"Én vagyok a te Urad, Istened. Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj!"
l u x a e t e r n a
Milyen alantas az ember, milyen alávaló, és mégis arra született, hogy őt emlékeztesse: halandó teste közöttük jár, nem vonhatja ki magát a létezésből. Talán ha ez elhal, szíve megáll, és nem pumpálja szakadatlan tovább vérét, majd megérti, milyen lehet fizikai síkjából kilépve irgalmat gyakorolni, most viszont nyelőcsövét undor kínozza, és újra meg újra kénytelen felidézni a most már a családi kriptában végső helyére letett öccsét. Megrázó volt, egy különkiadás minden esti műsorblokkot megszakítva, szalagcímek és könnyek. Pont úgy használta emlékét, ahogy eredetileg is eltervezte, pont úgy kegyelmezett neki a földi élet mocskaitól nemesítve a bolyongó lelkét, ahogy akarta.. és ő mégsem lehet boldog és nyugodt, mert elárulta az a bűnös szempár, mint ezeknek a pogányoknak a bibliájában Lucifer az urat. Így hát az Úr most töpreng, hogyan adhatna feloldozást saját magának, hogyan engedhetne a nehéz, cseppet sem malaszttal telt súly a világot tartó vállain..?
A lány gyengébb volt, mint képzelte, a tanítása nem fogott a szélnék is könnyebb lelkén. Megmutatta neki a testet, gyengéden tanította, mikor elé tárta, a hófehér lepedő már szinte megszentelte azt a szétzúzott arcot. Nem volt oka hát sírni, és mikor nem akarta befogadni az okítást, kénytelen volt ismét megbüntetni, hiszen különben mit érne a lecke? Visszaküldte az iskolába, és ő megszökött. Azt írták a levélben, hogy elképzelhetetlen pusztítást végzett, de ez nem lepte meg a legkevésbé sem: az ő magva volt, Isten egyik báránya, természetes, hogy indulatai nyomokat hagyott azon a pusztulásra ítélt világon. Most odakint kering valahol, azt mondják, veszélyes, de nem rá.. ha eljön az ideje, ezt a gonoszt éppúgy legyőzi majd kegyelméből, mint a kis Sadricket. Isten tévedhetetlen, Isten öröktől örökké való, lehajtja most fejét, aztán a tükörbe mered, és várja a perceket, mikor testéből kilépve elfoglalja ismét trónját a fellegek között, és onnan tekint le a bárányaira, akik nélküle eltévelyedve keringenek a sötétség labirintjában, lelkük az ő ölébe jár megpihenni, és ő gyengéd forrással csillapítja szomjukat, testét és lelkét ajánlja: de jaj azoknak, akik elfordítják a fejük előle...!
-Szabad! - szól ki a kopogásra, megérkezett az újságíró, a hatodik ezen a héten. Felesége sápadt arca egy pillanatra felbukkan az ajtó mögött, ahogy beengedi a férfit a birodalmába, másodpercekre mintha két világ folyna össze, egy hamis, amelyben azok ott lebegnek súlytalan, és ez itt, a valóságé, melyet Eadlyn nem tudott elviselni. Kényelmesen, otthonosan berendezett helyiség ez, pontos rendje megbonthatatlan, és szakrálisabb, mint egy templom, melyben elveszik a lényeg, éppen ő - már készen várakozik a délutánhoz illő ital, a zsebkendő, tollak és a családi portré ide való példánya. A délutáni nap füröszti az Úr arcát, glóriát rajzol vonásai köré, fehér inge frissen vasalva, míg tekintete karikás, hiszen újabban rosszul alszik.. egyre azon gondolkozik, hogyan törölhetné el a bűnt, melyet a kis Sadrick utolsó árulása ejtett a patyolaton.. De kegyelmet fog gyakorolni.
Isten igazságos és örökkévaló.