In the hospital

Line

          Kezd egyre furább lenni ez a helyzet. Sajnálom Line-t, hogy ennyi mindenen kell keresztülmennie azokután, ami az iskolában történt. Talán jó lenne, ha kis időt otthon tölthetnénk majd, de biztos vagyok benne, hogy innen egyenesen vissza kell majd menni. Fura lesz átlépni újra a kapun, biztos rettegni fogok eleinte minden hangtól és nesztől, ami ott keletkezik. Jó lenne azt is tudni, hogy mi lett az obskurálóval.
          A nővér először kicsit megijeszt, de aztán rájövök, hogy muszáj így tennie, különben soha nem derül ki, hogy van-e valami gond. Meg aztán túl szigorú is Line Pye bácsival, de sikerül is akaratlanul belenyúlnom egy olyan témába, amit nem akarok.
          - Igen, ez így van.
          És mégis háborút indítanak miatta. Mert valaki más, mint a többiek. És ahogy észrevettem, ez nem csak ránk varázslókra igaz, hanem a varázstalanokra is. Miért jó az embereknek, ha háborúznak, és kitaszítják azokat, akik szerintük nem jó csak mert kicsit más?
          Megkönnyebbülten bólintok, mikor kiderül, hogy Line rendben van. Vagy lesz. Igaz, ezt már Pye bácsi is mondta, de így most már jobb, hogy a saját szavaival is hallom.
          Miután a nővérke elmegy, és kettesben maradunk úgy érzem, újra elővehetem a korábban megkezdett témát.
          - Line, szerinted mi lenne, ha a varázstalanok megtudnák, hogy létezünk? Hallottam már néhány embertől, hogy ha kiderül, akkor elnyomnak majd minket. Vagy rosszabb.
          Szerintem ez nem teljesen igaz. Ahogy mi nem vagyunk egyformák úgy ők sem. Talán valaki megpróbálna küzdeni ellenünk és elnyomni, de a többséget szerintem nem zavarná. Talán megpróbálna kihasználni, de nem bántana. Aztán persze vannak az olyanok, mint anya, aki nem is akar hallani sem a varázslatról, így otthon apa és én is igyekszem elkerülni. Persze nem mindig sikerül.
          Mikor újra belép a nővér, felcsillannak a szemeim a hatalmas édességhalom láttán. Nem mintha olyan nagyon vágynék rá, és tudom, hogy jól vissza is vetne az edzésben, de most nem érdekel. Amíg a nővér Line-nel foglalkozik, addig elcsórok néhány csokibékát és egy adat sütőtökös pitét a tálcáról. Visszamászok az ágyba velük, majd onnan figyelem a mozdulatokat.
          Néhány perc múlva azonban már csak ketten maradunk. Azt hiszem, ideje lesz elővennem egy másik témát, ami valószínűleg mind a kettőnket jobban foglalkoztatja, mint az obskurus.
          - Te nem félsz tőle, hogy elpuhulunk itt benn? Így nem tudunk edzésre járni és – végignézek az édesség halmon – pár plusz kilót is biztos fel fogunk szedni.
          Most ki kell hagynom a reggeli edzést, aztán a délutánit is. Pont ma lenne az egyik, amiről így lemaradok. Minnie talán nem orrol meg emiatt nagyon. Ha kell, akkor majd teszek be plusz edzéseket.
          - Te hogy bírod hajtóként az edzéseket?
          Még nem láttam a Hollóhát edzését, de szerintem nekik is más gyakorlatok vannak egy terelőre és egy hajtóra. Ha rajtam múlna, akkor valószínűleg megengedném, hogy Line megnézzen egyet vagy együtt gyakoroljunk, de nem én vagyok a csapatkapitány.

[- Úgy gondolom, hogy félnének tőlünk.]

Alexis

Alexis kérdésén egy kicsit elgondolkodok. Amióta csak a Roxfortba járok foglalkoztatott ez a téma. Vajon milyen lenne a muglikkal együtt élni? Furcsa belegondolni. Ha az elmúlt két évre gondolunk, minden okuk megvan a varázstalanoknak, hogy rettegjenek tőlünk és elítéljenek. Voldemort tevékenységei miatt méltán hihetnék azt, hogy le akarjuk igázni őket. Viszont ha a mugli történelmet nézzük, ők is tettek éppen olyan szörnyű dolgokat, mint mi, elég csak a Világháborúkra gondolni.
- Úgy gondolom, hogy félnének tőlünk. - felelek végül. - Rettegnének, és titkon irigyelnék a varázserőnket. És ezek miatt sok ember ellenünk fordulna. Viszont a többség talán megbékélne, és szervezetten nem állnának fel ellenünk, hisz a mugli miniszter tud a létezésünkről. És bizton állíthatom, hogy ő nem merne bármiféle harcba bocsátkozni velünk, hisz tudja, hogy nyernénk…
Furcsa dolog a politika. Valaki a saját érdekei megvalósításához, más egy adott társadalom jólétéhez használja fel az ilyenfajta hatalmát. Hogy ki melyiket választja, az bizony emberfüggő.

Csokoládét majszolva ücsörgök az ágyon, mikor a nővér kimegy. Alexis azon nyomban felém fordul és izgatott hangon megkérdezi:
- Te nem félsz tőle, hogy elpuhulunk itt benn? Így nem tudunk edzésre járni és pár plusz kilót is biztos fel fogunk szedni.
A távolba meredve nyammogok egy darabig a kviddicsre gondolva. Olyan boldog voltam, amikor bekerültem a csapatba. A tudat, hogy e miatt a baleset miatt lehet, többet nem játszhatok, teljesen megbénít. Szomorkás hangon válaszolok:
- Én inkább jobban aggódok amiatt, hogy játszhatok e még egyáltalán. Amíg nincs meg a diagnózis, nem tudom biztosan. - Lenézek a csokoládéra. - A plusz kiló pedig nem árthat. Sokan mondják, hogy túl vékony vagyok.

A következő kérdése után elmosolyodom. Nem is emlékszem mikor volt utoljára edzés. Alexis nyílván próbál egy kis infót megszerezni, ami hasznos lehet a következő meccseken. Egy kórházban, egy baleset után, amikor csak ketten vagyunk… Nem is tűnik alkalmasabb időpont az ilyenfajta faggatózásra. Ez tetszik. Mosolyogva válaszolok.
- Az edzés tűrhető, de azért meg kell erőltetnünk magunkat. A csapatkapitányom mindent megtesz, hogy a lehető legjobbak legyünk. - Csak szimpla általános válasz. Úgy látom itt az idő terelni a témát egy kicsit, szóval bedobom azt, amiről, ha jól tudom, általánosságban minden lány imád beszélgetni. - Az egyik barátom, Clarice testvére egy évfolyamba jár velem. Mardekáros, Caelius-nak hívják. Ti együtt vagytok, nem?
Lehet kissé tapintatlan a kérdés, de nem tudom eldönteni, hisz egyáltalán nem vagyok jártas az efféle szerelmi ügyekben. Hátha most rám ragad valami, bár nem mintha bármikor hasznosítani tudnám a megszerzett információkat.

Line

          Úgy gondolom, hogy a varázslók és varázstalanok közti különbségről beszélgetni mindig jó téma lehet. Ha másként nem is, kezdésnek biztos. Rengeteg lehetőség és vélemény képviselteti magát. És minél többet hallok, annál biztosabb, hogy több napot is végig lehetne beszélgetni róla úgy, hogy nem is foglalkozunk vele igazán.
          - Szerintem megosztottak lennénk mi is. Biztos vagyok benne, hogy köztünk is lenne olyan, aki harcolna a muglik ellen és olyan, aki együtt tudna élni velük. Sok olyan, akinek a szülője varázstalan, legalább az egyik, biztos megérti ezt.
          De persze tévedhetek. Nem mindenki rajong ettől még értük. Ahogy biztos vagyok benne, hogy nem csak az aranyvérűek utálnák annyira a varázstalanokat. Elég, ha több generációs félvérek, akik már a varázsvilágot tekintik otthonuknak. A helyzet feszült és nem hiszem, hogy valaha létezne erre jó vagy rossz válasz. Vagy bármilyen válasz.
          Egy pillanatra megfagyok és csak úgy ülök az ágyon a macimat szorongatva. Abban biztos voltam, hogy én visszamehetek majd kviddicsezni, de arra nem gondoltam, hogy Line talán nem.
          - Ugyan, biztos jöhetsz majd. Nem hiszem, hogy komolyabb bajod lehet. Olyan, ami a kviddics és közéd állna.
          Mondjuk, ha nem lehetne a törött csontokat is helyrehozni, akkor én is lemondhatnék arról, hogy folytassam. Oké, minden másról is, de egyelőre ez nem következik be. Szerencse vagy szerencsétlenség még nem tudom.
          Ismerem a csapatkapitányukat. Tristian tényleg keményen edzhet velük. Elmosolyodom, ahogy arra gondolok, hogy ott álltunk az egyik üvegház közepén, és a gnómfalóból próbáltunk kicsalogatni némi nedvességet.
          - Tristian nagyon jó, biztos tényleg nagyon kemények azok az edzések, de abban is biztos vagyok, hogy az eredmény is látszik már most.
          Tény, hogy fogalmam sincs milyen volt előtte a csapatuk tekintve, hogy eddig az évig egy meccsen se voltam. Változik minden, ahogy az ország a háború után, úgy én is. Az egy dolog, hogy Cael miatt kezdtem el kviddicsezni, de rájöttem közben, hogy a mai világban nem lehet valamiről lemondani csak mert nincs kedvem vagy nem érdekel. Muszáj kipróbálni, mert lehet, hogy nagyon jó dologról marad le az illető.
          Bekapok egy falat csokit, és úgy figyelem Line-t. Örülök, hogy nem sikerül teljesen letörnöm a kviddics témával. Félek tőle, hogy talán túl messzire megyek néha, de aztán előáll ő egy olyan témával, amire nem számítok. Elkomorodok kicsit, mert mostanában már nem annyira felhőtlen a viszonyunk.
          - Amit azt illeti igen. Mi együtt vagyunk, de pont nemrég vesztünk össze valami apróságon és még nem békültünk ki. Most egy kis mosolyszünet van, de szerintem ez hamar változni fog.
          Nehéz néha, ha mindenáron meg akarnak kímélni attól, hogy a közös meccsünkön majd tudunk elvonatkoztatni a kapcsolatunktól. Mármint szerintem én fogok tudni, de ő terelő, én pedig hajtó vagyok. A kettő nem éppen ugyanaz. És az feltűnő lenne, ha nem ütné felém a gurkókat. Nem akarom a kettőt összekeverni, de hajthatlan. Persze, megértem a szempontjait, de ezen most még akkor is, olyan nagyon felesleges volt vitázni.
          - Clart én is ismerem. Nem is tudtam, hogy jóban vagytok. Hogy ismerkedtetek meg?
          Kíváncsi vagyok minden szaftos és nem szaftos pletykára. Főleg olyanokra, amik kicsit elterelik rólam a figyelmet.
          - Tudod már miből akarsz RBF-et csinálni?
          Tudom, hogy nem szép dolog ilyenkor a tanulásról beszélni, de Line-nek tudnia kell ezt már, és biztos vagyok benne, hogy tudja is. És ha ez így van, akkor talán arról is van fogalma, hogy mi lesz, ha kikerül a Roxfortból.

[- Ne aggódj! Minden rendben lesz köztetek. Gondolj csak arra, hogy most bizonyára halálra aggódja magát miattad, és ha újra találkoztok mennyire fog neked örülni!]

Alexis

Alexis optimista válaszára elmosolyodok. Remélem, hogy igaza van, és ez a kis baleset nem fog közém és kviddics közé állni. Sajnos azonban a helyzetem bonyolultabbnak látszik, mint egy kis kar és lábtörés, legalábbis szerintem. Talán van valami más oka is amiért Dr. Pye nem találta a papírjaimat, nem csak figyelmetlenség? Elhessegetem a kellemetlen gondolatot, és megpróbálok egy kicsit pozitívan hozzáállni a helyzethez. Elvégre jelenleg nincsenek nagy fájdalmaim, édességet majszolgatok, ráadásul még beszélgetőtársam is van Alexis személyében.
Ahogy látom az arcát elkomorodni, megijedek, hogy lehet mégsem kellett volna feltennem a kérdést, ám válasza után bíztatóan rámosolygok:

- Ne aggódj! Minden rendben lesz köztetek. Gondolj csak arra, hogy most bizonyára halálra aggódja magát miattad, és ha újra találkoztok mennyire fog neked örülni!
Úgy gondolom ez a helyes gondolatmenet, már amennyire abból a pár romantikus regényemből ki tudom következtetni, amiket olvastam.  Az efféle kapcsolatok nekem mindig is ingoványos talajnak bizonyultak, mivel tapasztalni soha nem tapasztaltam, így nem nagyon van fogalmam róla, hogy az efféle problémákkal hogyan kell megküzdeni. Baráti hármasunkból mindig Kathrine és Olive voltak azok, akiket érdekelt ez a téma. Ha Olive-nak éppen vakvágányra futott az aktuális „kapcsolata”, mindig Kathrine volt az, aki tudta vigasztalni, nem én.
- Clart én is ismerem. Nem is tudtam, hogy jóban vagytok. Hogy ismerkedtetek meg? - kérdezi Alexis kissé élénkebben. Úgy látszik közös ismerősünk igazán érdekes téma, bár ha abból indulunk ki, hogy milyen ügyes fogó, nem is csodálom.
 
- Az Abszol úton az egyik könyvesboltban, még nyáron. - felelem, ahogy visszaemlékezek. - A Kviddics évszázadairól kezdtünk el beszélni, meg úgy magáról a kviddicsről.
Milyen régen volt az is. Szörnyű belegondolni, hogy így telik az idő. A griffendéles következő kérdése még jobban ezt az érzést kelti bennem, és egy kissé görcsbe rándul a gyomrom.
- RBF? Hú.. - sóhajtok egyet. - Még nem döntöttem el. Őszintén szólva fogalmam sincs, milyen pályán szeretnék továbbtanulni.  Elég jó vagyok SVK-ben és átváltozástanban, illetve a rúnaismeret is érdekel. Gondolkodtam auror-i pályán, de az túl veszélyes… Nem igazán tudom, mi lehetne belőlem.
Eltűnődöm, hogy egyáltalán létezik-e olyan varázslószakma amit, nekem találtak ki, de minél többet agyalok ezen, rá kell jönnöm, hogy nincs.

Line

          Néha úgy szeretném, hogy máshol legyek, mint ahol éppen vagyok. És most sem a kórház miatt. Pontosabban nem csak az miatt. Ugyan eddig nem gondoltam rá, de mi lenne, ha ő is belekeveredett és én nem is tudok róla. Mi lenne akkor, ha csak akkor tudnám meg, hogy meghalt a támadásban, és én úgy váltam el tőle, hogy haragban vagyunk? Oké, tudom, hogy ez nem lehetséges, hiszen Pye bácsi mondta, hogy senki sem halt meg, de akkor is. Azt hiszem, ha ez kiderülne, akkor azt soha nem tudnám megbocsájtani magamnak.
          Másrészről viszont ott van az, hogy ha nem veszekszik vagy vitázik az ember, akkor nem is fejlődik. Ez így pedig elég hátráltató tényező is lehet. Hiszen a hibánkból tanulunk, és mint ilyen egy békés élet vajmi kevés jellemfejlődést nyújthat nekünk. Meg azért meg van az előnye is, de abba most nem igazán mennék bele.
          - Nem tudom, vacsoránál nem láttam, de az nem jelenti, hogy ő nem keveredett bele ebbe az egészbe. Nem akarom, hogy aggódjon. Talán kéne írnom neki egy baglyot, hogy megnyugodjon.
          Bár, ha belegondolok, akkor McGalagony professzor biztos értesíti és megnyugtatja a diákokat. De akkor is, csak az lesz a biztos, mikor már ott állunk közöttük. Nem akarok a tanulásra gondolni, bár későbbi kérdésem nem éppen erre utal. Vajon lehet majd felkészítő órákat kérni? Azért sok mindenről maradhatunk le az alatt a pár nap alatt.
          Azt hiszem, kijelenteni azt, hogy ismerem a szerelmem nővérét, felesleges volt. Nem hiszem, hogy van olyan lehetőség, hogy kikerüljük egymást. Bár, a megismerkedésünk elég érdekes volt, a kapcsolatunk annál jobbra fordult. Pont ezért sem szeretem ezeket a házak közötti megítéléseket. Így, hogy tudom milyen vele lenni, és őt ismerni, bátran állíthatom, hogy sajnálnám, ha nem ismerném. Ez persze nem igaz így, mert ha nem ismerném, akkor nem sajnálnám, de a lényeg akkor is ez.
          - Óh, tudom mennyire szereti. Részben az ő hatására és Caelére kezdtem el kviddicsezni én is.
          De tényleg nem tudom, mi lesz még a jövőben. Szeretem Minnie edzéseit, és azt is, hogy ekkora figyelmet kapok a meccsek alatt és néha azon kívül is, de az nem az én jövőm. Én inkább medimágus lennék, és minél több idő telik el annál biztosabb vagyok benne. Lehet beszélek is majd a csapatkapitányommal, hogy jövőre keressen helyettem mást.
         Figyelem viszont Line-t, ahogy a kviddicsről beszél. Látom a szemében a csillogást, és rájövök, hogy ő sokkal nagyobb elkötelezettséggel és elszántsággal vetette bele magát ebbe a sportba. Én még mindig nem tudom így szemlélni, pedig szintén csapattag vagyok. Talán nem kéne annyiban hagyni ezt a témát, de érdekel, hogy mit tervez a jövőre nézve.
          Megfogom a tányérom, és átsétálok az ágyához, majd leülök a végébe. A macim persze továbbra is szorongatom, az biztos, hogy nem adom ki a kezemből még egy ideig. Látom, hogy a kérdésem kicsit lelombozta, ezért megpróbálom felvidítani.
          - De biztos van olyan szakma, amiben megállod majd a helyed. És ne felejtsd el, hogy van előtted példa. Ott van például Fawcett bácsi. Ő is auror végzettséggel rendelkezik, de most mégis tanít.
          Azt mondjuk nem tudom mit csinált előtte, de az biztos, hogy nem auror volt. Apához képest olyan más minden vele kapcsolatban, és olyan tapasztalatokól mesél, amit máshogy nem is tudott volna megosztani, csak ha nem dolgozott a szakmájában.
          - Lehetnél akár nyelvész is, vagy külföldi kapcsolatokkal foglalkozó. És ott van az átoktörő szakma, amit akár szabadúszókét is csinálhatsz. Szerintem rengeteg lehetőséged van.
          Én is igazából csak anya miatt gondolkodok egyre inkább a medimágián, de még könnyen érhet másfajta benyomás, aminek hatására meggondolom magam.
          - Mi lenne, ha a kviddiccsel foglalkoznál valamilyen formában? Nem csak játékosként, edzőként vagy járnád a világot tudósítóként.
          Remélem sikerül kicsit felvidítanom őt, mert nem tudom, mit teszek, ha mégsem. Ez a hely önmagában is elég nyomasztó, még akkor is, ha igyekeznek lakhatóvá varázsolni a helyet különböző dolgokkal.
          - Tényleg, ha már lehetőségünk van a kötetlen beszélgetésre, mit gondolsz a férfi tanárokról?
          Ficánkolok kicsit a helyemen, mert most megint rátérünk egy izgis témára.

[- Nem vagyok tehetséges.]

Alexis

Alexis kedves szavaitól egy kicsit felvidulok, és elkezdem egy picit pozitívabban átgondolni a dolgokat. Az átoktörés említésére felkapom a fejem. Ez a szakma korábban is felkeltette az érdeklődésemet. Sok emberen segíthetnék, ráadásul tényleg ebben lennék a legjobb. Próbálom elképzelni, milyen lennék átoktörőként, minden nap más embert megszabadítani a problémáitól, végül arra jutok, hogy az „átgondolandó” kupacba helyezem.

- Mi lenne, ha a kviddiccsel foglalkoznál valamilyen formában? Nem csak játékosként, edzőként vagy járnád a világot tudósítóként.
Alexis ezen gondolatára elkerekedik a szemem, annyira abszurdan hangzik. El sem tudom képzelni magam ilyen munkakörben. Ahhoz, hogy valaki professzionális kviddics játékos legyen, ahhoz majdnem egész életében gyakorlással kell foglalkoznia, illetve tehetségesnek kell lennie. Belőlem soha nem lehetne ilyen, nincsenek meg az adottságaim.
- Nem vagyok tehetséges. - lesütöm a szemem. - Tudósító meg nem akarok lenni, az túl nagy hírnévvel jár.
Nem igazán akarok sok ember előtt folyamatosan szerepelni, én inkább a háttérben maradó típus vagyok, szóval a tudósítói szakma nekem felérne egy börtönnel.

Valamivel később Alexis már az ágyamon ül és egy olyan kérdést tesz fel, ami miatt nevetnem kell.
- Nos, ez attól is függ, hogy milyen értelemben kérdezed. - mosolyodok el - Szerintem az, hogy valaki jól tanít vagy sem, csakis az odaadásától és a szakértelmétől függ, nem a nemétől. Viszont ha a külsőségek alapján kérdezed, azt kell, hogy mondjam, nem igazán figyeltem meg őket még ilyen szempontból.
Sosem foglalkoztatott ez a „sexy tanár” téma különösebben, szóval nem igazán tudok véleményt alkotni, mondjuk Fawcett prof arc- /test felépítéséről. Meg különben is, arra ott van Balmoral.
- Neked milyen véleményed van róluk? - kérdezem a szobatársam, mert ő inkább tud erre a kérdésre válaszolni, mint én, illetve hátha ragad rám is valami ebből a „rajongásból”.

Line

          Azt hiszem, kicsit muszáj felnőttnek lennem, Line miatt. Félek, hogy a mai nap túlságosan is rá fogja nyomni a bélyegét. Akkor mindenképpen, ha nem derül ki rövid időn belül, hogy mi is történt. Pont azért, hogy közelebb legyek hozzá, inkább óvatosan átülök az ágyára. Szerencse, hogy közel van, mert nem vagyok teljesen meggyőzve róla, hogy képes lennék két vagy három lépésnél is többet megtenni.
          - Dehogynem. Tehetséges vagy! Elfelejted, hogy láttalak a meccsen játszani?
          Csak egy mosoly, ennyi kell, hogy megpróbáljam felvidítani. Arról nincs fogalmam, hogy milyen lenne tudósítóként. A hírnév pedig relatív. Valaki imád a fényében úszni, valaki gyűlöl. De ha ez a kérdés olyankor, hogy mi szeretnénk lenni, akkor valószínűleg a hírnév lenne a legkevesebb. A kviddiccsel foglalkozók körében nem hiszem, hogy mindenkinek az volt az első gondolata, hogy de hát híres lesz. Legalábbis engem nem az érdekelne elsősorban.
          - Most komolyan? – kérdem a szemeim forgatva. – Line, ne csináld már. Ha a férfi tanárokról kérdezlek, akkor nem az érdekel, hogyan tanítanak. Figyelj…
          Fészkelődök kicsit. Azért ez számomra se olyan téma, amit minden nap megejtenék, de mikor a felsőbb évesek meglátták az új tanári kart, akkor tény, hogy napokig sugdolóztak a klubhelyiségben. Főleg aztán, hogy le is zajlottak az első órák velük.
          - Szóval, ha azt kérdezem, vagy bárki más, hogy mit gondolsz róluk, akkor elsősorban a kisugárzásukra, a testükre, az arcukra kell gondolni, és csak valahol a lista legvégén van az, hogyan tanítanak. De azt általában külön ki is emelik az emberek, ha arra kérdeznek rá.
          Soha nem gondoltam, hogy majd pont én magyarázok el valakinek egy ehhez hasonló helyzetet. Bess sokkal jobban ért hozzá, és biztos vagyok benne, hogy jobban is tudná elmagyarázni. És persze a visszakérdezés sem lep meg. Igazából alig vártam már, hogy valakivel megoszthassam ezt, aki nem a barátnőm.
          - Óh, nekem? – Tettetett könnyedséggel fogadom a kérdést, mintha nem is akartam volna róla beszélni. – Szerintem nem az iskolába valók. Mind annyira helyesek, el se tudom képzelni, hogyan képesek az emberek koncentrálni. Néha csak azt veszem észre, hogy kicsit elkalandozik a gondolatom. Mintha egy szerelmes lányregényben lennék.
          Igen, mondjuk legutóbb például azért rontottam gyógynövényen el valamit, és lettem tiszta trutyi, mert arra gondoltam, mi lenne, ha az órán elszabadulnának a növények, legalábbis egy része, és veszélybe kerül az életem, akkor Reed professzor hogyan mentene meg. Adott körülmények között, miután tiszta trutyi lettem ez úgy nézett ki, hogy segített kitisztítani a ruhámat, majd elküldött átöltözni. Persze plusz házifeladattal karöltve, mert szegénynek plusz munkát adtam. De valahol megérte az én szemszögömből.
          - Kár, hogy nem figyelted meg őket. Be kell pótolnod! Hidd el, jó móka is lehet.
          Feltéve, ha valaki képes hagyni, hogy a fantáziája szabadon szárnyaljon. Amiből úgy tűnik, hogy nekem túl sok is jutott, és ez valahol jó is. Örülök neki, mert másként nehezen lehetne elviselni a jelent és a jövőt.
          - Azért megpróbálod felidézni magadban őket? Mi jut először eszedbe róluk? – Óh, ez jó. El is mosolyodom a gondolattól. – Játszunk egy olyat, hogy mondok egy nevet, és neked azt kell kimondanod, ami először eszedbe jut. Amolyan asszociációs játék.
          A húgommal sokat játszunk ilyet. Mondjuk leginkább olyan szempontból, hogy megpróbál ilyen módon kikérdezni arról, mi történt az iskolában. Persze nem mindig adom könnyen magam, de néha azért előfordul, hogy olyat is kiszed belőlem, amit eredetileg nem akartam elárulni. És hogy kicsit bemelegítsünk, valami könnyebbel kezdek.
          - Legyen az első mondjuk McGalagony professzor.

[- Köszönöm!]

Alexis

A dicséretre elpirulok egy kicsit. Sosem gondoltam volna, hogy kviddicsben tehetséges lennék. Kitartó? Igen. Szorgalmas? Igen. Olyan, aki mindent megtesz, hogy a csapata nyerjen? Igen. Tehetséges? Nem igazán. Arra sosem gondoltam, hogy egy kívülálló szemével milyen lehetek, gondoltam nem igazán tartanak jó játékosnak. De ezek szerint van olyan valaki, aki szerint tehetséges vagyok. Ettől a gondolattól sokkal jobban kezdem magam érezni.
- Köszönöm! - mondom csöndesen, közben rámosolygok a lányra.

A beszélgetés hamar a tanári kar férfi tagjaira kezd terelődni. Ahogy látom Alexis lelkesedését, megpróbálom elképzelni magam előtt az egyik professzort. Na jó, de melyiket? Melyik prof az, aki a „szívdöglesztő” címkét viseli magán, amit a diáklányok nagyvonalúan ráaggattak? Legyen, mondjuk Qcross. Jól fésült haj, rövid szakáll, erős arcvonások, kissé sötét tekintet. Elképzelem a férfit teljes egészében, ahogy bűbájtanon szórakozik egy almával.  És most hogyan tovább? Mit kéne, érezzek?
Míg én ezen agyalok, Alexis felvázolja, hogy lényegében az összes férfi tanár az iskolában rendelkezik azzal a bizonyos címkével.
- Lehet tényleg be kéne pótolnom. - mondom végül.

Alexis játékötletétől kíváncsi leszek. Még sosem játszottam ilyet, de szívesen próbálok ki új dolgokat, szóval benne vagyok. 
- Legyen  az első mondjuk McGalagony professzor.
Megjelenik előttem az igazgatóasszony képe, teljes egészében, ahogy éppen dühében egy vonallá szűkül össze a szája.
- Öööö….. - habozok egy kicsit. - Igazgatói iroda?
Úgy gondolom elsőre nem rossz válasz, nem tudom nyerhetek-e, vagy, hogy van-e ennek a játéknak nyertese egyáltalán. Még mielőtt újabbat mondana, megkérdezem:
- Mit gondolsz Qcross-ról? - Kíváncsi vagyok, hogy ugyanazokat a tulajdonságokat mondja-e, mint amit én gondolatban felvázoltam a prof-ról.

Line

          Ha jól látom, akkor megtette a hatását ez a kis dicséret. Úgy tűnik, többször kéne ilyen neki, és teljesen megváltozhatna akár az élete is. És talán pont én fogom bevezetni a titkok nyitjába. Majd többször fogom megdicsérni, hogy hamar feloldódjon. És erre a tervemre tökéletesen alkalmas is az a játék, amibe belefogunk.
          - Ugyan, ne ez miatt a játék miatt érezd így. Biztos meg van az oka, amiért eddig elmaradt.
          A lényeg, hogy nem akarom azt éreztetni vele, hogy ettől kevesebb lenne vagy több. Nem vagyunk egyformák, így biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül vannak még néhányan, akik feleennyire lelkesek, mint én. Vagy talán egyáltalán nem lelkesek. És ha jó úton járok, akkor talán vannak olyanok, akik egyáltalán nem lelkesek. Pont úgy, mint Line. De ez csak játék. Nem érdemes halálosan komolyan venni. Akkor van gond, ha valakinek tényleg nincs véleménye, mert ott gond van. Mindenkinek van véleménye a másikról, hiszen mindenkinek vannak előítéletei.
          Végül azért örülök, hogy belemegy egy ilyen kis csemegébe. Ki tudja, mi lesz majd ennek az egésznek a vége. Talán ő is meg tud majd valamit saját magáról, amiről eddig nem is volt még csak elképzelése sem. Aztán persze kiderül, hogy a könnyűnek gondolt kérdésemre adott válasz engem fog a legjobban meglepni. Szó szerint leesik az állam a döbbenettől. Persze, jogos is, de hogy valakinek McGalagonyról pont az igazgatói iroda jusson eszébe, erre azért nem számítottam. Még akkor sem, ha valahol logikus.
          - Nem, én… Igen, jó válasz – mosolyodom el, de le kell nyelnem a nevethetnékem.
          Nem akarom megbántani, hiszen semmi rosszat nem tett. Hogy is tehetne, meg aztán ki gondolná mondjuk McGalagonyról, hogy egy megtestesült angyal. Például. Az viszont biztos, hogy kezd ráérezni a játék lényegére, és mi sem bizonyítja jobban a dolgot annál, mint az érkező kérdése. Hmm… ez nehéz lesz, de nem lehetetlen.
          - Qcross professzor… Nos… - Ő nem az én esetem, de ez most nem számít. – Ő helyes, intelligens, sármos, kicsit hűvös. Van benne valami misztikum, ami egyszerre vonz és taszít is. Nem tudom, számomra olyan, aki már a kiállásával is tekintélyt parancsoló és tiszteletet érdemlő.
          Igen, így tudnám a legjobban összefoglalni. Imádom az összes tanárt, de nem tetszhet mindenki úgy, hogy akár belezúgjak azonnal. De most jöjjön az én köröm és nem kímélem.
          - Most csalok. Mit gondolsz Dobrev professzorról?
          Igazából ő nem is a tanári kar része, hanem az iskola pszichológusa, amire nagy szükségünk lesz szerintem most, de ha belegondolok, hogy Vulkanov professzor ikertestvére, akkor ez olyan, mintha két embert kéne egyszemélyben jellemezni. Tudom a kisugárzás sokat számít, de ez akkor is érdekes.

[- Hát… olyan, mint Vulkanov. Olyan nyugodtabb fajta, asszem. Az arca pedig elég érdekes…]

Alexis

Ahogy tovább játszunk, egyre jobb lesz a kedvem, és ezen én magam is meglepődök. Főleg akkor, amikor elnevetem magam Alexis megdöbbent arcán, amit az igazgatónőről alkotott véleményem okozott. A Qcross profról tartott kis bemutatóján elgondolkozok, majd némán bólintok. A griffendéles lány olyan részletesen elemezte a férfit, mint én a könyveim cselekményét, és ez egy kicsit meglepett. Viszont akárhogy is néztem a dolgot, teljesen igaza van.

- Most csalok. Mit gondolsz Dobrev professzorról? - kérdezi, és én ezúttal megpróbálom megerőltetni magam. Gondolkozok egy jó darabig, míg végül megszületik a válasz.
- Hát… olyan, mint Vulkanov. Olyan nyugodtabb fajta, asszem. Az arca pedig elég érdekes… - rápillantok Alexisre. - Ez jó válasznak számít?

Türelmetlenül várom a válaszát, hisz tényleg felkeltette a játék az érdeklődésemet. Amikor én következem, betömök egy újabb csoki békát a számba, majd nyamnyogva gondolkodom egy kicsit.
- Mondjuk, legyen… Fawcett! - kíváncsi vagyok Alexis mit gondol Balmoral lovagjáról, aki nem rest minden erőbedobással megmutatni a szőke griffendélesnek a sötét varázslatok kivédésének minden fortélyát. Illetve, hogy mit ne védjen ki… 
Ettől a gondolatmenettől elvigyorodok, de azonnal el is rejtem, hisz nem akarom, hogy Alexis valami rosszra gondoljon. Elvégre, nem vagyok én olyan aljas fajta, mint ahogy néhányan gondolják. Csupán szeretek jól informált lenni.

Line

          Örülök neki, hogy sikerült kicsit jobb kedvre derítenem Line-t. Abból legalábbis ezt szűröm le, hogy elkezd nevetni. Ettől persze én is nevetni kezdek, ami aztán egy óriási hahotába tör ki. Legalábbis a szobában tartózkodók részéről. Viszont annak még jobban örülök, hogy kezd belejönni a játékba. Úgy tűnik, jó hatással vagyok rá. Legalábbis az ilyen nőcis dolgokban. De azért úgy teszek, mintha még mindig nem lenne tökéletes a válasza. Mondjuk nem sokáig, mert nem akarom, hogy a végén még komolyan vegyen.
          - Igen, ez jó válasznak számít – mosolyodom el végül.
          Ami azt illeti, úgy igazán nincs jó vagy rossz válasz, hiszen mind a ketten különbözünk, és így más a kialakult, illetve kialakított és az ideálisról alkotott képünk is. Szóval, azért mert nekem nem tetszik valaki, attól még lehet szívdöglesztő is.
          A kérdése viszont meglep. Miért pont Fawcett professzor. Egy időben azt hittem, hogy ő és Minnie egyfolytában együtt lesznek majd. De így, hogy elment az iskolából, és ki tudja visszaköltözik-e, és ezzel egyedül hagyta őt, nem tudom mit gondoljak. De a kérdés amúgy jó, ezt el kell ismerni. Van bőven mit kivesézni.
          - Tudod, most jól feladtad a leckét. Fawcett professzor olyan megosztó szerintem. Egyszerre tud komoly és komolytalan lenni. Aztán szigorú, de aztán a következő percben meg ott ül veled az asztalnál és dumáltok egy jót. Őt nem igazán tudtam még kiismerni, de azt tudom, hogy jóképű, határozott és erőteljes. Inkább havernak mondanám, de persze tisztelem is tanáromként.
          Nem fogok visszakérdezni, de remélem, hogy neki is valami hasonló véleménye van a professzorról. De ki lenne a legjobb következőnek. Hiszen tudjuk, hogy azért végigmenni a tanári karon az már túl menne minden csajosságon. Az már inkább kibeszélés, szóval inkább arra kérdezek rá, aki tényleg érdekel.
          - Akkor még utolsónak kérdezek egyet. Mit gondolsz Lancaster professzorról?
          És hogy tényleg tovább is lépjek már egy másik témára, egy olyan jutott eszembe, ami bizonyos szempontból még lehet érdekes, másrészről viszont, remélem soha nem kerül elő majd. Elveszek egy csokoládébékát, aztán amíg Line válaszol, addig ki is gondolom, hogyan fogalmazzam meg a kérdésem.
          - Te kihez mennél büntetőmunkára? És mi lenne az, ami miatt odakerülnél?
          Milyen érdekes lenne, ha mondjuk a bájital szertár megcsapolása miatt Oakley helyett Digby professzor büntetne meg. Vajon mennyire lennének kreatívok a tanárok? Vagy mindenki a jól bevált pucold ki a trófeatermet vagy menj el Fricshez büntetést adná?
          - Ja, igen. És Frics semmilyen módon nem játszik ebben a kérdésben.

[- Szép kék szemei vannak. Olyan kis udvarias.]

Alexis

- Akkor még utolsónak kérdezek egyet. Mit gondolsz Lancaster professzorról?
Elgondolkodva meredek magam elé, felvázolom Lancaster arcát, minden kreativitásomat beleadva próbálom megalkotni a választ. Ránézek Alexisre és felelek:
- Szép kék szemei vannak. Olyan kis udvarias. - elvigyorodom hirtelen. - Mindig a haját igazítja.

A téma lezárása után, Alexis rögtön újat dob be. Már kapásból válaszolnék is, de a griffendéles kikötése miatt át kell gondolnom újra. Egyértelműen az éjszakai járkálásért kapnának el, viszont Friccs-en kívül más tanár nem igazán szokott járőrözni. Megvonom a vállam.
- Maradjunk Lancasternél. Tilosban járás miatt mennék hozzá mandragórát trágyázni. És te?
Nem tudom, hogy elég kielégítően válaszoltam, de a következő pár kör után egész jól belejövök. Órákon keresztül játszunk, észre sem vesszük, ahogy telik az idő. Egyedül akkor kapjuk fel a fejünket, amikor a nővér benyit a terembe és felszolgálja a vacsorát. A menü nem olyan jó, mint a Roxfort-ban, viszont pont eléggé vígasztal az a nagy halom csokoládé, ami még mindig az éjjeli szekrényünkön hever egy tálcán. Ahogy a nővér elviszi a terítéket és kimegy, Alexishez fordulok.

- Ma nagyon jól éreztem magam. - vallom be, magamat is meglepve. Kinézek az ablakon, egy darabig csak bámulom a felhők mögül előbukkanó csillagokat, majd megjegyzem. - Vajon meddig fognak még itt tartani? - elhallgatok egy pillanatra. - Vajon a szüleim mit fognak szólni?
A gondolat megrémiszt. Így is eléggé kikészültek a háború miatt, de még egy ilyen incidens is… Félek, hogy elhatározzák, hogy a saját biztonságom érdekében, már nem fogják engedni, hogy a Roxfortba járjak, és kivesznek az iskolából. Nagyot sóhajtok és lehunyom a szemem.

Line

          Érzem, hogy lassan kezdek elfáradni. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy melyik volt az a pillanat, mikor a szervezetem úgy döntött, hogy feladja a harcot az álmosság ellen, de most már egyértelműen jelzi, hogy ideje lenne abbahagyni a csoki evését és visszamenni az ágyamba. Ez a jelzés pedig egy ásítás kíséretében következik be. Igyekszem eltakarni, de ettől még nagyon is észrevehető a dolog.
          Úgy érzem, sikerült megismertetnem kicsit Line-nel a világomat. Hogy milyen lehet az, mikor nem kell semmi miatt aggódnod, mert csajok között szabadon lehet beszélgetni. Úgy igazán szabadon.
          - Óh, tényleg. Mintha mindig ideges lenne, de szerintem valami más miatt igazgatja a haját mindig.
          Aztán persze az a téma is érdekes, amit felvetettem, de azért jobban örülnék, ha nem kéne attól tartanom, hogy egyszer elkapnak. Bár, Hannah-val már mentünk ki takarodó után még karácsony előtt. Azt mondom, hogy szerencsénk volt akkor, amiért gond nélkül visszaértünk a konyhából a klubhelyiségbe. És főleg azért, mert nem csak tanár nem vett észre, hanem prefektus sem.
          - Hát, én nem is tudom. Szerintem engem Reximo professzorhoz küldenének üstöket takarítani.
          Azért elég nagy bünti lenne, de legalább tudnék kérdezni is, amennyiben eszembe jut valami. Nem a tananyaggal kapcsolatban, inkább tanácsot kérnék. Még mindig nagyon vacilálok azzal kapcsolatban, hogy mi lenne nekem a legjobb a Roxfort után, de azt biztos meg tudná mondani, hogy van valamennyi tehetségem a bájitalokhoz vagy sem.
          Aztán megérkezik a nővér a vacsorával, és én átülök az ágyamra, hogy ott egyem meg. Elég furának néz ki, de az íze nem olyan rossz, mint amire számít az ember a látvány után. Lassan eszem meg, főleg mert a sok édesség után nem is kívánom annyira. Végül azért bekönyörgöm magamba, ami után azonnali rosszullét is fog el. Azért igyekszem ülve maradni az ágyamon, de biztos nem tudok már átmenni Line ágyára.
          - Én is. Azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz majd ide bezárva lenni, de ott volt Pye bácsi is. Jó volt kicsit kötetlenül beszélgetni bármiről.
          Magamra veszem a takarót, és átölelem a plüssömet is. Csak tippelni tudok a feltett kérdéseire. Tényleg fogalmam sincs, hogy meddig leszünk még itt, és főleg arról nincs, mit fognak hozzá szólni a szülei.
          - Szerintem legkésőbb holnapután elengednek. A csontjainkat hamar rendbe tudják hozni, maximum pihennünk kell. – Aztán elhallgatok kicsit, de biztos nem fogok hazudni. – Nem fognak örülni, de nem hiszem, hogy ez miatt eltiltanának bármitől is. Remélem.
          Nem tudom úgy fogalmazni a dolgot, hogy teljes egészében megnyugtassam. Legfőképp azért, mert ő is tudja, hogy nem ismerem a szüleit, így a véleményem sem számít annyira igazán. Végül egy óra múlva, mikor kinn már sötét van, bejön a nővér, odaadja a bájitalainkat, amitől engem azonnal el is nyom az álom.
          - Jó éjt!
          Ennyire van még erőm, mielőtt teljes egészében átrepülök az álmok földjére.

Köszönöm a játékot.