Ophelia Wyrm

OPHELIA WYRM

Mottó

Ha egy poharat becsomagolnak, ráírják, törékeny. De az ember törékeny voltára senki sem figyel.

   Alapok

jelszó || "Mindenkinek a teste egy templom, de Lotté vidámpark"
így ejtsd a nevemet || Ofélia Vörm
nem || nő
születési hely, idő || Anglia, London, 1983. október 28.
horoszkóp || skorpió
kor || 15
vér || félvér
évfolyam || ötödév

   A múlt
1998. szeptember
A mosdóból a vonatfülkémbe tartva árgus szemekkel lestem be minden üvegajtó mögé, kutatva azt az egy szempárt, amelyik bizonyosan az enyém után keresgélt. Még a vágányon állt az expressz, minden diák feszengve várta az indulást, talán egy kicsit én is vártam, vissza akartam térni a Roxfort hűvös falai közé, újra. Minden kabin tele volt izgatott diákokkal, legtöbbjüknek még a nevét is tudtam.
Hirtelen megpillantottam az ismerős ábrázatot és kezdett valami sajogni a baloldalon: mélybarna haj, kreol bőr, közepes testalkat. Valamin nevetett, talán az övé volt a legszélesebb mosoly, amit ez idáig láttam, de leolvadt az arcáról pillanatok alatt. Szembenéztünk az üvegen keresztül, minden elhomályosodott körülöttem, de a lassú tempót felváltották a hosszú és gyors léptek. Nem fogtam fel, mi történik körülöttem, bevágódtam a kabinomba. Lehuppantam a padra, felhúztam magam alá a lábaim, és megpróbáltam a lehető legnagyobb mértékben az ablak felé fordulni – nem volt hangulatom a lekicsinylő pillantásokhoz. Próbáltam erőt venni magamon, nem akartam sírni, nem akartam gyengének tűnni.
Igazából, azt soha nem tudtam megmondani, hogy mi ez, ami közöttünk van, vagy volt. Valami megmagyarázhatatlan, ami sokkal több, mint barátság, de nem láttam sem az elejét, sem a végét. Harmadév táján láttam először, talán még azelőtt is, de figyeltem rá, nem figyeltem akkor még igazán senkire. Elvoltam magamban, tanulgattam, sírtam, ábrándoztam, mint minden kislány.
Volt egy külön világom, senki sem fért be oda – vagy csak nagyon kevesen -, noha én nagyon is be akartam férni valahová: azzal töltöttem életem nagy részét, hogy megfeleljek, hogy számítsak, hogy én is legyek egy a sok közül, hogy ne a sor végén kullogjak.
Ő pedig, nos, neki éppen a szárnyak hiányoztak a hátáról. A maga esztétikája mellett teljes párhuzamot állított fel a személyisége az enyémmel, valamilyen úton-módon kiegészítettük egymást, én harmadéves voltam, ő ötödéves, és mondhatni ő is egy lett azon kevés emberek közül, akikben feltétel nélkül megbíztam.
A hátam mögött valami csattant, majd a másodperc töredékei alatt a tolóajtó visszakerült eredeti állapotába.
-   Díjaznám, ha nem néznél át rajtam – mondta idegesen Caedmon, a tőle megszokott cinikussággal, miközben leült elém, eltakarva a kilátást.
A tény, hogy egyszerű muglik között nőttem fel, nem jelentette azt, hogy nem kaptam rendes neveltetést: ok nélkül senkit sem bántunk. Viszont Caedmont legszívesebben felképeltem volna, talán ha az okom nem is volt kézzelfogható.
Felemeltem a fejem, rápislogtam. Arckifejezése megváltozott, mintha megijedt volna.
-   Nem akarok beszélni – suttogtam.
Megemelte a szemöldökét, de nem ment el. Kezét csúsztatni kezdte a padon az enyém felé, de nem engedtem, hogy hozzámérjen.
-   Menj el, kérlek – mondtam halkan, remegve.
Bólintott, s bár habozva, de felállt és kiment a kabinból.
Csattant újra az ajtó, én hátrahajtottam a fejem, és nem értettem magam, őt, senkit, semmit, kavarogtak a gondolatok a fejemben.
A képfoszlányok újra és újra bevillantak: kétségbeesetten fürkésztem az életjeleket az arcán, lélegzett, remegett a szemhéja, néha felpillantott, s gondterhelten, mintha mondani akarna valamit, résnyire nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Mintha minden elmosódott volna körülöttem: csak a szürkét, a sötét színeket, a borús eget voltam képes felfogni, s noha a csatának vége volt, annak, bennem valami igazán akkor kezdődött el. Féltem: volt veszítenivalóm, és tudtam, hogy nem tehetek semmit, nem tudhattam, milyen átkok érték, kinek az átka érte, semmit, és bármennyire érdekelt a sötét mágia, leblokkoltam, úgy éreztem, hogy hiába tanultam közel öt évig, bármennyire akartam, nem tudtam segíteni, mintha kitöröltek volna mindent a fejemből. Vártam, hogy valaki segítsen, voltak nála súlyosabban sérült varázslók, őket kellett előbb ellátni.
Megbántam azokat, amiket mondtam neki: ami csak eszembe jutott, azt vágtam a fejéhez néhány héttel azelőtt, és már akkor is utáltam magam értük.
-   Ne haragudj – csuklott el a hangom.
Kinyitotta a szemét, látszott rajta a fáradtság, hogy minden apró izmának használatba vétele kín volt, de óvatosan, szinte észrevehetetlenül megrázta a fejét, és újra, mintha csak elaludt volna.
Most pedig itt van, alig néhány méterre tőlem.
Valaki újra belépett a pillanatnyi börtönömbe, és vidáman megszólalt.
-   Naaa mizu? – állt meg mellettem.
Árnyékában megbújva figyeltem hosszú, göndör haját, s mindig derűs, mosolygós arckifejezését, majd egyből inkább meglepődöttnek tűnt.
-   Ja, szóval láttad.
Biccentettem, mire ő ajkába harapott, felpattant, leült pontosan oda, ahová Caedmon is pár perce, és átölelt. Csak ehhez értett, nem volt a szavak érzelmes embere, de ha arra volt szükségem, hogy valaki végighallgasson, arra ő volt a tökéletes személy.
Ő volt Tade, a bajkeverő, aki még a leggyászosabb helyzetből is kihozta a legjobbat a szimpla jelenlétével, és a testvérével mondhatni a második családom voltak: az én Roxfortbeli családom, akik elfogadták, hogy csak 11 éves koromban tudtam meg, hogy a boszorkányok nem mindig gonoszak, sőt, még léteznek is!
Kicsit eltaszítottam magamtól, megtöröltem a szemem, tudtam, azzal, hogy sajnálom saját magam, nem megyek semmire.
-   Meg sem kérdezem, jól vagy-e.
Megrántottam a vállam.
-   Cordelia hol van? – szipogtam.
-   De hát ki tudja? Amikor megláttam a vonaton azt a mamlaszt, szóltam Liának, hogy hozzon neked csokit, mert biztos baj van, de még nem ért ide.
Elmosolyodtam. Első pillanattól utálta Caedmont, mindig meg volt köztük az ellentét.
Lia az évfolyamtársam, talán az egyetlen, aki tényleg szeret: ahogy megpillantott az expresszen, odarohant, bemutatkozott, és nem engedte magát lerázni, szinte rajongott a tényért, hogy muglik közül jöttem és nem otthon a szüleim által, hanem iskolában tanultam meg írni, és nyáron, mikor ellátogatnak hozzánk, agyondicséri anyukám főztjét, aki kissé megszeppenve, de annál nagyobb örömmel figyeli, ahogyan az egyetlen lánya, akinek a szobája régen még teli volt plüssmackókkal és babákkal, végre, igazi, nem kitalált barátokat szerez.
Olyan volt, mint egy tündér: körülbelül 155 centiméter magas, a haja akár egy oroszlán sörénye, és ahányszor felnevetett, tőle visszhangzott a hely.
A hatalmas lobonc felett érkezett a meglepetésem, Caedmon újra belépett a kabinba, és intett, hogy menjek ki.
-   Nem – tátogtam, a fejemet rázva.
Lia, aki kétségbeesetten meresztgette a szemeit, próbált meghúzódni a padra, mikor Caedmon megszólalt:
-   Kérlek.
Felálltam a helyemről, mire ő elkapta a csuklóm és szabályosan kihúzott. Az arcom még mindig égett, úgy éreztem, hogy pillanatokon belül a fülem el kezd sípolni és füstölni.
Összeráncolt homlokkal rám nézett, átkarolta a derekam és a fülembe súgta:
-   Sajnálom.
„Kérlek”, „Sajnálom”, ezek olyan szavak voltak, amelyek az ő száját ritkán, szinte soha nem hagyják el.
Magamhoz szorítottam én is őt, nem akartam elengedni, annak ellenére sem, hogy tudtam, Tade és Lia álla az üveg másik oldalán a padlót verdesi.

   Jellem

Talán, ha egy szóval be lehetne skatulyázni az embereket, Opheliának a titokzatos jutna: kevesen tudják, mi van a hideg tekintet mögött, kevesen ismerik, kevesen akarják megismerni.
Lobbanékony, akaratos, makacs jellem, soha nem hallgat arra, amit mondanak neki, nehezére esik szabályok, kötöttségek között élnie. Nagyon érzékeny, nehezen kezeli az érzelmeit: ha szomorú, ha teli van dühvel, ha csalódott, rátör a sírógörcs, és nem képes megszólalni. Elegendően pimasz, ha kell, humora kivételes: kivételesen csípős, keserű. Nem keveredik könnyen keveredik bajba, minden lépést kétszer átgondol, de elég leleményes és kreatív ahhoz, hogy megússza az esetleges következményeket.
Tisztában van a képességeivel, hogy mik az értékei, de zárkózott, nehezen engedi közel magához az embereket, amolyan védekező mechanizmusként mindenkit eltaszít magától, s noha nem rossz ember, rengeteg türelem kell hozzá. Próbál semlegesen viszonyulni az emberekhez, nincsenek barátai, de ha valaki mégis képes ledönteni a falakat, amiket Ophelia maga köré épített, hűsége megkérdőjelezhetetlen.
Ragaszkodó típus, akit egyszer megszeretett, soha nem képes teljesen elengedni – csak hozzászokni a hiányához.
Erősség || A hűsége: aki egyszer kiérdemelte a bizalmát, az bármikor, bármilyen helyzetben számíthat a segítségére.
Gyengeség || A lobbanékonysága: nem tudja kontrollálni az indulatait, sokszor tör, zúz, kiabál, és mindenben az ellenséget látja, amikor dühös.

   Apróságok

mindig || nyári esték, csokis sütemény, az édesanyja, Caedmon, Tade, Cordelia, zene, nyelvek, történelem, csípős ételek, alvás
soha || hideg, házi feladat
hobbik || olvasás
merengő || legjobb: Ophelia legjobb emléke a délután, amikor megérkezett a levele a Roxfortból, mert képtelen volt elhinni, hogy a varázslás, a mágia nem csak gyerekmese.
legrosszabb: Amikor majdnem elveszítette Caedmont a roxforti csatában.
mumus || Halál, bármilyen formában, akár a sajátja, akár a körülötte levő, számára fontos embereké.
Edevis tükre || Az édesanyja vele együtt öregedik meg.
százfűlé-főzet || Lila, keserű, borsos.
Amortentia || vanília, kókusz, kűrtőskalács kombinálva
titkok || Retteg attól, hogy elveszíti a szeretteit.
azt beszélik, hogy... ||
Ő és Tade nem csupán barátok.

   A család

apa || Joseph Wyrm, 37, félvér: Fél éves volt, amikor elhagyta édesapja, nem tartják a kapcsolatot, már csak a fényképalbumokban él Ophelia számára, valószínűleg elköltözött valahová és már új családja van.
anya || Claire Alberts, 35, mugli: Ophelia nagyon jó kapcsolatot ápol édesanyjával, folyamatosan küldik egymásnak a leveleket. Claire mugli mivoltából kiindulva eleinte szkeptikusan állt lánya boszorkányságához, de mára már teljes mértékben támogatja, érdeklődik a mágia iránt, azt szeretné, hogy Opheliának a legjobb legyen.
testvérek || -
állatok || -

Családtörténet ||
Ophelia félvér szülők amolyan meglepetésbébijeként született. Joseph és Claire között ez megalapozta az ellentétet: míg egyikük a legnagyobb szeretettel várta a kislányukat, Joseph napról napra próbált kihátrálni a felelősség alól, és tavaszi napon egyszerűen eltűnt, és azóta se híre, se hamva.
Claire egyedülálló anyaként, megtörve, de állva a sarat, próbálta lányát nevelni a londoni tömbházlakás falai között. Ott volt a segítségére nővére, a minden lében kanál Naomi, akinek noha a szája nagy, de egyenesen arányos a szívével. Ophelia a másik őrangyalának tekinti Naomit, olyan, mintha nem csak a nagynénje, hanem az ő nővére is lenne.

   Külsőségek

magasság || 179 cm
testalkat || átlagos
szemszín || kék
hajszín ||szőke
kinézet || Erős testalkatú lány, magas, a magassarkú cipők szóba sem jöhetnek. Arca kerekded, szürkéskék szemei ékkövekként díszítik, dús ajkai, hátközépig érő, szőke haja, különleges arcberendezése szinte teljes ellentétét tükrözi személyiségének. Stílusa, öltözködése nőies ámde kényelmes, haját általában kiengedve hordja, lustább napokon copfban.

   A tudás

varázslói ismeretek || Ophelia egy teljesen átlagos tudású ötödéves boszorkány, nem átlagos érdeklődési körrel: a sokak által utált mágiatörténelem órák a kedvencei, imád a múltban kutatni, tanulni a letűnt korok embereiről, hőseiről. Az SVK a másik kedvence, s noha nem hisz az elkövetkezendő megjövendölésében, kedveli a jóslástant. Amit szeret, ahhoz ért is, tud is, viszont ami nem érdekli, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem képes megtanulni, ilyen a gyógynövénytan, és a bájitaltan is, annyi különbséggel, hogy az érdekli, csak nem megy neki.
felvett tantárgyak || Legendás Lények Gondozása, Jóslástan
pálca típusa || Tizenegy hüvelyk, rózsafából, főnixtoll maggal.
RBF || -

   Egyéb

avialany|| Iskra Lawrence