+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Elliot O'Mara
| | | | |-+  Banyanyavalya és Mágusfene Apotéka (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | | |-+  Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?  (Megtekintve 4755 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 08. 13. - 10:29:48 »
+1



[viselet]

NATHANIEL FOREST
1999. április

 
Zöldellő legelők, lankás dombok és völgyek képe – valahogy mindenkinek ez ugrott be, mikor az ember az Észak-Írországban található patikáját említi. Mindenkinek, csak éppen nekem nem, aki már annyiszor találta szembe magát a magatehetetlen vásárlók hordájával. Ma sem történt ez másképpen, hát az élet az arcomba dörgölte: Elliot O’Mara, ma sem úszod meg kevesebbel!
Dean egyedül hagyott, Daniel pedig még mindig Amberrel bajlódott, aki elkapott valami nyavalyát egy mugli kölyöktől. Többször figyelmeztettem, hogy ebből baj lesz és inkább rendes barátokra volna szüksége a kislánynak, ám nem hallgatott rám.
Hosszasan fújtam ki a levegőt, ahogy az előttem álló, őszülő varázsló dadogását hallgattam. A hátrasimított haja és a zsírosra kent bajusz mellett csak úgy áradt belőle a régi parfüm erős illata, ami szinte csiklandozta az orromat – és nem, nem jó értelemben. Éppen csak a fényesre nyalt külső mellé azt nem tudta kinyögni, hogy mi a fenéért sétált be ma délelőtt a patika ajtaján.
Tudja nekem olyan problémám van – szedte össze kicsit magát.
Összekulcsoltam a mellkasom előtt a karomat. Mivel felhajtottam az ingem ujját, a bőrömön megéreztem a kötényem érdes anyagát. Beleborzongtam a találkozásba, ugyanakkor a férfi „olyan probléma” kifejezése elterelte a figyelmemet és az igencsak kikívánkozott dühömnek képtelen lettem volna gátat szabni a továbbiakban.
Nem, uram, nem tudom… – mordultam fel.
Örültem, hogy Dean nincs itt és nem kerget be hátra a laborba. Az ilyen alakoknak nincs létjogosultságuk… ha már egyszer eltolta idáig a képét, legalább szedje össze magát és nyögje ki végre, hogy mivel is küzd.
Csak az asszonynak szeretnék egy kellemes éjszakát… – elharapta a mondatot.
A pultra támaszkodtam, hogy közelebb hajoljak hozzá. Gyűlölöm az ilyen alakokat és ezt most már nem is titkoltam el. Dean szerint megértés kell az ilyen férfiaknak, hogy lássák, jó kezekben vannak a Banyanyavalya és Mágusfene Apotékában, én azonban nem fogom őket babusgatni. Nem vagyok hajlandó egy olyan embert dajkálni, aki nem képes kimondani, mi az óhaja.
Akkor javaslom az asszonyt küldje inkább ide magahelyett. Hátha az képes lesz megmondani, mi a francot akar. – Felemeltem a hangomat.
A pult lapjára csaptam, miközben újabb vásárló jelent meg. A fickótól persze nem láttam jól, mert az hirtelen a képembe hajolt. Most meg mi a frászt akar? – értetlenkedtem, miközben még erősebben éreztem meg a kölni szagát.
Felháborító itt a kiszolgálás! – mondta dühösen.
Akkor tűnjön el! – válaszoltam fojtott hangon.
Nyilván persze az új vásárló is hallotta, de nem különösebben érdekelt. Lehajtottam a fejemet, míg az „olyan” férfi távozott a kandallón át. Előtte persze még mindennek elmondod és egy széket is felrúgott, amit a pulttal szemben elhelyezkedő kis asztal mellett ácsorgott. Dean azt mondta: jöhetnek olyanok, akiknek a sebe azonnal ellátásra szorul és nekik bizony kell valami hely, ahová leülhetnek. Én inkább arra használtam, hogy a széket kirángatva az épület elé, elmerüljek a táj szépségében egy kávé mellett.
Ahogy csend telepedett a patikára kicsit én is megnyugtattam. A bosszúság persze még ott munkálkodott bennem, a szívem zakatolta még mindig azt az őrült ritmust… csak most döbbentem rá: A fickó örülhet, hogy nem átkoztam le a fejét.
Bocsásson meg ezért a közjátékért – mondtam és felemeltem a fejemet, hogy szemügyre vegyem az érkezőt.
Meglepetten méregettem az ismerős alakot. A neve már ott volt a nyelvem hegyén, de nem mondtam ki… furcsa lett volna. Inkább csak engedtem, hogy az érzéseim kiüljenek az arcomra és kisétáltam a pult mögül, elé.
Mondd, hogy nem egy üveg férfiasítót akarsz elvitelre… – mondtam, dehogy lássa viccelek, rákacsintottam.
Naplózva


Nathaniel Forest
Eltávozott karakter
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 08. 13. - 18:24:55 »
+1


ELLIOT O'MARA

Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?

outfit

Alig várta, hogy végre letehesse a tollat. Arcát kezébe temette és kicsit megdörzsölte a szemeit. Több órát beszélgetett mugli rajongókkal és több ezerszer írta le a nevét különböző könyveire. Nem szokott panaszkodni vagy szenvedni. Sőt. Kifejezetten élvezte az ilyen eseményeket. Sokszor még Adát is magával vitte. A gyermekvigyázó bűbájoknak köszönhetően a kislány akár kicsit messzebb is elkóborolhatott ilyenkor. Megismerkedhetett új emberekkel, játszhatott a helyi gyerekekkel… Nat úgy érzi ezekre nagyon is szükség van, mert Ada sokszor még mindig inkább csak leül és végignézi, ahogy ő órákig más sem csinál, csak ír. Olykor esetleg rajzol valamit és az író valamelyik szimpatikus rajongójának adja, vagy Ansonnak segít ebben-abban.

Most azonban inkább nem hozta el. Önmagához is alig volt türelme, nem is tudta, hogyan fogja végigcsinálni ezt az egészet. Kivételesen nagyon vonzó volt a gondolat, hogy lemondja a megjelenést. De nem akarta, hogy Irvinestownban úgy érezzék cserbenhagyta őket. Városi napok voltak, kulturális programokkal, jótékonysági adománygyűjtéssel a közelben működő árvaház és a nem messze fekvő kutyamenhely részére. Egyszerűen muszáj volt eljönnie. Minden fájdalom, égető és viszkető érzés ellenére…
Pedig általában jól bírja a fájdalmat. De úgy fest, hogy az a mágikus írógép tisztítószer valami olyan anyagokat tartalmazott, ami teljesen felmarta hasának alsó részénél a bőrét egészen az otthoni nadrágjának gumis részéig. Fájdalmas hólyagokat okozott, amit pedig a viszketéssel együtt nagyon is nehéz volt elviselni. Mert ha megvakarta, sőt, ha csak hozzáért ordítani vagy sírni tudott volna… Reggel csinált rá egy gyógynövényes nyugtató kötést, hogy legalább a pólója ne irritálja egész nap, de tudta, hogy sürgős segítség kéne.

Anson járt utána, irvinestowni mágusokat megkeresve, hogy akad-e a közelben patika vagy gyógyító, amíg főnöke a dedikáláson ült. Szóval miután végre letehette a tollat és elhagyhatta a várost, az általa írt kis papír fecnit szorongatva jutott el a megfelelő címre. Reménykedve, hogy a Banyanyavalya és Mágusfene Apotékában majd tényleg enyhülést hoznak a fájdalomra.

Normális esetben biztosan érdekelte volna a táj vagy az apotéka külseje, de egész egyszerűen most nem volt túlzottan kedve körülnézni. Csak benyomta az ajtót és belépett. Mivel ez a egész környék elég elhagyatottnak tűnt, nem gondolta volna, hogy odabent ekkora ricsaj fogja fogadni. Bár ez legalább megnyugtatta, hogy az élet valamennyire még itt is zajlik. Az öregúr csak szitkozódott, valamit habogott a kiszolgálásról, miközben még egy szék is megbánta, hogy az útjába került. És ugyanolyan hangosan, amilyen csatazajjal volt, egy pukkanással egyszer csak eltűnt a kandallóban. Nat lényegében köszönni is elfelejtett, mikor kezdte volna, hogy „Jó napot”, akkor borult a szék. Gondolta minek koptassa a nyelvét, ha úgyse hallja senki… Most meg látszólag a patikus se törte magát, hogy az új vásárlóra figyeljen. Szóval Nat csak óvatosan lehajolt és felállította a széket. Csak ezután indult a pulthoz és állt meg a sűrű barna hajkorona fölött. Hogy aztán, mikor a fej felemelkedik és a barna szemek végre ránéznek, teljesen ledöbbenjen.

Elliot? Kérdezné, de egész egyszerűen furcsán hatna. Bár rá aztán tényleg nem számított, pláne nem itt, az isten háta mögött nagyjából… Pedig egy ideje tudta már, hogy patikus, ennyire azért utána nézett, ha már engedi, hogy Ada életének része legyen…
Most azonban észreveszi Elliot örömét mintha enyhén kiülne arcára, miközben kilép a pult mögül. Ő pedig legszívesebben elfordulna, hogy ne bámulja meg annyira, azt a vonzó kis arcot. Nem akarná kényelmetlen helyzetbe hozni, de a mosolyt, ami a találkozásnak köszönhetően arcára költözik amúgy sem tudja leplezni. Hát pillantásának is enged kicsit, hogy megnézze azokat a dacos szemeket, azt kis telt ajkat.
- Én nem… - Neveti el magát és hirtelen úgy tesz, mintha a patika roppantul érdekelné. – De az a zajos úr tuti jól járt volna egy örömteli estével a veled való találkozás után…- Hallgat el, miközben tekintete megint Elliot arcára téved. - Kellemes kis üzlet. – Vált hirtelen csevegő hangra, megint elfordulva a férfitól, csakhogy miközben körbemutatna a patikán belekap a kötésébe. Az hirtelen fájdalomtól nem tud uralkodni mozdulatain és kissé összegörnyed, miközben feljajdul. Önkéntelenül is pólójának aljához nyúl, hogy felemelje és letépje a kötést. Elliot láthatja a ronda vöröses marást, mintha valami sav okozta volna, és a hólyagokat. A fájdalmas nyom a nadrág szélétől fut felfelé egy kisebb tenyér nagyságában.  – Hát szóval… Ez volna a gondom. – Sziszegi, miközben próbál felegyenesedni és úrrá lenni előbukkanó keserű könnyein.

Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2017. 08. 14. - 07:48:06 »
+1



[viselet]

NATHANIEL FOREST
1999. április

 
Ha volt ember, akire nem számítottam ezen a mindentől eldugott, tehenek és bárányoktól hangos vidéken, akkor az bizonyára Nathaniel Forest volt. Valójában örültem, hogy látom és hallom a hangját… hiszen ő volt az egyetlen ember, aki valaha igazán bizalmat szavazott nekem. Ez még mindig sokat jelentett.
Esmé is persze bízott bennem talán, nem tudhatom. Az elválás túlságosan megkeserítette az emlékeket ahhoz, hogy erről bizonyosan tudjak nyilatkozni. A keserűség már persze a puszta gondolattól is végig futott a testemen. Még mindig ott dolgozott bennem a kép, ahogy ácsorgok a kezemben egy csokor virággal és várok… órákig várok, de nem jön senki.  
Én nem… – nevette el magát válaszként.
A hangja hirtelen rántott vissza a patikába a fájdalmas emlékek közül. Natra emeltem a tekintetemet, aki mintha kicsit zavartan nézett volna körbe a helyiségbe. Sok érdekességet persze nem láthatott, az öreg pult mögött húzódó padlótól plafonig érő polcokon sorakoztak az eladásra várakozok bájitalok, közöttük pedig meghúzódott egy kisebb ajtó. Az írónak valószínűleg le is kellett volna hajolnia, hogyha be akar jutni a hátsó helyiségbe, ami laborként és pihenőként funkcionált.
Biztosan? A férfiasító a legkedveltebb termékünk – jegyeztem meg játékos hangon. – Én magam készítem, ezekkel a kezekkel… – emeltem fel őket, mintha bizonyítani kéne a dolgot.
–  De az a zajos úr tuti jól járt volna egy örömteli estével a veled való találkozás után…
Végre az arcomra tévedt a tekintete. El akartam mosolyodni, de nem tettem… ez is furcsa lett volna, annak fényében, hogy a szívem hirtelen őrült módon verni kezdett. Már nem a düh dolgozott bennem, hanem valami más, valami ismerős mégis más érzés. Ettől zavarba jöttem és pislogni kezdtem, mint egy vidéki fruska a nagyvárosban.
Bizonyára visszajön, ha már a nevelőapám vagy az öcsém is itt vannak – mondtam kissé remegő hangon. – Vagy ha megtanulja a nevét annak, amit venni szeretne az „olyan” problémájára.
Magyarázkodni akartam, de nem tettem, mert Nat csevegő hangra váltott. Az üzletet kezdte el dicsérni, én csak hálásan bólintottam. Most futott csak át az érzés rajtam: Megint nem azt az Elliotot látja, aki vagyok. Talán a kólás és zuhanyzós eseten kívül nem is mutattam meg neki igazán magamat. Hiszen mit látott eddig belőlem? Azt, ahogy a kislányával eljátszok és őszintén beszélgetek vele… egyik sem éppenséggel mindennapos esemény. Ráadásul emiatt hirtelen szégyellni is kezdtem magamat. Szedd már össze magadat! Miért is kéne, hogy egy vadidegen kiismerjen, hogy tudja, csak egy koszos tolvaj vagy, akit az apja pénzel? A dühös kis hang belőlem szólt és igaza volt, de ahogy Natra néztem, egészen más érzés fogott el.
A férfi hirtelen mozdulatot tett, aztán láttam, hogy eltorzul az arca. Úgy tűnt fájdalmai vannak. Tettem felé egy lépést, miközben felhúzta a pólóját és egy kötést távolított el a hasáról. A vörös hólyagokkal tarkított marásnyom bizonyára nem volt rajta a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Míg ő – talán undorodva – nem nézte meg a testemet, én megfigyeltem az övét. Jól emlékszem, hogy mennyire férfiasnak találtam a sajátomhoz képest, ám sérülést nem láttam rajta.
Hát szóval… Ez volna a gondom – sziszegte, miközben a görnyedtségéből próbált felegyenesedni. Láttam rajta, hogy küszködik, mint aki erős próbál maradni és ezen elmosolyodtam akaratlanul is.
Ülj le! – mutattam a székre, amit valószínűleg ő állíthatott fel a hangosan távozó zsíros bajusz után.
Lassan guggoltam le elé, még mindig bele-belenyilallt a fájdalom a combomba. Furcsa, hogy már legalább másfél hónapja történt a sérülés, de időnként még mindig olyan nehéz lábra állni, vagy egyszerűbb mozdulatokat megtenni, amik azelőtt gyorsan mentek. Valahol hálás voltam, amiért a csapdás eset óta csak egyszer kellett menekülnöm… de mégis annyira hiányzott az izgalom az életemből. Mindig is az éltetett. Olyan volt kilépni a londoni életből, mint hosszú idő után újra levegőhöz jutni. Felszabadító.
Ezt mi okozta? – kérdeztem és az ujjammal finoman érintettem a sérülés felszínét, ami bizonyára nagyon fájdalmas volt. Kigomboltam a nadrágját – mert gondoltam nem örülne, ha pirosból kopott pirossá válna egy bájital hatására. – Remélem, nem baj… – tettem hozzá a torkomat köszörülve.
Elővettem a pálcámat és gyorsan, a megfelelő varázsaltot elmormogva némi jeget juttattam a felületre. Reméltem, hogy ez majd lehűsíti addig, amíg elmeséli, mi is történt pontosan.
Naplózva


Nathaniel Forest
Eltávozott karakter
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2017. 08. 14. - 14:35:01 »
+1


ELLIOT O'MARA

Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?

outfit

A fájdalom ellenére azért az is rögtön átfutott az agyán, hogy miért éppen Elliot…
Általában sziklaszilárdan és egyenes háttal szokta tűrni a fájdalmat. Szóval elképzelése se lehet, hogy most mi okozza azt, hogy szinte összegörnyed a súlya alatt. Nem érdekli, ha nyűgösnek vagy unatkozónak látják, esetleg zsarnoknak és szeszélyesnek, de nem szerette kimutatni azt, ha valami fáj… És ez itt és most hatványozottan igaz volt, attól a pillanattól kezdve, hogy az ismerős férfit meglátta. Bár azt már maga sem tudta, hogy csak a múltkori lenyugtató szerepe miatt szerette volna fenntartani az erős látszatot, vagy, mint Ada nevelőapja akart sérthetetlennek mutatkozni. Miközben egy furcsa harmadik gondolat is ott lapult mindennek a mélyén, amit minden egyes pillanatban próbált még mélyebbre temetni…

Szóval, egyáltalán nem örült a helyzetnek. Halogatta és vágyta egyszerre a viszontlátást, miközben nyomozott, nyomoztatott és közben egyre jobban szidta magát önnön hülyesége miatt. Olyan, mintha egy tinédzser lány lenne a Roxfortban, aki barátnőit kéri meg, hogy kövessék és tudjanak meg minél többet a kiszemelt fiúról. Csakhogy messze nem egy tinédzser lány volt, ez pedig itt az élet és nem a mágusképző… Így, Adára fogta. Az ő érdekeit nézi. Csak azért igyekszik utánajárni a dolgoknak. Na, nem mintha sokra ment volna… A patika nevét és helyét is ismerte, mégis lazán besétált a nélkül, hogy akár csak egy pillantást vetett volna a cégérre. Jellemző…

Csak hagyta, hogy Elliot utasítsa, és óvatosan elindult, majd leült ahhoz a székhez, amit az előbb felállított. Lényegében mindegynek kéne lennie, hogy ki segít rajta, csak valaki tegye meg, mert még egy napot nem tud így végigcsinálni. Ehhez sem az ő türelme, sem Anson jóindulata vagy segítőkészsége nem elég…
Már éppen válaszra nyitná a száját, hogy elmesélje ostoba kis balesetét, aminek messze nem kellett volna ekkora tragédiába torkollnia, legalábbis ő így hitte, mint ami lett belőle. Amikor Elliot egész egyszerűn nadrágjának cipzárjához nyúlt és lehúzta azt.
- Ööö… ez nem biztos… - Kezdte zavartan, de aztán inkább lenyelte a mondatának végét. Bármit is mondott volna, végtelenül ostobán vagy rosszul hangzott volna. E helyett inkább csak magában, láthatatlanul folytatta a zsörtölődést a felett, hogy miért éppen Elliot… És miért nem lehetett volna valaki, aki mondjuk ahhoz a viharosan távozó ronda vénemberhez hasonlított volna. Vagy egy kedves idős hölgy… bárki… Jelen helyzetben még egy szép nőnek is jobban örült volna…

Aztán elmúltak a kusza gondolatok, pont ahogy a jég nyomán a fájdalom is kissé. A hideg enyhülést hozott. És most Nat is végre arra tudott figyelni, ami fontos és nem arra, ami csak sivár lelkében foglal el most valamiért egy ilyen furcsa helyet.
-  Javasoltak egy új, mágikus írógép tisztítót. – Kezdi, miután vett egy mély levegőt. – Eddig sima muglit használtam, de nem volt tökéletes. Az egyetlen dolog, ami kötelesség és szeretek magam végezni az az írógépem rendben tartása. Szóval gondoltam kipróbálom, amit a nő javasolt a szakboltban. – Próbál tisztán és érthetően beszélni, de azért a fájdalomtól néha-néha felszisszen. Még, ha a jégtől sokkal jobb is a helyzet… - Elolvastam a figyelmeztetéseket és be is tartottam, ami semmit sem ér, ha aztán a végén az egészet magára borítja az ember. Mondjuk a leírások alapján egyáltalán nem kellett volna így reagálnia rá a bőrömnek… - Megint felszisszen, majd tekintetével Elliottot fürkészi. Csak biztonságosan, amíg a másik meg nem neszeli… Aztán elvonja a tekintetét, kissé még el is pirul az abszurd helyzet miatt, miközben oldalra fordul. – Nem akartam csak így berontani. Itt volt dolgom a közelben, nem tudtam, hogy ez a családod üzlete. – Szabadkozik, bár tudja, hogy felesleges. Ha tisztában lett volna vele, hogy Elliot itt dolgozik, akkor is ugyanígy eljött volna. Talán még messzebbről is…
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2017. 08. 15. - 10:00:47 »
+1



[viselet]

NATHANIEL FOREST
1999. április

 
Nem szoktam általában más férfiakat vetkőztetni, még gyógyítás céljából sem… főleg, mert magamon kívül nem sok ember baján segítettem eddig. Dean intézi az ilyesmit a patikában, ami alapvetően egyáltalán nem szokatlan jelenség. Jöttek már ide nyílt sérüléssel, sőt valaki megkért, hogy tegyük bele neki egy csésze teába a férfiasítót. Végül is érthető, ha bevetésre készen akar állni a hoppanálást követően.
Ööö… ez nem biztos…
Elvigyorodtam a zavarán, ugyanakkor a fájdalmak enyhítés és a történet éppenséggel jobban érdekelt. Megkedveltem Natot, furcsa érzések töltöttek el a közelében, nem egészen úgy, mint Montregonál… de hát minden barátság más. Valahogy ezt a barátság szót sem éreztem igazán helyénvalónak, mintha nem fedné le egészen azt, amit várnék. Viszont nem gondoltam ennél mélyebben bele.
Nyugi, nagyfiú, jó kezekben vagy – mondtam már pálcával a kezembe.
Próbáltam nem vigyorogni tovább a zavarodottsága láttán. Van egy olyan érzésem, hogy ez a viselkedés, ami miatt rendszeresen hátra küldenek a lombikok és üstök közé a többiek. Daniel szerint modortalan vagyok, Dean meg általában nem mond semmit, csak a hátsó részbe vezető ajtó felé mutat.
A jég remélhetőleg enyhítette a fájdalmat, ennek ellenére sürgős volt annak a gyulladt felületnek a kezelése. Egy pálcaintéssel bezártam az ajtót és a táblát is zárva feliratra fordítottam. Nat zavartsága miatt feltehetően jobb lett volna, ha nem zavarnak meg.
Szóval mi történt? – ismételtem meg újra a kérdést.
Javasoltak egy új, mágikus írógép tisztítót. Eddig sima muglit használtam, de nem volt tökéletes. Az egyetlen dolog, ami kötelesség és szeretek magam végezni az az írógépem rendben tartása. Szóval gondoltam kipróbálom, amit a nő javasolt a szakboltban.
Időnként felszisszent a fájdalomtól, de azért érettem mit akar mondani.
Biztosan egy szakboltba vetted? – érdeklődtem kissé zavartan.
Azért elég furcsa volt, hogy egy feltehetően bevizsgált bájital ilyesmit váltson ki az ember bőréből. Az ilyen szakboltokat rendszeresen ellenőrzi a Minisztérium megfelelő osztálya – legalábbis Dean szerint. Talán csak érzékeny valamire… bár akkor sem lenni ilyen nagy mart terület a bőrén.
Nem akartam csak így berontani. Itt volt dolgom a közelben, nem tudtam, hogy ez a családod üzlete.
A szabadkozás kicsit meglepett. Mármint, bármikor bejöhet ide bárki, legyen az ismerős vagy idegen. Mindenki jár patikába, még én is, ha elég másnapos vagyok és nem bírom ki a megfelelő főzet nélkül.
Miért? Talán akkor nem jöttél volna ide? – kérdeztem megjátszott sértettséggel a hangomban.
Valahogy élveztem ezt a kis vérszívást. Nem, valóban nem olyan volt, mint másokkal… neki is a reakcióját akartam látni, de nem azért, mert irritált. Valami nagyon is érdekelt vele kapcsolatban, csak egyszerűen nem tudtam volna megmondani, mi az.
Hát… fogalmam sincs mi lenne rá jó… – álltam fel és lenéztem rá. – De majd rákenek valamit, ne aggódj!
Elindultam hátra felé, hogy megnézzem mi van a polcokon. Valószínűleg Dean különleges, gyulladáscsökkentő balzsama megfelelő lesz. Az allergiás reakciók csökkentésére is elég jó és ezeket a hólyagokat bizonyosan könnyedén eltűnteti.
Egyébként, ha nem mondtam volna, sosem fejeztem be a Roxfortot, ötödikben kirúgtak… – Fordultam vissza egy pillanatra és rákacsintottam.
Túlságosan jól szórakoztam… vagy inkább meglepően jól.  
Naplózva


Nathaniel Forest
Eltávozott karakter
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2017. 08. 15. - 20:29:58 »
+1


ELLIOT O'MARA

Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?

outfit

Persze egyáltalán nem ismerte Elliotot. Látta talán kétféle arcát aznap ott a Kalamáris Kiadóban és az irodájában, majd a fürdőszobában. Tudott róla tényeket. De egyáltalán nem ismerte. Mégsem gondolta túlzottan gondoskodónak. Valahogy olyan szabad volt és élettel teli, harcias és dacos. Minden ízében pont olyan erőteljes, ahogy próbált nekirontani egy ütéssel. Szemei önkéntelenül is a szalagot keresték Elliot karján, de csak éppen hogy kilátszódott a vöröses kis anyag a ruhaujja alól. Kár érte, mert jobb így, amikor szertelen és vidám, hogy megmosolyogja az ő zavart viselkedését.
Meg is érdemli, hogy kinevessék. Nem szokott így viselkedni. Eleve ez a fájdalom is furcsa neki. Verték már meg sokszor, törték csontját, zúzták össze, vágták meg. Mindet hagyta, talán legbelül még azt is gondolta megérdemli. És most mégis itt sziszeg egy baleset után, egy ronda vörös sebbel a hasán, amit az a férfi ápol, akire a legkevésbé számított a napjában. Ő pedig zavart pírral az arcán tűri. 

- Igen, szakboltban vettem. – Fordul vissza furcsa szabadkozása után, amit a bolttal kapcsolatban motyogott el, maga sem tudja, hogy minek, bizonyára, hogy még bénább helyzetbe hozza önmagát. De azt bizton kijelentheti, hogy a tisztítót szakboltban vette. Erről eleve, minek hazudna… - Az Abszol úton, a Scribulous Tintakavalkádban. A bolt tulajdonosa szolgált ki, nyilván, szóval ő ajánlotta. – Kicsit elhallgatott. – Gondolnád, hogy nem szakboltban vettem? – Dicsekedne ő afelől is, hogy nincs rá szüksége, hogy kétes forrásokból szerezzen be bármit is, mindenből a legjobbat kapja és éppen akkor, amikor ő azt kapni akarja, de inkább lenyeli ezeket a szánalmas mondatokat. Bár más előtt bizonyára simán bedobná, mint vitathatatlan hírnevének igazolóját. Most mégsem teszi. Csak pislog kioldott nadrággal Elliot feje fölött. És próbálja elterelni a gondolatait a vissza-visszatérő fájdalom és a helyzet abszurditása felől. Inkább újra a Scribulousra gondol és a folyadékra. Biztosan ő rontott el valamit, valahol, valahogyan. Bár maga sem tudja, hogy azon kívül, hogy nem kellett volna az egészet az ölébe öntenie, még mit csinálhatott volna másképp…

- Nem. Mármint, de. Csak… Mindegy. – Fordítja el, megint a fejét a patikustól. Miközben egy kicsikét sem érti önmagát. Habog-hebeg, irul-pirul, nem válaszol értelmesen. És közben nagyon is tisztában van vele, hogy Elliot messze nem olyan, mint ő. Hiszen majdhogynem jegyese volt. Vagy tényleg jegyese is volt, ezt nem igazán értette, de tudta, hogy egy rendesnek tűnő és szép nő volt az életében, legalább egy. Neki soha senkije sem volt rendes. Reagar, meg aztán pláne nem volt rendesnek nevezhető… - Azóta nem láttalak, hogy ruhástul, mindenestül beraktalak a zuhany alá. Most úgy gondolom, illett volna megkeresnem téged normális körülmények között és nem egy hatalmas kimart folttal a hasamon… De amúgy mindenképp bejöttem volna.

Kicsit elszontyolodik, amikor a férfi feláll és lemondóan közli, hogy nem tudja, mit csináljon. Mondjuk ez a jegeléses dolog már segített, de csak ideiglenesen azt azért tudja. Holnap viszont száz-százalék, hogy ágynapot tart és ki se mászik a könyvei mellől, maximum Ada kedvéért játszani egy kicsit. Mrs. Sugget mindenben segít akkor is, ha otthon van. Érdekes, hogy amúgy két pótanyával is megáldotta a sors, mégsem tudott normális férfiemberré érlelődni.

- Biztató... – Mosolyodott el önkéntelenül is a kacsintást viszonozva, bár enyhén bele is pirult... Miközben tekintetével követte Elliotot. – Én meg még a felsőoktatásban is ráhúztam pár évet csak úgy kedvtelésből. A banyafene tudja, hogy minek… - Nem, igaziból egyáltalán nem érdekelte, hogy nem járta végig a Roxfortot sem és épp úgy bízza rá a sebét. Az ilyen kicsinyességekre minek adni… Elvégre William sem egy gyógyító, de körülbelül bármilyen nyílt vagy nem nyílt sebet helyre rak teljesen profin. Évek meg a rutin. Elliot egy patikában dolgozik, valamit nyilván magára szedett már a tudásból… Neki se mondja meg senki, hogyan írjon könyvet, sose tanították rá, csak úgy jött… - Amúgy miért rúgtak ki? Rémlik az eset, bár nem mondtam volna meg, hogy az te voltál. Hollóhátas voltam. Hozzánk a pletykák elég lassan jutottak el, sokan úgy gondolták a könyveink fölött ülve úgysem halljuk meg őket. Minek ránk pazarolni a jó híreket… - Mondja kissé lemondóan, aztán a sebére néz. – Amúgy most jut eszembe, hogy szerintem elhoztam az üvegcsét. – Áll fel hirtelen, hogy a pultnál hagyott táskájához induljon. Úgy, ahogy van, kigombolt nadrágban, felgyűrt pólóval… Kis kotorászás után meg is találja a pár centiliteres üveget és a pultra teszi. – Na, meg is van. Ő volna a kis gyilkosunk. – Mutat a barnás tárgyra. Az üveghez hasonló színű folyadékból ugyan nem sok maradt az alján, mert az egész tartalma az íróra borult, de mérgében eltette. – Az volt a tervem, hogy az egyik ismerősömmel megvizsgáltatom a tartalmát, ha még kivehető ebből a mennyiségből valami. Ő a minisztériumnál dolgozik… Mert egy kicsit nehezen hiszem el, hogy egy egyszerű tisztítószer annyira marjon, hogy abba még én is kikészüljek. Nem tudom, hátha neked is segít valamit. Lehet jobban értesz hozzá és gyorsabban is dolgozol, mint a túlfésült minisztériumi laborosok…
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2017. 08. 16. - 12:57:15 »
+1



[viselet]

NATHANIEL FOREST
1999. április

 
Gondolnád, hogy nem szakboltban vettem?
A kérdésre kissé meglepődtem, mármint sokkal inkább a hangszínre, amit Nat megütött beszéd közben. A szemeimet forgatva törődtem inkább a sérülésével, válaszra sem méltatva a momdandóját. Bocsánat, Mr. Forest, nem tudtam, hogy ilyen dekadens tetszik lenni – gúnyolódtam magamban. A vigyor azonban megjelent az arcomon egy pillanatra, ahogy a férfi még mindig zavart arcára pillantottam.
Nem tudtam, mire vélni azt a túlzott érdeklődést, ami bennem dolgozott. A maró gúny sem tudta volna alaposan elfedni. Nem éreztem még ilyet korábban, mással kapcsolatban. A dadogás, amivel válaszolni próbált magával ragadott, de csak nem bírtam ki, muszáj volt piszkálódnom. Látni akartam az arcát, hallani akartama zavart a hangjában... ez volt a lételemem, az emberek elbizonytalanítása. Nat esetében mégis volt ebben az egészben valami más is, valami több, amit nem tudtam volna jobban megfogalmazni annál: túlzott érdeklődés. Különös embernek látszott és ez megragadott.
Azóta nem láttalak, hogy ruhástul, mindenestül beraktalak a zuhany alá. Most úgy gondolom, illett volna megkeresnem téged normális körülmények között és nem egy hatalmas kimart folttal a hasamon… De amúgy mindenképp bejöttem volna.
Szerintem most éppen elég normálisak a körülmények – nevettem el magamat. Legszívesebben hozzá tettem volna: Nekem túlzottan is azok, egy sikátorban bizonyára jobban tudtam volna adni az igazi Elliot O'Marát.
A pult mögé lépve a polcon kezdtem keresgélni. Dean gyulladáscsökkentő balzsama, mely szimplán a „Tégelyes tűzoltás” nevet viselte mindig szem előtt van. Nem csak azért, mert nem tároljuk túl magasan, de élénk, narancsos színét nem lehet összekeverni. Az égési sérülésekre alkalmazható hab is hasonló színt ölt, ám az valamivel haloványabb.
Csupán akkor állt meg a kezem az üvegek rengetegének végig simításában, mikor a múltamról kérdezett. Viccnek szántam a megjegyzést, hogy húzzam az agyát és elszórakozzak vele. Nem készültem fel kérdésekre és nem gondoltam végig a tényeket, mintha nem is volnának. Már pedig vannak... Nat majdnem egyidős lehet velem. Lényegében egyszerre lehettünk a Roxfort tanulói. Sejthettem volna, hogy valamilyen formában eljutott hozzá a kicsapás híre, hiszen csak súlyos esetekben történik ilyen döntés.
Nem tudtam hogyan vagy mit kéne mondanom. Vissza akartam bújni a csigaházamba, biztonságot keresve az állandó mogorvaság mögött. Semmi köze hozzá! – csengett a fülemben a szalag által gerjesztett hang. A kezem, amivel a polc felé nyúltam, ökölbe szorult. A szabad kezemmel fogtam meg a másikat s húztam a mellkasomra, érezve a saját szívem zakatolását. Hosszan fújtam ki a levegőt. Meg akartam nyugodni, nem elijeszteni Nathanielt, aki képes volt valódi érdeklődést kiváltani belőlem. Úgy éreztem, szükségem van rá.
Rám kenték, hogy fekete mágiával kínoztam meg valakit és Dumbledore nem állt ki értem. Nem neki köszönhetem azt sem, hogy a pálcámat megtarthattam – mondtam rekedten. Megköszörültem a torkomat: – Tudod esetleg, mi volt abban a tisztítószerben?
Hirtelen állt fel és úgy ahogyan volt, felgyűrt pólóval és kioldott nadrággal sétált a pulthoz. A táskájából egy kis üvegcsét vett elő, ami hamarosan halkan koppant a pulton. A kezemben a tégellyel sétáltam oda. Egyelőre csak távolról vettem szemügyre.
Na, meg is van. Ő volna a kis gyilkosunk.
Lassan bólintottam, a balzsam a pultra került, a kezembe vettem a tisztítószert helyette. Finoman az orromhoz emeltem, hogy megszagoljam, de csupán az illatosító gyanánt használt citromfüvet éreztem rajta. Emellett csak szúrós, tisztító aromája volt.
Majd utána járok, de talán csak érzékeny vagy egy összetevőre – rántottam meg a vállamat, ahogy ránéztem.
Nem akartam felzaklatni, hiszen egyértelműen nem ilyesmiről volt szó. Valamiért azt szerettem volna, ha nyugodt és elmúlik a fájdalma. Miért érdekel engem egy idegen problémája ennyire? – sóhajtottam fel és az üveget újra letettem.
Intettem, hogy térjünk vissza a székhez. Lassan el is indultam előre, arra várva, hogy kövessen és megint előtte térdelve foglalkozhassak a sérülésével. A jegelést követően bontottam csak el a tégelyt, a krémbe nyúlva – aminek szintén hűsítő hatása volt – meg is kezdhettem a sérülés ápolását.
Ez akár fájdalmas is lehet – mondtam. – Pár órán belül hat, de napokig érzékeny lehet a felület, addig érdemes kenni, még el nem múlik.
Megtöröltem a kezemet a kötényembe, hogy aztán felálljak. A sérült lábamba azonban minden előjel nélkül belenyilallt az éles fájdalom. Visszaestem térdre és csak azért nem fejeltem le Nat narancsszínben pompázó hasát, mert a combjába kapaszkodtam meg.
Naplózva


Nathaniel Forest
Eltávozott karakter
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2017. 08. 17. - 11:22:43 »
+1


ELLIOT O'MARA

Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?


Szomorúság öntötte el. Amit nem szeretett. Lényegében a fájdalom sokkal jobb volt, mindennél, aminek kicsi köze is volt a szív vagy a lélek dolgaihoz. Nem akart empatikus lenni. Próbálta kiölni magából. Miközben Mariel igyekezett megőrizni a szívét, amit ő annyira mohón gyilkolt. Nem nevezné életnek azt, amit Ada előtt művelt, de ő akkor abban a szituációban nagyon is élvezte. Kötöttségek nélkül, érzelmek és a mélyébe való belegondolás nélkül egész egyszerűen csak azt csinálni, ami jól esik. Ami jól esik a nagy Nathaniel Forestnek. Vagyis, teljes mértékig köpni arra, hogy másnak milyen bajai meg nyűgei vannak… Annyira sosem tudott gonosz lenni, hogy a hozzá közelállókkal ilyen legyen, de pontosan ezért is próbált minél kevesebb embert közel engedni magához… Néha csodálkozott is, amikor az élet által olyanokba botlott, mint William, aki egész egyszerűen csak maradt, Nat mondhatott vagy csinálhatott bármit, a férfi hűsége töretlen volt. És ezért Ada érkezése óta végre már hálás is volt. Mert mikor észbe kapott, mégsem találta magát teljesen egyedül…

De ettől még mindig maradt, aki maradt, Nathaniel Forest az író. És még mindig igyekezett nem foglalkozni egyéb emberkék gondjával. Jelentéktelen, egyéb kis teremtményekével…  
Csakhogy a tekintetét Ellioton felejtette, ahogy elsétált a táskájához. – Sajnálom. – Dünnyögte, mert a vigasztalásban sosem jeleskedett, bár már tanulja és fejlődőképes. – Jó látni, hogy a körülmények ellenére jól boldogulsz. – Igen. Nagyon is örült. Hiszen itt van, egy patikában dolgozik, ami azt jelenti, hogy ha nem is mindig túl hálásan, de elismerik a munkáját. Elliot alapjaiban olyan férfinak tűnt, aki a jég hátán is megélt, furcsa karkötőhóbortjai ellenére is. Ő pedig ezt valahol irigyelte. Nat sosem volt ennyire életrevaló. Mindig a kényelemre hajtott… Még az utazásai során is. És most mégis azt kívánat, hogy bár inkább őt rúgták volna ki Elliot helyett. Neki nincs szüksége a pálcájára, ő lényegében hasznavehetetlen mágikus téren.

Közben visszatér a székhez és megint leül. Miután megnyugtatják a felől, amire ő is igaziból gondolt, hogy csak a bőre túl érzékeny valamelyik összetevőre. Sose volt még ilyen, de hát ki tudja, milyen új növényeket, keverékeket vonnak be ma már a tisztítóiparba. Tényleg jó ötlet volt elhozni és megmutatni. Egész egyszerűen megnyugtatja a tény, hogy Elliot majd utánajár a dolognak. És azért is kicsit örült, hogy így elterelődött a szó az iskolai dolgokról. Érzékelte Elliot hangjában a fájdalmat. Ő pedig valamiért pontosan attól a fájdalomtól akarná nagyon is megóvni. Nem normális ez az érzés, tudja. De még mindig kapaszkodik nagyon is a reménybe, hogy nem akar a szíve rosszat, csak Ada révén, ennyire máris a családjához tartozóként gondol erre a majdnem idegenre.

És nyilván ennyire vonzónak is pontosan ugyanezen okból látja, ahogy megint sebe fölé hajolva, ápolja azt. Persze… ennyire azért ő sem ostoba, hogy ilyen tévképzetekbe sodorja magát. Nem… Tetszik neked és meg akarod ismerni, nem, mint egy barát, hanem mint egy szerető. Üvöltözi a belső énje, hogy önmagának kimondja végre az igazat. És már épp nyelne is egyet a tiltottan titkos gondolat nyomán, amikor a férfi felállás közben hirtelen visszazuhan felé.
Önkéntelenül is Elliot hóna alá kap, hogy megtartsa őt, megfeledkezve a hasába nyilalló fájdalomról, miközben a másik férfi az ő combjaiba marva keres támaszt. Szemébe könny szökik, ahogy érzi az égető érzést, mikor pólója visszaomlik a bekent sebére. De közben mégsem engedi el Elliotot. – Jól vagy?  - Kérdezi, miközben óvatosan feláll és a székre segíti a másik férfit. – Mi történt? – Kérdezi olyan aggodalommal a szemében, amit ez eddig talán csak Ada láthatott bennük. És talán éppen ugyanazzal az odaadó gondoskodással is fordul most a férfi felé. – Mit segítsek? Mit csináljak? – Hangja kissé talán kapkodó, de még nem pánikoló, viszont továbbra sem engedi el Elliotot, pedig a szék, amire leültette már bizonyára elég stabilan tartja ő nélküle is.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2017. 08. 17. - 13:21:21 »
+1



[viselet]

NATHANIEL FOREST
1999. április

 
Jó látni, hogy a körülmények ellenére jól boldogulsz.
Nem akartam, hogy éppen Nat szabadkozzon azért, ami lényegében nem az ő hibája. Csupán az átlagember kíváncsiságával kérdezett rá. Nem akartam belebonyolódni a múltamba, annyira még nem ismerjük egymást, de Ada miatt őszinteséget fogadtam. Egy alkalmasabb helyzetben bizonyára elmesélem majd neki a történteket, az pedig az ő dolga, hogy a Dumbledore-féle ítélettel ért-e egyet vagy éppen az én szavamnak hisz. Igen, bajkeverő gyerek voltam, ezt sosem tagadtam… s nem is tudtam volna, hiszen felnőttnek is pontosan ugyanolyan maradtam. Elviselhetetlen, neveletlen, önző és kegyetlen. Valahol jól esett ilyen tulajdonságok mögé bújni, az egész olyan volt, mint egy fal, ami körbevett, megvédett. Pontosan tudtam, mit művel.
Ha az a hirtelen mozdulat nem lett volna, amitől aztán csillagokat láttam, biztosan megőriztem volna a maradék méltóságomat. Csalódottan hagytam elkapni, majd beültetni a székbe magamat, ahol korábban Nat foglalt helyett. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magamat, mert nem így terveztem, nem ezt akartam. Kettőnk közül nem az én bőrömet borítja be egy hatalmas, gyulladt marás, amin hólyagok éktelenkednek.
Jól vagy? Mi történt? – kérdezte őszinte aggodalommal.
Annyira meglepett, hogy csak bámultam, egyenesen a szemeibe. Nem érdekelt, hogy milyen hülyén néz ki ez, miközben az ajkaimat lebiggyesztettem a fájdalomtól. Ki akartam olvasni a tekintetéből valamit, de nem tudtam. Fogalmam sem volt, hogy mit gondol…  pedig az arcán láttam az aggodalmat. Mi oka lenne miattam ilyesmit érezni? – értetlenkedtem magamban, hiszen még nem ismerjük egymást annyira.
Lehajtottam a fejemet. A kezét néztem, amivel tartott. A csuklóján volt egy óra, ami azonnal megragadta a tekintetemet és kicsit elterelte a figyelmemet a zavarról, amit éreztem. A hirtelen kedvesség szokatlan volt nekem, anyám óta senki sem gondoskodott rólam a saját fájdalmával nem foglalkozva.
Egy ideig csak bámultam a kiegészítőt, arra gondolva, hogy mennyire illik Nathoz… valahogy a része volt. Talán pont emiatt éreztem azt, hogy nekem szükségem van arra az órára. Valamiféle emléknek róla. Ez olyan, mint Esmé nyaklánca volt vagy Montrego kulcsa. Szerettem volna megfogni, lerángatni róla és zsebre tenni, hogy bármikor elővehessem.
Csak egy sérülés nyoma, ami időnként még fáj – mondtam és a sérült combomra tettem a tenyeremet. Óvatosan dörzsöltem végig ott, ahol a csapdából az a tüske mélyen a bőröm alá hatolt.
A te sebed fontosabb… ezen meg nem lehet… – Képtelen voltam befejezni a mondatot. Összeszorítottam a szemeimet, éreztem, ahogy az arcom eltorzul, ahogy a fájdalom végig fut a lábamon. Nem szisszentem fel ezúttal, nem ordítottam, összepréseltem az ajkaimat, hogy a hang valóban bent maradjon.
Gyűlölöm! – tombolt bennem az érzés, de nem volt ideges, inkább tehetetlen. Általában reggel érezem az ilyesmit, amikor még nem lát senki és akkor egyedül igyekszem magamhoz térni. Valahogy jobb szerettem közönség nélkül szenvedni.
Mit segítsek? Mit csináljak? – kérdezte.
Még mindig nem engedett el. Biztosabban tartott, mint a szék. Furcsa érzés volt tudni, hogy mennyivel erősebb nálam… nem egészen ezt éreztem Montregonál, mikor beverte a képemet. Ő is érdekelt, de másképpen.
Ha fel tudnám tenni a lábamat, akkor pillanatok alatt jobban lennék – mondtam kissé rekedten a fájdalomtól.
A hátsó ajtó felé mutattam, ami nem csak a bájitalos konyhába vezet. Azon a helyiségen át lehet kijutni a ház mögé, ahol egy pad és néhány szék van. Ha nagyon pihenésre vágytam, oda ültem ki, nem idebent nyomorogtam az üzletbe. A zárva tábla amúgyis távol tartja a legtöbb embert s valószínűleg Dean lesz a legközelebbi betérő.
A hátsó kertben van egy pad, oda ki mehetnénk – magyaráztam.
Valahol már vártam is, hogy odakint legyek a zöld lankákat figyelve és a bárányok hangját hallgatva. Valójában ez volt az igazi idill… ugyanakkor nem akartam, hogy Nat miattam mozogjon. Neki inkább ülnie kéne és várni, amíg hat a balzsam és elmúlik az égő fájdalom vagy legalább elviselhetőre csökken. Most azonban a pólóját maszatolta csak össze vele.
Megpróbáltam lábra állni, hogy legalább ne neki kelljen kirángatni. Erős vagyok… nagyon erős… – ismételtem magamban. Tudtam, hogy akkor is kivonszolnám magamat a levegőre, ha nem lenne itt. Felesleges rátámaszkodnom teljesen.
Merlinre… ez nagyon gáz… – vigyorodtam el kínok között. Hangosan mondtam ki, de valójában magamnak szántam a mondatot és közben a kötényem zsebéből elővettem a lapos üveget, alaposan meghúztam. Szerencsére feltöltöttem whiskyvel, ami ilyen nehéz helyzetekben jól jön.
Naplózva


Nathaniel Forest
Eltávozott karakter
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2017. 08. 21. - 10:31:54 »
+1


ELLIOT O'MARA

Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?


Mintha az ő sebe hirtelen eltűnt volna… Ott lüktetett a fájdalom a hasában, de mintha az agya nem fogta volna fel a jelzéseket. Egész egyszerűen eltompította Elliot fájdalmának a látványa. Nem akarta ezt. És nem csak azért, mert sajnálta őt. Hanem azért is, mert nem akart szembesülni vele, mennyire jó is tartani őt, és egy hosszú pillanatig csak nézni az fürkésző barna szemekbe.
Keze önkéntelenül indult meg Elliot combja felé, hogy kissé végigsimítson ott, ahol a sérülés helyét gondolta. Adával csinálja mindig ezt. Minden úgynevezett bibinek, szinte azonnal eltűnt a fájdalma, ahogy az író meleg tenyerével érintette. Persze ez Elliot combján messze nem egy gyermeki elesés nyoma volt. Így hirtelen kapta el kezét, ahogy rádöbbent arra, mit is tett. Kissé el is fordult a férfitól, úgy téve, mintha csak keresne valamit, amire felteheti a lábát. Persze nagyon is látható rajta a zavar. Igaziból sosem titkolta túl jól sem az érzéseit sem a gondolatait. De azt hitte, ahhoz már hozzászokott, hogy igaz valóját elnyomja a férfiak társaságában. Egész egyszerűen csak reménykedett benne, hogy lassan kihal belőle a vágy maga, vagy a vágy a boldogságra. De az, hogy Adáról kellett gondoskodnia más érzéseket hozott a felszínre. Komolyabbakat, nehezebbeket, amik más vágyakat és reményeket piszkáltak meg. Ezt pedig nagyon is nehéz volt még kiismernie és elnyomnia…

- Rendben. – Nézett a hátsó ajtóra, aztán már nyúlt is Elliot felé, hogy átkarolva őt, segítsen neki kijutni az udvarra. Bosszantó volt ez most kissé. Hiszen tudta, hogy amúgy simán felemelhetné és kivihetné, ezzel talán még több fájdalomtól megkímélve. De azért, mert a másik embernek fáj a lába, az ő sebe sem szűnt meg létezni. És ezt most kezdte megint egyre jobban érezni. Lenézett Elliotra, amikor előkerült a laposüveg és belekortyolt. Kicsit megdöbbentette a látvány és önkéntelenül is futotta egy dorgáló szemforgatásra. Bár igaziból nagyon is úgy érezte, neki is jól jönne belőle egy korty. Bár ritkán ivott. Legalábbis a háború eleje óta eléggé ritkán...

Amikor kiértek a hátsó ajtón. Nat megállt egy pillanatra, hogy mély levegőt vegyen. A fájdalom most megint egészen elviselhetetlenül nyilall bele a sebébe és össze is görnyed kissé, miközben Elliotot még mindig tartja.
Inkább csak sejti, mint tudja, hogy milyen szép lehet a táj. Pont ugyanúgy, mikor a bolt elé érkezett, a bolt mögött is túl nagy a fájdalma ahhoz, hogy körül tudjon nézni. Ráadásul most már két emberért aggódik, nem csak magáért, ami még inkább elvesz a hely szépségére szánt időből.
Hát nem is foglalkozik vele. Csak segít Elliotnak leülni a padra, majd önkéntelenül is mellé huppan. Bár tudja, hogy így épp csak az a része nem lett teljesítve, amiért elindultak, hogy a másik férfi fel tehesse a lábát. De egyelőre kint vannak. Egyszerre egy probléma. Amúgy is csak ül egy kicsit. És piheg. A nyilalló fájdalom enyhülni kezd, ahogy a hideg levegő a pólón és kence-fincén keresztül is érinti a sebet. De azt Nat tudja, hogy a kenőcsbe és így a sebbe beleragadt póló messze nem a legjobb páros. Szóval fogja, és összeszorított fogakkal és szemhéjjal kissé kitépi a sebéből, majd ismét felgyűri, hogy a seb szabadon maradhasson. Ezután hajol le óvatosan, hogy Elliot lábait felemelhesse. Már nem zavartatja magát. Ott ül, ahova eredetileg a férfi lábának kellett volna kerülnie. De már mindegy. Megbámulta, többször is, végigsimított a combján, csak tartotta a kezében, mintha valami gyermek lenne… Ezek után már mindegy, mit gondol róla Elliot. Úgyhogy a felemelt lábakat egész egyszerűen ölébe veszi. Ha a másiknak nem tetszik, úgyis szól. Valahogy nem olyannak tűnt, mint aki hagyná magát… Kezét mintegy véletlenül még rajta is felejti a férfi lábain. És csak úgy ül ott tovább, pihegve a saját fájdalma alatt. Amit mintha még az is enyhítene, hogy Elliot ennyire közel van hozzá.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2017. 08. 21. - 13:18:21 »
+1



[viselet]

NATHANIEL FOREST
1999. április

 
Furcsán megborzongtam az érintésétől. Nathatniel tenyeréből különös melegség áradt, ami mintha képes is lett volna csökkenteni a lüktető fájdalmat. Már közel sem volt olyan kellemetlen a fájdalom, mint a kastélyban, ahol a csapda mélyen a combomba fúródott. Mélyen szívtam be a levegőt, hogy megnyugtassam a kíntól remegő testemet. Fel sem fogtam, mi történik, egész addig míg Nat el nem rántotta a kezét rólam és oldalra nem pillantott.
Zavart, hogy nem engem néz… de már valahogy megszoktam, hogy az emberek zavarba jönnek tőlem, ezért nem szóltam semmit. Ahogy lábra tornáztam magamat és bennem volt az első korty whisky máris kellemesebben éreztem magamat. Kicsit megráztam a laposüveg tartalmát, hogy ellenőrizzem mennyi van benne, majd Nat felé tartottam: – Kérsz?
Közben, bár az idegességtől és a szégyenérzettől vigyorogtam, mégis ott dolgozott bennem az a furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. A gondolatam kusza képekké váltak a fejemben, a lelkiszemeim előtt megint ott lebegett a jelent, ahogy megérinti a lábamat, majd inkább elfordítja rólam a tekintetét. Az az érzésem támadt, hogy elijesztettem vagy éppen undorodik tőlem. Egyik sem volna meglepő. Hiszen már mindkét eset megtörtént, bár általában szándékosan és nem „csak úgy.”
A lapos üveget a kötényembe süllyesztettem a tégely mellé, amiben a Nat sebére használt gyulladáscsökkentő volt. Ahogy megérintettem a balzsam csomagolást önkéntelenül is a pulton hagyott üvegre néztem. Valami nem stimmelt vele és azt hiszem az író örülhetett, hogy a bőrére és nem a szemét vagy véletlenül a szájába került. Makacs egy anyag lehetett, mérgező és veszélyes. Miért aggódom érte? – futott át a kérdés a gondolataimon. Megráztam a fejemet, majd a pult mellett elhaladva belöktem a hátsó ajtót a kezemmel.
Hamar kijutottunk a hátsó udvarra. A szemem elé tárult a csodálatos, zöld színben pompázó táj. A nap azonban nem sütött, kissé felhős idő volt. Nat szerencsére egy pillanatra megállt, így be tudtam szívni a friss, tavaszi levegőt… és csupán eközben vettem észre mennyire előre görnyedt.
A padon ülve direkt nem tettem fel azonnal a lábamat, remélve, hogy Nat végre leül és eltávolíthatom a pólóját a sérülés-balzsam kombinációról, ám ezt megtette magától is. Láttam az arcán, hogy kellemetlen érzés. Nem kellett volna hagynod, hogy segítsen… Az aggodalom egyszerűen feltőrt belőlem a látványtól.
Maradj nyugton míg… – Kezdtem volna szigorú hangon a dorgálást, de megint megéreztem a combon az érintését. Pislogva bámultam rá, míg nem az ölébe rántotta mind a két lábamat és nem igen volt választásom, mint hagyni.
Csak néztem, ahogy a keze ott van a lábamon. Az idegességem remegésig fokozódott és ettől dühös voltam… nem Natra, hanem magamra. Szerencsétlennek éreztem magamat a helyzetben, hiszen sokat nem tudtam vele kezdeni. Vágytam rá, hogy engem nézzen, de most össze voltam zavarodva. Odabent már az érintésemtől is kiakadt, rám sem pillantott, most meg megint…
Mit akarsz Nat? – Közelebb húzódtam hozzá, úgy, hogy már a fülébe tudjam súgni ezt a rövidke mondatot. Nem érdekel a lábaim fájdalma, egyszerűen csak meg akartam tudni, mi a célja ezzel az egésszel, de velem nem játszhat még ő sem.
Olyan közel voltam hozzá, mint amikor berángatott abba a bizonyos zuhanyzóba. Ezúttal azonban be tudtam szívni az illatát, ami egyszerre volt semleges és édes, közben pedig valami egyedivel keveredett, amit annyira Nat részének éreztem. Talán az a valódi illata volt… és mintha tintaszag is keveredett volna ebbe a lágy harmóniába. Biztosan a sok munkától – gondoltam és már majdnem elmosolyodtam, de még volt annyi lelkierőm, hogy ezt elnyomjam magamban.
A kezére tettem a sajátomat, ami a combomon volt. Finoman megszorítottam az ujjait, jelezve hogy nem szórakozok: figyeljen rám és mondja ki, amit akar. – Várom a választ – mondtam, de valójában már nagyon is tudtam. Az első érintésnél gyanús volt, de most már majdnem biztos voltam benne. Direkt úgy beszéltem, hogy az arcán érezze a leheletemet. Még szerencse, hogy nem ittam kávét fogmosás óta... – állapítottam meg és még egy vigyort elnyomtam.
Naplózva


Nathaniel Forest
Eltávozott karakter
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2017. 08. 21. - 14:39:51 »
+1


ELLIOT O'MARA

Szóval, egy üveg férfiasító elvitelre?


Nem akarta ezt. Nagyon nem. Csak ott visszhangzott a kérdés a fejében, hosszú pillanatokig. Mit akarsz Nat? Vajon tudna erre válaszolni? Hiszen önmagának is épp percekkel ezelőtt tette fel szinte ugyanezt a kérdést. Bár arra már nagyon is tudta a választ. Hiszen keze ott pihent a férfi lábain, bőrén pedig libabőrök szaladtak végig, ahogy megérezte Elliot leheletét arcán.
Nem akarta ezt. Ott van Ada, aki szeretetet adjon. Nem akarta már hajszolni sem a vágyat, sem az érzéseket. Elfogadta, hogy egyedül kell lennie, hogy az ő sorsa az, hogy felnevelje azt a kislányt. Most nem okozhat kárt, sem magában, sem másban. Márpedig ennek a beszélgetésnek csak rossz lehet a vége és a aztán megint el kell fogadnia, h Ada életében ez a családtag sem vesz majd részt. Csak azért, mert ő nem tudta visszafogni rossz gondolatait és vágyait.  
Már éppen húzná el a kezét Elliot lábáról és kissé testét is megmozdította, hogy indulásra készüljön, amikor a férfi szép ujjai kissé megszorították az övéit. Nat önkéntelenül fordult Elliot felé. Bár így belekerült abba a csapdába, amiből egészen eddig ki akart mászni. Túl közel volt a férfi arca az övéhez. Túl közelről látta azokat a dacos szemeket, amik most várták a választ és azokat az édesnek tűnő ajkakat, amik pár szóval követelték azt.
Nem akarta ezt. Az agya azt diktálta, hogy álljon fel és tűnjön el, egyszerűbb lenne minden. Nem kellene válaszolni. Nem kellene alkalmazkodni. Nem kellene később elválni, mikor már jobban fájna. Az ő élete egy teljes kudarc, nem kéne ebbe mást is belerángatni… Csakhogy, mintha mozdulatai fölött már nem uralkodna az agya. Az ösztöne és a szeretet utáni vágya hajtja, hiszen annyira rég volt utoljára, hogy bárkit is ennyire meg akart érinteni. És most mintha éppen ezt az érintést követelnék tőle.
Szabad keze önkéntelenül csúszik a férfi szép nyakára, hogy kissé közelebb húzza magához és végre megízlelhesse azokat az édes ízt ígérő ajkakat. Lassan és óvatosan csókolja, hogy a másiknak elég teret és lehetőséget kapjon a menekülésre, ha esetleg mégis inkább az lenne a szándéka. De azért végigsimít a férfi nyakán és kissé bele is túr hajába. amilyen óvatosan és lassan csókolta, úgy is válik el a valóban édes ajkaktól. – Nem akarok semmit. De vágyni, vágyom az érintésed… - Mondja szinte suttogva, arcát még mindig hozzá-hozzá érintve Elliot arcához.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2017. 08. 21. - 17:03:45 »
+1



[viselet]

NATHANIEL FOREST
1999. április

 
Egyre erősebben éreztem az édes illatot, ami belekeveredett a tintaszagba. Különös, egyedi elegye egészen végig cirógatta az arcomat, majd ragadott szinte magával. Csak néztem a szemeibe és igyekeztem dacos, várakozó kifejezéssel jelezni azt, amit ki is mondtam: várom a válaszát. Fel sem fogtam, milyen közel van hozzám, fel sem fogtam, milyen veszélyes helyzetbe sodortam magamat azzal, hogy oda húzódtam hozzá, pedig nagyon is jól tudtam, mit akar.
A válasz azonban nem jött, legalábbis nem olyan formába, mint amilyenre vágytam. Nem gondolkodtam azon, hogy vajon csak nem volt bátorsága kimondani és ezért inkább megérintett. Az ujjai játéka a nyakamon, a gyengéd követelés, amivel maga felé húzott egészen más gondolatokat szabadított fel bennem. Megrettentem, ami nem szokásom, de egyszerűen nem tudtam ellene mozdulni vagy ellenkezni egyszerűen. A gondolatok azonban kiáltoztak a fejemben: Nem, nem, nem… ez nem történhet meg!
Megtörtént mégis.
Éreztem, ahogy az ajkai az enyémekhez érnek. A szakálla megdörzsölte a bőrömet, amitől elsőre kirázott a hideg. Aztán jött az a kellemes ismerős, ám mégis valahogy különleges érzés, amit már a csókoknál megszoktam. Lehunytam a szememet és hagytam magamat. Az ujjai beletúrtak a hajamba, amitől elöntött a forróság és az addig ismeretlen érdeklődés vonzalommá vált. Csupán ekkora ismertem fele.
Nem akarok semmit. De vágyni, vágyom az érintésed… – suttogta. Az arca közben az enyémet súrolta. A furcsa érzés pedig ott lüktetett közöttünk, ahogy a vállán végig simítva a kezemmel elértem az arcát. Az ujjaim finoman túrtak be a szakállába, majd jutottak el a füléig és a hajáig. Sosem értem még így másik férfihoz – még Montregohoz sem a szerelmibájital hatása alatt –, különös, mégsem zavaró érzés volt. Elég furcsa vagyok… – állapítottam meg egy kis fintorral az arcomon, aztán megrántottam a vállamat (Nat is láthatta valószínűleg, szóval vagy bolondnak nézett, vagy azt hitte éppen rángó rohamom van) és eldöntöttem, ezzel elfogadom az ügyet.
A zavarodottságom persze nem múlt el olyan könnyen.
É-értem… – bólintottam kissé idegesen. Lesütöttem a szememet, mert furcsa volt őt méregetni a történtek után.
A kezére pillantottam, ami még mindig ott volt a lábamon. Nem akartam zavarnak tűnni, ezért újra az arcomra erőltettem a szokásos ridegséget és egy-két pislogás után a torkomat is megköszörültem. Minden erőmre szükség volt, hogy ismét meg tudjak szólalni.
A hétvégén kirándulni akarok a Tantallon várnál… – mondtam kicsit rekedten, de magabiztosan. – Jó lenne, ha valaki elkísérne és kétlem, hogy Danielt rá tudnám venni…
Igazából hirtelen ötlet volt az egész. Egyszerűen csak indokot akartam találni a következő találkozásra és talán valamit találunk is ott, ami érdekes lehet. Reméltem, hogy megfelel neki a felvetés, hogy aztán kibökhessem: szombaton reggel tízkor találkozzunk North Berwickben – egy egyszerű tengerparti kisvárosban.

Köszönöm a játékot!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 19. - 19:31:47
Az oldal 0.292 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.