Levetkőzve a gátlásokat

HOLDFÉNY-LAK

Batsa Welch lakása, London
1999. február vége

- előzmény -

REED LANCASTER

Levetkőzve a gátlásokat,
a lelkem szabadon szárnyal

outfit

Szinte magamra sem ismertem, ahogy sietve sétáltunk az otthonom felé. Váltott csókjainkat egy időre magunk mögött hagyjuk, de csak, mert tudjuk, hogy ami előttünk van, az sokkalta édesebb lehet. Csak ujjaim vannak az ő ujjai közé fonva, s vállam szorosan az ő vállához simulva. Furcsa mennyire természetes is minden érintésünk, minden mozdulatunk. És megmosolyogtat a tudat, hogy az utcai járókelők szemében milyen összeszokott, szép párnak is tűnhetünk.  Ők csak a külszínt láthatják belőlünk. Mindketten csinosan vagyunk felöltözve, egy kedves úrilány és egy tökéletes úriember benyomását keltve. Persze nem teljesen tévesen, hiszen ez valahol igaz is. De annyi, hogy külszínre ilyen módon passzolunk, már ránk is bélyegzi a tökéletes pár pecsétjét.
Ők nem látják remegésem, ami Reed szorításnak nyomán végigűzi a vágyat egész testemen. És nem érzik azt a forróságot sem, ami hihetetlenmód fűt és bátorít, míg megtesszük a házamig vezető rövid sétát.

Mugli negyedben és így mugli házban is lakom. Fehér bejárati ajtómon ezüst kalligráfia hirdeti a hely nevét és lakóját. A kilincs mellett pedig apró izraeli feliratok olvashatóak. Balra fordítom a zárban a kulcsot, melyre a jel kissé felcsillant. Mágikus lakásom ebből tudja, hogy nem kell elrejtenie eredeti mivoltát. S belépve nyugodtan mutathatja megnyert kupáim, integető családi fotográfiáim és az ide-oda sertepertélő háztartási felszerelésem. Ha a kulcsot balra fordítottam volna, kupáim váza alakot öltöttek volna, a képek, seprűk és mosogatószivacsok pedig megdermedtek volna. Szörnyen elkeserítő látvány ez a hely olyankor…
Amint belépek kabátom egyszerűen levetem és a levegőbe dobom. Egy vállfa azonnal érkezik is, hogy a helyére vigye, több dolgom ezzel nincs. Így miután lerúgtam magamról cipőmet is végre teljes figyelmemet vendégemnek szentelhetem.

Kissé lábujjhegyre állok, hogy ajkam az övéhez közelíthessem, de nem csókolom meg. Húzom még a pillanatot, ahogy kezeimmel előbb nyakáról segítem le a sálat és dobom a levegőbe. Majd vállainál kabátja alá túrok, hogy attól is megszabadulhassak. A feszültség köztünk szinte tapintható és ez a pillanat hihetetlen érzéssel tölt el. Ahogy tudom, hogy a szikra bármikor pattanhat, s akkor forró öleléséből már semmi sem szabadít ki.

[outfit]

BATSA WELCH
1999. február vége

Még mindig nem hittem el, ami velem történt. Annak ellenére sem tudtam felfogni, hogy az utcán, kéz a kézben sétáltam a leggyönyörűbb nővel, akit valaha láttam. Ha rá is pillantottam, vagy finom csókot leheltem az ajkaira, az az érzésem támadt: ez túl szép és váratlan ahhoz, hogy igaz legyen. Egy valamit ugyanis megtanultam az ismerkedésekkel kapcsolatban. Nehezek, harcolni kell minden pillanatban és gyakran meghazudtolni az embernek önmagát. Most azonban minden szkepticizmusom ellenére is magával ragadott a szenvedély.
Nem érdekeltek a megszokások, azokon már túl voltam, mikor a testünk finoman egymáshoz simult és éppen csak egy pillanatra találkozott a tekintetem az ő gyönyörű, barna szemeivel. Nem akartam többé gondolkodni, egyszerűen csak ki akartam élvezni a pillanatot.
A különös melegség, amit a kezdetek óta élveztem az ajtóban még jobban hevülni kezdett. Ahogy végig néztem rajta, miközben a kulccsal foglalkozott ismét rám talált a vágy. A csinos alakja egészen magával ragadta a tekintetemet és csak akkor pillantottam az ajtóra, amikor a zár kattant. Nem volt időm alaposabban megnézni, hiszen Batsa egyszerűen magával húzott a küszöbön túlra. Ott azonban leesett az állam.
Gyönyörű és tiszta lakás volt. A világos színek kellemesek voltak a szemnek és a kialakítás is meglehetősen otthonosnak hatott. Elismerően bólintottam, mikor hirtelen a lány érintését éreztem meg magamon.
A melegség ezúttal forrósággá hevült. Az ajkai alig pár centire voltak az enyémtől, de nem mozdultam meg, hagytam hogy magával ragadjon a szenvedély, miközben a kecses ujjak a sálammal voltak elfoglalva. Megborzongtam megint – pont, mint a pitézőben –, ahogy hozzá ért egy kicsit a nyakamhoz. Ezúttal már közelebb akartam hajolni, de nem tudtam. A sáltól szabadulva finoman a kabátom alá futtatta a kezeit. A simogatás hatására egy halk sóhajt hagyta el a számat.
– Mondták már, hogy nagyon nehéz ellenállni neked? – kérdeztem halkan.
A derekára csúsztattam a kezeimet, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Ezzel a mozdulattal finoman egymáshoz simulhatott a testünk és érezhette a szívverésemet is, ami egyre hevesebbé vált. Az az érzésem támadt, hogy ki akar szakadni a mellkasomból, de nem csodálkoztam rajta.
Közelebb hajoltam Batsa szépséges ajkaihoz. Egy pillanatig még nem hunytam le a szememet és nem adtam át magamat a szenvedélyes csóknak. El akartam veszni a tekintetébe, hogy újra végig fusson rajtam egy hőhullám. Rövid sóhajtás után engedtem a kísértésnek és nyomtam az ajkaimat az övére. Hosszan pusziltam, türelmesen várva, hogy elmélyíthessem a csókot.
A jobb kezem a derekáról finoman megindult fölfelé. Végig simítottam a puha anyagból készült, elegáns ruháját. Hamarosan pedig elérte a selymes haját. Lecsukott szemekkel is fantasztikus élményt jelentett végig cirógatni rajta. Az, amit eddig gyönyörűnek láttam, végre legalább olyan gyönyörűnek érezhettem. Minden érzékemmel rá hangolódtam. A kellemes nőies illat is magával ragadott, már attól a pillanattól fogva, hogy beléptünk a pitézőbe és olyan közel kerültünk egymáshoz. Csupán az a kis asztal volt akkor közöttünk, de sem a kiömlött kávé, sem a tea nem akadályozhatta meg, hogy megérezzem. Imádtam az illatokat mindig is, de az övéért egyszerűen rajongtam. Ha el is húzódtam volna tőle, csak azért tettem volna, hogy ne szokja meg az orrom és újra elmerülhessek benne.
Finoman simítottam először végig a haján, aztán beletúrtam és egy kicsit távolabb húztam magamtól. Mosolyogva néztem a szemébe, miközben a kezem az arcára tévedt. A hüvelyujjammal megcirógattam az ajkait.
– Gyönyörű vagy – suttogtam. Ezúttal az arcára nyomtam egy hosszú csókot, majd lassan végig puszilva azt a nyakára tévedtek az ajkaim.
Ott még intenzívebben éreztem az illatát. A derekán tartott kezemmel önkéntelenül is közelebb húztam magamhoz. Nem akartam eltávolodni tőle soha többé, legalábbis már csak ez a gondolat dolgozott bennem. Nem érdekelt a Gringotts, a Roxfort, most csak ez a pillanat számított, ami nagyon is a miénk volt és nem ronthatta el semmi sem. 

REED LANCASTER

Levetkőzve a gátlásokat,
a lelkem szabadon szárnyal

outfit

- Úgy, hogy komolyan is gondolták, még nem… - Suttogom ajkainak az igazságot. Biztosan nehéz elhinnie mindenkinek azt a tényt, amit én tapasztalok. Szép nőnek olykor még nehezebb lenni, mint csúnyácskának. Először is azért, mert az arra méltatlanok túlontúl meg akarnak kapni. Másodszor pedig azért, mert az arra méltóak, félnek próbálkozni.

Ezért is olyan hihetetlen, hogy Reed kezeit derekamra csúsztatja és teljesen közel húz magához. A pillanatot még mindig nyújtjuk… tudom, hogy ő is csak élvezni akar minden egyes szívdobbanást, minden egyes levegővételt, minden apró mozdulatot. És ez az, amiben nagyon is kevésszer van részem. A minden ízében őszinte és vágyódó férfi érintésre.
Már a tekintetéről is libabőrös leszek, ahogy szemeiből kiolvashatok mindent, amire én is vágyok. És türelmetlenül várom, hogy ajkaink végre csókban forrjanak össze. Aztán megtörténik, s én mohón kapok a mind édesebb és édesebb élvezet után. Egyik kezem nyakának bőrén pihentetem, kellemes illata onnan árad felém legintenzívebben. Míg másik kezem mellkasára csúsztatom. Kiélvezem szívdobbanásainak érzését, amely egyre hevesebb és hevesebb tempóra vált, és én belemosolygok a csókba a tudatra, hogy ezt én váltom ki belőle. Alakomon finoman cirógat végig. Még mindig tökéletes úriemberként hódol nőiségemnek. S a bőröm már így ruhán keresztül is forróvá válik ott, ahol a finom ujjak átsiklanak.

Szinte fáj, mikor ajkainkat elszakítja egymástól, de én is elmosolyodom, amikor arcomat keretezi meleg tenyere. Nem tudok gátat szabni hangos sóhajomnak se, ahogy csókjai nyakamra tévednek. S ezzel talán bókjának is adózom, bár szólni már nem vagyok képes. Csak pulóverébe markolok és csípőmet egészen az övéhez szorítom. Már talán egy tű sem férne be ölelkező testünk közé, és én elképzelni se tudom, hogy létezhet bármi is, ami most elszakítson tőle. Kínzás lenne… Mégis egy sóhajjal tolom el ajkait, de csakis azért, hogy most én adózhassak bőrének csókjaimmal. Előbb lágyan érintem szeme alatt, majd füle mögött, s végül én is a nyakát kényeztetem.
Ujjaim közben pulóverének alját keresik… Kénytelen vagyok eltávolodni tőle, de csak, hogy egy újabb ruhadarabjától szabadíthassam meg. Mégsem térek vissza azonnal ölelésünkbe és így csókjainkhoz sem. Szám szélén érzem, kacér mosoly bujkál, ahogy ujjaim ujjai közé fonom és lassan hátrálni kezdek, őt is húzva magam után.  

Hálószobám ajtaja csak pár lépésnyire van. S én lábammal rúgom be az ajtót, miközben tekintetemmel egy pillanatra se engedem el azokat az igéző kék szemeket, amelyek egy pillanat alatt elcsábítottak. Most hihetetlennek tűnik a tény, hogy első benyomásra csak kellemesnek tituláltam. És aztán mégis teljes egészében a hatása alá kerültem. Mintha varázslat lenne az, amit érzek. És mégsem az, egész egyszerűen két egymás számára alig ismerős ember, akit egymás karjába űzött a vágyakozás.
Ismét közel húzom magamhoz. Ujjaimba kulcsolt ujjait ruhám hátsó részéhez vezetve, hogy végre kiszabadítsanak cipzáramból. Nem vágyom már semmi másra, csakhogy forró tenyerét meztelen bőrömön érezhessem. Pajkosan elmosolyodom, mielőtt ismét csókban forrasztom össze ajkaink. Na jó, talán csak azt, hogy jólvasalt angolságát összegyűrhessem a lepedőn…

[outfit]

BATSA WELCH
1999. február vége

Batsa vékony ujjai a pulóverembe markoltak és finoman még közelebb húzott magához. A tenyeremet közben megint végig futtattam a hátán, majd hagytam megpihenni a derekán azt is. Sóhajtva élveztem minden csókot, amivel kényeztetett és közben úgy éreztem a forróság, ami átjárta a testemet még elviselhetetlenebbé vált.
Megéreztem a leheletét a nyakamon. A kellemes borzongás visszatért, miközben lehunytam a szememet. Csak a puha ajkak érintése létezett már, amit semmihez nem tudtam volna hasonlítani. Nehéz volt felfogni, hogy itt vagy egy ilyen csodálatos nővel, aki legalább annyira akar engem, mint amennyire én őt. Kínzás lett volna, ha ezen a ponton szakad félbe az, ami kettőnk között éppen csak elkezdődött és talán ezt ő is így gondolta. Ahogy össze-összesimult a testünk éreztem a szívverését, valamivel a sajátom alatt, és ettől önkéntelenül is elmosolyodtam.
Beszélni már nem tudtam, túlságosan maguk alá gyűrtek az érzések, pedig olyan szívesen bókoltam volna még neki. Sóhajtások közepette mondtam volna el, hogy olyan gyönyörű, amire nem találok szavakat és a barna szemeinek csillogása egészen magával ragad.
Kinyitottam a szememet, ahogy elhúzódott tőlem. Hagytam neki, hogy levegye a sötétkék pulóvert, amivel már egy ideje eljátszadoztak az ujjai. Élveztem, hogy még több levegő jut a bőrömnek, de az izzadságtól kicsit rám tapadt ingtől is szívesen megszabadultam volna.
A keze lágyan fogta meg az enyémet. Az ujjaink egymásba kulcsolódtak, ahogy beléptünk a hálószobába. Ez a helyiség is ugyanolyan tiszta és világos volt, mint a többi és ez csodálattal töltött el, de éppen csak egy pillanatra, mert Batsa barna szemei végig engem figyeltek. Azok meghát, valljuk be sokkal lenyűgözőbbek, mint bármilyen bútordarab vagy helyiség.
Gyengéden húzott közelebb magához, a kezeimet a háta felé irányította. Ahogy az ujjaim kissé megsimították a ruha anyagát, éreztem a cipzárt. Az újabb csók előtt játékos mosoly ült ki az arcára, mintha jelezné: „igazán ezt akarom én is.”  Talán ez volt az utolsó jel, amire még szükségem volt, mert a kezem megint ösztönösen vándorolt fel a hátán, egészen a haja alá.
Könnyedén fogtam meg a cipzárt, de olyan lassan húztam le, hogy az még az én józan eszemet is kis híján elvett. Nem akartam még mindig követelőző lenni, de a szenvedély egyre jobban fűtött és egyre inkább vágytam arra, hogy a meztelen testünk eggyé váljon. Ezt pedig már titkolni is igen csak nehéz lett volna – márha a korábbi viselkedésemet nem vennénk figyelembe.
Elmúlt minden zavarom. Csak ő és én voltunk. A külvilág valóban nem létezett már, ahogyan odakint az ajtónál sem, mikor egymásnak esve, szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. A szívverésem heves volt, még is olyan nyugalommal vegyes izgalom uralkodott rajtam, amit még nem tapasztaltam első együttlétnél senkivel.
Elhúzódtam, a szemébe néztem egy pillanatra. Gyors csókot nyomtam a szájára, majd kissé hátrébb kerülve tőle, finoman a vállaira csúsztattam a kezeimet. Könnyedén toltam le a vállán a ruhát, hagyva, hogy a földre hulljon és lassan bukkanjon elő a teste minden apró részlete.
A gyönyörű nőies alakját akár órákig is el tudtam volna nézegetni. A combján díszelgő lila folt pedig egyenesen lenyűgözött. Hiszen a munkájával szerezte és még mindig elképesztően érdekesnek találtam, hogy egy ilyen finom nő sportolóként dolgozzon. Valahogy ez is egészen magával ragadott.
Közelebb léptem hozzá, hogy a hajába túrva újabb csókot adjak neki, majd egyetlen mozdulattal ledöntsem az ágyra. Nem voltam erőszakos, inkább gyengéd ebben is.
A párnák közé zuhanva végig simítottam az arcán, a nyakán, a mellén egészen a csípőjéig. Érezni akartam a nőies vonalakat a kezem alatt, miközben a szemébe néztem. Újabb csókokkal kényeztettem, ezúttal rövidebbekkel, míg nem az állán végig haladva a nyakáról a kulcscsontjára nem tévedtem az ajkaim. Ott elidőztem egy kicsit, közben a kezemmel lassan simítottam tovább, végig a hasán és még lejjebb egészen a lenge fehérnemű alá. El akartam kényeztetni, azt akartam érzékeltetni vele, hogy ő nem csak egy menet – hiszen amúgy sem kedvelem azokat, de ezt Batsa nem tudhatta.

REED LANCASTER

Levetkőzve a gátlásokat,
a lelkem szabadon szárnyal

outfit

Élvezet és kín volt minden egyes pillanat, amíg ruhám cipzárja egyre lejjebb és lejjebb csúszott. Végtelennek tűnt az idő, amit valahogy egyszerre meg is állítottam és siettettem is volna. Ahogy óvatos ujjai néha-néha hátam bőréhez értek… élvezetes forróság és apró tűszúrás egyben.

Voltam már szeretője férfinak, s vált már férfi az én szeretőmmé, de mintha az akkori érintések nem értek volna fel ehhez az izgalomhoz. Szívverésem talán már a kviddics előtti izgalom szaporaságát is felülmúlta. Annyira lágy és mégis vad volt egyszerre a tudat, hogy egy ilyen férfi tart a karjaiban. S egy ilyen férfi ujjai érintik vállamat lassan, mégis magabiztosan tolva egyre lejjebb és lejjebb a bordó anyagot. Ami végül szinte magától csúszik végig alakomon, kissé megborzongatva bőrömet. Láthatja az apró libabőrt, ahogy végignéz rajtam, a csúnya lila folttal együtt, amit egy gurkó hagyott combomon. Ösztönösen indul meg karom, hogy eltakarjam és már nyílnának ajkaim, hogy szabadkozzak. De a pillantása nem szégyenkezésbe hajt… zavart pírt kölcsönöz arcomra. Érzem az irántam való vágyakozása bőröm minden négyzetcentiméterének éppen ugyanúgy hódol, mint ajkaimnak. Amiket újra birtokba vesz. És én vadul markolok bele ingjébe. Igyekeznék visszafogni magam, hiszen ő annyira finom még ebben is, ahogy az ágyra dönt és végigsimít testemen. Túlontúl jó hozzám. Talán meg sem érdemlem mindazt, mit nyújt nekem…

De visszakozni nincs erőm és nem is akarok. Hisz szólni nem vagyok képes, szavak helyett csak egy nyögés hagyja el ajkaim, mikor keze fehérneműm alá téved. Számhoz kapom kezem, hogy gátat szabjak a többinek, de csípőm önkéntelenül is a férfi felé mozdul.
Érzem itt a vége. Öntudatom és mérsékletem utolsó cérnaszála szakadt el. Nem érdekel már, hogy finom hölgynek tartson. Azt akarom, hogy forró testünk eggyé váljon. Hogy együtt tűnjünk el az önkívületben.

Gyors mozdulattal tépem szét ingjét gombjai mentén. Sajnálom, veszek egy újat. Mondanám, de jelen pillanatban ez pont nem érdekel. Gyönyörű mellkasának szentelem figyelmem, amelyen előbb csak végigsimítok, majd csókokkal járom újra az utat, mit ujjaimmal tettem meg. Próbálom légzésem lassítani, és szeretném, ha mozdulataimból nem a kapkodó türelmetlenség érződne. Ezen a ponton mindennél jobban fájna, ha elijeszteném. De kviddicsező vagyok és az ebből adódó vadságot nem teljesen tudja levetkőzni természetem. Mégis próbálom óvatosan lehúzni róla ingének maradékát. És csak reménykedem benne, hogy szememből egy pillanatra kiolvassa a sajnálatot is. De aztán tekintetem végigvezetem szép ívű vállain és, azért egy kicsit meglepően, izmos karjain. Ujjaim pedig követik szemem mozgását. Hogy aztán ismét visszatérhessek nyakához, majd tarkójához, ahol egy kicsit belemarkolok hajába, hogy fejét hátrahúzhassam s így állától kiindulva csókolhassam végig nyakát. Majd visszafelé ugyanígy egészen az ajkaiig, ahol egy hosszúnak tűnő pillanatig húzom az élvezetet, mielőtt újra csókban forradnánk össze.

Közben másik kezemmel nadrágjának cipzárjánál matatok. Mikor végre sikerül kipattintanom, ujjaim azonnal alsója alá vezetem, hogy viszonozhassam az ő kényeztetését.
Akarlak. Mondanám, de tudom, hogy felesleges, úgyis tudja. Hiszen itt remegek érintései és csókjai alatt. Testem úgy siklik és idomul az övéhez, ahogy homok a tengerparton az ember bőréhez. Ha ölelése még egy kissé forróbb lenne, kezei közt olvadnék. És egy cseppet sem bánnám, bármivé is formál azután…

[outfit]

BATSA WELCH
1999. február vége

Finom, lágy mozdulatokat tettem éppen csak az egyik ujjammal. Közben magamba szívtam Batsa csillogó szemeinek látványát. Tudtam, hogy jó az, amit teszek és ettől nekem is megkönnyebbült a szívem. Ahogy a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa az öröm hangjait, megszűnt minden zavarom és lágy csókokkal simítottam végig a karján. Hallani akartam azokat a hangját.
A szabad kezemmel végig simítottam a felsőtestén. Lágyan ragadtam meg a csuklóját és félre akartam húzni. Ezután ismét a matracon támaszkodtam meg és tovább csókoltam a bőre minden pontját, ahol csak értem.
Már visszatértem volna az ajkaihoz, de az ujjam már iszonyatos forróságot érzett. Talán készen állt már teljesen. Egyre nehezebben tudtam ellenállni, hogy komolyabb mederbe tereljem a pillanatot és a gyengéd simítások helyet hagyjam eluralkodni magamon a vágyakat. Egyszerűen eggyé akartam válni vele és ezt már valóban nem is próbáltam meg finom úriember módjára titkolni.
Hirtelen kapott az ingem nyakához, majd végig futtatva a gombokon az ujját, könnyed mozdulattal tépte el. Hallottam, ahogy egy-két gomb a padlón landolt, de nem foglalkoztam vele. Nem érdekelt semmiféle ruhadarab, hagytam, hogy lekerüljön rólam. Közben elhúztam a kezemet tőle és megcsókoltam, olyan szenvedéllyel, amiről nem is gondoltam volna, hogy létezik bennem.
Az ujjait éreztem a mellkasomon. Lágyan simították végig, majd ugyanígy tettek az ajkai is. A légzésem egyre jobban felgyorsult, miközben ujjaim visszataláltak hozzá, hogy újra lekényeztessék. Az övé pedig lassan, de biztosan gombolták ki a nadrágomat és jutottak be alá.
Halkan nyögtem bele a csókba, amiben éppen csak elmerültünk. A légzésem egyre szaporább lett és olyan forróság öntött el, lágyan csiklandozva, amit már nagyon régen éreztem. A testem közelebb került az övéhez, közben az ujjaim a hasára csúsztak és könnyedén kutattak a fehérnemű után. Lágyan húztam le róla és dobtam azt is a többi ruha után a földre.
A kezem megint a mellkasán simított végig, közben már éreztem: elveszítem a józan eszemet. Az izzadtság már ott gyöngyözött a homlokomon, ahogy az ujjaim végig futottak a melltartó finom anyagán át egészen a hátára. Hamarosan rátaláltam a kapcsokra, közben finom csókkal illettem a nyakát, a melleit.
Csupán ezután kapcsoltam ki a fehérneműt. Ezt már gyorsabban, talán kicsit kapkodva rángattam le róla és szabadultam meg tőle ismét. A szemébe néztem, majd végig futtattam a tekintetét a gyönyörű testén, ami a sérülés ellenére is elképesztően festett. Látszott rajta, hogy milyen sportot űz és ez tette talán a szememben még ellenállhatatlanabbá. A kontraszt, ami korábban meglepett, most megjelent a szemem előtt és így csak még tökéletesebbnek találtam, mint korábban.
A nőiessége magával ragadott egy pillanatra. Talán csak tovább fokozta az amúgy is izzó vágyaimat. Őt akartam és tudtam: már nincs megállás és ő sem fogja meggondolni magát. Tetszett ez az érzés, minden zavar megszűnt. Az az érzésem támadt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ahogy ott ölelkeztünk a matracon.
Lassan elhittem: tényleg együtt lehetek egy ilyen finom nővel. Szinte kiváltságnak éreztem, ahogy finom mozdulatot téve egybe olvadt a testünk. A szemébe néztem közben, megsimogattam az arcát. Az ajkaihoz hajoltam, szenvedélyesen csókoltam és közben felvettem egy heves, mégsem túlzottan vad ritmust.
A szívverésem felgyorsult, a légzésem pedig még kapkodóbbá vált. Éppen csak annyira húzódtam el tőle újra és újra, hogy mély levegőt vegyek. Aztán visszatértem az ajkaira, majd a füleit kényeztettem lassan áttérve a nyakára. Tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni, hiszen a szenvedély már egyre inkább ott tombolt a testemben.

REED LANCASTER

Levetkőzve a gátlásokat,
a lelkem szabadon szárnyal

outfit

Csak hagytam, hogy légzésem egyre hevesebb legyen, s levegővételem egy idő után hangos sóhajokba fulladjon. Hirtelen elszégyelltem magam, s a pír meg is jelent az arcomon, hogy mindazt, amit nyújt nekem ennyire élvezem. Sosem volt részem még ennyire lágy érintésekben. S meglepő volt tapasztalni, hogy halk nyögésére és finom ujjainak simítására testem még intenzívebb forrósággal reagál, mint amit eddig valaha is tapasztaltam. Finom nő benyomását keltem, de ettől még durva sportot űzök, s mindezidáig elhittem, hogy én magam vagyok az ormótlan durvaság. De nem. A testemet lágyan becéző csókok gyorsan kergetnek az önkívület felé. Most valami nagyon különlegeset kaptam az élettől, ennek a férfinak a képében, s ezt igyekeztem ugyanannyi finom csókkal és ujjaim kényeztetésével viszonozni, mint amennyit én magam is kapok.

Csókjaink közepette, szinte észre sem vettem, ahogy fehérneműm már nem von béklyót körém. Bizonyosan azért, mert én közben az ő testének szenteltem minden figyelmem. Nemcsak megszabadítottam én is maradék ruhájától. De ujjaimmal kitapintottam hátának gyönyörű vonalait. Végigsimítottam nyakán, majd finoman túrtam bele hajába, s végül homlokának gyöngyein időztem el. Lágyan tartottam kezeim közt arcát, s néztem a most zúgó tengernek tűnő kék szemeket. A férfias erő dacolt benne az életet nyújtó kellemmel. S pont, ahogy folyó zúdul állóvízbe, olyan erővel öntött el a kéj, ahogy testeinket végre egybeolvasztotta.

Hirtelen nyögtem fel és kapaszkodtam vállába, mintha csak attól félnék, elveszek itt a szobámban, az ő tökéletes ölelésében. Talán kissé belé is karmolok hátának bőrébe. Hogy aztán öntudatom legutolsó, apró szálával átadjam magam csókjainak és idomuljak ritmusához. Testem úgy mozog együtt az övével, mintha sokat gyakorolt táncunk adnánk elő. Olyan természetesnek hat, hogy vele vagyok, hogy együtt vagyunk… S pont ezért annyira erőteljes is…

Érzem szívem vad kalimpálását. Vagy tán ez épp az övé? Mintha nem létezne már két külön test. De körülöttünk lévő világ sem. Csak a testemet, lelkemet, gondolataimat kitöltő pulzáló vágy, és az ő forrósága. Ez űz, hajt engem egyre és egyre erőteljesebbem. Bőrét simítom, csókjait kapkodom, de mintha lassan már ez sem lenne elég. Sóhajaim közé vegyülő, nyögésiemnek már nem tudok gátat szabni és nem is akarok. Csak kapaszkodom és kapaszkodom, ő pedig hajt egyre feljebb és feljebb és érzem már nem sokáig bírom.
Kényeztető ölelésében egy életet szívesen végigvinnék. De most egy utolsó hangos sóhajjal veszítek el végleg minden érzéket a külvilág felé. Arcomat nyakának bódító illatába rejtem, miközben a gyönyör alattomos lassan, már-már kínzóan kúszik végig testem minden porcikáján. Mintha az életem nem is létezne… És én talán nem is bánnám, ha soha többé nem is lehetnék az, aki vagyok, csak még néhány percig érezhessem az ő forróságát az enyémmel összeolvadva.

[outfit]

BATSA WELCH
1999. február vége

Nem volt értelme tovább gondolkodni. Egyszerűen ez nem annak a helye és ideje volt. Csupán Batsa gyönyörű testének szerettem volna hódolni minden mozdulatommal. A forróság hol cirógató langyossággá szelídült, hol pedig izzasztó, trópusi meleggé hevült. Csupán a szívverésem diktálta ugyanazt a ritmust, amit a légzésem. A testem azonban magától mozgott, hol gyorsan, hol lassabban.
Élveztem, ahogy a testünk összesimul. Annyira tökéletes, annyira természetes pillanat volt az egész, hogy a hátamba kissé belefúródó körmök sem zavartak. A karmolásról tudomást sem véve hajoltam le a nyakához, hogy aztán finoman beszívjam Batsa ellenállhatatlan nőies illatát. Most mintha még erősebb lett volna és talán magával ragadóbb is. Könnyedén csókoltam meg a lágy bőrt.
Közben a ritmus egyenletessé vált, a teste együtt mozgott az enyémmel. Olyan volt, mint egy tánc, ami eleinte szelíd lépéseket követelt meg, majd hirtelen magával ragadott minket a zene szenvedélye. A dallamot ezúttal Batsa sóhajtozásai szolgáltatták és én vezettem őt végig a parketten, várva, hogy a végén a karjaimba omoljon.
Ahogy a mellkasom az övéhez ért, megéreztem a szívverését az enyém alatt. Egy pillanatra, mintha eggyé vált volna a két ritmus és erőteljessé. Finoman hajoltam az ajkaira, ahogy a kezeim végig simítottak a karjain, hogy azokba kapaszkodva viseljem el azt a hőséget, ami egyre kellemesebbnek, mégis kínzónak éreztem. Hogy is lehet valami egyszerre ennyire jó és közben ennyire kínzó is? A kérdés eltűnt, amilyen gyorsan felbukkant a gondolataimban.
Az ujjainkat összekulcsoltam és közben újra megcsókoltam az ajkait. Olyan szenvedéllyel, ami csak tőlem tellett.
A forróság hirtelen megint rám talált. Végig futott a testemen és tudtam, hogy már nem bírom sokáig. Ráhajoltam teljesen Batsa testére. Az arcomat az övéhez nyomtam. Az orromat megcirógatták a finom, barna tincsek, miközben a légzésem hangossá vált.
Hirtelen megszűntek az érzések, csak ő volt és én. Egyetlen pillanatra lehunytam a szememet, hangos sóhaj hagyta el az ajkaimat. Még szorosabban öleltem magamhoz, mintha nem akarnám elengedni – és valóban így is volt. Megremegett a testem, talán az övé is, nem tudom pontosan. A gyönyör pedig minden érzékemet elvakította, minden porcikám neki hódolt.
A pillanat véget ért, de még bizsergett a testem, ahogy ismét azokba a gyönyörű szemeibe néztem. A csillogás reméltem elárulja, hogyan érezte magát, habár a szépséges hangjából arra következtettem, hogy legalább annyira jól, mint én.
Egyetlen sóhajjal szakadtam el tőle és gurultam az ágyra. Nem akartam ugyan elválni tőle, de muszáj voltam kicsit lehűlni, pihenést hagyni a testemnek. A kezem azonban az ő kezét kereste az ágyon és amikor elértem, elmosolyodtam.
Mélyen szívtam be a levegőt, aztán próbáltam hosszan kifelé. Nem sikerült. Hirtelen újabb levegőt vettem, mintha nem akarna múlni a kapkodás, amivel a tüdőm követelőzik utána. A szívem is olyan hevesen kalapált, hogy azt hittem, menten kiszakad a mellkasomból, de nem zavart. Tudtam, hogy ez a nagyszerű nő váltja ki belőlem az egészet.
Szerettem volna valamit mondani, valami szépet. Végül azonban gondolkodás nélkül, de valószínűleg így a legőszintébb érzésemet közöltem:
– Imádom minden porcikádat… – suttogtam két lihegés között.
Lassan fordítottam felé az arcomat. Végig futtattam a szememet az egész testén, ami még mindig gyönyörű, nőies és kecses volt. Sosem találkoztam ennyire finom nővel, aki iránt az első pillanattól kezdve ilyen őrjítő vágyat érzek.

REED LANCASTER

Levetkőzve a gátlásokat,
a lelkem szabadon szárnyal

outfit

Hirtelen fogott el a kínzó hiányérzet, ahogy testem már nem érezhette tovább Reed testének forróságát. Mintha az adott volna életet szervezetemnek, s most szenved a bőrömre libabőrt festő, hűvös levegőtől.
Csak zihálok… Hogy az átélt mámortól vagy a hirtelen átélt hiánytól magam sem tudom. Bár lehet mindkettőtől. S ez kissé megrettent, hiszen a mellettem fekvő férfi ismeretlen a számomra. Még akkor is, ha most úgy érzem, ezer fonal az, ami összeköthetné életünket. De attól még nem ismerem szívének és lelkének vágyait, életének szokásait. És nem ismerhetem gondolatait sem… Mindössze azt a pár szót, amit kimond. És, amit igazolnak mozdulatai is, ahogy ujjait ismét ujjaimba kulcsolja. Pont ugyanúgy, ahogy az előbb, mikor testünk még egy volt. És, ami lehet neki is épp ugyanannyit jelentett, mint nekem. Máskülönben nem kereste volna érintése azonmód az én bőrömet, amint elváltunk egymástól. Megnyugtat a tudat, hogy tenyere az enyémben pihen. Lehunyom hát szemeim, hogy egy kissé úrrá legyek heves gondolataimon, melyek újra az ő testét kívánnák, és légzésem is kissé visszatereljem normál medrébe.

Mikor végre felülkerekedem mindezeken, oldalra pillantok. Tekintetem találkozik az övével és én tudom, hogy az önuralomra tett próbálkozásom mit sem ér addig, amíg valaki ilyen csodaként néz végig rajtam. Elpirulok és zavaromban el is mosolyodok, miközben önkéntelenül is arcom elé kapom szabad kezemet.
- Nem érdemlem én ezt meg… - Mondom ki gondolkodás nélkül mindazt, mit érzek és szégyellek. És valahol ez felelet is az ő szavaira. Én pont ugyanúgy imádom minden négyzetcentiméterét, azokat, amiket volt lehetőségem feltérképezni és azokat is, amik még rejtve maradtak előttem. Vágynék rá. De már nem csak a testem. Aki ilyen gyönyörűeket mond és így elkényezteti, holott alig ismeri, az nem maradhat közömbös a másik ember szemében sem. Már ott a pitézőben is érdekesnek találtam, most pedig mást sem akarnék csak még több időt eltölteni a társaságában. Legyen az egy pitéző, ahol finom emberekhez méltó mód találkozhatunk, vagy egy lepedő, ahol meztelen testeink nem épp finom emberekhez méltóan összeforrhatnak…

Kissé hozzábújok, mert a hiánya megint kínzón tör rám. De csak óvatosan , éppenhogy érintve alakját. Nem akarok tolakodó lenni, ezt érezheti is. És bár tucatnyi kérdést tudnék feltenni egyszerre, őróla érdeklődve, de én inkább csak nézem őt. Mert még mindig hihetetlen, hogy a karjaiban tartott, hogy csókjaival becézte és ujjaival dicsérte a testem. Kissé beleborzongok a gondolatba, de persze a kellemes módon. És próbálom azzal eltörölni a magam elé emelt, engem korlátozó gátat, hogy szabad kezemmel kissé megigazítom homlokába tapadt haját. Óvatosan, finom mozdulatokkal túrok bele a tincseibe, igazán kiélvezve, ahogy kellemes illata megint érzékeimig hatol.
- Meddig érsz rá? – Kérdezem hirtelen, bár épp az előbb fogadtam meg, hogy nem leszek tolakodó. Ismét elpirulok és már bújnék is el kezem mögé, amikor meggondolom magam és inkább csak mélyen szemeibe nézek. Hiszen még itt van. Onnantól kezdve, hogy csókolt engem, tudhattam, hogy kíván. És bár megannyi rossz tapasztalat van a hátam mögött, a vele töltött idő, bármennyi is legyen, nem az. És nem szégyellni való, hogy akarom őt, ahogy az sem, hogy meg akarom ismerni…
Belém oltották az évek alatt, hogy a hozzá hasonló, kellemesen vonzó, értelmiségi férfiak sosem fognak egy hozzám hasonló, durva sportot űző, gyönyörű, de erőszakra hajlamos nőt szeretni, vagy akár csak kívánni. Ez utóbbi ténynek vett oltalom éppen most foszlott semmivé a szememben. És életemben először, megannyi csalódás után, ma végre elhiszem, hogy az elsőre is lehet ellenszer… – Csak azt… Azt szeretném mondani, hogy bármeddig maradhatsz… - Sóhajtok fel, hogy a kis szünetben bátorságot merítsek, egyáltalán csak ővele beszélni is. – Sosem találkoztam hozzád hasonlóval. És bármeddig elnyújtanám az időt, hogy ne kelljen elbúcsúznom tőled.

[outfit]

BATSA WELCH
1999. február vége

Gyengéden simítottam végig a tekintetemmel Batsa gyönyörű testén. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy ezen a borzalmasnak ígérkező napon egy ilyen csodával futottam össze. Azt hittem, hogy a londoni látogatásom kellemetlen lesz. Nem is sejtettem, hogy bármi bearanyozhatja ezt a pár napot.
A szemeim visszavándoroltak az arcára. Azt a gyönyörű, csillogó szempárt kerestem, ami elvarázsolt a pitéző ajtajában és nem hagyott szabadulni még most sem. Nem, mintha erre vágytam volna, inkább csak még jobban el akartam veszni bennük, elfelejtve a külvilágot még egy kis időre. Az arcára kiülő zavar azonban kizökkentett mindenből. Kicsit meglepve néztem, ahogy elpirul – egyébként ez is bájosan állt neki – és az arca elé emeli a kezét, mintha el kéne rejtenie azt előlem.
Valami rosszat mondtam? – Ijedte meg hirtelen. Aggodalmasan néztem rá, mikor azonnal kibökte: –  Nem érdemlem én ezt meg…
Az aggodalmas kifejezés valószínűleg inkább megrökönyödésre váltott. Miért is ne érdemelné meg elvégre, hogy hódoljak a szépségének? Egy ilyen finom nőnek még több is járna, mint amit egy magamfajta, egyszerű tanár megadhat neki. Meg akartam ismerni, hogy tudjam, mi okoz neki igazán örömöt a pitén és a kávén kívül. Tudni akartam, mitől szomorodik el és mit szeret csinálni a kviddicsen kívül. Persze, mivel nagyszár, nem is biztos, hogy jut neki erre ideje.
Hirtelen, előre szaladtak a gondolataim. Csak egy pillanattal később döbbentem rá, hogy még mindig ugyanabban a helyzetben vagyunk. Az oldalamra fordultam és elhúztam a kezét az arcától, hogy teljes egészében láthassam.
– Igazad van, nem ezt érdemled – mondtam. – Hanem ennél sokkal többet.
Ahogy hozzám bújt, de éppen csak érintette a testemet. Ezért inkább átkaroltam, így még közelebb tudtam vonni magamhoz, érezni a belőle áradó, kellemes meleget és a szívverését is egy kicsit. Ez is egy olyan tökéletes pillanat volt, mint a párnák között addig ölelkezni, amíg a testünk teljesen eggyé nem válik.
Az ujjai a homlokomra vándoroltak. A hajjammal játszottak, majd lágyan túrtak bele. Tetszett az érzés, ezért kicsit elmosolyodtam és még jobban magamhoz szorítottam – ha ez egyáltalán lehetséges volt. Legszívesebben sosem engednélek el – gondoltam magamban, de nem mertem kimondani hangosan. Nem attól féltem, hogy elijesztem, egyszerűen csak nem akartam megint zavarba hozni.
– Meddig érsz rá? – kérdezte.
Láttam, hogy egy kicsit talán zavarba jön, ezért felé fordultam teljes testtel és most rajtam volt a sor. A hajába túrtam és egyenesen a szemébe néztem. Szerencsére nem szakított el a tekintetét. Nem volt baj, hogy így nem simult össze a testünk. Fontosabb volt, hogy közvetlenül a szemébe nézve mondhassak ki minden szót. Valamiért úgy éreztem, hogy a nagyszerű hivatása ellenére, amiben nyilvánvalóan sikeres is, az önbizalma nem volt rendben.
– Hát… – kezdtem volna, de nem tudtam.
A szavamba vágva magyarázkodni kezdett. Igaz, nem is voltam elég hangos, lehet tétovázásnak hitte. Nem volt az.
– Csak azt… Azt szeretném mondani, hogy bármeddig maradhatsz… – Sóhajtott fel a mondat végére. – Sosem találkoztam hozzád hasonlóval. És bármeddig elnyújtanám az időt, hogy ne kelljen elbúcsúznom tőled.
Elmosolyodtam és megcirógattam az arcát. Ugyanezt éreztem, minden porcikám hevesen ölelte volna magához, hogy aztán soha többé ne kelljen engednie. Én is itt maradtam volna szívem szerint, hacsak nem céllal indultam volna neki a mai napnak és inkább nekem kellett magyarázatot adni. Miattam kellett ugyanis megszakítani ezt a találkát. Hiszen a Gringottsban még mindig vártak rám és – bár inkább maradtam volna vele –, elképzelésem sem volt, mikorra tudnék újabb megbeszélést egyeztetni. A koboldok nem éppen megértők.
– Ha tehetném nem mennék el – válaszoltam halkan. Az ujjaim még mindig az arcán simítottak végig. – A Gringottsba indultam éppen, mikor összefutottunk.
Azt hiszem, már korábban is említettem ezt neki. Az eszemet azonban azóta elvette a vágy, a rengeteg szenvedély és még most sem tisztult ki igazán. Annyira megragadtam volna ezeket a kusza érzéseket és – mint egy takarót – vissza akartam húzni magamra, hogy megvédjen a valóságtól, ami odakint vár.
– De még szeretnélek látni, megismerni – folytattam. – Nincs kedved egyszer eljönni a Roxfortba? Szívesen megmutatnám az üvegházakat… lényegében a munkámat. Már akár a következő héten is jöhetnél.
Igen, elhívtam egy randira. Más esetben zavarban lennék, de nála adta magát a dolog. Látni akartam újra, méghozzá minél gyorsabban. Igaz, nem tudtam, mennyire elfoglalt vagy milyen programjai vannak a meccseken kívül, de szinte éreztem, ahogy a szemeim csillogva tükrözik a bennem dolgozó reményt.
– Persze, nekem nincs olyan jó teám, mint amit ma kaptam, de... - elharaptam a mondatot, ahogy rájöttem már megint túl sokat fecsegtem. Valószínűleg elég lett volna egyszerűen elhívni.

REED LANCASTER

Levetkőzve a gátlásokat,
a lelkem szabadon szárnyal

outfit

- Ne harapd mindig el a mondataid. – Mondom pajkos mosollyal az arcomon, miközben ujjaimmal végigsimítok ajkain. Mosolyom nem csak előbbi kijelentésemnek, de az egész mai nap és eme ismertség alakulásának is szólt. Találkára hívott. Egy randevúra. Látni akar engem, hogy megmutathassa az üvegházat, a helyet ahol dolgozik, talán a legnagyobb szeletkéjét az életének. Ez pedig olyan elégedettséggel és boldogsággal töltött el, hogy ez a mosoly talán ma már sehová sem vándorol el… - Tudd csak meg, hogy bármi amit mondasz, most vagy a jövőben, az nagyon is érdekel. És én hallani szeretném minden egyes szavát. A tea pedig mindegy milyen… mondanám, hogy bárhogy készíted, az megédesíti, de bevallom, hogy nem igazán szeretem. Már nem azt, ahogy készíted, hanem a teát alapból… – Jelentem ki felbátorodva, egy pillanatra szinte el is felejtve a tényt, hogy csak össze-vissza csevegek, illetve, hogy igazi választ még nem is adtam feltett kérdésére. Bár az előbbi mondandómból egyértelműen ki lehetett venni… azért mégis szeretem az egyenes beszédet. – Igen, már emlékszem is, hogy a Gringotts miatt buktunk le. Mesélted, hogy oda készülsz, sajnálom, hogy elfelejtettem… És, hogy feltartottalak… - Ez utóbbiról láthatja, hogy igaziból csak viccből tettem hozzá. Ha nehezen is, de most tényleg elhiszem, hogy mindez igaz. Reed alakja nem csak egy délibáb. Hiszen itt van. Érzem a forróságát testemen, érzem illatát, hallom levegővételét. És látom a szemeiben az őszinteséget, amellyel hozzám intézi szavait.

- Szívesen megnézném az üvegházakat. – Mondom olyan komolysággal a hangomban, ami csak kitelik tőlem. El nem hervadó mosolyom úgyis mindent elárul gondolataimról. Nem is ragozom túl a dolgot, csak egy csókkal teszem hitelessé előbbi kijelentésem. Mint egy pecsét, amely záloga egyezségünknek. – De csak, ha te is megnézed majd egy meccsem. Ígérem, nem töröm magam össze túl látványosan… - És nagyon remélem, hogy ezt majd be is tudom tartani. Mert volt már olyan meccs, ahonnan kézben vittek el a csapattársaim, hogy aztán a medimágusok nagyjából újra összerakjanak.
Persze ez tényleg egy durva sport. Mindenkivel előfordult már hasonló, vagy rosszabb… De nem nagyon szeretném azt látni, hogy Reed a meccs közben egyszerűen lesétál a lelátóról. Mert megrémiszti, esetleg visszataszítónak találja azt, amilyen erővel játszom, vagy amilyen sérüléseket szerzek. Ettől függetlenül mégis egyszerű volt elhívni őt. A játék teljes mértékig kitölti az életem. Jelenleg ez a szeretőm, a férjem és a gyermekem is együtt. Remélem egyszer lesz ez másképp. De ha a leendő párom nem fogad el így, ahogy vagyok, akkor az már jó, ha a legeslegelején kiderül.

- Sajnálom, hogy el kell menned. – Suttogom egészen halkan, hiszen ajkaim az apró csók után még mindig ajkainak közelében pihen. Ujjaimmal végigsimítok arcán, nyakán… finoman cirógatva őt egyre lejjebb és lejjebb haladva vonzó testén. Bár tudom, hogy nem kéne… Érzékeim kezdenek megint felhevülni és észre se veszem, hogy önkéntelenül is mellkasának simulok. – Maradj még egy kicsit… - Búgom, de választ már nem is várok, csak forrón megcsókolom.