Szent Brútusz Szigorított Javítóintézet

Mint a neve is mondja, ez egy elvileg nagyon szigorú javítóintézet. London gyárnegyedében található, kissé lepukkant környéken. Az ide kerülő fiatalkorúak vagy nagy bűnt követtek el, például sorozatos rablást, narkóárusítást, nemi erőszakot vagy ilyesfélét, vagy szülei úgy gondolták, itt majd kinevelik belőle az egyes ferde hajlamokat, és rendes embert faragnak belőle. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna mondjuk, de ez van.
Komor, téglából készült épület, ami magas, terméskő kerítéssel van körbekerítve. Tetején szöges drót húzódik végig csinosan. Az ablakokon kivétel nélkül rács van mindenhol, bár igaz, itt-ott már csak a szentlélek tartja fönt.
Persze innen is ki lehet jutni, csak tudni kell, hol és mikor, meg hogy meddig kell visszaérkezni.

magánkaland ;;

Norkys ;;

Kabátomat összehúzva lépek ki a megvilágított utcára, mely már éjszakai fényben pompázott. Furcsa, hogy már este hét órakor milyen sötét van. Lehet, hogy kicsit korábbra kellett volna megbeszélni ezt a találkozót. Vagy talán későbbre. Ígyis tíz perc késésben vagyok. Örülök, ha Kys még ott lesz, ahol megbeszéltük és nem megy vissza, haza. Haza. Ki tudja, hol lakik. Vagyis mondta már párszor, de én nem konyítok a földrajzhoz.
Hajam lófarokba felkötve himbálózik tarkóm fölött, ahogyan lépkedek. Egy. Kettő. Elölről egy kis része lelóg, majdhogynem eltakarva egyik szemem. A kabátom a világoskék különböző árnyalataiban tündöklik. Cuki kis ruha, az egyik kedvencem. Alulról farmer és egy világos-pinkben tündöklő Converse tornacsuka fedezhető fel.
Ahogy elhaladok a különböző kirakatok mellett, csak úgy csillog, villog a sziluettem, egyszerűen fantasztikusan nézek ki, hisz, mikor nem. A velem szembe jövő fiúk, különös, frusztráló, szinte már levetkőztető tekintete is erről árulkodik, ám ezt már rég megszoktam. Nem zavartatom magam ily mugli ifjak pillantásai miatt. Úgy sincs esélyük nálam. Hisz már annyi varázsló megbukott, miért pont nekik sikerülne.

Befordulok a St.Jacob street sarkán a Summer streetre, minek végén, várhatóan egyik barátnőm, Norkys Graham vár rám. Persze csak ha nem unta meg a várakozást, ami bizony könnyen meglehet. Hogy lehettem ilyen? Elaludtam, igen, de akkor is. Öt perccel indulás előtt még a hajamat vasaltam. Borzasztóan szétszórt vagyok mostanság.
Mikor kilépek, egyből megpillantom a griffendéles csajt, kinek fekete fürtjei mindig is megmozgatták agyam tekervényeit. Vajon hogy lehet ilyen természetellenesen gyönyörű színe a hajának? Na, majd egyszer megkérdezem.
- Szia Kyys. – köszönök rá vidáman, máris csacsogó hangon, majd odatipegek hozzá és három puszi kíséretében üdvözlöm.

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

* * * * *

magánkaland ;;

Emma ;;

Emma Hailey Grey. Igen, vele találkozom, az örök vidám, mindig csinos élet kedvel teli lánnyal, aki mindig megmosolyogtat azzal, hogy sosem kócos a haja, és mindig megy az összes kiegészítője a cipőjéhez. Igen, ez a lány maga a divat két lábon járva, ami engem nem féltékenységre ösztönöz, sokkal inkább felnézek rá. Neki is biztosan vannak problémái, de ez sosem látszik rajta. Ha kialvatlan, eltünteti a karikákat a szeme alól, ha szomorú vagy sírt, egyszerűen felkap egy napszemüveget a kisírt szemeire, és mindenki azt hiszi, minden rendben van nála.
A gondolkozás közben lassan megérkeztem a Summer street sarkára, és megálltam a főút mellett. Remélem nem hiszik majd azt az emberek, hogy stoppolok, utálom, ha a férfiak modortalanul fütyülgetnek az ifjú hölgyeknek pajzán szavakat kurjongatva. Kiráz a hideg, ha ezekre az ocsmány tapló soviniszta alakokra gondolok.
5 perces várakozás után kezdtem kellemetlenül érezni magam a haloványan megvilágított út mentén, így a közelben kimagasló toronyórára pillantottam, de már hallottam is a harangozást, 7 óra volt pontosan.
-Hm, már itt kéne lennie. - morfondíroztam magamban, ami hangosra sikerült, és ki is mondtam a mondatot, ami épp az agyamon futott át. Szerencse,hogy nem jár most erre senki, legalább nem néznek komplett idiótának. Mellem elé kulcsoltam kezeim, majd lábammal ütemesen a földön kezdtem el kopogni vele. Már majdnem sarkon fordultam, amikor meghallottam Emma hangját, ahogyan rám köszönt, majd odatipegett hozzám cuki kis rózsaszín cipőjében, szinte rezzenéstelenül, tűrtem a három puszit az arcomra, mire észhez kaptam már előttem állt teljes pompájában.
-Szia, Emma. Ma is nagyon csini vagy, de csak mint mindig. Mond csak, hol késlekedtél ? - kérdeztem lágy hangon tőle, nem megrovóan és nem is követelőzően, csak amolyan érdeklődő hangszínnel. A választ még nem is hallottam, de sejtettem, hogy a pipere dolgok állnak a háttérben.
Miközben a választ adta meg nekem, én melléléptem, belekaroltam, és sétálásra invitáltam szavak nélkül, magyarul mondva elkezdtem előre sétálni, és ő felvette velem a tempót.
-Na és ötlet a mai napra ? Mit szólnál valami izgalmas dologhoz ? -kezdtem el az ötletelést, és közben azon járt az eszem, milyen dolgot kéne csinálni, hisz még gyerek az este.

* * * * *

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag


Emmácska a magyarázkodással van elfoglalva, Kys, neked pedig valami izgalmas dolgon jár az eszed. Már rég volt részed valami izgalmas kis kalandban, úgy gondolod épp itt az ideje egy újabb, formabontó rosszaságnak, melyet nagy valószínűséggel senki sem fog megtudni. Nagykorú vagy. Még szép, s ebből kifolyólag szabadon használhatod pálcádat, adódjon bármi is, ez nem fog nehézséget okozni, főleg nem neked. Emma. Igaz, te még kiskorúnak számítasz, így részedről a varázslás tiltott, bár ennek ellenére pálcád, mint mindig, most is zsebedben lapul. Fő az elővigyázatosság ugyebár, ki tudja, mikor fut össze az ember lánya egy-egy cukrosbácsival, szatírral.

Miközben vidáman csacsogtok, a legfrissebb pletykákról és a legjobb pasikról, meg még az isten tudja miről, egyre csak sötétedik. Észre sem veszitek a változást, a beszélgetés jócskán lefoglal titeket, így ez csöppet sem meglepő, míg nem egyszer csak teljesen elsötétedik minden. Mögöttetek egy lámpaoszlop áll, de ne reménykedjetek. Nem világít, nincs is benne égő. Sőt! Körbenézvén azt is jól láthatjátok, hogy az utca túloldalán is sötétség honol. A legközelebbi fényforrás egy bolti kirakat, tőletek úgy körülbelül 20 méterre van. Visszasétáltok, vagy itt maradtok és feltaláljátok magatokat?
Itt? Egyáltalán hol is vagytok? Talán először be kéne azonosítani a Summer street eme részét. Emma, te londoni vagy. Nézd csak meg jól azt a mögöttetek tornyosuló épületet, a magas kerítéseket, a kísérteties kaput, lombtalan, kopár fákat. Akár egy kísértetház.

A Szent Brútusz Szigorított Javítóintézet, mely jelenleg üresen áll. Nyári szünet van, ilyenkor a csínytevő kis lurkókat sem tarthatják fogva.
Nos, itt a lehetőség. Az épület, mintha csak rátok várna. Kys, a hőn áhított kaland itt van tőled pár lépésnyire. Teszel érte valamit, vagy inkább visszafordultok? Megfutamodtok?

magánkaland ;;

Norkys ;;

Hát, gondoltam, hogy rá fog térni erre is, de minél hamarabb, annál jobb.
- Oh, köszike, tudod, ez a kedvenc cipőm, a kabátot meg egyszerűen imádom. – csacsogom boldogan, majd áttérek a magyarázkodós részre. – És azért késtem, mert elaludtam a tévé előtt és indulás előtt fél órácskával keltem fel. A sminkem még nem volt sehol és a hajam sem vasaltam ki. Így fél óra alatt kellett összekaparnom magam. Bocsi. – mondom, bár ragyogó mosolyom csöppet sem a bocsánatkérésről árulkodik. Ez van, gyakran nem tudom visszatartani ki-kitörő mosolyomat. Imádok mosolyogni, ezt tudja mindenki, aki ismer.
Kys közelebb lép, majd belém karolva sétálni kezd. Nem, ellenkezek, tartom a tempót így mellette lépkedve nézek, többnyire előre. Ismerem a város eme részét, már semmi újdonság nincs errefelé, maximum a kirakatok, de hát azokat sem frissítik túlságosan gyakran, így azokat is gyorsan meg lehet unni.
- Nem tudom Kys. Igazából nem terveztem semmit. Na és van valami friss pletykád, pasikról? Esetleg lányokról tudsz- e valami megalázót mondani? Mi van a nővéreddel, Naddal? Tényleg átállt a sötét oldalra? Csak mert tudod errefelé sok mindent hallani, nem csoda hát hogy az ember nem tudja… - hagyom abba a mondat közepén, hagyom, hogy érvényesüljön, hagyom, hadd beszéljen ő is, ne csak már én. Az milyen már?
Kíváncsian tekintek rá, miközben elhaladunk egy fényes kirakat előtt, s közben magamban egy dallamot dúdolok, az egyik legfrissebb mugli számot, mely még akkor szólt a televízióban, amikor útnak indultam. Szemem lehunyván élvezem az éjszaka mardosó hidegét arcomon, majd mikor kinyitom szemem, hogy megnézzem barátnőm arcát, csak egy sötétségbe burkolózó szempárt látok, mely kétség sem fér hozzá, Norkysé, nem másé, ám a sötétség, borzasztóan aggasztó tényező.

Körbetekintek és minden sötét. A lámpák kiégve és az utolsó fényforrás csak az a kirakat, de az már nagyon messze van. Várjunk. Hol is vagyunk most?
Megfordulok s egy hatalmas, fölénk tornyosuló épületet látok. Egyszerre sikoly tör fel belőlem, majd mikor már teljes csönd állt be, a mellettem álló lányhoz fordulok és rosszat sejtető hangon suttogni kezdek.
- Ez a Szent Brútusz. Itt nevelik a rossz, hiperaktív gyerekeket. Ugye milyen kísérteties épület? Nem szeretek erre járni. Nagyon nem. Mindig megborzongok, ha ránézek. Tiszta Szellemszállás feelingje van, nem? – hadarom, s újból körbepillantok, hátha mégis találok erre valami fényforrást, valamit, ami talán menekvést jelentene.

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

Magánkaland ;;
Emma

A késés okát volt szerencsém megtudni, persze az volt amire gondoltam részben, nagy szerepet játszott benne Emma tipp-topp külseje és az örökös megfelelési kényszere mint magának, mint a külvilágnak. De nem baj, mi barátnői már hozzászoktunk ehhez, és nem is bánjuk, hisz a barátság annál érdekesebb, minél különbözőbb a két ember. Ekkor váratlan témát vetett fel a szőke barátném, Nad húgom volt a főszereplő, s megkérdezte, a sötét oldalon áll-e már.
-Ha rajtam múlik, nem áll ő át semmilyen sötét oldalra. Ő alapjáraton kedves lány, ha szigorúan fogom majd, akkor...akkor talán menthető eset még. Nem akarom, hogy rossz társaságba keveredjen, mert nem venném a szívemre ha önhibámból kallódna el. De most lapozzunk, nem szeretek róla beszélni.
Nyögtem ki aggodalmaskodóan, majd alighogy elkezdtem volna pletykákat ecsetelni, hirtelen korom sötétség árasztotta el az utcát. Az orrom hegyéig sem láttam, az egyetlen fényforrás a közelgő kirakat ablaka volt, ami hívogató sárga fényt árasztva biztosította, hogy megpillantsuk az előttünk álló monstrum épületet, a Szent Brútuszt. Emmának igaza volt miszerint ez az épület hátborzongató és tényleg olyan, mint egy szellemszállás.
De izgalmat akartam nem ? Itt áll előttem az izgalom téglába vésve, itt az ideje lépni.
-Te Emma, benézhetnénk ebbe a nevelőintézetbe. Tudom, hogy még a gondolattól is kiráz a hideg, de ilyenkor szinte száz százalékra biztos, hogy üres az épület. Szellemek meg a Roxfortban is vannak és szinte kivétel nélkül úgy fogyasztjuk el a vacsoránk, hogy ők ott repkednek körülöttünk. Na rajta Emma!
Mondtam lelkesítő hanglejtéssel, mert próbáltam meggyőzni a lányt, hogy menjünk már be ebbe a nevelőintézetbe. Mi bajunk eshetne, a pálcám itt van, és azt is kétlem, hogy halálfalók leselkednek az iskola bokrai mögött.
Miután szememmel felmértem a kerítést, ami az épületet övezte, de nem tűnt olyannak, amit egykönnyen megmászik az ember, ez persze érthető, hisz akkor a sok rakoncátlan lurkó mind ugrálna kifelé rajta,
-Alohomora.-szegeztem pálcám a zár felé, miután biztosra vettem, hogy egy árva lélek sem jár a közelünkben. Egy óvatos lépést tettem az intézet udvarának belseje felé, majd vigyorral a képemen szóltam Emmának.
-Na látod, semmi bajom nincsen, gyere be és nézzünk szét!
Szóltam neki, majd fordultam egyet a tengelyem körül örömömben, fél szememmel az udvart, fél szememmel Emmát vizslatva. Még mindig úgy hiszem, hogy semmi probléma nem lesz itt, de valahol egy kis hang azt súgja a fülembe, hogy állj.
Nem, most nem hallgatok erre az idióta hangra! Ez most egy kihagyhatatlan alkalom, hogy történjen végre velem is valami.
Feltekintettem az égre, és telihold volt. Nem csípem a teliholdat, csak rosszat vonz magával. Nem is mertem mondani a barátnőmnek, mire lettem figyelmes, bár lehet, hogy ő nem olyan babonás, mint én, de akkor is, jobb neki, ha nem tudja.
Nem akarom én befolyásolni, ugyan..

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag 2


Lányok, lányok, lányok…
Hát milyen dolog az, hogy betörtök egy mugli nevelőintézetbe? Szégyelljétek össze magatokat.
S miután ezt megtettétek, Emma összeszedi magát és megteszi, amit egyik Dolce Gabbana vagy Converse holmikat viselő „csajszitársa” sem tenne meg. Követi Norkys-t a „szellem-barlangjába”. Ha tudtátok volna, hogy mi következik, akkor még az ötlet, hogy átlépjétek a kaput, sem fogalmazódott volna meg bennetek.
Szóval miután végigsiettek a rövid kis bejárón, s bűbájjal kinyitjátok magatoknak a szintén csak óriási méretekkel kecsegtető bejárati ajtót, a sötét, kopár, s eléggé büdös folyosóra léptek. Semmi fényforrás, csupán Kys meggyújtott pálcája. Na most aztán merre? Hát persze, egyenesen előre, egészen a folyosó végéig, majd befordultok jobbra, közben be-benéztek néhány tanterembe, melyek szintén csak üresnek bizonyulnak. Igen, nem csak ti vagytok itt, de hát ezzel semmi újat nem mondok nektek, vagy igen?

Bizony Nork, jó megfigyelés, telihold van, ámbár, ez nem mintha túl sok mindent befolyásolna. Főleg nem engem.
Miután befordultok a már imént említett sarkon, na, még egyszer, a folyosó végén jobbra, egyszerre csak fényforrásra lesztek figyelmesek, ráadásul onnan jön, ahol eredetileg falnak kéne lennie. Na, most mi lesz? Megtaláltátok volna a többieket? Mindjárt kiderül. Norkys, téged a kalandvágyad egyszerűen arra hajt, Emma, téged pedig a félelmed Norkys után. Vajon ki lehet? Nyilván pár hajléktalan mugli, persze ti egyből valami dementorra, halálfalóra, vagy varázzsal bíró lényre gondoltok, de nem. Hehe, tévedtek, sőt, azok is, akik egyáltalán élő, lélegző dologra gondoltak, mert nem. Itt semmiféle mágiát nem találtok. A fény forrása is csak egy, a falba süllyesztett fehér gyertya volt, melyet vajon ki gyújthatott meg? Pont ilyenkor? Hiszen senki sem jár erre. Márpedig teljességgel biztos, hogy most, pár órája gyújtották meg, hiszen ha nem így lenne, akkor már csonkká égett volna a gyertya. Logikus.
Emma, te még mindig reszketsz, ám most kicsit megnyugodhatsz, semmi félelmetesre nem akadtatok, vagy talán mégis? Mikor oldaladdal nekidőlsz a falnak, egyszerre csak eltűnik a gyertya, sőt az egész fal oldalra csusszanva egy átjárót nyit meg előttetek. Nos, Emma, úgy látszik, szerencsés popsid van, viszont be mertek-e menni az egyre mélyebbre és mélyebbre hatoló, pókhálós, büdös alagútba? A döntés a tiétek, még nem késő visszafordulni.

magánkaland ;;

Norkys ;;

   Egyszerre úgy érzem, hogy még a szívem is megáll. A vérkeringésem abbamarad, s a nedű, mely életet táplál végtagjaimba, minden testrészembe, egyszerre kifolyik belőlem, felszívódik, mint a friss esővíz a csatorna nyílásain, teljesen fedetlenül hagyva a területet, melyen végigfolyt. Szinte minden élet kiszállt belőlem. Végtagjaim mozdulatlanná meredtek, s az arcomon még az utolsó, félelemmel megtöltött zavaros vigyor fedezhető fel. Mintha egy szobor lennék, vagy mintha sóbálvány átokkal sújtottak volna. Nem, szerencsére egyik sem, csupán barátnőm, Norkys szavai mélységesen lesújtottak rám, mint a középkori kivégzéseken a bárd, az áldozat nyakára. Megdermedtem a félelemtől, igen, úgy vélem ez a rendes kifejezés arra, ami éppen velem történik. Hangszálaim ledermednek, s mintha mozogni sem tudnék, pedig csupán akaraterő kérdése az egész.
Na, gyerünk Emma, össze kell szedned magad, máskülönben egész életedben így maradsz!
Huh. Nagyot szusszantok, majd arcomra ismét zavart mosoly ül ki. Mintha nem értettem volna Kys szavait, vagy megkérdőjelezném az elmeállapotát. Mégis, hogy gondolta? Törjünk be egy mugli intézetbe? Bocs, nem az én műfajom, viszont őt semmiképpen sem tudnám megállítani. Még kiskorú vagyok, s pálcámat csupán végszükség esetén használhatom, így varázslattal nem állíthatom meg, de ha megteszi, ha betör ebbe az ódon házba, akkor sajnos utána kell mennem. Bizony, hiszen semmiképpen sem maradhatok itt, egyedül. Nem, legjobb lesz, ha összeszedem magam és felnőtt nőhöz méltóan viselkedek. A baj csak az, hogy még nem vagyok felnőtt nő, de mindegy, ezen ráérek később agyalni.
   Remegő szájjal bólintok, s mikor pálcáját előre szegezve kinyitja, az ajtót közelebb merészkedek, s utána lábaim automatikusan megindulnak Norkys után, hadd lássa csak, bennem is van annyi bátorság, mint amennyi ő benne, bár mondjuk, ezt erősen kétlem. Mindegy, egyelőre meg kell tartanom a látszatot.
   Mikor átlépem a kapu határát, félősen tekintek fel a tetejére, mintha valami vízköpőre számítanék, pedig jól tudom, nincs ott semmi, főleg nem varázslény. Oh, milyen hülye vagyok, ám ekkor szemem megakad egy sokkal nagyobb, sokkal fényesebb, sokkal varázslatosabb dolgon. A holdon. Telihold van, s ez, nem tudom miért, de hirtelen félelemmel tölt el, egész testemben megremegek, s hirtelen libabőrös leszek. Nem tudom miért, mintha attól rettegnék, hogy odabent valami nagy és szőrös állattal, vérfarkassal találkozom, pedig nem. Ugye nem? Reszketve szaladok barátnőm után, majd gyorsan be a bejárati ajtón, mintha olyan reményeim lennének, hogy odabent teljes biztonságban vagyok, pedig nem., vagyis hát erősen kétlem, hogy így lenne.
    A Szent Brútuszban eléggé büdös van. Az a szokásos állott szag, melyet minden régi házban megízlelhetünk, az a gyomorforgatóan büdös, melyet most is van szerencsénk érezni. Pulóverem ujjával eltakarom orrom, így már nem érzem olyan erősen a szagot, majd Kys és az ő világosságot nyújtó pálcája mellett sétálva jobban szemügyre veszem a házat, jobban mondva az ókori berendezést. Hát ezek semmit sem haladnak a korral? A falakon képek, rajtuk mogorva arckifejezésű nők s férfiak. Nagy valószínűséggel az iskola régebbi igazgatói és igazgatónői. Jujj, hát ezek sem ismerték sem a korrektort, sem az arctisztítót, de még a szemceruzát sem, pedig jócskán rájuk férne.
   Zárt ajtók mellet haladunk el, valószínűleg tantermek, bár nem tudom, lehet szertárt is vagy iroda, esetleg holmi orvosi szoba, ki tudja. A folyosó végére érve jobbra fordulunk, és szemem egyből elkap egy fényfoltot, az újabb folyosó végén. Ez még nem is lenne gond, de mintha a falból jönne a fény. De az nem lehet! Jó isten, vajon kik lehetnek itt? Halálfalók, vagy valami rosszabb?
- Kys, látod ott azt a fényt? – kérdem, hangom remeg, már nem is próbálom leplezni félelmemet, semmi értelme.
   Lábaim lassan előre-előre pakolom, barátnőm után haladva, akit hajt a kalandvágy. Hát nem igazán értem meg, hogy miért csinálja ezt a kis kalandtúrát, de nem baj. Követem, mert félek egyedül maradni. Igen gyáva vagyok, és? Úgy gondolom, egy ilyen élethelyzetben 30-ból 25-en úgy viselkednének, mint én.
   Már csak pár lépés, s ott vagyok. Kys már elérte a pontot, hol „világít a fal”, s megkönnyebbült arckifejezését látva kicsit gyorsabbra veszem a tempót, majd mikor végleg odaérek, látom, hogy csupán egy gyertyát süllyesztettek a falba. Oh, de jó. Hangosan kifújom magam, majd oldalammal a falnak dőlök, ám ekkor eltűnik a gyertya, sőt az egész fal, s egy sötétbe burkolódzó átjáró bontakozik ki a sötétből. Na, most jön az a rész, hogy „én megmondtam, hogy nem kéne”.

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

magánkaland ;;

Emma ;;

Miután sikerült rávennem Emmát, hogy  ő is tartson velem, ami kicsit önző dolog volt, hisz tudtam, ha én bemegyek ő sem fog egyedül ácsorogni kint, a sikolyomra várva, de azért meg kellett tennem ezt a lépést, ha ma nem akarok unatkozni. A nevelőintézetet egy óriási, dohos és monstrum ajtó zárta el az udvartól. Előrántottam a pálcámat, és már is varázslattal kinyílásra kényszerítettem.
-Alohomora!
Harsogtam élesen, majd megvártam, amíg a barátnőm is betipeg utánam. Ekkor úgy döntöttem, jobban járunk, ha be is zárom azt az ajtót, ne hogy valaki be találjon jönni rajta vagy a járókelők ránk hívják a rendőrséget betörés gyanúja miatt. És nem csak gyanúja volt  a betörésnek, ha úgy vesszük lazán betörünk, mit sem törődve azzal, hogy ez közszolgálati intézmény. Jobban mondva elfelejthetem a többesszámot, hisz szinte az egész miattam van, Emmát nem  szabad belekevernem. De hát én ostoba már bele is  kevertem.
Nem lesz semmi baj!
Nyugtattam magam, majd magunkra zártam az ajtót.
-Colloportus.
Mondtam, és így biztosra mehettem, hogy semmiféle mugli nem jön majd be azon az ajtón, amit én lezártam ellenük. Ekkor pislogtam csak fel, hisz a vak sötétben semmit az ég világon nem láttam.
-Lumos.
Csúszott ki a számból ma a harmadik varázsige, közben pedig mélyeket lélegeztem a dohos levegőből. Előretartottam a már világító pálcám, és egyenes a folyosó vége felé szedtem a lábaim, egyetlenegyszer változtattam irányt, méghozzá jobbra kanyarodtam el. Időközben tantermek és egyéb szobák sokaságát véltem felfedezni a korántsem bizalomgerjesztő látványt sugárzó épületben. Többségük tanterem volt, kopott padokkal és rozoga székekkel, minta ezer éve nem tanult volna benne senki. Ahogy elérkeztünk a folyosó végére, újra jobbra fordultunk. ekkor valami szokatlanra lettem figyelmes. Valami világított, és pont ott, ahol eredetileg falnak kellett volna lennie. Vajon mi lehet az ? Valami részeges csavargó, esetleg rosszabb? Egy halálfaló bújik meg itt olyan felelőtlen lánykákra várva, mint én vagyok. A pálcám egyenesen a világító idegen felé szegeztem de ahogy elértük, csalódnom kellett -persze pozitívan- csak egy gyertya volt. De még világított, és ez szürreális, hisz akkor valakinek meg kellett gyújtania, méghozzá nem is olyan rég, hisz még javában égett. Akkor ki van itt az épületben?
-Mi a fene ?
Kérdeztem, majd hátrahőköltem, mert valami zajra lettem figyelmes. Emma egy járatot nyitott meg a hátsófelével avagy oldalával, nem igazán figyeltem, és ekkor szűkre húztam a szemem. Melyik az okosabb döntés? Gyáván visszafordulni, és otthon azon enni magam, vajon mi lett volna ha? Vagy szembe nézni az esetleges veszéllyel és következményeivel?
-Nyomás Emma drága, szétnézünk ott!
Mondtam lágy, biztató hangon a lánynak, aki kicsit feszültnek nézett ki. Ahogyan bekukkantottam a helyiségre, amit felfedezett. Tele volt pókhálóval, mélyebbre és mélyebbre vezetett , akár egy labirintus vagy alagút. Mi lehet odalent?
Kaland és izgalom avagy halál és rettegés? Könnyen megtudhatjuk, csak le kell mennünk, csak egy kicsit egészen a büdös kis járat közepéig. Akárcsak magamat nyúznám, ez nevetséges, ha én ennyire hülye vagyok vajon Emma fejében mi járhat?
-Akkor, mehetünk?
Kérdeztem, miközben az arcát fürkésztem, remélem beleegyezik a dologba és mehetünk.

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag 3


Ejj-ejj….
Az a kalandvágy, az az akaraterő, az a határozottság. Most mit mondhatnék? Erre vártam.
Emma. A helyzet úgy bán tűnik, hogy van választásod, pedig nincs. Vagy lemész Norkyssal, vagy ott maradsz, egyedül, a sötét, kísérteties házban. Ezt pedig nagyon nem szeretnéd, így hát félve, bár de lemerészkedsz griffendéles barátnőd után. Poron, piszkon, pókhálókon és minden más undorító dolgon keresztül vezet utatok, míg nem egy fáklyákkal kivilágított, kis terembe értek. Na, vajon itt mit találtok? Hát nem sok mindent. A terembe egy „ajtó” nyílik, ahonnan jöttetek és kettő kifelé, a jobb és baloldalon, ám azokat egy-egy koromfekete rács zár el tőletek. Nem tudtok tovább menni, ez egyértelmű, s már most elárulom, mágiának semmi haszna, a rácsokat áttörni nem tudjátok, sem felemelni, átváltoztatni, semmit nem tudtok velük kezdeni.
   A terem közepén egy emelvény áll, melyet könyvek megtartására szántak. Egy fából tákol, jócskán csak korhadt kis tákolmányról van szó, s a könyvnek szánt helyre egy pergament tűztek, s azon girlandos betűkkel, rövid szöveg díszeleg:

„ Jobb vagy bal, most választhattok, ám gondoljátok meg jól.
Egyik irányban egy zsákutca, benne dühös acromantulák serege,
a másik irány viszont jobb, békésebb utakra visz,
hol csak pálcátok s eszetek kell.
Szóval a tét, nem kicsi, s bizony a választás rajtatok áll.
Ha jobb, ha bal, visszafelé már nincs irány. „

Úgy gondolom lányok, ez bizony egyértelmű. Ha már választottatok a kettő közül akkor kiáltsátok el, hogy melyiket, s az kinyílik, ennyire egyszerű. Hajrá és aztán nehogy a pókhálók között találkozzunk újra. Ne feledjétek, tartsátok nyitva a szemeteket, ki tudja, a megoldás talán ott van a sorok között…

magánkaland ;;

Norkys ;;

Akárcsak egy időutazás. Mintha visszamentünk volna a múltba, a tizenöt perccel ezelőtti múltba, mikor betenni készültünk lábunkat ebbe az átkozott, idióta épületbe. Soha többet nem akarok idejönni, soha többé nem akarom látni a hatalmas vaskaput, soha többé nem akarom látni a Summer street utcácskát jelző táblát. Pedig ha belegondolok, hogy milyen jó kis cipőbolt van itt az utca végén. Szívem fájdalom tölti el, milyen jó lett volna, mondjuk ott felfedező hadjáratot indítani, nem pedig itt, egy ódon épületben, melytől a hideg is kiráz. És igen most éppen ugyanúgy, sőt talán jobban félek, mint akkor. Akkor, mikor nemet kellett volna mondanom és sikítva visszaszaladnom. Milyen békésnek tűnik még a kietlen sötét utca is ehhez a látványhoz képest. Hülye voltam, hogy Norkys után jöttem, s szerintem ez után a kaland után jobban megfontolom, hogy hol és mikor találkozzunk. Most már tuti nem fogok talit megbeszélni estére, mikor már a legtöbb bolt bezárt. Még a Gucci is. Szörnyű. Haza akarok menni!

   Már éppen meg akartam fordulni, hogy sietve megkeressem a kijáratot, mikor Kys magabiztosan megindult a járat mélye felé. Én csak rémülten, dermedten álltam ott, egyhelyben.
- Kyys! – kiáltottam, majd gyorsan utána siettem, s a járatban utolértem. Nem igaz, azt hittem az előbbieknél rosszabb nem jöhet, de úgy látszik tévedtem. Ez sokkal, de sokkal rosszabb. Pókhálók, piszok, kosz. Jó isten, hogy fog ezek után kinézni a Conversem? És a felsőm? Nem, inkább bele sem gondolok, mert már így is a sírás kerülget. Teljesen kétségbe vagyok esve. Mit tegyek? Persze, követem Norkyst, és?
- Kys, meddig akarsz menni? – érdekes kérdés tekintve, hogy most először járunk itt, s biztosan nem tudja a választ. Lehet, hogy őt átjárja a „hűdejó” kalandvágy, de engem inkább a félelem, a kétkedés jár át.

   Na véégre. Itt az alagút vége, de. Ez nem lehet igaz. Jobb és valahogy mégis rosszabb. Jobb, mivel megszabadultunk a pókhálóktól, de rosszabb, mivel nem tudunk tovább menni. Két rácsos ajtó, akárcsak a középkori zárdákban, börtönökben. Huhú, mondom, mint egy időutazás, már csak az az ócska, béna és abszolút, de divattalan göncök, melyekben a nők jártak régen, meg a gusztustalan hajviselet, melyet a zsír tart össze. Vá, még belegondolni is rossz.
   A középen álló emelvényhez sétálok, hangosan felolvasom a szöveget. Hangom kissé remeg, de gondolom Nork megérti, szerintem ő is fél, sőt biztosan, csak hát jól titkolja. Ez a szöveg szörnyű. Vagyis, most merre? Nem tudom, sosem voltam jó az ilyenekben.
Ellépek az ósdi tákolmánytól, majd Norkysra és a sorsra bízva magam a fal mellé roskadok és reménytelenül tekintek körbe. Teljesen reménytelen vagyok, és hogy a griffendéles megfejtené a rejtvényt? Kétlem, bár, ki tudja.
   

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

magánkaland ;;

Emma ;;

Lassacskán megérkeztünk mindenféle mocsok, pókháló és egyéb undormány közepette a terembe, amihez a folyosó vezetett. Alaposan körülnéztem, és két ajtót pillantottam meg, már kaptam volna a pálcám, hogy kinyissam őket, mikor a szemem elé tárult egy kis emelvény, rajta egy könyvel. Emma felolvasta a rajta álló szöveget, és nem éppen megnyugtató kis rejtvény volt. De ki rakhatta oda? Valaki szórakozik velünk vagy mi? Óriás mutáns pókok vagy az eszem használni. Valahogy egyik sem éppen kecsegtető ajánlat, de akkor már inkább az utóbbi.
-Szerintem jobbra kéne mennünk. Azt mondja hogy a másik irány viszont jobb, békésebb utakra visz. Benne van a nekünk tetsző szócska nem?
Fordultam szőke barátnőm felé, aki kicsit megilletődve állt a falhoz lapulva, ezért kötelességemnek éreztem megnyugtatni őt.
-Nyugi, Emma! Biztosan valaki hülyül, nem kell megijedni, megígérem neked épségben megyünk innen haza!
Néztem rá félmosollyal az arcomon, azért nekem sem volt olyan jó kedvem, hogy teli pofával vigyorogjak. Próbáltam leplezni megilletődöttségem,  és még a hangom sem remegett, remélem Emma semmit sem vesz ebből észre, mert egyikünknek nyugodtnak kell maradni és én rángattam őt bele ebbe az egészbe.
De mi lesz ha nem így lesz? És itt halunk meg. Te jó ég, ebbe már bele se merek gondolni. Mi lenne Emma családjával? Mi lenne Jessicával, Nadalia megölné? És az én lelkemen száradna mindkettőnk halála, ez borzasztó érzés.
Csatt!
Visszhangzott az egész teremben amikor képen töröltem saját magamat. Na jó, nem éppen ez az önmagam lehiggasztására szánt legmegfelelőbb eszköz, de valamivel el kell terelni a rémes gondolataim. Mielőtt Emma rákérdezne mi a bajom, valamivel meg kéne előznöm.
-Rohadt legyek, a drága alapozómon mászkálnak.
Csúszott az ajkamra a legjobban  "Emmásabb" válasz, azt hiszem ez az amit ő is mondana, talán még el is hiszi nekem, elvégre nem is hangzik olyan rosszul. És tényleg mindenféle bogár mászkál itt, undorodom tőlük, csak jussunk ki innen és Morteinnel fogom levadászni az összes dögöt akivel szembe találom magamat, legyen tisztában vele, hogy én állok a populációs ranglétra legtetején.
Megéreztem, milyen hideg is van a  teremben, nem éppen a legalkalmasabb szerkómba jöttem el, az ujjatlan felső nem alkalmas ide,hoznom kellett volna a bőrkabátom is.
Megbántam hogy bejöttem ide?
Azt hiszem még nem, de egy belső érzés ott motoszkál a fejemben, fogom még bánni az egészet.

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag 4

A TUDÁS TERME

   Jól van lányok. Jól választottatok, bár ki tudja. Lehet, hogy az acromatulák között jobb lett volna? Hát sajnos ezt már nem tudhatjuk meg. Emma cica összeszedi magát és Norkyssal elindulnak. Jobbra. Bizony, mivel Kys szavaira nagy csattanással felcsapódott a rácsos ajtó, így utat engedve nektek.
Szóval Emmácska összekapja magát és újult erővel elindultok jobbra, hol egy újabb alagutat láthattok, mely egy ideig egyenesen vezet, majd utána elkanyarodik jobbra, majd egy hatalmas, kör alakú terembe értek. A Tudás Termébe.

   Egy egyszerű, fehérre mázolt terem, mindenütt pókhálóval és egy-két patkánnyal, nem valami vészes. A falak mentén ajtók vannak. Szám szerint hat. Mindegyikre fehér festékkel felfestették a számukat, s mindegyikre egy-egy pergament tűztek, találós kérdésekkel. Nem kell meglepődni, hiszen mondtam már, ebben a teremben fő, a tudás. Ilyenkor azért sajnálhatjátok, hogy nem az okos hollósok közé tartoztok…

   Nyugi, mind megfejthető, hisz nem olyan nehezek. Ahhoz, hogy bemehessetek a választott ajtón, csak kiáltsátok ki a megoldást, és ha helyes, akkor bemehettek. De vajon melyik a jó ajtó, az amelyik ténylegesen tovább visz, nem csak egy másik, veszélyes terembe, mert bizony egyik ajtó mögött sem találkozhattok rózsaszín plüssmackókkal. A hat közül egy ajtó az, ami egy másik terembe visz. A végállomásra. És egy ajtó mögött találtok egy könyvet, melyben benne vannak a válaszok... az összes kérdésre.


   Na, akkor nézzük a pergamenekre felfirkantott kérdéseket!

1. Hol találkozik az ember, a leggyakrabban tündérmanókkal?
2. Milyen mágikus tulajdonságokkal bírnak a mandragórák?
3. Mi a Felix Felicis nevű báital másik elnevezése?
4. Mi volt az aranycikesz elődje?
5. Mire jó az Anapneo bűbájunk?
6. Milyen színt ölt fel a jól elkészített Doxid-főzet?

Csak okosan!

magánkaland ;;

Norkys ;;

Új zenee!

Szavak. Hangok. Betűk. Recsegés. Ropogás. Nyikorgás.
Kinyitom szemem, s látom, hogy az egyik, pontosabban a jobb oldali ajtó nagy nyikorgással feltárul. El sem hiszem. Tovább mehetünk, de vajon meddig? Vajon mikor ütközünk egy újabb akadályba?
Felnézek Kysre, aki vigasztalni próbál, majd kezeimmel fellököm magam, két lábra állok, s határozott arccal a nyitott ajtó felé lépek.
- Mehetünk! – jelentem ki, még számomra is meglepő magabiztossággal hangomban.
Gyorsan átlépek az ajtón, mintha attól félnék, hogy rám csukódik, vagy nem is tudom és végigmasírozok a rövid kis folyosón, aztán jobbra fordulok és beérek a terembe. Egy kör alakú terem, benne koromfekete ajtókkal, melyekre egyenként egy-egy számot festettek. Ha jól látom egytől, hatig. Hm. Vajon most mit kell csinálnunk? Vajon, melyik a helyes út? A jó ajtó.

   Bizonytalanul lépek párat, majd Norkysra pillantok, majd újból az ajtók felé, s elolvasom az elsőre, majd a másodikra, harmadikra, írt kérdéseket. Hát, nem valami fényes a helyzetünk. Legendás lények gondozása, gyógynövénytan, bájitaltan, kviddics, SVK. Ráadásul mind eléggé fogós kérdés. Ha a felére tudom a választ, akkor azt hiszem, összetehetem a kezem, egyre viszont egész biztosan tudom. Igen, a második kérdésre. Vagyis a kettes ajtót kipipálhatjuk. Mandragórák. Gyógynövénytanból V-re vizsgáztam, így tudom, hogy e növények visszaadják az emberek eredeti formáját, változzanak át azok kővé, vagy éppen átváltoztató bűbájnak estek áldozatául.
- Kys, én ezt tudom! – kiáltom barátnőmnek az ajtóra mutogatva, majd meg sem várva reakcióját hangosan is kimondom a megfejtést, s szemem az ajtóra kapom, mely miután kimondtam az utolsó szót is, rögtön kitárul. Félősen bekukucskálok, majd aggodalmasan jegyzem meg.
- Fú, de sötét van.

   Megfordulok, s egy fejrándítással jelzem, hogy felőlem bemehetünk. Igaz, még mindig félek, de már nem vészes. Ha jobban belegondolok, akkor majd csak most jön a java.
Lábam átteszem a „küszöbön” s valami puhábbat érzek alatta. Vajon mi lehet? Homok? Nem, ahhoz túlságosan puha. Ez valami, keményebb. Fű, igen. De ha itt fű van, akkor vajon hol lehetünk? Valami mezőn? Esetleg erdőben? Nagyokat szippantok a levegőből. Hínár és moszatszagot érzek, vagyis itt valami víznek kell lennie. Áhá, egy tópart, talán egy egész tóval. Ugyan már, mi lehet egy tóban? Sellők? Halak? Nem kell itt félni. Elvégre tudok úszni. És, vajon ez a helyes út? Itt van a „végállomás”? Vagy talán csak a könyv?

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

magánkaland ;;

Emma ;;

Új zene

Ó hogy az a! Rejtvény rejtvény követ, terem termet. Midőn megérkeztünk a hófehért dohos kis épület részbe, rögvest felkaptam a fejem az ajtókra, amik tovább vezettek. Hat ilyen ajtó volt szám szerint, rajtuk egy-egy "kis" találós kérdéssel. Emma már pattant is olvasni, amiért mindig hálás voltam.
-De hát ezek tökre nehezek!
Kiáltottam el akaratom ellenére magam, hisz nem igazán tudtam a  válaszokat. Talán az ötödikre, abban sem vagyok biztos, dehogy a fulladáshoz vagy valami hasonlóhoz van köze az szinte teljesen biztos.  Ja és a negyedik, annak a golden snidget a megfejtése, és onnan tudom, hogy az egyik haverom nagy kvidicses, mindig ezt kell hallgatnom tőle. A legdurvább az, amikor már a leveleiben is erről ír, és nem mesél róla, hanem szakszavakkal meg kiokításokkal szolgál. Hát az durva.
Meg sem kellett szólalnom, és Emma már harsogta is a második kérdés válaszát, mire az ahhoz tartozó ajtó váratlan módon kinyílt.
-Varázslatos vagy Em !
Adtam át gratulációm, és ha nem ebben a helyzetben lettünk volna, talán lendítem a tenyerem ötösért vagy vállon veregetem. De ez egy egészen más szituáció volt. Ijesztő mégis egy adrenalin löket.
Még be sem tettem a másik lábam az ajtón, amikor megcsapta az orrom annak a büdös zöld növénynek a szaga, ami a vizekben szokott teremni. Ácsi, most ugye nem gyalogolunk bele egy tóba?
-Te, Em, csak óvatosan, nehogy valami trutyiba lépj. Te nem félsz a sellőktől? Veszedelmes dögök.
Suttogtam az idegességtől kissé elcsukló hangon, nem akartam vizes lenni, és azokkal a randa sipítozó sellőszerű szörnyeteg nőszemélyekkel egy vízben úszkálni sem.
-Szerinted most merre ?
Csak van a közelben valami utasítás,ami alapján tudjuk mitévők legyünk. A szememmel pásztázni kezdtem a környéket, de nem sok mindent láttam még.
-Tiszta Trimágus Tusa, csak izgalmasabb és horrorisztikusabb!
Csúszott ki a számon, de ez volt a véleményem. Mintha egy mesekönyvbe csöppentünk volna bele, amibe a főhősöknek ki kell állniuk a megfelelő próbákat, majd elnyerik méltó jutalmukat.
Jutalom? Nem is volt szó jutalomról, úgy néz ki az itt most a túlélés.