The Deal

*
zene: ID - Thunder

outfit


’Just a young gun with a quick fuse
I was uptight, wanna let loose
I was dreaming of bigger things
And wanna leave my own life behind
Not a yes sir, not a follower
Fit the box, fit the mold
Have a seat in the foyer, take a number
I was lightning before the thunder'



1997. március. 17.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!

Mimi levele rohadt bosszantó. Egyetlen mozdulattal gyűröm össze egy galacsinná. Szívem szerint fel is gyújtanám a pálcámmal ha a klubhelységben lennék, de itt a folyosón nincs kedvem. A Nagyteremben épp hogy nem nyeltem félre a vacsorám utolsó falatának egyikét, miközben elolvastam a fekete bagollyal kézbesített levelet. Szívem vadul kalapált, de most nem jólesően, hanem mérgesen. Még jó hogy eddigre megettem a tányéromra kiszedett ételt, mert elolvasva a sorokat minden étvágyam elment. Gusztustalan és undorító!
Ha szemmel tudnék ölni, biztosan most képes lennék rá, de nem megy. Így mindössze mérgesen tolom ki magam alól a széket és indulok ki a Nagytermeből. Fellököm Zambini-t aki morog valamit az orra alatt, de most kivételensen nem átkoz le. Talán neki is elege van az év végi vizsgák felé haladva és minden energiáját inkább fókuszálja a bűbájtan gyakorlásra, mint a nekem szánt ártásokra. Mondjuk jobban is teszi, mert bukóra áll. Ami elég szar ügy. A folyosón két elsős forma gyereket kerülök ki, miközben kipillantok. Innen jól lehet látni a kviddicspályát. Valaki játszik, de ilyen távolból nem látom kik is azok. Habár feltételezem hogy a mieink, mert Dean nem volt ott az ebédnél. Mostanában az az érzésem, hogy kerül, habár fogalmam sincs miért. A kőpárkánynak támaszkodom egy percig, miközben tekintetemmel a távolba suhanó alakokat figyelem. A szépen passzolgatott kvafflabdákat, a merész bukórepüléseket, és a rájátszásokat. Kedvem lenne nekem is játszani, de elvetem az ötletet. Muszáj volt kilépnek a csapatból ha auror akarok lenni. És muszáj minden időben a bájitaltanra összpontosítanom. Valahogy csak össze kell kaparnom azt a nyamvadt várakozáson felülilt! Kiválóról nem is álmodom.
Ellököm magam a faltól és elszakítom pillantásom a pályától. Elindulok a klubhelységbe, hogy még megírjak két tekercsnyi a zuhogózáporsisakfűről, aminek jelen pillanatban fogalmam sincs mi a funkciója abba a vacak lélegzőfőzetben, de tutira benne van, mert emlékeim szerint a virágszirom töve kell bele. Ráadásul akkor jó, ha zöld. Ami egy sárga virágnál elég fura és bizarr de biztos.
Gondolataimba mélyedve lépkedek, hosszan és nagyokat, mikor az egyik éles kanyarba nekem puffan valaki.
- Bassza meg! -    
Kiáltok fel, mert nem várt támadás eredményeként majdnem felbukok, plusz Medeia levele is kiesik a kezemből. Ráadásul valahogy sikerül bele is rúgnom, szóval legalább három méterre tőlem gurulva áll meg.
Hát ez remek!
Dörmögök valami rohadtul nem kedveset miközben levegőt erőltetek a tüdőmbe és a másikra pillantok. Barna hajzuhatag köszön vissza, és a hullámos tincsek közül a következő percben kibukkan Fawcett arca.
- Remek lenne, ha néha magad elé néznél! -
Bosszúsan vetem felé a szavakat, de amint kimondom megbánom. Mi ez? Ez nem én vagyok, hanem a harag, mely belőlem árad. Érzem, hogy az beszél belőlem. És ez Mimi miatt van. A franc essen bele!
Nyugalmat erőltetek magamra, s ez abban nyilvánul meg, hogy egy könnyed mozdulattal igazítom meg az ingem ujját. Végül egy végtelennek tűnő perc múlva a pillantok rá a lányra.
- Azért jól vagy? -
Végül is pont nem esett el, szóval feltételezem nagy baja nem lehet. Szemeimmel elidőzök rajta, s csak egyszer szakítom meg a kontaktust, mikor a galacsinra tekintek. Az ugyanúgy ott pihen a folyosó távolabbi sarkában. Ezen a szakaszon nincsenek még diákok, mert mindenki vagy a hasát tömi vagy már kint van a szabadban és élvezi a takarodó előtti kellemes tavaszi estét. Szóval csak ketten vagyunk, meg a néha el-ellézengő diákok közül egy a keresztfolyosószakaszon. Mintha a távolba épp Bishop barátnőjét láttam volna. Azt hiszem Anette, de igazából fogalmam sincs hogy hívják őket. Nem is igazán érdekelnek. Visszapillantok a lány felé az órámra. Negyed hét múlt, gyerek az idő. Zsebre vágom a kezem, mind a kettőt, és most Esmére tekintek. Mindig is csodabogár volt, most viszont még inkább annak tűnik, de hirtelen nem tudok rájönni miért. Pedig erőteljesen agyalok, hogy most mégis mi másabb rajta mint úgy általában mindig....

~ set ~

          Nem, ezt nem mondhatja komolyan. Az az idióta Malfoy. De nem is ő, hanem én, mert belementem ebbe a hülye fogadásba. Így kihasználni valakit, és átverni és… Miért ne? Talán még jól is elsülhet a dolog, legalább gyakorolok kicsit. De pont Montrego? Bele is pirulok a gondolatba, hiszen annyira esélytelen vagyok bármire vele kapcsolatban, mint arra, hogy valaha Mágiaügyi Miniszter leszek. Mondjuk ez utóbbi nem is akarok lenni, az előbbitől pedig… jó lenne, de nem vehetem fel a versenyt Izával. Már, ha igazak a pletykák. De Malfoy biztos ezért csinálta ezt az egészet. Viszont, ha mégis megnyerem a fogadást, akkor jön egy szívességgel, és ez a legjobb dolog, amit most ki tudtam találni. Még mindig inkább egy Malfoy tartozzon nekem, mint én egy Malfoynak.
          Összecsomagolom a holmim, hogy legalább egy vázlatot rajzolni tudjak kezdésnek, és Mathias keresésére indulok. Nem kérdés miért nem találom meg elsőre. Valószínűleg a meccset nézik, ahogy eddig én is ott voltam, és önfeledten szurkoltam a csapatnak. Mondjuk leginkább azért, mert egy-egy jó pillanatot lekapva egy fényképezőgéppel, ami sajnos nem az enyém, hanem drága háztársamé, akár megfestve is jól mutathatnak. Igen, amíg meg nem jelent ő, a fene essen belé. Mindegy, majd elkérem valakitől azokat a képeket.
          Már szinte kifulladva és feladva fordulok be egy sarkon, mikor koppanok egy mellkason. Éppen csak nem dobom el a mellkasomhoz szorított füzetet, a táskámban pedig a rajzeszközöm van.
          - Sajnálom, nem figyeltem.
          Alig mondom ki a szavakat, a másik fél is rázendít, a hangból pedig azonnal rájövök ki az, akinek nekiütköztem. Pont az, akinek nem kellett volna. A fenébe, így már nehéz lesz rávenni, hogy álljon nekem modellt. Legjobb lenne, ha azonnal visszafordulnék, és megvárnám Dracót valahol, hogy lerójam neki a tartozásomat. Mostanában úgyis olyan másnak tűnik, mint eddig volt, talán jobb is lenne így. Akkor legalább nem kap dührohamot.
          - Igen, én csak… Te jól vagy?
          Fülig vörösödöm, kicsit el is fordulok. Nem akarom, hogy annyira feltűnő legyen neked. De mit kéne most mondanom? Ha meg se próbálom, akkor biztos, hogy elbukom a fogadást. Inkább csak megfogom a kezed, és magammal húzom egy beülőbe. Nem hiszem, hogy miattam vagy mérges, de az biztos, hogy nem akarom még jobban felhívni magunkra a figyelmet. Leülök a padra, leteszem magam mellé a dossziét.
          - Szeretnék beszélni veled egy fontos dologról.
          Egyelőre jól megy, csak így tovább. Veszek néhány mély levegőt, aztán kezemet az ölembe veszem, lábamat keresztbe teszem, így a talárom alól kikandikál a combom egy kis része. Ma valamiért egy kicsivel rövidebb szoknyát vettem fel reggel. Talán megéreztem ezt a helyzetet.
          - Tudod, a főiskolai felvételihez kell gyűjtenem a rajzaimat, amolyan referenciának. Ehhez pedig modellekre is szükségem van. Szeretnélek lefesteni vagy rajzolni, amelyiknek jobban örülnél. Mert el tudlak képzelni mind a két formában.
          Tekintetem a vázlatfüzetre réved. El kéne mondanom talán a fogadást is vagy elég lesz ennyi? Nem, nem akarom a véletlenre bízni, és mivel nem vagyok nagy jós tehetség, úgy gondolom, ha elmondom, ha nem, el is szúrhatom vele, meg nem is. Ez most kétélű fegyver, vagy bejön majd, vagy sem.
          - Tartozom egy vallomással. – Lesütöm a szemem, majd egy mély lélegzetvétel után bele is fogok a dologba. – Valóban igaz az, hogy kell a referencia anyag a felvételihez, de van más is a háttérben, amiért felkértelek rá. Malfoyjal fogadtunk, hogy nem tudlak rábeszélni a modellkedésre. Jó lenne, ha nem ő nyerne, ezért hajlandó vagyok bármit megtenni majd neked. Tudod, jobbat nem tudott felajánlani, minthogy az adósom lesz, és szeretném megcsípni ezt a lehetőséget. Másrészről viszont… - beharapom az ajkam. Ezt már lehet, hogy tényleg nem kéne elmondanom. – Ha ő nyer, akkor a rabszolgája kell legyek az iskola hátralévő részében. És ebbe a talpnyalástól kezdve, a szexig minden beletartozik.
          Hát, ennyi. Elmondtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy érdemes tudnod. Egy apróságot leszámítva, de az biztos elijesztene. Szóval egyelőre azt megtartom magamnak, és ha már eljutunk odáig, jövök elő a fogadás leglényegesebb pontjával. Vagy legalábbis megpróbálok kitalálni addig valamit.

*
zene: ID - Thunder

outfit


’Just a young gun with a quick fuse
I was uptight, wanna let loose
I was dreaming of bigger things
And wanna leave my own life behind
Not a yes sir, not a follower
Fit the box, fit the mold
Have a seat in the foyer, take a number
I was lightning before the thunder'



1997. március. 17.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!

A szabadkozást elenegedem a fülem mellett. Viszont a visszakérdezésre meglepetten pislogok. Mivan? Én? Miért is ne lennék jól? Fura....
Bólintásra futja csak tőlem. Mert megakadályoz a lány mozdulata mindenben. Már pedig még furább, hogy hirtelen ragadja meg a kezem és kezd el szabály szerűen maga után vonszolni.
Mia........
Kezdeném, de csak az ablak melletti kőből faragott padhoz von. Szépen megmunkált darab, habár elég ósdi. Most mégis praktikus, hisz Esménél ott a csomó cucc, amit le is pakol. És is lehuppanok miközben a szememmel a galacsint szuggerálom a folyosó másik sarkában.
- Szeretnék beszélni veled egy fontos dologról. -
Na ez jól kezdődik! Nyers gondolataimnak megzabolázom és mindössze a kezem támasztom le a térdemre. Figyelmem elszakítom a g ombócba gyűrt papírról és a lányra pillantok.
- Tudod, a főiskolai felvételihez kell gyűjtenem a rajzaimat, amolyan referenciának. Ehhez pedig modellekre is szükségem van. Szeretnélek lefesteni vagy rajzolni, amelyiknek jobban örülnél. Mert el tudlak képzelni mind a két formában. -
- Öhm... hát.... -
Mivan?
Meglep a kérdése vagy nem is kérdés ez, sokkal inkább kijelentés szagú. De hát miért is szabnék ennek gátat? Jó mondjuk sose csináltam még ilyet. De az tuti hogy ha ezt Mimi megtudja, kiakad. És már csak ezért megéri. Kedvem lenne széles vigyort ölteni, de egyelőre megállom. Cserébe végig nézek a lányon. Fel akarom mérni, hogy ő valóban akarja-e ezt.  Ez hiba. Ráadásul elég nagy. Esmé ugyanis valami mesteri oknál fogva úgy döntött a lehető legextraminibb szoknyát húzza mára fel.. Ráadásul keresztbe vetett lábaival most elővillantja itt nekem a combajit. Aha, aha... és még hogy a nők nem taktikásak, mi?
- Tartozom egy vallomással. Valóban igaz az, hogy kell a referencia anyag a felvételihez, de van más is a háttérben, amiért felkértelek rá. Malfoyjal fogadtunk, hogy nem tudlak rábeszélni a modellkedésre. Jó lenne, ha nem ő nyerne, ezért hajlandó vagyok bármit megtenni majd neked. Tudod, jobbat nem tudott felajánlani, minthogy az adósom lesz, és szeretném megcsípni ezt a lehetőséget. Másrészről viszont…. Ha ő nyer, akkor a rabszolgája kell legyek az iskola hátralévő részében. És ebbe a talpnyalástól kezdve, a szexig minden beletartozik. -
Figyelem, ahogy a háztársam lesüti a szemét. Totálisan az az érzésem támad, hogy szégyelli magát. Visszafojtva hallgatom, mert nem akarom megzavarni vagy kizökkenteni a ritmusból. Így is elég… nyögvenyelősen megy neki. Elhűlök a hallottakon. A düh fellángol bennem, és kedvem lenne bezúzni Malfoy képét. A kis szarházi! hát van bőr a képén, szó se róla. A szavai végén bekövetkező csendet percekig nem töröm meg. Mindössze tekintetem időz el szépen ívelt ajkain, amibe beleharap. Szexi. Eddig hogy nem vettem észre?
Ja eddig Medeia húzta folyamatába az agyam a húgom társaságában. Lélegzetvételnyi időt sem hagyva nekem. És még tulajdonképpen most is. Kezdek azért hálát adni hogy elköltöznek Ausztráliába. Igaz azért hiányozni fog a maga nagy szájval. Olyan sok mindenre tudta azt használni….
- Nos, Malfoy mindig is egy tapló volt. - közlöm halál nyugalommal, ahogy kifújom a levegőt. Majd később verem be a teljfölös száját. El is mosolyodom bíztatólag barátságosan. - És alapvetően sosem csíptem. Pedig a rokonom... -
Ezt a köztudott tényt feltételezem azon nyomban levette ő is, ha esetleg nem volt jól informált. Hisz minden aranyvérű szegről végről családtag, még ha extra távoli is. Mi azonban kellően szorosnak mondhatjuk magunkat a tejfölszőke kiskirállyal, legnagyobb bánatomra. Szóval talán már most megkönnyebbülhet Fawcett, ha eddig izgatta magát egyáltalán a sikerfaktor végett.
- Úgyhogy, ha ez az ára hogy ne legyél a szex-rabszolgája, akkor nosza, rajta! - vigyorodom el, most már a jól megszokott módon. Amiért a lányok odáig vannak. És meglepett arcát látva, folytatom.
- Komolyan beszélek! Nem bírnám elviselni, ha az én lelkemen száradna a dolog. Szóval pingálj vagy rajzolj, amit akarsz, nekem oly mindegy! Rád bízom. Nem szabok gátat a kreativitásodnak. No meg te tudod mivel jobb és hogy mi is kell a felvételidhez. Mikor akarsz kezdeni? -
Vonom fel érdeklődve a szemöldököm. Mert hát akkor meg kellene beszélni a részleteket. Hogy hol meg mikor. Mivel nekem is kell néha házit írnom meg ilyenek. Főleg mostanság, mert Crasso lelkesen szeret szívatni rúnatanból. Habár tegnap épp letudtam a hatoldalas esszéjét és még a kiértékelését nem kaptam meg. Nem mintha vágynék különösebben szembesülni az igazsággal. Mármint azzal, hogy megint hajszálnyira vagyok attól hogy elkaszáljon.

~ set ~

          Hatalmas kockázatot vállalok, de megéri. Inkább Mathias előtt szégyenüljek meg, mint az egész iskola előtt azzal, hogy Draconak ugrálok. Arra ott van Parkinson, aki látszólag nagyon is élvezi, ha megkapja a figyelmét, és meg is tesz érte bármit. A két kígyó, akár lehetnének a ház reklámarcai. Legalább bebiztosítanák maguknak, hogy csak a nyaligépek éreznék jól magukat közöttük. Jobb, ha el is kerülöm őket, de ehhez az kell, hogy Mathiasszal végre túl legyünk a festésen. Le merném fogadni, hogy valójában nem is Malfoy, hanem Pansi az, aki az egész hátterében áll.
          Néha örülök neki, hogy nem aranyvérűnek születtem. Nem tudnék elviselni ilyen rokonokat. Mondjuk Weasley-ék a másik ellentétes példa, de még mindig inkább ők, mint néhány háztársam.
          - Nem is tudom, hogyan vagy képes még ennyire is elviselni a jelenlétét – jegyzem meg, de persze tudom, hogy nagyjából semennyire, mert állandó a feszültség közöttük.
          A közös háló előnye. Biztos volt már néhány szép éjszakájuk, amikor arról álmodtak, hogy felkelnek és megfojtják a másikat. De most nem szalaszthatom el a lehetőséget, tényleg muszáj teljesítenem ezt a fogadást, és úgy tűnik meg is érted, mennyire fontos ez most nekem. Valahogy mégis meglep ez a dolog. Eddig annyira elérhetetlennek tűntél, olyan távolságtartónak még akkor is, ha ragadtak rád a lányok.
          Csak lassan esik le, hogy a szavad mit is jelentenek számomra. Hirtelen megölellek, hogy aztán fülig vörösbe öltöztetve az arcomat újra csak saját magam elé bámuljak. Miért olyan nehéz ez az egész?
          - Kezdeni?
          Egy pillanatra zavartan tekintek rád, nem értem mit akarsz kezdeni, aztán leesik, hogy a festést, bár inkább rajz lesz belőle. A festéshez nem is hoztam magammal elég eszközt.
          - Mit szólnál, ha most azonnal belekezdenénk? A kviddics meccs miatt rengeteg hely felszabadult. Mehetnénk mondjuk a víz alatti csarnokba. A fényviszonyok nem éppen a legjobbak ott, de rengeteg lehetőség van arra, hogy kényelmesen elhelyezkedhess.
          És ha lezárjuk a szobát, akkor még tényleg el lehet készíteni azt az aktot is. Vagy ki tudja mi lesz még abból. Egy biztos, hogy jobb lenne, ha senki sem látna meg minket, mert az csak kérdéseket vetne fel, amiket egyelőre nem akarok megválaszolni. Malfoy azt is a lelkemre kötötte, hogy senkit se avathatok be, még téged sem, de azt tényleg nem éreztem volna fairnek veled szemben.
          Felállok és el is indulok a kérdéses szoba felé. Sietős léptekkel rohanok előre, így arról sincs fogalmam, hogy jössz-e vagy nem, vagy le vagy-e maradva. Azt tudom csak, hogy a teremből épp kilép néhány harmadéves diák, mikor odaérek. Ezek meg miért nincsenek a meccsen? Meglátva a náluk lévő pergamen mennyiséget azonnal rájövök, hogy miért is nem. Nagy kő esik le a szívemről, mikor belépve üresnek találom a helyet.
          A kanapé és párnás részt választom, odaviszek szembe egy széket, az bőven elég nekem, hiszen a lapomon és a ceruzán kívül nem lesz másra szükségem. Mikor mindent elrendezek és te is megérkezel akkor árulom el az egyik részét, amit eddig nem tettem meg.
          - Vetkőzz le, kérlek. Már előkészítettem a helyet a kanapén.
          És tényleg ott van egy halom párna kikészítve, éppen csak a tested körvonala hiányzik onnan. Egy ideig elidőzök rajta, ahogy lekerül rólad a ruha. Elég feltűnően, de aztán észbe kapok. Hogy lehetek ennyire ostoba, hogy ilyen feltűnően bámuljalak? Zavaromban inkább csak leülök és matatni kezdek a lapokkal.
          - És kérlek teljes egészében. Aktot kell rajzolnom.
          Igen, így szólt a teljes megállapodás, amit szándékosan nem mondtam el eddig, mert abba biztos nem mentél volna már bele. Most viszont reménykedem benne, hogy már nem fogsz visszakozni. Igyekszem megtartani profiságom, de ezt még nagyon kell gyakorolni, hogyan tudnék úgy ránézni egy férfira, akinek ilyen teste van, hogy tényleg profi festőnek tűnjek.
          - Hé, Adonis, ne legyél már úgy zavarban, csak ketten vagyunk, és ha bezártad az ajtót, akkor más nem is nyithat ránk.

*
zene: NJ & NM - Bom Bidi Bom

outfit


’'Cause I'm an addict, I'm your patient
Your lips are the medication
Come here baby, yeah, you know just what I want
You got that'



1997. március. 17.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
+16!

Meglepően jól áll a lánynak, ahogy elpirul. Vagyis konkrétan fülig vörösödik. Zavara engem csöppet nem érdekel, sőt, abszolúte kiélvezem. Néha elég csak megjelennem valahol, hogy összesúgjnak mögöttem pillákat rebegtetve. Nincs ebbe számomra semmi újdonság. Teljes mértékben tisztába vagyok azzal, milyen hatást váltok ki a nőkből. Talán ez részben a kinézetemnek köszönhetően részben a nevemnek... de biztos nem annak hogy ismerne bárki is úgy igazán. Persze ők csak a felszínt látják. A jól neveltséget, az udvariasságot. És előszeretettel őrzöm meg ezt a látszatot. Amint a lány őzikeszemeiben megcsillan a felvilágosodás szikrája elvigyorodom. Igen, igaza van a kviddics most épp kapóra jön. És mekkora már hogy már nem vagyok terelő idén! Áldhatja Merlin csontos bokáit.
-Mehetnénk mondjuk a víz alatti csarnokba. A fényviszonyok nem éppen a legjobbak ott, de rengeteg lehetőség van arra, hogy kényelmesen elhelyezkedhess. -
Persze lelkesen fel is pattan és mint aki elveszti az eszét kezd el sietni meg se várva engem. Pedig már mondanám hogy nekem tök mindegy. Mélyet sóhajtva pillantok Esmé után és felnyalábolom a padon felejtett cuccait. Nem nézek bele csak elindulok utána és félúton felkapom a gombócba gyűrt papírgalacsint. Menet közben az egyik kukába erőteljesen vágom bele. Ég veled Medeia! És valamiért abszolút felszabadultnak érzem magam no meg tettre késznek. Szóval halálos nyugalommal lépek be Fawcett után a csarnokba, mely mint mindig most sincs lezárva. A víz színe kékeszölden világítja be a terepet.
Hát itt tényleg baromi kevés a fény...
Állapítom meg magamba és már épp meg is mondanám, hogy lehet jobb lenne újabb helyszínt keresni, mikor a lány rám pillant. Én meg rá, aztán a kanapéra.
Aha, akkor nem megyünk innen sehova...
Mindegy, végtére is nem én rontom a látásom és nem az én felvételim múlik a körülményeken. Lazán zárom be az ajtót magam után és teszem le a mappáját az kis asztalkára.
- Ezt ott felejtetted. -
Mosolyom azonban fél perc után eltűnik arcomról ahogy megkapom az utasítást. ’Vetkőzz’, hahhh de bájos.... De minek vetkőzni? Még ha lenne rajtam kabát, vagy pulcsi még csak-csak meg is érteném. Lepillantok magamra, a fehér ingemre és bambán fel rá. Mi van?
- És kérlek teljes egészében. Aktot kell rajzolnom. -
- Hogy mit? -
Nyögöm ki, és elképedek. Az arcom megnyúlik és valahol a padlón landol az állam. Erről mégis mikor akart szólni? Gondolom pont most mi?
- Na nem erről volt szó, hellóka! -
Szemem forgatom. Miért nekem kell mindig Malfoy után takarítanom a mocskot? Kissé kelletlen emelem a kezeim és kezdem el kigombolni az ingem. Végül is a lúd, legyen kövér... Mindössze Esmé zavara az ami engem zavar és ez leginkább a megnyilvánulásában mutatkozik meg.  
- Hé, Adonis, ne legyél már úgy zavarban, csak ketten vagyunk, és ha bezártad az ajtót, akkor más nem is nyithat ránk. -
A fene, tényleg, az ajtó! A fejemre csapnék szívem szerint, ami így, félig kigombolt inggel elég vicces lenne. Helyette előkapom a pálcám és az ajtóra pöccintek vele. A zárbűbáj sikeres és még egy silencio-t is elmormogok, hogy ne halljanak minket a kíváncsi fülek. Ez az iskola tele van ügyeletes pletykafészkekkel, ami egyikünknek sem hiányzik. Épp elég, ha Malfoy rontja meg az életünket.
Leveszem az ingem és a kis asztal mellé dobom az egyik puffra. A fehér anyag suhova esik le épp Esmé mellé. A lányra pillantok, de láthatóan a zavara nem oszlott el. Sőt, ami azt illeti szinte majdnem tátott szájjal bámul engem. Elvigyorodom elégedetten.
- Biztos hogy ezt szeretnéd? -
Vonom fel a szemöldököm kérdőn és kacéran tekintek rá. Végtére is nem nagy kaland megszabadulni a nadrágtól, ujjaim vészesen közelítenek a gomb felé, de nem akarom őt semmiképpen kellemetlen helyzetbe hozni. Ergo ez az utolsó alkalom hogy visszakozzon esetleg.
- Persze ti, művészek, 'az alkotásért mindent' elvet valljátok. -
Cukkolom. Nem állom meg kigombolom a nadrágot de még nem tolom le. Van egy utolsó utáni lehetősége is. És kíváncsi vagyok él-e vele. Vajon mennyire gondolta ő ezt komolyan?

~ set ~
+16

          A meglévő fény mellé felaggatok néhány lebegő lámpást, úgy már sokkal jobbak lesznek a lehetőségeim. Mire megérkezel utánam, már teljes egészében elő van készítve a terep. Csak te hiányzol a kompozícióból. És valahol még a tervem is bejött, hiszen a holmim elhagyásával lelassítottalak kicsit. Most viszont már nincs miért elhúzni a dolgot.
          - Igen, jól hallottad. A megállapodás szerint aktot kell rajzolnom, de persze még visszavonulhatsz, ha akarsz.
          Megérteném, és természetesen meg is várom, amíg meggondolod a dolgot az új információ tudatában. Mikor visszafordulok, és a kezemben a vázlatfüzettel megindulok a kanapé felé. Mikor látom, hogy végül nem készülődsz, hanem vetkőzöl, teljesen zavarba jövök. Ez az a fordulat, amire nem igazán számítottam, és pont ezért nem is mondtam el idő előtt. De hogy ki van nagyobb zavarban ettől, azt nem tudom. Én mindenképpen, hiszen már régóta szeretnék legalább egy kicsit azoknak a karoknak az ölelésében lenni, de azt hiszem, ezzel a fogadással el is búcsúzhatok ettől a lehetőségtől.
           Kényelmesen helyezkedem el, és hogy az ő valamint az én zavaromat is próbáljam kicsit enyhíteni, megpróbálom a vérét szívni, persze sikertelenül. Idegesen babrálom a ceruzámat, de végül inkább feladom. Először csak nyelek egy nagyot, hogy lesütve a szemem, elkezdjem a környezet megrajzolását, még akkor is, ha fogalmam sincs róla, miként fogsz elhelyezkedni.
          - Nos, öhm… - bár a testi folyamataimat nem tudom megtagadni, mégis megkísérlem. Elmosolyodom. – Nem kell, elég az alsónadrág. A többit majd kitalálom valahogy úgy, hogy Draco ne tudjon belekötni. Ne aggódj, nem vagyok kíváncsi a micsodádra.
          Bár el tudnám képzelni különböző pozíciókban, amiknek legalább egy részében épp azon ügyködik, vagy valahogy belém kerüljön, de nem, ennek nem most van itt az ideje.
          Megvárom, amíg végzel a vetkőzéssel, addig igyekszem még jobban leplezni zavaromat, aztán kiadom az utasítást, hogyan állj. Igen, az lesz majd a tökéletes, már csak a fejed kell jó pozícióba helyezni és minden rendben lesz. Néhány lampiont odalebegtetek föléd, és lényegében kész is.
          - Nos, kész vagy. Most maradj így kérlek pár órán keresztül. Ha nem megy, szívesen segítek neked egy kis sóbálvány átokkal – mosolyodom el, és pálcám felé nyúlok, amit aztán meg is pörgetek az ujjaim között.
          Elkezdem a rajzot, közben sikerül észrevétlenül is legyűrnöm a zavaromat, csak a rajzra koncentrálok. Már nem is látlak annak, ami valójában vagy, csak egy modellnek. A sok zavarba ejtő esemény között elfelejtettem válaszolni az egyik megjegyzésedre, így most bepótolom azt. Könyökömmel megtámaszkodom a mappámon, a kezem éle már tiszta fekete a ceruzától.
          - Tudod, ha nem vallanánk ’az alkotásért mindent’ elvet, akkor nem születnének olyan nagyszerű szobrok, mint Donatello Dávid szobra, a Milói Vénusz. Tudod ugye, hogy mikről van szó?
           Kihívóan villantom meg a szemem. Aranyvérűként nem biztos, hogy ismered a mugli művészek remekműveit. Nincs is ezzel semmi gond, csak kíváncsi vagyok rá, hogyan reagálsz.
          - Tudod, nem mindig voltak az emberek ennyire prűdek, mint most. Jobb lenne, ha belevetnéd magad milyen volt, mikor az emberek csak egy lepedőbe tekerték magukat. Gondolj bele, ott himbálózott nekik.
          Elmosolyodom, majd folytatom tovább a rajzolást egészen addig, amíg meg nem unom, hogy a hajam folyamatosan előre csúszik és nagyon zavar. A talárom zsebéből kiveszek egy hajgumit, amivel hanyagul összefogom rakoncátlan loboncom. Nem akarod időt veszíteni, mert a kviddics meccs után biztos tömve lesz ez a hely.
 

*
zene: NJ & NM - Bom Bidi Bom

outfit


’'Cause I'm an addict, I'm your patient
Your lips are the medication
Come here baby, yeah, you know just what I want
You got that'



1997. március. 17.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
+16!

Esmé a lehető legnagyobb természetességgel szólal meg. Ha nem lennék ennyire Malfoy ellen, talán sarkon is fordulnék. Ám vonzó bebizonyítani annak az aranyvérűeket megszégyenítő nagyszájú takonynak hogy hol a helye. Meg azért ez a terrorizálás, amit művel már tényleg sok. Nem is értem Dean-t hogy képes vele együtt lenni. Tíz perc sok belőle, a fiúhálóban pedig mázlija hogy a legtávolabbi sarokban van az ágya.
- Igen, jól hallottad. A megállapodás szerint aktot kell rajzolnom, de persze még visszavonulhatsz, ha akarsz. -
- Visszavonulni? Én? Ugye csak viccelsz...?! -
Nevetséges, még csak a feltételezés is. Szóval nincs kérdés hogy vetkőzni kell. De ez a háztársamat láthatóan zavarja. Na hogy lesz így akt aranyom?
A gondolatra elvigyorodom, és figyelem, ahogy a ceruzával babrál. Ó igen, nem kell sok ész ahhoz, hogy rájöjjön az ember mennyire bejövök neki. Talán tényleg lett volna alapja Mimi féltékenységének. Habár az az igazság hogy nála mindig mindennek van alapja.
– Nem kell, elég az alsónadrág. A többit majd kitalálom valahogy úgy, hogy Draco ne tudjon belekötni. Ne aggódj, nem vagyok kíváncsi a micsodádra. -
Ez megkönnyebbülés, habár ugyanakkor vicces is. Kedvem lenne megkérdezni újra hogy biztos nem kíváncsi rá, de inkább csak biccentek. Leöltözöm, épp úgy ahogy kérte és a beállított installokhoz állok. Fél szemmel figyelem, ahogy felém lebegtet vagy két lampiont, majd megragadja a vázlatfüzetet. Kissé bizonytalanul pillantok a vízalatti üvegfal felé. Remélem nem most jön egy sellő bámészkodni. Mondjuk ritka alkalom ha bármelyik is erre téved, rühellik ugyanis ezt a részét a tófenéknek. De amilyen a formám simán idesereglik egy csapat. Közben Esmé utasításokat ad. Így álljak meg úgy, meg erre a fej arra a szem. Fél perc után elvesztem a fonalat, de miután ő belelendül nem is foglalkozom a dolgokkal. Mindössze teszem amit kér.
- Nos, kész vagy. Most maradj így kérlek pár órán keresztül. Ha nem megy, szívesen segítek neked egy kis sóbálvány átokkal –
- Pár óra? De remek! - horkantok fel és persze rögtön kimozdulok az adott pozícióból. Úgyhogy igyekszem visszatérni abba, miközben a szavakat dörmögöm magam elé.
- Jól van jól van, nem kell az a francos átok. Menni fog a nélkül is... Nem kell gyakorolnod itt nekem az SVK-t.-
Kissé elhúzom a szám, mert belegondolva abba hogy három órán át lefagyasztva itt ácsorogjak... na neee... inkább nem. Tekintetemmel a lányt fürkészem alkotás közben. Az első percekben még zavartan pislog fel a lap mögül, néha mintha bele-bele pirulna a látványba. Érdekelne hány modellt rajzolt meg már. No meg hány aktot. És hány férfit? De nem akarom kizökkenteni a ritmusból, hisz épp csak elkezdte. Aztán ahogy telnek a percek - szerintem csigalassúsággal- Esmé minden gátlása feloldódik. Magabiztosan serceg a ceruza a kezében és már nem is figyel az összképre vagy rám. Elveszik a részletekben, látom az arcán. A keze tiszta szén, még ebben a nem túl éles fényárban is jól láthatom. Meglep ez az odaadása. Valahogy csodálom érte. Én közel sem vagyok benne biztos, hogy ennyire jó lennék aurornak. Persze, érdekel a dolog, de leginkább azért vettem fel ezeket a tárgyakat vizsgázni hogy apámat bosszantsam. Nem akarok egy aktakukac lenni a minisztériumban, sem a Winzengamot egyik felkent tagja. Bezzeg ő minden áron efelé akar lökni két kézzel.
- Tudod, ha nem vallanánk ’az alkotásért mindent’ elvet, akkor nem születnének olyan nagyszerű szobrok, mint Donatello Dávid szobra, a Milói Vénusz. Tudod ugye, hogy mikről van szó? -
- Hát persze hogy fogalmam sincs miről beszélsz... -
Nevetek fel kissé, majd a szemem forgatom. Ez biztos csak valami mugli szutyok lehet, amihez semennyire nem konyítok, mert maximálisan ignorálom a mugliismeretet. Plusz apám nem is engedné. Ha esetleg a Háromvarázs-szökőkutat mondja, az még oké, vagy a Stonehenge-t. Esetleg Merlin sírja... No Vénusz? Az nem egy bolygó? Áh, sose figyeltem Cielo-nál anno asztronómián.
- De ha nevettetsz, akkor nem tudom tartani a kívánt pozitúrát.... - világítok rá a lényegre. Kezdek rájönni, hogy ez a dolog sokkal unalmasabb mint amilyen érdekesnek bizonyult elsőre. Mert kb semmi nem történik és kezd minden tagom elgémberedni. Mennyi ideje firkálhat ez a lány? Tíz perce? Fél órája? Fogalmam sincs. Mellesleg ki az a Dávid? És miért ilyen nagy szám az a pasas?
- Tudod, nem mindig voltak az emberek ennyire prűdek, mint most. Jobb lenne, ha belevetnéd magad milyen volt, mikor az emberek csak egy lepedőbe tekerték magukat. Gondolj bele, ott himbálózott nekik. -
Vállat vonok, aprón nem túl feltűnően. Igyekszem úgy, hogy ne legyen sok változás az összképben, amit lát.
- Hát biztos kényelmesebb lehetett, van aki szereti ha alákap a szél tudod. - kihívóan pillantok rá. - De ez nem újdonság, végtére is a skót szoknya alatt sincs semmi. A prűdség meg, nos szexi lehet egy szűz lány esetében - mint a húgom. De rá evidensen nem tekintek úgy.- Ugyanakkor meg baromi unalmas. -
Eltöprengek egy percre, de végül mégis csak megtöröm a csöndet.
- Na és mesélj Fawcett! Mennyire prűd a te lelki világod? Mindennapos dolog férfi aktokat rajzolgatnod? -
Szemeim megvillannak a kérdés közben. Kíváncsi vagyok mennyire jön zavarba.
- Gondolom hogy igen, ha nincs szükséged az alsógatya-nélküliségemre -
Nehezen állom meg hogy ne mozduljak meg. Pedig kezd fájni a nyakam. Baromira. És egyre jobban. De persze nem mondom, mert nem vagyok egy nagyra nőtt kislány. Csak néha ha nagyon bemakacsolom magam. Plusz Zambini jobbos gurkója jobban fájt mikor eltörte a vállcsontom, mint ez a kis tortúra Fawcett-el. Szóval kibírom, ameddig csak kell. Bár azért mozdulhatnékom van. És persze kíváncsi vagyok hol tart és mit szöszmötöl. Vagyis min. Azaz épp melyik testrészemen.

~ set ~

+16

          Én nem tudom, mire gondolnak az emberek, mikor felkérem őket modellnek. Rajtad is látom, hogy megdöbbent ez a pár órás egyhelyben várakozás, pedig az még nem is olyan sok. Mi lenne, ha naponta kéne visszajárnunk ide és órákat állnod a helyeden, hogy nyugodtan be tudjam fejezni a művem? De nem hozom ezt most fel, biztos vagyok benne, hogy a végeredmény majd kárpótol ezért a hiányosságért.
          - Pedig a sóbálvány átok nem éppen az erősségem. Valahogy mindig elrontom – mosolyodom el még utoljára, mielőtt elkezdenék nagyon koncentrálni.
          A kezem néha nagyon lassan jár, máskor pillanatok alatt meghúzok egy vonalat. Néha zavarba ejtően figyellek, már bámullak, máskor viszont percekig rád se nézek. Nem tudom milyen következtetést vonsz le magadban erről, de remélem semmi rosszat. Aztán feltűnik, hogy túl nagy a csend. Máskor mindig van egy kis zajongás körülöttem, most semmi sincs. Tényleg még a légynek az idegesítő hangja se, és ez fura. Meg is töröm a csendet kicsit. Elkerekedik a szemem, majd kuncogni kezdek. A karkötők csilingelni kezdenek tőle. Egy kicsit még a könnyem is kifolyik, de ez kellett ahhoz, hogy oldódjon kicsit a hangulat.
          - Ezek híres szobrok a mugliknál. A maguk nemében mindegyik egyedi, és mindegyik meztelen. A Milói Vénusz, ahogy kitalálható egy nőt ábrázol, ez még az őskorban készült. A Dávid szobor már jóval későbbi. Elmehetnél megnézni, igazán.
          Nem hiszem, hogy pont egy olyan aranyvérűt fog a mugli művészet érdekelni, mint te. Aztán persze tévedhetek is, hiszen nem vagy olyan, mint a drága rokonod, Malfoy. Visszatérek a rajzhoz, ezúttal a lábak után a felső testtel kezdek el foglalkozni.
          - Pedig kéne, mert minél többet mozgolódsz, annál tovább tart majd.
          A figyelmeztetésem igaz elijesztésnek szánom, mégis igaz. Miután kimozdulunk a jó pózból, biztos lehetsz benne, hogy nem lehet ugyanúgy visszaállni. Ezt pedig vagy egy hosszú szenvedésnek az előszele vagy egy teljesen más beállítású képnek. Biztos vagyok benne, hogy egyikre se vágysz nagyon.
          - Azért mérget ne vegyél rá, hogy még manapság sem hordanak alatta semmit – mondom csak úgy félvállról. – Az emberek és a társadalmi normák változnak. Te is hordasz a talárod alatt ruhát, tisztát ráadásul, de évekkel ezelőtt a Roxfortos diákok még a saját nadrágjukba csináltak be, és onnan tűntették el. Hála Merlinre, hogy megoldották a wc-t itt is.
          Egyik barátnőmtől hallottam ezt az érdekes infót, aki kívülről fújja a Roxfort története könyvet. Ami pedig a lányokat illeti. Szerintem sokan a természetesség hívei, így a lehető legtöbb alkalommal nem hordanak alsót. Néha én se szoktam, de azokat a napokat jobb, ha megtartom magamnak.
          - Hmmm… mit nem szoktam?
          Részben csak úgy csinálok, mintha nem hallanám a kérdésed, hiszen pont egy nagyon fontos résznél járok. A mellbimbóid igazán igézőek, és nem szeretném, ha véletlenül elrontanám. Aztán persze felnézek, ezúttal nem vagyok zavarban. Azok az idők már elmúltak, mikor elkezdtem a rajzot rólad.
          - Ha az apukám és az unokabátyám számít, akkor igen, meglehetősen sokszor rajzolok aktot. Bár, nem tudom, mennyire számít soknak az a négy darab félkész kép.
          Csak azért félkészek, mert nem akartam befejezni őket a saját kút főmből. Egyébként még egyszer sem rajzoltam aktot, és valahogy nem is füllik hozzá a fogam. Nem abból akarok megélni, hogy pucér nőket és férfiakat rajzolok.
          - De ha nem rajzoltam volna egyet se, már mondtam, nem érdekel a micsodád – nézek fel a rajzból, megtörlöm a homlokom.
          Valószínűleg ezzel a mozdulattal sikerül egy kis szenet is felvinnem rá, de most nem érdekel az eltűntetése. Igyekszem hamar befejezni a művet, és ehhez nem állhatok le ilyen apróságokon rágódni, mint a szén a homlokomon.
          - De ha éppen tudni akarok, nem a prűdségem vagy a szükséges tapasztalat dönteti el velem, hogy az illetőnek adok-e esélyt az akthoz is. Egyszerűen nem tartalak elég jónak ahhoz, hogy teljesen meztelenül rajzoljalak le.
          Már régebb óta rájöttem, hogy nem a tökéletes test az, ami megérdemli az aktokat. Olyanokat annyiszor láthatunk, ahányszor akarunk. És az ilyen emberek szeretik is mutogatni magukat. Azok, akik igazán megérdemlik, hogy tökéletesnek kezeljék őket, akik kis testi hibával rendelkeznek. Mint Bonnie az ötödéven. A felemás szemével igazán lenyűgöző és eddig igyekezett nem tudomást venni róla.
          - Te tényleg azt hitted, hogy azért mert van egy tökéletes tested, majd mindent megkapsz? Aktot, modell szerződést, tökéletes feleséget? És mi lesz a munkával? Ezekért meg is kell dolgozni.
          Nem mondom, hogy nem tennéd, sőt. Láttam eddig is, hogy mennyit dolgoztál érte, de hát az is hallottam – talán veled ellentétben -, hogy mennyire odavannak a lányok érted. Nem mondom, hogy én nem, de azt hiszem, a testnél azért több kell, hogy megfogjon majd valaki végérvényesen.
          - Mondd, Montrego. Mihez kezdenél, ha nem lennél aranyvérű, és nem lenne mögötted az a rengeteg pénz? Elmennél hostnak? Kísérgetnéd a vén csoroszlyákat? Az is szép hivatás ám, ha valakiből nem lesz auror.
          Elmosolyodom, majd visszafordulok a rajz felé. Ideje lesz rátérni a háttérre. Legalább elnagyolva, úgysem az lesz a lényeg a rajzon.
 

*
zene: NJ & NM - Bom Bidi Bom

outfit


’'Cause I'm an addict, I'm your patient
Your lips are the medication
Come here baby, yeah, you know just what I want
You got that'



1997. március. 17.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
+16!

- Ezek híres szobrok a mugliknál. A maguk nemében mindegyik egyedi, és mindegyik meztelen. A Milói Vénusz, ahogy kitalálható egy nőt ábrázol, ez még az őskorban készült. A Dávid szobor már jóval későbbi. Elmehetnél megnézni, igazán. -
Kedvem lenne hosszasan egy nagyot ásítani. Nehezen de türtőztetem magam. Komolyan Fawcett azt hiszi, hogy érdekel engem a mugli történelem? Vagy a művészet? Pont engem? Hol él ez a lány? Jó oké, megértem én hogy szakmailag fanatikus, és begyűjt minden féle érdekes infót, sőt még azon sem csodálkoznék, ha mindet látta is volna már. Na de nekem mi a kákalagfű közöm van hozzá? Ja hogy semmi, világos!
- Pedig kéne, mert minél többet mozgolódsz, annál tovább tart majd. -
Morgok valamit az orrom alatt, de inkább csak magamnak egy amolyan cseszd-meg-én-nem-erre-szerződtem címűt. Azért továbbra is tartom a pózt persze és elvigyorodom.
- Azért mérget ne vegyél rá, hogy még manapság sem hordanak alatta semmit. Az emberek és a társadalmi normák változnak. Te is hordasz a talárod alatt ruhát, tisztát ráadásul, de évekkel ezelőtt a Roxfortos diákok még a saját nadrágjukba csináltak be, és onnan tűntették el. Hála Merlinre, hogy megoldották a wc-t itt is. -
Pedig mennyivel bulibb lehetett a wc nélküliség. Habár szegény Myrtil ez esetben eléggé nehezen tudna két hisztiroham között csőtörést okozni a lányklotyóban.
- Ó van ami nem változik. - elvigyorodom gonoszkásan. - Végtére is az én családom Skóciában lakik. Igaz nem vagyunk hagyomány őrzőek. -
Ergo ez azt jelenti, hogy Esmé sosem fog skót szoknyában látni, hála Merlin tetves szakállára. Még jó hogy apám igaz hogy vaskalapos de nem mindenben.
Mikor meghallom, hogy kiket is szokott rajzolgatni meglepődök. Kb úgy nézhetek ki, mint egy hippogriff, aki épp szembe találta magát egy társával és gyanúsan méregeti egyazon kasztból származnak-e avagy sem.
- Ez most komoly? -
Szalad ki a számon. Azért azt a jelenetet megnézném, ahogy apuci meztelenül flangál miközben a kislánya a nyári szünetben szénnel a kezében megörökíti. Jó, lehet én prűdebb vagyok, mint Fawcett? Jó ég!
- De ha nem rajzoltam volna egyet se, már mondtam, nem érdekel a micsodád –
Na erre megint széles, gonoszkás vigyor ül ki az arcomra.
- Aha, hát persze! Hajtogasd csak ezt! -
- De ha éppen tudni akarok, nem a prűdségem vagy a szükséges tapasztalat dönteti el velem, hogy az illetőnek adok-e esélyt az akthoz is. Egyszerűen nem tartalak elég jónak ahhoz, hogy teljesen meztelenül rajzoljalak le. -
És amilyen gyorsan az arcomra kiült a tenyérbe mászó mosoly olyan gyorsan hal is el.
Mivan? Hogy én ne legyek elég jó? Ez... ez... ez azért fájt.
Naná hogy az egómba gázolt bele. Olyan sebesen, ahogy egy Tűzvillám képes turbó sebességen. Arcomra ki is ül a rosszallás. Most úgy festhetek, mint egy hisztis gyerek.
- Te tényleg azt hitted, hogy azért mert van egy tökéletes tested, majd mindent megkapsz? Aktot, modell szerződést, tökéletes feleséget? És mi lesz a munkával? Ezekért meg is kell dolgozni. -
És még folytatja is! Eszem megáll! Igaz hogy részben hízelgő, amit mond, de... Egyre jobban feltolul bennem a harag. Végtére is félig meddig jogosan, tekintve, hogy én épp most húzom ki őt a csávából. Erre ő meg itt frocliz engem és nem is akár hogy.
- Nem tudsz te semmit rólam, Fawcett! -
Már emlékszem miért kerültem én őt mindig. Mert baromi idegesítő egy nőszemély! A nevét jegesen és lenézően köpöm ki. Sejtheti hogy nem jókedvemben. Az egész légkör megváltozik. Már nincs kedvem itt maradni, vagy itt szobrozni. Szóval ellököm magam a faltól meg a beállított díszletsortól és felkapom az ingem. A kezembe fogom és már épp húznám fel, mikor a lány megszólal.
- Mondd, Montrego. Mihez kezdenél, ha nem lennél aranyvérű, és nem lenne mögötted az a rengeteg pénz? Elmennél hostnak? Kísérgetnéd a vén csoroszlyákat? Az is szép hivatás ám, ha valakiből nem lesz auror. -
- Akkor is auror lennék, ha hiszed, ha nem. Malfoy pedig alkalmasabb arra, hogy a vén csoroszlyákat kísérgesse. - köpöm ki, miközben magara rántom az ingem. Csoda hogy nem szakad el az anyag az erőszakos rángatásomba. - Mellesleg, most hogy már megmentettem tőle a segged és a becsületed, gondolom a továbbiakban nem kellek. Mert a micsodám nélkül is be tudod már fejezni rajzot, hogy bemutasd neki, Miss Őprofizmus! -
Azzal megfogom a cuccom és távozni készülök. Tekintve, hogy nem mondhatok túl sok szépet és jót ezek után. És noha kíváncsi vagyok mit alkotott eddig a lány, de az önfejűségem és a sérelmem nagyobb még a kíváncsiságomnál is. Úgy lépek el mellette, hogy rá sem pillantok. Sem a rólam készült rajzra, sem a csillogó szemű lányra.

~ set ~

          Na, paff. Mondták eddig is a nálam tapasztaltabbak, hogy élő, lélegző modellekkel dolgozni néha sokkal rosszabb, mint hónapokig ugyanazt rajzolni. Sóhajtok egyet, bár valahol poénnak szántam, nem gondoltam, hogy ennyire a szívedre veszed majd a megjegyzéseimet. Ilyen alapon persze teljesen jogos a harag, amit érzel, és erre nem csak a nevem túlságosan is fagyos kiejtése vezet rá.
          - Mathias, várj!
          Határozottan fogom meg a pálcám, készen arra, hogy ha kell, akkor használni is tudjam. Sóhajtok egyet. Nem gondoltam, hogy tényleg meg kell majd ezt tennem.
          - Igazad van, nem ismerlek, és valószínűleg soha nem is foglak olyan nagy szakadék tátong kettőnk között. Nagyon köszönöm, hogy megmented a seggem Dracótól. Nem tudok érte elég hálás lenni.
          Leteszem a félkész rajzot az ajtó közelében lévő ajtóra. Mert idáig el kellett jönnöm, hogy ne lógj meg, mielőtt befejezném a mondandóm. Pont ezért, ha a vállam felett elnézel, akkor rálátsz bármilyen megerőltetés nélkül.
          - Sajnálom, ha megbántottalak, nem volt szándékos. Mármint dehogynem, véletlen nem mond ilyeneket az ember. De tény, hogy sokkal többre értékelem azokat, akiknek van mit megmutatniuk a testükkel nem csak a tökéletességet.
          Közelebb lépek kicsit. Tényleg nem akarom, hogy elmenj, még akkor se, ha már nélküled is be tudnám fejezni a rajzot. A kérdés inkább az, hogy be akarom-e fejezni azt a rajzot vagy sem.
          - Mit szólnál hozzá, ha csak leülnél addig, amíg én befejezem a firkálmányomat, aztán pedig mind a ketten megyünk a magunk útjára?
          Végigsimítok azokon a bizonyos védjeggyé vált kockákon, majd elindulok vissza a vázlatfüzetem felé. Közben szándékosan ringatom kicsit a csípőm. Igen, itt és most bármit be fogok vetni azért, hogy maradj.
          - Tudod, van még egy oka annak, amiért ide hívtalak rajzolni. Az igaz, hogy a fény nem éppen a legmegfelelőbb arra, hogy rajzoljalak, de a víz lágy hullámai, ahogy az üveghez csapódnak, és… és…
          Hangosan kezdek kacagni, mikor a köréd varázsolt lampionok észbe kapnak és követni kezdenek, így rövid időn belül ismét a fejed felett lebegnek.
          - Sajnálom, azonnal eltűntetem őket.
          Előveszem a pálcám, és eltűntetem őket, majd visszafordulok a víz felé. Tényleg megnyugtatnak azok a hullámok. Két kezemmel körbeölelem magam a hasam előtt, majd a falnak dőlök. A hajam lustán hullik szét, immár teljesen megadva magát.
          - Tudod, hogy sok lánynak elérhetetlen vagy? Mert látni rajtad, hogy epekedsz valaki után, és ettől mindig mintha a fellegekben járnál. Azt tudtad, hogy még negyedévben veled akartam eljutni arra a bálra?
          Aminek aztán katasztrófális lett a vége, és még házpontot is vontak le. Piton már akkor sem finomkodott. Ráadásul tök irigy voltam, hogy másnak összejött, nekem viszont nem. De aztán elég is a panaszáradatból.
          - Menj csak, ha akarsz, nem tartalak vissza. A többi már az én dolgom. Köszönöm az eddigi segítségedet. Tényleg megmentetted az életem.
          Visszaülök a székbe, így neked háttal leszek, és folytatom tovább a rajzolást. Közben persze fülelek, hogy mikor nyílik az ajtó, de addigra igyekszem befejezni a rajzot. Mivel nincs sok időm, az arcvonásaidat próbálom a lehető legjobban megörökíteni és felismerhetően vissza is adni.
 

*
zene: NJ & NM - Bom Bidi Bom

outfit


’'Cause I'm an addict, I'm your patient
Your lips are the medication
Come here baby, yeah, you know just what I want
You got that'



1997. március. 17.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
+16!

Komolyan eljutok arra a pontra hogy itt hagyom. Fawcett-et, a problémáit, a rajzát rólam meg az egész tébolydát. Igazság szerint az is megfordul a fejemben hogy lehet nincs is Draco-nak semmi köze hozzá, csak... de nem. Draco van ilyen aljas és sunyi. Manipulatív dög, aki előszeretettel játszik az emberrel. Csak nem hiszem hogy egy lány idáig süllyedne, hacsak az nem St. Patrick az. Az a csaj folyton bámul. Zavarba ejtően csak bámulni képes. Pedig baromi sokáig nem tűnt fel. Kivéve legutóbb, mikor Emily felhívta rá a figyelmemet. Na szóval ő az a szint, aki mint hallottam bármeddig képes elmenni ha olyanról van szó, aki bejön neki. Szóval valahol kissé tartok ezektől, Fawcett-nek mégis bizalmat szavaztam. Erre meg... ez a hála. Na most mit mondjak?
Leginkább semmit, mert leginkább nem lehet. Szóval már épp kotornám elő a pálcám hogy kinyissam a mágiával lezárt ajtót, mikor persze megállásra késztet a másik. Mégis miért? Mégis minek?
Egy felháborodott kelletlen sóhaj tör fel belőlem és a plafon felé fordítom a fejem, lehunyom a szemeim. Nyugalmat erőltetek magamra, végtére is, úriember vagyok.
- Mire? -
Nyögöm ki miközben megfordulok felé. Rá szegezem a csokoládébarna tekintetem és várom, hogy mégis mivel rukkol ezek után elő.
- Igazad van, nem ismerlek, és valószínűleg soha nem is foglak olyan nagy szakadék tátong kettőnk között. Nagyon köszönöm, hogy megmented a seggem Dracótól. Nem tudok érte elég hálás lenni. -
Nos, kedvem lenne mit hozzáfűzni, mégsem teszem. Inkább csak egy aprót biccentek. Annyira kicsit, hogy onnan talán észre sem veszi. S meglehet emiatt, mert ezt bátorításnak veszi (pedig nem szántam feltétlen épp annak) vagy mert mégiscsak jobb nem három méter távolságból beszélgetni, elindul felém.
- Sajnálom, ha megbántottalak, nem volt szándékos. Mármint dehogynem, véletlen nem mond ilyeneket az ember. De tény, hogy sokkal többre értékelem azokat, akiknek van mit megmutatniuk a testükkel nem csak a tökéletességet. -
- Cöh... -
Ösztönösen szalad ki a számon a rosszallás, de nem is foglalkozom vele. Már majdnem visszakontrázok azzal, hogy akkor ugyan mégis miért engem pécézett ki magának, mikor felsejlik bennem hogy voltaképp nem is ő akart engem lerajzolni. Vagyis de, ám ha hihetünk a mesének akkor elvileg nem önszántából. Jó, ez így kicsit érthető de akkor is... van olyan hogy túl tökéletes? Én sem vagyok az... gondolom.
- Mit szólnál hozzá, ha csak leülnél addig, amíg én befejezem a firkálmányomat, aztán pedig mind a ketten megyünk a magunk útjára?  -
A lány hangja abszolút hangszínt vált. Tisztán kiérezhető. Már-már túlontúl mézesmázosnak hat egyetlen percig. De meglehet csak amiatt, mert a keze a hasamra siklik. A hűvös tenyere alatt fellángol a bőröm és ösztönösen feszül meg. Ahogy elhúzza onnan űr támad és a mozdulata csiklandoz. S ahogy elindul vissza érzem a fás illatot az orromban, ami az övé.
- Tudod, van még egy oka annak, amiért ide hívtalak rajzolni. Az igaz, hogy a fény nem éppen a legmegfelelőbb arra, hogy rajzoljalak, de a víz lágy hullámai, ahogy az üveghez csapódnak, és… és… -
- És? -
Hangomra hirtelen magam sem ismerek rá. Túlzottam mély, túlzottan tele van vággyal. Mondjuk kár is tagadni, tekintetem épp Esmé lábait fixírozzák. Hosszú és kecses és...
Felnevet. Csilingelve, édesen. Felpillantok és látom hogy rajtam. Igazából most tudatosodik bennem, hogy ahogy elindultam utána (ennyit arról hogy jól itt hagyom) a lampionok, amiket megbűvölt szépen követnek hű csatlósok módjára.
- Sajnálom, azonnal eltűntetem őket. -
Felsandítok rájuk és egy grimaszt vágok. Eldörmögök egy 'köszi'-t és figyelem, ahogy a lány a varázslat után a falnak dől. Haja bársonyosan omlik a vállára, egy tincs pedig az arcába.
- Tudod, hogy sok lánynak elérhetetlen vagy? Mert látni rajtad, hogy epekedsz valaki után, és ettől mindig mintha a fellegekben járnál. Azt tudtad, hogy még negyedévben veled akartam eljutni arra a bálra? -
Erre a mondatára kissé megtorpanok. Nincs köztünk maximum egy méter mégis... hirtelen fényévekre érzem magamtól őt. Ösztönösen bevillan Izabel arca. Ahogy dühbe torzul ha meglát. Vagy grimaszba. De a mosolya is, az angyali mosolya amit a barátnőkkel való fecsegés közben, vagy ha kviddics kerül szóba, ejt el olyanoknak, akik egy percig nem értékelik. A szívem megmoccan egy percre és megsajdul. Magamra erőltetem a feledést és inkább a negyedéves bált próbálom az agyam mély zugaiból előkaparni. Mi volt akkor? Ja a Trimágus kupa. Meg Potter és a kis magánakciója.
- Velem? Mégis miért pont velem? - vonom fel a szemöldököm. És nem állom meg, hogy a szemébe tekintve közelebb ne lépjek. Érzem újra, hogy akar tőlem valamit, ó nagyon is, de az már más kérdés hogy mennyire bátor. Vajon csak a szája nagy?
- És rosszul tudod, nem epekedem senki után. -
Töményen közlöm a tényeket, miközben ő leül újra a vázlat fölé, kitakarva azt. Ügyet sem vetek a szavaira, amivel elküld. Ki érti ezt? Egyszer marasztal máskor kívül tágasabb... nők!
Szemem forgatva lépek mögé, pont mögé. A távolság köztünk lecsökkent immár kb húsz centire. Innen pillantok a rólam készült meglehetősen egész élethű műre.
S ha már játék, hát engem nem kell kétszer hívni. Lehajolok hozzá, és a fülébe suttogom a szavakat.
- Elsőre nem is rossz. -
Hangom veszélyes hangszínt üt meg, miközben szinte már félig suttogok. Így sokkal bizalmasabb és talán őszintébb is. No meg, sokkal inkább felcsigázza a másikat, tudom nagyon jól. Ezt imádják. Én pedig azt ha kezes báránnyá válnak, szinte azonnal. Orromat és arcomat cirógatni kezdi a lány egyik tincse és nem állom meg, hogy ne érjek hozzá. Selymes és puha pont amire számítottam. És amennyiben hagyja, kisimítom a nyaka ívéről, végigsimítva a fehér bőrén ujjaimmal. De még nem hajolok oda, hogy belecsókolja, noha nagyon is vágyik rá, gondolom. Akárcsak én magam is.

~ set ~

          Biztos vagyok benne, hogy lehetek akármilyen őszinte, nem fogok elérni nálad semmit. Talán ennek az az oka, hogy sokkal keményebb fejű hatéves vagy, mint ahogy azt gondoltam. Akárhogy is legyen, az biztos, hogy amit akartam azt már megkaptam. Elvégre kihúztál a pácból, és most talán elválnak az útjaink, nem fogom elfelejteni ezt az egész ügyet. Ha egyszer úgy alakul, jöhetsz majd hozzám, és a saját képességeimhez mérten segíteni fogok.
          A szavaim azonban mégis eljutnak hozzád. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lep meg. Tudom mi a bűnöm, és bár szándékosan követtem el, azért nem gondoltam, hogy ennyire bajt okozok vele. És ha már a vallomásoknál tartunk, akkor ideje elárulnom, mire vágytam már évek óta, ami mára már nem más, mint egy megvalósulatlan álom.
          - Kérdezhetnél mást is, annyi minden van – pirulok el kicsit, ahogy közelebb jössz. – Azért veled, mert úgy hallottam akkor, hogy nincs párod, mivel mindenkit visszautasítasz, és azt hittem, hogy csak a legtökéletesebb partnert keresed. Időbe telt mire összeszedtem magam, de addigra már késő volt. Találtál magadnak partnert én meg csalódásomban vagy, hogy bosszút álljak egy árnyalakon elfogadtam az első felkérést. – Megrántom a vállam, hiszen már olyan nagyon mindegy. – És mert szerelmes voltam beléd.
          Nem tagadnám, ha rákérdeznél, hogy még mindig így van-e, de az tényleg igaz, hogy az sokkal intenzívebb érzés volt, mint a mostani. Kicsit úgy nézek most rád, szerintem, mint aki nem hiszi el, hogy nincs senki, aki után epekednél. Tényleg nem lenne senki?
          - Hát, ha nem, akkor nem. Végül is tévedhetek – adom meg inkább magam, mielőtt még újra baj lenne belőle.
          Visszaülök a helyemre és folytatom a rajzomat. Tényleg nem igazán foglalkozok vele, hogy mész vagy maradsz. Mégis hatalmasat dobban a szívem, mikor meghallom a lépteid közeledni, majd nem sokkal később megérzem a közelséged. Összpontosítanom kell, amennyire csak lehet, különben vége lenne a rajznak.
          - Elsőre? – húzom mosolyra a szám, amit valószínűleg nem látsz. – Talán századszorra. Nem gondoltam volna, hogy Malfoy kell hozzá, hogy észrevegyél.
          Biztos vagyok benne, hogy innen már csak egy kimenetele lehet a találkozásunknak. Be fogom fejezni a rajzom, még akkor is, ha megremeg a kezem közben. Nem meglepő, hiszen közelebb hajolsz. Nem teszek ellene semmit, hiszen én is akarom. Évek óta akarom.
          - Nem akarok csak egy trófea lenni a Montrego falon – suttogom elhaló hangon.
          Felállok a helyemről, a rajzot ott felejtem. Gyakorlatilag kész, már csak apróbb finomítások vannak vissza, amiket egyedül is meg tudok csinálni. Szavaim igazak. Nem akarok trófea lenni. Eltávolodom, mielőtt meggondolatlant tennék.
          - Tényleg tudod ezt garantálni nekem? Hogy nem csak addig fog tartani, amíg ki nem lépünk ebből a helyiségből?
          Nem tudom, miért foglalkoztat ez ennyire, hiszen akár csak egy futó kaland lesz belőle, akár egy hosszabb kapcsolat, trófea leszek, ha beadom a derekam. De azért mégse mindegy, hogy az iskola szajhának tart vagy elismernek úgy, mint akinek sikerült a lehetetlen. Végül is mindegy. Már nem tart sokáig ez a tanév, utána pedig ki tudja mi lesz. Az előjelek elég baljóslatúak, apa levelei egyre ritkábbak és egyre kevesebbeket ír benne.
          Végül elhatározásra jutok, és közelebb lépek hozzád. Gyakorlatilag önként adom meg magam a válaszodtól függetlenül. Végigsimítok az izmos felsőtesteden, benyúlok az inged alá. Magasabb vagy nálam, így kicsit ágaskodnom kell, mikor megpróbállak egy csókkal levenni a lábadról.

*
zene: UL - Theme song

outfit


’'Cause I'm an addict, I'm your patient
Your lips are the medication
Come here baby, yeah, you know just what I want
You got that'



1997. március. 17.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
+16!

Annyi minden. Mennyi minden? És miért baj, ha ezt kérdezem? Ehhez van kedvem. Erre vagyok kíváncsi. Na meg arra, hogy miért épp velem. Mi késztette őt erre? Aztán mikor megszólal és bevallja, valahogy nem lepődöm meg a dolgon. Nagyon nem. Végül is, tudom, hogy a lányok jó része így reagál ha meglát. Vagy legalábbis a többség biztosan. A többség szerelmes. Igaz talán egyik se tudja mi a szerelem valójában. Mondjuk pont én mondom, aki szintén nem tudja. Inkább csak talán sejti. De hát érthető, hogy én nem lehetek az. Ez az a luxus, ami számomra tiltott gyümölcs. Mindössze csak elvigyorodom magabiztosan a szavaira. Hízelgő a gondolat is. Hogy volt. De jobb kérdés az, hogy vajon még mindig az-e?
Elsőre nem tudom megítélni. De úgy hiszem igen. Nagyon is.
Nem is kell ezen gyötrődnöm, mert a lány innentől visszahúzódik. Bezárkózik, már ha tud. Jellemző. Minden nő ilyen. Ám nem hagyom, hogy ez megtörténjen, s ehhez elég csak az, hogy mögé lépek miközben megjegyzem a kósza véleményem a rajzáról. Elengedem Draco említését. Nem akarok arról vitatkozni hogy mihez kell ő és mihez nem. Számomra jobb lenne ha szimplán nem is létezne. De ha Esmének az a tudat kell, hogy emiatt az ostoba fogadás miatt van az egész, hát legyen neki. Mondjuk igaz, a körülményeket ez adta, de nem vagyok arról maradéktalanul meggyőződve, hogy más esetben más körülmények között nem teljesült volna az, ami itt és most. Vagy ami feltételezhetően fog. Mert tudom, látom és leginkább érzem, hogy itt mi nem fogunk megállni. Ó nagyon nem. Végtére is nem vagyok fából és elnézve a lány reakcióját... hm... hát ő sem.
 - Nem akarok csak egy trófea lenni a Montrego falon –
A hangja szelíd suttogás, ami mintha a végén elbicsaklana. Talán túl sok ez neki. A feszültség, ami vibrál, vagy a tudat maga.
- Nem leszel az... - krákogom vissza, miközben finoman lehelek egy csókot a nyakára. Kiélvezem, ha beleborzong.  Mert tudom, hogy régóta vágyhatott már erre. Mindössze csak azt nem értem, hogy miért nem kezdeményezett eddig? Hisz számtalan alkalma lehetett volna. És miért hiszi azt, hogy trófea lesz? Jó, mondjuk igaz, ami igaz, nem szeretek leragadni. De ebben az iskolában nem is lehet. Pedig hazudok neki, a szavaimmal. Részben igaz ugyan a dolog, mert nem trófeaként tekintek rá. Egyik nőre sem tekintek úgy. Ezt meghagyom Malfoynak. Ugyanakkor a szavaim egy másik mögöttes tartalma mégis hazugság. Nem is értem miért. Talán mert ettől ő többet fog remélni, pedig nem kellene. Hisz nem ígérhetek semmit neki. Jobb így, mindkettőnknek. Csalódásmentes. Biztonságos.És már épp meggyőzném, mikor megfordul magától. A szemembe néz, mikor felteszi a kérdést. A kérdést.
- Tényleg tudod ezt garantálni nekem? Hogy nem csak addig fog tartani, amíg ki nem lépünk ebből a helyiségből? -
Nem. Nem tudom garantálni. Miért tudnám? Hogy tudnám? Minek néz ő engem? Egy ostoba hősszerelmesnek? Még Izabel esetében igaz is lehetne, de... másnál kizárt. Csaknem teljesen. Komolyan ez kell neki? Ezt akarja elhinni? Ostoba tündérmese kell? Megkaphatja. Végtére is miért ne? De undorító ez. Kihasználni ilyesformán a másikat, hát... eddig azért épp ez különböztetett meg engem Malfoytól. No meg az, hogy nem játszottam az emberekkel. Vagyis, nem annyira durván mint ő. Mert nekem eszembe nem jutna fogadásokat kötögetni más kárára. Szóval ott lebeg a lehetőség végtelen tárháza egyetlen végtelen percig közöttünk. Én pedig latolgathatom a helyzetet, mit is kezdek vele. Igazából fogalmam sincs melyik opciót válasszam. Melyikkel érek célt? Egyáltalán mi is a célom?
Ködös homály fedi. Szóval maradok annál, ami bevált. Az ösztönös zsigerből jövő válaszoknál. Na meg a szokásos csábító félmosolynál, mert az mindig beválik. És itt is be fog, sejtem.
- Semmit nem garantálhatok, hisz ismersz. De én nem az a... - elakadok, mert közben Fawcett megelőz. Azt sem hagyja, hogy befejezzem a mondatot. Ő döntött. Hozzám ér, ujjai végigsimítanak a mellkasomon, amitől égni kezd a bőröm és végül a mozdulat végén az ingem alá téved a keze. Nem kell több, egyikünknek sem. Ő ágaskodik kicsit, én pedig azon nyomban lecsapok. Mint a sas a védtelen zsákmányára. Határozottan csókolom meg, kissé hevesebben is, mint elsőre illene. De kit érdekel az illem? Engem a legkevésbé sem, főleg nem ilyen helyzetben. Követelve vetem hát bele magam a helyzet adta előnyökbe, kiélvezve  a pillanatot. Amit fokoz a lány érdekes fűszeres illata. Ajkai puhasága.
Ösztönösen túrok bele a hajába. Ujjaim közt a tincsek cikáznak, ahogy egy részük kihullik, hogy a vállát súrolja. Egyetlen erőteljes mozdulattal rántom őt közelebb magamhoz. Nem érdekel ha összeszenez vagy ha épp a hófehér ingembe kapaszkodva foltot hagy rajtam. Esetleg a ruhát. Már réges rég nem ezek a dolgok foglalkoztatnak.
Mindössze mikor már levegőhöz kell jutnom csakis akkor rántom el őt pár centire magamtól. Vagyis talán én húzódok hátra inkább.
- Biztosan ezt akarod? -
A kérdés az utolsó lehetősége. Ez a tipikus utolsó utáni alkalom. Igaz ő ezt nem sejtheti, de én ösztönösen megadom neki a sanszt. Végképp nem mondhatja, hogy kihasználom a helyzetet. És dacosan szememben lángolva és vágyakozva utána és érte pillantok rá, várva a válaszát. Elég, ha csak a szemében meglátom az akarást. Úgy igazán. Egyetlen villanásban. Onnantól eldőlt. Nemcsak nálam, nála is. És akkor de csakis akkor nem állok le. Mert onnantól kezdve senkit nem érdekel ki lesz trófea holnap vagy ki nem. Csak a ma számít, az itt és a most. Ő meg én. Mi.

Folytatás itt
+18as topikhoz admin engedélyt kérj!