Egy újság lapjain

Még messze volt az órakezdés, de a reggelire összegyűlt diákok zaja megtöltötte a nagyterem hosszú padsorait. A hugrabugosok mellett sétáltam el szokás szerint előre, a tanári asztalok felé, ahol már talán egy-két kollégám is ült. Nem őket figyeltem, így nem tudtam megvizsgálni, kik vannak már odalent, hiszen a tanulókat köszöntöttem egy-egy biccentéssel, vagy egy gyors: „szép jó reggelt”-tel.
Már majdnem elértem az asztalsor végére, mikor valamire ráléptem és megzörrent a talpam alatt. Bosszúsan pillantottam le, attól rettegve, hogy egy adag – immár porrázúzott – müzli piszkolta be az új cipőmet, amit éjszaka, lefekvés előtt fényesre keféltem.
Egy újságpapír volt. A fejlécen díszelgő dátum alapján pedig azt is tudtam, hogy a Reggeli Próféta legfrissebb száma – habár ezt csak akkor tudtam elolvasni, mikor sóhajtva lehajoltam és felvettem földről. Állandóan szemetelnek… – állapítottam meg és tovább indultam a tanári asztal felé.
Közben a tekintetem az első cikkre tévedt, ami az oldalon szerepelt. A cirádás betűket éppen csak ki tudtam olvasni szemüveg nélkül – amit egyébként szokás szerint, hiúságból inkább a szobámba hagytam. Hunyorogva próbáltam kivenni a szöveget.
Mire nagy nehezen sikerült befókuszálnom, már a tanár asztalnál ültem. A legszélső székre huppantam le, de valami megragadta a tekintetemet a lapom, így nem néztem fel. „Welch” – ezt a vezetéknevet pillantottam meg először. Nem kellett sokat gondolkodnom kihez tartozik, hiszen alig pár napja váltunk el egymástól és őt bizonyára soha nem fogom már kiverni a fejemből. Nem csupán a forró ölelkezés miatt az ágyban, hanem mert olyan magával ragadó volt az egész lénye.
Belevetettem hát magamat a cikkbe:

Mágikus Sztárhírek
(Részlet – Batsa Welch pennájából)

Szerdán került megrendezésre a több száz éves múltra visszatekintő Nemzetközi Kviddicsgála. A meghívottak között volt a sport támogatókörének színe-java és az idény legsikeresebb játékosai is. Az est legjobban várt és legünnepeltebb vendége azonban minden bizonnyal az Angliába hazatérő Batsa Welch volt. A gyönyörű sportkirálylány […]

Elmosolyodtam a kifejezésen, amit rá használtak. Tényleg gyönyörű és bár én királylány helyett inkább egy finom, elegáns királynőként gondoltam rá, egyetértettem a cikk írójának szóhasználatával. Valójában lenyűgöző nő – bólintottam, majd visszatértem az olvasásra.

[…]nem csak tökéletes aranyszín ruhájával keltett feltűnést, de a kísérőjeként feltűnő Flavien du Bois-val is. A kviddicsjátékos és a francia sporseprű-mágnás kapcsolatát régóta találgatás övezi. A gálán való közös megjelenés, és az, hogy láthatóan egész este alig akartak megválni egymás társaságától, úgy tűnik végre igazolja a híreszteléseket. Az biztos, hogy náluk szebb és jobban vágyott párt, idén már tuti nem fog hátán hordozni a mágustársadalom…

Flavien du Bois – ismételtem meg magamban a nevet, ami csak is egy szörnyen ripacs alakhoz tartozhat. Persze, mit is várok egy franciától? Ökölbe szorult a kezem és rácsaptam az asztalra, de valami morgolódást hallva rájöttem, nem éppen a megfelelő helyen vagyok a kiboruláshoz.
Azért összegyűrtem a cikket és jó távol löktem magamtól az asztalon. Majd kidobom… vagy elégetem – gondoltam és közben megállás nélkül jutottak eszembe újabb és újabb kérdések. Vajon ez most azt jelenti, hogy van barátja? Eljön megnézni az üvegházat egyáltalán? Tudja, hogy én azt randinak szántam?
Sóhajtva ráztam meg a fejemet. Jobb, ha nem gondolok erre. Ma még órát is kell tartanom. Tudtam mennyire kevés elhatározni ezt, hiszen akármennyire is szeretném, ezen fogok kattogni egésznap… sőt talán egész életemben.

*Az ötletet köszönöm Batsa Welch kisasszonynak