Én vagyok a te

"Én vagyok a te Urad, Istened. Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj!"

l u x  a e t e r n a

 
        Milyen alantas az ember, milyen alávaló, és mégis arra született, hogy őt emlékeztesse: halandó teste közöttük jár, nem vonhatja ki magát a létezésből. Talán ha ez elhal, szíve megáll, és nem pumpálja szakadatlan tovább vérét, majd megérti, milyen lehet fizikai síkjából kilépve irgalmat gyakorolni, most viszont nyelőcsövét undor kínozza, és újra meg újra kénytelen felidézni a most már a családi kriptában végső helyére letett öccsét. Megrázó volt, egy különkiadás minden esti műsorblokkot megszakítva, szalagcímek és könnyek. Pont úgy használta emlékét, ahogy eredetileg is eltervezte, pont úgy kegyelmezett neki a földi élet mocskaitól nemesítve a bolyongó lelkét, ahogy akarta.. és ő mégsem lehet boldog és nyugodt, mert elárulta az a bűnös szempár, mint ezeknek a pogányoknak a bibliájában Lucifer az urat. Így hát az Úr most töpreng, hogyan adhatna feloldozást saját magának, hogyan engedhetne a nehéz, cseppet sem malaszttal telt súly a világot tartó vállain..?
        A lány gyengébb volt, mint képzelte, a tanítása nem fogott a szélnék is könnyebb lelkén. Megmutatta neki a testet, gyengéden tanította, mikor elé tárta, a hófehér lepedő már szinte megszentelte azt a szétzúzott arcot. Nem volt oka hát sírni, és mikor nem akarta befogadni az okítást, kénytelen volt ismét megbüntetni, hiszen különben mit érne a lecke? Visszaküldte az iskolába, és ő megszökött. Azt írták a levélben, hogy elképzelhetetlen pusztítást végzett, de ez nem lepte meg a legkevésbé sem: az ő magva volt, Isten egyik báránya, természetes, hogy indulatai nyomokat hagyott azon a pusztulásra ítélt világon. Most odakint kering valahol, azt mondják, veszélyes, de nem rá.. ha eljön az ideje, ezt a gonoszt éppúgy legyőzi majd kegyelméből, mint a kis Sadricket. Isten tévedhetetlen, Isten öröktől örökké való, lehajtja most fejét, aztán a tükörbe mered, és várja a perceket, mikor testéből kilépve elfoglalja ismét trónját a fellegek között, és onnan tekint le a bárányaira, akik nélküle eltévelyedve keringenek a sötétség labirintjában, lelkük az ő ölébe jár megpihenni, és ő gyengéd forrással csillapítja szomjukat, testét és lelkét ajánlja: de jaj azoknak, akik elfordítják a fejük előle...!


       -Szabad! - szól ki a kopogásra, megérkezett az újságíró, a hatodik ezen a héten. Felesége sápadt arca egy pillanatra felbukkan az ajtó mögött, ahogy beengedi a férfit a birodalmába, másodpercekre mintha két világ folyna össze, egy hamis, amelyben azok ott lebegnek súlytalan, és ez itt, a valóságé, melyet Eadlyn nem tudott elviselni. Kényelmesen, otthonosan berendezett helyiség ez, pontos rendje megbonthatatlan, és szakrálisabb, mint egy templom, melyben elveszik a lényeg, éppen ő - már készen várakozik a délutánhoz illő ital, a zsebkendő, tollak és a családi portré ide való példánya. A délutáni nap füröszti az Úr arcát, glóriát rajzol vonásai köré, fehér inge frissen vasalva, míg tekintete karikás, hiszen újabban rosszul alszik.. egyre azon gondolkozik, hogyan törölhetné el a bűnt, melyet a kis Sadrick utolsó árulása ejtett a patyolaton.. De kegyelmet fog gyakorolni.
        Isten igazságos és örökkévaló.

          Már túl vagyok a beszélgetésen Minervával, rendszeresen járok Elsához, mégis van valami, amit nem tudok nem megtenni. Eadlyn szavai nem hagynak nyugodni az apjáról, és szeretném legalább egy kicsit megismerni. Diákom tanáraként nem kereshetem fel a családot, ahogy pedig figyeltem őket az elmúlt napokban, elég sok újságíró fordult meg náluk mind a varázsvilágból, mint a varázstalanokéból. Nem tudom, ők honnan szereztek róla tudomást, de talán ez összefügg a férfi szakmájával. Nem lesz nehéz dolgom tehát, ha én is újságírónak adom ki magam. Csak figyelnem kell majd rá, hogy ne szóljam el magam.
          Határozott léptekkel indulok meg a ház felé, lassan úgyis eljön az előre megbeszélt találkozó ideje. Most örülök, hogy annak idején az akadémiáról kikerülve töltöttem egy kevés időt a Próféta szerkesztőségében is. Bár, újságírói szerepem egyszer sem volt, mégis elég sokat tanultam hozzá, hogy most hasznosíthassam. Megállok az ajtóban, megigazítom a zakóm és a nyakkendőm, mielőtt bekopognék.
          Az ajtót egy nagyon sápadt arcú nő nyitja ki nekem. Azon csodálkozok, hogy még van ereje állni és ajtót nyitni, tekintve, hogy ő lehet Ms. Marlowe édesanyja.
          - Üdvözlöm, Mrs. Marlowe. Willow Fawcett vagyok a Crewe Chronicle-től. A férjével beszéltem meg egy időpontot mostanra.
          Szándékosan mondok egy olyan újságot, ami elég kicsi, regionális, de a nagyobb újságok miatt akár át is vehetnék a hírt és személyesen eljöhetnek interjút készíteni. Az ilyen szinte mindennapos, nem véletlenül jött el eddig is ennyi újságíró. Mindenki bízik benne, hogy egy addig nem hallott, új információval gazdagodhat.
          Elindulok a kérdéses irányba, amerre az asszony mutatja, majd a kezemet nyújtom a férfi felé is.
          - Jó napot, Mr. Marlowe.
          Leülök a kikészített székre, majd előveszem a jegyzetfüzetem és a tollat. Közben megnézem magamnak a családi képet. Valami nincs rendben vele, legalábbis nem passzol azokhoz az információkhoz, amit eddig gyűjtöttem össze. Ami igazából nem sokkal több, mint amit a Roxfortban árult el nekem Eadlyn. Csak barátom egészítette ki néhány információval, amik annyira nem leptek meg, és bele is illenek a képbe. Ami tovább erősíti bennem a gyanút, vigyáznom kell ezzel a férfival. A legapróbb elszólás is végzetes lehet rám tekintve.
          - Nagyon szép ez a ház.
          Nem meglepő, hiszen amennyire tudom, nagyon híres média sztár, akihez szinte lehetetlen hozzáférni, így nem csoda, hogy alig kaptam időpontot, és a munkahelyén nem is voltak hajlandóak fogadni. És mégis valami nyomott érzés, valami bizsergés fut rajtam végig, ahogy itt ülök és próbálom fenn tartani a szemkontaktust és a látszatot, de mintha átlátna rajtam, pedig sehonnan sem ismerhet.
          - Mesélne nekem kicsit a lányáról? Milyen volt? Visszahúzódó? Kereste mások társaságát?
          Igyekszem átlagos témákkal indítani, amit mindenki más is feltenne, aki nem ismerte. Aztán majd jöhetnek a keményebb kérdések, amiket valószínűleg mások is feltettek, de már nem ennyire csevegő lesz akkor a hangnem és azt is kockáztatom majd, hogy kidob a házból. De akkor is szeretném megismerni ezt az alakot, akihez az a törékeny kis lány hasonlított.