimes the future move away,
But everytime we and our decisions
are in the present.

Azt hiszem, vannak néhányan, akik félreértenek. Nem mondom, hogy nem lennék olyan jó, mint aminek beállítanak, de az tény, hogy sokkal rosszabb vagyok, mint aminek hisznek. Rengeteg a hátsó szándékom, és egyre nagyobb rejtett szobára van szükségem a meglapuló fontos információkat rejlő akták miatt. Azzal, hogy megígértettem vele, senki sem tud arról, hogy idejön, nem őt akarom védeni. Nem igazán érdekel, hogy mit kezd utána az információkkal. Egy feltételem volt, és biztos vagyok benne, hogy ehhez tartani tudja majd magát. Mert az nem tenne jót a jó ügynek, ha kiderülne, hogy inkább kém vagyok, mint Tudjukki követője.

Nem tudok nagyon mit mondani. Ami az aktákban szerepel az mind olyan mértékű információ, hogy még a legerősebb embereket is képes lenne megtörni. Ki várná akkor el egy ilyen fiatal lánytól, hogy megbirkózzon a kapott információkkal?
- Azt nem tudom fájni fog-e, de az biztos, hogy nem esik majd jól.
Néha azt kívánom bárcsak ne látnám mások gondolatait. Bárcsak azok a pillanatok megmaradnának maguknak, de nem. Az áldás néha nagyon is átok, és ilyenkor a világból kimenekülnék, ha tehetném. A kérdése nyomán rátettem a kötegre a kezemet. Igen, minden ezekben van, amik nem hivatalos jelentés részét képezték, minden olyan személy vallomásával, akiket el tudtam érni.
- Igen, ezekben. – Sóhajtok egyet, mert a következő kérdésekre viszont nem szeretnék felelni, de ha már elhangzanak, akkor kénytelen vagyok. – Igen, ismeri a gyilkost, bár nem biztos, hogy az, akire gondol. Igen, most is van közöttük olyan, aki akkor is fenyegette a családját.
Az utolsó kérés már sokkal bonyolultabb és sokkal összetettebb. Nem is tudom, hogyan kéne úgy fogalmaznom, hogy mindenkinek jó legyen. Neki, nekem, a családjának. Végül kihúzom magam, és előállok néhány javaslattal. Bár, ezek most nagyon keveset fognak érni, később, ha vége a háborúnak és Tudjukki elbukik, akkor még lehet haszna.
- Az egyik megoldás, hogy testőröket fogad, olyanokat, akikben megbízik. Jelenleg ez egy nagyon szűk kör, de van néhány exauror ismerősöm, akik még azelőtt eltűntek, hogy a helyzet élesebb kezdett volna lenni. Megadhatom az elérhetőségüket. De talán az lenne a legjobb, ha nem tenne semmit. Ha elkezd mozgolódni, akkor talán rájönnek, hogy tud valamit. A helyzet nagyon ingoványos, jelenleg senki sem tudja, hogy mi lenne a legjobb. Talán az, ha nyaralás cím alatt elhagynák az országot.
És persze nem is jönnének vissza egy jó ideig. Egy nagyon hosszú nyaralás lenne, mert ha nincs vége a háborúnak rövid időn belül, akkor valószínűleg soha nem térhetnek vissza. A helyzet az, hogy jelen állás szerint csak akkor lennének veszélyben, ha valamilyen feltűnő dolgot tesznek. Addig amíg igyekeznek semlegesek maradni, nem fogja bántani őket. Az aranyvérűek kincset jelentenek az országban, ha bármilyen módon kevesebb lenne belőlük, akkor a saját elméletüket kezdenék el aláásni.
- A legjobb az lenne, hogy ha egyelőre nem tenne semmit vagy csak szépen lassan, nyugodtan. A lényeg, hogy bármit is tervez, ne szúrjon szemet azoknak a családtagoknak, akiket ott lát.
Felveszem a dossziét az asztalról, és Emily felé nyújtottam. Ideje, hogy megtudja az igazságot. Nem akarom, hogy húzza az időt, ezért ki is nyitom neki, mielőtt még felé nyújtanám. Van, amin túl kell esni minél hamarabb.
- A szemtanúk leírása alapján Mason volt az, aki közrejátszott a nagyapád megölésében, és most is az elsők között tért vissza a Nagyúr oldalára. Jelenleg nem tudom megmondani hol van, talán valamilyen kiküldetésen. Sajnos annyira nem állok közel a belső körhöz, hogy minden kérdésre pontosan meg tudjam szerezni a választ.
Figyelem a reakcióit, ahogy átfutja a jelentést, és készen állok arra, ha esetleg rosszul lenne akkor tudjak segíteni neki.