Szent Brútusz Szigorított Javítóintézet

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag 5


Hát lányok. Most mit is mondjak? A válasz természetesen helyes volt, gratulálok Emma. Úgy látszik, néha jobban jön az RBF, mint egy korrektor.
   
Emma, te szépen haladsz előre, előre, előre. Semmi akadályba nem ütközöl, ám egyszerre, mintha erősödne a hínárszag és mintha… mintha vizes lenne a lábad. Úgy bizony, észre sem vetted és már szinte bokáig állsz a tóban, ám még mielőtt visszafordulhatnál egy nyerítés hangzik fel hátad mögül, s egy hófehér, zöld sörényű ló lép hozzád. Maga a gyönyör. Persze, hogy elkápráztat, hiszen ez a dolga. Oh, te botor lány. Ez egy kelpi, nem lenne szabad bedőlnöd neki, de hát mit tudhatsz te, ellenben veled Norkys. Hétéves tanulmányaid alapján rájössz, hogy valójában mi is eme lény, s nyomban elszánod magad a cselekedésre, ám úgy látszik elkéstél. Emma lassacskán felmászik az állat hátára, s az szépen, lassan lenyargal vele a tó fenekére, s volt Emma, nincs Emma. Pápá, de ez nem következhet be. Miközben a szokatlan páros felé sietsz, hasra esel egy súlyos tárgyban. Egy nyeregben. Azonnal tudod mitévő légy. Pálcádat használva tedd a nyerget az állat hátára, de gyorsan. A bűbáj nagyon egyszerű, elsőéves tananyag, siess, nem lenne jó, ha Emmácskából csupán a csodásan drága cipellője maradna meg. Vagy igen? Magadra maradtál, s kezedben van a barátnőd élete, és a döntés rajtad áll. Cselekszel, vagy inkább megfutamodsz?


KELPI

Ez a Nagy-Britanniában és Írországban honos vízidémon, amellett, hogy rengeteg féle alakot képes ölteni, leggyakrabban hínársörényű ló képében jelenik meg. A hátára csalogatja a gyanútlan vándort, majd nyomban beugrik a lakóhelyéül szolgáló folyóba, vagy tóba, s a mélyben elfogyasztja lovasát. A kelpi oly módon győzhető le, hogy elhelyező bűbáj segítségével felkantározzuk. Ettől megszelídül, és kezessé válik.

/J.K.R. – Legendás Állatok és Megfigyelésük/

magánkaland ;;

Norkys ;;

Lábaimmal bizonytalanul lépegetek előre. Mielőtt lépnék, gondosan megvizsgálom cipőm orrával a földet, nem-e lapul meg valami a zöld szálak között. Mire számítok? Talán a könyvre, talán valami másra, nem tudom. Egy idő után már nem tapogatom ki a környéket, eddig sem volt semmi akadály, miért éppen most lenne?
   Húú, borzasztóan büdös van. Ez a hínárszag, meg, mintha valami trágya lenne itt. Komolyan mondom, kezd hányingerem lenni, nem beszélve róla, hogy a remegés kezd visszatérni. Olyan érzésem van, mintha valaki figyelne, de vajon jók a megérzéseim? Vajon lehet itt valaki rajtunk kívül? Kys pedig tuti nem lehet, ő jócskán távol van tőlem.

   Vá, a ki….. életbe, átázott a cipőm! De, hé, mi az, hogy átázott?! Nem is léptem vízbe, vagy igen? Gyorsan leguggolok, kezemet a földre téve és kezemen az ismerős érzés támad. A víz, a jéghideg, H2O, mely nagymértékben terjeszkedik el széltében, s hosszában. Mintha már világosabb lenne? Nem tudom, de inkább visszamegyek, még mielőtt jobban átázna és megfáznék. Egy hangos nyerítést hallok, majd a gyerekkori ösztönök felébrednek bennem, s boldogság járja át testem.
- Pacii! – kiáltom fennhangon, s balra fordulok, a hang tulajdonosát keresve. Megvan. Egy gyönyörű szép, hófehér ló. Szinte megigéz, már maga a látvány, ahogyan ott áll, oldalra boruló sörénnyel, hullámzó mellkassal, tökéletesen fekete szemekkel, egyenes szőrrel és egyenletesre nyírt farokkal. Maga a gyönyör, mintha egy köztéri szobor kelt volna életre. A világ legeslegszebb alkotása.
   Szemeim szemeibe fúrom, majd lépek kettőt, hogy közelebb lehessek hozzá, s így még a víztől is távolabb lehetek. Már csak a cipő legalja van a vízben. Kezemmel megsimogatom a ló fejét. Mintha már világosabb lenne. Mintha két hatalmas reflektort gyújtottak volna, s én, meg ez a gyönyörű állat, egy másik galaxisba, univerzumba kerültünk volna, távol mindentől. Még Norkyst sem látom, pedig neki itt kéne lennie. Vagy elment? Ő nem szereti a pacikat? De hát a pacikat mindenki szereti. Azokat nem lehet, nem szeretni.
   
   Hirtelen a ló megindul előre, s fejével a háta felé mutogat. Nyilván azt akarja, hogy üljek fel a hátára, de nem. Én inkább simogatni akarom. Utána lépek, s átkarolom a hátát, így megállítom, majd folytatom a simogatást. Egyszerre csak egy belső hang szólal meg bennem. Azt hiszem, annak nevezhetem, bár ez biztosan nem a saját hangom. Egy bársonyos, borzasztóan kedves, meleg, női hang. Nem az enyém, nem is griffendéles barátnőmé. Egy idősebb nőé. Talán McGalagony vagy Bimba professzoré? Nem tudom, de nagyon kellemes. És, mintha arra biztatna, hogy menjek, szálljak föl a ló hátára, üljem meg szőrén ezt a gyönyörű állatot. Hát, ha már ő is mondja, akkor… miért is ne?

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

magánkaland ;;

Emma ;;

Ahogy egyre beljebb haladtunk, egyre nagyobb csönd uralkodott a teremben. A hínár szag még mindig fojtóan átjárta az egész termet, nem tudtam mire vélni a dolgot, hisz ha csak a tóból jönne, nem szabadna ilyen erősnek lennie, nem igaz?
-Emma! Megtaláltad már a könyvet?
Szólongattam, de az nem válaszolt. Felpillantottam, és mit lát szemem?  Emma  szinte a kelpi hátán ül! Te jó ég ez nem lehet igaz! Ha leviszi a tó fenekére soha többet nem látom, és mit mondok majd a családjának. Egy gyilkos vagyok! Rosszabb, egy ómen vagyok ami az összes barátom bajba sodorja, ez egyszerűen nem igaz.

Ilyen nincs, egyszer akarok valami kalandba belekeveredni, akkor is bajba sodrom  a barátnőm életét. De akkor már miért nem én? Hisz ha jogos lenne a sors, akkor az a szörnyeteg engem talált volna meg. Valamit tennem kell, ha az életembe kerül is, megmentem!
Gyorsan rohantam a barátnőm és a lény felé, de egyszer csak  puff,
Hasra estem, és már szidtam mindent ami a föld kerekségen előfordul, amikor megláttam a tárgyat, miben hasra estem. Egy nyereg volt a bűnös, hát persze.
A fejemre csaptam, mert eszembe jutott mit is tanultunk róla. Elhelyező bűbájjal rá a nyereg, és máris kezes bárány.
-Vingardium leviosa

Mondtam ki rögtön, mihelyst feltápászkodtam a földről, és imádkoztam, hogy Emma sikeresen érjen földet.
-A következő szobába én megyek elől!
Szóltam rá kicsit morcos hangon, mint mikor az anya szidja lányát. Ha már az én ötletem volt ez az egész, csak én maradjak itt, Em ne!
Kezdtem egyre kevésbé biztos lenni abban, hogy jó ötlet volt bejönni ide. De megfutamodni csak a gyávák szoktak, nem igaz? egy vérbeli griffendéles egy ilyen cselekedetre sosem szánná el magát, még ha halállal lakolna is érte. De ki lehet az az eszement, aki ilyet hozott létre egy iskolában? Csak találjam meg és kikaparom a szemét vagy odavetem a kelpinek!
-És most jöhet a következő ajtó?
Kérdeztem a barátnőm, akit szemmel láthatólag kicsit meggyötört az eset, remélem csak a ruháját sajnálja, arról meg majd valahogy levarázsoljuk a trutyit.

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag 6


Norkys, hogy neked milyen jól fog az agyad! Fantasztikus! A bűbáj helyes, és megszabadítottad Emmát, aki a lovacska sörényétől nyakig csupa trutyi lett. Nem baj, egy kis suvickus és már odase neki.  Emma, miután felocsúdsz és erőt veszel magadon, és ott hagyod a gyönyörű szép lovacskádat, kisiettek ebből az elátkozott teremből, majd másik ajtó után néztek. Na, vajon, most melyik legyen? Egy kiesett, vagyis maradt öt ajtó. Egyikben van a könyv, mellyel megfejthetitek az összes rejtvényt és van egy, melyből nincs visszaút. Illetve a többiből sincs, ha esetleg „félreléptek”, ám az már más tészta. Szóval akkor, hogy minden tiszta legyen, nézzük meg újra, a kérdéseket!


1. Hol találkozik az ember, a leggyakrabban tündérmanókkal?
2. Milyen mágikus tulajdonságokkal bírnak a mandragórák?
3. Mi a Felix Felicis nevű bájital másik elnevezése?
4. Mi volt az aranycikesz elődje?
5. Mire jó az Anapneo bűbájunk?
6. Milyen színt ölt fel a jól elkészített Doxid-főzet?

magánkaland ;;

Norkys ;;

Egyszerűen mennyei érzés. Csak sétálok és sétálok, nem érdekel, hogy lassan térdig vizes lesz mindenem. Ez a ló, egyszerűen gyönyörű. Mintha meghaltam volna és lelkem a mennybe szállt volna, hogy a végtelenségig sétálhassak eme teremtmény mellett, mely mintha vezetne előre. pedig, ez képtelenség, a lovak nem szoktak ilyet csinálni, de hát az előbb még egy kőteremben állunk most meg szinte egy erdő vesz körül. Mondják meg, akkor a lovak miért ne csinálhatnának ilyet? Mondjuk, mintha nem is ló lenne, olyan értelmes tekintete van, úgy néz rám, mintha tudná, ki vagyok, pedig nem, tuti nem. És a sörénye. Olyan ragadós, csúszós. Már az egész alkarom olyan… olyan hínáros. Mi? De hiszen a lovak sörénye nem hínárból van. Az arcára nézek. Most el szeretnék szaladni innen. El kéne szaladnom. Jó, tudom térdig érő vízben nem olyan könnyű szaladni, de valahogy nem megy. Nem tudok megmozdulni és most a ló sem. Megmerevedik és kezd sötétedni. Mindent elborít a fojtogató sötétség, mindent elnyel és egy kiáltást hallok, majd visszatérnek a szagok az érzések, minden. Egész testemben remegek, mert nagyon fázok, és borzasztóan büdös, hínárszagot érzek, melyet eddig egyáltalán nem éreztem, csak mikor beléptem ebbe az átkozott terembe. És… mintha visszatértem volna a valóságba. A ló pedig…az pedig most itt áll mellettem, kezem a nyakán pihen, de ő már nem mozdul, csak áll és néz rám, mintha ezek után tőlem várná a parancsokat. Nem értem, hiszen az előbb még olyan magabiztosan vezetett előre, a tó mélye felé. Hm, ez furcsa, hiszen a lovak nem tudnak úszni. Lovak, vagy ez talán valami más? Talán nem is ló, de hát úgy néz ki, és olyan szép, még mindig, miután elmúlt a varázsa.
   
   Gyorsan lekapom kezem nyakáról, mintha megégetett volna, majd hátat fordítva ennek a különös lénynek lassan kicaplatok a vízből, egyenesen a világító folt felé, mely reményeim szerint Kys lesz. Mikor odaérek, hozzá bólintok egyet, jelezvén, hogy jól vagyok és sietősen megindulok a kijárat felé. Nekifeszülök az ajtónak és majdnem hasra esek, mikor kiszaladok a szobából. Ott aztán, a terem közepén térdeimre támaszkodva zihálni kezdek, mintha lefutottam volna a maratont és akkor… akkor megpillantom ruhám. Először a kabátom, majd aztán a nacim is. Egy hangos sikoly után előkapom pálcámat. Nem, most már nem érdekel, ez tényleg vészhelyzet.
- Suvickus! – mormolom alkaromra mutatva, majd egy gyors varázsigével megszárítom a nadrágomat is, majd miután megbizonyosodok a kellő tisztaságról és tökéletességről, Norkyshez fordulok, félős mosollyal arcomon.
- Most válassz te, nekem nincs szerencsém az ajtókkal kapcsolatban. – mondom megkönnyebbülten, hogy végre vége. De vajon meddig?

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

magánkaland ;;

Emma ;;

New Music

Azt hiszem itt az idő, hogy megnyugodjak. Ha elkezdek itt idegeskedni meg körmöt rágni, az nem használ majd senkinek az ég világon. Emma jól van, sőt, még a ruhája is olyan patyolat tiszta, mint amilyen akkor volt, mikor az utcán találkoztunk ezelőtt az egész hercehurca előtt.
Azt mondja,válasszak most én. De én döntésképtelen vagyok az Istenért is. Én vagyok az idősebb, okosabbnak kén lennem. Na, akkor gondolkodjunk.
-Próbálok nem logikusan gondolkodni, hisz ez a kettes ajtó volt, ami alapjáraton a szerencseszámom, de most mégse jött be. Szívem szerint a hármas ajtón mennék be, de arra a válasz csak talán az, hogy folyékony szerencse, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos.Viszont a négyes kérdésre  a golden snidget a megfejtés, ez szinte száz százalék, tehát ha neked is megfelel ez az ajtó, felőlem akár bemehetünk oda is.
Néztem jelentőségteljesen Emre, aki még mindig ziháltnak tűnt, érthető, majdnem egy ló hátán halt meg. Mindig is utáltam a lovakat, és ezután sem teszek majd másként, sőt. Messziről elkerülöm őket, látni se akarom a nagy patájuk, és hallani hogy "nyihaha".
Ezen kis gondolatmenet után vettem egy mély lélegzetet, és irányba vettem a "bajtársam". Vállára tettem a kezem, majd elkezdtem:
-Nagyon sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az egészbe, nem hittem volna, hogy ez fog történni. De ígérj meg nekem valamit. Ha veszélybe forog az életem, nem próbálsz segíteni, futsz!
Nyomtam meg az utolsó szót, az egyetlen dolog, ami kínzott az életben, az a bűntudat. Hogy valaki más kerüljön bajba miattam, a legemésztőbb dolog a földön. És az, hogy ez pont egy olyan helyzet, ami csakis önhibámból áll fenn, még elkeserítőbb. Hát nem lett volna egyszerűbb sétálni az utcán és pletykálgatni.
Miért nem választom én sosem az egyszerűbb utat? Jó kérdés.
A válasza után elevickélek az éppen kinyílt ajtó felé, majd bedugom a fejem rajta, de nem lépek be, hanem hátrafordulok Emmához.
-Szorosan mögöttem jössz. Nem mész előre, nem csatangolsz el. Ha én azt mondom szabad a terep, te csak akkor lépsz be az ajtón. Ha a kérdéseidre vagy szólongatásodra nem felelek, nem jössz be, mész tovább! Értettük?
Mondtam szigorúan mint valami katona, és ellentmondást nem tűrően néztem a lány szemeibe. Remélem nem makacskodik majd, meglehet érteni engem, biztosan neki is sikerül majd. De nem árt óvatosnak lennem, mert egyedül szegényke szerintem bepánikolna, és ezt nem akarjuk, ezt nem akarom!
-Akkor csapó kettő!
Fűztem hozzá, összeszorítottam a fogaim, kezeim előre nyújtva lassú, óvatos léptekkel tapogatóztam a semmibe.

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag 7


Hát, úgy néz ki megmenekültetek. Ez számomra bosszús, számotokra pedig csodás információ. Jöhet egy következő ajtó. Egy, vagy talán kettő? Nos, Norkys, okosabb vagy, mint azt hiszed. A szerencselé helyes megoldás, így a hármas számú ajtó nyikorogva kinyílik előttetek. Ha benéztek rajta semmit sem láttok. Csupán a sötétség, azt sem tudjátok van-e padló vagy sincs. Lehet, hogy egy végtelenségig nyúló alagút, de lehet egy nagyon mély gödör is. Ki tudja?
Viszont a másik válaszod is jó volt. Bezony, a golden snidget, mely egy kismadár volt még anno. Kár, hogy kihalt, szívesen megkós… akarom mondani, elmélkedésedre a négyes ajtó is meghallja, amit kell, és szintúgy kinyílik, ám ez már jobb esélyekkel kecsegtet számotokra. Egy fáklyákkal kivilágított folyosó, mely egy darabig egyenesen vezet, majd lassan elkanyarodik jobbra.

Nos, kettőn áll a vásár. Miközben Emmácska még tökre ideges, Norkys már eldöntötte, merre mennek. Nos, a kettő közül a négyes ajtó jobb reményeket nyújt számotokra, de mint tudjuk, a látszat néha csal. Sőt, itt senki sem tudhatja, mikor mi következik, úgyhogy, jól gondoljátok meg. Lehet, hogy a végén még sárkányokkal fogtok találkozni, de persze ha jól választotok ajtót, akkor ez könnyen elkerülhető. Nos, akkor nézzük, ki merre, meddig…

magánkaland ;;

Norkys ;;

- Gucci, Converse, Dolce & Gabbana, DC, Vans… - suttogom halkan a nyugtató szavakat. Hú, totál ideges vagyok, és már nem sok hiányzik, hogy elsírjam magam, de nem, most erősnek kell lennem, hiszen ki tudja, mi jön még ezután? Vajon rosszabb lesz vagy jobb? Remélem, hogy jobb, hiszen most nem én választok, mivel kiderült, én szerencsétlen vagyok az ilyen dolgokban.

Igen, én is erre a kettőre tudom a választ, a szerencselé és a Golden snidget, a többire csak tippjeim vannak, melyek vagy jók, vagy nem, de nem merek kockáztatni, meg amúgy is, a döntés jogáról már lemondtam.
Kys szavaira kinyílik a hármas számú ajtó. Előre lépek, majd előrehajolva bekukucskálok rajta. Sötétség, feketeség, nem látszik semmi, és hideg, érezhetően hűvösebb van odabent, ezzel szemben az erdő kétszer jobb hely, ide biztosan nem megyek be, nem akarok. Ezzel szemben az éppen nyíló négyes számú ajtó, mintha valami menekülőút lenne, tudjátok, mint a mugliknál az exit vagy mi.
Elé lépkedek, majd mosoly terül el arcomon. Igen, végre valami olyan helyet is találunk ahol kevés pók, bogár és csúnya paci van, ráadásul itt még világos is van, bár lehet, hogy csak csapda, én akkor is ide akarok bejönni.
Félősen barátnőmre nézek, mintha attól félnék, hogy hirtelen Fricst fogom megpillantani mögöttem nagy ballonkabátban és alsógatyusz nélkül. Brr… még a gondolat is szörnyű, sőt, borzalmas, de nem, hál’ istennek kellemesen csalódtam és a szép Norkyssel nézek szembe. 
- Na, merre? – kérdem, majd kicsivel határozottabban küldök felé egy mosolyt.

[Nagy meglepődésemre két helyes megfejtésemnek következtében két ajtó is kinyílt. Óvatos léptekkel közelítettem meg a hármas számú ajtót, és bedugtam rajta a fejem. Pontosan. Először be nem tettem a lábam abba a setét és sötét - a kettő ugyanaz, tudom - zugba, inkább legyen oda az arcom. Az arcom? Na nem, azt nem adom! Hátráltam két lépést, el a hármas számú ajtótól, jó távolra, hogy még véletlenül se tudja valaki vagy valami lekaszabolni az arcbőröm. azok a hülye mugli rémtörténetek és horror filmek. Anya mindig mondta, hogy ne nézzem az X-aktákat meg messziről kerüljem a Londoni mozik falain azokat a plakátokat, amiken a következő szavak állnak : vértócsa, a saját hányásában a belei után kutató férfi, és a kedvencem : torkán zubogó vért tenyerével megakadályozni próbáló ipse. Igen, anya valószínűleg már sok horrort látott, ha ilyen tájékozott a szentem.Bizonytalan lépésekkel oldalaztam a négyes ajtóhoz, ahol már elláttam az orrom hegyéig.-Akkor menjünk a négyesbe, mert Csámpás arról kevésbé rémisztőbben írt mert ott sokkal nagyobb a világosság!Egy biztató mosolyt küldtem én is a tökéletes szépségű - most összetört lelki állapotú - szőkeség felé, majd beléptem a négyes számú ajtó folyosójára.-Neked milyenek az előérzéseid?Kérdeztem bizonytalanul, majd vettem egy nagy levegőt, és lassú léptekkel próbáltam egyre beljebb jutni.-Maradj mindvégig mögöttem!Szóltam hátra az előbb halálos kalandot túlélő barátnőmnek, majd vártam, hogy erre mit ír James hogy mi következik.]

Nagy meglepődésemre két helyes megfejtésemnek következtében két ajtó is kinyílt. Óvatos léptekkel közelítettem meg a hármas számú ajtót, és bedugtam rajta a fejem. Pontosan. Először be nem tettem a lábam abba a setét és sötét - a kettő ugyanaz, tudom - zugba, inkább legyen oda az arcom. Az arcom? Na nem, azt nem adom! Hátráltam két lépést, el a hármas számú ajtótól, jó távolra, hogy még véletlenül se tudja valaki vagy valami lekaszabolni az arcbőröm. azok a hülye mugli rémtörténetek és horror filmek. Anya mindig mondta, hogy ne nézzem az X-aktákat meg messziről kerüljem  a Londoni mozik falain azokat a plakátokat, amiken a következő szavak állnak : vértócsa, a saját hányásában a belei után kutató férfi, és a kedvencem : torkán zubogó vért tenyerével megakadályozni próbáló ipse. Igen, anya valószínűleg már sok horrort látott, ha ilyen tájékozott a szentem.

Bizonytalan lépésekkel oldalaztam a négyes ajtóhoz, ahol már elláttam az orrom hegyéig.
-Akkor menjünk a négyesbe, mert Csámpás arról kevésbé rémisztőbben írt mert ott sokkal nagyobb a világosság!
Egy biztató mosolyt küldtem én is a tökéletes szépségű - most összetört lelki állapotú - szőkeség felé, majd beléptem a négyes számú ajtó folyosójára.
-Neked milyenek az előérzéseid?
Kérdeztem bizonytalanul, majd vettem egy nagy levegőt, és lassú léptekkel próbáltam egyre beljebb jutni.
-Maradj mindvégig mögöttem!
Szóltam hátra az előbb halálos kalandot túlélő barátnőmnek, majd vártam, hogy erre mit ír James hogy mi következik.

[Résztvevők:]

Magánkaland;;
Résztvevők: Emma Gray; Norkys C. Graham
KM reag 8


Rendben lányok. Szóval az a bizonyos négyes ajtó. Ti akartátok… én nem szólhattam bele, de hát most már ez van, nincs visszaút. Félig benne vagytok a szarban, és már nincs menekvés. Beleragadtatok. /pfuj /
Szóval besétáltatok az ajtón. Norkys elöl, Emma hátul. Tíz percig nem történik semmi, ti óvatosan haladtok, semmi baljós előjel, így felbátorodtok, azt hiszitek, hogy megtaláltátok a kiutat, így gyorsabbra veszitek a tempót. Pedig szó sincs semmiféle kiútról. Az alagút, pontosan erre a biztonságérzetre várt. Pár lépés után egyre csúszósabb lesz a talaj. Csúszósabb, és lejtősebb. Mindketten elcsúsztok, de nem, nem álltok meg. Egy hatalmas és sötét csúszdába kerültetek, melyen tehetetlenül csúsztok, lejjebb és lejjebb. Végül a csúszda véget ér és mindketten a kemény kőpadlón értek földet, egy halványan megvilágított, aprócska teremben, melynek felső végében volt a csúszda vége. Miután sikerül feltápászkodnotok a túlsó vég felé botorkáltok, s ott észrevesztek pár asztalt, rajtuk üstökkel, késekkel, könyvekkel és egyéb bájital-hozzávalókkal. A sarokban egy láda van, rajta hatalmas lakattal, melyen, ha jobban megnézitek nincs lyuk a kulcsnak, és nyugodtan próbálkozhattok bűbájjal, nem hat. A lakatra egy aprócska cédulát akasztottak, melyet, ha elolvastok, az alábbi feliratot lelitek rajta:

Ha ki akartok jutni, készítsetek egy bájitalt, mely lyukat éget a lakaton.

Hát lányok, ez könnyű lesz. Hiszen ha elrontjátok, akkor is jó lehet.
Munkára!

magánkaland ;;

Norkys ;;

Kissé émelyegni kezdek. Nem tudom, hogy az utóbbi kaland vagy a mai vacsora kavarta fel ennyire a gyomrom, de mindenesetre, hogy ilyen hozzám méltatlan kifejezéssel élhessek, szar érzés. Bárcsak már vége lenne. Nagyon rossz. El sem tudjátok képzelni, mennyire.
Mikor Norkys elhatározza magát én, csak bólogatok, a végén még véletlenül kijönne a vacsi, azt pedig nem szeretném. Tök gusztustalan lenne, ráadásul mit szólnának a lányok, ha megtudnák, hogy nyílt helyen hányok. Jujj, ne. Mikor aztán az előérzeteim felől kérdez ismét bólogatok, s közben az ajtó felé támolygok. Igyekszem normálisan lépkedni, hogy a lány ne vegye észre rosszullétemet, hiszen akkor tuti leállna itt gyógyítgatni, és sosem jutnánk ki. Inkább szedjük a lábunkat és haladjunk. Haza akarok menni!
Aztán elindul, és én az utasítása szerint követem. Mi mást is tehetnék, sodródok az árral. Igaz, ez nem jellemző rám, de most sajnos, muszáj ezt tennem.
Belépek az ajtón. Egyből dohos szag csapja meg az orrom. Valami régi, és nedves, netalán penészes vagy mohás dolog lehet a közelben. Jujj, ne, erről újra az a szörnyű tó jut eszembe és…. Ne. Nagyot nyelek. Ez gusztustalan, állapítom meg, majd tovább lépkedek a fáklyákkal kivilágított, ódivatúan felépített folyosón. Nem történik semmi. Csupán a lépteink zaját hallom, semmi mást. Semmi baljós előjel, pedig már szinte vártam rá és semmi. Úgy tűnik megtaláltuk a bejáratot. Nagyon remélem, legalábbis.
Szétkuszálódott hajam lassú mozdulattal hajtom fülem mögé, hogy azért kilássak mögüle, azután gyorsabbra vesszük a tempót. Egyre határozottabban lépkedek, majd egyszerre csak szúró fájdalom hasít hátsóbbik felembe, s én már csak annyit észlelek, hogy csúszok lefelé, hol kanyarogva, hol egyenesen. Kezem a számra tapasztom, hogy menet közben még véletlenül se lásson napvilágot a már igencsak más állapotban leledző, fel-felkívánkozó étel, melynek már az ízét is érzem a számban.
Jujj, ez nagyon rossz, mikor lesz már vége? Torkomat hangos sikítás hagyja el, majd földet érek, s a csúszda alsó peremében kapaszkodva nagy nehezen felhúzom magam. Arrébb lépek kettőt és a vacsorát tálalták. Frissen, talán még melegen is, viszont az illata nem éppen szívderítő, sőt, még a látványa sem. Mázli, hogy sötét van, és nem igazán látszódik, na de hol vagyunk? Miután befejeztem a dolgot, felegyenesedek, a hajam, melyet eddig hátrafogtam, nehogy belelógjon a kisrókába, most már elengedem, és alaposan megszemlélem a kis termet.
A terem sarkában egy ládát pillantok meg, melyen kis cetli lóg. Nagyot sóhajtok. Már a nem létező micsodám is tele van ezekkel, a hülye cetlikkel és feladatokkal, s ezt szívesen ki is fejteném Norkysnak, de az ilyen beszéd nem illik egy lányhoz, s én igyekszem magam ehhez tartani.
Nem teszek semmit, csak megállok az asztal mellett és a szélének támaszkodva, várom, hogy Kys felolvassa a feladatot. Nem vagyok valami jó állapotban. Jelenleg a leghőbb vágyam a fogmosás, de ez sajnos most elérhetetlennek tűnik. Sajnos.

[Magánkaland;;]

Magánkaland;;

Egyre unottabb képet vágtam ehhez az egészhez, hisz hiába oldjuk meg a rejtélyek, rejtvények sorozatát, képtelenek vagyunk eljutni A pontból B pontba. Hogy ennek mi az oka? Véleményem szerint igen egyszerű rá a magyarázat. Aki ezt az egészet okosan, alaposan megtervezte, annak az volt a fő célja, hogy szórakoztassa magát a mi szenvedésünkkel, és még azt is megkockáztatom,  hogy talán nincs is kiút ebből az egész rohadt alagút szerű akármiből.
Erre még gondolnom sem szabad, a francba is! Mert ha én, hetedikes létemre ilyen hamar feladom, mit várjak a nálam fiatalabb lánytól, aki még olyan kedves és ártatlan? Hát ez jó kérdés, már az elején gondolnom kellett volna rá, és nem belerángatni ebbe az egész hülyeségbe. Hisz ha jobban belegondolok, csak egyedül ÉN kerestem a bajt, és mégis ketten vagyunk most itt, lent.
Hát akkor ennyi? Ilyen könnyed feladom, amikor már ennyi akadályt sikeresen vettünk? Oké, fogjuk játékosra a dolgot, hátha akkor sikerül elterelnem a figyelmem a "hatalmas világmegváltó" gondolataimtól. Hát rendben. Vegyük úgy, hogy ez maga a Trimágus Tusa. Végülis elmenne annak is, nem igaz? Oda is kell ész, erő és akarat, meg persze pár diák, aki a dicsőségért kockáztatja a tulajdon életét is. Itt viszont csak az az egy probléma, hogy én nem csak a saját, hanem más ember életét is kockára teszem, minden egyes percben és minden egyes lépésnél, amikor újabb hely tárul a szemünk elé.

Újabb helyről jut eszembe! Be kellene mennem ezen az újabb ajtón, hogy újabb büdös, állott szagú folyosóra érhessek. Hát a szag bejött, meg a sötét folyosó is. Félszegen tettem be a lábam a bejáraton, mire orrom megcsapta a doh szag, amely valami felhőként töltötte be az egész teret.
Viszolyogva raktam ujjam az orromra, majd kihúzva hátam, egyenesen pakoltam magam elé a lábaim, hátha végre feltűnik valami. Valami, ami kivisz innen, valami, ami kivisz erről a borzasztó helyről. Ám csalódottan konstatáltam, hogy vagy 15 perces séta után sem történt semmi, csupán az, hogy a felszín kezdett egyre meredekebb, csúszósabb lenni. Ezt annak tudtam be, hogy talán valami gusztustalan békanyál terpeszkedik el a talpaink alatt, hisz erről a helyről bármit kinézek.
Most, ahogy egyre jobban kezdtem gondolkodni az egész dolgon, valamiért a Fűrész című film ugrott be. Azzal a különbséggel, hogy itt nem brutális szerkezetekbe vagyunk belekényszerítve, és még csak nem is kell levágni a saját lábunk a túlélésért, ám ez az ajtós, szintes dolog kísértetiesen hasonlít arra az alkotásra.
Oké, a végén csak nem találkozunk a csúnya öreggel, aki majd rébuszokban beszél, és követeli, hogy műtsük meg az agyát, mert túl kell élnie, ám úgy érzem, semmi jó nem fog kisülni ebből az egészből.

Pontosan úgy történt, ahogyan gondoltam. Mire már végképp feladtam azt a dolgot, hogy valami ajtó vagy kijárat lesz a folyosó végén - valóban ebben reménykedtem még az első percekben én ostoba - hirtelen egy csúszda szerű szerkezetben találtam magamat, magunkat. Csak csúsztunk, és néztem, még mindig csúsztunk, én jobban néztem de nem láttam semmit az ég világon, aztán már nem csúsztunk, de én még jobban végigpásztáztam a helyet, ahová földet értünk. A kemény, merev kőpadló hidege lendített vissza a valóságba, majd kissé álmatagon, enyhe émelygéssel tápászkodtam fel a földről. Azon filóztam, merre és hogy tovább, amikor a helyiség túlsó végében megpillantottam egy ládát, meg mellette mindenféle szektás dolgokat. Kés, bájitalokhoz szükséges kellékek, és mindez egy mugli Javítóintézetben? Ez az egész kezd abszurd lenni. Ha a rejtvények nem vallanának átlagon elüli intelligenciára, még Nadaliát gyanúsítanám ezzel az egésszel. Ám kötve hiszem, hogy neki lenne ennyi esze, így más bűnöst kell találnom, akin számon kérhetem, hogy miért leli örömét ebben a magas fokú szadizmusban. Talán mert szadista...

Közelebb lépkedtem az asztalhoz, és az apró cetlit vettem a kezembe, ami az újabb kérdést tartalmazta.
-Ha ki akartok jutni, készítsetek egy bájitalt, mely lyukat éget a lakaton.
Hadartam kétségbeesetten, majd felidéződtek bennem a bájitaltan órai emlékeim. Sosem voltam egy őstehetség, mi több, csak azt sikerült elkészítenem, amit egyszer már láttam a tanártól. Hát ennyi, itt a vég, szégyent vallok, és itt halunk meg.
A francba is, nem adhatom fel ilyen könnyen. Csak robbantani kell és kész, és robbantani bárki tud, aki egy kicsit is bénázik.
-Neked van ötleted? Mert ha nincs, akkor csak összedobunk valami baromságot, aztán Bumm.
Mondtam a legnagyobb természetességgel, mintha robbantgatni olyan magától értetődő lenne. Remélem nem néz most valami arab terroristának, aki ebben leli az örömét. Csak nem? Mondjuk mondták már, hogy van a a külsőmben valami latinos, esetleg arabos. Hát hoppá, a végén még becsuknak, egy ehhez hasonló cellába.
Most viszont a jelenre kéne ismét fókuszálnom, de tudatlanságban nehezen megy.

magánkaland ;;

Norkys ;;

A Km reag most kimarad.

Lassan közelebb tipegek az egyik asztalhoz, melyre fiolákat és egy nagyobb üstöt raktak. Mindig is szerettem a bájitaltant, leginkább a professzor miatt, hiszen Foley olyan helyes, de most valahogy kifejezetten ellenszenvet érzek, ahogy a kis üvegekre nézek. Nem csak azért, mert rosszul vagyok, hanem mert némelyikben látom saját tükörképem, amitől megborzongok. Igen, legszívesebben most lekuporodnék egy sarokba és sírni kezdenék, de nem sok értelme lenne. Most nem szabad. De akkor is borzalmasan nézek ki. Hajam összekuszálódott, ruhám szakadt és foltos és a cipőm… már meg sem merem nézni, mert akkor tényleg elsírnám magam.  Barátnőm felé pillantok, s kissé megnyugszok. Ő sem fest sokkal jobban, de legalább nem csuromvizes és nem az imént tálalta a vacsit.
Még egy lépéssel közelebb kerülök a ládához. Mellettem egy újabb üst van, s mellette hatalmas fakanál fekszik. Norkys hangosan felolvassa, a szöveget én pedig felsóhajtok örömömben. Csak ennyi? Nem igaz… nem hiszem el. Csak össze kell baromkodnunk valamit és sikerülni fog. Kijutunk erről az átkozott helyről és soha többé nem kell visszajönnöm. Soha. Ez szinte már hihetetlen, annyira szép.

- Ötletem, az nincs. De nem is baj. Csak összekeverünk valamit és kész. Az majdcsak kiégeti azt a szart. – hozzám szokatlan obszcén szavakat használok, de most minek beszéljek szépen. Úgysem hallja senki, és ha mégis. Néha én is megengedhetem magamnak. – Ha meg nem, akkor majd megpróbáljuk újra. – mutatok a két üst felé, majd kezembe veszem az első dolgot, amit meglátok, egy kisebb tőrt, majd másik kezembe ragadom pálcámat és gyorsan az egyes számú üst alá pörkölök, majd az „Aguamenti” bűbájjal feltöltöm az üstöt vízzel s egy pillanatra megállok pihenni. Zsebemből előrántok egy rózsaszín hajgumit, s gyorsan felkötöm vele rakoncátlan tincseimet. Még egy futó mosolyt is megengedek magamnak, csak hogy Kys nehogy aggódni kezdjen miattam. Igaz, elég rosszul érzem magam, de ezt a kis időt már kibírom.
Megfordulok és keresek valamit, amit elsőnek beledobhatnék az üstbe. Mandragóragyökér, szkarabeusz, békapete, ami nagyjából a hányásomra emlékeztet, bumszalagbőr, juharfátyolka, varangydudva, patkányvelő, különböző bogarak, szalamandravér, sültüske, krokodilszív, morzsolt kígyófog és még sok más, melyeknek neve, mint az előbbieknek is, egy-egy megsárgult címkén díszeleg, a doboz, üveg egyik oldalán.  Odalépek az asztalhoz, s magamhoz ragadom a juharfátyolkát, a mandragóragyökeret és a szalamandravért. Utóbbit legfőképp szép színe miatt az első kettőt, meg csak úgy találomra.
   
   Visszasietek az üsthöz, majd gyorsan beleszórom szerzeményeimet. Mikor az utolsót, a mandragóragyökeret is felaprítottam, majd belerakosgattam, egyenként, a főzet feketéből lilásra változott. Kérdőn Norkysra néztem, aztán kavartam párat a főzeten, hátha annak valami félelmetesebb színe lesz, de nem igazán jártam sikerrel.
- Szerinted mit rakjak még bele? – kérdem, hátha ő majd tud valami értelmes tanácsot adni. Hiszen jóval fölöttem jár, s már a RAVASZ vizsgákat is letette.